NE CSAK INDULJ – TUDD, KIÉRT FUTSZ! - 23. évközi hét péntek reggel

2026. szeptember 11.,

Szentírás: 1Kor 9,16–19.22b–27

„Én úgy futok, hogy célba jussak.” (vö. 1Kor 9,26)

Reggelente mindannyian nekivágunk valaminek. Munkának, tanulásnak, szolgálatnak, utazásnak, találkozásoknak. Van, aki tele tervekkel indul, más fáradtan; van, aki örömmel, más talán úgy ébred: csak valahogy legyek túl ezen a napon.

Szent Pál ma egy futó képét állítja elénk. Azt mondja: ne céltalanul fuss! Tudd, merre tartasz, és főként tudd, Kiért teszed meg az utat.

A keresztény ember számára ugyanis nemcsak az számít, hogy mit végzünk el ma, hanem az is, milyen szívvel tesszük. Lehet dolgozni szeretettel és lehet keserűen. Lehet szolgálni örömmel és lehet állandóan azt számolgatva, mennyit adtam én és mennyit kaptam másoktól. Lehet találkozni valakivel úgy, hogy csak meghalljuk a szavait – és lehet úgy, hogy valóban meghalljuk őt.

Pál még tovább megy: „Mindenkinek mindene lettem.” Nem azért, mert nem volt saját meggyőződése, hanem mert az embert kereste. Közel akart kerülni hozzá, hogy Krisztust közel vihesse hozzá.

Talán ez lehet mai feladatunk is.

Amikor belépsz a munkahelyedre, otthonodba, közösségedbe; amikor találkozol egy nehéz emberrel; amikor valaki türelmet kér tőled – ne csak azt kérdezd: mit akar tőlem? Kérdezd inkább: Uram, hogyan lehetek most általad ennek az embernek ajándék?

És amikor elfáradsz, jusson eszedbe: nem egyedül futsz.

Krisztus ma is melletted halad.

Ő ad értelmet a küzdelemnek, erőt a szolgálathoz és célt az útnak.

Uram, add, hogy ma ne céltalanul fussak, hanem Veled, Feléd – és közben másokat is közelebb vigyek Hozzád. Ámen. 

NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY MEGTEHETEM-E… - 22. évközi hét csütörtök reggel

2026. szeptember 10.,

Szentírás: 1Kor 8,1b–7.11–13

„A tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít.”

(1Kor 8,1)

Van egy kérdés, amelyet gyakran felteszünk: Ezt megszabad tennem? Pál apostol ma arra tanít, hogy Krisztus követőjének van ennél egy mélyebb kérdése: Ha megteszem, mit érek el vele a másik ember lelkében?

1. Nem elég, hogy igazam van

Lehet valamiről több ismeretem, lehet igazam, sőt még szabadságom is lehet hozzá – és közben mégis sebet ejthetek valakin. Pál keményen fogalmaz: „A tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít.”

Az igazi keresztény érettség ezért nem abban mutatkozik meg, hogy mindenáron bebizonyítom: nekem van igazam, hanem abban, hogy tudok úgy élni az igazsággal, hogy közben a testvéremet is szeretem.

2. A szabadságomnak arca van

A keresztény szabadság nem azt jelenti: azt teszek, amit akarok. Hanem azt: képes vagyok lemondani arról is, amit megtehetnék, ha ezzel megóvom a másikat.

Talán ma éppen ez lesz a szeretetünk próbája: nem az, hogy mit engedhetünk meg magunknak, hanem hogy miről tudunk lemondani valakiért.

3. Krisztus a másikban vár

Pál döbbenetes mélységig viszi gondolatát: ha testvérem lelkiismeretét megsebzem, Krisztus ellen vétkezem.

Ez megváltoztatja a napunkat. A családtagban, munkatársban, közösségi társban, az idegesítő vagy gyengébb emberben is ott van valaki, „akiért Krisztus meghalt.”

Ma tehát ne csak azt kérdezd: megtehetem-e?

Kérdezd inkább: épít-e? Segít-e? Közelebb viszi-e a másikat Krisztushoz?

Uram, adj ma kevesebb önigazolást és több szeretetet. Taníts úgy élni szabadságommal, hogy jelenlétem ne romboljon, hanem építsen. Ámen.

Békés, szeretetben építő napot kívánok!

Szilveszter barát 

AMIT NEM VEHETNEK EL TŐLED – 22. évközi hét hétfő reggel

2026. szeptember 7 - Szent Márk, Szent István és Szent Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk ünnepe

Bölcs 3,1–9; Mt 10,28–33

„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni.” (Mt 10,28)

Van, amit elvehetnek tőlünk. Elveszíthetünk lehetőségeket, biztonságot, emberi kapcsolatokat, megbecsülést. Krisztus azonban ma arra irányítja figyelmünket, amit senki nem vehet el tőlünk, ha mi magunk oda nem adjuk: a hozzá való tartozásunkat.

1. Ne félj attól, akinek csak a tested fölött van hatalma!

A kassai vértanúk története megrendítően valóságossá teszi Jézus szavait. Márk, István és Menyhért tudták, hogy hűségüknek ára lehet. Nem azért lettek vértanúk, mert keresték a szenvedést, hanem mert amikor választaniuk kellett Krisztus és életük megmentése között, Krisztust nem voltak hajlandók megtagadni.

A vértanúság ugyanis nem a halál szeretete, hanem Krisztus szeretete mindennél jobban.

2. Isten kezében vagy.

A Bölcsesség könyve gyönyörű bizonyosságot ad: „Az igazak lelke Isten kezében van.” Micsoda mondat egy hét kezdetén! Nem tudjuk, mit hoznak a következő napok. Találkozhatunk örömmel és csalódással, sikerrel és kudarccal, megértéssel és elutasítással. De egyvalamit tudhatunk: Isten kezében vagyunk.

Ezért a keresztény ember bátorsága nem azt jelenti, hogy nem fél. Hanem azt, hogy a félelménél jobban bízik Istenben.

3. Ne szégyelld Krisztust!

Jézus ma egészen személyesen szól: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt.”

Talán tőlünk nem kérnek vértanúságot. De kérhetnek egy halkabb, hétköznapi vértanúságot: hogy ne tagadjuk meg hitünket a társaság kedvéért; merjünk becsületesek maradni akkor is, amikor könnyebb volna megalkudni; merjünk imádkozni akkor is, amikor mások már nem teszik.

Uram Jézus, adj ma olyan szívet, amely jobban szeret Téged, mint amennyire fél az emberektől. Ha választanom kell a könnyebb út és a Hozzád való hűség között, adj erőt Téged választani. Mert minden mást elveszíthetek – de Téged nem akarlak elveszíteni. Ámen.

 

Amikor a törvény mögött meglátjuk az embert – 22. évközi hét, szombat

2026. szeptember 5.

Kalkuttai Szent Teréz szűz

Evangélium: Lk 6,1–5

„Az Emberfia ura a szombatnak is.” (Lk 6,5)

Van úgy, hogy annyira figyelünk arra, mit szabad és mit nem, hogy közben már nem vesszük észre az embert. A farizeusok is látták Jézus tanítványait – de nem az éhségüket látták, hanem a szabályszegést.

1. Isten törvénye az életet szolgálja

Jézus nem eltörli a törvényt, hanem visszavezeti annak szívéhez. Dávid példájára emlékeztet: amikor emberei megéheztek, ettek a szent kenyerekből. Mert Isten parancsa sohasem azért adatott, hogy összetörje az embert, hanem hogy Istenhez és az élethez vezesse.

2. A szeretet észreveszi azt, akit mások elkerülnek

Ma Kalkuttai Szent Terézre emlékezünk. Ő éppen ezt értette meg mélységesen: Krisztust nemcsak az oltáron kell felismerni, hanem az éhezőben, betegben, elhagyottban, haldoklóban is. Nem azt kérdezte először: Miért kerültél ide? Hanem lehajolt hozzá.

Talán ma mellettünk is van valaki, akinek nem ítéletre, hanem egy jó szóra, türelemre, meghallgatásra van szüksége.

3. Krisztus legyen ura a szívünknek is

Jézus kijelenti: „Az Emberfia ura a szombatnak is.” Ha pedig Ő az Úr, akkor hitünk középpontja nem pusztán szabály, szokás vagy vallásos teljesítmény, hanem egy élő kapcsolat Krisztussal.

Mai útravaló: mielőtt ma valakit megítélnél, próbáld meg előbb meglátni benne az embert. Talán éppen ott vár rád Krisztus.

Uram, adj nekem olyan szemet, amely észrevesz, olyan szívet, amely együtt érez, és olyan kezet, amely nem fél lehajolni. Ámen.

Ne siess kimondani az ítéletet – Isten a szívet is látja – 22. évközi hét, péntek reggel

2026. szeptember 4.

Szentlecke: 1Kor 4,1–5

„Ne mondjatok hát ítéletet semmiről időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd fényt derít arra, ami sötétségben maradt, és nyilvánosságra hozza a szívek szándékait.” (vö. 1Kor 4,5)

Vannak reggelek, amikor már ébredés után elkezdődik bennünk a méricskélés. Mit gondolnak rólam? Elég jól csinálom? Vajon észreveszik, amit teszek? És néha még ennél is keményebb bíró ül bennünk: saját magunk.

Szent Pál ma egészen más irányba fordítja tekintetünket.

1. Nem a siker, hanem a hűség a mérce

Pál Krisztus szolgájának és Isten titkai sáfárának nevezi magát. A sáfár nem tulajdonos: rábíztak valamit. Nekünk is ránk bízatott valami: család, hivatás, munka, közösség, egy ember, akit szeretnünk kell – végső soron maga az életünk.

Isten nem azt kérdezi először, mennyire voltál sikeres, hanem ezt: hűséges voltál-e ahhoz, amit rád bíztam?

2. Nem mások véleménye mondja meg, ki vagy

Pál meglepően szabad ember: nem közömbös mások iránt, de nem engedi, hogy mások ítélete határozza meg önmagát. Sőt hozzáteszi: „magam fölött sem ítélkezem.”

Mennyi békét adhatna nekünk ez a szabadság! Nem kell állandóan bizonyítanunk. Nem kell minden félreértést megmagyaráznunk. Nem kell minden kritikára válaszolnunk. Elég Krisztus előtt igaznak és hűségesnek maradnunk.

3. Isten azt is látja, amit más nem

Mi többnyire a tettet látjuk. Isten a szándékot is. Mi egy mondatot hallunk. Ő ismeri azt a fájdalmat, félelmet vagy szeretetet is, amely mögötte van. Ezért figyelmeztet Pál: ne ítéljünk „időnap előtt”.

Talán ma valakit kevésbé kellene megítélnünk, és egy kicsit jobban megértenünk.

És talán saját magunkkal szemben is letehetjük végre a bírói kalapácsot.

A mai nap kérdése ezért ne az legyen: Mit gondolnak rólam?

Hanem:

Uram, amit ma rám bíztál, abban hogyan lehetek hűséges?

Ha este erre őszinte szívvel tudunk válaszolni, talán azt is felfedezzük: nem kellett mindenkit meggyőznünk magunkról. Elég volt Krisztussal járnunk.

Áldott reggelt és békés, hűségben megélt napot kívánok!

Szilveszter Barát

AMIKOR MÁR ELPAKOLNÁD A HÁLÓT… - 22. évközi hét, csütörtök reggel

2026. szeptember 3.

Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító emléknapja

Evangélium: Lk 5,1–11

„A te szavadra kivetem a hálót.”

Vannak reggelek, amikor az ember nem új tervekkel ébred, hanem a tegnapi fáradtsággal. Megpróbáltam. Imádkoztam. Beszéltem vele. Reménykedtem. Újrakezdtem. És mégsem történt semmi.

Péter is ilyen reggelt él át. Egész éjszaka dolgozott, mégis üres a hálója.

És éppen ekkor érkezik Jézus.

1. Jézusnak az üres bárkád is kell

Jézus nem keresi meg a tó legsikeresebb halászát. Beszáll Péter üres bárkájába. Milyen vigasztaló ez! Istennek nemcsak az eredményeink kellenek. Be akar lépni kudarcainkba, elfáradásainkba, rendezetlen történeteinkbe is.

2. Van egy pont, ahol a tapasztalatnak meg kell hajolnia a bizalom előtt

Péter pontosan tudja, hogy nincs értelme újra próbálkozni. Mégis megszületik benne a hit egyik legszebb mondata:

„A te szavadra…”

Nem értem, Uram. Nem látom előre. Talán kedvem sincs hozzá. De ha Te mondod, megteszem.

3. Isten az üres hálóból is hivatást tud formálni

A történet végén már nem a halakról van szó. Jézus Pétert hívja: „Ne félj!”

Talán ezért kerül ma mellénk Nagy Szent Gergely pápa is. Az igazi keresztény szolgálat nem önmagunk körül forog. Krisztus bárkájában vagyunk, és másokért is ki kell vetnünk a hálót.

Ha tehát ma valahol már feladnád, ne feltétlenül az legyen az első kérdésed: van-e még erőm?

Kérdezd inkább:

Uram, Te mit kérsz tőlem?

És ha meghallod a szavát, legyen benned annyi bizalom, hogy kimondhasd:

„A Te szavadra újra kivetem a hálót.” 

Ne tartsd vissza Krisztust – engedd, hogy tovább vigyen! – 22. évközi hét, szerda reggel

2026. szeptember 2.

Evangélium: Lk 4,38–44

„A többi városban is hirdetnem kell Isten országának örömhírét, mert ezért küldtek.” (Lk 4,43)

Az elmúlt napokban azt láttuk, hogy Jézus szavának ereje van: amit kimond, az nem marad puszta szó. A mai evangéliumban ez az erő kilép a zsinagóga falai közül, és belép egy otthonba, egy beteg ember mellé, majd továbbindul az utakra. Talán éppen ezt kellene ma megtanulnunk: Krisztust nem zárhatjuk be életünk egyetlen részébe, hanem engedni, hogy velünk együtt továbbmenjen.

1. Engedd be oda is, ahol fáj!

Péter anyósa lázasan fekszik. Jézus odalép hozzá, fölé hajol, és meggyógyítja. Nekünk is vannak „lázas” területeink: feszültségek a családban, bizonytalanság a munkában, félelmek, elfáradt kapcsolatok, kimondatlan sebek. Ne rejtsd el ezeket Krisztus elől! Engedd közel magadhoz éppen ott, ahol a legsebezhetőbb vagy.

2. A szolgálat után keresd a csendet!

Jézus hajnalban magányos helyre vonul. Aki mindig csak ad, de nem tér vissza Istenhez, egyszer elfogy. A mai nap feladatai előtt legyen legalább néhány perced, amikor nem kérsz és nem intézel semmit – egyszerűen csak jelen vagy Krisztus előtt.

3. Ne állj meg ott, ahol jó!

Az emberek marasztalnák Jézust, ő mégis továbbindul: „a többi városban is hirdetnem kell…” A szeretet nem birtokol. Isten néha arra hív, hogy elengedjünk megszokott helyeket, kapcsolatokat, élethelyzeteket, és bizalommal elinduljunk az új felé. Nem azért, mert ami mögöttünk van, értéktelen, hanem mert Isten országa mindig tovább vezet.

Mai útravaló

Engedd Krisztust belépni szívedbe, maradj vele csendben, majd indulj tovább vele!

Reggeli ima

Uram Jézus, lépj be ma életem minden örömébe és sebébe. Taníts meg csendben veled maradni, majd adj bátorságot, hogy oda induljak, ahová küldesz. Áldd meg mai találkozásaimat, munkámat és döntéseimet, hogy általuk is közelebb jöhessen országod. Ámen. 

Amikor Krisztus szava rendet tesz bennünk – 22. évközi hét, kedd reggel

2026. szeptember 1.

Evangélium: Lk 4,31–37

„Szavának hatalma volt.” (Lk 4,32)

A kafarnaumi zsinagógában az emberek megdöbbennek Jézus tanításán. Nem egyszerűen azért, mert szépen beszél, hanem mert megérzik: ennek a szónak ereje van. Krisztus szava nem csupán elmond valamit Istenről, hanem belép az ember életébe, és képes rendet teremteni ott is, ahol mi már tehetetlennek érezzük magunkat.

Talán ezért is jövünk vissza keddről keddre Szent Antalhoz. Hozzuk ugyanazokat a neveket, gondokat és kéréseket. Egy beteg családtagot. Egy gyermek jövőjét. Egy megromlott kapcsolatot. Egy döntést, amelyre nem találjuk a választ. Vagy egyszerűen önmagunkat, mert elfáradtunk.

És néha azt kérdezzük: miért nem változik semmi?

Pedig lehet, hogy Isten már munkálkodik – csak nem ott kezdte, ahol mi vártuk. Nem a körülményeket változtatja meg először, hanem bennünket. Mélyíti hitünket, tisztítja szeretetünket, türelemre tanít, gyógyítja sebeinket.

Ezért a Szent Antal-kedd nem valamiféle „kérés–teljesítés” napja. A kilenced, a Szent Antal kenyere, az adomány és a közbenjáró ima mind akkor éri el igazi célját, ha Krisztushoz vezet. Szent Antal nem önmagához gyűjt bennünket. Mintha minden kedden ugyanazt mondaná: ne nálam állj meg – menj Krisztushoz!

A mai evangéliumban Jézus parancsol a tisztátalan léleknek: „Hallgass és menj ki belőle!”

Talán bennünk is van valami, aminek ideje lenne elhallgatnia. A félelemnek, amely azt mondja: nincs tovább. A sértettségnek, amely nem enged megbocsátani. A kísértésnek, amely azt suttogja: úgysem tudsz megváltozni. A szorongásnak, amely minden holnapot előre végigszenved.

Ma ezért talán ne csak azt kérdezzük: mit szeretnék kapni Istentől?

Kérdezzük ezt is:

Mit engedek át ma Krisztusnak?

És amikor az Eucharisztiában elénk jön, merjük neki mondani:

Uram, ne csak azt változtasd meg, amit körülöttem szeretnék másként látni. Először tégy rendet bennem!

Lelki útravaló:

Amit én nem tudok rendbe tenni magamban, azt Krisztus elé vihetem – mert az Ő szavának ma is hatalma van.

Amikor Jézus túl közel jön – 22. évközi hét, hétfő reggel

2026. augusztus 31.

Evangélium: Lk 4,16–30

„Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” (Lk 4,21)

A názáreti zsinagógában minden olyan ismerősnek indul. Ismerik Jézust, ismerik a családját, hallgatják a Szentírást. Aztán egyszer csak kiderül: Isten nem csupán egy régi történetről akar beszélni, hanem róluk. És rólunk.

1. Isten igéje ma akar megtörténni.

Jézus nem azt mondja: egyszer majd beteljesedik, hanem: „Ma beteljesedett.” A keresztény ember egyik valós veszélye, hogy a hitet tegnapi emlékké vagy holnapi reménnyé teszi.

Krisztus azonban ma akar belépni az életembe. A kérdés tehát ma reggel nemcsak az: mit mond az evangélium? Hanem az is: mit akar ma tenni bennem Krisztus?

2. Jézust ismerni nem ugyanaz, mint befogadni.

A názáretiek éppen azért botránkoznak meg benne, mert túlságosan ismerősnek gondolják: „Nem József fia ez?” Velünk is megtörténhet, hogy megszokjuk az evangéliumot, a szentmisét, az imádságot – és közben már nem engedjük, hogy Krisztus meglepjen, megérintsen, akár megváltoztasson bennünket. A megszokott Jézus még nem feltétlenül a befogadott Krisztus.

3. Isten kegyelme nem a mi tulajdonunk.

Jézus Illés és Elizeus példájával figyelmeztet: Isten szeretete átlépi az általunk húzott határokat. Nem mondhatom: „Ő hozzánk tartozik, a másik nem.” Krisztus azért jött, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, szabadságot a foglyoknak – és megkeresse azt is, akit én talán már leírtam.

Induljunk úgy ezen a hétfő reggelen, hogy nem akarjuk Jézust a saját elképzeléseink közé szorítani. Inkább mondjuk neki:

Uram, ne csak ismerősöm légy, hanem életem Ura! Add, hogy ma is felismerjelek, befogadjalak, és engedjem, hogy Igéd bennem is beteljesedjék. Ámen.

Hányszor tudjuk pontosan, mi volna a helyes – mégis mást választunk? - - 21. évközi hét, szombat reggel

2026. augusztus 29. 

Evangélium: Mk 6,17–29

„Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.” (Mk 6,20)

Az elmúlt napok evangéliumai az éberségről, a készenlétről, a szív belső rendezettségéről szóltak. Ma Keresztelő János vértanúságának története megmutatja, mi történhet akkor, amikor az ember hallja az igazságot, talán fel is ismeri, mint Heródes, de mégsem meri követni.

Heródes különös alak. Tudja, hogy János igaz és szent ember. Fél tőle, védi is, sőt „szívesen hallgatja”. Mégis eljön a pillanat, amikor fontosabb lesz számára mások véleménye, saját tekintélye és egy könnyelmű ígérete, mint az, amit lelkiismerete mélyén igaznak tud. Szívesen hallgatta. Mégsem volt ereje ahhoz, hogy aszerint éljen, amit igaznak felismert.

Talán éppen ezért olyan megrendítően mai ez a történet.

Mert velünk sem mindig az a baj, hogy nem tudjuk, mi volna a jó. Sokszor nagyon is tudjuk. Érezzük, amikor hallgatnunk kellene, mégis kimondjuk a bántó szót. Tudjuk, hogy valakit fel kellene hívnunk, bocsánatot kellene kérnünk, nemet kellene mondanunk valamire, vagy éppen ki kellene állnunk valaki mellett. A lelkiismeret megszólal – mi pedig elkezdünk alkudozni vele.

Heródes tragédiája ott kezdődik, amikor fontosabbá válik számára, mit gondolnak róla az asztalnál ülők, mint az, amit Isten a lelkiismeretében mond.

És ez ma is veszély. Milyen könnyű úgy alakítani döntéseinket, hogy megfeleljünk másoknak! A családban, munkahelyen, baráti társaságban, közösségi oldalakon, sőt még vakációzás és szórakozás közben is. Néha egy egész társaság sodrásával kellene szembemenni ahhoz, hogy hűségesek maradjunk ahhoz, amit Krisztus előtt igaznak tudunk.

Keresztelő János egészen másképpen él. Nem azért erős, mert kemény ember, hanem mert szabad. Nem az emberek véleménye határozza meg. Tudja, kihez tartozik.

Talán ma nem nagy hőstetteket kér tőlünk az Úr. Csak egy-egy kicsi, de őszinte döntést.

Amikor megszólal benned a lelkiismeret, ne fojtsd el rögtön. Állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg: Uram, mit tennél most Te az én helyemben?

Aztán legyen bátorságod megtenni.

Mert Krisztust nem elég csak szívesen hallgatni, hanem követni is érdemes.

Épen ezért, nem elég csak felismerni az igazat – legyen bátorságunk is aszerint élni.

Uram Jézus, őrizd ma szívemet attól, hogy mások véleménye erősebb legyen bennem a Te szavadnál. Adj tiszta lelkiismeretet, bölcs döntéseket és csendes bátorságot, hogy amit jónak és igaznak ismerek fel, azt szeretettel meg is merjem tenni. Ámen.

Amikor a szívünk is igazat mond – 21. évközi hét, szerda reggel

2026. augusztus 26.

Evangélium: Mt 23,27–32

„Kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, belül azonban tele vagytok képmutatással.” (vö. Mt 23,28)

Az elmúlt napokban Jézus újra meg újra a külső és a belső ember közötti távolságra irányította figyelmünket. Ma mintha egy tükröt tartana elénk. Nem azért, hogy szégyenkezzünk amiatt, amit meglátunk benne, hanem hogy végre ne kelljen elrejtenünk előle semmit.

Mennyi energiánkat emészti föl olykor az, hogy rendben levőnek lássanak bennünket! Mosolygunk, miközben fáj valami. Hallgatunk, miközben sértettséget hordozunk. Beszélünk szeretetről, közben valakinek még mindig nem tudunk megbocsátani. Máskor a hitünk külső rendje megmarad, de belül elfárad az imádság, és Krisztus lassan a szívünk peremére kerül.

Jézus szavai kemények, de mögöttük gyógyító szeretet van. Ő nem hibátlan embereket keres, hanem igaz szívű embereket. Olyanokat, akik kimerik mondani: „Uram, itt még nincs rend bennem. Ezt a sebet, ezt a haragot, ezt a félelmet még hordozom. Jöjj be ide is!”

Talán éppen ez lehet a mai napunk egyik legszebb feladata. Otthon, munkában, szolgálatban, pihenés vagy vakáció közben próbáljunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz, hogy ugyanazok legyünk belül, mint aminek kívül mutatkozunk. Nem tökéletesek – hanem őszinték.

Krisztus előtt ugyanis nem kell szerepet játszanunk. Ő ismeri szívünk rendezetlen szobáit is, és mégis belép oda. Nem elítélni jön, hanem világosságot gyújtani.

Épen ezért, ma ne jobbnak akarjak látszani, hanem engedjem Krisztust jobbá tenni a szívemet.

Uram Jézus, adj tiszta és őszinte szívet, hogy ne kelljen mást mutatnom, mint ami bennem él.

Vezess ma szeretetben, bölcsességben és békességben, és segíts, hogy jelenléted tegye igazzá szavaimat, döntéseimet és találkozásaimat. Ámen.

A szeretet az az út, amely hazavisz – 21. évközi hét, kedd reggel - Szent IX. Lajos király

2026. augusztus 25.

Evangélium: Mt 22,34–40

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből… Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (vö. Mt 22,37.39)

Van úgy, hogy reggel tele van a szívünk kérdésekkel. Mit kellene tennem? Merre induljak? Hogyan döntsek? Mit vár tőlem Isten ebben a helyzetben?

Jézus ma meglepően egyszerű választ ad: szeress!

Nem érzelgősségről beszél. Arról a szeretetről, amely döntés is. Amikor fáradtan még türelmes tudok maradni. Amikor nem mondom ki azt a bántó mondatot, pedig megtehetném. Amikor meghallgatom azt, akire alig maradt időm. Amikor megbocsátok. Amikor nem az igazamat akarom mindenáron megvédeni, hanem a másik embert sem akarom elveszíteni.

A szeretet mindig konkrét.

Ma a ferences család Szent IX. Lajos királyra is emlékezik. Király volt, hatalommal, gazdagsággal és tekintéllyel – mégsem ezek tették naggyá. Férj és tizenegy gyermek édesapja volt, közben komoly imaéletet élt, naponta részt vett a szentmisén, egyszerűségre törekedett, támogatta a szegényeket és a ferenceseket, maga is Szent Ferenc világi követői közé tartozott.

Nem attól lett szent, hogy koronát viselt, hanem attól, hogy Krisztust tette szíve Királyává.

Ez pedig nemcsak királyoknak való.

A mi kis „királyságunk” a családunk, a munkahelyünk, a közösségünk, a kapcsolataink világa. Ott dől el, ki uralkodik bennünk: Krisztus vagy a sértettség, az önzés, a büszkeség, a félelem.

Szent Antal keddi tisztelete is erre tanít. Gyertyát gyújthatunk, kilencedet végezhetünk, adományt adhatunk Szent Antal kenyerére, kérhetjük közbenjárását – ezek mind szép és értékes hagyományok. De akkor érnek célba, ha Krisztushoz vezetnek és szeretetre tanítanak.

Talán régóta ugyanazért imádkozol. Egy betegért. Gyermekedért. Házasságodért. Békességért. Egy döntésért. Lehet, hogy Isten még nem változtatta meg a helyzetet.

De figyeld meg: közben talán téged változtat.

Türelmesebbé. Irgalmasabbá. Mélyebben hívővé. Szeretni képesebb emberré.

Szent IX. Lajos halála előtt ezt mondta: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megyünk Jeruzsálembe.” A mennyei hazára gondolt.

Mi is oda tartunk.

És az odavezető út neve: szeretet.

Mai lelki útravaló:

Ne csak azt kérdezd Istentől: „Mit adsz nekem?” Kérdezd meg inkább: „Uram, kit szerethetek ma jobban általad?”

Aki magát megalázza, azt felmagasztalják – Boldogságos Szűz Mária királynő - 20. évközi hét, szombat reggel

2026. augusztus 22.

Evangélium: Mt 23,1–12

„Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” (Mt 23,12)

Az elmúlt napokban Jézus arra tanított bennünket, hogy a szeretet legyen életünk iránytűje. Ma mintha egy lépéssel tovább vezetne: megmutatja, milyen szívben tud igazán otthonra találni a szeretet. Az alázatos szívben.

Nem véletlen, hogy ezen a napon Máriát királynőként ünnepeljük. Az ő királysága egészen más, mint amit a világhatalomnak nevez. Mária nem önmagát emelte magasra, hanem engedte, hogy Isten cselekedjék benne. Nem uralkodni akart, hanem szolgálni; nem önmagára mutatott, hanem Krisztusra. Éppen ezért emelte fel őt az Úr.

Jézus ma attól a vallásosságtól óv bennünket, amely szép szavakat mond, de nem válik életté. „Aki magát megalázza, azt felmagasztalják.” Ez nem önmagunk lebecsülését jelenti. Az alázat annak szabadsága, hogy nem kell többnek mutatnom magamat annál, aki vagyok. Isten előtt lehetek egyszerűen önmagam.

Talán ma dolgoznunk kell, talán még vakációzunk, családunkkal vagyunk, beteget gondozunk, utazunk vagy csendesen hordozunk valamilyen terhet. Bármi vár is ránk, minden helyzetben adódik lehetőség arra, hogy ne magunkat helyezzük középre: meghallgassunk valakit, türelmesebbek legyünk, elvégezzünk egy észrevétlen szolgálatot, vagy egyszerűen ne akarjunk mindig önmagunknak igazat.

Mária királynő ma erre tanít: Isten országában az válik naggyá, aki szeretetből képes kicsivé lenni.

Reggeli ima: Urunk Jézus Krisztus, adj ma alázatos és szolgáló szívet, hogy ne önmagamat keressem, hanem Téged minden találkozásban. Mária, alázatos Királynőnk, segíts, hogy szeretettel, bölcsességgel és derűs lélekkel járjam végig ezt a napot. Ámen.

Mai útravaló:
Nem attól leszek nagy, hogy mások fölé emelkedem, hanem attól, hogy szeretetből melléjük tudok állni.

 

Amikor a szeretet lesz az iránytű – 20. évközi hét, péntek reggel

2026. augusztus 21.

Evangélium: Mt 22,34–40

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből… Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (vö. Mt 22,37.39)

Az elmúlt napok evangéliumai újra meg újra döntések elé állítottak bennünket: merre vezet az utam, mire építem az életemet, mi az, ami valóban érték? Ma Jézus mintha mindezt egyetlen pontba gyűjtené össze. Nem bonyolult szabályrendszert ad a kezünkbe, hanem iránytűt: „Szeresd!”

Talán túlságosan is megszoktuk ezt a szót. Annyiszor halljuk, hogy könnyen elveszíti súlyát. Jézus ajkán azonban a szeretet nem kellemes érzés, hanem egész életet meghatározó döntés: teljes szívvel Isten felé fordulni, és ebből a kapcsolatból nézni arra az emberre, akit ma mellénk állít az élet.

Mert Istent szeretni nem csupán azt jelenti, hogy imádkozom hozzá. Azt is jelenti, hogy helyet adok neki a döntéseimben, a munkámban, a családi beszélgetésekben, a pihenésben, a vakáció csendesebb óráiban, sőt azokban a helyzetekben is, amikor valami nem úgy történik, ahogyan szeretném.

És itt válik nagyon konkréttá a második parancs: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Ma talán éppen azzal szeretünk, hogy türelmesebben meghallgatunk valakit. Nem válaszolunk azonnal sértetten. Elvégezzük becsülettel a ránk bízott munkát. Felhívunk valakit, aki magányos. Megköszönjük annak, akinek jelenlétét már természetesnek vesszük. Vagy egyszerűen nem megyünk el közömbösen a másik ember terhe mellett.

A szeretet ugyanis ritkán kezdődik nagy dolgokkal. Többnyire egy tekintettel, egy szóval, egy apró lemondással kezdődik. És éppen ezekben válik láthatóvá Krisztus.

Indulás előtt ma érdemes megkérdeznünk: Uram, hogyan szerethetek ma jobban? Ne csak azt kérdezzük, mit kell elvégeznünk, hanem azt is: hogyan tudjuk szeretettel elvégezni?

Ha ezt az iránytűt követjük, nem biztos, hogy könnyebb lesz a napunk. De egészen biztos, hogy mélyebb lesz. Mert ahol valódi szeretet születik, ott Isten már jelen van.

Mai útravaló

Ne csak tedd meg, amit ma tenned kell – tedd szeretettel!

Reggeli ima

Uram Jézus, taníts ma teljes szívemből szeretni Téged, és a Te szemeddel nézni azokra, akikkel találkozom. Adj türelmet, bölcsességet és erőt, hogy szavaimban és tetteimben a Te szereteted váljon láthatóvá. Áldd meg mai utamat, munkámat és minden találkozásomat. Ámen.

A ház, amely megmarad – Szent István király ünnepe - 20. évközi hét, csütörtök

2026. augusztus 20.

Péld 4,10–15.18–27; Mt 7,24–29

„Aki hallgatja szavaimat, és tettekre is váltja őket, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette.” (vö. Mt 7,24)

Az elmúlt napok evangéliumai újra meg újra döntések elé állítottak bennünket: mit vagyunk készek elengedni, mihez ragaszkodunk, és kit akarunk követni.

A mai ünnepen Jézus mintha egy lépéssel tovább vezetne: nem elég elindulni utána – arra kell építeni az életünket, amit tőle hallunk.

„Aki hallgatja szavaimat, és tettekre is váltja őket…” Ebben a mondatban ott van a mai nap egész programja. Krisztus nem csupán szép gondolatokat akar adni reggelre. Azt szeretné, hogy szava szerepet játsszon a döntéseinkbe, kapcsolatainkba, munkánkba, családunkba, örömeinkbe és feszültségeinkbe.

Mert mindannyian építünk. Építjük a házasságunkat, családunkat, barátságainkat, hivatásunkat, jövőnket. A fiatal talán még tervezi a házat, az idősebb már javítgatja, amit az évek viharai megtépáztak. Van, aki dolgozik, más pihen vagy vakációzik, valaki betegágyon tölti ezt a napot. De a kérdés ugyanaz: mire építek?

Jézus nem ígéri, hogy a sziklára épített házat elkerüli az eső, az árvíz vagy a szél. A különbség nem a vihar hiánya, hanem az alap szilárdsága. A Krisztusra épített életben is vannak veszteségek, csalódások, elfáradások és kérdések. De van valaki, aki megtart.

Szent István király ünnepe különös súlyt ad ennek az evangéliumnak. Ő nem csupán saját életét akarta Krisztusra építeni, hanem rábízta népének jövőjét is. Tudta, hogy országot lehet törvényekkel szervezni, falakkal védeni, földi erővel gyarapítani – de maradandó otthont csak sziklára lehet építeni.

Talán ma nem kell nagy dolgokat tennünk. Elég, ha egyetlen helyzetben komolyan vesszük Jézus szavát: türelmesebben válaszolunk, becsületesen dolgozunk, időt adunk valakinek, kiengesztelődünk, imádkozunk, vagy egyszerűen nem engedjük, hogy a félelem vezesse a döntésünket.

Így kerül ma egy újabb kő a helyére.

És estére talán nem lesz látványosabb az életünk. De mélyebben fog állni, megalapozottabb lesz.

Mai útravaló:

Ne csak hallgasd Krisztus szavát – építs rá ma valamit az életedből.

Reggeli ima:

Uram Jézus, légy Te életem biztos alapja ezen a napon. Adj bölcsességet döntéseimhez, szeretetet találkozásaimhoz és erőt feladataimhoz. Segíts, hogy amit ma tőled hallok, azt életemmel is megtegyem. Ámen.

Ami embernek lehetetlen, Istennél lehetséges – 20. évközi hét, kedd reggel

2026. augusztus 18.

Evangélium: Mt 19,23–30

„Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” (Mt 19,26)

Tegnap a gazdag ifjú története azzal a fájdalmas képpel maradt előttünk, hogy valaki találkozik Jézussal, meghallja hívását, mégis szomorúan távozik, mert nem tudja elengedni azt, amihez a szíve túlságosan hozzánőtt.

A mai evangélium innen folytatja. A tanítványok megdöbbenve kérdezik: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus pedig olyan választ ad, amely ezen a reggelen nekünk is kapaszkodó lehet: „Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.”

Sokszor azért fáradunk el lelkileg, mert mindent a saját erőnkből akarunk megoldani. Rendbe tenni a családot, helyrehozni egy kapcsolatot, jól végezni a munkánkat, türelmesebbé válni, újrakezdeni az imádságot, megszabadulni attól, ami fogva tart. És egyszer csak elérkezünk oda, ahol be kell vallanunk: én ehhez kevés vagyok.

Ez nem feltétlenül vereség. Lehet éppen a kegyelem kezdete.

Jézus nem azt mondja, hogy nekünk semmit sem kell tennünk. Péterék elhagytak dolgokat érte, elindultak utána, vállalták az út bizonytalanságát. De megtanulták azt is, hogy a Krisztus-követés nem pusztán emberi teljesítmény.

Amit mi nem tudunk véghez vinni önmagunkban, azt Isten kegyelme képes bennünk elkezdeni és beteljesíteni.

Talán ezen a nyári reggelen pihenés vár ránk, talán munka, utazás, szolgálat vagy éppen egy nehéz beszélgetés. Bármit hozzon is a nap, ne egyedül induljunk neki.

Mondjuk ki egyszerűen: Uram, amit ma én nem tudok, azt rád bízom.

És aztán tegyük meg békességgel azt, ami rajtunk múlik. Mert Krisztussal a lehetetlennek látszó utak sem feltétlenül zsákutcák.

Mai útravaló

Ahol elfogy az erőm, ott még nem fogytak el Isten lehetőségei.

Reggeli ima

Uram Jézus, ma nem akarok mindent egyedül hordozni és megoldani. Adj bölcsességet döntéseimhez, szeretetet találkozásaimhoz és erőt feladataimhoz. Vezess ezen a napon, és segíts hinnem, hogy Veled az is lehetségessé válhat, ami nekem lehetetlennek látszik. Ámen.

A szeretet ma az időmből kér - Reggeli útravaló – - 19. évközi hét, péntek - Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú

2026. augusztus 14., péntek

Szentírási rész: 1Jn 3,13–18; Jn 15,12–16

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)

Van, amikor a szeretetről könnyebb szépen beszélni, mint szeretni. Kimondani, hogy fontos nekünk valaki, nem nehéz. De, amikor időt kér, türelmet, figyelmet, lemondást – akkor derül ki, mennyire vált valósággá bennünk mindaz, amit a szeretetről gondolunk.

A mai evangéliumban Jézus nem érzelmet kér tőlünk, hanem önmagunk odaajándékozását. Szent János pedig szinte lefordítja ezt a hétköznapokra: „Ne szóval és nyelvvel szeressünk, hanem tettel és igazsággal.”

Szent Maximilián Kolbe életében ez egészen a végsőkig ment. Auschwitzban egy családos fogolytársa helyett vállalta az éhhalált. De erre nem egyetlen pillanat tette képessé. A nagy önátadás mögött ott volt egy egész élet sok apró önátadása: imádság, szolgálat, lemondás, hűség és Krisztussal megélt barátság.

Talán éppen ez a mai reggel egyik fontos üzenete.

Nekünk valószínűleg nem az életünket kell odaadnunk valakiért. De lehet, hogy néhány percet igen.

Lehet, hogy valakit végre meg kell hallgatnom anélkül, hogy közben a telefonomat nézném. Lehet, hogy otthon nekem kell előbb békülni. Talán fel kell hívnom valakit, akiről tudom, hogy egyedül van. Vagy egyszerűen türelmesebbnek kell lennem ahhoz az emberhez, akitől már tegnap is elfáradtam.

Mert az életünket legtöbbször nem egyszerre adjuk oda. Percekben adjuk. Figyelemben. Türelemben. Megbocsátásban. Jelenlétben.

És közben Krisztus nem olyasmit kér, amit Ő maga ne tett volna meg előttünk. Ő valóban odaadta önmagát értünk, és az Eucharisztiában ma is önmagát adja nekünk.

Ezért ma reggel ne azt kérdezzem elsősorban: vajon szeretnek-e engem eléggé?

Inkább ezt:

Kinek adhatok ma valamit önmagamból?

Talán éppen ebből az egyetlen kérdésből születhet meg egy egészen más nap.

Mai útravaló:

Az életemet ma talán csak néhány percben kell odaadnom – de adjam oda szeretettel.

Reggeli ima

Uram Jézus, taníts ma nemcsak beszélni a szeretetről, hanem megélni azt. Adj nyitott szemet, hogy észrevegyem, kinek van szüksége rám, és nagylelkű szívet, hogy időmből, figyelmemből és szeretetemből örömmel tudjak adni. Ámen. 

Ne róla, hanem vele – 19. évközi hét, szerda reggel

2026. augusztus 12.

Evangélium: Mt 18,15–20

„Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt!” (Mt 18,15)

Az elmúlt napok evangéliumaiban Jézus újra meg újra a szív mélyére vezetett bennünket. Ma pedig megmutatja, mi történik akkor, amikor ez a szív találkozik egy másik ember sebzettségével, hibájával – vagy éppen azzal, aki bennünket sebzett meg.

„Menj… négyszemközt!”

Milyen egyszerűnek hangzik, és milyen nehéz megtenni! Mert sokszor könnyebb valakiről beszélni, mint vele. Könnyebb elmondani másoknak, mivel bántott meg, mint leülni mellé, és szeretettel kimondani: valami fáj közöttünk.

Jézus nem arra biztat, hogy söpörjük szőnyeg alá a konfliktusokat. De arra sem, hogy megszégyenítsük a másikat. Ő a kapcsolat megmentésének útját mutatja.

Talán ma a családban kellene másként megszólalnunk. Talán egy munkatársnak, barátnak vagy közösségi társunknak kellene esélyt adnunk arra, hogy elmondja a maga igazságát is. Talán éppen nekünk kellene bocsánatot kérnünk. Máskor pedig az a szeretet, ha nem válaszolunk azonnal, hanem előbb Krisztus elé visszük sebünket.

Mert nem minden hallgatás béke. Van hallgatás, amely falakat épít, és van csend, amelyben Isten készíti elő a kiengesztelődés szavait.

Jézus végül csodálatos ígéretet ad: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Ezzel induljunk neki ennek a reggelnek. Krisztus nemcsak templomainkban akar jelen lenni, hanem két ember között is: a családi asztalnál, a munkahelyen, egy nyári találkozásban, egy nehéz beszélgetésben.

Talán ma éppen nekünk kell helyet készítenünk számára valaki és önmagunk között.

Mai útravaló:

Ne a másikról beszéljek, hanem Krisztussal a szívemben közeledjek hozzá.

Reggeli ima:

Uram Jézus, adj bölcsességet szavaimhoz, türelmet hallgatásomhoz és szeretetet minden találkozásomhoz. Légy jelen közöttünk, gyógyítsd meg sérült kapcsolatainkat, és tégy engem ma békességed eszközévé. Ámen.

A búzaszem bátorsága – 19. évközi hét, hétfő reggel

2026. augusztus 10.

Szent Lőrinc diakónus és vértanú ünnepe

Evangélium: Jn 12,24–26

„Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24)

Az elmúlt napok evangéliumai a hit bátorságára tanítottak: rábízni magunkat Krisztusra akkor is, amikor nem látjuk előre az út végét. Ma Jézus tovább vezet bennünket, és egyetlen búzaszem képében mutatja meg a krisztusi élet titkát: ami szeretetből odaadja magát, nem elveszik, hanem termést hoz.

Szent Lőrinc ezt nemcsak megértette, hanem életével is kimondta. Diakónusként szolgálta az Egyházat, gondoskodott a szegényekről, végül pedig Krisztusért az életét is odaadta. Benne a földbe hulló búzaszem valóban termést hozott.

Nekünk ma valószínűleg nem vértanúságot kell vállalnunk. De búzaszemmé válni nekünk is lehet és kell a termés érdekében.

Amikor időt adunk annak, aki meghallgatásra vár. Amikor a családban nem a magunk igazához ragaszkodunk. Amikor becsülettel dolgozunk akkor is, ha senki nem dicsér meg érte. Amikor szabadságunk idején sem feledkezünk meg Istenről és egymásról. Amikor betegségünket, fáradtságunkat vagy magányunkat Krisztus kezébe tesszük. Ezek az apró önátadások sokszor észrevétlenek – mégis belőlük sarjad az élet.

Ne attól féljünk tehát ezen a reggelen, hogy mit veszítünk, ha szeretünk. Inkább kérdezzük meg: kinek lehetek ma Isten szeretetének apró búzaszeme?

Krisztus előttünk jár ezen az úton. Ő maga lett a földbe hullott búzaszem, hogy nekünk életünk legyen. Ha ma vele indulunk, egyetlen szeretetből megtett lépésünk sem lesz hiábavaló.

Mai útravaló:

Amiből ma szeretetből adok, abból Isten életet fakaszthat.

Reggeli ima:

Uram Jézus, vezess ma az önmagát ajándékozó szeretet útján. Adj bölcsességet döntéseimhez, türelmet találkozásaimhoz és erőt feladataimhoz. Áldd meg napomat, hogy jelenlétem által mások életében is növekedhessen a Te szereteted. Ámen.

A mustármagnyi hit ereje – 18. évközi hét, szombat reggel

2026. augusztus 8.

Evangélium: Mt 17,14–20

„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag… semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”

Tegnap Jézus komoly kérdést intézett hozánk: mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de közben elveszíti önmagát? Ma mintha tovább vezetne bennünket: ha meg akarod őrizni a lelkedet, tanulj meg bízni Istenben.

Az evangéliumban egy édesapa kétségbeesetten viszi beteg fiát Jézushoz. A tanítványok próbálkoztak, de tehetetlenek maradtak.

Ismerős helyzet. Mi is hányszor állunk valaki, valami vagy éppen önmagunk előtt ezzel a kérdéssel: „Miért nem tudtuk?” Miért nem sikerült megváltoztatnom? Miért nem tudtam segíteni? Miért nem rendeződött a kapcsolat, miért nem lett könnyebb a teher?

Jézus válasza nem a teljesítményünkre irányítja figyelmünket, hanem a hitünkre. A mustármag apró. Szinte jelentéktelen. Jézus mégis azt mondja: ennyi is elég, ha valóban Istenbe kapaszkodik.

Talán ma sem kell hegyeket elmozdítanunk. Elég lehet türelmesnek maradni valakivel. Becsülettel elvégezni a munkánkat. Időt adni a családunknak. Vakáció közben sem megfeledkezni Istenről. Felhívni valakit, aki magányos. Újrakezdeni egy elrontott kapcsolatot.

Vagy egyszerűen kimondani: „Uram, ezt most nem tudom megoldani nélküled.”

A hit nem varázserő, amellyel Istent rávehetjük arra, hogy minden kívánságunk teljesüljön. A hit annak bátorsága, hogy akkor is Krisztus kezébe tesszük életünket, amikor még előttünk magasodik a hegy.

Induljunk így ezen a reggelen. Nem kell mindent előre látnunk, és nem kell mindenhez elegendőnek éreznünk magunkat. Legyen bennünk csak egy mustármagnyi bizalom – a többit bízzuk Krisztusra.

Mai útravaló:

Nem nagy hitre van szükségem, hanem arra, hogy kis hitemmel is a nagy Istenbe kapaszkodjam.

Reggeli ima:

Uram Jézus, erősítsd ma bennem a bizalmat, amikor bizonytalanná vagy erőtlenné válok. Adj bölcsességet döntéseimhez, szeretetet találkozásaimhoz és erőt feladataimhoz. Áldd meg napomat, áld meg mindazokat akik imáinkat kérték, s akiknek imát ígértünk és taníts mindenben Veled járni. Ámen.