„Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga
marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24)
Az elmúlt napok evangéliumai a hit bátorságára tanítottak:
rábízni magunkat Krisztusra akkor is, amikor nem látjuk előre az út végét. Ma
Jézus tovább vezet bennünket, és egyetlen búzaszem képében mutatja meg a
krisztusi élet titkát: ami szeretetből odaadja magát, nem elveszik, hanem
termést hoz.
Szent Lőrinc ezt nemcsak megértette, hanem életével is
kimondta. Diakónusként szolgálta az Egyházat, gondoskodott a szegényekről,
végül pedig Krisztusért az életét is odaadta. Benne a földbe hulló búzaszem
valóban termést hozott.
Nekünk ma valószínűleg nem vértanúságot kell vállalnunk. De
búzaszemmé válni nekünk is lehet és kell a termés érdekében.
Amikor időt adunk annak, aki meghallgatásra vár. Amikor a
családban nem a magunk igazához ragaszkodunk. Amikor becsülettel dolgozunk
akkor is, ha senki nem dicsér meg érte. Amikor szabadságunk idején sem
feledkezünk meg Istenről és egymásról. Amikor betegségünket, fáradtságunkat
vagy magányunkat Krisztus kezébe tesszük. Ezek az apró önátadások sokszor
észrevétlenek – mégis belőlük sarjad az élet.
Ne attól féljünk tehát ezen a reggelen, hogy mit veszítünk,
ha szeretünk. Inkább kérdezzük meg: kinek lehetek ma Isten szeretetének apró
búzaszeme?
Krisztus előttünk jár ezen az úton. Ő maga lett a földbe
hullott búzaszem, hogy nekünk életünk legyen. Ha ma vele indulunk, egyetlen
szeretetből megtett lépésünk sem lesz hiábavaló.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése