Ferenc pápa kedd reggeli homíliája: Az életszentség az Úr jelenlétében járás

Az életszentség egyszerű dolgokat igényel - OSS_ROM

24/05/2016 11:19

Ferenc pápa kedd reggeli homíliáját a Szent Márta házban tartott szentmise során az életszentség témájának szentelte, amelyhez az alapgondolatot a napi olvasmány adta Péter apostol első leveléből: „A titeket meghívó szent Istenhez méltóan magatok is váljatok szentté egész életmódotokban! Ezt olvassuk ugyanis a Szentírásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!” (1 Péter 1,10-16).

A mindennapok névtelen életszentsége

A pápa a szakaszt „az életszentségről szóló kis értekezésnek” nevezte. „Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy az Úr jelenlétében járunk, mégpedig feddhetetlenül. Az életszentség az egy útonjárás, amit nem lehet megvenni, sem eladni, sem elajándékozni. Azt nekem kell csinálni és nem tehetem meg más nevében. Imádkozhatom másik életszentségéért, de azért neki kell eljárnia, nem nekem.  Nekem kell az Úr jelenlétében járni feddhetetlenül. Most néhány olyan szót említek – fűzte hozzá magyarázatképpen a pápa – amelyek megtanítják nekünk milyen is a mindennapok névtelen életszentsége. Az első ilyen szó a bátorság. Az életszentség felé vezető úthoz bátorság kell.”

Remény és kegyelem   

A Jézus által említett Mennyek Országa azoké, akik bátran haladnak előre. Olyan bátorságról van itt szó – hangsúlyozta – amit a reménység mozgat, mert ez az életszentségre vezető út második szava. Bátorság, mely reméli a Jézussal való találkozást. Aztán a harmadik elem az, amiről Péter ír: „Helyezzétek minden reménységeteket ebbe a kegyelembe!”. Az életszentséget soha nem műveljük egyedül, magunktól. Az mindig kegyelem. Jónak lenni, szentnek lenni, minden nap egy kicsit előre haladni a keresztény életben, ez mindig kegyelem, amit úgy kell kérni. Bátorság és útonjárás. Bátran kell járni, reménnyel és készséggel, hogy megkapjuk ezt a kegyelmet. A kegyelem az útonjárás kegyelme. Olyan szép a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete, olvassátok el!” – biztatott a pápa. „Hogyan haladtak előre az ősatyáink, akiket meghívott az Úr? Ábrahám atyánkról ezt mondja: „Ő pedig elindult, anélkül, hogy tudta volna, hová megy”. Ment, de reménységgel tette!”.

Megtérés a mindennapokban

„Péter apostol a levelében hangsúlyt ad a negyedik szempontnak. Amikor a hallgatóit arra hívja el, hogy ne alkalmazkodjanak ennek az időnek a vágyaihoz, valójában arra ösztönzi őket, hogy belül változtassák meg szívüket, folyamatosan, egy benső mindennapi fáradságos munkával. Igen, a hétköznapok során való megtérésről van szó. Ha valaki most ellenvetné, hogy ahhoz böjt és önsanyargatás kell.. Nem, nem, nem! Kicsi megtérések kellenek!” – pontosított a pápa. „De ha te képes vagy arra, hogy ne szóld meg a másikat, már jó úton jársz az életszentség felé. Tehát kicsi dolgok kellenek! Szeretnék beolvasni egyik munkatársamnak, nem, inkább leharapom a nyelvemet! Semmi nagy dolog, semmi önsanyargatás! Az életszentségre vezető út egyszerű. Ne fordulj vissza, hanem mindig csak előre, előre - erővel! – fejezte be Ferenc pápa a kedd reggeli homíliáját a Szent Márta ház kápolnájában.   

(vl)

Forrás: Vatikáni Rádió 

Halálos bűn kiszívni a dolgozók vérét: Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája

Az, aki az emberek munkáját kizsákmányolva gazdagszik meg olyan, mint a vérszívó, és halálos bűnt követ el – jelentette ki Ferenc pápa csütörtökön reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A gazdagok, akik a szegények vérét szívják

A szentleckében (Jak 5,1-6) Jakab apostol erős hangon figyelmezteti a gazdagokat, akik az embereket kihasználva halmozzák föl vagyonukat. A gazdagság önmagában jó dolog, de viszonylagos, nem pedig abszolút érték. Tévednek, akik az úgynevezett bőség teológiáját követik, amely szerint Isten úgy mutatja meg, hogy igaz ember vagy, hogy nagy gazdagságot ad neked. A probléma ott rejlik, hogy nem szabad a szívünknek a gazdagsághoz ragaszkodnia, mert nem lehet egyszerre Istent és a gazdagságot is szolgálni. Ez olyan béklyót rakhat ránk, amely miatt nem tudjuk szabadon követni Jézust. Ahogy Szent Jakab mondja: „Az a bér pedig, amelyet a földeteket learató munkásoktól visszatartottatok, íme felkiált, és az aratók szava felhatol a Seregek Urának fülébe”.

Trükkös szerződésekkel játsszák ki a munkavállalókat

Amikor úgy szerez vagyont valaki, hogy kihasznál másokat, amikor a gazdagok kizsákmányolják az emberek munkáját, akkor ők, szegények rabszolgává lesznek. De nézzünk körül itt és most, az egész világon ez történik. „Dolgozni akarok” – rendben, kötnek veled egy szerződést. Szeptembertől júniusig. Nyugdíjlehetőség nélkül, egészségbiztosítás nélkül. Júniusban felfüggesztik, aztán július-augusztusban marad az éhkopp. Szeptemberben meg újra megkötik a szerződést. Akik ezt csinálják, igazi vérszívók, az emberek véréből élnek és dolgozó rabszolgákká teszik őket.

A munkahelyi kizsákmányolás halálos bűn

Ferenc pápa fölidézte, amit egy lány mesélt neki: talált egy munkát napi 11 órában, amiért 650 eurós havi fizetést kapott feketén. Azt mondták neki: „Ha tetszik, elfogadod, ha nem, mehetsz. Sokan vannak a helyedre, ott sorakoznak mögötted az emberek”. Ezek a gazdagok szaporítják vagyonukat, ahogy az apostol mondja: „a leölés napjára hizlaljátok szíveteket”. Ezeknek az embereknek a vére, amit kiszívtak az Úrhoz kiált, az igazság kiáltása. Az emberek kizsákmányolása ma valódi rabszolgaság – állapította meg a pápa. Mi azt hisszük, hogy ma már nem léteznek rabszolgák: igenis vannak. Igaz, hogy már nem Afrikából hozzák, hogy eladják őket Amerikában. De a városainkban zajlik. És ott vannak ezek az üzérek, akik igazságtalanul bánnak a munkavállalókkal.

Sok vezekléssel lehet megtérni ebből a bűnből

Tegnap, az audiencián (szerdai általános kihallgatás, a pápa katekézise – a szerk.) a gazdag és a koldus Lázár példabeszédéről elmélkedtünk. De ott a gazdag a saját világában élt és nem vette észre, hogy valaki az ajtaja előtt éhezik. Ez azonban rosszabb: aki azért éhezteti ki a dolgozó embereket, hogy ő keressen rajta. Az emberek véréből él, és ez halálos bűn. Sok-sok vezeklésre van szükség, sok visszaszolgáltatásra ahhoz, hogy valaki megtérjen ebből a bűnből.

A kapzsi ember temetése

Ferenc pápa ekkor egy történetet mesélt el: meghalt egy kapzsi ember és az emberek azon viccelődtek, hogy oda lett a temetés, mert nem tudták lecsukni a koporsót, ugyanis mindenét magával akarta vinni és nem tudta. Senki nem viheti magával a gazdagságát. Gondoljunk erre a mai drámára: az emberek kizsákmányolására, azoknak a vérére, akiket rabszolgává tesznek, az emberkereskedőkre, és nemcsak azokra, akik a prostituáltakkal és a gyerekekkel kereskednek a kiskorú munkavégzés miatt, hanem a - mondjuk úgy - civilizáltabb változatára: „Én eddig fizetlek, szabadság, egészségbiztosítás, minden nélkül feketén… és majd jól meggazdagszom!” Fohászkodjunk az Úrhoz: értesse meg velünk Jézusnak az egyszerűségét, amellyel a mai evangéliumi szakaszban szól (vö. Mk 9,41-50): fontosabb egy pohár víz Krisztus nevében, mint az a sok gazdagság, amit az emberek kihasználásával halmozunk föl – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.  

(gá)

Forrás: Vatikáni Rádió 

A szabadságvesztés ne jelentsen kirekesztést - a pápa Palmasola börtönében

Ferenc pápa a Palmasola börtönben, Santa Cruz - ANSA

Bolíviai apostoli látogatásának utolsó programjaként Ferenc pápa Santa Cruz de la Sierra „Palmasola” fegyházát kereste fel. A térség legnagyob fegyintézete 10 ezer négyzetméteren terül el. Bár csak 800 személy befogadására alkalmas, lakóinak száma jelenleg mintegy ötezer, sokan közülük még ítéletre várnak.
A pápát a foglyok és velük együtt élő családtagjaik, gyermekeik köszöntötték az öröm és a fájdalom könnyeivel. Ferenc pápa megköszönte a fogadtatást, majd megállapította: „a fájdalom nem oltja ki a szívek mélyén élő reményt”. Alázattal tett vallomást: „Olyan ember áll előttetek, akinek megbocsátották számos bűnét”. A pápa azért jött el közéjük, hogy felkínálja nekik Jézus Krisztust, az Atya irgalmasságát.

Jézusban megtaláljuk az erőt az újrakezdéshez
Krisztus azért jött el, hogy megmutassa mindnyájunk iránti látható szeretetét. Ez a szeretet megggyógyít, megbocsát, felemel, ápol; visszaadja méltóságunkat. Jézus kitartó: feláldozta életét, hogy visszadja méltóságunkat.
Amikor Jézus belép éltünkbe, már nem vagyunk többé múltunk foglyai, hanem új reménnyel tekintünk jelenünkre, önmagunkra, valóságunkra.

A bezárás ne legyen kizárás a társadalmi életből
Krisztus sebeiben helyet kapnak a mi sebeink is. Jézus azért halt meg értünk, hogy segítsen nekünk és felemeljen bennünket.
A pápa jól ismeri Palmasola foglyainak nehézségeit: az eljárások lassúsága, a társadalmi visszailleszkedési politikák hiánya, az erőszak. Két évvel ezelőtt a börtönváros rivális bandái közötti összecsapás következtében tűz ütött ki, amelyben egy kétéves gyermek is meghalt. Ferenc pápa arra buzdította az intézményeket: a börtönbüntetés legyen része a társadalomba való visszailleszkedés folyamatának.

A megosztás az ördög kísértése
A pápa a foglyokat felelősségre buzdította. Ne engedjenek a megosztás, az egymással való szembenállás kísértésének. A szenvedés önzővé teheti szívünket, de ösztönözhet bennünket valódi testvériségre is. A fegyőröket pedig arra intette: ne alázzák meg a rabokat, hanem adják vissza méltóságukat. Hagyjanak fel azzal a logikával, amely jók és rosszak kategóriában gondolkozik és a személy megsegítését állítsák a középpontba. Ne sújtsanak le a rabokra, hanem bátorítsák őket. Teremtsenek jobb feltételeket mindenki számára.
A pápa, mielőtt áldását adta volna, egy perc csöndes imát kért mindnyájuktól, majd így fejezte be beszédét: „Arra kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok értem, mert nekem is vannak hibáim és vezekelnem kell. Köszönöm szépen”.
(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió 

A pápa Guayaquilben: Mária segítségével visszanyerhetjük a családi élet örömét

Ferenc pápa szentmisét mutat be Guayaquilben - AP

Az Isteni Irgalmasság kegyhelyét elhagyva Ferenc pápa Guayaquil Los Samanes parkjába ment, ahol szentmisét mutatott be mintegy egymillió hívő számára. A végeláthatatlan hívősereg elfojthatatlan lelkesedéssel, szeretettel fogadta az argentin pápát.
Ferenc pápa homíliájában erőteljes felhívást intézett a családok érdekében. Mária segítségével ismét helyreállíthatjuk a családban az öröm légkörét. Ez történt a kánai menyegzőn, amikor fogytán volt a bor, az öröm és a szeretet jelképe.
„Hány serdülő és ifjú érzékeli, hogy otthonukból már egy idő óta hiányzik ez a bor! Hány magányos és szomorú nő teszi fel magának a kérdést: mikor tűnt el, mikor csúszott ki életükből a szeretet? Hányan vannak azok az idősek, akiket kizárnak a családi ünnepekből, magukra hagyják őket, gyermekeik, unokáik, dédunokáik szeretetének mindennapi tápláléka nélkül! A bor hiánya lehet a munka, a betegség, a családokat világszerte sújtó problémák következménye is”.

Mária megtanít bennünket imádkozni
Mária figyelemmel kíséri ezeket a helyzeteket: gondos anya, aki bizalommal fordul Jézushoz, imádkozik közbenjárásáért. Így Mária előbbre hozza Isten „óráját”. Azt tanítja, hogy családjainkat helyezzük Isten kezébe. Megtanít imádkozni, táplálva a reményt, megmutatva, hogy aggodalmaink egyben Isten aggodalmai is. Az ima mindig kivezet saját gondjaink zárt világából és a szenvedők felé indít el bennünket, segít, hogy átéljük helyzetüket. A család olyan iskola, ahol az ima emlékeztet a velünk egy fedél alatt élő testvérünkre, arra késztet, hogy többes számban gondolkozzunk.

„Kérem, bocsánat, köszönöm” – ezt a három szót a családban kell megtanulni
Mária megmutatja, hogy az igazi szeretet kritériuma a szolgálat. Ezt különösen megtanulhatjuk a családban, ahol szeretetből egymás szolgáivá válunk. A pápa ismét hangsúlyozta azt a három szót, amit a családban kell megtanulni: kérem, bocsánat, köszönöm.
„Ezek a kis gesztusok segítenek abban, hogy építsünk főleg ott, ahol különösen sok a szenvedés. A család a legközelebbi kórház. Amikor valaki megbetegszik, akkor ott gyógyítják. A család a gyermekek első iskolája, nélkülözhetetlen vonatkozási pont a fiatalok számára, valamint a legjobb idős otthon”.

A család pótolhatatlan szerepe
A család képezi azt a nagy társadalmi gazdagságot, amelyet egyéb intézmények nem helyettesíthetnek. A családokat segíteni, támogatni kell. Soha ne halványuljon el az állampolgároknak nyújtott társadalmi szolgáltatások helyes értelmezése. Ezek a szolgáltatások ugyanis nem egyfajta alamizsnát, hanem valódi társadalmi adósságot jelentenek a család intézménye számára, amely az alap, és amely olyan nagymértékben hozzájárul a közjóhoz.

A családnak szüksége van csodára
A pápa utalt rá, hogy a család valósága nem mindig ideális, sőt számos nehézség jellemzi. Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak az októberi szinódusért, amely arra törekszik majd, hogy konkrét megoldásokat találjon és segítséget nyújtson, hogy Isten, „órája” révén, még azt is csodává alakíthassa át, ami számunkra tisztátalannak és botrányosnak tűnik, ami megrémít bennünket. A családnak szüksége van erre a csodára! – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A legjobb bor a remény, a bátorság, hogy szeressünk
A kánai menyegző csodája azt tanítja, hogy a legjobb bort még meg kell inni, a családot érintő legszebb dolgoknak még el kell jönniük. A legjobb bor a reményben található; mindazok számára megvalósul, akiknek van bátorságuk, hogy szeressenek. A családban meg kell találni a bátorságot ahhoz, hogy szeressünk! A legjobb bor érkezőben van, még akkor is, ha a statisztikák minden módon éppen az ellenkezőjét állítják. A legjobb bor érkezőben van azok számára, akik ma úgy látják, hogy minden összeomlik. Isten mindig közeledik a perifériákhoz, azokhoz, akik bor nélkül maradtak, és akik csak a csüggedés italából kortyolhatnak. Ha Istenre bízzuk magunkat, Mária segítségével megtörténhet a csoda, hogy visszanyerjük a családi élet örömét” – mondta guayaquili homíliájában Ferenc pápa.
(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió 

A mi egyházunk a vértanúké, álljunk ki üldözött testvéreinkért

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában

A mi egyházunk a vértanúk egyháza – Szent István vértanú megkövezéséről elmélkedve a pápa meghatott szavakkal szólt arról, hogy napjainkban is hány embert üldöznek és ölnek meg pusztán azért, mert keresztények. Sok az úgynevezett „rejtett vértanú” is, akik új utakat keresnek, hogy segítsék testvéreiket, és ezért a modern „főtanácsok” üldözik őket.
A mai első olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből István vértanú elítélését és megkövezését írja le. Ebből a drámai jelenetből bontotta ki szentbeszédét Ferenc pápa, aki a szívében hordozza annak a sok embernek az arcát és sorsát, akiket az első vértanúhoz hasonlóan napjainkban is üldöznek és megölnek, csak azért mert hűek Jézushoz. A vértanúknak – állapította meg a pápa – nincs szükségük más kenyérre, mert az ő egyetlen kenyerük Jézus. Istvánnak sem volt szüksége arra, hogy alkudozzon, kompromisszumot kössön.

Isten szava zavarja a keményszívűeket

István tanúságtétele olyan erős, hogy rágalmazói nem tudnak ellenállni a szavaiból áradó bölcsességnek és léleknek. Amint Jézusnak, úgy Istvánnak is szembe kell néznie a hamis tanúkkal és a nép lázadásával, amely elítéli őt. István emlékezteti őket, hány prófétát öltek meg azért, mert hűek voltak Isten szavához. És amikor elmondja nekik, hogy látja Jézust Isten jobbján, akkor üldözői megbotránkoznak, befogják fülüket, hogy ne hallják. Kihurcolják a városból, hogy megkövezzék.
„Isten szava mindig kellemetlen egyes szíveknek. Isten szava zavaró, amikor kemény a szívünk, amikor pogány a szívünk, mert Isten szava azt kéri tőlünk, hogy menjünk előre, keressük azt a kenyeret, amelyről Jézus beszélt és csillapítsuk vele éhségünket. A kinyilatkoztatás történetében sok vértanút öltek meg azért, mert hűek voltak Isten szavához, az isteni igazsághoz” – mondta a pápa.

Sok vértanú István él a világban, akiket keresztény mivoltukért üldöznek

István vértanúsága hasonló Jézuséhoz: a bocsánat, az ellenségekért való ima keresztény nagylelkűségével hal meg. Ezek az emberek, akik üldözték a prófétákat, mint ahogy Istvánt is, azt hitték, hogy Isten dicsőségét emelik, hogy hűek az isteni tanításhoz. A pápa ekkor így folytatta homíliáját: „Ma szeretnék az egyház valódi történetére emlékezni, amely a szentek és a vértanúk története: a vértanúké, akiket üldöztek és megöltek azok, akik azt hitték, hogy Istent dicsőítik, akik azt hitték, hogy náluk az igazság”. Romlott volt a szívük, de igazságról beszéltek.
„Ezekben a napokban hány István van a világon! Gondoljunk azokra a testvéreinkre, akiknek a líbiai partokon elvágták a torkát; gondoljunk arra a fiúra, akit élve elégettek a társai, mert keresztény volt; gondoljunk azokra a bevándorlókra, akiket a többiek a tengerbe vetettek, mert keresztények voltak. És gondoljunk azokra az etiópokra, akiket tegnapelőtt meggyilkoltak keresztény mivoltuk miatt… Ma az egyház a vértanúk egyháza: ők szenvednek, ők életet adnak, és mi Isten áldását kapjuk tanúságételükért” – mondta Ferenc pápa.

A mi egyházunk a vértanúk egyháza, rejtve is élnek köztünk

„És ott vannak a rejtett vértanúk is, a Lélek hangjához hű férfiak és nők, akik utat törnek, új utakat keresnek, hogy segítsék testvéreiket és jobban szeressék Istent. Aztán gyanúba fogják őket, meggyalázzák és üldözik azok a „modern főtanácsok”, akik az igazság birtokosainak hiszik magukat: oly sok a rejtett vértanú!”
„És sok olyan rejtett vértanú is van, akik hűek a családjukban és sokat szenvednek hűségükért. Az egyházunk a vértanúk egyháza – ismételte Ferenc pápa, majd így folytatta: Most, ezen a szentmisén eljön közénk az első vértanú; az első, aki tanúságot tett, sőt még többet adott nekünk: az üdvösséget, mindannyiunknak. Egyesüljünk Jézussal az eucharisztiában, egyesüljünk azokkal a testvéreinkkel, akik az üldöztetés, a rágalmazás és a gyilkosság vértanúságát szenvedik el azért, hogy hívek legyenek az egyetlen kenyérhez, mely jóllakat: vagyis Jézushoz” – fohászkodott végül kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.
(gá)

Forrás: Vatikáni Rádió 

Ferenc pápa homíliája a krizmaszentelési szentmisén: "A pap fáradtsága kegyelem"

Ferenc pápa a római egyházmegye papjaival - ANSA

02/04/2015 18:07

Ferenc pápa Nagycsütörtökön délelőtt a Szent Péter bazilikában tartotta meg a krizmaszentelési szentmisét, a római egyházmegye segédpüspökei, papjai és diakónusai részvételével. A szentmise során a papság megújította szentelési fogadalmait és a pápa megáldotta a keresztelendők, a betegek olaját, valamint a krizmát.   

Isten népének a szolgálata nehéz feladat

Homíliájában Ferenc pápa a papi élet hétköznapi örömeit-gondjait érintette, ezúttal is egészen gyakorlati szempontból. „Az én kezem a te támaszod,  a karom pedig a te erősséged” – kezdte beszédét a pápa egy zsoltáridézettel. Így gondolja az Úr, amikor önmagában mondja: „Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, szent olajommal fölkentem”. És ezt gondolja a mennyei Atyánk, valahányszor „talál” egy papot,  majd hozzáteszi: „Hűségem és kegyelmem kíséri majd, Így szólít majd engem: Atyám vagy, Istenem és üdvöm sziklája!

Szép dolog belépni a zsoltárossal Istennek ebbe a magánbeszélgetésébe. Ő rólunk beszél, a papjairól, ám valójában ez nem egy monológ, mert nem egyedül beszél, hanem az Atya az, aki Jézusnak mondja: „A barátaid, akik szeretnek téged, különös módon mondhatják nekem: Te vagy az én Atyám (v.ö. Jn 14,21). Ha pedig az Úr ennyire igyekszik, hogy segítsen nekünk, ez azért van, mert tudja, hogy a feladat, fölkenni a hűséges népet, nem könnyű, hanem nehéz, hiszen az fáradságot eredményez. Ezt megtapasztaljuk minden formában: a hétköznapi apostoli munka megszokott fáradságától egészen a betegségig és a halálig menően, beleértve a vértanúságban való elemésztődést.

A folytatás ide kattintva olvasható    

„Erősítsétek meg szíveteket” (Jak 5,8). Ferenc pápa üzenete nagyböjtre - befejező rész

3. „Erősítsétek meg szíveteket” (Jak 5,8) – az egyes hívő ember

Egyénileg is érint minket a közöny kísértése. Telis tele vagyunk felkavaró hírekkel és képekkel, amelyek emberek szenvedését tárják elénk, ugyanakkor tejesen tehetetlennek érezzük magunkat, hogy segítsünk nekik. Mit tegyünk, hogy az ijedtség és a tehetetlenség spirálja ne nyeljen el minket?

Mindenekelőtt imádkozhatunk a földi és mennyei Egyház közösségében. Ne becsüljük le az olyan sok ember imájának erejét! Szeretném, hogy a 24 óra az Úrért elnevezésű kezdeményezést az egész Egyházban, egyházmegyei szinten is megtartsák március 13-án és 14-én: ez az alkalom éppen az imádság szükségességét hivatott kifejezni.

Másodsorban, segíthetünk a szeretet különféle megnyilvánulásaival, a hozzánk közel vagy tőlünk távol lévő embereknek az Egyház számos karitatív szervezetének köszönhetően. A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy kimutassuk érdeklődésünket a másik iránt, akár egy kicsi, de konkrét jellel, mely egyben kifejezi a közös emberségben való részesedésünket.

Harmadsorban pedig, a másik szenvedése a megtérésre hív, mert a testvér szükséglete életem törékenységére emlékeztet, illetve az Istentől és a testvérektől való függőségemre. Ha alázattal kérjük Isten kegyelmét, és elfogadjuk lehetőségeink korlátait, akkor bízni fogunk azokban a végtelen lehetőségekben, amelyeket Isten szeretete tartogat számunkra. És ellen tudunk majd állni az ördögi kísértésnek, mely el akarja hitetni velünk, hogy egyedül meg tudjuk váltani magunkat és a világot.

Azért, hogy legyőzzük a közömbösséget és a mindenhatóságra való igényeinket, azt szeretném kérni mindenkitől, hogy ezt a nagyböjtöt „szívünk képzésének” útjaként éljük meg, ahogy XVI. Benedek mondta (vö. Deus caritas est enciklika, 31). Az irgalmas szív nem jelent gyenge szívet. Aki irgalmas akar lenni, annak erős, megingathatatlan szívre van szüksége, mely bezárja kapuit a kísértő előtt, de nyitott Isten felé. Az ilyen szív hagyja, hogy átjárja a Lélek és vigye a szeretet útjain, melyek a testvéreinkhez vezetnek. Alapjában véve szegény szív ez, vagyis ismeri saját szegénységét, és a másik emberért éli életét.

Ezért, kedves testvéreim, szeretném veletek kérni Krisztust ebben a nagyböjtben: „Fac cor nostrum secundum cor tuum” – „Alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint!” (könyörgés a Jézus Szíve litániából). Akkor erős és irgalmas szívünk lesz, éber és nagylelkű, amely nem hagyja, hogy bezárkózzon, és nem esik bele a közömbösség globalizációjának szédületébe.

Ezzel a jókívánsággal biztosítok mindenkit imáimról, hogy minden hívő, minden egyházi közösség gyümölcsözően járja végig a nagyböjti utat, és kérlek titeket, imádkozzatok értem. Az Úr áldjon meg és a Szűzanya őrizzen meg Benneteket.

Ferenc pápa

„Erősítsétek meg szíveteket” (Jak 5,8). Ferenc pápa üzenete nagyböjtre - harmadik rész

2. „Hol van a testvéred?” (Ter 4,9) – a plébániák és a közösségek

Az egyetemes Egyházról mondottakat meg kell valósítanunk a plébániák és közösségek életében. Meg tudjuk-e tapasztalni az Egyháznak ezeken a színterein, hogy egyetlen testhez tartozunk? Ahhoz a testhez, amely együtt kapja meg és osztja meg, amit Isten ajándékozni akar? Ahhoz a testhez, amely ismeri a leggyengébb, legszegényebb, legkisebb tagjait és gondjukat viseli? Vagy belemenekülünk egy egyetemes szeretetbe, mely elkötelezetten munkálkodik a világ távoli részén, de elfelejtkezik a saját zárt ajtaja előtt ülő Lázárról? (vö. Lk 16,19-31).

Ahhoz, hogy megkapjuk és teljességében gyümölcsöztessük mindazt, amit Isten ad, két irányban kell túllépnünk a látható Egyház határain.

Először is, az imádságban egyesülünk a megdicsőült Egyházzal. Amikor a zarándok Egyház imádkozik, akkor létrejön a kölcsönös szolgálat és jó közössége, amely elér egészen Isten színe elé. A szentekkel, akik Istenben találták meg teljességüket, részét képezzük annak a közösségnek, amelyben a szeretet legyőzi a közömbösséget. A megdicsőült Egyház nem azért győzedelmes, mert hátat fordított a világban lévő szenvedéseknek és önmagában örvend. Sokkal inkább azért, mert a szentek már szemlélhetik azt és örvendhetnek annak, hogy Jézus halála és feltámadása révén végérvényesen legyőzték a közömbösséget, a keményszívűséget és a gyűlöletet. Amíg a szeretetnek e győzelme nem járja át az egész világot, a szentek mellettünk, földi zarándokok mellett maradnak. Lisieux-i Szent Teréz egyházdoktor meggyőződve írta, hogy a Mennyben a keresztre feszített (Jézus) szeretetének győzelme miatt nem teljes az öröm addig, amíg akár csak egyetlen ember is szenved és gyötrődik a földön: „Nagyon bízom benne, hogy a mennyországban nem leszek majd tétlen, mert az a vágyam, hogy tovább dolgozzak az Egyházért és a lelkekért (vö. 254. levél, 1897. július 14.).

Mi is részesedünk a szentek érdemeiben és örömében, és ők is részesednek a mi küzdelmünkben, a béke és kiengesztelődés iránti vágyunkban. A feltámadt Krisztus győzelméből fakadó örömük nekünk erőforrás lehet ahhoz, hogy legyőzzük a közömbösség és a keményszívűség sokféle formáját.

Másrészről, minden keresztény közösség arra hivatott, hogy átlépje azt a küszöböt, amely az őt körülvevő társadalommal, szegényekkel, távollevőkkel összeköti. Az Egyház természeténél fogva missziós és nem befelé forduló, hanem minden emberhez szóló küldetése van.

Ez a küldetés türelmes tanúságtételt jelent Arról, aki az Atyához akarja vinni a teljes valóságot és minden embert. A küldetés abban áll, hogy a szeretet nem hallgathat. Az Egyház követi Jézus Krisztust azon az úton, amely minden emberhez elvezeti a föld legvégső határáig (vö. ApCsel 1,8). Így felebarátunkban azt a testvért láthatjuk, akiért Krisztus meghalt és feltámadt. Mindazt, amit kaptunk, értük is kaptuk. És ugyanúgy, amivel ezek a testvérek rendelkeznek, ajándék az Egyháznak és az egész emberiségnek.

Kedves Testvéreim! Mennyire szeretném, hogy mindazok a helyek, ahol az Egyház valamilyen formában megnyilvánul – különösképpen plébániáink és közösségeink –, az irgalom szigeteivé váljanak a közömbösség tengerében!

Következik a befejező rész

Forrás: http://nemzeti.net/l.php?u=2850268

„Erősítsétek meg szíveteket” (Jak 5,8). Ferenc pápa üzenete nagyböjtre - második rész

1. „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele” (1Kor 12,26) – az Egyház

Isten szeretetét, amely megtöri a közömbösségnek ezt a halálos magába zárkózását, az Egyház kínálja fel tanításával és legfőképpen tanúságtételével. Azonban csak arról lehet tanúságot tenni, amit előtte megtapasztaltunk. A keresztény az az ember, aki megengedi Istennek, hogy betöltse őt jóságával és irgalmával, hogy magára öltve Krisztust hozzá hasonlóan Isten és az emberek szolgájává legyen. Jól emlékeztet erre a nagycsütörtöki liturgiában a lábmosás szertartása. Péter nem akarta, hogy Jézus megmossa a lábát, de aztán megértette, hogy Jézus nem pusztán példa akar lenni arra, hogyan mossuk meg egymás lábát. Ezt a szolgálatot csak az tudja megtenni, aki előtte hagyta, hogy Krisztus megmossa a lábát. Csak az lehet „közösségben vele” (Jn 13,8) és ezáltal tudja szolgálni az embert.

A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy hagyjuk, hogy Krisztus szolgáljon minket, és így olyanokká váljunk mint Ő. Ez akkor valósul meg, amikor hallgatjuk Isten igéjét, és amikor a szentségekben részesülünk, különösen az Eucharisztiában. Ebben azzá válunk, amit magunkhoz veszünk: Krisztus testévé. Ebben a testben a közömbösség, amely úgy tűnik, oly gyakran hatalmába keríti szívünket, nem talál helyet. Mert aki Krisztusé, az egyetlen testhez tartozik, és Benne az emberek nem közömbösek egymás iránt. „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele” (1Kor 12,26).

Az Egyház communio sanctorum (szentek közössége), mert a szentek is részét képezik, és azért is, mert szent dolgok közössége: benne van Isten szeretete, melyet Krisztusban és minden ajándékában kinyilatkoztatott számunkra. Ezek között van mindazoknak a válasz is, akik hagyják, hogy eljusson hozzájuk ez a szeretet. A szentek e közösségében és a szent dolgokban való részesedésben senki sem birtokol csak saját magának, hanem amije van, az mindenkié. És mivel Istenben kapcsolatban vagyunk egymással, a tőlünk távol lévőkért is tehetünk valamit, azokért, akikhez csupán saját erőnkből soha sem tudnánk eljutni, mert velük és értük imádkozunk Istenhez azért, hogy mindannyian megnyíljunk üdvözítő művének.

Folytatjuk

Forrás: http://nemzeti.net/l.php?u=2850268

„Erősítsétek meg szíveteket” (Jak 5,8). Ferenc pápa üzenete nagyböjtre - bevezető rész

 Kedves Testvéreim!

A nagyböjt a megújulás ideje az Egyház, a közösségek és minden egyes hívő számára. Legfőképpen azonban a kegyelem ideje (vö. 2 Kor 6,2). Isten nem kér tőlünk semmi olyat, amit előtte már meg ne adott volna nekünk: „Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket” (1 Jn 4,19). Nem közömbös velünk szemben. Mindannyiunk életét szívén viseli, név szerint ismer minket, gondoskodik rólunk és keres minket, akkor is ha elhagyjuk Őt. Mindannyiunk élete külön-külön érdekli Őt. Szeretete az, amely megakadályozza, hogy közömbös legyen az iránt, ami történik velünk. Csakhogy előfordul, hogy amikor jól vagyunk, jól érezzük magunkat, bizonnyal elfelejtkezünk másokról (amit az Atya Isten soha sem tesz), nem érdekelnek a problémáik, szenvedéseik, az igazságtalanságok, amiket elszenvednek… ilyenkor szívünk közömbössé válik: amíg én viszonylag jól vagyok és jól érzem magam, elfelejtkezem azokról, akik nincsenek jól. Ez az önző, közömbös magatartás mára világméreteket öltött olyannyira, hogy a közömbösség globalizációjáról beszélhetünk. Olyan visszás helyzetről van szó, amivel keresztényként szembe kell néznünk.

Amikor Isten népe megtér az ő szeretetéhez, megtalálja a választ azokra a kérdésekre, melyeket a történelem folytonosan elé állít. Az egyik legsürgetőbb kihívás, amiről szeretnék beszélni ebben az üzenetben, az a közömbösség globalizációja.

A felebarát és Isten iránti közömbösség valós kísértés nekünk, keresztényeknek is. Minden nagyböjtben szükségünk van arra, hogy újra meghalljuk a próféták kiáltását, akik felemelik hangjukat és felráznak minket.

Isten nem közömbös a világ iránt, hanem annyira szereti, hogy Fiát adja oda minden ember üdvösségéért. Isten Fiának megtestesülésében, földi életében, halálában és feltámadásában végérvényesen megnyílik a kapu Isten és az ember között, az ég és a föld között. Az Egyház pedig olyan, mint egy kéz, mely nyitva tartja ezt a kaput az ige hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása által, a hitről való tanúságtételen keresztül, amely a szeretetben válik hatékonnyá (vö. Gal 5,6). A világ mégis az önmagába zárkózás és afelé hajlik, hogy becsukja azt a kaput, amelyen keresztül Isten belép a világba és a világ Istenbe. Így a kéznek, vagyis az Egyháznak sosem kell meglepődnie, ha elutasítják, elnyomják és megsebzik.

Isten népének tehát meg kell újulnia, hogy ne váljon közömbössé és ne zárkózzon önmagába. Három szentírási szakaszt szeretnék elmélkedésül ajánlani ehhez a megújuláshoz. 

Folytatjuk 

Forrás: http://nemzeti.net/l.php?u=2850268

10 dolog, amit tegyél Ferenc pápa Fülöp-szigeteki útja után

A pápai útnak szentelt hivatalos Fülöp-szigeteki honlapon (www.papalvisit.ph) a következő „tízparancsolatot” olvashatjuk jó tanácsként arra, hogy miképpen kamatoztathatjuk a pápalátogatás gyümölcseit:

1. Imádkozz Ferenc pápáért és az ő szándékára!

2. Álmodj nagyot a családodért!

3. Nyújtsd ki a kezed a rászorulók, a hontalanok és azok felé, akikkel visszaéltek!

4. Tevékenyen védd az életet, a házasság intézményét és a családot!

5. Támogasd a nők tiszteletének a kultúráját!

6. Használd jól a rendelkezésedre álló információt és győződj meg róla, hogy jó gyümölcsöket terem!

7. Gondolkozz jól, érezd jól magad és tégy jót!

8. Hagyd kicsordulni a könnyed, ha úgy érzed, sírnod kell!

9. Hagyd, hogy Isten meglepjen téged!

10. Hagyd, hogy szeressenek!

(gá)

Forrás: Vatikáni Rádió

A pápa harmincezer fiatallal találkozott Manilában: „Tanulj meg szeretni és hagyd, hogy téged is szeressenek”

Tanuljatok meg sírni, szeretni, adni és kapni, és hagyjátok, hogy Isten meglepjen benneteket! – ez volt a Szentatya beszédének magva. Fiatalok hatalmas tömege várta Őt az esőben vasárnap délelőtt a Szent Tamás Pápai Egyetem sportpályáján, amely otthont adott a Szentatya és a fülöp-szigeteki fiatalok találkozójának egy igeliturgia keretében.

A program elején tanúságtételek hangzottak el egy kislány és két fiú részéről. Az alig 14 éves lány, Jun azokról a tapasztalatairól mesélt, amelyeket utcagyerekként élt meg. Jelenleg a TKK Alapítvány egyik árvaházának lakója. Ferenc pápa pénteken kereste fel az egyik ilyen manilai befogadó központot, ahol 300 kisgyermekkel találkozott. A kislány nehezen tudta befejezni kérdéseit, mert könnyekre fakadt. A pápa felállt, odament hozzá és megölelte.

A második tanúságtevő, Leandro, egy joghallgató, beszéde végén egy nagy befőttes üveget ajándékozott a pápának, amelybe összegyűjtötte színes papírcédulákon diáktársainak egy-egy gondolatát.

A harmadik tanúságtevő Rikki volt, aki mérnöknek tanul és a 2013-as tájfun idején feltalált egy olyan világítási rendszert, amely műanyagüvegekből és nagyon gazdaságos elemekből áll és arra szolgál, hogy elvigye a világosságot a Yolanda tájfun által tönkretett otthonokba.

Ferenc pápa beszéde megkezdése előtt angolul „engedélyt kért” a fiataloktól, hogy az előre elkészített beszéde helyett a tanúságtételek hallatán a fiatalok kérdéseire reagálva spanyolul, rögtönzött beszédben válaszolhasson nekik. Egybehangzó igen volt a válasz a lelkes fiatalok részéről. Szimultán fordításban közvetítette szavait a Vatikáni Államtitkárság munkatársa a pápa mellett. 

A folytatás ide kattintva, a Vatikáni Rádió weboldalán érhető el

Szeplőtelen Fogantatás ünnepén ismerjük fel elhivatottságunkat: alakítson át bennünket Isten szeretete - ismétlés

Kedves fivérek és nővérek, jó napot! – kezdte beszédét Ferenc pápa december 8-án, vasárnap délben a Szent Péter teret és környékét megtöltő hívekhez fordulva dolgozószobája ablakából.

Ádvent második vasárnapja egybeesik Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepével, így tekintetünk Jézus Anyjának, a mi Anyánknak a szépségére irányul. Az egyház nagy örömmel szemléli őt, aki „kegyelemmel teljes” (Lk 1,28). Ezekkel a szavakkal köszöntsük őt együtt mindnyájan: „kegyelemmel teljes”. Mondjuk el mindnyájan háromszor: kegyelemmel teljes! – hangzott a Szentatya buzdítása. Isten így tekintett Máriára szeretettervében, az első pillanattól kezdve. Szépnek, kegyelemmel teljesnek látta őt.

Szép a mi Anyánk! – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta: Mária támaszt nyújt nekünk a Karácsony felé vezető úton, mert megtanítja, hogy hogyan éljük meg ezt az ádventi időszakot az Úrra várva. Mert ez az ádventi időszak várakozás az Úrra, aki mindnyájunkat meglátogat az ünnepen, de eljön mindnyájunk szívébe is. Az Úr eljön! Várjunk rá!

Szent Lukács evangéliuma bemutatja nekünk Máriát, egy názáreti lányt, Galilea egy kis településéből, a római birodalom pereméről, amely Izrael perifériája is. Egy kis falu. Mégis ebben a távoli kis faluban élő leányra tekintett rá az Úr, aki kiválasztotta őt, hogy Fia anyja legyen. Erre az anyaságra való tekintettel Mária mentesült az eredeti bűntől, vagyis attól, hogy megszakadt az Istennel, a másokkal és a teremtett világgal való szeretetközösség, ami minden embert mélyen megsebez. Ezt a törést Isten már előzetesen orvosolta Annak az Anyjában, aki eljött, hogy megszabadítson bennünket a bűn rabságából. A Szeplőtelen Szűz bele volt írva Isten tervébe; Isten egész világot üdvözítő szeretetének gyümölcse.

A Szűzanya soha nem távolodott el attól a szeretettől: egész életében, egész lényével „igent” mondott arra a szeretetre, igent mondott Istennek. Természetesen nem volt könnyű számára! Amikor az Angyal „kegyelemmel teljes”-nek nevezi (Lk 1,28), Mária zavarba jött, mert alázatában senkinek sem érzi magát Isten előtt. Az Angyal bátorítja: „Ne félj, Mária, Kegyelmet találtál Istennél. Méhedben fogansz és fiat szülsz. Jézusnak fogod hívni” (Lk 1,30).

Ez a bejelentés még jobban megzavarja Máriát, annál is inkább, mivel még nem házasodott össze Józseffel; az Angyal azonban hozzáteszi: „A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el. Ezért a születendő szent is Isten Fia lesz” (35). Mária meghallgatja e szavakat, lelkében engedelmeskedik és így válaszol:
„Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint” (38).

Ennek az Isten szívében lévő názáreti lánynak a misztériuma nem idegen számunkra. Nem arról van szó, hogy ő távol van, mi pedig itt vagyunk. Nem, össze vagyunk kapcsolva – tette hozzá rögtönzött szavakkal Ferenc pápa. Isten ugyanis szeretettel tekint minden férfira és nőre. Kereszt- és vezetéknévvel. Szeretettel teljes tekintete mindannyiunkon pihen.
Pál apostol állítja, hogy Isten már a világ teremtése előtt kiválasztott minket, hogy „szentek és feddhetetlenek legyünk” (Ef 1,4). Minket is Isten öröktől fogva kiválasztott arra, hogy szent, bűntelen életet éljünk. Isten szeretetterve ez, amelyet minden alkalommal megújít, amikor elé járulunk, különösen a szentségekben.

Ezen az ünnepen tehát, szemlélve Szeplőtelen, szép Anyánkat, ismerjük fel valóságos elrendeltetésünket, legmélyebb elhivatottságunkat, ami a következő: érezzük, hogy Isten szeret bennünket, alakítson át bennünket a szeretet, alakítson át bennünket Isten szépsége.

Tekintsünk Máriára, Anyánkra, és hagyjuk, hogy ő ránk tekintsen, mert ő a mi Anyánk és nagyon szeret bennünket; hagyjuk, hogy nézzen bennünket, hogy megtanuljunk alázatosabbak lenni, és egyben bátrabbak Isten Szavának követésében; hogy fogadjuk Fiának, Jézusnak gyöngéd ölelését, amely életet, reményt és békét ad – mondta Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozása előtti beszédében.

(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió

A mindennapok láthatatlan szentjei reményt adnak – Ferenc pápa csütörtöki homíliája

Nagyon sok rejtett szent él közöttünk: férfiak, nők, családanyák és családapák, betegek, papok… akik minden nap átültetik a gyakorlatba Jézus szeretetét, és ez reményt ad nekünk. Ezt állapította meg Ferenc pápa csütörtökön reggel a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Nem elég kijelenteni, hogy hiszünk: az a valódi keresztény, aki megvalósítja a gyakorlatban Isten szavát. A pápa az evangéliumi szakaszról elmélkedve (homokra vagy sziklára építünk) figyelmeztetett: ne legyünk „látszat-keresztények”, kifestett keresztények, mert amint jön egy kis eső, lemossa rólunk a sminket. Nem elég egy mélyen katolikus családhoz vagy egy társulathoz tartozni; nem elég jótevőnek lenni, ha közben nem követjük Isten akaratát. Sok „látszat-keresztény” összeomlik az első kísértésnél, mert nincs mögötte tartalom, mert homokra épített. Ezzel szemben sok szent van Isten népében, akiket ugyan nem avattak szentté, de szentéletűek: sok férfi és nő, akik a gyakorlatban megvalósítják Jézus szeretetét. Sziklára építettek, aki maga Krisztus.

„Gondoljunk a kicsinyekre; a betegekre, aki felajánlják szenvedéseiket az egyházért, másokért. Gondoljunk a sok magányos idős emberre, akik imádkoznak. Gondoljunk a sok édesanyára és édesapára, akik küszködve tartják el családjukat, nevelik gyermekeiket a napi munka és gondok közepette, de mindig remélve Jézusban; nem páváskodnak, hanem megteszik a tőlük telhetőt”. Ők a mindennapok szentjei! – kiáltott fel a pápa, majd így folytatta:

„Gondoljunk arra a sok papra, akik nem látványosan, de nagy szeretettel végzik munkájukat a plébániákon: hittant oktatnak a gyermekeknek, gondozzák az időseket, a betegeket, felkészítik a jegyespárokat… És minden nap ugyanazt és ugyanazt teszik. Nem unják meg, mert ők is sziklára építettek, Jézusra. És ez adja az egyház szentségét, ez adja a reményt” – mondta még csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.

(gá)

Forrás: Vatikáni Rádió

„Ma is vannak pogány keresztények, akik úgy viselkednek, mint Krisztus keresztjének ellenségei” – Ferenc pápa péntek reggeli homíliája

A Szent Márta ház kápolnájában tartott reggeli szentmise homíliájában Ferenc pápa a napi szentleckének, Szent Pál efezusi levelének üzenetéről elmélkedett. „Vannak keresztények, akik előre haladnak a hitben és vannak keresztények, akik Krisztus keresztjének ellenségeiként viselkednek” – aktualizálta a pápa a népek apostolának egykori figyelmeztetését. „Mindkét csoport az egyházban volt, együtt mentek szentmisére vasárnaponként, dicsérték az Urat, kereszténynek hívták magukat. Mégis mi a különbség a két csoport között?” – kérdezte a pápa.

„A második csoport úgy viselkedett, mint Krisztus keresztjének ellensége! Krisztus keresztjének keresztény ellenségei!”. „Ezek evilági keresztények, névleges keresztények. A név keresztény, de az élet pogány”. „Másképpen szólva – tette hozzá a pápa – pogányok a kereszténység két ecsetvonásával, így bár kereszténynek tűnnek, valójában pogányok. Ma is sokan vannak! Nekünk is figyelmesnek kell lennünk, hogy ne csússzunk a pogány keresztények, a színleg keresztények útjára. A középszerűséghez, a középszerű kereszténységhez alkalmazkodás kísértése az ő pusztulásuk, mert a szív kihűl, langyossá válik. És az Úr a langyosoknak kemény szót mond: „Mert langyos vagy, kivetlek a számból”. Nagyon erős ez a szó! Mert Krisztus keresztjének ellenségei. Fölveszik a nevet, de nem követik a keresztény élet elvárásait”.
„Pál apostol beszél a keresztények hovatartozásáról, hazájáról” – folytatta a pápa. „A mi hazánk a mennyben van. Az övéké a földön. Ők a világ polgárai, nem pedig a mennyországé. Evilág polgárai! A vezetéknév a világi! Őrizkedjetek tőlük!” – intett a pápa, majd magának is feltette a kérdést: „Van valami közöm ezekhez? Van bennem valami a világias magatartásból? Valami a pogányságból? Szeretek dicsekedni? Örömöt találok a pénzben? Dölyfös, gőgös vagyok? Hol vannak a gyökereim? A mennyben vagy a földön? A mi hazánk a mennyben van, onnan várjuk az Üdvözítőnket, Urunk Jézus Krisztust. És ők? Az ő végső sorsuk a pusztulás lesz! Rosszul végzik ezek a bemázolt keresztények… De figyeljünk csak a végére: hova visz bennünket ez a haza, ami a szívünkben van? Az evilági a romlásba, Krisztus keresztjének a hazája pedig a vele való találkozásra”.

Ferenc pápa végül „a szívben rejlő jelekre” utalt, melyek „megmutatják, hogy az ember az evilágiság felé csúszik: Ha te szereted és elfogadod a pénzt, a hiábavalóságot és a gőgöt, rossz útra lépsz. Ha ellenben törekszel az Istent szeretni és másokat szolgálni, ha szelíd vagy és alázatos, ha mások szolgája vagy, akkor jó úton jársz. Ha a te személyi igazolványod jó, akkor az a mennyé. A másik éppen ezzel ellentétes. Olyan hovatartozás, mely a rossz felé visz téged. Jézus emiatt kérte annyira az Atyját, hogy mentse meg a tanítványait evilág szellemétől, attól a világiasságtól, mely a pusztulásba visz”.

A pápa röviden érintette még a hűtlen intézőről szóló napi evangéliumi történetet. „Hogyan juthatott ez az intéző egészen odáig, hogy becsapja és meglopja az urát? Talán egyik napról a másikra? Nem! Apránként, lassanként. Egyik nap borravaló itt, másik nap kenőpénz ott, míg végül lassan-lassan elérkezik a korrupcióhoz. Ez az evilági útja Krisztus keresztje ellenségeinek, ami aztán a korrupcióhoz vezet. Aminek a vége az, amit ez az ember tett: nyíltan lopott”.

A Szentatya végül visszatért Pál szavaihoz, aki azt kéri, tartsunk ki az Úrban, anélkül, hogy meggyengülne a szívünk és a semmiben, a romlásban végeznénk. Kérjük ezt a szép kegyelmet, hogy kitartsunk az Úrban. Hiszen miénk a teljes üdvösség, odaát pedig a színeváltozás, a dicsőségbe átváltozás. Legyünk állhatatosak az Úrban, Krisztus keresztje példája nyomán, ami alázat, szegénység, szelídség, mások szolgálata, imádás, könyörgés” – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(vl)

Forrás: Vatikáni Rádió

A „spray-Isten” nem létezik – Ferenc pápa csütörtök reggeli szentbeszéde

Az imában sok mindent kérünk, de a legnagyobb ajándék, amit Isten adhat nekünk, az a Szentlélek – mondta homíliájában Ferenc pápa október 9-én, csütörtökön reggel a Szent Márta házban bemutatott szentmisén.

Isten annyira irgalmas, hogy nem csak megbocsát, hanem nagylelkű és egyre többet és többet ad. A könyörgésben kértük Istentől azt, amit az ima remélni sem mer. Isten mindig egyre többet és többet ad nekünk.

Az evangéliumi szakaszban három kulcsszót találunk (Lk 11,5-13): „barát, Atya és ajándék”. Jézus megmutatja tanítványainak, hogy mi is az ima. Olyan, mint amikor egy férfi éjfélkor felkeresi egy barátját, hogy kérjen tőle valamit. Az életben vannak olyan aranyszívű barátaink, akik valóban mindent nekünk adnak, amit csak kérünk. Azután vannak másmilyen barátok, de nem ilyenek. És akkor is, ha alkalmatlanok és betolakodók vagyunk, a baráti kötelék megkívánja, hogy megkapjuk tőlük, amit kérünk – mondta homíliájában a pápa.

Jézus egy lépést tesz előre, és az Atyáról beszél: „Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?”

Tehát nem csak az a barátunk segít, aki elkísér bennünket az élet útján, hanem a mennyei Atya is, aki annyira szeret bennünket, és akiről Jézus azt mondta, hogy a mező madarairól is gondoskodik. Jézus fel akarja ébreszteni bennünk az imába vetett bizalmat, és ezt mondja: „Kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál és a zörgetőnek ajtót nyitnak”. Ez az ima – állapította meg Ferenc pápa: kérjünk és kopogtassunk Isten szívének ajtaján. És az Atya a Szentlelket adja azoknak, akik kérik tőle.

Ez Isten legnagyobb ajándéka. Isten soha nem adja csak úgy az ajándékot, anélkül, hogy ne csomagolná szépen be, ne tenne hozzá még valamit, ami még szebbé teszi. Az Úr, az Atya a Szentlelket adja többletként: az Atya igazi ajándéka az, amit az ima még csak remélni sem mer. „Én kérem ezt a kegyelmet, kérem ezt és ezt, kopogtatok, és sokat imádkozom. Reménykedem, hogy megadja nekem.” Ő az Atya, ő adja nekem, amit kérek és még többet: a Szentlélek ajándékát.

A barátunkkal imádkozunk, aki életünk útitársa, az Atyával imádkozunk a Szentlélekben. Jézus a barátunk! Jézus kísér el bennünket és tanít meg minket imádkozni. Imánk legyen szentháromságos. Sokszor halljuk: ’De Ön hisz?’ – ’Igen, igen’; ’Miben hisz?’ – ’Istenben!’; ’De mi Isten az Ön számára?’ – ’Isten, Isten!’. De Isten nem létezik: ne botránkozzatok meg! Isten nem létezik! Létezik az Atya, a Fiú és a Szentlélek: személyek, nem légből kapott eszmék… Ez a „spray-Isten” nem létezik! Személyek léteznek! Jézus az útitársunk, aki azt adja nekünk, amit kérünk; az Atya gondunkat viseli és szeret minket; és a Szentlélek, aki az ajándék, az a többlet, amit Isten ad, amelyet lelkiismeretünk remélni sem mer – mondta csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.

(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió

Ferenc pápa homíliája a szinódust megnyitó szentmisén: működjünk együtt Isten szeretettervével - meghallgatható

Október 5-én vasárnap de. 10 órakor kezdődött a család-szinódust megnyitó ünnepi szentmise a Szent Péter bazilikában. Ferenc pápával együtt miséztek a szinódusi atyák. Az eucharisztikus ima alatt (az első kánont mondták) a Szentatya mellett állt jobbról Erdő Péter bíboros, a szinódus főrelátora, ő mondta az első mementót.

A latinul bemutatott szentmisén az évközi 27. vasárnap olvasmányai hangzottak el különféle nyelveken. A Máté-evangélium 21. fejezetéből vett szakasz a gyilkos és hűséges szőlőmunkásokról szóló példabeszéd, amelyben Jézus visszautal Izajásnak az Úr szőlejéről, Izraelről mondott énekére (ez az első olvasmány). A Szentatya az Úr szőlejéről, Izraelről, a választott népéről szóló ó- és újszövetségi allegóriákat fejtette ki rövid olasz nyelvű homíliájában, amelyet most teljes fordításunkban közlünk.

„Ma Izajás próféta és az Evangélium az Úr szőlejének jelképét alkalmazzák. Az Úr szőleje az ő „álma”, elgondolása, amelyet egész szeretetével művelt, mint egy szőlősgazda műveli szőlőskertjét. A szőlő megművelése sok gondoskodást igényel. Isten „álma” az ő népe: Ő ültette és gondozta türelmes és hűséges szeretettel, hogy szent népe legyen, olyan nép, amely az igazságosság bő gyümölcseit termi. – De mind az ószövetségi jövendölésben, mind Jézus példabeszédében Isten álma (terve) meghiúsul. Izajás azt mondja, hogy a nemes ültetvény savanyú vadszőlőt termett (Iz 5, 2.4), pedig Isten „azt várta, hogy igaz tetteket vigyen végbe, s lám véres gaztetteket követnek el, azt várta, hogy igazság terem náluk, de csak jajkiáltás hallik és siralom” (Iz 5, 7). Az Evangéliumban pedig a szőlőművesek teszik tönkre az Úr tervét (szőlejét): nem végzik munkájukat, hanem csak a saját érdekükre gondolnak.

Jézus példabeszédében a papi fejedelmekhez és a nép véneihez fordul, vagyis a „bölcsekhez”, az uralkodó osztályhoz. Isten különleges módon rájuk bízta „álmát”, vagyis népét, hogy műveljék, gondozzák, védelmezzék a vadállatoktól. Ez a nép vezetőinek a feladata: művelni a szőlőt szabadsággal, kreativitással és szorgalommal. – De, ahogy Jézus mondja, a szőlőmunkások hatalmukba kerítették a szőlőt: bírvágyukkal és gőgjükkel kényük-kedvük szerint bánnak vele, és így meghiúsítják Isten választott népére vonatkozó tervét.

A bírvágy kísértése mindig jelen van. Erről szól Ezekiel nagy jövendölése a pásztorokról (Vö. 34. fej.), amelyet Szent Ágoston kommentált egy híres beszédében, és amelyet éppen a napokban az Óraliturgiában olvastuk. A pénz és a hatalom éhsége. Hogy ezt a vágyukat kielégítsék, a rossz pásztorok elviselhetetlen terheket raknak a nép vállára, miközben ők egy ujjal sem mozdítanak rajta (vö. Mt 23, 4)

Mi is püspökök – folytatta vasárnapi homíliáját Ferenc pápa – arra hívattunk, hogy dolgozzunk az Úr szőlejében. A szinódusi összejövetel nem arra szolgál, hogy szép és eredeti gondolatokat vitassunk meg, vagy hogy azt lássuk, ki az okosabb…, hanem arra, hogy jobban műveljük és őrizzük az Úr szőlejét, hogy együttműködjünk álma, s népére vonatkozó szeretetterve megvalósításában. Ez alkalommal az Úr azt kéri, hogy vegyük gondjainkba a családot, amely a kezdetektől fogva lényeges része az emberiségre vonatkozó szeretettervének.

Mindnyájan bűnösök vagyunk, mi is kísértésbe eshetünk, hogy hatalmunkba kerítsük szőlejét, a bírvágy sohasem hiányzik bennünk, emberi lényekben. Isten álmát mindig akadályozza egyes szolgáinak bírvágya. Meghiúsíthatjuk Isten álmát, ha nem hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen bennünket. A Szentlélek adja nekünk a bölcsességet, amely túlhalad a tudományon, hogy nagylelkűen dolgozzunk igazi szabadsággal és alázatos kreativitással.”
Ferenc pápa a vasárnapi olvasmányra, a Filippi-levél verseire utalva zárta homíliáját:

„Szinódusi testvéreim! Hogy jól műveljük és őrizzük a szőlőt, arra van szükségünk, hogy szívünket és szellemünket őrizze meg Jézus Krisztusban „Isten békéje, amely meghalad minden értelmet”. Így gondolataink és terveink Isten álmával összhangban lesznek: hogy szent népet neveljenek neki, amely hozzá tartozik, és megtermi Isten országa gyümölcsét (vö. Mt 21, 43).

(szf)

Forrás: Vatikáni Rádió

Az őrangyalok léteznek, hallgassuk meg tanácsaikat – Ferenc pápa homíliája

Október 2-án, csütörtökön reggel Ferenc pápa a Szent Őrangyalokról tartotta szentbeszédét, mivel ma őket ünnepli az egyház.

A napi olvasmányok két képet állítanak elénk: az angyalt és a gyermeket. Isten mellénk állított egy angyalt, hogy őrizzen bennünket. Ha valaki közülünk azt hinné, hogy egyedül is járhatja útját, nagyot tévedne, beleesne abba a nagyon csúnya hibába, amit kevélységnek nevezünk: azt hisszük, hogy nagyok, önmagunknak elegendők vagyunk. Jézus azt tanítja az apostoloknak, hogy legyenek olyanok, mint a gyermekek. A tanítványok azon veszekedtek egymás között, hogy ki a legnagyobb közöttük. Belső vitát folytattak – egyfajta karrierizmus – mondta Ferenc pápa.

Ezek voltak az első püspökök, és máris megkísértette őket a karrierizmus. „Nagyobb akarok lenni nálad”… Nem valami jó példát adnak ezek az első püspökök, de ez a valóság. Jézus megtanítja nekik a helyes magatartást, amely a gyermekeké: az engedelmesség, a tanácsra, segítségre való szükség, mert a gyermek pontosan a segítségre való szükséget fejezi ki. Ez a követendő út, nem pedig az, hogy ki a nagyobb. Azok, akik közelebb vannak egy gyermek magatartásához, közelebbről szemlélik az Atyát. Nyitott és engedelmes szívvel hallgatják az őrangyalt.

Az egyház hagyománya szerint mindnyájunknak van őrangyala, aki vigyáz ránk, aki sugallja számunkra a dolgokat. Hányszor hallottuk: ezt így kellene tennem, ez így nem jó, vigyázz! Ez a mi útitársunk hangja. Legyünk biztosak abban, hogy az őrangyal életünk végéig elkísér bennünket tanácsaival, és ezért hallgassunk hangjára, ne lázadozzunk. A lázadozás, a függetlenség utáni vágy olyan dolog, amely mindannyiunkban bennünk lakozik; ez a kevélység ugyanaz, mint ami a földi paradicsomban Ádám atyánkat jellemezte. Ne lázadj fel: kövesd az őrangyal tanácsait – mondta homíliájában a pápa.

Amikor nem akarjuk tanácsát meghallgatni, olyan, mintha azt mondanánk neki: menj el! Veszélyes dolog elzavarni útitársunkat, mert egyetlen férfi, egyetlen nő sem adhat tanácsokat önmagának. Másnak adhatok tanácsot, de magamnak nem. A Szentlélek az, aki tanácsot ad nekem, őrangyalom ad tanácsot. Ezért van szükségünk rá. Ez nem egyfajta fantáziadús tanítás az angyalokról: nem, ez a valóság. Az, amit Jézus, amit Isten mondott: „Angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, hogy el ne tévedj”.

Ma ezt a kérdést tenném fel magamnak: milyen a kapcsolatom az őrangyalommal? Hallgatok rá? Köszöntöm őt reggel? Kérem, hogy vigyázzon rám, amíg alszom? Beszélek vele? Kérek tőle tanácsot? Ő mellettem áll. Erre a kérdésre ma mindannyian válaszolhatunk: milyen a kapcsolatom ezzel az angyallal, akit az Úr küldött, hogy őrizzen engem és elkísérjen utamon, és aki mindig látja a mennyei Atya arcát – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(vm)
Forrás: Vatikáni Rádió