2013. júniusi imaszándékok

Általános szándék: Hogy a népek között olyan kultúra érvényesüljön, amelyet párbeszéd, odafigyelés és kölcsönös tisztelet jellemez.

Régebben egy népszerű esti ima így kezdődött: „Öleld szentséges Szívedre ennek a közösségnek minden tagját!” Június, a szent Szív hónapja a párbeszédnek, az odafigyelésnek és a kölcsönös tiszteletnek olyan kultúrájára hív, amelyet valószínűleg nem tudtak elképzelni százhetven évvel ezelőtt azok a hívek, akik így imádkoztak. Akkor a közösség erősen önmagára összpontosult, a külvilág híreire nem nyílt meg; hiszen televíziója nem volt, amelynek képernyőjén ilyeneket olvashatott: Burma, Szíria, Pakisztán, Szudán...

Most, hogy látjuk, halljuk, megismerjük a legújabb erőszakos eseményekről szóló híradásokat, szemünk megnyílik arra a szenvedésre is, amelyet számos embernek okoz a párbeszéd elutasítása, a tisztelet és a beleérzés hiánya. Észak-kelet Kambodzsában van egy kis reflexiós központ, Metta Karuna a khmer neve („gyengéd jóakarat és együttérzés”) Arra bátorítja az embereket, hogy a világot a szegények szemével és a különféle vallásos hitek látásmódja szerint nézzék. Indiából jött kasmíri hinduk beszélgetnek pakisztáni keresztényekkel és muzulmánokkal, először tüzes vitákban, azután pedig egyre jobban megértve egymást. A dél-szudáni új kormány polgárai, akiket megsebzett a háború, találkoznak kambodzsaiakkal, akik túléltek gyilkos aknákat és fürtös bombákat; rémtörténeteket és reménytelen helyzeteket osztanak meg, de végül eljutnak tartós remény hajnalát hozó párbeszédre.

Hazájukból elűzött személyek megtanulják, hogy helyzetüket tiszteletteljes módon adják elő, amely elvezethet az igazságosságra. Nők elbeszélik szomorú történetüket, és kölcsönös bátorítást kapnak. Egyfelől tehát az etnikai és vallási összetűzések sokfelé felerősödnek, másfelől viszont erősödik a kölcsönös meghallgatás, megbecsülés és párbeszéd kultúrája. Azt kell kívánnunk, hogy mindegyikünk bekapcsolódjék ebbe a mozgalomba, és így a Metta Karuna kultúrája valóban terjedjen a népek között.

„Mindenség Istene, gyűjts egybe mindnyájunkat szent Szívedbe, és tedd lehetővé a te saját részvétednek, igazságosságodnak és belátásodnak, hogy sugarai mélyen belénk hatoljanak: így a párbeszéd, a meghallgatás és a kölcsönös tisztelet diadalmaskodjék a Föld valamennyi népe között.”

(Denise Coghlan nővér, a kambodzsai jezsuita menekültszolgálat igazgatója)

Missziós szándék: Hogy ott, ahol erősebb az elvilágiasodás befolyása, a keresztény közösségek hatékonyan tudjanak új evangelizálást előmozdítani.

2012 októberében ülést tartott a püspöki szinódus az új evangelizálásról. A zárónapon a püspökök jóváhagytak 58 javaslatot. A pápa ezek alapján minden bizonnyal közzétesz egy szinódus utáni buzdítást; erre azonban XVI. Benedek lemondása miatt eddig még nem került sor. Néhány szinódusi tétel jól megvilágítja imaszándékunkat.

„Keresztények vagyunk, akik egy elvilágiasodott világban élünk. A világ Isten teremtése, és az is marad; az elvilágiasodás viszont az emberi kultúra területéhez tartozik. Keresztényként nem maradhatunk közömbösek az elvilágiasodás folyamata iránt. Ténylegesen az első keresztények körülményeivel rokon körülmények között vagyunk; jelen helyzetünkben tehát kihívást és lehetőséget kell látnunk. Ebben a világban élünk, de nem vagyunk ebből a világból (vö. Jn 14,19; 17,11 és 16). A világ Isten teremtménye, és az ő szeretetét nyilvánítja ki. Jézus Krisztusban és őáltala az üdvösséget kapjuk Istentől, és képesek vagyunk arra, hogy felismerjük teremtésének fejlődését. Jézus újra megnyitja nekünk az üdvösség kapuit, úgyhogy félelem nélkül szeretettel megérthetjük az Egyház és a világ sérüléseit.” (8. tétel)

„Az örömhír hirdetése a világ különféle környezeteiben – ezeket a világméretűvé válás meg az elvilágiasodás folyamatai jellemzik – több kihívást jelent az Egyháznak; olykor tisztán és egyszerűen vallásüldözés összefüggéseiben, máskor nagyfokú közömbösség, beleavatkozás, korlátozás vagy gyötrés összefüggéseiben. Az evangélium az életnek és a világnak olyan összképét kínálja, amelyet nem lehet ráerőltetni, hanem csak felkínálni, mint Isten ingyenes szeretetének és a békének jó hírét. . . . Következésképpen a hívőknek igyekezniük kell, hogy megmutassák a világnak egy olyan emberség ragyogását, amely Krisztus misztériumán alapul.” (13. tétel.)

„A teremtés szolgálata is sok szempontból az evangelizálást szolgálja. Arról van szó, hogy tanúsítsuk hitünket Isten teremtésének jóságában. Ez a tanúsítás mutatja az egyetemes felelősség érzékét mindazok iránt, akik a teremtés javaitól függnek életük és létfenntartásuk érdekében. Mutatja egy nemzedékek közötti szolidaritás meglétét mindazokkal, akik majd utánunk jönnek.” (56. tétel.)

Tudatosítsuk tehát, hogy az imaszándék kiterjed helyi kis közösségünkre, ahol az evangelizálásba személyesen is bekapcsolódunk, valamint az egész nagy emberiségre, amelyért kitartóan imádkoznunk kell.

Nagy Ferenc

Forrás: Jezsuita.hu

2013. májusi imaszándékok

Általános szándék: Hogy azok, akik igazságot szolgáltatnak, mindig csorbítatlan becsületességgel és egyenes lelkiismerettel cselekedjenek. 

Problémáknak szinte mérhetetlen tömege nehezedik jelen világunkban az igazságosság gyakorlására; olyan erényről van szó, mely arra ösztönöz és kötelez, hogy mindenkinek megadjuk, ami megilleti. A pápa (XVI. Benedek és Ferenc egyaránt) egy konkrét és gyakorlati szempontra összpontosítja figyelmét, és azt kéri: imádkozzunk azokért, akik ilyen vagy olyan módon és különböző szinteken igazságot szolgáltatnak. Más szóval azt kéri: imádkozzunk az Úrhoz a bírákért, vagyis mindenkiért, akiknek a szerepe a legszélesebb értelmében és valóságában megfelel ennek az elnevezésnek.

A szentatya nagyon jól tudja, hogy az igazságosság ténylegesen az lesz, amilyen formában kiszolgáltatják és alkalmazzák, és hogy igazságosság nélkül lehetetlen arra a békére törekedni, amelyre minden szív vágyik, mint arra a legfőbb jóra, amely nélkül sem a személyek, sem a családok, sem a népek nem képesek méltó életet élni.

Napjainkban siralmas gyakorisággal figyelhetjük meg, hogy a bírák nem élveznek megbecsülést és bizalmat. Korunknak ez az egyik nagy baja. Olyan nép ugyanis, amelynek nincs bizalma bírái iránt, mindig végtelenül boldogtalan nép lesz.

Jézus azt mondta: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságosságot.” (Mt 5,6.) Hívőkként azt kell tőle kérnünk, hogy visszanyerjük, gyorsan és minden szempontból, azokra irányuló elvesztett bizalmunkat, akiknek szent kötelessége, hogy igazságot szolgáltassanak.

Egyetlen módja van annak, hogy eljussunk erre a szükséges és sürgető bizalomra: azok, akik igazságot szolgáltatnak, amint azt a pápa jelzi, „csorbítatlan becsületességgel és egyenes lelkiismerettel” tegyék. Becsületüknek köszönhetően tényleg messze kerülnek mindenfajta önkényes visszaéléstől azzal a hatalommal, amelyet az igazságszolgáltató a kezében tart. Az, aki igazságmunkáló lelkiismerettel cselekszik, biztosítottnak tudhatja magát, hogy hűségesen megtartja azt a rendet, amelyet Isten akar. Isten az ilyen lelkiismeretnek feltárja magát, és lelkiismeretünkön sugalmazza nekünk azt, ami jó és igazságos, és mindig arra sürget, hogy tegyük meg a jót, és kerüljük a rosszat (Gaudium et spes 16).

(José María Díaz Moreno jezsuita, a kánonjog tanára spanyol egyetemeken)
 

Missziós szándék: Hogy a szemináriumok, különösen a missziós országok szemináriumai, Krisztus Szíve szerinti lelkipásztorokat képezzenek, akik teljesen az evangélium hirdetésére szentelik magukat. 

Fokvárosban (Dél-Afrika) a leendő kispapok egy előkészítő évet töltenek el. A szemináriummal szemben gyönyörködve szemlélhetik a Táblahegyet. Hozzáértő papi csoport nyújt nekik emberi, tanulmányi és lelki bevezetést képzésük további éveihez. Ezzel kezdődik annak megvalósulása, hogy „Krisztus Szíve szerinti lelkipásztorokká” váljanak.

Dél-Afrika különféle országaiból származnak, és fajilag, nyelvileg, kulturálisan is meglehetősen sokfélék: zuluk, baszotók, hererók, fehérek. . . A nevelőknek igazi kihívás ennyiféle vidám fiatalból összetartó, tevékeny közösséget kialakítani, melyet a Krisztus-szeretet éltet. Sokan először kerültek ki természetes közösségükből, több száz, sőt ezer kilométerre szülőföldjüktől. Fokváros csábítja a turistákat, de nem feltétlenül a családjukhoz erősen kötődő fiatalokat. Ilyen helyzetben kell meghallaniuk Krisztus hívását: „Kövess engem!”

Nevelőik csodálattal szemlélik nagylelkű erőfeszítéseiket és a közösségben kialakuló szellemet: reggeli elmélkedés, nekifeszülés a tanulmányoknak (biblia, lelkiség, liturgia, angol nyelv...). Hiányos előképzésük, családjuk szegénységének emléke többeket nyugtalanít: talán mégse kellett volna...

A legtöbben úttörők: otthoni környezetükből elsőnek hallották meg a papi hivatást. Helyi egyházuk legyen majd büszke rájuk! Ha esetleg el kell hagyniuk a szemináriumot, ez is hiteles keresztény hivatásuk megvalósulása legyen.

Abban a világban, amelyben élnek, pappá válni egyfelől kiemelkedés a környezetből, másfelől viszont szegény és nem könnyű egzisztencia. Az általános életszínvonal emelkedőben van ugyan, de megvannak és meglesznek a sajátos nehézségek: apartheid, a szegény fekete többséghez tartozás, a katolikusok csekély aránya (10 %).

A fokvárosi kisszemináriumban és a világ minden hasonló intézményében élni és tanulni: igazi hitaktus, és abban áll, hogy a fiatalok Isten kezébe teszik életüket, jövőjüket. Buzgón imádkozzunk értük!

(Curis Chatteris atya nyomán, aki Dél-Afrikában az imaapostolság országos igazgatója és az említett szemináriumban a fiatalok lelki vezetője)

Forrás: Jezsuita. hu

Nagy Ferenc SJ