Most Szent Ferenc atyánk égi születés napját ünnepeljük, azt hiszem, hogy magától értődő, ha az ő életéből ragadok ki néhány fontos és tanulságos mozzanatot, amiből mi mindannyian, szerzetesek és hívek, egyaránt tanulhatunk.
Szent Ferenc atyánk írásait olvasva, megállapíthatjuk, hogy legfőbb törekvése, és legforróbb vágya az volt megtérése után, hogy mindenütt és mindenben megtartsa a szent Evangéliumot, és tökéletesen, teljes éberséggel, teljes odaadással, elméjének teljes megfeszítésével és szívének minden rezdülésével kövesse a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és utánozza életpéldáját.
Az anyagias, nagyravágyó fiatalember, Ferenc életét három egymást követő esemény formálja azzá, amivé lett: Krisztus Urunk egyik legnagyobb, leghűségesebb és legnépszerűbb követőjévé.
Az első egy álom, miközben katonaként a császár seregében szeretne nagy névre szert tenni, nemesi rangot nyerni, egy hang megkérdezi álmában: „Mond csak Ferenc, ki adhat neked többet: az úr vagy a szolga? Az Úr - felelte Ferenc. Hát akkor miért hagyod el az Urat a szolgáért, a Herceget az alattvalóért? Mi az akaratod Uram?” - kérdezte Ferenc. Ettől kezdve, szülőföldjére visszatérve többet imádkozik, a templomok, kápolnák csendjében keresi Isten akaratát, közben támogatja a szegényeket, szolgálja a betegeket, elesetteket.
Újabb fordulatot jelent életében, az, amikor „Egy napon… A Lélek ösztönzésére betért a San Damianoi romos templomba, hogy ott imádkozzék a kereszt előtt…” (2 Cel 10). A hagyomány szerint e szavakkal: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat”.
A romos templomban megszólítja őt a kereszt: „Ferenc, menj és állítsd helyre Egyházamat, mert mint látod, romokban hever”(2Cel 10). „Szívesen megteszem Uram” - és hozzá lát a romos templomok, kápolnák rendbetételéhez. Az elsők között van a Szt. Damján, a Szt. Péter és a Porcinkula kápolnája.
Azonban az igazi fordulat akkor következik be, amikor életének értelmét keresve s helyét a világban, találkozik a Szentírás eligazító, megszólító erejével. A szentmisében a következő szentírási részt olvassák: „Menjetek és hirdessétek: közel van a Mennyek országa. A betegeket gyógyítsátok meg… a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki… Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut…” (Mt 10,7-20).
Amikor Ferenc ezt hallotta, mintha hályog hullott volna le szeméről. Egy csapásra véget ér a keresés: a felolvasott szövegben Isten akaratát fedezi föl: „Ezt akarom, ez az, amit keresek! Teljes szívvel ezt akarom tenni!” - mondta boldogan és azonnal hozzá fog tettekre váltani a hallott szavakat.
A fiatal Ferenc az élet értelme után kutatva az Evangéliumba ütközik. Felszabadultan fellélegzik, mert az évszázadok távolából rátalált arra, Aki „kezdetben volt”, az Élet Szavára, a Názáreti Jézusra. Végrendeletében írja: „senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki részemre, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem”. Olyan történet kezdődött el vele, amely ma is tart, és sokféle emberben, közösségben és személyiségben folytatódik lelkisége.
Közben az Evangélium fényénél rájön a San Damianoi hang: „Menj, építsd föl hajlékomat, Egyházamat, látod, romba dőlt” - helyes értelmére is. E szerint az "Egyházam" nem a kis út menti templomocska, nem az épület, hanem a Krisztus alapította, a megkereszteltek közössége. S ez azért omladozott, mert a korabeli híveknek és a papságnak nagy része nem élt Krisztus tanítása szerint. Azt hiszem, nem járunk távol az igazságtól, ha párhuzamba állítjuk a mi korunkat a Ferenc korával, mert sajnos ma is vannak gondok a Krisztus-követéssel…
Ferenc zseniális meglátása – a korának súlyos hibáit, visszaéléseit, bűneit tapasztalva, világiak és egyháziak részéről –, hogy a rossz élet legjobb kritikája az, ha megmutatjuk, hogyan kell jobban, szebben élni. Ő nem vesztegette arra idejét, hogy a gazdag egyházat támadja, vagy az olyan pénzsóvár és anyagias kereskedőket, mint tulajdon apja, csak félreállt és másképpen élt, az evangélium útmutatásait követve: „Istenben, Istennel és Isten által”.
És ma mi a megoldás, a teendő? Az, ami Szt. Ferenc atyánk idején volt, amikor úgymond düledezett az Egyház: olyan emberekre, férfiakra és nőkre van szükség, akik vállalják az Evangéliumot, akik Isten szavát komolyan veszik, akik mernek és akarnak is az Evangélium szerint élni, de nem csak itt a templomba, hanem a társadalomban is. Mit tesz Ferenc? Nem ítélkezik, nem kritizál, nem rágalmaz, nem igyekszik másokat lejáratni, hanem egyszerűen elkezd másként, szebben élni, az evangélium útmutatásait követve: „Istenben, Istennel és Isten által”.
Mai elmélkedésünket, a volt Miniszter Generális atya sokat mondó szavaival szeretném befejezni: „Világunkat egyre inkább a fejetlenség és a zavar jellemzi; keresi az értékeket. S ebben az állapotában folyamatosan provokál és kérdez bennünket, Krisztus-követőket. Tragikus pillanatoknak, szenvedéseknek és sötétségnek vagyunk a tanúi. Az emberiség pozitív jövője, közösségeink jövője, attól a képességünktől függ, hogy az eljövendő nemzedékeknek tudunk-e átadni reményt, életértelmet – képesek vagyunk-e örömmel és bizakodással járni életutunkon, hitet és reményt sugározva magunkból - hogy tudunk-e a béke eszközeivé, hídépítőkké, közösségalkotó eszközökké és módszerekké válni.
Assisi Szegénykéje tudott felelni kora kihívásaira aktualizálván az Evangéliumot és tanúságot téve róla. S az Evangélium forradalmi erejét olyan készségesen tudta átadni, ahogy arról a mai ember is álmodozik. Saját generációjának úgy tudta azt közvetíteni, hogy ezáltal új kapcsolatrendszerek alakultak ki és egy lelkes vonzódás fakadt a nyomában”. (fr. Giacomo Bini ofm)
Gyászoló testvéreit, s nővéreit, akik Ferenc égbetávozása láttán könnyeztek, e szavakkal vigasztalta: „Én megtettem, amit tennem kellett. Amit nektek kell tennetek, arra tanítson meg benneteket Krisztus” (2 Cel 214).
Az Esztelneki Madonna és Szent Ferenc atyánk közbenjárására, bennünket is tanítson meg Krisztus arra, hogy hogyan valósíthatjuk meg az Ő igaz és szent parancsát, akaratát szerzetesi és Krisztust követő, világi hívő életünkre vonatkozóan.
