Halálos beteg édesanyával találkozott a pápa

Laura Grassi amiotrófiás laterálszklerózisban szenved. Gyógyíthatatlan, meglehetősen gyorsan előrehaladó betegsége ellenére vállalta, hogy kihordja gyermekét. A 31 éves édesanya szerető, boldog családban él Riminiben.

Október 16-án, a szerdai általános kihallgatás végén a Szent Péter téren Ferenc pápa nagy szeretettel üdvözölte az édesanyát. Örömmel és reménnyel teli találkozás volt ez két örömmel és reménnyel teli ember között. Laura Grassi férjével és nyolchónapos kislányával az Unitalsi segítségével jutott el Rómába. A pápa játszott a kislánnyal, viccelődött vele és megáldotta őket.

Lauránál 2010-ben diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózist. Kétséges volt, hogy ilyen komoly betegséggel ki tudja-e hordani gyermekét, az orvosok le akarták beszélni róla, hiszen az életét kockáztatta. A szülőszobában végül tizennégyen segédkeztek, és minden rendben ment. Az olasz média sokat beszélt a családról a pápával való találkozást megelőző napokban, külön kiemelte bátorságukat. Laura azonban elmondta: nem a bátorságuk, hanem a hitük volt nagy. Hittek benne, hogy minden rendben lesz. A kislány érkezését úgy tekintették, mint az Úr hatalmas ajándékát, amelyet nekik szánt. Még több örömet hozott a betegség ellenére is derűs, szeretettel teli életükbe.

Laura azt üzeni minden elkeseredett embernek: küzdjön, mert minden egyes nap megéri, hogy megküzdjünk érte. Az ember képességeinek nincs határa: nagy türelemre és fantáziára, és ami a legfontosabb, hitre van szükség az élethez. 

Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó gyógyíthatatlan betegség. Előrehaladásával a beteg fokozatosan mozgásképtelenné válik, majd a légzésbénulás miatt bekövetkezik a halál. Csak a beteg életminőségét javító megoldások léteznek, illetve a betegség súlyosbodásának ütemét lehet esetleg gyógyszeresen, fizikoterápiával, megfelelő táplálkozással, beszédterápiával lassítani.

Magyar Kurír
Halálos beteg édesanyával találkozott a pápa

Fiát kivégezték, ő életeket ment

Tamara Csikunova fiát Üzbegisztánban kivégezték. Ezt követően alapítványt hozott létre a halálbüntetés elleni küzdelem előmozdítására, Anyák a halálbüntetés és a kínzás ellen néven. 

Október elején részt vett Rómában a Sant’Egidio közösség által szervezett találkozón, ahol a világvallások vezetői, politikusok, neves közéleti személyiségek beszélgettek napjaink kihívásairól és imádkoztak együtt a világ békéjéért. A találkozó során interjút adott szerkesztőségünknek. 

Szomorú személyes történet vezetett ahhoz, hogy a halálbüntetés elleni küzdelem egyik vezéralakjává vált. Mi volt az a történet? 

2000. július 10-én kivégezték a fiamat. Halálbüntetésre ítélték, siralomházban volt, és ezen a napon Taskentben végrehajtották az ítéletet. Egyetlen fiam volt, az élet értelmét jelentette számomra. Az ítélet meghozatala után három hónappal végezték ki, még csak huszonkilenc éves volt. Lelőtték, azon a napon, amelyre láthatást engedélyeztek nekem. Megengedték, hogy találkozzam vele, és aztán nem elém, hanem a halál elé vitték. A börtön előtt vártam rá, ő is várta, hogy találkozhasson velem, és nem tudtuk, hogy a halálba viszik. Feltettem magamnak a kérdést: miért ez az erőszak? Miért nem tették lehetővé, hogy még egyszer lássuk egymást? Máig nem tudom, hol temették el, mert az országunk törvénye értelmében a halálbüntetés áldozatait titokban temetik el...

A folytatás az alábbi linken olvasható 
Fiát kivégezték, ő életeket ment

Misszió a zenetanítás ürügyén

A Boldogasszony Iskolanővéreket az a szándék vezette a nyárádmenti kis falvakba hogy a muzsika, a kóruséneklés segítségével éltető közösségeket hozzanak létre, hogy lehetőséget teremtsenek, reményt ébresszenek, segítsék a szülőföldön maradást a székelyföldi gyerekek, fiatalok számára. A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar életét Nagy Éva Vera iskolanővér, az egyik kórusvezető mutatja be.

Mi a „Tündérkert Iskola”?

A gyerekek lelkesedése és kitartása eredményeképpen megszületett egy iskolarendszeren kívüli komplex zenei műhely, a „Tündérkert Iskola”, amely a Kodály-módszer segítségével ma már 8-19 éves korú 250 gyermeknek ad lehetőséget az aktív muzsikálásra, a zenei anyanyelv megőrzésére. A zenetanítás ürügyén összegyűjtjük a gyerekeket. Heti rendszerességgel tanítunk, hétvégén pedig a magyar kultúra egyéb területeivel foglalkozunk önkéntesek segítségével. Iskolai szünetekben intenzív táborokat, utazásokat szervezünk. Próbálunk pezsgő életet teremteni a gyerekek számára, törődni a családjaikkal is. Figyelünk, hol mire van szükség, abban próbálunk segíteni...

A folytatás az alábbi linken olvasható 
Misszió a zenetanítás ürügyén

Ahol jelen van Isten, ott jól bánnak a pénzzel

Demetrio Fernández, a spanyolországi Córdoba püspöke a héten tette közzé Isten, a pénz és a korrupció című pásztorlevelét. A megjelenés napján a dél-amerikai katolikus hírügynökség (ACI) foglalta össze az üzenetet.

Ebben többek között arra szólította fel a főpásztor a híveket, hogy nézzenek magukba, és gondolják végig, jól használják-e fel a megkeresett pénzt? Mert ahol Istenre is gondolnak, ott mindig megfelelően használják fel a pénzt, de ahol nem, ott a kapzsiság nemcsak elhatalmasodik, hanem a határt sem akarja ismerni.

Főleg napjainkban, amikor az egyensúlyát vesztett, válsággal küszködő világban ez a pont ilyen botrányos szélsőségeket produkál. Vannak, akik dúskálnak a jólétben és látványosan pazarolnak, másoknak meg még a legszükségesebb dolgokra sem jut. A pénz nem haszontalan, sőt szükség is van rá a mindennapi élethez, de Jézus arra intette híveit, hogy vannak veszélyei a pénznek.

Fernández püspök számára felfoghatatlan, hogy egy hívő annyira ragaszkodjon a pénzhez, hogy még Istent is képes legyen eltaszítani magától. Ám elérkezik a pillanat, amikor a pénz már Isten ellensége, és a hívő választás elé kerül: vagy Isten, vagy a pénz. Ha Isten mellett dönt, akkor tud veszíteni a pénzéből, de ha mégsem, akkor biztos, hogy teljesen hátat fordít Istennek. De tudnia, kell, hogy akármennyi pénzt is szerez, sosem lesz, mert nem lehet boldog.

Ahol jelen van Isten, ott jól bánnak a pénzzel

Katolikus közösség közvetítésével keresik a béke útját a Közép-afrikai Köztársaságban

A Sant’Egidio közösség római központjában a Közép-afrikai Köztársaság tizenhat vezető beosztású képviselője találkozott egymással: a kormány (köztük Christophe Gazam Betty miniszter), az Átmeneti Nemzeti Tanács, civil szervetek politikusai és vallási vezetők.

Mindannyian aláírták a Felhívást a békéért, amelyben kijelentik: el kell ismerni a kisebbségek jogait, küzdeni kell a korrupció ellen és száműzni kell az erőszakot a politikai nézeteltérések megoldásának eszközei közül.

A béke felé való lépések konkrét megsegítése érdekében kidolgozták továbbá azt a dokumentumot, amely a Köztársasági egyezmény az átmenetért nevet viseli, és amelyet az elkövetkező napokban átadnak Michel Djotodia köztársasági elnöknek és Nicolas Ntiangaye miniszterelnöknek.

A Közép-afrikai Köztársaságban a közelmúltban tragikus események zajlottak. Az új elnököt alig egy hónapja juttatta hatalomra a Seleka lázadócsoport. A Seleka harcos csoportjai márciusban menekülésre kényszerítették Francois Bozize elnököt, és a mai napig rettegésben tartják a lakosságot: rabolnak, fosztogatnak, nem tartják be az emberi jogokat. Áldozataik főként keresztények. A Seleka katonai vezető iszlám hitűnek vallják magukat, mind külföldiek, főként Szudán és Csád területéről érkeztek az országba. Sokan úgy tartják ezért, hogy nem is országon belüli lázadásról, hanem külföldi támadásról van szó...

Tovább az alábbi linken lehet olvasni 

Katolikus közösség közvetítésével keresik a béke útját a Közép-afrikai Köztársaságban

Az orvosok abortálni akarták őket, pap lett az ikrekből

Két chilei pap, akik ikrek, azt állítják, hogy édesanyjuk döntése a doktorok abortuszt javasló tanácsával szemben segített elmélyíteni papi hivatásukat. 

Paulo és Felipe atya 1984-ben született a chilei Lagunillas de Casablancában. Édesanyjuk, Rosa Silva, mielőtt a gyermekei megszülettek volna, ultrahangvizsgálatokon vett részt. Az orvos azt mondta neki, hogy furát lát, három lába és két feje van a babának, és az abortuszt javasolta, ami „terápiás céllal” volt engedélyezve az országban. Az orvosok azt mondták, veszélyben lehet az élete, de ő azzal válaszolt, hogy vállalja, amit Isten neki szán.

A gyermekek szeptember 10-én születtek meg. Elsőként Felipe – miután viszont a méhlepény nem választódott le, a doktorok ki akarták tisztítani a nő méhét. Ő azonban nem engedte, mert úgy érezte, még egy gyermek születni fog. Paulo 17 perccel később született meg. Ha édesanyja enged az orvosi beavatkozásnak, második fia csak nagyon súlyos sérülésekkel jöhetett volna világra.

Az ikreknek édesanyjuk akkor mesélte el születésük körülményeit, amikor már a szeminárium hatodik évében jártak. Habár az ikrek katolikus szellemiségű otthonban nőttek fel, kamaszkorukban eltávolodtak a hittől és nem jártak misére sem. Szüleik válása kellett hozzá, hogy visszataláljanak a hithet és az egyházba, és ekkor bérmálkoztak meg, már felnőtt fejjel. Ugyan közel álltak egymáshoz, mégsem beszéltek egymással arról, hogy mindketten papnak készülnek. 2003-ban léptek be a szemináriumba, amit a család először nehezen vett, de miután édesanyjuk látta, hogy boldogok, megtalálta a békéjét. Az ikreket 2012-ben szentelték pappá.

Isten nem rendetlenkedik körülöttünk. Azt szeretné, hogy boldogok legyünk, és a papság gyönyörű hivatás, amiben teljesen boldogok vagyunk – mondta ezzel kapcsolatban Felipe a CNA-nak. Születésükkel kapcsolatban Paulo azt mondta: édesanyja bölcsessége, hogy erről a megfelelő időben beszélt velük.

Az orvosok abortálni akarták őket, pap lett az ikrekből

Szebbé tenni a világot a jóság és szeretet erejével

A kecskeméti Máltai Szeretetszolgálat épületében kezdjük beszélgetésünket Rigóné Kiss Évával.

 

– Milyen lelkiséggel vezeti a helyi szervezet munkáját?

– Katolikus, keresztény lelkiséggel, nekem nagyon sokat segített az indulásnál, hogy egy kiváló atya felnőtt hittanos csoportjába jártam. Ők a Fokoláré közösség tagjaként tevékenykedtek, s ott a gyakorlatban éltük át, hogyan tudunk segíteni a másik embernek. S ezt mindig nagy kedvességgel, empátiával tették. Ez jó alapot jelentett ahhoz, hogy itt a Máltai Szeretetszolgálatban helyt tudjak állni, mely kiegészült a máltai lelkiséggel.

– Hogyan került a szegények közelébe?
– A Fokoláré közösség volt mindennek az alapja, innen kerültek át a munkatársak, amikor megalapítottuk a Szeretetszolgálatot. Onnan pedig egyenes út vezetett a jelenlegi helyzethez, hiszen évről-évre, illetve ciklusonként többször újraválasztott a közösség, s arra kért, vigyem közös dolgainkat tovább és segítsük a szegényeket!

– Néhány évvel ezelőtt a Rózsahölgyek fogadalomtételével és találkozójával hívta fel a hölgyekre sokak figyelmét. Kik ezek a Rózsahölgyek?
– Régóta érzékeltem, hogy a szegényekkel történő mindennapi munka rendkívül szép és mély. De ha az ember túl sokat látja az emberi nyomorúság különböző formáit, akkor óhatatlanul felébred benne a vágy, hogy valami finomat, légiest, romantikusat lásson. S mivel a Szent Erzsébet Emlékév óta szoros kapcsolatban dolgozunk a Magyar Rózsaegyesülettel – aktív résztvevői vagyunk az évenkénti rózsakiállításoknak, a kreatív igazgatósága nálunk honol –, a rózsa, a virág, a szépség, a báj, a kellem okán hoztuk össze a hölgyeket, akik nem biztos, hogy épp mosogatni akarnak egy nappali melegedőben, de a maguk nőiességével megpróbálnak másokon segíteni...

A folytatás itt olvasható

A belső béke nyomában

Sem a vágyak azonnali kielégítése, sem a problémák egyszerű hiánya nem vezet automatikusan belső békességhez. A lelki béke nem egy statikus állapot, sokkal inkább a spiritualitás aktív és folytonos keresése. 

„Én 62 évesen születtem meg” – mondja a 79 éves Marie-Claire Berthelin nővér, ahogy visszaemlékszik arra a napra, amikor minden megváltozott. Éveken át nem tudott aludni, és teljesen kimerülten épp az öngyilkosságot fontolgatta, amikor egy pap szavai a szívéig hatoltak: „Egész életünket azzal töltjük, hogy megpróbáljuk megszerezni, amit Isten eleve nekünk adott.” Hirtelen egy fal omlott le benne, életöröm töltötte el, és békességre lelt.

A belső béke egyik lényeges jellemzője, hogy tartós, noha az élet minden pillanatában támadás fenyegeti: háború, munkanélküliség, megpróbáltatások. „Ha békének az elsődleges szükségleteink kielégítését és az agresszió hiányát tekintjük, akkor csak középszerű békességről beszélhetünk, mely csalóka, törékeny, és hamar áldozatul esik az élet megpróbáltatásainak” – mondja Luc Mathieu ferences testvér.

A Bibliában a béke jelenti a boldogságot. A shalom szónak, mely békét jelent, ugyanaz a gyökere, mint annak a héber szónak, ami azt jelenti: egész. A békés ember egész, teljes és elégedett. A békés lélekhez azonban igaz embernek is kell lenni: „nincs békéjük az istenteleneknek” (Iz 48, 22)...

A folytatás a Bonum TV oldalán olvasható

A névtelen hősök serege: a misszionáriusok

A spanyol liberális napilap, az El Mundo egyik munkatársa leplezetlen csodálattal adózott a Katolikus Egyház azon szolgálattevőinek, akik a világ legveszélyesebb helyein segítik a rászorulókat olykor az életük árán is. A Ruandában, még 2000 júniusában meggyilkolt baszk-spanyol Isidro Uzkudun missziós testvér halála az írás egyik szomorú és utólagos apropója.

A misszionárius testvérek nem tolakodnak az ismertségért, hanem névtelenséget, csendet és egyszerűséget akarnak, de azt nem, hogy megfeledkezzenek róluk. Fernando Lázaro augusztus 11-én, a missziósok világnapján így adott hangot annak az ellentmondásos gyakorlatnak, hogy a civil szervezetek jóval nagyobb médiafigyelmet kapnak munkájukért, mint ők. Pedig 15 ezren lehetnek azok a férfiak és nők, akik eldöntötték, hogy egész életüket azoknak a helyeknek szentelik, amelyekről más halandók azonnal elfordítják a tekintetüket, amikor nyaralásukat tervezik - írta Lázaro. Ők pedig olyan helyeken osztanak egy tál ételt, ahol ez a máshol mindennapos mozdulat a karácsonyi ajándékkal felérő gesztus; ahol a katolikusokat elpusztítandó ellenségnek tekintik. 

Fernando Lázaro csak most osztotta meg júliusi találkozásának élményeit az olvasókkal, amikor a Kasztília és León tartomány egyik történelmi jelentőségű városában, Burgosban tartottak találkozót a spanyolországi missziós testvérek. Ott beszélgethetett ezekkel az egyszerű emberekkel, akik nagy tervekkel indulnak ezekre a többnyire életveszélyes helyekre, mint az az Ágoston-rendi két nővér, aki éveken át rettenetes élményeket élhetett át Algériában. Lázaro tőlük tudta meg, hogy egyik nagynénje milyen helyzeteket élt át Brazíliában missziójával. Itt, Burgosban találkozott azzal a spanyol csendőrrel is, akinek háromszögletű kalapját még a lemondott pápa, XVI. Benedek vette fel egyszer a Szent Péter téren. Ignacio „atya” 2011 óta már Peruban teljesíti missziós szolgálatát, ahol valóra válthatta élete álmát: kallódó gyermekeket befogadó házat hozott létre.

Az újságíró pedig ebben a formában eleget tett a missziós testvérek említett kívánságának, és nem feledkezett meg róluk.

A névtelen hősök serege: a misszionáriusok

Ferenc pápa aranya I. – ,,A szívek felmelegítése”

[Fordítva a transformed in Christ katekézis blogról a riói Ifjúsági Világtalálkozó kapcsán] 

Majdnem úgy éreztem magam az elmúlt héten, mintha Rióban lettem volna, a megállíthatatlan tweetek és facebook bejegyzések miatt, és amiatt, hogy Ferenc pápa szavai olyan könnyen elérhetőek. A korább Ifjúsági Világtalálkozókon szerzett tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy jobban lehet követni az eseményeket, ha nem vagy ott. (Nézzünk szembe vele… ha elmúltál 25 éves és nincs latin-amerikai temperamentumod, a Világtalálkozó kemény számodra!) Az egyik csodás nővér, akinek nagyon gyümölcsöző ifjúsági szolgálata van, megjegyezte, hogy amennyi lelkesedéssel elment két évvel ezelőtt Madridba, azt mind elvesztette. Ismerős érzés…

Visszatérve Ferenc pápához. Minden ismerősöm el volt kápráztatva és sóhajtozott hihetetlen szavain az elmúlt héten. Számomra az egyik fő pont a brazil püspökökhöz intézett megjegyzése volt. Végigfutottam ezen az igazán figyelemre méltó beszéden néhányszor és kivettem belőle néhány igazán zseniális kincset.  Mindegyiknek szüksége van egy saját bejegyzésre, szóval nézzük, hogy sikerül.

Kezdésnek az alábbival szeretném kezdeni:
Szeretném, ha mindannyian megkérdeznénk ma magunkat: még mindig az az Egyház vagyunk, amely képes felmelegíteni a szíveket?  Egy Egyház, amely képes visszavezetni az embereket Jeruzsálembe? Vagy hazahozni őket? Jeruzsálemben találhatók a gyökereink: az Írások, a katekézis, a szentségek, a közösség és az Úrral, Máriával és az apostolokkal való barátság… Képesek vagyunk ezekről a gyökerekről beszélni, amelyek még mindig újjáélesztik a csodálkozást szépségükkel?
,,Egy Egyház, amely képes felmelegíteni a szíveket…” Bill Hybels: Bátor vezetés című kis könyvére emlékeztet. A második fejezetben Hybels vezetőkről ír, akik “fehéren izzó” rálátással rendelkeznek arra, hogy miről szól az egyházuk és így szenvedélyessé teszik és meggyújtják azok szívét, akik hallgatják őket. Emlékezzünk arra, hogy a lelkesedés szó görög megfelelője “en-theos” – ami szó szerint Istentől megszállottat jelent. A szívünk szenvedélyének szikrája lángra gyújthat egy másik szívet. 

Sokat elmélkedhetnénk azon, hogy mennyire jól „melegítjük a szíveket” mi, az Egyház. A püspökök és papok felelősséget vállalnak ezért a szolgálatukban és a hívekkel való kommunikáció során. Azok, akik a szegényekkel dolgoznak szeretetük és jótékonyságuk által “melegítik fel a szíveket”.  A szemlélődő szerzetesek őszinte és mélységes közbenjárás által “melegítik fel a szíveket”. Azok, akik betegeket vagy elítélteket látogatnak az irgalmasság különleges apostoli hivatásán keresztül “melegítik fel azok szíveit”, akik szenvednek vagy elvesztek.

Ugyanakkor, mivel ez a blog különösen a katekétáké, gondolkodjunk el azon, hogy nekünk katekétáknak miként kell “felmelegíteni a szíveket.” Itt egy pár kérdés, amely segíthet:

•    Mielőtt tanítunk, imádkozunk-e buzgón a Szentlélekhez, hogy töltse be azok szívét, akiket tanítunk? Mégiscsak Ő az, aki megfordítja a szíveket, amikor beszélünk!

•    Amikor tanítunk, szenvedélyesen beszélünk-e? Nem kimunkált élénkséggel vagy izgalommal, hanem az Úr iránti mélységes szeretetből, amely természetesen árad szenvedélyes szavainkból.

•    Ha küszködünk azzal, hogy szenvedélyesen tanítsuk a témát, töltöttünk-e elég időt csendes imában az Úrral az Oltáriszentség előtt? Kértük-e őszintén a Szentlélek segítségét elégszer?

•    Nem csak Krisztust szeretjük-e, hanem azokat is, akiket tanítunk? Ezen emberek iránti eredeti szeretetünk, hogy megismerjék Krisztust, hogy megtapasztalják a Vele való életet, hogy a Szentlélek örömét kapják meg szíveikbe – jönni fog ezáltal.

Ahogy már mondtam számtalanszor, ígérjük meg magunknak: akkor hagyjuk abba az imádságot, amikor a tanítást is.

Forrás:Istenről, vallásról, életről, emberről.

A pokol kapujából az Isten közelébe - 150 évvel ezelőtt született Gárdonyi Géza - meghallgatható

A 150 évvel ezelőtt született „egri remete” életét egy mondatban így foglalta össze: „A Pokol kapujától kerültem az Isten közelébe: az egri sánc tetejére.” Mielőtt világnézete fejlődését, ateista korszakát, majd Istenhez térését bemutatnám, néhány mozzanatot jelzek életkeretéből. Itt is hangsúlyozom, hogy nem az író egész életművének mérlegelése a célom.

1863. augusztus 3-án született Gárdony-Agárdpusztán. Német származású apja (eredeti nevén Ziegler) a 48-as halálfejes légió hadnagya, Pestre jött, Kossuth fegyverkészítője volt. A család folyton vándorolt az országban. Édesanyja nemes Nagy Terézia nemcsak imádkozni tanította, hanem beleoltotta a katolikus misztikum iránti érzéket. Géza előbb a sárospataki református gimnáziumban, majd 1878-tól az egri érseki tanítóképzőbe járt. Felsőbb tanulmányokra nem gondolhatott, mivel apja 1879-ben meghalt. 1882-ben szerzett segédtanítói oklevelet. Élete végéig „falusi ember” maradt. Az 1880-as évek második felétől a következő tíz évben, különböző helységekben, a tanítóskodás és az újságírás foglalta le napjait. 1895-ben a Göre Gábor-történetekkel vonta magára a figyelmet, de első sikerét 1894-ben A lámpás c. kötetével aratta, majd 1898-ban Az én falum c. riportszerű, költői írásokkal mutatta be a somogyi falusi életet. 1901-ben jelent meg leghíresebb történelmi tárgyú regénye, az Egri csillagok.

A 80-as és 90-es évek magyar társadalma nem vette körül olyan szellemi légkörrel, amelyben elmélyíthette volna az édesanyjától kapott vallásosságot. A politikán túli eszmei érdeklődés a természettudományos, pozitivista-materialista gondolatvilág felé fordult: Az ifjú Gárdonyi is Büchnert és Schopenhauert olvasta, befolyásuk alá került: Legkedvesebb barátjával, a költő-lelkész Szabolcska Mihállyal folytatott levelezése fényt vet világnézeti küzdelmeire.*

*A következőkben főleg Sík Sándor kötetét és az ő forrásait követem: Gárdonyi, Ady, Prohászka. Pallas, Bp. 15-130. A hivatkozásoknál csak az oldalszámot adom meg.

Tragikus megrázkódtatást jelent életében 1885-ben (22 éves korában) kötött szerencsétlen házassága, amely éveken át pokollá tette életét, és tizenhét év múlva válással végződött. Gárdonyi soha nem beszélt házasságának körülményeiről, boldogtalansága okairól. 1893-ban ezt írta Szabolcskának: „Poéta nem lehet boldog házas, mert a házasélet próza. Én huszonkét éves fejjel ugrottam a házasságba és 7 évig búslakodtam…az én kedélyemen örökre ott a kegyetlen forradás és víg ember nem leszek soha – kivéve, ha írok.” (21-22) Lelke évekig belső küzdelmektől gyötrődik, többször öngyilkosságra is gondol. „Rég elzüllöttem volna testileg-lelkileg, ha ez a szegény, jó öregasszony, édesanyám, nincsen. Valahányszor öngyilkossági vágy rohant meg, mindig az ő kétségbeesett arcára gondoltam.” (22) Rossz házassága miatt hosszú ideig a nőket szinte beteges irtózással kerüli, a házasságot ördögi intézménynek, az egész emberi életet értelmetlen, keserű bohózatnak tekinti.

A válását megelőző és követő években félművelt pozivistaként kétségbeesetten ateistának vallja magát. 1899-ben ezt írja a protestáns lelkésznek, Szabolcskának: „Én pápistának keresztelt istentelen pogány vagyok…kiállhatatlanul lusta, szótlan és a világon minden dologgal elégedetlen fráter vagyok.” Sík így folytatja: Levélváltásuk ebben az időben tele van Istenre, vallásra, Krisztusra, bibliára vonatkozó vitatkozásokkal. A református pap jóbarát előtt Gárdonyi valami maliciózus tetszelgéssel fejtegeti „atheista” meggyőződését; brutális kíméletlenséggel variálja a múlt század második fele atheizmusának népszerű frazeológiáját. Dacos atheizmus, forradalmas keserűség és a belső sebek nem szűnő sajgása: ezek töltik ki ebben az időben lelki életét. – Ebben a lelkiállapotban érkezik Pestre, ’beteg lélekkel’. (22-23)

Belekerül Fesztyék művésztársaságába, jóbarátokra tesz szert, bepillant az irodalmi mozgalmakba, bontakozik írói hivatása. Kezdi közzétenni első írásait, már említett könyveit. 1897-ben Egerbe költözik, megkezdi haláláig tartó remete életét. Rengeteget olvas, magyar és világirodalmi szerzőket, és ír, regényeket, színpadi kísérleteket. A remete végképp barlangjába vonult. „De ebben a remeteségben megtalálta a gyógyulást: megtalálta önmagát és megtalálta Istent” – írja Sík Sándor: „A gyógyulás lassan, szinte észrevétlenül következett be. Nem egy nagy, korszakos élmény műve, hanem az időnek és természetnek, az ész és a szív tudatos, következetes, szakadatlan munkájának nehezen érő gyümölcse. (29)

Gárdonyi természetbúvár, igazában a természetben, a szép, csodálatos teremtésben találta meg Istent, amint maga sokszor hangoztatta. Az édesanyját elveszítő Szabolcskát így vigasztalja (három évvel korábban még ateizmusát szellőztette!): „A kétségbeesés nem lehet művelt embernek és papnak marcangolója, bármennyire szerette is azt, aki tőle ily módon megvált. Mert rend és törvény van a világegyetemben, az kétségtelen. S ha mikor azt mondjuk: nincs gondviselés, az csak azt jelenti, hogy a világegyetem rendjét és törvényét emberi ésszel ítéljük. (…) A buta véletlenség világteremtő erejét hinni, nem tartom emberi értelemhez méltónak. A mindenségben lehetetlen nem látnom az erőt, az erőben a rendet, a rendben az Elmét.” Gárdonyi istenhite ettől az időtől mindvégig rendíthetetlen. (33)

Sík találón jellemzi Gárdonyi istenkeresését (35): „Miért éljek?” – tűnődik sokszor éjszakánként. „Lassanként azonban ez a fullánk is eltompul; egyre hatalmasabban jelentkező misztikum-érzéke ezt is elcsitítja. Az Istent is voltaképp nem meglátja, hanem megsejti és megérzi.: ráébred. A Pascal-féle Le coeur a ses raisons gondolkodása érvényesül itt. (A szívnek megvannak az érvei, melyeket az ész nem ismer!) Az élet és a mindenség Isten nélkül nemcsak és nem elsősorban az ész előtt lehetetlen: a szív tiltakozik ez ellen a képtelenség ellen…” - Lehetetlen az is, hogy az élet célja a halál legyen!

Útra-készülődés c. nagy bölcseleti költeménye ragyogó hitvallás a Gondviselésről, az örök életről, és Jézus Anyja, Mária iránti mély áhítatának kifejezése: 

S ha jő az éj s én újra visszatérek

egynéhány szál gyöngyvirágot letépek,

és felviszem a csillagfényes égbe.

Megkeresem a Jézus anyját véle.

A Jézus anyját, kinek képei

oly búsak lenn és olyan szenvedők!

Hadd lássam egyszer mosolyogni őt!

Forrás: Vatikáni Rádió honlapja

Katolikus szemmel a Tavares-jelentésről

Schanda Balázs egyetemi tanár, a PPKE Állam és Jogtudományi Karának dékánja, és Varga Zsolt András egyetemi tanár (PPKE) reflexiója a Tavares-jelentésre. 

Az elmúlt napokban a hazai közbeszéd egyik állandó témája az Európai Parlamentnek az alapvető jogok magyarországi helyzetéről és gyakorlatáról készült jelentése – az ún. Tavares-jelentés – volt. A jelentés igen erőteljes kritikát fogalmaz meg Magyarországgal szemben.

Katolikusként nyilván minden kritikát komolyan kell vennünk és figyelmesen kell hallgatnunk. Egyházunk tanítása szerint természetünk bűnre hajló, ennek tudatában mindenkor készen kell állnunk arra, hogy szembesüljünk esetleges hibáinkkal, sőt, akkor sem vonhatjuk meg öntelen vállunkat, ha helyesen viselkedtünk, mások mégis hibaként érzékelik tetteinket vagy szavainkat. A szeretet parancsa emellett arra is kötelez, hogy az igaztalan vádakra ne indulattal, ellenségesen válaszoljunk. Jogászként a kritikával vagy váddal szemben szintén világos a követendő magatartásunk: meg kell vizsgálnunk, hogy a vád jogos-e és tényszerű-e.

A folytatás az alábbi linken olvasható.
Katolikus szemmel a Tavares-jelentésről

„Leplezzük le a bálványokat, melyek akadályozzák az istenszeretetünket” – Ferenc pápa beszéde a csütörtök reggeli szentmiséjén

„Kisebb vagy nagyobb mértékben mindannyian bálványimádók vagyunk, de az Istenhez vezető út az iránta való kizárólagos szereteten keresztül vezet” – tanította Ferenc pápa a csütörtök reggeli szentmiséjén a Szent Márta házban, melyen José Vitti, a brazil Curitiba érseke, Juan Segura, a spanyol Ibiza és Chirayath Anthony, az indiai Sagar főpásztora vett részt. Jelen voltak még az Apostoli Könyvtár munkatársai, Ambrogio Paizzoni helyettes prefektus vezetésével.

Amikor az írástudó Jézushoz közeledik, hogy megkérdezze, melyik az első a parancsok közül, valószínű, hogy a szándéka nem egészen ártatlan. Ferenc pápa az emberi magatartás értékelésével kezdte a homíliáját, arra az írástudóra utalva, aki a mai szentmise evangéliumában Jézushoz fordul, hogy „próbára tegye”, sőt hogy „tőrbe csalja őt”. Amikor pedig Jézus az Írást idézi - „Halld, Izrael, az Úr a te Istened, az egyetlen Úr” - és az írástudó jóváhagyja a választ, a pápa felhívta a figyelmet Jézus magyarázatára: „Nem vagy messze Isten Országától”. Valójában „ez a nem vagy messze” megjegyzés azt akarta mondani az írástudónak, hogy „te nagyon jól ismered az elméletet”, de „még messze vagy az Isten Országától”, vagyis „tovább kell haladnod az úton, hogy valósággá alakítsd ezt a parancsolatot, amíg Isten megvallása életúttá nem válik benned”.

„Nem elég mondani: „De én hiszek az Istenben, és hogy Isten az egy Isten”. Mindez jó, de hogyan éled ezt az életutadon? – tette fel a kérdést a pápa. Mi ugyanis hogyan mondhatjuk, hogy „az Úr az egyetlen Úr” és rajta kívül nincsen más”, ha úgy élünk, mintha ő nem lenne egyetlen Isten, mintha rendelkezésünkre állna egy másik istenség… Ez a bálványimádás veszélye! A bálványimádásé, amit a világ szelleme hoz nekünk. Jézus pedig nagyon világosan nemet mond e világ szellemének. Az utolsó vacsorán kéri is az Atyját, hogy szabadítson meg bennünket a világ szellemétől, mely bálványimádásba sodor bennünket”.

A bálványimádás – folytatta Ferenc pápa – nagyon kényes kérdés, mert mindannyiunknak meg van a maga rejtett bálványa. Az életutunk pedig, hogy megérkezzünk, hogy ne legyünk távol az Isten Országától, megkívánja ezeknek a „bálványoknak a leleplezését”. Egy ilyen kitaposott út a Bibliában Ráchel, Jákob felesége történetében olvasható, aki színleli, hogy nincsenek nála bálványok, jóllehet atyjának házából magával hozta azokat a nyereg alatt. Ferenc pápa minket is figyelmeztet: „mi is elrejtjük bálványainkat a nyergeink alatt, pedig azokat fel kell kutatni és meg kell semmisíteni”.

Az Isten iránti hűség azt kéri tőlünk, hogy űzzük el a bálványokat, melyek a személyiségünkben, életmódunkban rejlenek. Hiszen éppen ezek a bálványok okozzák, hogy nem vagyunk hűségesek a szeretetben. Amikor Jakab apostol mondja: „Aki e világ barátja, az az Isten ellensége”, hozzáteszi: „házasságtörő”. Szemrehányást tesz nekünk, ezzel a jelzővel „Ti, házasságtörők!”. Miért? Mert aki evilág barátja, az bálványimádó, nem hűséges Isten szeretetéhez. Az Isten Országában bennünket előrevivő út a hűség útja, mely az esküvői szeretethez hasonlít.

„Ezekkel a kicsi, vagy talán nem is olyan kicsi bálványimádásunkkal – kérdezte végül Ferenc pápa – hogyan tudunk nem hűségesek maradni Isten olyan nagy szeretetéhez? Hogy mégis megtegyük azt, Jézusban kell bíznunk, aki maga a „teljes hűség” és aki „úgy szeretett bennünket”. Ezért kérjük tőle: „Uram, te annyira jó vagy, taníts bennünket, hogy napról napra mind közelebb legyünk hozzád az utunkon, miközben megszabadulunk a bálványainktól. Igen, nehéz ez, de el kell kezdenünk…, kérjük hozzá még ma Jézustól a kegyelmet!”

(vl)

Forrás: Vatikáni Rádió

Gyökössy Endre: Boldogságok

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. 

Gyökössy Endre

BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz az életük.

BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.

BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük megbecsüli őket.

BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.

BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. 

BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

Gyökössy Endre lelkész és pszichológus, született 1913.február 17. és meghalt 1997. november 20.

Tanulságos történet Bruno Ferrero: A kéz és a homok

Gyuri, a 13 éves fiú, anyjával sétálgat a folyóparti fövenyen. Egyszer csak anyjához fordul és megkérdezi: - Anya, hogyan lehet megtartani a barátomat, ha egyszer már sikerült találnom egyet? Az anya egy-két másodperc gondolkodás után lehajol és mindkét kezével merít a homokból. Majd mindkét tenyerét az ég felé tartva, egyiknek az ujjait kezdi összeszorítani: a homok kezd kipréselődni az ujjai közül. Minél jobban szorította őket, annál több homok préselődött ki a tenyeréből. A másik tenyerét ellenben csak lazán szorította össze: a homok mind benne maradt. Gyuri elámulva nézte, mit csinál az anyja. Majd így kiáltott: - Anyám, megértettem. Egy hegyi kis kápolnában találtam egy szentképet, a Madonnát ábrázolta. Valaki elveszítette.

A hátulján egy imádság volt: - „Az elfogadás imádsága".

Íme:

Uram, Segíts, hogy mindenki számára barát legyek,
Aki nem fárad bele a várásba,
Aki jósággal befogad,
Aki szeretettel ad,
Aki nem fárad bele a meghallgatásba,
Aki örömmel hálálkodik.
Olyan barát, akit biztosan megtalálnak,
Ha valakinek szüksége van rá.
Segíts, hogy biztos jelenlét legyek,
Akihez bárki fordulhat,
Amikor óhajtja;
Hogy tudjak megnyugtató barátságot kínálni,
Örömteli békét sugározni,
A te békédet, Uram.
Tedd, hogy készséges és szívélyes legyek,
Főleg a leggyöngébbek és védtelenek iránt.
Így, anélkül hogy rendkívüli dolgokat tennék,
Hozzá tudom segíteni a többieket,
Hogy közelebb érezzenek magukhoz Téged,
minden gyengédség Urát.