Az Ige testé lett - Adventi gondolat Karácsony küszöbén - 6. befejező rész

Adventi zarándoklat Karácsony felé – december 24.

Az út véget ér.
Nem azért, mert elfáradtunk, hanem mert megérkeztünk.

Advent utolsó napjain át kísért minket két szó: siker és gyümölcs.
Megtanultuk, hogy nem minden siker áldás,
hogy nem minden gyümölcs látványos,
és hogy az áldás könnyen átokká válhat, ha már nem Istenről, hanem rólunk szól.

Ma azonban minden szó elcsendesedik.

„Az Ige testé lett.”

Ez Karácsony titka.

Nem gondolat lett, nem tanítás, nem program.

Nem elmélet, nem eszme, nem teljesítmény.

Test lett.

Isten nem sikeres akart lenni, hanem közel.
Nem eredményt akart felmutatni, hanem életet ajándékozni.
Nem magát akarta bizonyítani, hanem nekünk akarta adni magát.

Betlehemben nincs siker a világ értelmében.

Van viszont valami több:

egy gyermek, akiből mások élhetnek.

Itt ér össze végleg a két szó.

A keresztény ember legnagyobb gyümölcse –

és egyben élete legnagyobb „sikere” –

nem az, amit elér, hanem amit hordozni enged.

Hogy Isten szeretete rajta keresztül testet ölthetett.
Egy szóban.
Egy jelenlétben.
Egy megbocsátásban.
Egy hűségben.
Egy csendes igenben.

Karácsony nem azt kérdezi tőlünk:

mit értél el?

hanem ezt:

hagytad-e, hogy Isten megszülessen benned?

Ha igen, akkor már gyümölcsöt termettél.
A többi nem számít.

Ma este nem kell bizonyítani.

Nem kell megfelelni.

Nem kell „jól csinálni” a Karácsonyt.

Elég befogadni.

Mert az Ige ma is testté akar lenni –

nem a világ színpadán,

hanem a szívünk csendjében.

Ez a beteljesedés.

Ez a Karácsony.

Ez az ajándék.

Amikor az áldás könnyen átokká válhat - Adventi gondolat Karácsony küszöbén - 5. rész

Adventi zarándoklat Karácsony felé – december 23.

Közel vagyunk.

Már nem hosszú az út.

Karácsony fénye itt van a közelben.

És éppen ezért ma egy kényes, de nagyon fontos kérdést kell feltennünk magunknak. Nem vádlón, nem keményen – csak őszintén.

Mikor válhat az áldás átokká?

Nem akkor, amikor rossz.

Hanem amikor nem vigyázunk rá.

A siker áldás lehet.

A gyümölcs ajándék.

A szolgálat, a tehetség, a hit – mind kegyelem.

De mindez könnyen elcsúszhat.

Nem egyik napról a másikra, hanem lassan, észrevétlenül.

Amikor az áldásból önigazolás lesz.

Amikor a gyümölcsöt birtokolni akarjuk, nem továbbadni.

Amikor a siker középpontjába már nem az élet kerül, hanem mi magunk.

Ilyenkor nem történik semmi látványos.

Csak eltűnik a hála.

Elhalványul az öröm.

Megkeményedik a szív.

Az evangélium nem fél kimondani ezt a veszélyt.

Nem azért, hogy elvegye az ajándékot, hanem hogy megóvja.

Advent végén ez különösen fontos.

Mert Karácsony nem rólunk szól.

Nem a mi teljesítményünkről, nem a mi „jól sikerült” életünkről.

Karácsony arról szól, hogy Isten lehajol.

Hogy ajándék lesz.

Hogy nem birtokol, hanem odaad.

Ma, december 23-án talán ez a legfontosabb kérdés:

• Tudok-e örülni annak, amit kaptam, anélkül, hogy magamhoz kötném?
• Tudok-e hálát adni anélkül, hogy elvárnám a viszonzást?
• Tudom-e elengedni azt, ami már nem Istenről, hanem rólam szól?

Ez nem veszteség.

Ez felszabadulás.

Mert ahol az áldás nem válik átokká,

ott születhet meg igazán a Karácsony.

(Folytatás: december 24. – „Az Ige testé lett”)

Amikor a siker és a gyümölcs találkozik - Adventi gondolat Karácsony küszöbén - 4. rész

Adventi zarándoklat Karácsony felé – december 22.

Az elmúlt napokban két szót forgattunk a szívünkben: siker és gyümölcs.

Láttuk, hogy nem minden siker termékeny, és azt is, hogy nem minden gyümölcs látványos.

Ma pedig elérkezünk egy fontos felismeréshez: nem egymás ellenségei.

Van olyan pillanat, amikor a siker és a gyümölcs találkozik.

Nem akkor, amikor magunkat igazoljuk.

Nem akkor, amikor mérjük, számoljuk, bizonygatjuk.

Hanem akkor, amikor a forrás tiszta.

Az evangélium nem utasítja el a sikert.

Csak megtisztítja.

Visszahelyezi a helyére: a gyümölcs szolgálatába.

Amikor valami azért „sikeres”, mert mások élnek belőle –

amikor az eredmény nem lezár, hanem megnyit –

amikor a látható mögött ott marad az irgalom, az alázat és a hála –

akkor a siker már nem önmagáért való.

Jézus élete erről tanúskodik.

Külsőleg kevés siker.

Belsőleg végtelen termékenység.

És mégis: ahol az Ő szeretete átjárta az embereket, ott valódi változás történt.

Nem statisztikákban mérhető, hanem sorsokban.

Ez a találkozás ma nekünk is lehetséges.

Amikor nem félünk annak örülni, ami jól sikerült –

de nem felejtjük el megkérdezni:

kinek lett belőle élete?

Amikor nem szégyelljük a gyümölcsöt –

de nem ragaszkodunk a tapsához.

Advent ebbe az egyensúlyba hív.

Nem a teljesítmény elvetésére,

hanem a szív megtisztítására.

Mert ahol a siker és a gyümölcs Krisztusban találkozik,

ott már nem mi vagyunk a középpontban –

hanem az élet, amely továbbadja önmagát.

(Folytatás: december 23. – Amikor az áldás könnyen átokká válhat)

Amikor a siker gyümölcstelen - Adventi gondolat Karácsony küszöbén - 2. rész

(Adventi zarándoklat Karácsony felé – december 20.)

A tegnapi kérdés ott maradt bennünk: siker vagy gyümölcs?

Ma egy lépéssel tovább megyünk, és egy kicsit kényelmetlenebb terepre érkezünk.

Mert van olyan siker, amely mögött nem terem semmi.

A világ szemében minden rendben van:

– jól működik,

– szépen alakul,

– eredményesnek látszik.

Mégis, ha csendben megkérdezzük magunktól:

lett-e valakinek könnyebb az élete miatta?

lett-e benne több remény, több irgalom, több szeretet?

akkor néha zavarba jövünk.

Az evangélium nem idegen ettől a tapasztalattól. Jézus nem egyszer szembesít azzal, hogy lehet valami kívülről rendben, belül mégis terméketlen. Gondoljunk csak a fügefára, amelynek volt lombja, de nem volt gyümölcse.

A lomb látványos.

A gyümölcs táplál.

És itt nemcsak a világ sikereiről van szó.

Ez a kérdés minket is érint, hívőket, szerzeteseket, egyházi közösségeket.

Lehet:

• elfoglalt az életünk,
• tele a naptárunk,
• jól szervezettek a programjaink,

és közben észrevétlenül eltűnik az, amiért mindez lenne: az ember.

Advent különösen alkalmas idő arra, hogy ezt felismerjük. Mert Advent nem a látszatról szól, bár a profán világban úgy tűnik, hanem az igazságról. Arról, ami a felszín alatt történik – vagy éppen nem történik.

A gyümölcstelen siker egyik legnagyobb veszélye, hogy elégedetté tesz, és nem enged tovább kérdezni. Megnyugtat: „haladunk”, „jól csináljuk”, „működik”. Csak éppen nem változtat meg senkit.

Karácsony viszont nem működni jön a világba.

Hanem életet hozni.

Betlehemben nincs siker.

Nincs taps.

Nincs elismerés.

De ott megszületik valami/valaki, amiből/akiből azóta is élünk.

Ezért fontos ma, december 20-án, megállni egy pillanatra, és nem önvádba esni, hanem őszintén kérdezni:

• Van-e olyan „siker” az életemben, amely mögött már nem keresem a gyümölcsöt?
• Van-e olyan szolgálat, kapcsolat, szerep, amelyből hiányzik az irgalom?
• Merek-e lemondani a látszatról a termékenység kedvéért?

Ez nem kudarc.

Ez megtisztulás.

A gyümölcstelen siker felismerése nem lezárás, hanem meghívás:

visszatérni a forráshoz.

Visszatérni Krisztushoz.

Aki nem sikert ígér, hanem életet.

És ahol élet van, ott előbb-utóbb gyümölcs is terem.

(Folytatás: december 21: Amikor a gyümölcs sikertelennek látszik)

Siker vagy gyümölcs? – Adventi gondolat Karácsony küszöbén - 1. rész

(Bevezető egy karácsonyig tartó lelki sorozathoz – dec. 19.)

„Az evangéliumban nem arról van szó, hogy az ember sikeres legyen, hanem arról, hogy gyümölcsöt teremjen. A sikert mi magunk élvezhetjük. A gyümölcsből pedig mások is élnek.”

(Phil Bosmans)

Ez a mondat nem könyvből, nem idézetgyűjteményből, nem az internet zajából érkezett hozzánk.

Postán jött.

Karácsonyi üzenetként, jókívánságként egy másik szerzetesközösségtől, egy borítékban, a ferences kolostorunkba.

Talán éppen ezért talált szíven.

Nem harsány volt, nem tanító jellegű, nem „nagy igazságként” ránk boruló mondat – hanem csendes, testvéri ajándék. Olyan, amilyennek az Adventnek is lennie kellene.

Ahogy olvastam, azonnal éreztem: ez a mondat nem akar lezárni semmit, hanem meg akar nyitni bennünk valamit. Gondolkodást. Imát. Megkülönböztetést.

Mert valljuk be őszintén: a „siker” szót értjük.

Ismerjük. Használjuk. Még akkor is, ha szerzetesként élünk.

Lehet sikeres egy program, egy rendezvény, egy közösség, egy szolgálat, egy év. És ezek önmagukban nem rosszak. A siker jó érzés. Megerősít. Visszajelez. Néha még hálát is ébreszt.

De Bosmans mondata finoman elmozdítja a hangsúlyt:

nem azt kérdezi, hogy mit értünk el, hanem azt, hogy mi termett rajtunk – vagyis milyen élet fakadt belőlünk mások számára, lett-e valakinek könnyebb, reménytelibb az élete miattunk.”

A gyümölcs logikája más.

A gyümölcs nem magáért van.

A gyümölcs nem dicsekszik.

A gyümölcsből más él.

És itt válik ez a gondolat igazán adventivé.

Advent nem a siker ideje.

Nem a látványos eredményeké.

Hanem a várakozásé, az érlelődésé, a rejtett növekedésé. Annak az ideje, amikor talán még nem látszik semmi – de belül már készül az élet.

Ez a néhány nap Karácsonyig jó alkalom lehet arra, hogy játsszunk – de nem felszínesen, hanem lélekben – ezzel a két szóval: siker és gyümölcs.

• Mikor járhatnak együtt?
• Mikor válnak áldássá?
• Mikor fedik el egymást?
• Mikor lesz a siker gyümölcstelen?
• És mikor terem a gyümölcs úgy, hogy közben senki sem tapsol?

Ezért született meg ez a rövid adventi sorozat ötlete.

Nem tanítani akar, hanem kísérni Karácsony felé.

Segíteni megérkezni a betlehemi istállóhoz – nem, mint sikeres emberek, hanem mint a „remény zarándokai”.

Mert Karácsony végső soron nem más, mint az, hogy:

„Az Ige testé lett.”

Isten nem elméletet adott, nem eredményt produkált, nem sikert aratott – hanem életet ajándékozott, amelyből a világ élhet.

Ha ebben a néhány napban akár csak egyetlen gondolat, egyetlen felismerés, egyetlen csendes elhatározás születik meg bennünk – akkor már gyümölcsöt termettünk.

A siker majd eldől.

A gyümölcs már most érlelődik.

(Folytatás: december 20.: Amikor a siker gyümölcstelen )

„Akinek füle van, hallja meg!” – Adventi csendben születő felismerés

Adventi Blogbejegyzés

A mai rorátén, amikor még csak a hajnali félhomály világított, újra megszólalt Jézus mondata a Máté-evangéliumból (Mt 11,11–15):

„Akinek füle van, hallja meg!”

Ismerős mondat – talán túlságosan is. Sokszor hallottuk, és mégis, mintha minden adventben új értelmet szeretne találni magának.

A hajnali mise csendjében az ember füle élesebb. Aki felkel ilyenkor, az nem véletlenül jön: valami húzza, valami hívja. És talán épp ez az adventi csend készít elő arra, hogy Jézus szava ne csak áthaladjon rajtunk, az egyik fülünkön be és a másikon ki, hanem a szívünkbe hulljon, mint a mag a jó földbe.

Jézus dicsérete és kérdése

Az evangélium egyik legkülönösebb pillanata, amikor Jézus így szól:

„Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb, mint Keresztelő János.”

És mégis hozzáteszi:

„A legkisebb is nagyobb nála a mennyek országában.”

Ez a két mondat egyszerre felemel és kijózanít. Jézus mintha azt mondaná:

– Igen, János rendkívüli ember volt. De az Isten országába való belépés nem nagyság kérdése. Nyitottság kérdése.

Ezután hangzik el a felszólítás: „Akinek füle van, hallja meg!”

És itt kezdődik a mai nap valódi adventi kérdése:

Mit jelent ma meghallani?

A hallás nem érzékszerv – állapot

Jézus nem a füleinkhez beszél. A szívünkhöz. A hallás ebben a bibliai értelemben nem információ befogadása, hanem belső ébredés.

Keresztelő János egész élete erről szólt: felrázni, felébreszteni, előkészíteni a szíveket arra, hogy felismerjék a Messiást. Jézus pedig ma minket ébreszt:

– Figyelj! Ne csak halld a szavakat, értsd is, mi történik bennük.

Adventnek ez az egyik legnagyobb ajándéka: visszaveszi a világ zaját, hogy észrevegyük azt, amit év közben könnyen elnyom a rohanás.

Mire hív Jézus ebben a rövid, egyszerű mondatban?

1. Halljam meg, ami nekem szól – ne csak, ami tetszik

Jézus szavai gyakran nem simogatnak. Néha böknek, néha tükröt tartanak.

A lelki hallás azt jelenti, hogy nem szelektálok, és nem csak azt engedem be, ami igazolja a kényelmességemet.

2. Halljam meg a Lélek finom jelzéseit

Advent különösen alkalmas arra, hogy meghalljuk a halk hívásokat:

egy szó az evangéliumból, egy ember tekintete, egy váratlan béke…

A Lélek ritkán kiabál. Nem harsány. Aki siet, könnyen elszalad mellette.

3. Halljam meg azt is, ami bennem szól

Az adventi belső csendben sok minden feljön: vágyak, félelmek, kérdések.

És talán épp ezek között suttog valamit az Úr.

Nem mindig kívülről jön az üzenet – néha belülről nő ki.

A roráté csendjében

Amikor a templomban a gyertyák pislákolnak, és kint még éjszaka van, az ember jobban érzi: valami készül.

A nagy dolgok – Isten országának dolgai – sosem zajban születnek.

És talán ezért mondja Jézus épp ma:

„Akinek füle van, hallja meg!”

Mert most, adventben különösen alkalmas az idő a valódi hallásra.

Nem egy új információ vár ránk.

Hanem egy régi, örök üzenet újjászületése:

Isten közel van.

És valamit mondani akar neked.

Zárásként

A mai rorátén azt éreztem, hogy Jézus nem a világot akarja megdorgálni ezzel a mondattal. Hanem engem személyesen megállítani egy pillanatra. Azt sugallja:

– „Ne menj tovább úgy, hogy nem vetted észre, mit próbáltam ma mondani neked.”

Adventben talán ez a legfontosabb feladatunk:

megállni, befogadni, és engedni, hogy a hallásból megértés, a megértésből pedig élet fakadjon.

„Az egyszerűség művészete – a tiszta szív adventi útja”

Második elmélkedés Dávid kérdése nyomán

Advent első vasárnapján új év kezdődik, új fény nyílik, és új kérdések érlelődnek bennünk.

Dávidnak tegnap feltett kérdése — az egyszerűség és tiszta szív helye az életünkben — nemcsak a ferences szentek ünnepén volt érvényes.

Ma, az adventi várakozás kapujában még mélyebb jelentést kap.

Ezért a tegnapi ferences megközelítés után ma egy tágabb, személyesebb és egyetemesebb szemszögből közelítjük meg ugyanazt a témát: hogyan válik az egyszerűség művészete az adventi készület lényegévé, és hogyan vezet el bennünket a tisztább, szabadabb, Krisztusra nyitott szívhez.

„A tisztaság felé vezető út mindig azzal kezdődik, hogy elengedjük azt, ami nem Isten.”

Az emberi szív mélyén ott él a vágy az egyszerűségre. Arra, hogy a sok hang, teher, szerep, megfelelés mögött végre tisztán, igazán önmagunk lehessünk. Adventben különösen érezzük ennek a hívását: mintha maga Isten sóhajtana bennünk, hogy „engedd el, ami felesleges – és engedd be azt, ami igaz.”

A ma reggeli „jó napot indító” üzenete kapcsán megfogalmazódott Dávid kérdése, a – vajon az egyszerűség és a tiszta szív csak lehetőség, életforma vagy életszükséglet? – nemcsak egy személyes reflexió, hanem sokunk szívében ott vibráló dilemma. Mert az egyszerűség ordítóan ellentmond a mai világ logikájának. Minden arra késztet minket, hogy többet, gyorsabban, hangosabban éljünk. A szívünk viszont az ellenkezőjére vágyik: kevesebbre, mélyebbre, tisztábbra.

A Biblia „egyszerűsége” – nem naivitás, hanem tisztaság

A Szentírásban az „együgyű” (héber: tam, pattah) nem butaságot jelent. Nem azt, hogy valaki hiszékeny vagy könnyen rászedhető. Sokkal inkább a szív osztatlan voltát, a belső integritást, az el nem takart, meg nem osztott életet.

„Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.”

(Mt 5,8)

A tiszta szívű ember nem azért látja Istent, mert tökéletes, hanem mert nincs benne kettősség. Az egyszerűség ezért nem képesség, hanem spirituális tér, amelyben Isten felismerhetővé válik.

Szent Ferenc „szent együgyűsége” – az evangélium kristálytiszta tükre

Ferenc atyánk számára az egyszerűség nem dekoratív erény, hanem a Krisztus-követés gerince volt. Ő nem akart többnek látszani, mint aki; nem törekedett hatalomra vagy befolyásra; nem gyűjtött semmit, ami szívének szabadságát csorbíthatta volna.

Ferenc egyszerűsége a legmélyebb értelemben vett együgyűség volt:

– nem kettős beszéd,

– nem szerepjáték,

– nem megfelelési kényszer,

hanem tiszta, derűs jelenlét.

Aki találkozott vele, azt érezte: otthon vagyok. Nem kell szerepelnem. Nem kell okosabbnak, erősebbnek, szentebbnek mutatkoznom. Ferenc szíve „egyszerű” volt, mert osztatlanul az Istené volt.

Mi tart még vissza? – Az adventi kérdés

Advent Jézus közeledésének ideje, de legalább annyira annak felfedezése is, mi az, ami bennünk még feltartja Őt.

– Mi az, amit görcsösen szorítok?

– Mi az, ami hangosabb bennem, mint Isten halk szeretete?

– Melyik félelmem mondja azt: „így nem élhetek egyszerűbben”?

Az egyszerűség nem romantika, hanem belső tehermentesítés.

A tiszta szív nem póz, hanem a lélek oxigénje.

Talán ezért nem csupán lehetőség vagy életforma, hanem – bizony – életszükséglet.

Mert a szív akkor hallja meg Isten suttogását, amikor végre elcsendesedett.

Adventi útravaló: a tisztaság felé

Nem kell nagy döntésekkel kezdeni. Az egyszerűség mindig egy kis elengedésből születik. Ma talán elég ennyi:

– kevesebbet magyarázkodni,

– kevesebbet ítélkezni,

– nem róni fel egy apró sértődést,

– nem túlbonyolítani egy helyzetet,

– kimondani egy tiszta mondatot: „Bocsáss meg.” vagy „Köszönöm.”

– csendben maradni néhány percig.

A tiszta szív nem teljesítmény, hanem Isten ajándéka annak, aki kész leegyszerűsödni.

Adventben talán ez a legnagyobb bátorság: visszatérni a szív „együgyűségéhez”, ahol nincs más vágy, csak Isten.

„Uram, tisztítsd meg szívemet egyszerű örömödre.”

Ezt a rövid imát talán érdemes ma magunkkal vinni. Mert aki a tiszta szív útjára lép, annak a világ már nem kaotikus, hanem otthonná válik. És ott, a csendben, ahol végre minden egyszerűvé lesz, felragyog Krisztus, az Eljövendő, az Emmánuel fénye.

Miért hívjuk a hajnali misét roráténak? [Misevlog #advent]

Lefekvés előtti gondolat: Hajnalban, a gyertyák halvány fényében megéltük az advent csendes csodáját…

Kedves Olvasó!

Ma egy különleges napot zártunk. Hajnalban, a gyertyák halvány fényében megéltük az advent csendes csodáját, amikor a sötétségből elindultunk a világosság felé. A rorate mise emlékeztetett minket arra, hogy életünk minden sötét pillanatában ott rejlik a remény: Krisztus, az igazság Napja, eljön, hogy fényt és megváltást hozzon.

Ahogy most pihenni térsz, állj meg egy pillanatra, és engedd, hogy a nap során tapasztalt béke és remény betöltse a szívedet. Gondolj a közösség erejére, amelyben ma részed volt, a gyertyák fényére, amelyek a közös hitet szimbolizálták, és Mária példájára, aki alázattal és hittel mondott igent Isten tervére.

Kérd Istent, hogy adjon neked nyugodt álmot, és töltsön el azzal a bizonyossággal, hogy a holnap fénye új kegyelmeket és lehetőségeket tartogat. Ahogy a mai hajnal a nap fényébe torkollott, úgy legyen az életed is egyre inkább Krisztus világosságának hordozója.

Imádkozz így lefekvés előtt:
„Urunk, hálát adok a mai nap minden pillanatáért, különösen azért, hogy ma hajnalban közelebb kerülhettem hozzád. Segíts, hogy a várakozás ideje valóban a szívem megtisztulásának időszaka legyen. Adj nekem békét, türelmet és nyitott szívet, hogy a holnapi napot is Veled kezdhessem, és világosságod fényében járjak. Ámen.” 

Pihenj békében, és ébredj reménnyel!

Advent, lefekvés előtti gondolat: Légy a világosság őrzője

Ma, advent első vasárnapján, talán még a szívedben visszhangzanak a reményről és a világosságról szóló szavak. Lefekvés előtt állj meg egy pillanatra, és idézd fel a mécses történetét (lásd az alábbi beszédben): egyetlen apró láng is képes megtörni a sötétséget. Ezt a lángot ma Te őrzöd. Ez a láng a hited, a szereteted és Istenbe vetett bizalmad.

Kérdezd meg magadtól:
•    Hogyan sugározhattam ma világosságot mások felé?
•    Van-e valami, ami ma sötétséget hozott a szívembe, amit most Isten elé helyezhetek?

Ne feledd, advent arra hív, hogy ne a sötétségre figyelj, hanem arra a reményre, amely Krisztus eljövetelében teljesedik ki. Holnap új nap kezdődik, új lehetőséggel arra, hogy fényt vigyél a környezetedbe.

Imádság:
„Uram, köszönöm a mai napot, minden pillanatát, amit a Te világosságodban élhettem meg. Kérlek, bocsásd meg, ha nem mindig voltam hűséges a szeretethez, és adj erőt, hogy holnap is a Te fényedet hordozzam a világba. Add, hogy az adventi várakozás idején szívem napról napra tisztább és nyitottabb legyen a Te eljöveteledre. Ámen.”

Aludj békében, tudva, hogy Isten világossága őrködik feletted.

Miért hívjuk a hajnali misét roráténak? [Misevlog #advent]

Adventi és karácsonyi várakozás

"De Jézus hallgatott"(Mt 26,63)

A csönd szelídség

Amikor nem válaszolsz a sértésekre,

amikor nem reklamálsz a jogaid miatt,

amikor Istenre hagyod becsületed védelmét,

akkor a csönd szelídség.

A csönd irgalom

Amikor nem terjeszted testvéreid bűneit,

amikor megbocsátasz, anélkül hogy a múltban nyomoznál,

amikor nem ítélsz el, hanem közbenjársz a benső szobádban, akkor a csönd irgalom.

A csönd türelem

Mikor panasz nélkül szenvedsz,

amikor nem keresel vigasztalást az emberektől,

amikor nem lépsz közbe, hanem várod, hogy a mag lassan kinyílhasson,

akkor a csönd türelem.

A csönd alázat

Amikor hallgatsz, engedve, hogy a testvéred kiemelkedjen, amikor tartózkodva elrejted Isten ajándékait,

amikor hagyod, hogy cselekedetedet rossz színben tüntessék fel,

amikor másoknak átengeded a vállalkozás dicsőségét,

akkor a csönd alázat.

A csönd hit

Mikor hallgatsz, mert Ő az, aki cselekszik,

amikor lemondasz a világ hangjairól, hogy az Ő jelenlétében légy,

amikor nem keresel megértést, mert elég, hogy csak Ő ismerjen,

akkor a csönd hit.

A csönd imádás

Amikor átöleled a Keresztet, anélkül hogy megkérdeznéd: "Miért?"

A csönd akkor imádás.

(ismeretlen szerző)

Adventi imádság - Jürgen Moltmann

Urunk, Jézus Krisztus,

várjuk eljöveteled, várjuk a békét,

mert annyi békétlenség van kívül a világban

és bent a szívünkben!

Várjuk eljöveteled,

mert ebben a hazug világban

egyre inkább az igazságra éhezünk.

Annyi igazságtalanság sújtja a népeket

és az embereket.

Várjuk eljöveteled,

mert szomjazzuk a szabadságot,

és mindnyájan a bajok és bűnök bilincseiben kínlódunk.

Add vissza reménységünket,

amit elvesztettünk!

Add meg újra a szeretetet azoknak,

akik idegenkedve viselkednek egymással szemben!

Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet

megtapasztalhassuk életünkben!

Kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

(Jürgen Moltmann nyomán)

Kosztolányi Dezső így ír a hajnali szentmiséről, rorátéról

"Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az ’Ó, fényességes szép hajnal’ kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásárolják szeretteiknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljék együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet ’szentestének’ neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül."

A roráté elnevezés az adventi időszak egyik - ószövetségi szentírási szövegen alapuló – latin ének kezdő sorából származik és így szól: „Rorate caeli de super et nubes pluant iustum!”.

Rorate coeli de super – Harmatozzatok magasságos egek! S a felhők hozzák az igazat - az egyik fordítás szerint, s a másik: „Harmatozzatok egek, felülről, és a felhők hullassanak igazságot! Nyíljék meg a föld, teremjen szabadulást, és igazság sarjadjon vele.” (Izajás 45,8) Ezekkel a szavakkal kezdődött a II. Vatikáni Zsinat előtt a középkortól kezdve az adventi Mária-mise.  

Adventi imádság:

Urunk, Jézus Krisztus,
várjuk eljöveteled, várjuk a békét,
mert annyi békétlenség van kívül a világban
és bent a szívünkben!
 

Várjuk eljöveteled,
mert ebben a hazug világban
egyre inkább az igazságra éhezünk.
Annyi igazságtalanság sújtja a népeket
és az embereket.
 

Várjuk eljöveteled,
mert szomjazzuk a szabadságot,
és mindnyájan a bajok és bűnök bilincseiben kínlódunk.
Add vissza reménységünket,
amit elvesztettünk!
Add meg újra a szeretetet azoknak,
akik idegenkedve viselkednek egymással szemben!
Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet
megtapasztalhassuk életünkben!
Kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

(Jürgen Moltmann nyomán)