„Könyörülj rajtam!”
Ugyanaz a kiáltás hangzik el
két különböző szájból, két különböző helyzetben. Az egyik a pokol lángjai
között gyötrődő dúsgazdagé, a másik a jerikói út porában ülő vak koldusé.
Az
egyik kiáltás visszhangtalan marad, míg a másik meghallgatásra talál.
Miért? Mi
különbözteti meg őket egymástól?
És legfőképp: mi mit tehetünk azért, hogy a
mi kiáltásunk, kérésünk, imánk meghallgatásra találjon – ebben az életben, még
most, a kegyelem idején?
1. A dúsgazdag: későn és önmagáért kiált
„Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam!” (Lk 16,24)
A dúsgazdag ember mindent megengedhetett magának, semmiben
sem szenvedett hiányt – csak éppen a szívében nem volt együttérzés és
könyörület mások iránt.
Elment nap mint nap a kapuja előtt fekvő, sebekkel teli
Lázár mellett, anélkül, hogy akár egy falat kenyeret is adott volna neki. Nem
azért kárhozik el, mert gazdag volt, hanem mert süket volt a másik ember
nyomorúságára, vak volt Lázárra, és vak volt Istenre.
Amikor végre kiált, akkor már a túlvilágon van – ott,
ahol már nem a kegyelem, hanem az igazság ideje van. Későn kér, és csak
saját magáért. Az irgalmat, amit soha nem gyakorolt, most kéri – de már nem
lehet. Nem lehet, mert a könyörgése már nem az élő hit, hanem a kétségbeesett
önsajnálat hangja. Azért marad meghallgatás nélkül, mert nem a hit, nem a földi
élet idejében hangzik el, hanem akkor, amikor már lezárult a döntések ideje,
amikor már földi pályafutása véget ért – amikor már nem lehet semmin
változtatni.
2. A jerikói vak: most és hittel kiált
„Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47)
Bartimeus, a jerikói vak nemcsak testi vakságban élt, hanem
társadalmilag is kirekesztett volt. A társadalom félretolta, lenézte, kizárta
magából.
Mégis: amikor hallja, hogy Jézus jön, nem hallgat, nem marad
a helyén, nem szégyelli magát. Kiált – újra és újra. A környezete le akarja
csitítani, de ő annál inkább kiált. Nem adja fel. Hisz. Remél. Vár.
És Jézus megáll. Meghallja. Meglátja. Megszólítja. Mert az
élő hit mindig megállásra készteti Őt, megérinti Jézus szívét. Igy a vak ember
nemcsak visszanyeri a látását, hanem meghívást kap egy új életre is: személyes
kapcsolatba kerül Jézussal. Elindul – már látva és tudatosan, azon az úton,
amelyen Jézus jár. Lelki értelemben is felismeri, ki Jézus, és követőjévé
válik.
Az irgalmat még ebben az életben, a kegyelem idejében kéri –
és Jézus nem hagyja válasz nélkül.
3. Két ember – két végzet. És mi?
A két történet, a két „Könyörülj rajtam!” olyan, mint
két tükör a nagyböjti úton. Az egyik a sodródás, a másik a megtérés
tükre.
A dúsgazdag figyelmen kívül hagyta a szegényt, nem nyitotta
meg a szívét, nem hallotta meg Isten halk hívását sem a nyomorúságban, sem a
prófétákban. Bartimeus viszont hallott és hitt, és kiáltása a hit hangja
lett, nem a kétségbeesésé.
A döntés mindig itt és most, a földi életben kell, hogy
történjen. Most van a kegyelem ideje – most kell kiáltani, most lehet
változtatni, most lehet Jézushoz közeledni.
4. A nagyböjt: az irgalom ideje
Mi, akik a nagyböjti lelki zarándoklat útján járunk,
Bartimeus példáját követhetjük:
- Hajlandók
vagyunk-e felismerni saját vakságunkat?
- Kiáltunk-e
hittel Jézushoz, nap mint nap: „Könyörülj rajtam”?
- Készek
vagyunk-e meglátni a Lázárokat a saját életünk kapuja előtt – és megállni
mellettük?
- Elhisszük-e,
hogy Jézus még most is meg tud állni, ha hallja a mi szívünk kiáltását?
5. Végül: a húsvét felé
A nagyböjti út végcélja a húsvéti fény. Krisztus feltámadása
nemcsak történelmi esemény, hanem meghívás az új életre, a látásra, a valódi
közösségre Istennel. De csak az látja meg a feltámadott Urat, aki hittel
kiált, aki mer változni, aki időben kér irgalmat.
Ne a dúsgazdag késői, üres kiáltása legyen a mi példánk,
hanem a jerikói vak hittel és reménnyel teli szava.
Imádság a zarándoklat résztvevőinek:
Uram, Jézus Krisztus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!
Add, hogy felismerjem a vakságomat,
add, hogy ne legyek közömbös a másik ember szenvedése iránt,
add, hogy most, amíg tart az irgalom ideje,
ne hallgassak, hanem hozzád kiáltsak!
Állj meg mellettem, és gyógyíts meg,
hogy meglássalak Téged, és Veled járjam az élet útját! Ámen.
