„Visszatérés az élet forrásához” - nagyböjt 3. hete – péntek reggeli üzenet

Szentírás: Ozeás könyve 14,2–10

A próféta hangja egy összeomló világban szólal meg. A nép válságban van, elveszítette biztonságát, és a jövő bizonytalanná vált. Ebben a helyzetben hangzik fel az egyszerű, de mindent eldöntő felszólítás: „Térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez!” Nem bonyolult program ez, nem új szabályrendszer, hanem irányváltás. Olyan mozdulat, amely a szívet visszafordítja Isten felé.

Ez a szó ma is megszólít. A modern ember ritkán beszél bálványokról, mégis tele van velük az élete. A biztonság illúziója, a kényelem, a teljesítménykényszer, a „minden mindegy” fásultsága – ezek mind lassan elfordítják a szívet az élő Istentől. Az ember elfárad, és talán észre sem veszi, hogy közben eltávolodott attól, aki életének forrása.

A próféta azonban nem vádaskodik, hanem utat mutat: „Bűnbánó szavakkal térjetek vissza az Úrhoz!” Istenhez visszatérni nem elsősorban tökéletes életet jelent, hanem őszinte szívet. Aki kimondja: „Uram, szükségem van rád”, az már elindult a gyógyulás útján.

És itt tárul fel az üzenet legmélyebb reménye. Isten válasza nem büntetés, hanem gyógyítás: „Meggyógyítom hűtlenségüket, szívemből szeretni fogom őket.” Ez az evangélium szíve. Isten nemcsak visszafogad, hanem új életet ad. Amit az ember elrontott, azt Ő képes helyreállítani. A bűn nem az utolsó szó – Isten irgalma az.

Ez az üzenet minden élethelyzetben megszólít.

Az iskolás fiatal számára azt mondja: az élet nemcsak siker és teljesítmény, hanem hivatás – Isten álma rólad.

A fiatal felnőttnek: ne a bizonytalanság határozza meg döntéseidet, hanem az igazság keresése.

A dolgozó embernek: a mindennapi küzdelem nem hiábavaló, ha Istenbe kapaszkodsz.

Az időseknek: az élet története nem lezárul, hanem beteljesedik Isten irgalmában.

A nagyböjt nem csupán önfegyelmi időszak. Sokkal inkább hazatérés. Visszatérés ahhoz az Istenhez, aki mindig előbb szeretett bennünket. Aki a kereszten, Jézus Krisztus által mutatta meg: nincs olyan távolság, amelyből ne lehetne visszatérni.

A próféta végül bölcsességre hív: „Az Úr útjai egyenesek.” Az élet kérdése tehát nem az, hogy vannak-e utak, hanem az, hogy melyiken járunk. Az igaz ember nem azért igaz, mert hibátlan, hanem mert újra és újra visszatalál Istenhez.

Talán ma reggel éppen ez a lépés vár ránk: egy őszinte ima, egy kiengesztelődés, egy jó szó, egy bátor döntés az igazság mellett. Isten útjai ma is nyitva állnak. 

Ima

Irgalmas Istenünk,
te látod szívünk útvesztőit és tévedéseit.
Adj bátorságot a visszatéréshez, alázatot a bűnbánathoz,
és reményt, hogy irgalmad mindig nagyobb a gyengeségünknél.
Taníts bennünket Krisztus útján járni – hűséggel, szeretettel és kitartással.
Ámen. 

Útravaló

Aki visszafordul Istenhez, nem a múltba lép vissza – hanem az élet forrásához érkezik meg.

"A megtérés hívása: Eléri-e azokat is, akik nem keresik?"

"Morfondírozom”, hogy juthat el a "Hívás a megtérésre" "felhívás" azokhoz, akik nem jutnak, kapcsolódó forrásokhoz, de esetleg érdekelné a téma? Vagy akit érdekel megtalálja a lehetőséget?” – jött a kérdés a reggeli üzenet kapcsán egy kedves olvasótól, a messzi távolból, szülőföldemről, H. Máriától.

Ez egy nagyon jó és mély kérdés! A "hívás a megtérésre" sokszor olyan embereket is érinthet, akik nem járnak templomba, vallási közösségekbe, vagy nem rendelkeznek hozzáféréssel kapcsolódó forrásokhoz. A kérdés tehát az, hogy hogyan érhetjük el őket, illetve, hogy azok, akiket érdekel, maguktól megtalálják-e a lehetőséget.

Néhány gondolat a témában:

1. A Lélek munkája: A keresztény hit szerint a Szentlélek az, aki a szívek mélyére elülteti a megtérés vágyát. Sokszor nem is szükséges külső impulzus, mert a belső vágy megindítja az embert az igazság keresésére, s ha elkezd „morfondírozni”, gondolkodni, töprengeni, az már jó jel…
2. Életpélda és tanúságtétel: Azok számára, akik nincsenek kapcsolatban vallási közösségekkel, az első "hívás" gyakran egy hívő ember tanúságtétele vagy életpéldája lehet. Ha a hiteles keresztény élet vonzó, az felkeltheti az érdeklődést.
3. Digitális evangelizáció: Az internet és a közösségi média hatalmas lehetőség. Sokan véletlenül találkoznak spirituális tartalmakkal, ami elindíthatja őket egy belső úton. Fontos lenne a megtérésre hívó üzeneteket olyan helyeken is elérhetővé tenni, megosztani ahol nem feltétlenül számítanak rá.
4. Rejtett vágyak és keresések: Azok is szembe találhatják magukat a megtérés gondolatával, akik maguk sem tudják, hogy ezt keresik. Egy érzelmileg megterhelő élethelyzet, krízis, vagy akár egy művészeti élmény is elindíthatja bennük a változás vágyát.
5. Szabad akarat és a találkozás lehetősége: Van, aki egész életében elkerüli a megtérés gondolatát, még ha az Isten többször is megszólítja. Ugyanakkor vannak, akik keresik, kutatják az igazságot, és mindig találnak olyan jeleket, amelyek elvezetik őket Istenhez.

Igy hát a megtérésre szóló felhívás sokféle úton érhet el az emberekhez: a Lélek által, hiteles életpélda révén, a digitális térben, vagy váratlan élethelyzetek által.

A kérdés adva: mi mennyire vagyunk eszközei ennek a hívásnak? Hol és hogyan lehetne még jobban jelen lenni a világban ezzel az üzenettel?

Térj vissza… és újra élni fogsz! - Nagyböjti lelki-zarándoklat reggeli üzenete

Volt már olyan, hogy úgy érezted: valahol félrecsúszott az életed? Hogy valami elromlott – talán nem is látványosan, de belül, mélyen –, és már csak sodródsz, miközben próbálod tartani a látszatot? 

Olykor csak a lelked csendjében hallod: „Ez így nem mehet tovább…” Isten Igéje ma gyógyító szóként szólít meg: Térj vissza! Nem vádol, nem kárhoztat, hanem gyógyítani akar. Hiszed, hogy az Ő szava újjáteremthet ma is?

„Térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el!” (Oz 14,2)

Ozeás próféta a bukás okára világít rá: nem a körülmények, nem mások hibái, hanem a bűn. Minden eltávolodás Istentől sebet üt az emberi szíven és a közösségek szövetén is. Isten mégis gyöngéden hív: „meggyógyítom elpártolásukat, és szívből szeretni fogom őket.” (v.5)

Ez az ígéret a miénk is. A gyógyulás nem ott kezdődik, hogy mások változnak meg körülöttünk, hanem amikor mi tesszük meg az első lépést: vissza Istenhez.

---

Ahogyan Ozeás a végveszélyben lévő Szamariához szólt, ma hozzánk, Európához, hazánkhoz, egyházközségeinkhez, családjainkhoz kiáltna. Olyan világban élünk, ahol az igazságot kigúnyolják, a hűséget nevetségessé teszik, a szeretetet kihasználják.

És közben a plébániák falain belül is sok a seb: rosszindulat, széthúzás, rágalmak, hallgatás a bűnről, bezárkózó lelkület…

Mit tenne Ozeás ma? Talán ezt mondaná:

„Ne a többiekre nézz, hanem önmagadra! Kezdd el te a megtérést, a kiengesztelődést, a csendes szeretet gyakorlását!”

A mai napra egy gyakorlati lépés: Keress meg valakit, akivel régóta nem vagy jóban. Ne mentegetőzz, ne vádolj. Csak egy mondat: „Ne haragudj.” – ez a megtérés első lépése lehet.

---

Fohász:

Urunk, add, hogy ne másokat akarjunk megváltoztatni, hanem önmagunkat nyissuk meg a Te újjáteremtő kegyelmed előtt. Segíts, hogy a szívünkből fakadjon bocsánat, alázat és a szeretet igazi cselekedetei.

Égi Édesanyánk, Mária, taníts minket Jézushoz visszatérni minden eltévelygésünk után. Légy közbenjárónk a bűnbánat útján! Ámen.

---

Útravaló mondat:

A megtérés nem mások megváltoztatásával kezdődik, hanem az én szívem nyitásával Isten felé.

Nagyböjti lelkizarándoklat a húsvéti öröm felé: A megtérés útja avagy hagyjuk magunk mögött a kettős életet!

Kedves Szilveszter Barát Blog-olvasók, és a Nagyböjti lelki út – Zarándoklat a húsvéti öröm felé, résztvevői, kedves testvéreim!

Ma Hamvazószerda van, a nagyböjti időszak első napja. Ezen a napon hamuval keresztet rajzolnak a homlokunkra, és elhangzik: „Emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” vagy „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” Ez az ősi szertartás emlékeztet minket életünk mulandóságára és arra, hogy szükségünk van Isten irgalmára. Hamvazószerda hívása azonban nem csupán külső gesztus, hanem szívünk mélyét érintő felhívás: induljunk el egy lelki utazásra, egy belső zarándoklatra, amelynek célja a megtérés és a húsvéti örömben való részesedés.

A nagyböjt, mint lelki zarándoklat és belső megújulás

A nagyböjt negyven napja olyan, mint egy lelki vándorút. Jézus is negyven napot töltött a pusztában imádkozva és böjtölve, s ezzel nyilvánosság elé lépve, megváltói működését megkezdve. Mi is meghívást kapunk, hogy ebben az időben kicsit "kivonuljunk" a mindennapok zajából, és Istenre figyeljünk. Ez a negyvennapos út nem egyszerűen önmegtartóztatás – nem arról szól, hogy fogyókúrázzunk vagy bizonyítsunk valamit másoknak. A nagyböjt lényege a belső átalakulás: szívünk átformálása, közeledés Istenhez és elfordulás attól, ami eltávolít tőle.

Joel próféta könyvében ma így szól az Úr: „Térjetek vissza hozzám teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat.” (Joel 2,12-13) Isten nem a külsőségeinkre kíváncsi, hanem a szívünkre. A hamu külső jelképe a bűnbánatnak, de csak akkor van értelme, ha a szívünk is megtér. Isten „jóságos és irgalmas” (Joel 2,13), türelmes és könyörületes, de várja, hogy visszatérjünk hozzá igaz szívvel. A nagyböjt tehát alkalom, hogy ne csak felszínesen változtassunk (vagyis lemondunk egy-egy dologról), hanem engedjük, hogy Isten Lelke mélyen megújítson bennünket.

Képzeljünk el egy zarándokot, aki felkerekedik, hogy megmásszon egy magas hegyet a napfelkelte – a húsvéti új élet öröme – látásáért. Már az út elején rájön, hogy hátizsákja tele van felesleges terhekkel, ezért útközben sorra kipakolja ezeket, hogy könnyebben haladhasson. Mi magunk vagyunk ez a zarándok. A hátizsákunkban hordozzuk bűneinket, rossz szokásainkat, sértettségeink súlyát. A nagyböjti lelki út során Isten arra hív, hogy megszabaduljunk ezektől a terhektől – bűnbánattal és megbocsátással –, hogy könnyű lélekkel, megtisztult szívvel haladhassunk előre a húsvéti megújulás felé.

A megtérés sürgető szükségessége

Szent Pál apostol szenvedélyesen kér minket: „Krisztus nevében kérünk titeket: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20). Szükséges, hogy helyreálljon a kapcsolatunk Istennel, és Ő mindig kész megbocsátani. Pál hozzáteszi: „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2). Vagyis nincs mire várnunk: a mai nap a legalkalmasabb arra, hogy megtérjünk, rendezzük Istennel és embertársainkkal a dolgainkat. A nagyböjt egy ajándék idő, amikor Isten kegyelme különösen kiárad – de nekünk is együtt kell működnünk vele. Ne halogassuk a megtérést, ne mondjuk, hogy „majd egyszer, később, ha lesz időm, foglalkozom a lelkemmel”. Lehet, hogy életünk legfontosabb döntése éppen az, amit ma meghozunk: szívünket Istenhez fordítjuk.

Egy tanulságos történet jut eszembe. Egy apa vasárnaponként példás hívőnek mutatkozott a templomban, de otthon türelmetlenül kiabált a családjával, a munkahelyén pedig nem volt mindig becsületes. Kettős életet élt: mást mutatott a templomban és mást a hétköznapokban. Egy nap a kisfia megkérdezte tőle: „Apa, miért vagy otthon egészen más, mint a templomban? Isten csak a templomban lát minket?” A férfit szíven ütötte ez a kérdés. Rádöbbent, hogy az élete nem hiteles, változnia kell. Ettől a naptól kezdve komolyabban vette a hitét: otthon is imádkozott, bocsánatot kért a családjától, és a munkahelyén is igyekezett keresztény módon élni. Idővel őszintébbé és szeretetteljesebbé vált – ez a megtérés gyümölcse az életében.

Hiteles keresztény élet – hagyjuk el a kettős életet

A megtérés azt jelenti, hogy elhagyjuk a kettős életet. Nem élhetünk egyszerre kétféleképpen, mert összeomlik a látszat, és a lelkünk látja kárát. Jézus a mai evangéliumban figyelmeztet: ne gyakoroljuk a vallásosságot csak azért, hogy lássanak minket az emberek. Amikor alamizsnát adunk, imádkozunk vagy böjtölünk, ne tegyük feltűnően az emberek előtt – tanítja Jézus (vö. Mt 6,1-18). Jézus elítéli a képmutatást. Azt akarja, hogy ne csak kifelé legyünk vallásosak, hanem a szívünk is őszintén ragaszkodjon Istenhez. Ne legyen külön "templomi arcunk" és külön "hétköznapi arcunk" – legyünk ugyanazok a keresztények mindenhol és mindenkor.

Ez nagy kihívás a mai világban, ahol azt sugallják, hogy a hit csak magánügy. Gyakran mondják: vasárnap legyünk hívők a templomban, de hétköznap az üzleti életben vagy a szórakozásban ne törődjünk az erkölccsel. Jézus követése azonban egész embert kíván. Nem mondhatjuk, hogy hiszünk, s közben csalunk vagy rosszindulatúan pletykálunk. Nem lehetünk vasárnapi keresztények és hétköznapi pogányok. A megtérés arra hív, hogy minden élethelyzetben vállaljuk Krisztust és az Ő értékrendjét.

A mai társadalomban sokszor keresztényellenes szemlélet uralkodik. A hivő embert kigúnyolhatják, ha tisztaságra törekszik a házasság előtt, hűségre a házasságban, vagy kinevethetik, ha igazmondó, ha becsületes marad egy kísértő helyzetben. Mégis, éppen a hűséges, hiteles életre van a legnagyobb szükség ma. A világ csak akkor fogja megérteni az evangélium szépségét, ha látja, hogy mi, keresztények valóban megéljük azt a mindennapokban. Legyünk „a föld sója” és „a világ világossága” (Mt 5,13-14) – tegyük jobbá a környezetünket a hiteles életünkkel.

Keresztény értékrend a mindennapokban

Mit jelent ez konkrétan? Azt, hogy a családban, a munkahelyen, az utcán vagy akár egy szórakozóhelyen ugyanazok az elvek vezéreljenek minket. Például:

• A családban törekedjünk a szeretetre és megbocsátásra. Szánjunk egymásra időt, imádkozzunk együtt, beszélgessünk türelemmel. Ha konfliktus adódik, igyekezzünk mielőbb kiengesztelődni.
• A munkahelyen dolgozzunk becsületesen és felelősséggel. Ne vegyünk részt tisztességtelen ügyekben, és álljunk ki az igazságért – még ha ez áldozattal jár is.
• A nyilvános életben mutassunk jó példát. Legyünk udvariasak, tartsuk be a szabályokat, és figyeljünk a rászorulókra. Egy mosoly, egy jó szó vagy apró segítség is tanúságtétel lehet.
• A baráti körben se feledkezzünk meg keresztény mivoltunkról. Nem kell megjátszanunk magunkat, de elveinket se adjuk fel. Kerüljük az olyan szórakozást vagy szokásokat, amelyek ellentétesek Isten parancsaival. Merjünk kiállni amellett, ami helyes, és természetes módon megvallani, hogy fontos a hitünk.

Ezek a mindennapi döntések mutatják meg, hogy valóban megtértünk-e. Ha hibázunk (mert előfordul), a hiteles keresztény ember alázattal elismeri és igyekszik kijavítani, a bűnbánat és az őszinte szentgyónás segítségével. A nagyböjti szent idő nagyszerű alkalom arra, hogy ezeket a hétköznapi erényeket gyakoroljuk és megerősítsük magunkban. Így építjük be a keresztény értékrendet az életünk minden területére.

A remény zarándokai – kapcsolódás a jubileumi szentévhez

2025-ben jubileumi szentév van, amelynek jelmondata: „A remény zarándokai” . Ez emlékeztet bennünket arra, hogy életünk – benne a nagyböjt is – egy zarándokút, amit a remény éltet. Mi, keresztények a remény zarándokai vagyunk. Mit jelent ez? Azt, hogy előre tekintünk, mert szívünkben ott a remény: bízunk Isten ígéreteiben, és hisszük, hogy a megújulás és a feltámadás öröme vár ránk. Ferenc pápa így biztat a szentév kapcsán: „Mindent meg kell tennünk, hogy mindenki visszanyerje az erőt és annak bizonyosságát, hogy nyitott lélekkel, bizakodó szívvel és messzire tekintve gondolhatunk a jövőre.” Legyünk mi is ilyen bizakodó szívű emberek, akik nyitott lélekkel és előretekintve járják az élet útját!

A nagyböjt reménye abban áll, hogy hisszük: Isten képes átformálni minket, bármilyen sebek vagy bűnök vannak is a lelkünkben. Senki sincs elveszve, amíg él, mindig újra lehet kezdeni – ez a keresztény remény üzenete.

A jubileumi év arra is hív, hogy zarándokoljunk – elsősorban lelkileg. A „Nagyböjti lelki út – Zarándoklat a húsvéti öröm felé” lelki program résztvevőiként mi is egy ilyen közös lelki zarándoklaton vagyunk. Bátorítsátok egymást a reményre és a kitartásra! A remény zarándokai tudják, hogy az út végén ott ragyog a húsvéti hajnal fénye – Krisztus feltámadásának diadala. Ez a remény ad értelmet lemondásainknak és erőfeszítéseinknek is, hiszen tudjuk, hogy Isten nem marad adósa senkinek: amit szeretetből teszünk, annak meglesz a gyümölcse az életünkben.

Gyakorlati tanácsok a nagyböjti időszakra

Végül álljon itt néhány gyakorlati tanács, ötlet mindannyiunknak a nagyböjt mélyebb megéléséhez:

• Imádság és Ige: Szánjunk mindennap időt a csendre, imára és a Szentírás olvasására. Olvassuk el a napi szakaszt, és gondoljuk át, mit üzen nekünk Isten.
• Őszinte bűnbánat: Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Gondoljuk végig, miben kell javulnunk, és határozzuk el, mit teszünk másképp. Ha szükséges, végezzük el a szentgyónást, hogy a kiengesztelődés szentségében megtapasztalhassuk Isten irgalmát, és tiszta lappal indulhassunk tovább.
• Böjt és lemondás: Mondjunk le valamiről, ami kihívást jelent, de segít Isten felé fordulni. Lehet ez édesség, kedvenc étel, rossz szokás vagy túlzásba vitt internethasználat; a lényeg, hogy a felszabaduló időt és energiát imára, családra, mások megsegítésére fordítsuk.
• Irgalmasság és szeretet: Tegyünk jót másokkal tudatosan. Látogassunk meg egy magányos időst, támogassunk egy rászoruló családot, vagy figyeljünk jobban egymásra. Ahogy mi irgalmat kérünk Istentől, úgy legyünk mi is irgalmasok másokhoz.

Befejezés – Meghívás a lelki utazásra

Kedves testvéreim, a nagyböjti lelki utazás kezdetén állunk. Isten személyesen meghív mindannyiunkat erre a zarándokútra. A homlokunkra hamuval rajzolt kereszt emlékeztessen: Krisztushoz tartozunk, és Őt akarjuk követni életünk minden területén. Induljunk el öntudatosan és lelkesen, mint a remény zarándokai! Hagyjuk magunk mögött a kettős élet terhét, és engedjük, hogy Isten átformálja a szívünket, lelkünket. Ha Őt tesszük az első helyre az életünkben, akkor minden más a helyére kerül.

A nagyböjt végén, húsvétkor – amikor újra felhangzik majd az Alleluja – szeretnénk mi magunk is megtisztult szívvel, megújulva örülni a Feltámadt Krisztussal. Ezt a célt tartsuk szem előtt minden nap, amikor nehéz lemondani valamiről, vagy küzdelmes jónak lenni.

Ebben a küzdelemben nem vagyunk egyedül. Ott áll mellettünk Égi Édesanyánk, az Esztelneki Madonna, aki végigjárta Szent Fiával a keresztutat, és hűségesen kitartott mellette a Golgotán, amikor szinte mindenki elhagyta Őt. Mária hite és reménye példát ad nekünk is: ahogyan ő a kereszt alatt is hitt az Atya ígéretében, úgy mi is bízunk abban, hogy minden szenvedésünk, küzdelmünk végső célja a feltámadás öröme. Forduljunk hozzá bizalommal, kérjük segítségét nagyböjti utunk során, hogy megtérésünk maradandó és hiteles legyen.

Kívánom, hogy ez a nagyböjt valódi áldás legyen mindannyiunk számára; a megtérés öröme erőnk, a húsvéti öröm reménye pedig iránytűnk ezen az úton. Ámen.

Az alvilágtól Istenig - Egy londoni gengszter megtérése

– Megölted a srácot, John. Ki kell gondolnod, mi legyen – mondta Buldog tárgyilagosan, miközben végiggurultunk a Stranden. Buldog nagykutya volt az East Enden, és igencsak jártas az ilyen dolgokban.

– Fogalmam sincs – válaszoltam közönyösen, miközben az agyamban újra meg újra végigpörgettem az eseményeket.
– Előfordulhat, hogy valaki a pubból megadja a neved a zsaruknak?
– Nem. Senki nem fog köpni.
– Akkor jó. Kell egy kis pénz, hogy külföldre menj – Spanyolországba vagy bárhová?
– Van pénzem, Buldog – válaszoltam egy vállrándítás kíséretében. – Semmi gond. Ne izgulj. Megoldom.

Hát az ilyesféle történetek szoktak nagyon rosszul folytatódni, s ki tudja, hogy érnek véget. Láttunk mi már akciófilmet, ugye.
John, azaz John Pridmore története igazán nem mondható átlagosnak. Képzeljünk el egy két méter közeli szekrényembert, aki az esténként elevenedő (fél)alvilági szórakoztatóiparban elegáns biztonsági őrként, kevésbé elegáns elnevezéssel kidobó-emberként dolgozik. A legtöbb balhés figura már ránézésre meggondolja magát, ha a közelébe kerül. Közös kisviláguk a burkoltnak bajosan nevezhető erőszaké. Az a nyerő, aki hamarabb és nagyobbat üt. Márpedig John hamarabb és nagyobbat üt. Ezért aztán tisztelik. Elismert „szakember”, hát jól keres. A tét emelkedik, legyen szó pénzről, kocsikról, nőkről vagy drogról – az igények s a kielégítésükhöz szükséges anyagiak összege folytonosan növekszenek, de a fegyverek, az alkohol és egyéb kábítószerek meghatározta üzletágak nagyon jól fizetnek. Emiatt nem kell aggódni, hacsak nem az egymásból következő bosszúállások, a szinte semmiből induló, de csakhamar halál-közelivé váló esetek kimenetele miatt. 

Folytatás az Új Ember oldalon 

„Isten létezik, találkoztam Vele.” - André Frossard író (1915-1995)

"A XX. század konvertitái" - P. Szabó Ferenc sorozata

André Frossard író (1915-1995): „Isten létezik, találkoztam Vele.”
A Hit Évében folytatjuk „A XX. század konvertitái” c. sorozatunkat. Már az eddig bemutatott tucatnyi megtérő példájából is láthattuk rendkívüli változatosságukat: férfiak és nők, különböző nemzetiségűek, korúak és foglalkozásúak.

Bár az eddigiek többségükben férfiak, franciák és írók-művészek voltak. Jó részük a XIX/XX. század fordulóján élt. Most egy kortársunk megtérését ismertetem: André Frossard íróét, aki 1995-ben hunyt el. A magyar közönség megismerhette a megtérése történetét elmondó 1969-es kötetéből: „Isten létezik, találkoztam vele”, valamint II. János Pállal folytatott beszélgetéseiből: „Ne féljetek!”

Tudnunk kell, hogy André Louis-Oscar Frossard vezető kommunista fia volt, a fiatalt is ateistának nevelték. Atyai nagyanyja zsidó, anyai nagyanyja pedig protestáns. 20 éves korában tért a katolikus hitre Párizsban az örökimádó apácák kápolnájában. 

Az irás további része itt olvasható.

Napi gondolatok: Természeti katasztrófák, balesetek mindig voltak, ma is vannak... (Lk 13,1-9)

Ez az evangéliumi szakasz, amely csak Lukácsnál található, azt tanítja a tanítványoknak, hogy Jézus együtt érző, de nem tutyimutyi. Megköveteli, hogy a tanítványok tanulják meg mások váratlan halálából, hogy meg kell térniük, míg nem késő és készen kell állniuk az ítéletre,

Természeti katasztrófák, balesetek mindig voltak, ma is vannak: ezek figyelmeztetések akarnak lenni, mert nem tudjuk sem a napot, sem az órát, amikor azok bekövetkeznek, és akit kiszólítanak az életből, annak számot kell adnia, arról, teljesítette-e, és hogyan teljesítette küldetését.

Az evangélista szándéka a leirt katasztrófákkal feltehetően csak az, hogy felhívja a figyelmet a megtérés sürgető voltára, ezzel kapcsolatban mindenkit lebeszéljen a lustaságról, a halogató magatartásról, mert (anélkül, hogy Isten megtagadná segítségét) nem biztos, hogy lesz még megfelelő alkalom a jó útra térésre. S akkor valami olyasmi történhet, mint ami a fügefával, amely terméketlen maradt, és ezért idő előtt a tűzre került.

A megtérésben az embernek gyökeresen meg kell változtatnia gondolkodását és életvitelét, hogy átvehesse Isten gondolkodásmódját, aki azt akarja, hogy az emberek barátok, egyenlők és testvérek legyenek.

Kétségtelen, hogy a megtérés az Isten mélységeibe és az ő elgondolásához való visszatérés, egyben azonban elkerülhetetlenül az emberhez való visszatérés is, aki az isteni törődés és gondoskodás középpontjában áll. A helytelen utak, amelyekről az embernek vissza kell térnie, az önzés ösvényei, s ugyanakkor rá kell térnie az ország útjára, és ennek ügyéhez kell hozzájárulnia. Ily módon a társadalmi és politikai eszmény, amelyért a Pilátus által lemészároltatott galileaiak meghaltak, újra visszatér az evangéliumi üzenetbe. A megtérés ugyanis csak színlelt fordulat, ha nem foglalja magába az isteni terv egészét, vagyis ha nem kötelezi el a hívőt az isteni elgondolás valamennyi területén.

A megtérés és ennek elutasítása közötti választás azonos az élet és a halál között választással. A csapásokat, amelyek talán egyik pillanatról a másikra érik majd a nemzetet (s amelyek az evangélium írásának idején feltehetően már be is következtek) a nép bűnei váltották ki.

Olykor a katasztrófáknak vannak túlélői. Számukra nagyon hatékony figyelmeztetés a katasztrófa. Bölcs ember, aki nem várja meg az ilyen figyelmeztetéseket, hanem idejében termőre fordítja addigi meddő életét.