hétfő, december 31, 2018

ÉVVÉGI HÁLAADÁS – Szent II. János Pál pápa imája

" Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket! Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél.
Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek.

Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy te nem mész nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemre.
Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem, több okom van a hálára, mint a panaszra.

Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a minden-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar.
Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől.

Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam a feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását.
Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát.

Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek.

Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magamat és adj alázatot, hogy belássam, egyre inkább másokra szorulok.

Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez.
Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is.
Adj jókedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét.

Uram, maradj az, ki mindig voltál: a megbocsájtó Édesatyám.
Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsájtani.

Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönet-mondáshoz.
Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam a dicséretedet.

Tartsd meg és növeld a hitemet.

Szólj Uram, még hallja a Te szolgád. Ámen."

Római Riportok - 2018. december 30.

Szentségimádás a 2018-as év utolsó félórájában





2018. december 31-én éjfél előtt fél órával, vagyis ½ 12-kor kinyitjuk az esztelneki ferences templomot és kitesszük az Oltáriszentséget imádásra, majd éjfélkor szentségi áldásban részesülve léphetjük át az újév küszöbét. 

Aki teheti, tartson velünk.

vasárnap, december 30, 2018

Ferences templom hirdetései –Szent család vasárnapja


1.    Amint már hirdettük az év végi hálaadó szentmise holnap délután 4 órakor lesz. Éjjel ½ 12-kor kinyitjuk a templomot és kitesszük az Oltáriszentséget imádásra, majd éjfélkor szentségi áldásban részesülve léphetjük át az újév küszöbét. Aki teheti, tartson velünk.
2.    Jan. 1-én, Kedden a Boldogságos Szűz Isten anyaságának főünnepén a szentmise délelőtt ½ 11-kor lesz. Szerdán nem lesz szentmise templomunkban, a hét többi napján pedig reggel ½ 8-tól lesznek
3.    A plébános úr megbízásából hirdetem, hogy Január 4-én, pénteken délelőtt 9 órakor kezdődik a házszentelés Esztelneken. Engem arra kért, hogy a felső esztelneki részt végezzem el, ami a hídnál kezdődik és ott is fejeződik be. Letisztáztuk azt is, hogy a főúti rész az alsó esztelneki rész befejező szakasza lesz.

szerda, december 26, 2018

Karácsonyi gondolatok – Imre atya írása

Isten nem kérdezte meg a népeket,
hogy szabad-e elküldenie Fiát a földre vagy sem?

Nem végzett közvélemény kutatást a nagyhatalmak között,
hogy melyik kormány van mellette és melyik ellene?

Még csak demokratikus szavazást sem óhajtott az ott lakóktól,
hogy szabad-e Fiának Betlehemben földre tennie a lábát vagy sem?

Ha ezt tette volna, akkor leszavazták volna,
hisz a nagy többség – számításból, hatalmi meggondolásból, politikai okokból –
nem Isten mellett volt, hanem ellene.

„Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.“ (Jn 1,11)

Akkor is, és most is…

Isten gondolt egy nagyot, és megcselekedte.
Azt tette, amit az ember számára a legüdvösebbnek gondolt.
Azt tette, ami az embernek a lehető legjobb volt.

Döntést hozott.
Nem számításból, nem hatalmi meggondolásból, nem politikai okokból,
hanem szeretetből.
Döntést hozott, és nem bánta meg.

Szava, Igéje emberré lett.
Szeretete – Szent Fiában – megtestesült.

Szeretetének feje, keze, lába, szeme, füle, orra szája lett.
Istennek az ember iránti szeretete Jézusban kézzel tapinthatóvá vált.

Istennek nem volt szüksége a többség demokratikus szavazatára.
Tudta, hogy Szent Fia nélkül menthetetlenül elveszne a világ!
Akkor is, és most is…
Ezért ünnepeljük minden évben a Karácsonyt!

Testvér, bárki vagy: Isten szeretetétől beragyogott karácsonyi életet kívánok Neked!

Stuttgart, 2018. december 24.
Imre atya

A (Jézus) születés(e), amerikai filmdráma

hétfő, december 24, 2018

„Ó gyönyörű szép titokzatos éj…” – Karácsony éjszaka

Az alábbi gondolatokkal kívánok minden kedves Blog olvasónak, Istentől megáldott karácsonyi ünnepeket! 
Őszinte tisztelettel, imát kérve, 
fr. Szilveszter ofm

„Ó gyönyörű szép titokzatos éj…” – énekeljük majd az áldoztatás alatt. Igen, ezt az éjszakát csak költői hangulatban lehet ünnepelni. Ez a titokkal teljes éjszaka nem hoz csalódást számunkra, mint más éjszaka, mely csalfa romantika csupán, mely lezárja egy-egy nap utolsó vidám perceit…
„A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát – jövendölte Izajás próféta a mai első olvasmányban – akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad”(9,1).

A prófétai jövendölés értelmében a mi éjszakánk értelmet kapott az első karácsony fényétől, mert akkor született a Gyermek, az Atya Igéje, aki fölötte áll térnek és időnek. Ő az éjszakák és nappalok értelme. Tőle tanultuk meg, hogy van értelme életünknek, és a fényes nappal után nem a kilátástalan éjszaka következik. Ez a szent éj az igazi nappal ígérete, mely megmutatja, hogy a fény átragyog a homályon, a sötétségen, reménytelenségen…
Az első szent éjszakán, amiről az evangélium beszél, minden sötétség megváltást nyert és megszentelődött. Nincs többé kilátástalan sötétség ezen a világon… Nincs többé szem, amely az örök világosság reménye nélkül csukódnék le, nincs naplemente, amely ne hozna újra kezdetet…

„Várjuk reményünk boldog beteljesedését: nagy Istenünk és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét” - olvastuk szent Pál apostolnak Tituszhoz irt leveléből.
Dicsérjük az éjszakát, hiszen tudjuk, azt is a Mindenható alkotta, aki arra tanít minket, hogy szemünk az örök fényre tekintsen, és fülünk hallja meg az éneket, mely betölti szívünket. Így látva a karácsonyi éjszakát, józanul vigyázzunk magunkra, mert tudjuk, hogy Isten a mi éjszakánkba is eljött, és egykor az örök nap miránk is felvirrad.
Karácsony számunkra annak a napnak a kezdete, amelyben nincs többé naplemente. Maga Krisztus tette a legszentebbé ezt az éjszakát. Azóta, ha a sötétségbe tekintünk, tudjuk, hogy az nem végleges. A hívő ember ezért néz bátran elébe az éjszakának és vállalja, amit Isten nyújt neki, mert tudja, hogy Isten ott is jelen van.
„Nyugodtan virrasztunk az éjszakában, ahogyan a pásztorok vigyáztak a nyájra. Csöndesen teljesítjük mindennapi kötelességünket még a kilátástalan helyzetekben is, mert csak így halljuk meg az éjben a fény örömhírét…” (Karl Rahner). Miként Mária a barlang magányában, ahol csak József volt jelen, éjszaka hozta a világra Fiát, pólyába takarta, jászolba fektette.

Mi, akik most az éjszaka sötétjében, (a kedvezőtlen időjárás ellenére is), meghoztuk az áldozatot és otthonunkból a templomba jöttünk, hogy megünnepeljük Jézus születését, lélekben ott vagyunk a betlehemi éjszakában, a pásztorokhoz hasonlóan megyünk Máriához és Gyermekéhez, hogy köszöntsük őt a barlang sötétjében, ahol azonban ez a Kisded mindnyájunk ragyogó világossága.
Az éjszakai sötétség, amely most körülvesz minket, nemcsak közösségvállalásunk jelképe a gyermek Jézussal, hanem egyúttal emlékeztet a bűn, a tévelygés és a tagadás sötétjére is, amely ott van körülöttünk az emberek szívében. „Az éjszakai sötétség, amely születésénél körülveszi a kis Jézust, jelzi, hogy az emberré lett Isten-fia érkezésével mit akar legyőzni: a bűn, a hitetlenség, a reménytelenség és a halál sötétségét”(Prohászka).
A kisded Jézus, a szegényes környezetben gyengének és erőtlennek tűnik, a hitetlenség, a közömbösség mérhetetlen sötétségével szemben. Isten szeretete azonban mérhetetlen. Ez az ő erejének titka. Ez a biztosítéka annak, hogy valóban legyőzi a bűn, a hitetlenség, a reménytelenség és a halál sötétségét.
„A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát” – olvastuk Izajás próféta könyvéből. Az evangélium pedig arról szól, hogy a pásztoroknak megjelent Isten dicsősége és „beragyogta őket”. Vagyis az isteni fény szinte robbanásszerűen betört a sötétséggel és megoldatlan problémákkal teli emberi világba.

A „fény”, a világosság szó hatja át a karácsonyi ünnepkört, és ennek a szentmisének az egész liturgiáját. Ahol megjelenik Isten dicsősége, ott a világban elterjed a fény, mert Szent János evangélista szerint: „Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek.”
A világosság életet adó forrás. A fény ismeretet is jelent, a hazugság és a tudatlanság sötétségével szemben az igazságot jelenti. A fény tehát éltet bennünket, megjelöli az utunkat. Mivel meleget is áraszt, így szeretetet is jelent. Ahol szeretet van, ott fény támad a világban, ahol gyűlölet uralkodik, ott a világ sötétségbe borul. Igen, a betlehemi istállóban megjelent az a nagy fény, amelyre a világ várakozott és várakozik. Abban a jászolban fekvő Gyermekben Isten megmutatja dicsőségét, - a szeretet dicsőségét, amely önmagát adja, amely megfosztja magát minden nagyságától, hogy elvezessen bennünket a szeretet útjára.

A betlehemi fény, ha olykor elhalványult is a történelem során, de soha nem hunyt ki. Az évszázadok során megérintett férfiakat és nőket, és fénnyel vette körül őket. Ahol megjelent az Isten-gyermekbe vetett élő hit, ott kivirágzott a szeretet, a mások iránti jóság, a gyöngék és szenvedők iránti gondoskodó figyelem és a megbocsátás kegyelme is.
A Betlehemből kisugárzott fény, szeretet és igazság csóvája átíveli az évszázadokat. Ha a szentekre tekintünk – Szent Páltól és Szent Ágostontól kezdve egészen Assisi Szent Ferenc atyánkig, Szent Kalkuttai Teréz anyától, Szent II. János Pál pápáig és Isten Szolgája, Márton Áron, Erdély hitvaló püspökéig – látjuk a jóság folyamának áradását, a fény útját, amely mindig újból lángra lobban a betlehemi titok hatására, akármennyire is törekedtek az évszázadok folyamán eloltani. A világ erőszakával Isten a betlehemi Gyermekben állítja szembe jóságát, és arra szólít fel, hogy kövessük Őt.

Karácsony igazi misztériuma/titka az a belső ragyogás, amely ebből a Gyermekből árad. Hagyjuk, hogy ez a benső ragyogás szívünkben is meggyújtsa Isten jóságának lángocskáját, szeretetünkkel vigyük el a világba a fényt! Őrizzük meg hűségesen és ajándékozzuk oda másoknak, sokaknak.

A mai szent éjszaka liturgiájának a másik lényeges üzenete a „béke”. A pásztoroknak az evangéliumi szakaszban az angyalok ezt hirdetik: dicsőség a magasságban Istennek, és béke a földön a jóakaratú embernek.
A keresztény ember számára a béke szó különleges jelentőséggel bír. A béke olyan szóvá vált, amely az Eucharisztiát, az oltáriszentséget is jelenti – mondotta a nyugalomba vonult Benedek pápa. Ebben jelen van Krisztus békéje.
Azokon a helyeken keresztül, ahol az Eucharisztiát ünneplik, a béke hálója fonja be az egész világot. Az Oltáriszentség körül összegyűlt közösségek alkotják a béke birodalmát, amely olyan széles, mint maga a világ.
Amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, Betlehemben vagyunk, mert a Betlehem szó annyit jelent, mint a „kenyér háza”. Krisztus önmagát és békéjét adja nekünk azért, hogy magunkban hordozzuk a béke világosságát és azt másoknak is átadjuk, hogy a béke munkásai legyünk, és hozzájáruljunk a világ békéjéhez.

Milyen jó lenne, ha a kis Jézus születési barlangjából kiáradó fényt minél több ember befogadná, ha világosságánál felismerné a helyes utat. Ha a kis Jézus szeretete felmelegítené a rideg emberi szíveket, és így közelebb kerülnénk egymáshoz a kölcsönös megbecsülésben, megbocsátásban, szeretetben és tiszteletben.

Ezért imádkozzunk a mai szentmisében: Urunk, teljesítsd be ígéretedet. Édesanyád, Mária és nevelő atyád, József közbenjárására, add, hogy ahol meg nem értés van, ott megszülessen a béke, a kétségbeesés helyét átvegye a beléd vetett bizalom és reménység. Add, hogy a szeretet felülmúlja a gyűlöletet, hogy fény ébredjen ott, ahol a sötétség uralkodik, ahol keresztény testvéreinket üldözik, tégy minket békéd eszközeivé és hordozóivá, hogy a betlehemi angyalokkal együtt őszinte szívből énekelhessük: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Ámen

A várakozás utolsó napja. Minden kész. Minden kész?

December 24., hétfő2Sám 7,1-5.8b-12.14a.16; Zsolt 88; Lk 1,67-79


Megoldódott Zakariás némasága, beszélhet ismét.
Megfogant, megszületett és most az ő fia, János fogja egyengetni az Úr útját!

János szólított minket is készülődni: kiegyenesíteni, feltölteni és elhordani.
Mi sikerült ebből...?

A profetikus ígéret biztatóan bevilágít a mai várakozásba: "meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek."

A halálos homály fogda sötétjében indultak és végződtek napjaink, növekvő sötétben növekvő vágyakozással a fényre.

A sorban gyújtott gyertyák, a szobába invitált fácska, az égők és ajándékok is mind csak az esetlen várakozás jelei lennének, ha Mária fájásai, József szálláskereső gondja, a bezárkózó ajtók hideg kattanása és a pajta trágya melege nem jeleznék egyre biztosabban, hogy érkezik. 

Érkezik!

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista

vasárnap, december 23, 2018

Hirdetés: karácsonyi program a ferences templomban

Ízelítő a karácsonyi díszítésből
1.    December 24-én, hétfőn a karácsonyi éjféli szentmise 12 órakor kezdődik. Előtte negyed tizenkettőtől pásztorjátékot mutatnak be a gyerekek. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit az éjféli szentmisére és az azt megelőző pásztorjátékra.
 
2.    Karácsony első és másod napján, kedden és szerdán a megszokott időben, délelőtt ½ 11-től lesz az ünnepi szentmise.
 
3.    Csütörtökön, pénteken és szombaton reggel ½ 8-tól lesznek a szentmisék.
 
4.    A jövő vasárnap, Szentcsalád vasárnapján a megszokott időben, ½ 11-től mutatunk be szentmiseáldozatot.

Adventi gondolatok: „Jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk”...

Most advent utolsó napjaiban, a karácsony előtti időszakban nagy a sürgés-forgás. Különösen a városok utcáin, az üzletekben, a nagy áruházakban rendkívüli a forgalom. De sokan vannak, akik útra kelnek, akik városról falura utaznak, hogy ott töltsék az ünnepeket.
Fotó: fr. Szilveszter - 2010
A mai evangéliumi szakasz valami másfajta útra kelésről, utazásról beszél: „Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júdea egyik városába sietett”.
Ha gondolatban elkísérjük Máriát ezen az úton, Galileából Júdeába, akkor mi is megtapasztalhatjuk, hogy Isten velünk is csodálatos utakon akar járni, a béke, az áldás és az öröm útjain.
Mária, a názáreti Szűz útra kelt, miután az angyal üdvözletével Isten oly csodálatosan és mindent megváltoztatva belépett az életébe. Magába fogadta Isten szavát, szolgáló leányává lett. Azonban kívülről szemlélve, semmi sem változott. Mária gondolhatta volna, hogy semmi sem történt, minden úgy van, mint korábban, az egész angyali jelenés csak álom volt.
De bármennyire is meglepődött és csodálkozott az angyali üdvözlet alkalmával, a második isteni személy megtestesülésének hírén, mégis hitte, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, még az sem, ami az ember számára elképzelhetetlen és érthetetlen.
A hit értelmünk és akaratunk meghajlása Isten előtt. A hit Isten akaratának és titkainak elfogadása. A hit alázat Isten előtt és életünk felajánlása Őneki. Mária hitt és ezzel a hittel minden megváltozott az életében. Isten betért hozzá. És hogy ez számára mit jelentett, bizonyítják az evangélium szavai: útra-kelt – sietett – belépett – köszöntötte Erzsébetet.
Az Istennel való egyesülés Máriát mozgékonnyá tette. Hogyan maradhatott volna nyugodt, amikor rendkívüli dolog történt vele? Hogyan hallgathatott volna akkor, amikor másokat is érintő örömhír jutott a tudomására? „Mily szép a hegyeken annak lába, aki jó hírt hoz – mondja Izaiás próféta –, aki békét hirdet, és örömhírt ad tovább, és kikiáltja a szabadulást” (Iz 52,7).
Mária azonnal, sietve útnak indult. Nem sokat gondolkodott, nem vesztegette az időt, hogy mindent aprólékosan előkészítsen az útra, vagy, hogy előbb befejezze otthoni teendőit. Mária azonnal indult, sietve útra kelt. Ez a Szentlélek működésének jellegzetes ismertetőjegye: az embert azonnali cselekvésre készteti, mert ha a dolgokat elodázzuk, ha elkezdünk gondolkodni, töprengeni, akkor gyengül az akarat, és esetleg sohasem valósítjuk meg a jó ihletet.
Mária készségesen „útnak indult és a hegyekbe sietett”, hogy felkeresse rokonát, Erzsébetet és segítségére legyen. Ezen az úton nincs egyedül, vele van a testé lett Ige. Így Mária megkezdi küldetése teljesítését: Krisztust viszi a világba, minden feltűnést, minden hangoskodást kerülve. Azonban a benne élő Isten kinyilatkoztatja magát. Jelenlétében Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek.
Mária ezzel arra akar bennünket tanítani, hogy aki befogadta Krisztust annak tovább is kell adnia embertársainak. De nem annyira szavainkkal vihetjük el testvéreinkhez, mint inkább Istennel egyesült életünkkel, azzal, hogy magunkban teret engedünk Istennek, és hagyjuk, hogy Ő növekedjék a szívünkben.
Mária azt a Krisztust hordozza, aki mint „az örök fény ragyogása és az igazságosság Napja” éppen felkelőben van. A Szűz Anya pedig annyira tiszta és áttetsző, hogy merő jelenléte is kinyilvánítja Krisztus ragyogását és világosságát.
A keresztény életnek is ilyen tisztának, áttetszőnek kell lennie, minden megnyilatkozásában Krisztust kinyilvánítania. A keresztény magatartásban Krisztusnak, „az örök fény ragyogásának és az igazságosság napjának” kell tündökölnie, szétoszlatnia a sötétséget, a kétségeket, az előítéleteket és bizonytalanságot mindazokban, akik talán azért nem hisznek Krisztusban, mert még nem találkoztak olyan kereszténnyel, aki hitelesen tanúskodott volna az Evangéliumról.

Ezzel a tanúságtétellel kapcsolatosan mondta a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa, 2009-ben, a Szent Péter téren, amikor felállították a Belgiumból vitt 30 m magas karácsonyfát, a következőket: „A sok-sok fa közül kiválasztották a legméltóságteljesebbet, és csillogó díszekkel ékesítették. A fenyőfa sötét ruháját sziporkázó ragyogásra cseréli le, átalakulva, a világosság hordozójává válik. Nem saját fénye ez, hanem tanúságot tesz az igazi Fényről, amely a világba jön. A fa sorsa hasonlítható a pásztorokéhoz: miközben virrasztanak az éjszaka sötétjében, megvilágítja őket az angyal üzenete. A fa sorsa egyben a miénkhez is hasonlítható. Arra kaptunk meghívást, hogy jó gyümölcsöket teremjünk, hogy tanúskodjunk arról, hogy az Úr valóban meglátogatta és megváltotta a világot.”
Mária úton levése valóban másfajta, mint a mi nyugtalan, anyagiakkal foglalkozó ide-odaszaladgálásunk karácsony előtt. Itt a hit követe halad, a béke apostola, az áldás angyala.
Kérdés: megvalósítható-e számunkra is Mária útja? A válaszunk igen, de csak akkor, ha a názáreti Szűz lelkületével igyekszünk élni napjainkat. Hisz, nincs-e jelen bennünk is Isten Igéje, Szava, amikor a szentmiséről haza tartunk? Vajon amikor a szentáldozás után, a szentmise befejeztével visszatérünk otthonainkba, nem kellene-e sok minden megváltozzon? Érdemes lenne sokszor elgondolkodnunk arról az útról, amelyet a templom felkeresése és a szentáldozás után magunk mögött hagyunk. „Milyen öntudatlanul hordozzuk azt, Aki minket felrobbantani volna képes, hordozzuk azt, Aki az egész világot átfogja” (Maria Menz, német költőnő).
Máriát a szeretet röpíti a júdeai „hegyek közé”, az Az iránti szeretet, Aki őt hordozza, s Akit most ő hordoz.
Közelebb kerülnénk Mária lelkületéhez, ha Isten Igéjét befogadva, s a szentáldozásban a Vele való egyesülés után azzal folytatnánk párbeszédet, Akiben mozgunk, vagyunk és élünk.
Egyszerű emberi gesztusok és szavak voltak, azok, amelyek a két nő, Mária és Erzsébet találkozásakor elhangzottak, lejátszottak, és mégis a Lélek, Isten ereje jelent meg bennük. Mária köszöntésekkor felujjongott a gyermek Erzsébet szíve alatt. Amint Erzsébetnek Máriához intézett szavait, ugyanúgy a gyermek ujjongását is a Szentlélek váltotta ki, Aki a két hivő és áldott asszony találkozásakor a tevékenykedő isteni erő volt. És a köszöntés és annak viszonzása Isten kegyelmének dicsérő himnuszába torkollott.

Számunkra – minden különbözőségünk ellenére – az üdvtörténet eme két nagy alakja jel, mégpedig annak jele, hogy ott, ahol emberek szeretettel és tisztelettel találkoznak, és a hit szavaival ajándékozzák meg egymást, ott Isten kegyelme és az üdvösség van jelen. A tűz is erősebben lángol, ha az egy hasábfához még legalább egyet vagy kettőt hozzá adnak.
Mária mindig Isten szolgálóleánya marad, aki soha nem saját magát állítja középpontba, aki Istenhez akar vezetni bennünket, s aki olyan életvitelre tanít bennünket, amely Istent állítja mindenek középpontjába. Velünk is valami hozzá hasonló dolog történhetne ezekben, a napokban, ha Krisztust vinnénk a világba, ha mernénk beszélni egymással hitünkről, a hittel kapcsolatos tapasztalatainkról, megélt élményeinkről.
Az advent végi és karácsonyi idő jó alkalom arra, hogy azt az utat járjuk, amelyet Mária járt, s amelyhez erőt az emberré lett Istenbe vetett hitünkből nyerhetünk
Mária, az isteni Ige hordozója, a mi Urunk Édesanyja kísérjen el minket útjainkon ezekben a napokban, s az ő hatalmas közbenjárására támaszkodva így imádkozzunk önmagunkért, szeretteinkért, nemzetünkért, s minden egyes jó szándékú emberért: „Ó Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja! Jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában!”

csütörtök, december 20, 2018

Bátorság és buzgóság –„Bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn16,33) - Ny...

Adventi gondolatok: December 20.

Napi evangélium: Lk 1, 26-38

A mai evangéliumi szakasz hallatán lenyűgözve állhatunk Mária különleges személyisége előtt, hiszen az Úr Jézushoz legközelebb álló emberi személy, földi édesanyja, Szűz Mária. A mai evangélium azt mutatja be, miként lép be Isten Mária életébe, miként fogadja méhébe Isten Fiát, Jézust.

Nem csoda, hogy zavarba jött, megijedt, hiszen hivatása egyedül álló, feladata félelmetesen nagy volt. Assisi Szent Ferenc atyánk szerint azonban Jézusnak mi is „anyja vagyunk, amikor szent cselekvéssel e világra hozzuk”.

Ezzel Mária anyaságában részesül az „ANYA SZENT EGYHÁZ,” és annak minden egyes tagja. Hogy milyen nehéz „szent cselekvéssel Jézust a világra hozni”, azt hiszem, mindannyian jól tudjuk.

El kell gondolkodnunk azon, hogy mit tehetünk, mit tehetek én személy szerint azért, hogy a megtestesülés minden nap folyamatosan valósággá váljon az emberekben és a minket körül vevő világban?
Ott ahol élek, dolgozom, megfordulok, Jézus az én szerető igenem útján akar eljönni az emberekhez, arra a helyre, ahol éppen vagyok…
A hit világosságánál nézve, az adott pillanatra lebontva felfedezhetem az Isten rám vonatkozó akaratának jeleit. Hová küldött, milyen eszközökkel, milyen személyekkel, mit csináljak?

Mindazzal, amit napi életemben teszek, (munkám, szabad időm, kapcsolataim, szeretetem, küzdelmeim, nehézségeim, szenvedésem...) igyekszem Isten felé menni, aki elém jön Jézus Krisztusban? Igyekszem szállást biztosítani számára a szívemben, szeretteim szívében?

Kérjük a Szentlélek erősítő kegyelmét, hogy Mária példájára mi is mindig felismerhessük, és alázattal teljesíthessük az Istennek ránk vonatkozó akaratát, hogy látható jelévé válhassunk annak a hűséges szeretetnek, mellyel Jézus fordul az egész emberiséghez, és lehessünk a remény hordozói embertársaink számára. Nemcsak a karácsony meghittségében, hanem az élet nehéz pillanataiban is, hogy bennünk éljen a jászolban fekvő istengyermek szeretetüzenete: Isten velünk van, Neki semmi sem lehetetlen.

szerda, december 19, 2018

Adventi és karácsonyi várakozás

"De Jézus hallgatott"(Mt 26,63)

A csönd szelídség

Amikor nem válaszolsz a sértésekre,
amikor nem reklamálsz a jogaid miatt,
amikor Istenre hagyod becsületed védelmét,
akkor a csönd szelídség.

A csönd irgalom

Amikor nem terjeszted testvéreid bűneit,
amikor megbocsátasz, anélkül hogy a múltban nyomoznál,
amikor nem ítélsz el, hanem közbenjársz a benső szobádban, akkor a csönd irgalom.

A csönd türelem

Mikor panasz nélkül szenvedsz,
amikor nem keresel vigasztalást az emberektől,
amikor nem lépsz közbe, hanem várod, hogy a mag lassan kinyílhasson,
akkor a csönd türelem.

A csönd alázat

Amikor hallgatsz, engedve, hogy a testvéred kiemelkedjen, amikor tartózkodva elrejted Isten ajándékait,
amikor hagyod, hogy cselekedetedet rossz színben tüntessék fel,
amikor másoknak átengeded a vállalkozás dicsőségét,
akkor a csönd alázat.

A csönd hit

Mikor hallgatsz, mert Ő az, aki cselekszik,
amikor lemondasz a világ hangjairól, hogy az Ő jelenlétében légy,
amikor nem keresel megértést, mert elég, hogy csak Ő ismerjen,
akkor a csönd hit.

A csönd imádás

Amikor átöleled a Keresztet, anélkül hogy megkérdeznéd: "Miért?"
A csönd akkor imádás.

(ismeretlen szerző)

Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! - Adventi gondolatok: December 19., kedd

Gyakran előfordul, hogy a mindennapok forgatagában szem elől tévesztjük a legfontosabb célt, és nem figyelünk arra a hangra, amelyen az Úr szól hozzánk. Az ünnepek előtti időszak kiváló lehetőség arra, hogy az ember egy kicsit elcsendesüljön, magába nézzen, és az isteni hangra figyeljen. Advent a várakozás ideje, a csendé, a figyelemé és a bizalomé.

Zakariás története nyomán azon is elgondolkozhatunk, bízunk-e eléggé Istenben, türelmesek vagyunk-e, és képesek vagyunk-e várni? Mindennek eljön az ideje. Érdemes átgondolni azt is, hogy képesek vagyunk-e a jelenben élni, vagy mindig csak türelmetlenül várjuk a következő dolgot, amit csinálnunk kell, vagy éppen a nap végét. Mindkettő el fog jönni...

Itt az idő bízni abban, hogy jó helyen vagyunk, és minden, amit az Úr nekünk szánt, el fog érkezni.

Mi az, amit nekem mond az Úr? Mi az, amit nehezemre esik türelmesen kivárni?

Bír 13,2-7.24-25a; Lk 1,5-25

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája

O Sapientia/Magnificat

hétfő, december 17, 2018

Egymás elviselése, türelem, szelídség – Udvardy György (#rorate 2018 - 1...

Advent, az Úr eljön, és sorsközösséget vállal velem.

December 17., hétfő: Ter 49,2.8-10; Zsolt 71; Mt 1,1-17

Különös evangéliumi szakasz! Van ennek valami köze a mindennapjaimhoz? 
A következő néhány szó sokat elárul számomra Istenről: "Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől…" Isten fia egy ilyen famíliába született. 
Gyengeségünk, sebzettségünk nem idegen számára, nem tökéletes emberektől származik, hanem esendőktől, mint én is vagyok.

Advent, az Úr eljön, és sorsközösséget vállal velem.

Erre van szükségem nekem is és a körülöttem élőknek, akivel találkozom: sorsközösséget vállalni velük, nyitott lenni az emberségükre, bármilyen arcával is találkozzam, Isten nem személyválogató.

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
fel- és leiratkozás, információk: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

szombat, december 15, 2018

„A tömeg megkérdezte; Mit tegyünk?” - Advent 3. vasárnapja

Karácsony közeledtével, advent 3 vasárnapján a liturgia arra szólít fel minket, hogy örvendjünk a küszöbön álló nagy üdvözítő eseménynek, és a még hátralevő időt használjuk fel a megtérésre, a szorosabb Krisztus-követésre.

Az első két olvasmány az örömről beszél. „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya!” (Szof 3, 14). Az öröm indítéka az a messiási jövendölés, amelyben a próféta előre sejteti Isten jelenlétét népe körében: „Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion, ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!” (16-17).
Az az örvendetes nap, amiről a próféta beszél, Jézus betlehemi születésének napja lesz. Akkor az Üdvözítő a legkézzelfoghatóbb módon lesz jelen a világban, ember lesz az emberek között, hogy hatalmas Üdvözítője legyen mindenkinek.

Ha várakozásában Jeruzsálem ujjongott „e nap” miatt, az Egyház mérhetetlenül nagyobb örömmel ünnepli meg minden esztendőben. Az akkor tett ígéret és ébresztett remény most valóra vált. Mindez azonban nem zárja ki a további reményt, hiszen az ember állandóan halad az Úr felé, aki, miután egyszer testben eljött közénk, az idők végén még egyszer visszatér dicsőségben.

Az Egyház útja e két esemény között húzódik; s amint örvend az elsőnek, ugyanúgy örömmel tekint a másik felé, és azt kéri gyermekeitől különösen ezekben a napokban, hogy a félelem, a rettegés és a pánik helyett örvendjenek vele együtt, Szent Pál apostol szavaival élve: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek! Az Úr közel van!”(Fil 4,4-5).
Ezeket a sorokat az apostol a börtönben írja, s a bilincsekben lévő apostol örömének egyetlen oka van: az Úr közel van. Nem térben és időben, hanem a szeretet misztériumában. Itt a fogságban fedezi fel az apostol, hogy az emberi életnek nincs egyetlen olyan helyzete sem, amelyben ne lenne közel hozzá a halálból dicsőségesen föltámadt Názáreti Jézus.

Igen, közel van, hiszen egyszer már eljött, és közel, mivel egyszer még visszatér. De közel van azokhoz is, akik Őt nap, mint nap szeretettel keresik, és ezek számára minden karácsony és minden szentmiseáldozat, új kegyelmet hoz: újra felfedezik az Urat, új és mélyebb módon egyesülnek vele: az imában, a biblia olvasásában, a szentáldozásban, a szentségek vételében és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva a felebarátban.

Szent Pál az Úr jövetelére való előkészületként az örömmel együtt a jóságot ajánlja a Filippiekhez irt levelében, mondván: „Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki!” (5).
Ezt a témát ismétli Keresztelő János is, a mai evangéliumi szakaszban, aki fel akarja készíteni az embereket a Messiás eljövetelére: „A tömeg megkérdezte; Mit tegyünk?” (Lk 3,10-11).

Válasza végtelenül egyszerű. Visszavezeti Istenéhez az eltévedt embert, a tettek járható úttá szélesedő ösvényén. Ő az Előfutár valóban utat készít. S nemcsak a Messiás eljövetelére, de igazi önmagunkhoz és embertársainkhoz is. Nála az Isten-szeretettel egyesült testvéri szeretet a megtérés középpontját alkotja.

Tanítása szerint a saját érdekeivel elfoglalt önző embernek irányt kell változtatnia, testvéreinek szükségletei és javai felé kell fordulnia. A Keresztelő nem kíván feltűnő tetteket, csupán a szűkölködők iránti nagylelkűségben és a becsületes kötelességteljesítésben megnyilvánuló konkrét testvéri szeretetet. Ahogyan Martin Buber mondja: „Az igazi, emberi élet nem lehetséges a másik ember nélkül”. Így az isteni-élet, a természetfeletti helyreállítása mélységesen emberi, az emberben kell, hogy kezdetét vegye. Erre tanít mindennél világosabban Keresztelő János a mai evangéliumi szakaszban.

Az ember nem szabad, hogy farkasa legyen a másik embernek, de Krisztushoz vezető útja kell, hogy legyen. Ez a megtérés gyümölcse. S nekünk ezen az úton kell járnunk, ha az öröm útjából ki akarjuk iktatni a félelmet és a rettegést.
Az újszövetségi szentírásnak ezek a dísztelen, egyszerű sorai tisztábbak minden forrás vizénél. Ékesebben ragyognak minden kincsnél. „János így válaszolt nekik: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék. Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva. Senkit ne zsaroljatok, ne is zaklassatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal” (Lk 3,11-14).

Keresztelő János nem tesz mást, mint helyreállítja az Isteni tanítás és a hétköznapok közötti egységet. Ezek az őszinte, igaz vallásosságban szétválaszthatatlanok. S Krisztus megtestesülésében végleg egybeforrtak. Nincs külön hétköznapi és vasárnapi, munkahelyi és templomi élet. A Krisztus-követő, ahogy már sokszor hangsúlyoztuk: nem lehet két éltű, nem élhet a szürke-hétköznapok közepette pogányként és vasárnap a templomban hívőként. Neki csak egy életvitele, életformája lehet, de az ízig-vérig keresztény, azaz krisztusi kell hogy legyen. Ennek szétválasztása pogánysághoz vezet, megbotránkoztató életformához, amelynek nyomában ateizmus, szeretetlenség, és közömbösség fakad.

Ha ezt nem ismeri fel a ma hívő embere, az adventet élő ember, akkor a Karácsony legyen bármennyire csillogó és villogó, mégis anélkül fog eltelni, hogy szívét átjárná az ünnep melege és boldogító öröme. Mert Jézus azt akarja, hogy születésekor ne csak őt fogadjuk be, hanem minden embert, különösen pedig a szegényeket, a betegeket, a meggyötörteket, akikkel azonosítja magát: „Éhes voltam és ennem adtatok…”(Mt 25,35).

Jászol és bölcső nem választható külön. Vagyis ha visszatalálunk a felebaráthoz s Krisztushoz, akkor mi is az első olvasmány prófétájával énekelhetjük: „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből… az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól! … Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked ujjongó örömmel…”.

csütörtök, december 13, 2018

"Ecce, carissimi" - "Íme, kedveseim..."



Az Esztergomi Szeminárium növendékeinek ajándéka a készület idejére A videóban elhangzó ének: "Íme, kedveseim..." (Éneklő Egyház 13.)

„Ne félj! Én megsegítelek...” - Adventi gondolat

Szent Lúcia szűz és vértanú (December 13)
Iz 41,13-20; Zsolt 144; Mt 11,11-15


„Ne félj! Én megsegítelek... A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet.”

Mennyire megnyugtató szavak... Miért is gondolom, hogy egyedül vagyok, s miért nem hallom meg, Uram, hogy arra vársz, hogy mellém szegődhess? 

Erősítsd a bizalmat bennem, hogy elinduljak!
Add Uram, hogy úgy tudjak Rád hagyatkozni, mint az épp világra jött gyermek!


Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája

szerda, december 12, 2018

Karácsonyra készülőben Szentségimádás az Esztelneki Ferences templomban

Csütörtök délután ½ 5 órakor szentmise és utána csendes szentségimádás, Szentségi áldással. Ez segít bennünket abban, hogy élő és személyes kapcsolatunkat elmélyítsük a háromszemélyű egy Istennel, akinek irántunk való szeretete a betlehemi istállóban, Jézus születésében öltött testet.
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. 
***
Szent Ferenc atyánk élete végén sokat szenvedett attól, hogy rendtársai eltértek attól az úttól, amit számára az Úr kijelölt. A lélek sötét éjszakáit élte meg, mígnem meghallja az Isten szavát: „Talán téged tettelek meg az én rendem pásztorának? Ne gyötrődj, még ha csak három testvérre sorvadna a rend, segítségem állandóan megmarad”. Ferenc erre így kiáltott: „Van Isten, és ez elég nekem!”

A boldogságmondások természete - Kajtár Edvárd (#rorate 2018 - 8. nap)

kedd, december 11, 2018

Elmélkedés adventre - Gyerünk, gyújtsunk fényeket – Imre atya gondolatai - újra olvasva

Amikor 1990 első hónapjaiban megindult Szatmár vidékéről a kivándorlás, s mi, papok aggódva, fájó szívvel és tehetetlenül szemléltük, egyik testvérünk azt mondta: „Mindegyik magával visz egy darab fényt innen. Lassan sötétség vesz körül bennünket!” Emlékszem, mint ólomeső kopogtak szavai a nagy csendben. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Csak leverten hallgattunk. Ma is épp olyan érzéseket vált ki belőlem a mondat, mint akkor, noha örömmel látom, hogy azért otthon sem aludtak ki a fények…

A megállapítás azonban igaz: aki elmegy közülünk, az egy darab fényt és egy darab reményt visz magával.

Idekinn ez hatványozottabban is érvényes. Különösen, ha azt tapasztalja az ember, hogy már nem csak a németek, hanem a mieink is kilépnek az Egyházból. Elmennek. Van, aki elköszön. Van, aki búcsút vesz. Van, aki egyszerűen elmarad. Van, aki szemrehányó levelet ír. Van, aki felhív, majd miután kipanaszolta magát, köszönés nélkül leteszi a telefont… Van, hogy megértem őket, van, hogy nem. Azonban mindegyikük helye üresen marad. És – talán nem is tudják, de – mindegyikük egy darab reményt és egy darab fényt visz magával…

Ugyanakkor azonban annak is tanúja vagyok, hogy valaki fényt hoz közénk. Most érkezett az új hazába és felkeres bennünket. Vagy rég itt van, de most talált ránk. Vagy ismét visszajött közénk és lelkesen bekapcsolódik a közösség életébe. Ezek mindegyike reményt hoz és fényt gyújt nekünk!
A mai vasárnaptól kezdve ismét adventet ünneplünk. Fényeket gyújtunk. Ezekben a napokban hatalmas lámpafüzérek ragyogják be falvaink és városaink tereit, utcáit és kirakatainak ablakait. De vajon tudjuk-e, minek szól a fénygyújtás? Minek a kifejezői az általunk gyújtott fények?
Advent ugyanis több mint üzlet, több mint divat, több mint hangulat. Legalábbis többnek kellene lennie! Advent: szembeúszás az árral! Advent: tiltakozás az ellen, hogy az Egyházban és a társadalomban reménytelenség lesz úrrá. Advent: lázadás az ellen, hogy sok családban és emberközti kapcsolatban kialszik a fény. Advent a remény időszaka! Az adventi fény a Megtestesült Reménynek szól!

Az igaz szívvel adventet ünneplők olyan emberek, akik nem értenek egyet azzal, hogy a hideg, a fagy, a sötétség uralja a világot, a családjukat, a környezetüket, a kapcsolataikat! Az igaz szívvel adventet ünneplők olyan emberek, akik minden politikai ellenszél, gazdasági krízis, társadalmi irányzat, pillanatnyi divat, egyháziak hibái ellenére is ragaszkodnak hitükhöz! Az igaz szívvel adventet ünneplők nem fordítanak hátat templomnak és egyházközségnek, mert tudják: a legeslegvégén a jó, a fény, a szeretet győzni fog minden rosszon, sötétségen és gyűlöleten… Az igaz szívvel adventet ünneplők a remény emberei, és azt ismételgetik: mindenből lehet valami szép és értékes! Nem szabad feladni!

Erich Fried (+1988) osztrák költő írja: „Butaság – mondja a számítás. Minden csak fájdalom – mondja a félelem. Kilátástalan – mondja a belátás. A remény így szól: Elfogadom, mert valami szép és értékes lehet. Nevetséges – mondja a büszkeség. Könnyelműség – mondja az elővigyázatosság. Lehetetlen – mondja a tapasztalat. Esztelenség – mondja az értelem. A remény így szól: Elfogadom, mert valami szép és értékes lehet.”

Életünk minden napja számítás, félelem, elővigyázatosság, tapasztalat – és remény között zajlik. Hiszek benne, hogy majd, amikor életünk megmérettetik, akkor csak egy dolog fog számítani: az, ami szeretetből nőtt és reményből táplálkozott. Talán kicsi lesz és jelentéktelen. Talán nem lesz látványos sikere. De a legmaradandóbb és legéletképesebb lesz, mert szeretetből és reményből fontuk!

Egy fiatalasszony mesélte régebben nekem, hogy – noha férje többször is megalázta és megcsalta őt – ő most mégis újra megpróbálja vele. Azt mondta: „Egy belső hang azt súgja nekem, hogy ’semmi értelme az egésznek’. Egy másik, hogy ’férjed olyan marad, amilyen mindig is volt’. Egy harmadik, hogy ’helyzeted még rosszabb lesz, mint annak előtte’. De én nem akarok ezekre a hangokra hallgatni. Hinni akarok abban, még ha nehezemre esik is, hogy mindkettőnkben maradt még annyi pozitív erő és jóakarat, hogy sikerüljön.”

Így csak „adventi emberek” tudnak hinni a szeretet erejében! Azok, akik ösztönösen megérzik, hogy jó ugyan a számítgatás, hallgatnunk kell tapasztalatainkra, de végeredményben nem ezek irányítják az emberi életet, hanem Isten. Ezek az adventi emberek tudják, hogy Isten egy kulcsot adott a kezünkbe, hogy az élet minden nehézségével megbirkózzunk. “A remény a kulcs. A jövő jobb lesz, mint a múlt, vagy akár a jelen. Enélkül a hit nélkül csak a jelen henye, végtelenül üres élvezete marad, vagy az egyszerű kétségbeesés, a halálvárásra pazarolt idő” (Robert Anthony Salvatore).

Az adventi embert valahogyan úgy képzelem el, amint egy sötét alagútban gyufát gyújt. Bízik benne, hogy a sötétség nem képes a gyufát kioltani… Origenész (+254) ókeresztényíró jut eszembe, aki szinte szó szerint ugyanezt mondta: „A világ valamennyi sötétsége nem elég ahhoz, hogy egy égő gyertya fényét kioltsa.”
Advent akkor kezdődik el számomra is, ha nem félek a sötétségtől, hanem a fényben kezdek el hinni. Ha életemből kivetem a rosszat, és a jót kezdem követni. Ha hiszek abban, hogy a gyűlöletet legyőzi a szeretet.

Advent akkor kezdődik el számomra, ha Krisztus fénye földereng bennem is. És a Tőle kapott fényt a bennem és körülöttem lévő sötétség ellen fordítom. Ha beleképzelhetem magam a fényt hozó Krisztus gondolataiba, érzéseibe és tetteibe. Ez megváltoztat engem. Sőt! Csak ez változtat meg engem! Ez megváltoztathatja a világot is. Sőt! Csak ez változtathatja meg a világot is!
Advent akkor kezdődik el számomra, ha fényhordozó leszek! Sík Sándor (1889-1963) költőnk megérezte ezt, amikor ezt írta: „Küldetéssel jöttél a földre, hogy azt a kört, ahova itt lenn állított az Isten, fényeddel tündököld be.”

Ha így gondolkodunk, akkor ebben az adventben nem a lámpafüzérek és a kirakatlámpák lesznek a fontosak. Hanem a reményből való feltankolás!

Gyerünk, gyújtsunk fényeket – magunkban, hogy imbolygó világánál igazi reménykedő önmagunkra találjunk!

Ezt kívánja minden Hívének és Olvasójának

Stuttgart, 2015 adventjén

vasárnap, december 09, 2018

Templomi hirdetés: Advent 2. vasárnapja

*** Advent folyamán, a vasárnapok és a csütörtöki napok kivételével a rorátés szentmisék reggel fél hétkor (6/30) kezdődnek, mégpedig azért, hogy az iskolás gyerekek és az utazók is részt tudjanak venni rajta.

*** A község közös adventi koszorús gyertyagyújtása minden szombaton délután 5 órakor van. Erre az alkalomra hozzunk magunkkal gyertyát és másokat is hívjunk, hogy minél többen készülhessünk együtt a karácsonyi ünnepekre.

*** Személyes adventi jó elhatározásuk mellett a kedves testvérek figyelmébe szeretnék ajánlani három dolgot, hogy mint templomi közösség valósítsuk meg:
     - a reggeli rorátés szentmiséket, ha csak egy mód van rá, hozzuk meg az áldozatot és vegyünk részt azokon, ezáltal is jó példát mutatva gyerekeinknek. Azzal nem sokra megyünk, ha arról mesélünk, hogy milyen volt régen a rorátés szentmise, a gyerekek azt követik, amit mi most teszünk, nem igazán érdekli őket, hogy mi volt régen.
     - Másodikként ajánlom a csütörtök délutáni ½ 5-ös szentmiséket és az utánuk tartott csendes szentségimádást. Ezek segítenek abban, hogy élő és személyes kapcsolatunkat elmélyítsük a háromszemélyű egy Istennel.
     - És a harmadik dologként ajánlom a karitatív tevékenységet. A kórus alatt lévő perselybe helyezett adományainkkal segítsünk abban, hogy gyerekeinknek szép és gazdag angyalfiát készíthessünk Karácsonyra.

Az Isten országa az ember jobbik énjében van – Évközi 11. vasárnap

Szentírási rész: Mk 4,26-34 Az Úr Jézus tanítása örömhír, amely egyetlen témáról szól, az Isten országáról. Isten országáról, amely a földi ...