CSILLAG UTÁN: Babits Mihály

 Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok...
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
ígéretes csillagot.
Ó ha most mindent itt hagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton -
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
"Aranyad tilos kivinni!"
szólna ott a vámos rám.
"Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni."
Százszor megállítanának -
örülnék, ha átcsúszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
 
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserű szagú mirrhámmal
kenném véres lábadat. 

Forrás: Arcanum

Adventi és karácsonyi várakozás

"De Jézus hallgatott"(Mt 26,63)

A csönd szelídség

Amikor nem válaszolsz a sértésekre,

amikor nem reklamálsz a jogaid miatt,

amikor Istenre hagyod becsületed védelmét,

akkor a csönd szelídség.

A csönd irgalom

Amikor nem terjeszted testvéreid bűneit,

amikor megbocsátasz, anélkül hogy a múltban nyomoznál,

amikor nem ítélsz el, hanem közbenjársz a benső szobádban, akkor a csönd irgalom.

A csönd türelem

Mikor panasz nélkül szenvedsz,

amikor nem keresel vigasztalást az emberektől,

amikor nem lépsz közbe, hanem várod, hogy a mag lassan kinyílhasson,

akkor a csönd türelem.

A csönd alázat

Amikor hallgatsz, engedve, hogy a testvéred kiemelkedjen, amikor tartózkodva elrejted Isten ajándékait,

amikor hagyod, hogy cselekedetedet rossz színben tüntessék fel,

amikor másoknak átengeded a vállalkozás dicsőségét,

akkor a csönd alázat.

A csönd hit

Mikor hallgatsz, mert Ő az, aki cselekszik,

amikor lemondasz a világ hangjairól, hogy az Ő jelenlétében légy,

amikor nem keresel megértést, mert elég, hogy csak Ő ismerjen,

akkor a csönd hit.

A csönd imádás

Amikor átöleled a Keresztet, anélkül hogy megkérdeznéd: "Miért?"

A csönd akkor imádás.

(ismeretlen szerző)

Biblia

Egy kopott könyvem van nekem,

s ha hozzám minden idegen,

kinyitom s már nem vagyok árva:

fényes mennyei seregek

suhannak s visznek hozsánnázva.

Fekete tó, – s napként ragyog.

Mint fáradt, húnyó csillagok,

le-lehullok, de itt találok

megújulást. Ebből születnek

vértanúk, szentek s óriások.

Kis könyv. Sok „bölcsnek” langy mese,

s én, a senki, győzök vele:

benne annyi tűz s annyi hit van,

mint földet rendítő erő

a hallgatag kis dinamitban.

Égi kamra. Nincs rajt lakat.

Szomjamat oltja, jóllakat

s tőle Istent hordom magamban.

S tudom, hogy szavam, életem

győztes, ifjú és halhatatlan.

Bódás János

Szent-Gály Kata: Gyertyaszentelő Boldogasszony

Ma gyertyaszentelő van, Mária, 

és azt a Krisztust, aki bennem él, 

aki növekszik 

s még olyan kicsi, 

mutasd be, kérlek, 

az Atyának.

Ma gyertyaszentelő van, Mária, 

és azt a szívet, mely alig remél, 

csak tépelődik 

s a felét hiszi, 

tedd ki a Fénynek, 

  gyógyulásnak!

KÉRDED HOGY VAGYOK ?

Kérded hogy vagyok?

Köszönöm jól vagyok.

Fáj a lábam, fáj a vállam,

A csontjaim, mind ahány van.

A csípőm ki kell cserélni,

Így tovább nem lehet élni.

Ízületeim is fájnak,

Gyógyszert arra nem találnak.

Vérnyomásom ugrál fel s le,

Már nem tudom mit vegyek be.

Szívverésem aritmikus,

Belőlem él a patikus.

Gyomrom is fáj de nem félek,

Losec, Zantek amin élek.

Allergiám néha kitör

És olyankor nagyon gyötör.

Tüdőm hörög, orrom folyik,

De percek múlva már elmúlik.

Szemnyomásom nincsen rendbe',

Csepegtetek reggel este.

Minap orvosom keresett,

Vörös vérsejtem lesett.

Mivel a súlyom is lecsökkent

Azt mondta, hogy ő is meghökkent.

S hogy nincs-e tumor a belembe'

A huncutja belenézett a fenekembe.

Mindezek ellenére látod hogy nem panaszkodom,

Köszönöm kérdésed, ÉN MINDIG JÓL VAGYOK!

Forrás: továbbított levél

A Tábor hegyén - Juhász Gyula:

Nagyböjt második vasárnap evangéliumának (Mt 17, 1-9) margójára. 

fr. Szilveszter archívumából 

 Ez volt hegye az elragadtatásnak.Nagy, napsütéses, tömjénes vasárnap,
Ünnepe az életnek, a csodának.

Aranyos arccal fölnézett a Mester,
Ruhája hónál tündöklőbb ezerszer,
Ó, ily fehér még nem volt eddig ember!

Jött Mózes, aki eltűnt, mint egy álom,
Illés, ki elszállt lángoló batáron
S három tanítvány, boldog halaványon.

És monda egy: Mi szép, mi szép az élet,
Mi mély, mi nagy, mi gyönyörű ma Véled,
Építsünk hármas hajlékot tinéktek!

Nem szólt a Mester. A fény és a mámor
Elrebbent mirhaillatként arcáról
S lenézett a hegy napos magosából...

És lenn, ahol a Golgota vet árnyat,
Látta a méla, néma olajfákat,
Hol nemsokára lelke holtrabágyad!

Vonj sugaradba Istenem! – Nagyböjt kezdetére

A mai nappal, az Egyház életében új időszak kezdődik: a nagyböjt. Bár a böjti fegyelem külső formájában gyökeresen megváltozott, de lelki tartalmában megkívánja a bűnbánatot, az őszinte megtérést és a kiengesztelődést. Magunkra vesszük a mulandóság külső jelét, hamut szórunk fejünkre, hogy lélekben teljesen megújuljunk.

Minden Kedves ide látogató blog olvasónak kívánom, hogy az előttünk álló szentidő mindannyiunk életében Isten nagyobb dicsőségére, embertársaink javára és lelkünk üdvére szolgáljon. 

WEÖRES SÁNDOR: Vonj sugaradba

Vonj sugaradba Istenem! 

mint madár a fészkére, szállnék hozzád, 

de látod, a rét örömei közt 

elpattant a szárnyam csontja. 

Végy kosaradba Istenem! 

mint hal a horogra, sietnék hozzád, 

de látod, a gyűrűző mélynek 

rám-tekeredett ezernyi hínárja. 

Lelkemet mért áztatod 

maró-lúgban évek óta, 

ha sose végzel a mosással? 

Kondérodban a tüzes lé 

minek fortyog körülöttem, 

ha sohase puhulok meg? 

Mit akarsz szőni belőlem, 

ha mindig szétmállok, mint a szecska; 

Gonoszaid megtérnek, de hozzám 

sose jön el a te országod. 

Szívemet kétféle húzás tépi, 

egyre lyukasabb, egyre zavartabb – 

ládd-e, sokszor már azt se tudom, 

melyik a te horgod zsinegje 

s melyik a mélység inda-köteléke. 

Vonj hevesebben! ön-erőmből 

nem jutok én soha hozzád.

ÉLET VAGY HALÁL - Szakály Éva verse

Uram, ma lettem 80 éves
Túl gyorsan múlnak az évek
Még olyan sokat szeretnék tenni,
Úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.

A pár kis tervem, mi még lenne,
ha tán több időt igényelne,
s egy év nem lenne elegendő,
Add, hogy legyek nyolcvankettő.

Jó lenne még sokat utazni,
Újabb helyeket látogatni,
Halálom perce még várhat,
Megérhetném a nyolcvanhármat?

Uram! Te látod a világot,
Gyorsan jönnek a változások
Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,
Esetleg lehetnék nyolcvannégy?

És ahogy a technika halad
Sok újat lát, aki élve marad
Még oly sok minden ideköthet,
Örülnék a nyolcvanötnek.

Az emberiség sokat tehet,
A világ oly csodás lehet,
Jó annak ki itt maradhat,
Nem olyan sok az a nyolcvanhat.

Tudom Uram, sokat kértem,
Hisz, olyan szép lehet fenn az égben,
S én mégis tervezgetek,
Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.

Elfáradok a hosszú úton,
El is kések sokszor, tudom.
Tudasd velem, ha meggondoltad,
Hogy megérem a nyolcvannyolcat.

Addigra már oly sokat láttam,
Emlékeimet regisztráltam
Mily nagy kár lenne, ha elmennék
Mielőtt nyolcvankilenc lennék.

Már igazán csak egyet kérek
Uram, ne vedd szemtelenségnek
Éveim száma kerek lehet,
Ha meglátnám a kilencvenet.

És hogy ezt már megengedted,
S ezt a lépést értem megtetted,
Neked már úgyis mind egyre megy,
Könnyen lehetnék kilencvenegy.

Minden szemérmet félreteszek,
Hogyha még egyet kérdezthetek
Tudom ez a kor hajmeresztő,
De hadd legyek kilencvenkettő.

Úgy megszoktam az életemet,
És hátha lesz még, ki megszeret,
Ki pótolná elveszett párom,
Ha lehetnék kilencvenhárom.

Addigra már reszket kezem
De ha még helyén az eszem,
A magas kortól én nem félek
Megadod a kilencvennnégyet?

A korra nincsen szabadalom,
Számításom megtalálhatom,
Ha őrködsz egészségem fölött,
Akkor lehetnék kilencvenöt.

Manapság már hallani olyat,
Emberekről készül másolat
Ezt talán én is megvárhatom
Segíts át a kilencvenhaton.

Ha még hirtelen meg nem halok,
Kis vagyonkámmal rendben vagyok
Elég lesz talán még egy évig,
Kihúzhatnám kilencvenhétig ?

Hála neked, nagy családunk
Még pár dédunokát is várunk,
Láthatnám őket? Ugye azt mondtad,
Megadod a kilencvennyolcat.

Sok évet kaptam, nem egyet-kettőt
Megköszönöm a sok esztendőt,
És még kérem - tán el sem hiszed
a kilencvenkilencediket.

Még egy év és akkor valóban
A népek azt mondhatják rólam:
Ez aztán igen szép kort ért meg,
hisz tegnapelőtt volt 100 éves.

Uram, az életet Te adod,
úgy veszed el, ahogy akarod
Nem is zavarlak többet Téged,
Ne vedd komolyan, amit kérek,
csak BESZÉLGETNI vágytam Véled.

Csendes csodák - Reményik Sándor:

A kép forráshelye

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Áprily Lajos: Assisi, jöjj...

Vadjárta út ez, vadcsapás,

moha-szegélye zúzmarás. 

Halkul a léptem. De a vad,

az őz s a szarvas megszalad.

Pedig kezem fegyvertelen.

Assisi, hívlak. Jöjj velem. 

Nagyobb erőd van, több hited,

a szarvast megszelídited. 

A farkashoz is volt szavad:

megállt a gubbiói vad, 

mert csodát tett keresztjeled...

Az erdőn hadd járjak veled.

Assisi, szólj. Én hallgatok.

Űzött és nyugtalan vagyok.

Assisi, mellettem haladj.

Lelkemnek békességet adj!

Rádióba mondom - Reményik Sándor

Ifjú lelkeknek csendes tanácsképpen,
magamnak késő vád gyanánt     

A kép forrás helye

Egy kis türelmet kérek, - induló,

Doboló, zajló, zászlós új sereg,

Egy kis türelmet, - nem lesz sok szavam,

A mikrofontól aztán elmegyek.

Én most leadó-állomáson állok,

Vannak, kik azt mondják: a posztomon:

A nemzedékek őrváltása jő,

Egy éjjel át kell adnom, jól tudom.

Higyjétek el: nem szívesen megyek:

A mikrofonnak mély varázsa van,

Szédít a hit, hogy ez az én igém,

Mely láthatatlan szikraként rohan.

És mégis, mégis boldogan megyek.

Szívemről legördül a szikla-vád,

Hogy nem hallgattam elég áhítattal

Más, nagyobb állomások dallamát.

Hogy nagymerészen adni odaálltam;

Mikor felvenni kellett volna még,

Soká voltam leadó-állomás,

Alig-alig felvevő-készülék.

Én nem füleltem éber értelemmel

Az élet orgonázó titkait,

S mögöttük a legnagyobb Leadót,

Kit minden állomás csak közvetít.

Csak azt kívánom: az új arcú más,

Ki helyembe a mikrofonhoz jő,

Mielőtt szikra-szárnyon szava szállna,

Lett légyen soká néma felvevő.

A nemzedékek őrváltása jő...

Én boldog alázattal elmegyek.

A legfőbb Leadóra hangolom
Megromlott felvevőmet: szívemet.

1931 december 5

Babits Mihály: Balázsolás

Balázsolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
    Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
    s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
    Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
    aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
    oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
    s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
    életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
    lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
    nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
    segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
    hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
    magasabb szellemek – de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
    Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
    hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
    ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
    mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
    és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
    zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
    kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
    kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
    hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
    Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
    kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
    a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
    csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
    okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
    még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
    olyan nagy dolog a halál.

Valaki értem imádkozott - Reményik Sándor verse

Albrecht Dürer: Imádkozó kéz

   Mikor a bűntől meggyötörten
   A lelkem terheket hordozott
   Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
   Valaki értem imádkozott.

       
            Valaki értem imádkozott,
            Talán apám, anyám régen?
            Talán más is, aki szeret.
            Jó barátom vagy testvérem?


   Én nem tudom, de áldom Istent,
   Ki nékem megváltást hozott,
   És azt, Aki értem csak
   Egyszer is imádkozott.

AQUINÓI SZENT TAMÁS ÉNEKE KRISZTUS TESTÉRŐL

Imádlak áhítattal, Isten: rejtelem,
aki e jelekben titkon vagy jelen.
Néked egész szívem átadja magát,
mert Téged szemlélve elveszti magát.

                       Szem, ízlés, tapintás megcsalódhatik:
                       de a hallás Rólad hittel biztosít.
                       Hiszem, amit hinni Isten fia szab:
                       igédnél, Igazság, mi van igazabb?

Isten-volta rejtve volt a keresztfán;
itt ember-arcát is rejti e talány.
De én mindakettőt hiszem, s vallhatom,
kérve amit kért a bűnbánó lator.

                         Sebeid Tamásként látnom nem lehet,
                         mégis Istenemnek vallak Tégedet.
                                                                                  Hadd hogy egyre jobban hinni tudjalak,
                                                                                 Tebenned reméljek, Téged vágyjalak.

Isten halálára emlékeztető
eleven kenyér és embert éltető,
add hogy éljen lelkem Belőled csupán
s jóízét Tebenned ne veszítse szám.

                                                                                Kegyes pelikánom, uram Jézusom,
                                                                                szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom,
                                                                                melyből elég volna egy csepp hullni rá,
                                                                                világ minden bűnét meggyógyítaná.

                                       Jézus, kit titokban fedve látlak itt,
                                       mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik,
                                       hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat
                                       leljem szent fényedben boldogságomat?

Ágnes Begin: Figyelj és hallgass meg...

Figyelj és hallgass meg
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
Hogy a problémám megoldódjon,
Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
Amit nekem kellene megtennem,
Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érezzek, ahogy érzek,
- Még ha ez az érzés számodra érthetetlen is -
Lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
És értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
Tanácsra nincs szükség.

Talán ezért használ sok embernek az imádság.
Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást.
Csak figyel és hallgat.
A többit ránk bízza.
Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy picit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni.