A Jézussal való találkozás megváltoztatta életüket – Húsvét 3. vasárnapja - hanganyag

Ami futó találkozásnak látszott először, most a bátorító barátság alkalmává vált és a felismerés pillanata, illetve a Föltámadottal való találkozás meghatározó élménye lett. 






.
 

Római Riportok - 2017. április 30.

Interjú a Szemináriumot fenntartó püspökökkel

A Jézussal való találkozás megváltoztatta életüket – Húsvét 3. vasárnapja

A hét első napján, amikor kora hajnalban az asszonyok kimentek a sírhoz és azt üresen találva két angyallal találkoznak, akkor az angyal ezt kérdezi tőlük: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt”(Lk 24,6). „A sírtól visszatérve, mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek… de azok üres fecsegésnek tartották és nem hittek nekik”(Lk 24, 9-11).

Emiatt teljes a káosz és a kiábrándultság az apostolok és a tanítványok lelkében. És mint ilyenkor lenni szokott, nem a józan-ész, nem a tények, nem a hiteles tanúk számítanak, hanem a mende-monda, a pletyka, a hisztéria. És mindez azért van, mert nem valósította meg álmaikat, hozzá fűzött reményeiket. Azt remélték, hogy Jézus kinyilatkoztatja magát, mint Isten, megszabadítja Izraelt, kiűzi a rómaiakat, felállítja Isten uralmát, leleplezi a képmutatást, felfedi a korabeli papok kétértelmű tevékenységét, megszünteti a külsőségek szatócskodását, szétszakítja az írástudók pókháló-szövevényeit és a szabad, valódi hit útját egyengeti.

Ezt a lelkiállapotot, sivár és silány kiábrándultságot szinte kézzelfoghatóan képviseli Jézus két tanítványa, akik elhagyják Jeruzsálemet, az apostolok és tanítványok közösségét, hogy visszatérjenek Emmauszba, hogy visszatérjenek régi életükbe Annyira összetörte őket Jézus kivégzése, hogy már-már a meghasonlás örvényébe kerültek. Szemük, agyuk elsötétült, - önmagukat elvesztő, meghasonlott, személyiségükben megsérült, botorkáló vándorokká váltak.

A tanítványok nem hogy vigasztalták volna egymást, épp ellenkezőleg, még jobban felkorbácsolták egymás indulatát. Ennek következtében erőt vett rajtuk a menekülés démona: legjobb itt hagyni ezt a helyet, gondolták magukban, a szégyen városát. A kísértés azért is rettentő, mert Jeruzsálem minden hívő legszentebb szentélye, Jahve, azaz Isten otthona és ők ezt az otthont hagyják el.

Tény, hogy ilyen állapotban csak menekülni lehet. De hová? Önmagunk elöl, nem mehetünk sehová: árnyéka vagyunk saját énünknek. Hiába menekültek Jeruzsálemből, önmaguk zsákutcájába jutottak, s ha nem találkoztak volna Jézussal, végképp eltévedtek volna saját lelkük útvesztőjében. A Jézussal való találkozás döntően megváltoztatta e két kétségbeesett ember lelki útirányát.

Az emmauszi tanítványok megtérése abból állt, hogy Jézus megállította és nem engedte tovább őket, - eléjük állt a menekülésük legveszélyesebb kanyarjánál, hogy száznyolcvan fokos fordulattal visszairányítsa őket oda, ahová valók, ahol lelkük, sorsuk fészke, otthona van: Jeruzsálembe, amit nem illik, nem szabad cserbenhagyni, amit vállalni kell!

A tanítványok csalódottan, szomorúan bandukolnak az emmausz felé vezető úton. Ekkor szegődik melléjük valaki, akiről sokáig nem derül ki, kicsoda is valójában. Bár lángol a szívük szavai hallatán, de túl nagy még a csalódottságuk. És Jézus magyaráz, nagyon türelmesen, hosszasan, kilométereken át. Ez a magyarázat kellett ahhoz, hogy az ellentétes pólusnál megrekedt tévedésükből ki tudja őket ragadni.

Biztosak lehetünk benne, hogy ugyanezt velünk is megteszi. Melengeti didergő szívünket, élesztgeti hitünket isteni szavával. Mellénk is mellénk szegődött, és kísér, hosszú kilométereken át: egész életünkön. Időnként felismerjük őt, mint az emmausziak, a kenyértörésben. De legtöbbször furcsa vándorként követ, velünk zarándokol. Megszólít egy-egy ember szavával, tetteivel, választ vár, de ha szomorúan bandukolunk, még vigasztalni is megvigasztal. Néha meg belső hangként halljuk szavát, és jól tesszük, ha figyelünk rá. Ha figyelünk rá, akkor hangja átforrósítja szívünket, unalmas hétköznapjainkból nehéz, de csodálatos kalanddá változtatja életünket. Ha belebocsátkozunk ebbe a kalandba, lassan kibontakozik szemünk előtt a titok, és részesei lehetünk a feltámadás titkának.

A tanítványok teljes megtéréséhez azonban még valami kell. Bár lélekben már kezdenek "átállni", és szívük lángol (Lk 24,32), de még hiányzik a végső elhatározás: a hazamenetel Jeruzsálembe. Különben is "esteledik és már lemenőben van a nap". Ilyen helyzetben elbátortalanodik a vándor. És ki tudja, holnap lesz- e még annyi ereje az embernek, hogy valóra váltsa azt, amit ma olyan szépen elgondolt...

Az Úr Jézus ezt nagyon jól tudja. Éppen ezért látszatra ugyan "úgy tett mintha tovább akarna menni", valójában mégis velük maradt. Sőt, asztalhoz ült velük, ami mindenhol, különösen Keleten a szívélyesség, barátság, intimitás jele. Ami futó találkozásnak látszott először, most a bátorító barátság alkalmává vált és a felismerés pillanata, illetve a Föltámadottal való találkozás meghatározó élménye lett.

Szent Lukács szinte szóról szóra azonos mondattal fejezi ki az emmauszi kenyértörés leírását és a nagycsütörtöki Utolsó vacsora történését: kenyeret vett kezébe, - hálát adott, - megtörte, - odanyújtotta nekik (vö. Lk 22,19 és 24,30).

Annyi bizonyos, hogy ez a gesztus annyira jellegzetesen jézusi volt, hogy nem a bibliamagyarázata közben, nem a hanghordozása alapján, hanem a kenyértörés pillanatában és magának a módnak, a jézusi gesztusnak láttán történt a minden kételyt elsöprő felismerés, a perdöntő meggyőződés, hogy a hozzájuk csatlakozó idegen maga Jézus, a Feltámadott!

Vagyis azzal ültek egy asztalnál, akiről azt gondolták három napon keresztül, hogy mindaz, amit tanított, merő illúzióvá vált keresztrefeszítése miatt. De azáltal, hogy most saját maguk meggyőződtek, hogy a Feltámadottal találkoztak, tehát él, megtanulnak új módon találkozni a Keresztrefeszítettel is. Élményük lényege feloldja minden problémájukat, hiszen Isten Jézus mellett áll halálában is! Most már "az ismeretlen vándor" akár el is távozhat, hisz ettől a pillanattól jelenlévő marad számukra akkor is, ha eltávozik.

Ez az a hitélmény, melyben részesülhet minden hívő. A hit kegyelme segít abban, hogy hogyan hihetek a Feltámadottban, aki egyben Keresztrefeszített is. Ennek a felismerése történt Emmauszban, - és "ekkor eltűnt előlük" (24,31).

Most már nincs miért menekülni. Sőt, vissza kell menni, rohanni Jeruzsálembe, melyet hűtlenül elhagytak. "Lángoló szívvel" siettek vissza, hogy elmondják életük egyetlen és megmásíthatatlan élményét a Tizenegynek, akik ugyanezzel az élménnyel várták őket: láttuk, megjelent Simonnak is!

A mai evangéliumi szakasz isteni üzenete: a szentmise igeliturgiája és áldozati része, eukarisztikus lakomája, két olyan "közeg", amelyben valamennyien megtapasztalhatjuk Krisztus jelenlétét. Mert ne feledjük, az emmauszi tanítványok mi vagyunk, s Emmausz nem más, mint ez a templom. Ha tehát a Föltámadottal akarunk találkozni, nem látomásokra kell várnunk vagy jelenések után szaladgálnunk, hanem nyitott szívvel kell részt vennünk a szentmisén. A mai szentmisében arra kérjük Istent, adjon nekünk ilyen nyitott szívet, hogy e templom Emmauszában föl tudjuk fedezni az élő Krisztus jelenvalóságát.

Feltámadásról P. Jean-Pierre Torrell OP : L'entrée dans la vie éternelle (III, 53)

Szent György búcsú és templom megáldás Esztelneken

A többi kép ide kattintva nézhető meg

2016 szeptemberében fogtunk hozzá templomunk felújításához. Kezdtük a pléhtető hibáinak kijavításával, újrafestésével és a csatornahálózat kicserélésével, majd folyattuk a templombelső teljes felújításával.

Kiegészítettük a hiányzó liturgikus bútorokat, önálló tabernákulumot, előkészítő asztalkát, papi és ministráns székeket, valamint szobortartókat készíttettünk cserefából. Viszont az „i” betűre a pontot a hársfából készült domborművel tettük fel, amely a templom védőszentjét, sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja, amit a sepsiszentgyörgyi szobrász, Varga Mihály faragott és adományozott templomunknak. A dombormű április 23-án, templombúcsúnk előestéjén került a helyére. Így, április 24-én, délelőtt 11 órakor templomunk közössége kettős ünnepet ülhetett: felújított templomunk megáldását és búcsúját.

A templom megáldója és az ünnepi hálaadó-búcsús szentmise főcelebránsa Exc. és Ft. TAMÁS József segédpüspök atya volt, akivel a kerületből érkezett paptestvérek, valamint a távolabbról jött ferences atyák koncelebráltak. A kántori szolgálatot Gergely Gábor kántor úr látta el és közreműködött az általa vezetett Kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia Gyermekkara.

Szentbeszédében a püspök atya a szenthely, a templom fontosságáról és a hívő ember életében betöltött szerepéről, illetve a védőszent, a sárkányölő, a hétfejű sárkány legyőzőjének legendájából kiindulva, a hét főbűn elleni küzdelem időszerűségéről beszélt. (A teljes beszéd a következő linken hallgatható meg: http://frszilveszter.blogspot.ro/2017/04/szent-gyorgy-bucsu-es-templom-megaldasi_24.html)

Templomunk kettős ünnepére három napos lelkigyakorlattal készültünk, amit a Brassóból jött Marián testvér tartott a résztvevőknek, akiknek figyelmét a lelki-újjászületés fontosságára hívta fel, és mikéntjét egy-egy feltámadási tanú példájával mutatta be.

Szeretném remélni, hogy felújított templomunkat sok olyan gyerek, fiatal, felnőtt és idős fogja igénybe venni, megtölteni, akik maguk is törekszenek a megújulásra, a lelki újjá születésre, így mélyítve el kapcsolatukat Istennel és tökéletesebbé téve embertársaikkal. Ugyanis egy templom szépségét, értéket igazából nem a falak milyensége adja meg, az is, de sokkal inkább az a tény, ha azt a hívek sokasága veszi igénybe, tölti meg, bensőséges imával, és Istent dicsérő énekével.

Az ünnep előestéjén – Háromszéken az első állandó színházat építő esztelneki ferences testvérek emlékének adózva –, egy kis kulturális eseménnyel is megajándékoztuk a templomot teljesen megtöltő érdeklődőket.

A kulturális esemény első részében az Esztelneki Nagy Mózes általános iskola diákjainak előadásában a Szent György legendájának megelevenítését láthattuk. A legendát az iskola két pedagógusa, Varga Katalin és Fülöp Julianna dolgozta fel és tanította be. A diákok pedig nagy sikerrel adták elő, kivívva a nézők tetszését, amit nagy tapssal jutalmaztak.

A kulturális esemény második részében, ünnepi hangversennyel tisztelgett a Csíkszeredai „Amabile duo” együttes Szent György vértanú előtt. Az együttest két fiatal zenetanár alkotja, akik nagy szívügyüknek tartják eljutatni és megismertetni az élő klasszikus zenét a legkisebb települések lakóival is. Péter Ernőről van szó, aki hegedűn játszott és Polgár Szabolcsról, aki zongorán. Szenvedélyes játékukkal emlékezetessé tették esténket és felejthetetlen élménnyel ajándékoztak meg bennünket. Isten fizesse meg nekik a fáradozásukat.

Hálás köszönetet és Isten fizessét szeretnék mondani mindazoknak, akik csak egy kicsit is segítettek anyagiakkal és imáikkal abban, hogy templomunkat szebbé, otthonosabbá tegyük Isten dicsőségére és lelkek üdvére.

Esztelnek, 2017, április 24., Szent György ünnepén

Kakucs Béla, fr. Szilveszter ofm

Házfelelős és templomigazgató

Római Riportok - 2017. április 23.

Szent György búcsú és templom megáldási szentmise szentbeszéde - hanganyag

.

Az Esztelneki ferences templomban elhangzott Szent György búcsú és templom megáldásának szentbeszéde, amit Ft. Tamás József püspök úr tartott.

Szent György búcsú és templom megáldási szentmise Esztelneken - hanganyag

Varga Mihály szobrász alkotása

Április 24-én, délelőtt 11 órakor került sor templomunk búcsú ünnepére és a felújított templom megáldására. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Ft. Tamás József püspök atya volt. Koncelebráltak a kerületből érkezett paptestvérek, valamint a távolabbról jött ferences atyák. A kántori szolgálatot Gergely Gábor kántor úr látta el és közreműködött az általa vezetett Kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia Gyermekkara. 

 



.

Szent György legendája képekben

Az Esztelneki Nagy Mózes általános iskola diákjainak előadásában került sor a Szent György legendájának bemutatására. A legendát Varga Katalin és Fülöp Julianna dolgozta fel és tanította be. A diákok nagy sikert aratva mutatták be a templomot megtöltő híveknek. 

A többi képet ide kattintva lehet megnézni.

Szent György búcsúra és a felújított templom megáldására készülőben: triduum 3. - hanganyag

Az esztelneki ferences templomban háromnapos lelkigyakorlattal készülünk a templom kettős ünnepére: felújított templomunk megáldására és a búcsúra. A fr. Marián ofm által, vasárnap tartott szentbeszéd hanganyagát adjuk közre itt.

.

Szent György búcsúra és a felújított templom megáldására készülőben: triduum 2. - hanganyag

Az esztelneki ferences templomban háromnapos lelkigyakorlattal készülünk a templom kettős ünnepére: felújított templomunk megáldására és a búcsúra. A fr. Marián ofm által, szombaton tartott szentbeszéd hanganyagát adjuk közre itt.

.

Szent György búcsúra és a felújított templom megáldására készülőben: triduum 1. - hanganyag

Az esztelneki ferences templomban háromnapos lelkigyakorlattal készülünk a templom kettős ünnepére: felújított templomunk megáldására és a búcsúra. A fr. Marián ofm által, pénteken tartott szentbeszéd hanganyagát adjuk közre itt. . 

A képek ide kattintva nézhetők meg

A Képek itt tekinthetők meg.

Meghívó a Szent György búcsúra és a felújított esztelneki ferences templom megáldására

A szent György vértanúról nevezett ferences templom búcsúünnepét a napján április 24-én, hétfőn délelőtt 11 órakor tartjuk.

E búcsús-hálaadó szentmise keretében Ft. Tamás József püspök atya áldását adja felújított templomunkra, a liturgikus bútorokra és az oltárképet helyettesítő domborműre.

E a kettős ünnepre három napos lelkigyakorlattal készülünk, ami azt jelenti, hogy 21-én, 22-én, azaz pénteken és szombaton délután 6 órától lesz szentmise és lelkigyakorlatos szentbeszéd és 23-án, vasárnap pedig a délelőtti ½ 11-es szentmise keretében.

A lelkigyakorlatot Marián testvér vezetni, a Brassó-i ferences kolostorunkból.

Szintén 23-án, vasárnap este 6 órától, Szent György ünnepére és a felújított templom megáldására készülőben iskolás gyerekeink Szent György legendáját adják elő templomunkban és a Csíkszeredai „Amabile duo” együttes ünnepi hangversennyel tiszteleg templomunk védőszentje előtt. Közreműködik Péter Ernő hegedűn és Polgár Szabolcs zongorán.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk eme kettős ünneplésünkre, Esztelnekről és a közeli valamint a távolabbi településekről is.

Esztelneki Barátok

Öreg néne őzikéje (Fazekas Anna)

Csodákat kik látni vágytok - Szent Antal kilenced

 Az esztelneki ferences templomban a Szent Antal kilencedet április 18-án kezdjük, és június 13-án fejezzük be. 

Minden kedden a szentmisék délután 6 órakor kezdődnek.

Szent Bonaventúra Himnusza Szent Antal tiszteletére

      1263. április 13-án felnyitották Szent Antal sírját. A jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére a szent nyelvét teljesen épen találták. Szent Bonaventura, aki jelen volt ennél az eseménynél, a csodától lenyűgözve ekkor írta meg ezt a himnuszt:

Csodákat kik látni vágytok,

Ó, jöjjetek Szent Antalhoz,

Fekélyt, nyomort, vétket, halált,

Sátánt, elűz, gyógyulást hoz.

 Szent Antalnak imájára

Tenger enged, bilincs törik,

Az elveszett tagot, vagyont,

Ifjú és agg visszanyerik.

Veszély tűnik, szükség múlik,

Páduában azt hirdetik,

Azt beszélik, kik érezték

Szent Antalnak jó tetteit.

Szent Antalnak imájára

Tenger enged, bilincs törik,

Az elveszett tagot, vagyont,

Ifjú és agg visszanyerik.

Dicsőséget zengünk neked,

Atya, Fiú és Szentlélek!

Szentháromság egy Istennek

Áldás legyen és dicséret!

Szent Antalnak imájára

Tenger enged, bilincs törik,

Az elveszett tagot, vagyont,

Ifjú és agg visszanyerik.

Római Riportok - 2017. április 16.

Nagyanyámnak igaza volt… - Imre atya húsvéti írása Stuttgartból

Gyakran jut eszembe régen elhunyt nagyanyám. Sovány, szikár alakja még most is fel-felsejlik előttem, ha néha gyermekkorom emlékeire révedek.  35 évesen özvegyen maradt három gyermekével, mert férjét, nagyapámat elvitte a háború utáni fogság… Sokat, nagyon sokat szenvedett!

Hogy milyen nehéz volt az élete, azt csak anyámtól tudom. Ő ugyanis soha nem beszélt róla. Mintha egy nagy ólomlakattal örökre lezárta volna a régi tragikus emlékeket…

Másról azonban igen csak szeretett beszélni. Istenem, mennyit mesélt! Hogy honnan vette a történeteit, mai napig sem tudom, csak azt jegyeztem meg gyermekfejjel, hogy ha azt mondom neki: “Ides, mondjon egy mesét!”, akkor soha nem kérette magát kétszer. És érdekes módon, soha nem ismételte őket! Még ma is sokszor eszembe jut kedvence, Szidia hű fia, vagy a Kaplonyi láp rengeteg mondája… De nem csak ilyen „világi“ meséket tudott, hanem számtalan vallásos legendát és történetet is.

Az egyik épp a minap jutott eszembe… Most elmondom Nektek is…

„Nagypéntek volt. A kereszt alatt kis csapat állt összebújva, félve és remegve: Jézus édesanyja, Mária, kedvenc tanítványa, János, Mária Magdolna és még egy pár asszony. Halk sírásukat elnyomta a tömeg hangos zsibongása és kárörvendő csúfolkodása…

Odébb a katonák kockáztak leheveredve. Játék közben fel-felnéztek a kereszten függőre, akinek a fején egy dúrva töviskorona éktelenkedett, és rettenetesen szenvedett. ‚Na’, kiabálta röhögve az egyik, - ‚csiklandozzák a szegek a kezedet? Félrecsúszott a koronád? Ha nem tetszik, szállj le és igazítsd meg!’ A többiek hahotáztak a jó viccen. Egyikük egy darab után felállt, odament a másik két felfeszítetthez, és összetörte a lábszárcsontjukat. Amikor Jézushoz ért, felszólt neki: ‘Hol van az istened, akiről azt mondtad, hogy atyád? Alszik talán és azért nem jön segíteni neked?’ Társai hasukat fogták a nevetéstől, majd fejükre mutattak abban az értelemben, hogy Jézusnak nem sok van ‚ott fenn’ a fejében… Ő azonban már a halállal vívódott: ‚Atyám,’ - szólt, ‚ne ródd fel nekik ezt a bűnt, mert nem tudják, mit cselekszenek!’ Majd lehajtotta a fejét, és kiadta a lelkét… A katona erre átdöfte a szívét…

Erre felmorajlott a föld gyomra. A tömeg zsivaja egycsapásra elnémult. Majd miután megremegett a hegy, a nap is kialudt. Olyan sötét lett, mint éjszaka! Erre a tömeg fejét vesztve szétszaladt. A katonák is előbb reszketni kezdtek, mint a nyárfalevél, majd hanyat-homlok elfutottak. Csak Jézus barátai maradtak a kereszt alatt és gyászolták halott Mesterüket… Majd miután egyikük, Arimateai József bement Pilátushoz és elkérte tőle a holttestet, eltemették, majd hazamentek…

Benn a városban az emberek bereteszelték maguk mögött az ajtót, mert féltek, és türelmetlenül várták, hogy vége legyen a sötétségnek. De a sötétségnek nem akart vége szakadni! Pedig még csak délután három óra volt. Aztán még egy óra eltelt, de a nap csak nem sütött ki. Sőt, este lett úgy, hogy nem tűntek fel áldott sugarai... Az emberek olyan nyugtalanul nem aludtak még soha, mint aznap éjjel...

Jézus tanítványai sem tudták lehunyni a szemüket. Márkék házában találkoztak titokban, ahol a többi tanítvány is együtt volt, akik nem mertek kimenni a Golgotára. Mindüket nagyon gyötörte a lelkiismeret. Különösen Pétert, aki hangosan zokogott, mert háromszor is megtagadta a Mestert. Látszott rajta, hogy rettenetesen szenved...

Másnap reggel nem akart megvirradni. Bár az órák már nappalt mutattak, ugyanolyan sötét volt egész Jeruzsálemben, mint azelőtt nap délután három órától... Az emberek benn vakoskodtak; gyertyát vagy lámpát gyújtottak, és nem mertek kijönni a házaikból. Jeruzsálemre szokatlan síri csend borult...

A tanítványok sem mertek kijönni a házból... Néha egyikük fel-felidézte az utolsó napok eseményeit, de a többiek alig kapcsolódtak bele a beszélgetésbe, mert mindannyiuknak nagyon fájt, hogy olyan gyáván viselkedtek a Mesterrel szemben. Péter egy szót sem szólt. Arcán néha le-legördült egy-egy kövér könnycsepp, de még csak le se törölte... Igy telt el az egész nap csendben – és sötétségben...

Húsvétvasárnap pitymalatkor az asszonyok magukhoz vették a temetéshez szükséges illatszereket, és kimentek Jézus sírjához... De alig telt bele kicsi idő, már ismét otthon voltak, és lelkendezve mesélték, hogy Jézus teste nincs a sírban és nekik ott egy angyal azt mondta, hogy Jézus feltámadt! Péter erre rettenetesen dühbe esett! ‘Asszonybeszéd!’ – mondta felindultan. ‘Ellopták a testet a főpapok... Majd én megyek és megnézem!’ – ütött a mellére, és kirohant a házból. János is vele tartott. Amikor a sírhoz értek, az valóban nyitva volt: a nagy kő, amit a főpapok odaállítottak és lepecsételtek, ott feküdt a földön leborítva és szétzúzva. Péter és János bementek a sírba. Amikor János meglátta a kendőket, amelyekből a test kiszállott, megértette, hogy Jézus valóban feltámadt! Péter még kételkedett...

Ahogyan visszafelé jöttek az úton, egyszer csak derengeni kezdett az ég alja. Két nap véget érni nem akaró sötétség után ismét felkelt a nap!

Ahogyan a napra néztek, az - láss csudát! – táncolni kezdett az ég alján. Ugrándozott örömében! Hol erre, hol arra, hol le, hol fel szökkelt! Hitetlenül dörzsölték a szemüket.

És ekkor Péter kacagni kezdett. Hangosan, teli szájjal, csak úgy visszhangoztak harsogó nevetésétől a jeruzsálemi utcák. Most már nem volt szomorú! Most már nem volt gyáva, nem érdekelte, hogy meghallják és megtudják az emberek, hogy ő is Jézus tanítványa! Szenvedése egycsapásra derűs, harsány, véget érni nem akaró kacagásba csapott át, mert most már tudta, hogy a Mester valóban feltámadt! Lám, a nap is táncol örömében!

‘Azóta is’, - fejezte be nagyanyám a történetet, ‘Húsvét hajnalán a nap a pirkadó égen táncot lejt afölötti örömében, hogy Jézus feltámadt! De csak azok látják, akik sokat szenvednek! Azok, akiket nagyon bánt, ha hűtlenek néha a Mesterhez. Azok, akik kitartanak Jézus mellett akkor is, ha nehéz az életük!"

Eddig a történet. Hosszú ideig megfeledkeztem róla. Betemette bennem az élet zsivaja...

Egészen addig, amíg Alsóhomoródra nem kerültem plébánosnak, amelyhez a szomszédos Színfalu is hozzá tartozott, ahova rendszeresen átjártam lóháton, a két hűséges kutyámmal...

Az egyik nagyszombaton késő este előbb Homoródon, majd éjfélkor Színfaluban tartottam meg a feltámadási szertartást. Kora hajnalban volt az ünnepi szentmise Színfaluban, majd még napfelkelte előtt elindultam haza, Homoródra, hogy a délelőtti ünnepi nagymise idejére hazaérhessek.

Abban az időben – 1989 tavaszán jártunk! – egy bizonyos dolog miatt nagyon sokat szenvedtem... Hazafelé jövet is állandóan sötét gondolatok foglalkoztattak... Sőt, még a halálfélelem is úrrá lett rajtam...

Egyszer csak, ahogyan az erdőből kiléptem, a Bükk-hegység gerincén felkúszott a nap. Sugarai az egész tájat beragyogták...

És akkor láttam, határozottan láttam, hogy táncol a nap: hármat ugrik!

Örvendett, hogy Krisztus Urunk legyőzte a gondokat, a félelmet, a bűnt és a halált!

Azóta is, ha tehetem, mindig megnézem a Húsvét hajnali napfelkeltét...

Nagyanyámnak ugyanis ezúttal is igaza volt!

Stuttgart, 2017. április 15.

Imre atya

Nagyszombat: Őrállás a szentsírnál, tűzszentelés, szentmise, feltámadási körmenet …

A többi kép itt látható

A Feltámadott Krisztus töltse el... - Húsvéti üdvözlet Esztelnekről

„Kivirradt a tavasz ma húsvét napjára,
új életet öltött ismét föl magára.
Én is e szent napon örömöt hirdetek,
mert Jézus feltámadt! Ezen örvendjetek!” 

(Locsoló versből)

A Feltámadott Krisztus töltse el a „Szilveszter Barát Blogja”-ra látogatok szívét örömmel, derűvel és azzal a rendíthetetlen reménnyel, hogy az élet minden helyzetéből van feltámadás. Még a halálból is!

Szeretettel: Szilveszter testvér Esztelnekről

"Ne féljetek!” Április 15.: Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Ter 1,1-2,2   Zsolt 103  Mt 28,1-10

"Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek..." (Mt 28,10)

"Ne féljetek!" Kétszer hangzik el ez a bátorító felszólítás a mai evangéliumban. Az angyal, majd a feltámadt Krisztus Urunk szólt így az asszonyokhoz. Pedig mennyi félelem és kétség lehetett bennük!

Hogyan reagálnak az őrök az érkezésükre? Olyan zűrös minden! És egyáltalán, ott a nagy és nehéz kő, mely elzárja a sír bejáratát; hogyan fogják megkenni az Úr testét? (Mk. 16, 1; Lk. 24, 1)

Korunk világi embere is hányszor él meg hasonló helyzetet, és rendszerint belepusztul, mert megreked. Nem bír az asszonyokhoz hasonlóan és a keresztényekhez hasonlóan hitben tovább menni az élet útján, ahol együtt jár velünk az Úr angyala, s együtt jár velünk maga az ÚR JÉZUS, aki győzelmet aratott mindenekfelett, miértünk, övéiért.

Boruljunk lábai elé mindannyian, imádjuk és dicsőítsük Őt mindazért, amit értünk tett! NE FÉLJÜNK! Bátran menjünk, és adjuk hírül az egész világnak, hogy minden rosszból, nehézségből van kiút, mindenre van megoldás Őáltala, Ővele és Őbenne, aki volt, aki van, és aki eljövendő!

Bátor vagyok-e elmondani embertársaimnak mindazt, amit értem, értünk tett az Úr Jézus? 

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista

Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

Nagypéntek - Esztelnek - Ferences templom

A többi kép itt látható

Wass Albert: Nagypénteki sirató

"Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban…” Április 14.: Nagypéntek

Iz 52,13-53,12   1Kor 11  Jn 18,1-19,42

"Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt." (Fil 2,5)

Maurice Zundel svájci költő-teológus írta, hogy húsvéttal az istenlét többé nem uralkodást jelent, nem hatalmat mások leigázására, hanem azt jelenti: Isten önmagát adja, mértéket nem ismerve.

Jézussal az istentapasztalat megváltozik, és ennek csúcspontja a nagypénteki kereszthalál. Ettől kezdve két út áll az ember előtt: vagy elutasítja, hogy Istennel ilyen megtörténhet, káromlásnak tartja, és megítéli mindazokat, akik ezt lehetségesnek nevezik, sőt hisznek benne; vagy elgondolkodik,és értelmezni szeretné: ha valóban Isten szenvedett a kereszten, miért vállalta ezt, miért így, és mit akar ezzel kifejezni.

Ez esetben már nem Istent alkalmazzuk magunkhoz, hanem mi alkalmazkodunk Istenhez.

A szeretet mértéktelensége tehát csak a kölcsönösségben lesz valóságos. Isten szenvedése Isten részéről újszerű, hihetetlen vállalkozás. Az emberi hit részéről ezt elfogadni hasonlóképpen az. Isten újdonsága és az emberi hit újdonsága összecseng benne.

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista

Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

Nagycsütörtök: az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe

2017. április 13. csütörtök 08:00

Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap Egyházunkban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálatának nagycsütörtökről szóló összeállítását tesszük közzé.

Jaume Serra: Az utolsó vacsora (1370 körül)

Nagycsütörtök délelőtt az olajszentelési szentmise vezeti be a hívőket a szent három nap ünneplésébe. A püspöki székesegyházakban a püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket. A szentmise alatt kerül sor a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olaja, valamint a – keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használatos – krizma megszentelésére. 

Nagycsütörtök esti liturgiájában az Eucharisztia alapítására emlékezünk, az utolsó vacsora felidézésével, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézik az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van.

Nagycsütörtök az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat. A nagycsütörtöki evangéliumban halljuk, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát. A lábmosás szertartásában Jézus példájára emlékezik az Egyház. A lábmosás a szolga feladata volt és Jézus szolgává tette magát.

A szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. Ezért van a pap fehér miseruhában, ezért szól a mise elején az orgona, ezért van virág az oltáron; ezért szólalnak meg Dicsőségre minden templomban a harangok, a csengők, az orgona. De azután elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek” és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja.

A szentmise utáni oltárfosztás, amikor eltávolítanak az oltárról minden díszt még a terítőt is, Jézus elfogatására és szenvedéseire emlékeztet. A szertartás végén ez a csend is jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat. Az Oltáriszentséget ilyenkor a mellékoltárhoz viszik. Ez Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. A szentmise végén nincs áldás, csendben fejeződik be. A díszeitől megfosztott oltár Jézusra emlékeztet, akit ma éjjel elfognak, megfosztanak ruháitól.

Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött. Kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” - kérdezte tőlük. Erre gondolunk, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltárra kísérjük, s amikor a mise után szentségimádást végzünk... „Legalább egy órát” szeretnénk virrasztani Vele. Elkezdődik a nagycsütörtöki virrasztás (szentségimádás) az értünk vérrel verítékező Jézussal.

Forrás: Magyar Kurír

A hit dala: Kopt keresztények válasza a gyilkos terrorra (magyar fordítá...

Az arab nyelvű gospel szövege:

Mennyei Egyház

Szembenézhetünk a halállal a Krisztusba vetett hitünk miatt
És láthatjuk, amint a gonoszság növekszik és felfedi undorító arcát
És aki gyilkol, úgy gondolja, hogy jót tesz
És elfelejti, hogy semmi sem választhat el minket tőled, mivel tebenned vagyunk

Az egyház nem fél a haláltól, ez egy mennyei egyház
Az egyház imádkozik és megbocsát, és mindig szeret

Urunk, világosítsd meg a szemeket
Urunk, nyisd meg az elméket
Szereteted olvassza meg a szívek kegyetlenségét

Micsoda választhat el minket Krisztus szeretetétől?
Sem nehézség, sem nyomorúság, vagy akár üldözés sem
Te mondtad, hogy e világon nyomorúságunk lesz
Mitől félnénk, amíg velünk vagy az úton?

(A fordítást köszönjük: xeniahw)

„Nyisd meg a vakok szemét…” Április 10.: Nagyhétfő

Iz 42,1-7   Zsolt 26  Jn 12,1-11

"Nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek." (Iz 42, 7)

Az idei Nagyhét legyen a bűnbánat és a lemondások ideje. Ez az időszak teljen meg imádsággal és alázattal. "Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak" - olvassuk Izajás próféta könyvében.

Adjuk át magunkat teljesen a szenvedő Jézusnak, hogy alakítsa a mi szívünket az Ő szent szíve szerint! Kérjük segítségét, hogy szenvedéseinket az Ő kezébe tudjuk helyezni, és érte tudjuk felajánlani s türelemmel elviselni! "Ne felejtsük azt sem, hogy nagyhétfő a szenvedések hetének kezdete. Jézus önként megy elébe a szenvedéseknek, amelyek rá várnak. Nem menekül előlük, nem zúgolódik, nem keres kibúvót.

A nagyhét passiótörténetének szenvedései, melyeket Jézus értünk vállalt, tanítsanak bennünket arra, hogy életutunk szenvedéseit, problémáit mi is zúgolódás nélküli keresztény lelkülettel fogadjuk – Szent Pál szavaival élve –, kiegészítve saját szenvedéseinkkel azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéseiből...

A csíksomlyói kálvária egyik stációján ez olvasható: "Keresztviselő Jézusom, tanítsd meg népedet, hogy krisztusi lélekkel viselje keresztjét!"Ezen a napon imádkozzunk ezért a krisztusi kereszthordozó lelkületért is." Én milyen módon segítek Krisztus keresztjét vinni?

Virágvasárnap - Esztelnek Ferences templom - 2017

A többi kép itt érhető el.

Itt az óra… - Virágvasárnap

Virágvasárnap - 2016 - Esztelnek - Ferences kolostor

Virágvasárnap a keresztény világ számára a nagyhét kezdete. Ekkor ünnepli az Egyház Krisztus Urunk Jeruzsálemi bevonulását a húsvéti misztérium beteljesedésére. Ennek az ünnepnek kettős jellege van: egyrészt a győzelem és a megdicsőülés napja, amelynek jele a győzelmi pálma, a barka, másrészt a szenvedés és a halál ünneplése is ez a nap, amelynek jele a misében szereplő passió, vagy szenvedéstörténet.

Így hát, virágvasárnap szertartásaiban egyszerre van jelen az öröm és a halál, a dicsőség és a szenvedés, a nép lelkendezése és gyűlölettől eltorzult kiáltozása. Minden bizonnyal, ugyanazok az emberek, akik a szentmise előtti evangéliumi szakaszban, a barka szentelés szertartásában, még hozsannát kiáltanak, a másodikban, a passióban már Krisztus kereszthalálát követelik: „Keresztre! Keresztre vele!”.

A virágvasárnapi esemény sorozatnak a középpontjában a szelíd és alázatos szívű Jézus áll, a csöndes, a hallgatag, és aki mégis hallatlanul erőteljes, nagyhatalommal rendelkező, hisz egyetlen szavával végpusztulást idézhetne elő, a halottakat életre keltő, a templomot tisztító vagy éppenséggel tanító, és kivégzői bűneinek bocsánatáért imádkozó Megváltó.

Virágvasárnap tehát kétféleképpen áll előttünk az Úr Jézus: mint a király, és mint a szolga.

Az Úr Jézus először Királyként áll előttünk, hisz a Királyoknak kijáró Aranykapun vonul be a Szent Városba, Jeruzsálembe, egyéves szamárcsikó hátán, amelyen még senki sem ült.

Király, hisz a nép szavai, lelkendezése akként hirdetik meg. „Jeruzsálem gyermeknépe pálmafának ágait hozván elébe ment az Úrnak” - énekeljük emlékezve a fiatalokra, gyermekekre, akik az első Virágvasárnap a királyi udvartartás apródjaivá lesznek.

A tömeg így köszönti Jézust: „Hozsanna, áldott, ki az Úr nevében jön.” Ezek a szavak a sátrak ünnepére utalnak, amikor a hívek pálma-, mirtusz- és barkaágakkal járják körbe az oltárt. Most a nép ezeket a szavakat Jézusra alkalmazza, akiben meglátja, hogy az Úr nevében jön, hogy Ő a Messiás. Jézusban tehát felismerik azt, akiben Isten jelen van közöttünk. Izraelnek ez a reménykiáltása az egyház kiáltásává vált ahhoz, aki új módon jött el közénk az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben. Köszöntsük Őt, aki testével és vérével elhozta és elhozza minden egyes szentmisében Isten dicsőségét a földre.

Királyként érkezik Krisztus, hisz beteljesíti a próféciákat, köztük a Zakariásét (9,9) – „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján”, és első útja, a bevonulás maga nem máshová visz, mint magába a Templomba.

Ugyanazt teszi most Krisztus, mint tették korábban a babiloni fogságból hazatérők vagy a Makkabeusok, akik először a pogányság által megszentségtelenített templomot vették birtokba, azt megtisztították és újra felszentelték.

Az Úr Jézus előtt is megnyílnak a város kapui, a nép hódol előtte, ő pedig megtisztítja a kereskedők és kufárok által „vásárcsarnokká” tett templomot és Szentélyt, mondhatni szakrálisan birtokba veszi királyságát ő, az Isten Fia, aki Zakariás próféta jövendölése alapján a szegények, a béke és az egyetemesség királya lesz, illetve életvitelével Ő maga bizonyította, hogy lett.

Másodszor az Úr Jézus szolgaként áll előttünk a mai napon, s ezt már a bevonulás közben is érezzük. A méltatlankodók, a túlbuzgók, a rosszmájúak fékeznék az ünneplést, elhallgattatnák az éneklőket. Már ekkor érződik az emberi ellenszenv és gonoszság ereje, amely a legszebb pillanatot is tönkre teszi. De Jézus mindettől nem retten meg.

Szolga ő, hisz szolgálni jött, mondta az utolsó vacsorán, amikor vászon kendőt kötött maga elé, s megmosta tanítványai lábát, ezért hát nem zavarja meg, ha az embereknek egy része sajnálja tőle a hódolatot. Tudja nagyon jól, hogy az ő szolgaságának valódi értelme abban áll, hogy engedelmes Fia az Atyának. Épp ezért ha az emberi dicsőítés el is hallgat, a kozmosz fogja a dicséretet zengeni neki. A kövek, az élettelen világ egész létével magasztalja őt.

Ebben a pillanatban már rávetül a passió, a szenvedés árnya a virágvasárnapi bevonulásra. Már ekkor ott állnak az út szélén az emberek, akik elveszejteni akarják a Messiást. Már ekkor felüti fejét az emberek között a széthúzás, a véleménykülönbség és a belőle származó szakadás. Mindez egyenesen vezet a még ma is tartó nagypénteki tragédiáig, amikor egy rablógyilkos élete fontosabb lesz a nép számára, mint az élet adójáé, Jézus Krisztusé, amikor a kényelemhez való ragaszkodás miatt nem vagyunk képesek az áldozat vállalásra, amikor saját „igazunkat” hangoztatva nem vagyunk hajlandók megbocsátani az ellenünk vétőnek…

Krisztus Urunk mindezzel tisztában van. Miután élete legutolsó szakaszát Jeruzsálemtől távol töltötte, hisz nem jött még el az ő órája, most megérkezik a városba, a lehető legnagyobb nyilvánosság közepette. Nem bujkál. Sőt mi több, a templomba való dicsőséges bevonulással, s a templommegtisztításban tetőző menettel mindennél világosabban mondja ki: Jeruzsálem, megérkezett a királyod.

Innentől kezdve nincs kitérés, nincs fondorkodás. Olyan felkiáltójel ez, amelyre felelni kell. Ha a főpapok nem lépnek semmit, akkor azzal a nép előtt mintegy elismerik Krisztus királyi fenségét. Épp ezért mindabban, amiről a jeruzsálemi bevonulás szól, döbbenetes tudatosságot kell meglátnunk. Nincs ebben véletlen. Ez nem egy hirtelen, spontán népünnepély.

Jézus az imádságban, az Atyával a Szentlélekben beteljesülő közösségében elérkezett arra a pontra, amikor ki mondja: itt az óra.

A választott nép ekkor ünnepli a húsvétot, az egyiptomi fogságból való szabadulás emlékét, a város tele a legmesszebbről érkezett zarándokokkal. Amit Jézus ekkor tesz, amilyen útra elindul, nem csak Júdeában, de az egész zsidó világban visszhangra kell, hogy találjon. Ezen a ponton Krisztus nem vár többé. Nem vitatkozik többé. Mindennek vége. Most, királyként és szolgaként kimondja önmagát a Szent Városban. Ez Virágvasárnap.

A Nagyhét a várakozás ideje. Mi lesz a válasz? Hogyan reagál minderre a Város? A főpapok és a nép miként mondja ki a saját szavát Jézus hatalmas felkiáltójele után? Nagypéntek az emberek válasza lesz. Húsvétvasárnap az Istené.

Mi pedig, két évezreddel későbbi hívek, krisztuskövetők, ebbe a titkos valóságba igyekszünk bekapcsolódni.

Virágvasárnap értsük meg Krisztus üzenetét, halljuk meg szavát, s ezután a Nagyhét napjaiban igyekezzünk a hit, a ráhagyatkozás, a szeretet mind teljesebb válaszát megfogalmazni: Krisztus mellett, Krisztusért, Krisztussal, akiben meglátjuk királyunkat, aki szolgálni tanít bennünket.

A bűnbánat, az önmegtagadás, a jócselekedet, a szentmiseáldozaton való részvétel, az imádság, a Szentírás olvasása, a Katolikus Egyház Katekizmusának figyelmes tanulmányozása, és az elmélkedés ennek legyen útja, hogy a nagyböjti belső zarándoklásunk végén valóban elérjünk Húsvét örömére.

Állami kitüntetéssel elismert életpályák

„Jézus a népért hal meg…” Április 8.: 5. nagyböjti hét szombat

Ez 37,21-28   Zsolt 17  Jn 11,45-57

"Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit." ( Jn 11,45-57)

Jézus értem is meghalt, de meghalt a haragosomért is, ellenségeimért is!

Keresztény életem nehézsége ott kezdődik, hogy hogyan viszonyulok embertársaimhoz. Őszintén belátom-e igaz haragomat másokkal szemben? Lehet, hogy dühömben én is "szeretném eltüntetni ellenségeimet", mondjuk, hogy - "Követ dobok rájuk", - Lelkileg gyötröm, vagy - Üldözöm haragommal és égre-földre keresem őket ...

Krisztus, segíts belátnom az általam okozott fájdalmat és szenvedést! Add, hogy kinyújthassam kezemet embertársamnak testvérként!

Isten, könyörülj rajtam, hogy én irgalmas tudjak lenni, hogy képes legyek az igaz krisztusi szeretetre!

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista

Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

„Halál Testvér”... Imre atya írása Stuttgartból

Mikor először olvastam Szent Ferenctől (1182-1226) ezt a kifejezést, azt hittem túloz. Később azonban, amikor jobban megismerkedtem életével és gondolkodásmódjával, igazat adtam neki: a halál valóban testvérünk, hisz azért kopogtat életünk ajtaján, hogy hazavigyen bennünket igazi otthonunkba, és ott örökre együtt lehessünk azokkal, akiket szerettünk...

Ebben a nagyböjtben is sokat foglalkoztam a gondolatával. Nem csak ilyen és ehhez hasonló idézetek segítettek ebben, mint: „A kereszt (értsd: a halál) másik oldalát feltámadásnak hívjuk!” Hanem egy érdekes színi előadás is...

Az egyik müncheni színházban már évek óta játszanak egy darabot, és nem tudják a műsorról levenni, mert mindig telt ház van. Talán már Ti is láttátok a televízióban. Címe: Gáspár, a szeszfőző.

A darab röviden arról szól, hogy Gáspár, a szeszfőző lassan megöregedett. Életét szeretné tovább élni, bár ahogyan így most visszatekint rá, soha nem volt könnyű.

Amint egy este szobájában üldögél, hirtelen kopogtatnak. Amikor kinyitja az ajtót, visszahőköl: maga a halál áll előtte. Nem kertel, hanem azonnal megmondja: Gáspárért jött, mert a neki előre kijelölt életévek száma elmúlt... Gáspár azonban élni szeretne, ezek után most már különösen. Elkezd hát a halállal alkudozni. Végül fogadást ajánl neki. Kártyázzanak. Aki veszít, az enged. Ha ő, Gáspár bukik, akkor követi a halált. Ha viszont a halál veszít, akkor még ad Gáspárnak 18 évet.

Kártyázni kezdenek. Gáspár serényen önti a halálnak a pálinkát – egyik poharat a másik után. Az végül is annyira felönt a garatra, hogy nem veszi észre: Gáspár a játék folyamán csal. Amikor befejeződik a játszma, Gáspár győztesként állhat fel az asztal mellől. A halál viszont veszít, és mivel szavának kell állnia, Gáspár nélkül távozik...

Gáspár a szeszfőző nagyon boldog. Még van neki 18 éve. A biztonság merésszé teszi: szikláról ugrik le, folyóba veti magát, kocsi elé ugrik: semmi sem árt neki, hisz a halál még nem jöhet érte...

Egy idő után azonban nem találja helyét a világban. Egyre magányosabbá válik. Azok, akiket szeret, rokonai, barátai, ismerősei elhullnak mellőle. Legjobban unokahúgát, Máriát gyászolja, aki egy vihar alkalmával jár szerencsétlenül...

Az élet ezek után már Gáspárnak egyáltalán nem okoz örömet.

Eközben fenn az égben Szent Péter ugyancsak megmossa a halál fejét, amikor az Gáspár nélkül jön vissza. Azonnal visszafordítja, mert Gáspár élete – fogadás ide, fogadás oda - lejárt!

A halál nehéz szívvel megy vissza, hisz szavát adta, és azt nem akarja megszegni. Egy este hát ismét bekopog Gáspárhoz. Könyörögni kezd neki: „Gyere, legalább csak egyszer nézd meg, mi vár rád. És ha neked ott fenn nem tetszik, megígérem, visszahozlak.”

Gáspár belemegy az alkuba. Fenn megérkezve, szeme könnybelábad. Elsőnek ugyanis elhunyt felesége jön feléje, azután szülei, testvérei, rokonai, barátai, ivócimborái – és a sor végén kedvenc, imádott unokahúga: Mária. Ekkor dönt: „Maradok!” A halálhoz fordulva ezt mondja: „Köszönöm neked, hogy ide betekinthettem. Mindent megért!”

A színdarab mintegy három óráig tart. Bevallom, nemcsak a többi nézőt, de engem is örömmel töltött el, amikor Gáspár a kártyában – mégha csalással is, de – legyőzte a halált. Én is neki szurkoltam, én is élveztem a győzelmét. Mert alapjában véve minden ember élni akar, és arra vágyik, hogy valamiképp lebírja a halált.

De amint halad a darab cselekménye előre, az öröm helyét egyre inkább átveszi a melankólia. Az ember arra gondol, hogy igaza van a szerzőnek: itt a földön nincs gondtalan, felhőtlen élet. Minél inkább öregszünk, az évek, a hónapok, a hetek és a napok egyre inkább teherré válnak. És, ami legfőbb: egyre jobban magunkra maradunk...

Végül nagyon könnyű Gáspárral az ég felé tekinteni, majd vele együtt oda belépni, mert az ember látja, hogy ott szép az élet. Látja, hogy ott több örömet okoz, mert mindenki, akit az ember szeretett vagy szeret, már ott van, vagy oda fog megérkezni.

Ekkor érzi a darab során az ember először, hogy megszereti a halált. Mert a „Halál Testvér” az, aki ezt a mennybepillantást a nézőnek megengedi. Lehet-e a halál ezek után az ember ellensége? Nem. Alapjában véve a halál nem ellensége az embernek, mert – még ha először nehezünkre is esik itthagyni a földet – ő az, aki nekünk valami örömtelibb és boldogítóbb életet hoz.

Egyébként, hogy a halál nem ellenségünk, hanem barátunk, sőt testvérünk, azt Jézus Urunk is megmutatta nekünk, amikor átment a halálon. Erre emlékszünk, ezt ünnepeljük a közelgő Nagypénteken...

De azt is tudjuk, úgye, hogy mi történt Nagypéntek után? Jött Húsvét hajnala: Jézus Urunk feltámadt!

Feltámadásával nem csak, hogy megnyitotta számunkra a mennyet, de elvette a haláltól való félelmünket is! Megmutatta, hogy a halállal nem ér minden véget, hanem a halál csak egy kapu, amelyen belépünk a feltámadottak sorába.

Miért végződik Gáspár története nagy örömmel? Miért látogatják annyian mind a mai napig ezt a színi előadást? Mert él bennünk a vágy, hogy szeretteinket viszontlássuk. Mint ahogyan Gáspár is végtelenül boldog volt, mert mindenkit, akit szeretett, ott viszontláthatott. Titkon mi is érezzük, hogy ez lesz majd a mi osztályrészünk is. Mi is, ha a halál kapuján átlépünk, akkor mindazokat viszontláthatjuk, akik nekünk kedvesek voltak, de már előrementek közülünk.

Akkor nagy lesz majd az öröm: akkor fogunk majd igazán ünnepelni.

Stuttgart, 2017-03-30.

Imre atya

Forrás: Stuttgarti Magyar katolikusok