szombat, szeptember 30, 2023

Kilenced Assisi Szent Ferenc atyánk tiszteletére – 6. nap


Jövevényként és vándorként élni

A testvérek semmit se sajátítsanak ki, se házat, se földet, se más egyebet, mint zarándokok és jövevények éljenek a világban.

Szent Ferenc arra kéri a testvéreket, hogy „ne sajátítsanak ki semmit”, mert felfedezte, hogy ha megszabadulunk a birtoklási vágytól, akkor képesek vagyunk befogadni és visszaadni mindazt, amit kaptunk.

Ima:

Fölséges és dicsőséges Isten,

ragyogd be szívem sötétségét,

és adj nekem

igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,

érzéket és értelmet, Uram,

hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat. 

Forrás: Ordo Fratrum Minorum - ofm.org és https://www.facebook.com/erikofm

péntek, szeptember 29, 2023

Kilenced Assisi Szent Ferenc atyánk tiszteletére – 5. Nap

 


Mindennapi munka az életért                                       

Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással

Kezdetben Ferenc és testvérei/társai azért dolgoztak, hogy alamizsnát kapjanak. Ez egy bátor, egyértelmű döntés volt, ami természetesen azt jelentette, hogy az utolsó helyet, a legkisebbek között való maradást választották.

Ima:

Fölséges és dicsőséges Isten,

ragyogd be szívem sötétségét,

és adj nekem

igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,

érzéket és értelmet, Uram,

hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Forrás: Ordo Fratrum Minorum - ofm.org és https://www.facebook.com/erikofm

csütörtök, szeptember 28, 2023

Kilenced Assisi Szent Ferenc atyánk tiszteletére – 4. nap

 


Pénzmentesen
Szigorúan megtiltom a testvéreknek, hogy pénzt fogadjanak el

Szent Ferencet Poverellónak azaz Szegénykének is nevezik. Őt a birtoklási vágytól való szabadsága tette szabaddá az Evangélium hirdetésére. Szent Ferenc lelkiségéből ihletődve egy másfajta gazdasági szemléletet hirdetünk.


Ima:
Fölséges és dicsőséges Isten,
ragyogd be szívem sötétségét,
és adj nekem
igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,
érzéket és értelmet, Uram,
hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Forrás: Ordo Fratrum Minorum - ofm.org és https://www.facebook.com/erikofm

szerda, szeptember 27, 2023

Kilenced Assisi Szent Ferenc atyánk tiszteletére – 3. nap

 


Az imádság lélegzete

Imádkozzunk és böjtöljünk

Szent Ferenc az imádságot, a böjtöt és a szelídséget ötvözi. Isten gyermekeként fedezte fel magát, és ez a kapcsolat az imádsággal növekszik. Ebből születnek a békés kapcsolatok, amelyek mentesek az agresszió minden formájától.

Ima:

Fölséges és dicsőséges Isten,

ragyogd be szívem sötétségét,

és adj nekem

igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,

érzéket és értelmet, Uram,

hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Forrás: Ordo Fratrum Minorum - ofm.org és https://www.facebook.com/erikofm

kedd, szeptember 26, 2023

Kilenced Assisi Szent Ferenc atyánk tiszteletére – 2. nap


 Az Egyházban

Ferenc testvér engedelmességet és hódolatot ígér Honoriusz pápa úrnak

Szent Ferenc jól tudta, hogy az evangéliumot nem elszigetelten, hanem az Egyház nagyobb közösségében kell megélni. Az Egyház közösségében maradt, kérve, hogy az evangéliumot radikálisabban élhesse meg. Az Egyház által őrzött evangéliumot éljük, készen arra, hogy életünkkel "megjavítsuk" Anyánkat, az Egyházat.

Ima:

Fölséges és dicsőséges Isten,

ragyogd be szívem sötétségét,

és adj nekem

igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,

érzéket és értelmet, Uram,

hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Forrás: Ordo Fratrum Minorum - ofm.org és https://www.facebook.com/erikofm

hétfő, szeptember 25, 2023

Kilenced Assisi Szent Ferenc atyánk tiszteletére – 1. nap


 Evangélium és Regula

A Regula az életből indul ki, amely az evangélium hirdetése által megújul. Szent Ferenc rámutat az evangélium útjára, mint a keresztény élet minden megújításának középpontjára. Fogadjuk el ezt a felhívást, olvassuk és hallgassuk az evangéliumot.

Ima:

Fölséges és dicsőséges Isten,

ragyogd be szívem sötétségét,

és adj nekem

igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,

érzéket és értelmet, Uram,

hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Forrás: Ordo Fratrum Minorum - ofm.org és https://www.facebook.com/erikofm

Isten igéje történés, létezés, cselekvés – Szentírás vasárnapja - Évközi 25. vasárnap

 

Örökmécses - Kolostor kápolna Esztelnek

Szentírási rész: Jn 4,39-42

Néhány nap múlva, szombaton itt van szeptember vége, amikor egyházunkban Szent Jeromosnak, a Szentírás fordítójának emléknapját üljük. Egyházunk e naphoz legközelebbi (szeptemberi) vasárnapot Szentírás vasárnapjaként ünnepli. 

Nem különösebb fénnyel vagy pompával tesszük ezt, hanem azzal az irányultsággal, amit a Szentatya, Ferenc pápa is megfogalmazott, hogy életbevágóan fontos fölfedeznünk Isten igéjének az időszerűségét az életünkben. Az a fontos, hogy a Szentírás ne csak egy könyv legyen a polcon, ne csak egy ünnepélyes helyre kitett protokolláris díszítő elem.

Mert mi is számunkra a Szentírás? „Isten szava ... – mondja Szent Ágoston – Milyen szó ez? Miben áll a nagysága? »Minden általa lett. «Lássátok a művet, és megrendülve csodáljátok azt, aki alkotta.”

Hogyan érhetjük el, hogy a Szentírás valóban Isten igéjét közvetítse számunkra? Úgy, hogyha elkezdjük gyakran olvasni, ha a szentmisében nyitott szívvel hallgatjuk Isten szavát, hogyha átelmélkedjük és átimádkozzuk azt, amit olvastunk, illetve hallgattunk.

Ferenc pápa szerint Isten szavát meg kell hallgatnunk, ki kell nyitni szívünket előtte, mert maga Isten az, aki szól hozzánk, megszólít minket, akik hittel hallgatjuk. Isten igéjének hallgatásához nyitott szívre van szükségünk, hogy szívünkbe fogadjuk Isten szavait. Isten beszél, mi pedig hallgatjuk, hogy aztán tettekre váltsuk, amit hallottunk. Itt valami olyasmiről van szó, mint ami Jákob kútjánál történt a vízért menő szamariai asszony és Jézus találkozása alkalmával.

1. Isten szava, Isten igéje megszólít

Isten igéje történés, létezés, cselekvés. A világ teremtésekor „Legyen!” szava által jött létre a világ és a benne lévő dolgok. Az ő szava hívta el Mátét a vámszedő asztaltól, hozta ki a negyednapos hullát a sírból, változtatta meg a szamariai asszony életét is és szólította fel követésére Szent Ferenc atyánkat. A Biblia kijelentése szerint az ég és föld elmúlik, de az ő igéje el nem múlik. Ezért boldog az, aki hallgatja, meghallja, befogadja, megtartja és tettekre váltja az ő szavát. 

A keresztény hagyománynak meggyőződése, hogy Isten Igéje, amelyet a Szentírás tár elénk, közvetlenül megszólít minket. Az Ige testté is lett, annak érdekében, hogy Jézus példája felvázolja számunkra, miként válhatunk teljesen emberivé és teljesen istenivé. Isten örök Igéje azért szólít meg minket a Szentírásban és a szentmise igeliturgiájában, hogy tudatára ébredjünk: állandóan jelen van bennünk és azt akarja, hogy tanúságot tegyünk róla a világban.

Az ókori keresztények elsősorban nem olvasták, hanem hallgatták a Szentírást, mivel nem igazán voltak könyveik. Ha valaki csak hetente egyszer hallhatta az evangéliumot, és érdeklődött utána, nyilván csupa fül volt a templomban, és egész lényével hallgatta a felolvasott szövegeket. Mi már elképesztően sok mindent olvasunk, s ettől annyira eltompultunk, hogy alig érzékeljük a Szentírás eleven, éltető erejét. 

Emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy Krisztus sajátos módon van jelen a Szentírásban, s jelenléte mindazok szívéhez szólni tud, akik nyitottak és megfelelően felkészültek rá. A Szentlélek arra indít, hogy észrevegyük, a saját személyes helyzetünkre vonatkozik mindaz, amit hallunk, feladat elé állít, és egyben bátorít is minket. Ha megértjük, hogy az evangélium már eleve meglévő isteni jelenlétet szólít meg bennünk, akkor Isten igéjének hallgatása révén fokozatosan eljutunk a belső világosságra és ennek következtében az átalakulásra, az új-teremtménnyé válásra.

Ami a Szentírás betűjét illeti, semmi más dolgunk nincs, mint hogy jóindulatúan hallgassuk a bibliai üzenetet, s megkezdjük annak az illúziónak a lebontását, hogy Isten távol van tőlünk. Igy hétköznapi életünkben egyre nagyobb teret fog kapni a Lélek cselekvése, ha megpróbáljuk valóra váltani az evangélium értékeit.

Isten Igéje nem csupán a fülünkhöz, az értelmünkhöz és a szívünkhöz szól, hanem elsősorban ahhoz, akik lényünk legmélyebb szintjén vagyunk. Istenben gyökerezünk, s ha kapcsolatba lépünk ezzel az isteni energiával, egyesülünk Istennel, és meg tudjuk tenni, amit Jézus tett: megjelenítjük Isten gyengédségét és együttérzését azok körében, akiket szolgálunk és szeretünk.

Ahányszor csak hitünk révén új szinten kezdjük meghallani Isten igéjét, valamennyi kapcsolatunkban változás következik be: megváltozik az önmagunkhoz, Istenhez, másokhoz és a teremtett világhoz fűződő viszonyunk. Ilyenkor sok időbe telik, mire az összes kapcsolatunkat be tudjuk ágyazni a feltáruló új távlatba. Miközben figyelmesen olvassuk vagy hallgatjuk a Szentírást, s nyitottan, elgondolkodva és szeretettel választ adunk rá, belsővé és magunkévá tesszük az üzenetét.

Isten hív minket, figyeljünk szavára. Nem a róla való beszédre, elméletekre van igazán szükségünk. A szamariai asszonyt is Jézus személyes jelenléte és szava változtatta meg, és később a város lakóinak egy részét is. Egyházunknak és személyesen nekünk is erre a tiszta, isteni igére van szükségünk, amely „szíven üt” és megújít. Az ő igéje pedig törvény és evangélium egyszerre. Elítéli a bűnt, amely elválaszt Istentől és a szolgáló boldog élettől. A bűnt bűnnek mondja, és nem szépíti, hitelesíti, fényesíti, és főleg nem kereszteli meg, nem csinál belőle erényt. 

Az asszonynak, de nekünk sem arra van igazán szükségünk, hogy megvigasztaljanak minket anélkül, hogy rámutatnának bűneinkre. Bizonyára ismerjük a népi mondást: sötétben minden tehén fekete. Isten igéjének világossága nélkül a rosszra is azt mondjuk, hogy jó, és fordítva. Ahogy az asszonynak, úgy nekünk is életbevágóan szükségünk van a bűnbocsánatra, a kegyelem és irgalom igéjére is.

2. Isten igéje megváltoztat

Az „úttól elfáradva az Úr Jézus leült a forrásnál” – írja Szent János evangélista (Jn 4,39-42). Az ilyen mellékesnek tűnő mondatok miatt is nagyszerű táplálék lelkünknek a Biblia. Isten tudja, mit érzünk, amikor megfáradunk az út miatt, mert Ő is elfáradt értünk és miattunk.

Miután a Megváltó otthagyta a védett mennyet, majd anyját, családját, faluját és később a hit fővárosát is, megkeresi és megszólítja a „távoli”, bűnös, elveszett életű pogány asszonyt. Jelenléte és teremtő szava megváltoztatja a bűnös életét. 

Az asszony, az átalakulás, a metamorfózis után hitelesen, lelkesen, sodró erővel adja tovább az evangéliumot a városka lakóinak, azoknak, akik korábban bűnös életvitele miatt megvetették őt. De ezt olyannyira hatásosan teszi, hogy hisznek neki, és ők is kimennek Jézushoz. Őket is meggyőzi az isteni jelenlét és üzenet, és maguk kérik Jézust a maradásra. Ő enged ennek az óhajnak. Sokan hisznek benne, de már nem a közvetítő miatt, hanem a személyes tapasztalat, találkozás hatására.

A szamariai asszony esetében a kiszikkadt, nyugtalan, terméketlen életből rendezett, másokat is megmentő áldott és boldog életet teremt Jézus. Az Isten tudománya az, hogy az átkot áldásra fordítja, a kőből fiat támaszt magának. 

„Megmondott nekem mindent, amit tettem.” Tudjuk, mást is mondott Jézus az asszonynak, de a szentíró ezt emeli ki tanúságtételéből. Itt bűnökről, elrontott dolgokról, életről van szó. Az ő fényében láthatjuk csak meg valós állapotunkat, igazi énünket. Az újjászületés – amely nélkül még az idős törvény tudó, tanító, Nikodémus sem láthatja meg az Isten országát – együtt jár a régi ember leleplezésével és az új ember felöltésével. (Róm 6). 

3. Isten igéje követésre indít

Létezik egyfajta helytelen nézet, miszerint az az igazi keresztény, aki templomba jár és adakozik, egyházadót fizet. Mindere szükség van, de ez kevés, legalábbis az üdvösséghez, és az egyház, a plébániai közösség építéséhez. 

A keresztény az, akit megváltoztatott Isten szava, aki megtért és újjászületett, megkereszteltetett tűzzel és Lélekkel és követi a Bárányt bárhová is megy (Jel 14,4). Vagyis szolgál, tanúságot tesz. Egyházunknak, plébániai közöségünknek, családjainknak ilyen személyekre van szüksége.

Tudjuk, hogy az Úr szava nélkülözhetetlen segítség ahhoz, hogy ne tévedjünk el, amint elismeri a zsoltáros, aki az Úrhoz fordulva megvallja: „Szavad lámpás lábam előtt, világosság utamon” (Zsolt 119,105). 

Hogyan tudnánk földi zarándokutunkat járni, megküzdeni annak nehézségeivel és próbatételeivel, ha nem táplál és nem világosít meg minket rendszeresen Istennek a Bibliában és a liturgiában felhangzó igéje?

Nyilvánvalóan nem elég csak a fülünkkel hallgatni anélkül, hogy szívünkbe fogadnánk az isteni ige magvát, lehetővé téve, hogy gyümölcsöt hozzon. Emlékezzünk csak a magvetőről szóló példabeszédre a és a különféle földtípusok szerinti különféle eredményekre (vö. Mk 4,14-20). 

A választ hatékonnyá tevő Lélek működésének olyan szívekre van szüksége, amelyek engedik, hogy ő megművelje, oly módon, hogy amit a szentmisén hallottak, az a mindennapi élet részévé váljon, Jakab apostol figyelmeztetése szerint: „Legyetek az ige tettekre váltói, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat!” (Jak 1,22). 

Isten igéje utat jár be bennünk – mondja a Szentatya, Ferenc pápa. Meghallgatjuk a fülünkkel, és behatol a szívünkbe; nem marad a fülünkben, hanem el kell jutnia a szívünkbe; a szívünkből pedig tovább megy a kezünkbe, a jó tettekhez. Ezt az utat járja be Isten igéje: a fülből a szívbe, onnan a kézbe. Arra biztat bennünket a Szentatya, hogy tanuljuk meg ezeket a dolgokat, sajátítsuk el ezt a lelkületet!

Döntenünk kell arról, hogy akarunk-e igazán megtérni, megváltozni Isten szava, igéje alapján? A program adott: hallgassuk Jézust, aki a Lélek által ma is elmond nekünk mindent, amire szükségünk van az újjászületéshez, a földi életben való boldoguláshoz és az örök üdvösséghez. 

Ne védekezzünk, ne magyarázkodjunk, ne vitatkozzunk és főleg ne beszéljünk mellé mások hibáira, olykor vélt bűneire hivatkozva. Fogadjuk el a diagnózist: mindnyájan vétkeztünk és híjával vagyunk Isten dicsőségének. Mondjuk ki, valljuk meg minden bűnünket, amelyeket elkövettünk, egy jó szentgyónás keretében. Engedjünk el minden kapaszkodót, amely megakadályoz abban, hogy teljesen az Úrtól függjünk és tanítása szerint éljünk. 

Kérjük a Szentlelket Jézus tanácsa szerint, mert tüze kiéget minden szemetet életünkből, és egyesít a három személyű Egy Istennel. Ha ez megtörténik, akkor földiéletünknek egyetlen célja lesz: szeretni és imádni az Urat, szolgálni embertársainkat az örök üdvösségre vezető úton és ezáltal elnyerni a mennyei boldogságot. Ámen. 

800 ÉVES A FERENCES REGULA - 2. Fejezet #OFM800

vasárnap, szeptember 17, 2023

Római Riportok - 2023. szeptember 17.

Nincs harmadik út: - Évközi 24. vasárnap


Szentírási rész: Mt 18, 21 – 35

A mai szentírási részek központi gondolata a megbocsátás. Ha Isten ezt kérte az ószövetségi néptől, akkor sokkal inkább elvárja ennek gyakorlását az újszövetségitől, amely hallotta Jézus Krisztus tanítását, s látta, amint kereszten haldokolva a Mennyei Atyától, kivégzői számára kért bocsánatot.

Jézus tökéletesítette a megbocsátás törvényét: kiterjesztette minden emberre és minden sértésre, ő ugyanis vérével minden embert testvérré tett, és elégtételt adott mindenki bűnéért. Ezért válaszolja Péternek, aki azt kérdezi, vajon hétszer is meg kell bocsátania testvérének: „Mondom neked, nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” (18,21). Ez a keletieknél szokásos kifejezés azt jelenti, hogy számtalanszor, tehát mindig. 

Jézus azért használja ezt a kifejezést, hogy rámutasson: a rosszat a sértések fáradhatatlan megbocsátásában megnyilvánuló határtalan jósággal kell legyőzni. Ha jól meggondoljuk, zavarba ejtő, szinte nyugtalanító kötelességről, parancsról van szó. 

Mert azt is állíthatjuk, hogy a megbocsátás a hivő ember számára a tizenegyedik parancsolat. Ha komolyan vennénk és betartanánk, a családok, a közösségek, az emberek, az emberiség élete gyökeresen megváltozna, akkor a családokban egyetértés és szeretet, a népek között párbeszéd és békesség uralkodna, megszűnne minden bosszúállás, háborúskodás. 

Nagyon jól tudjuk, hogy mi nem jó nekünk! Mi fáj, mi bánt! Számon is tartjuk sebeinket, akár hetedíziglen is, és ha tehetjük, akkor igyekszünk bosszút is állni! Péter – úgy tűnik – ezen már túltette magát. Kész hétszer megbocsátani. Legyünk őszinték: ez nekünk nehezünkre esne, hisz mi egyszer sem akarunk megbocsátani. Jézusnak viszont ez sem elég: hatványozottan kell megbocsátanunk mindazoknak, akik nem tartják magukat a szabályhoz, és kétféle mércével mérnek: másokkal szemben kíméletlenek, magukkal szemben elvárják a legnagyobb tapintatot és kíméletet. Ilyen emberről szól a jézusi példabeszéd. Vajon hányan ismerünk magunkra? 

Jézus a szívtelen szolgáról szóló párbeszéddel tette a megbocsátásról szóló tanítását még világosabbá. Ennek mérhetetlen adóságát, tízezer talentumot, ura egyszerűen elengedi. Ugyanez a szolga, hihetetlen kemény szívvel, egy jóval kisebb, százdénáros adósságért börtönbe veti szolgatársát. 

Azonnal megértjük a példabeszéd mélyén rejlő igazságot: a végtelenül irgalmas Isten látva a bűnös bűnbánatát, esedezését és jóravaló készségét, még a legnagyobb bűn-tartozást is megbocsátja, eltörli. 

A példabeszéd ugyanakkor rámutat egy ember hitvány kicsinyességére: jóllehet neki is végtelen nagy szüksége van az irgalomra, képtelen megbocsátani embertársának egy kis sértés miatt. 

Isten irántunk való irgalmas jósága, hasonló lelkületet kell, hogy eredményezzen. Ez kell, hogy az alapja legyen a mi irgalmasságunknak, a mi megbocsátó lelkületünknek is. Isten nem méricskél, nem számítgat, hanem nagylelkűen megbocsát. Így mi se tehetünk másképp, ha valóban komolyan és nem felszínesen vesszük az ő tanítását. Nem lenne jogos, hogy amíg Isten a tartozásunkat elengedi, addig számon tartsuk, hogy mások mi mindennel tartoznak velünk szemben, pedig a bocsánatunkat kérik. 

Hogyha mégis azt tapasztaljuk, hogy az irgalmas lelkület nagyobb erőfeszítésbe kerül, tudatosítanunk kell, hogy arra van szükség, hogy mi magunk is megtapasztaljuk Isten irgalmas jóságát pl. egy-egy jól végzett szentgyónásban. A megtapasztalt irgalomból, az Istentől kapott bocsánat kegyelméből bőven meríthetünk erőt ahhoz, hogy mi is megbocsátóak legyünk. 

„Ha tisztában vagyunk azzal, hogy bűnösök vagyunk és szükségünk van a megbocsátásra, akkor nagyon könnyű megbocsátani másoknak – mondta Kalkuttai Szent Teréz anya. De amíg nem vagyok tisztában ezzel, addig igen nehéz lesz azt mondanom a hozzám jövőknek: Megbocsátok neked.”

„Mindnyájunknak mindig jobban tisztában kell lennünk azzal, hogy ha igazán szeretünk, és igazán azt akarjuk, hogy a béke és szeretet együtt járjon, akkor nem emelhetünk válaszfalakat, és ezért meg kell lenni a megbocsátásnak.” 

Bár a bukott emberben benne rejlik a gőg és a bosszúvágy és a bocsánat olykor igen sokba kerül, mégis elengedhetetlen feltétele annak, hogy valaki elnyerje Isten részéről saját bűneinek bocsánatát. 

Nincs harmadik út, se nekem, se másnak: vagy megbocsátunk, és bocsánatot nyerünk, vagy megtagadjuk a bocsánatot, és akkor elítéltetünk, örökre. „Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének”'- vonja le Jézus a világos és egyértelmű végkövetkeztetést. Itt visszatér az első olvasmány figyelmeztetése: „Gondolj a végső dolgokra, hagyd a gyűlölködést… Gondolj a törvényre, ne gyűlöld embertársadat, gondolj az Istennel kötött szövetségre, s nézd el a sértést” (Sir 28,6-7). 

Olyan tanítás ez, amelyről soha nem lehet eleget elmélkedni. Át kell kutatnunk szívünket, nem fészkelte-e be magát valami ellenszenv, rosszindulat akár csak egy embertársunk iránt is. Jézus nem véletlenül vette be a Miatyánkba ezt a kérést: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12). 

Pál apostol írja a Szentleckében: „Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk” (Róm 14, 8.). Így hát a mi életünk és a felebarátunk élete is Istené – nem egymásnak, hanem elsősorban Istennek vagyunk eladósodott szolgái. Épen ezért ne tartozzunk senkinek sem mivel – csak kölcsönös szeretettel. Ámen. 

vasárnap, szeptember 03, 2023

Évközi 22. vasárnap - „Aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt”

 Szentírási részek: Jer 20,7-9 - Mt. 16,21-27

Az imént olvastuk az első olvasmányban: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj.” Jeremiás próféta bánkódása ez (Jer 20,7-9) annak az Isten által kiválasztott embernek mélységes gyötrelmét, fájdalmát fejezi ki, akinek Isten szavát, üzenetét kell átadnia a választott népnek, a nép részéről azonban meg nem értésben, sőt üldöztetésben van része. Sajnos ez ma is így van.
Ugyanis a legtöbbször a szövetség útjáról letért népet kell figyelmeztetnie, olykor dorgálnia. A prófétának és Isten küldöttének ma is rá kell mutatnia arra, hogyha nem hagynak fel a bűnös, az Istennel kötött szövetséghez való hűtlen életmóddal akkor a büntetés, a pusztulás következik. Ezzel pedig természetesen nem nyeri el a nép, még kevésbé a nép vezetőinek tetszését. Ezen érdemes elgondolkodnunk mert akik csak eklektikusan élik a krisztusi tanítást, akik csak azt tartják meg belőle, ami kedvükre van, ami nem zavarja meg kényelmüket és figyelmen kívül hagyják a Krisztus-i követelményeket, parancsokat, akik elutasítják a keresztet, azok nem járnak jó úton.
Ahelyett, hogy komolyan vennék a próféta figyelmeztetését, a teljes Krisztus-i tanitást és bűnbánatot tartanának, inkább a prófétát el, Isten küldöttét akarják elhallgattatni, akár a rágalmazás, a becsületben okozott kártól sem visszariadva, azt gondolva, hogy ezáltal az Istent is el tudják hallgattatni.
A szenvedéstől összetörten Jeremiás ki akarja vonni magát Isten akarata alól, menekülni szeretet volna hivatása elől, nem akart tovább az Úr eszköze lenni, de érzi, hogy ez lehetetlen: „mintha perzselő tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni” – mondja a próféta.
Ez a titokzatos belső tűz, Isten szeretetének jele, ami meghódította, továbbá a ráruházott prófétai karizma arra készteti, hogy minden természetes hajlandósága, félelme ellenére folytassa hálátlan küldetését. Csodálatos példa ez arra, hogyan működik Isten hatalma egy gyönge teremtményben, emberben.
Még világosabb az evangélium tanítása (Mt 16,21-27): Jézus a rá váró kínszenvedésről beszél apostolainak, amelynek Jeremiás szenvedése csak halvány előképe. „Ettől kezdve – vagyis attól a pillanattól, hogy Péter apostol az Isten Fiának nevezte – Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie… megölik”. Péter a rá jellemző hevességgel azonnal reagál: Szerinte megengedhetetlen az, hogy a Messiást, az élő Isten Fiát, üldözzék, és halálra adják.
Az emberi logika szerint minél nagyobb valaki, annál több sikert, több győzelmet kell aratnia, Istennek azonban nem ez a logikája. Jézus kijelenti, hogy szenvednie kell, mégpedig az Atya akaratából, s így kell megváltania a világot a bűntől.
Természetesen a "kell", korántsem valamilyen kényszerre utal, hanem arra, hogy az Isten-ember, Jézus Krisztus felismerte Isten akaratát és azt maradéktalanul teljesíteni akarja. Ő nem a sors kényszeréből szenved és hal meg, hanem önszántából, értünk való szeretetéből.
A szenvedés ellen tiltakozó Péter apostol Jézus részéről heves elutasításban részesült: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak!”.
Félelmetes az ellentét e szavak és a Jézus Istensége és messiási mivolta megvallásakor hallott szavak között, amit a múlt vasárnap olvastunk föl. Akkor azt hallhatta, hogy „Boldog vagy Simon…”, és megkapta a főhatalmat és most: sátánnak nevezik és elutasítják.
Mind ennek egyetlen oka van, Péter emberileg gondolkodva, elképzelhetetlennek, értelmetlennek tartja Jézus szenvedését és halálát. Neki könnyebb elismerni Jézusban az Isten Fiát, mint elfogadni azt, hogy a gonosztevőkhöz hasonlóan kivégzik. Aki azonban megbotránkozik a keresztben, az magában Jézusban botránkozik meg. Aki elutasítja a kínszenvedést, őt utasítja el, mert Krisztus maga a megfeszített Üdvözítő.
Viszont aki Jézus útmutatása alapján szenved, annak szenvedése értelmet nyer, mert a véges értékektől való elszakadás mértékében Istent fogadhatja be életébe. Az ilyen Istent befogadó magatartás már nem értelmetlen kínlódás, hanem út a boldogság felé. S minthogy az Istenből eredő boldogság ajándékozni kíván, a krisztusi módon szenvedő ember örömet sugároz a természet és embertársai felé.
Amikor Jézus a tudatos kereszthordozásra buzdít, arra figyelmeztet, hogy szenvedésünk ne a véges, anyagi értékek siratásából álljon, hanem Isten befogadásában.
A kereszt, mint tárgy, és mint kiterjesztett, átvitt értelemben szemlélt fogalom, a legszorosabban Krisztushoz tartozik, az ő legszemélyesebb ügye. Krisztus nélkül a kereszt elveszíti szimbolikus jelentését, és értelmezhetetlen. Az ezzel kapcsolatos tanítás így hangzik: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem” (Mk 8,34). Nem azt mondja, hogy az én keresztemet hordozzátok: mindenkinek a sajátját kell fölvennie.
„Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket – írja Szent Pál apostol a mai szentleckében,  –, adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul” (Róm 12,1). A keresztény nem hordhatja kényszerből a keresztjét, hanem önként, szeretettel kell fogadnia, hogy Krisztus áldozatával egyesülten az Atya dicsőségére és a világ üdvösségéért „élő és szent” áldozat legyen.
Ez azonban az emberi, az anyagvilághoz tapadó gondolkodásmód gyökeres átalakulása által lehetséges csak: Isten logikája szerint kell gondolkodnunk, hogy így felismerjük, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a tökéletes előtte, és a szenvedés láttán meg ne botránkozzunk.
Elmondhatjuk, hogy Krisztust követni, az ő tanítványának lenni tudatos elkötelezettséget jelent ma is. Erre maga Jézus mutat rá, mondván: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen.” A bűnbe esés óta ez az üdvösség egyetlen útja az egyének és az egész emberiség számára.
Krisztus követése olyan útvonal ma is, amelyet gyakran jelöl meg értetlenség, szenvedés, sőt üldöztetés és erőszakos halál, amit a keleti keresztények szomorú története napjainkban is alátámaszt. Senki se tápláljon hamis reményeket: ma, csakúgy, mint tegnap, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy az árral szembe kell úsznunk, haladnunk, ellentétben világunk gondolkodásmódjával.
Igen, a világkülönböző részein ma is sokan szenvednek az evangéliumért. Kötelességünk, hogy emlékezzünk a hit nagy tanúira, akik korunkban is szenvedtek és szenvednek hitükért, életpéldájukat kövessük, és ugyanakkor imádkozzunk azokért, akiket ma is üldöznek, hitükért, vallásos meggyőződésükért.
Kérjük Máriát, a boldogságos Szűzanyát, hogy a hitvallók és vértanúk Királynője segítségével az üldözöttek és mi magunk is legyünk erősek az élet nehézségei közepette, azokat Krisztussal egységben éljük meg a magunk és a világ üdvösségéért.

Az Isten országa az ember jobbik énjében van – Évközi 11. vasárnap

Szentírási rész: Mk 4,26-34 Az Úr Jézus tanítása örömhír, amely egyetlen témáról szól, az Isten országáról. Isten országáról, amely a földi ...