Nem azért adunk hálát, mert mindent értünk, hanem mert Isten velünk volt – hálaadás 2025

Szent János apostol leveléből ezt hallottuk az imént felolvasva: „Gyermekeim, itt az utolsó óra.”

Ez a mondat első hallásra talán nyugtalanító. Pedig Szent János evangélista nem ijesztgetni akar. Nem a világ végét hirdeti, hanem ébreszt fúj. Azt mondja: vegyük komolyan az időt, amelyben élünk. Vegyük komolyan, hogy Isten most szól, most van jelen, most cselekszik.

Ezt így év végén különösen is értjük. Mert mindannyian érezzük: lezárult valami, elfáradtunk, nem minden sikerült, nem minden lett olyan, amilyennek terveztük, ahogyan elképzeltük és szerettük volna. Pedig mi mindent megtettünk lelkiismeretesen – talán erre szokták mondani: ember tervez, Isten végez. És mégis itt vagyunk. Ez már önmagában kegyelem.

Az „utolsó óra” nem a félelem ideje, hanem az igazságé. Annak az igazságnak az ideje, hogy nem mi tartjuk kézben az időt, de Isten végig jelen volt benne. Akkor is, amikor erősek voltunk, és akkor is, amikor gyengék, amikor nem úgy sikerültek a dolgok ahogy szerettük volna.

Szent János azt is mondja: „Ti azonban a Szentlélek kenetében részesültetek, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem azért, mert ismeritek; és azt is tudjátok, hogy semmiféle hazugság nem származik az igazságból.”

Ez nem néhány kiválasztottnak szól. Ez a közösségnek szól. Azoknak, akik itt vannak. Azoknak, akik talán csendben, sokszor fáradtan, de hűségesen megmaradtak a hitben. Akik igénylik a szentmisét, a szentgyónást, az Eucharisztiát. Akik nem csupán megszokásból vannak jelen a templomban, hanem öntudatosan vannak jelen a szentmisében.

Szent János nem azt mondja, hogy mindenki mindent ért. Azt mondja, hogy a Szentlélek kenete ott van bennünk. Ez a kenet nem hangos, nem látványos, nem erőszakos. Sokszor csak annyiban mutatkozik meg, hogy az ember érzi: ide tartozom, itt kell lennem, most szükségem van Istenre. És ez már az igazság ismerete.

Ebben a világban, ahol annyi hang akar bennünket irányítani, János emlékeztet: az igazság nem kívülről ránk erőltetett eszme, hanem belülről megvilágosító kegyelem. Ez az, ami segít különbséget tenni igaz és hamis között, remény és illúzió között, hit és puszta megszokás között.

Ezért adunk ma hálát azokért, akik megmaradtak ebben a csendes, de kitartó hitben. Mert ez a hűség nem magától értetődő. Ez a Szentlélek munkája bennünk.

Igen, ma este értetek is hálát adunk. Mert nem mi papok vagyunk a hit egyetlen hordozói. Egymást hordozzuk: papok és hívek, szerzetesek és családosok, idősek és fiatalok. Ez a kölcsönösség a kegyelem tere.

Az evangéliumban pedig ezt hallottuk: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.”

Vagyis, Isten nem elmélet maradt. Nem távoli gondolat. Belépett egy helyre, egy időbe, egy közösségbe. Ez a megtestesülés titka.

És ebben az évben mi ferencesek is beléptünk egy helyre. Egy kolostorba. Egy városba. Egy templomi közösségbe. Mindannyiunknak új állomás ez, akik most itt élünk e kolostorban: Hugó, Zoltán, Péter testvérek, jómagam Szilveszter és Mihály testvér, aki egészségi okok miatt még távol van tőlünk, valamint János atya, aki betegsége és időskora miatt állandó ápolásra szorul, és az itteni papi otthonban él.

Ez az új kezdet számunkra nemcsak feladat, hanem tanulás is. Tanuljuk ezt a helyet, ezt a közösséget, egymást. Ahogyan Krisztus sem kívülről váltotta meg a világot, úgy mi sem kívülre kaptuk a küldetésünket. Közétek küldettünk.

Ezért ma este hálát adunk elődeinkért is. Azokért a ferences testvérekért, akik előttünk éltek és szolgáltak itt, és akik átadták a stafétabotot: Antal, Kristóf, Sebestyén és Fülöp testvérekért. Amit mi folytatunk, azt ők is kapták, és hűséggel adták tovább. Ez a ferences jelenlét láncolata.

Hálát adunk mindazokért, akik szolgálatunkban segítségünkre vannak: Ilyés Levente kántor úrért, aki lelkes és hűséges kántori szolgálatával és sokrétű segítségével támogatja testvéri közösségünket.

Szappanos Magdolnáért, aki gondoskodik arról, hogy templomunk tiszta és szépen díszített legyen.

Kolostorunk és a ferences kollégium szakácsnőiért: Hidi Ibolyáért, Györffy Gyöngyvérért és Sebestyén Éváért, akik mindennapi szolgálatukkal teszik élhetővé a közösségi életet.

Hálát adunk a Mallersdorfi Ferences Nővérekért és ferences világi rendi testvéreinkért, akik lelki és anyagi támogatásukkal, imáikkal és közelségükkel kísérnek bennünket.

És külön hálát adunk e templomi közösségért, a városból és a környékről ide járó hívekért. Azért a szeretetért, befogadásért, imáért és támogatásért, amellyel igénylik papi és szerzetesi szolgálatunkat. Azokért, akik tanúságtevő módon gyakorolják hitüket, és ezzel minket is hűségre hívnak.

Végül hálát adunk minden jótevőnkért, akik adományaikkal és segítőkész támogatásukkal könnyebbé teszik itteni életünket és szolgálatunkat. Isten fizesse vissza mindannyiuk jóságát százszorosan.

Testvérek, ma este nem azért adunk hálát, mert mindent értünk.

Sok kérdésünk maradt. Vannak események, döntések, betegségek, veszteségek, amelyekre nem kaptunk választ. És talán nem is fogunk.

De azért adunk hálát, mert Isten velünk volt ezekben is. Nem kívülről nézte az életünket, hanem belülről hordozta.

Ez az év nem volt tökéletes. Voltak benne elmulasztott lehetőségek, megfáradt hitek, félbehagyott szándékok. Ez az új kezdet sem lesz az. Nem lesz hibátlan, nem lesz mentes a küzdelmektől.

De, Kedves Testvérek, az Ige ma is testté akar lenni közöttünk. Vagyis Isten ma is bele akar lépni a mindennapjainkba: a kapcsolatainkba, a szolgálatunkba, a közösségünkbe, legyen szó akár a családunkról, szerzetesei vagy templomi közösségeinkről.

Nem erővel, nem látványosan — hanem akkor, ha helyet adunk neki: figyelemmel, bizalommal, egymás iránti türelemmel.

Ezért most felállva, adjunk hálát, és bízzuk rá magunkat arra, aki kezében tartja az időt, az életünket és a közösségeinket is.

Testvérek, ma este nem azért állunk Isten előtt, mert mindent értünk.

Nem azért, mert minden kérdésünkre választ kaptunk.

Hanem azért, mert itt vagyunk.
Mert megőrzött bennünket. Mert végig velünk volt.

Ez az év nem volt tökéletes. Ez az új kezdet sem lesz az.

De hisszük, hogy az Ige ma is testté akar lenni közöttünk.
A mi életünkben.
A mi közösségeinkben.
A mi mindennapjainkban.

Most ezért csendben mindannyian mondjunk köszönetet azért, amit magunkkal hoztunk ebből az évből,
és csendben bízzuk rá Istenre azt is, amit már nem tudunk tovább hordozni.

Ámen. 

Év végi hálaadás: „A múlt hálája és a jövő reménye: Krisztus világosságában”

Kedves Testvérek! Az év utolsó napján, Szent Szilveszter pápa ünnepén, hálaadó szentmisére gyűltünk össze. Ma este, amikor lezárjuk a 2024-es esztendőt, köszönetet mondunk Istennek az elmúlt év minden áldásáért, jóságáért, megbocsátásáért. Ugyanakkor bocsánatot kérünk mindazért, amit hibáztunk, amit elmulasztottunk, és amivel megbántottuk Istent vagy embertársainkat. A mai szentírási szakaszokkal és Szent Ferenc atyánk imájával készüljünk fel arra, hogy Isten kezébe helyezzük életünket, és bizalommal induljunk el a 2025-ös esztendő új távlatai felé. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket…  

Kedves Testvérek!
„Itt az utolsó óra!” – hangzik el az első János-levél (1Jn 2,18-21) figyelmeztetése. Az óév utolsó napján könnyen magunkénak érezzük e szavakat. Az év utolsó órái mindig különös időszakot jelentenek: a visszatekintés, az elmélkedés és az előre tekintés idejét.

Az elmúlt évet szemlélve eszünkbe jutnak örömeink, sikereink, áldások, amelyeket Istentől kaptunk. Köszönjük a családi és közösségi összetartozást, az apró és nagyobb csodákat, amelyekben részesültünk. Új gyermekek születtek, kapcsolatok épültek, álmok váltak valóra. Ezek mind Isten jóságának jelei az életünkben. Hálát adunk és dicsőítjük az Urat mindenért, mert minden jó forrása ő maga.

De az év végén nemcsak az örömöket és sikereket kell szemügyre vennünk, hanem gyengeségeinket, hibáinkat is. Hány olyan alkalom volt, amikor nem éltünk a lehetőségeinkkel? Hányszor mulasztottuk el, hogy szeretetet mutassunk, megbocsátsunk, vagy segítséget nyújtsunk? Mindannyian éreztük már, hogy a sötétség néha befedi szívünket, pedig az evangélium emlékeztet: „A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.” (vö Jn 1,1-18)

Bocsánatot kérünk Istentől és embertársainktól azokért a bűnökért, amelyeket elkövettünk az elmúlt esztendőben. Alázattal ismerjük be, hogy néha nem az igazság útján jártunk, hanem a könnyebb utat választottuk, vagy a magunk érdekeit helyeztük másoké fölé. A szentleckéből hallottuk: „Semmiféle hazugság nem származik az igazságból.” Hívjuk meg az igazság Lelkét, hogy vezessen minket, és törekedjünk az Istenhez és embertársainkhoz való hűségre.

Előre tekintve a 2025-ös esztendőre, könyörögjünk Isten segítségéért. Kérjük, hogy vezessen minket hitünkben, növelje szívünkben a reményt és a szeretetet. Könyörögjünk a világ békéjéért, az összefogásért és az együttműködésért. Egy olyan világért, ahol az emberek nemcsak felismerik az igazságot, hanem élik is azt. Szent Ferenc atyánk szavaival imádkozunk: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet.”

Az új esztendő reménye azonban a mindennapok apró lépéseiből születik meg. Kedves házaspárok, figyeljetek egymásra! Találjatok időt az őszinte beszélgetésre, a közös imádságra. Szülők, tanítsátok gyermekeiteket a hitre szavaitokkal és életpéldátokkal egyaránt. Gyerekek, értékeljétek szülőiteket, és hallgassatok tanácsaikra. Egyedülállók, ne feledjétek, hogy Isten mindnyájatokat szeretettel hív a közösségbe. Betegek, higgyetek abban, hogy szenvedésetek nem hiábavaló: Krisztus veletek van a legnehezebb pillanatokban is.

Bátorításra van szükségünk mindannyiunknak, hiszen a minket körülvevő világ nem mindig támogatja hitünket. A háborúk, a zűrzavar, az emberek rosszasága ellenére azonban Isten igazsága és szeretete soha nem hagy el minket. Az evangélium szavai emlékeztetnek: „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” Legyünk azok, akik befogadják az Igét, és hitünkkel, reményünkkel és szeretetünkkel mutassuk meg a világnak, hogy az igazság élő és jelen van közöttünk.

Ez a szentmise nemcsak lezárása egy évnek, hanem kezdete is valami újnak. Az evangélium szavai szerint: „Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” Isten Igéje velünk van, és mindazoknak, akik befogadják, hatalmat ad arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Kérjük Istent, hogy ebben az új esztendőben mindig befogadó szívünk legyen, hogy életünket az ő igazsága, békéje és szeretete vezérelje.

Hálával és reménnyel lépjünk át az új esztendőbe, bízva Isten gondviselésében, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ámen.

Hívek könyörgése
Testvéreim! Az év utolsó napján forduljunk bizalommal mennyei Atyánkhoz, és vigyük elé könyörgéseinket, hogy az új esztendőben is megtapasztalhassuk az ő jóságát és irgalmát.
1.    Könyörögjünk Egyházunkért, hogy pásztorai és hívei az evangélium fényében éljenek, és mindig Krisztus szeretetét sugározzák a világ felé!
2.    Könyörögjünk a világi vezetőkért, hogy a békét és az igazságot szolgálva felelősséggel vezessék népeiket a boldogulás útján az áldott béke felé!
3.    Könyörögjünk a házasságban élőkért, hogy egymás iránti szeretetükben megerősödve példát mutassanak a hitben és hűségben!
4.    Könyörögjünk a családokért és az egyedülállókért, hogy életükben megtapasztalják Isten gondviselését és a közösség támogató erejét!
5.    Könyörögjünk az egészségesekért és a betegekért, hogy mindannyian hálát tudjanak adni Isten ajándékaiért, és a szenvedők erőt merítsenek Krisztus keresztjéből!
6.    Könyörögjünk a gyermekekért és a fiatalokért, hogy az evangélium örömhírében növekedve megtalálják életük célját és hivatását!
7.    Könyörögjünk a háborúk borzalmaitól szenvedőkért és a menekültekért, hogy mielőbb megtapasztalhassák a béke és biztonság áldásait!
8.    Könyörögjünk elhunyt testvéreinkért, hogy Isten irgalma által elnyerjék az örök élet boldogságát!
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked az elmúlt esztendő minden kegyelméért és ajándékáért. Kérünk, hallgasd meg könyörgéseinket, és vezesd lépteinket az új évben is, hogy életünkben mindig a te szereteted és igazságod legyen a vezércsillag. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

ÉVVÉGI HÁLAADÁS - Szent II. János Pál pápa imája

„Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket!
Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél.
Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek. Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam.
Köszönöm, hogy te nem mész nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemre.
Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem, több okom van a hálára, mint a panaszra.
Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a minden-tudás látszatától és a mindent- jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar.
Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől.
Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam a feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását.
Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát.
Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek.
Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magamat és adj alázatot, hogy belássam, egyre inkább másokra szorulok.
Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez.
Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is.
Adj jókedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét.
Uram, maradj az, ki mindig voltál: a megbocsájtó Édesatyám. Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsájtani.
Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönet-mondáshoz.
Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam a dicséretedet.
Tartsd meg és növeld a hitemet.
Szólj Uram, még hallja a Te szolgád. Ámen.”

Szent II. János Pál pápa imája

„Az idő szeretet”- Év végi hálaadás

„Az esztendő fordulóján Összegyűltünk mind ez órán, Oltárodnál leborulunk hál'adásra, Mindentudó színed előtt számadásra.”– csendült fel az év utolsó estéjén ajkunkról az ének.

Igen, a köszönet, a hála, a bocsánatkérés, a reménykedés gondolatai fogalmazódnak meg szívünkben.

Sokszor van életünkben különleges jelentősége egy-egy pillanatnak. Ezek a pillanatok emlékezetessé, tartalmassá teszik az időt számunkra. Azt az időt, amelyik múlik s többé nem tér vissza.

Isten terve megvalósítására egy meghatározott időt, a földi életet adta minden embernek. Minden egyes ember számára Pál apostol szavaival élve ez „a kedvező idő, az üdvösség napja” (2 Kor 6, 2), amikor a kegyelemmel együttműködve serényen fáradoznia kell megszentelődésén. Ha ez az idő elmúlt, nem lesz másik. A rosszul felhasznált idő örökre elvész.

Sokan panaszkodnak, vagy csak egyszerűen megállapítják: repül az idő…, elszállnak felettem a napok, hónapok, évek, évtizedek… Ilyen és ehhez hasonló szavak hallatán rá kell döbbennünk arra, hogy nagy felelősséget helyezett vállunkra az Isten, amikor az időt nekünk ajándékozta.

Az idő és örökkévalóság Urának színe előtt járva, oda kell figyelnünk arra, hogy a tőle kapott idő ne szálljon el tartalmatlanul felettünk, hanem a Teremtőtől kapott ajándékként, tartalommal töltsük meg, hogy ne csak átélt, hanem megélt idő is legyen életünk minden napja. Épen ezért az emberi élet állandó versenyfutás a soha vissza nem térő idővel.

Fontos tudnunk, hogy az örökkévalóságban már nem lesznek viszontagságok, küzdelmek, ott minden állandó lesz. És ott minden ember a szeretetnek azon a fokán állapodik meg, amelyet az időben elért. Ha ez a szeretet nagy, nagy szeretet és dicsőség lesz osztályrésze egy örökkévalóságon át, ha viszont kicsi, nem tehet többre szert az egész örökkévalóságban. Miután a halállal megszűnt az idő folyása, nincs többé előrehaladás, változás. „Ne fáradjunk bele jót tenni - buzdít Szent Pál -, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel” (Gal 6,9-10).

Minden Szilveszter este, minden elmúlt év arra figyelmeztet, hogy értékeljük az időt, szenteljük azt meg szeretettel. A legnagyobb szeretet értékével gazdagítva örök pillanattá kell változtatnunk.

A szeretet megszentel minden cselekedetet, még a leghétköznapibbat is, és az örök élet értékévé teszi. Sőt „ugyanaz a szeretet sürget bennünket, hogy egyre jobban annak éljünk. aki értünk meghalt és föltámadt. Arra törekszünk tehát, hogy mindent kedvére tegyünk..., hogy amikor befejezzük földi életünk egyetlen futamát, érdemesek legyünk ővele együtt belépni a menyegzőre, s az áldottak közé kerülni” (LG 48). Az ily módon élő keresztény teljesíti a rá vonatkozó isteni tervet, eléri azt a szeretetfokot, amelyet Isten vár tőle, és amellyel őt az egész örökkévalóságon át szeretni és dicsőíteni fogja,

Isten megszentelte az időt már a teremtéskor, amikor az időbeli korlátok között kinyilvánította szeretetét. Az ember az Őáltala elgondolt, megálmodott világ teremtményeivel az időben él, halad az Isten felé. Ennek az időbe helyezett világnak egyszer vége lesz, mint a lassan mögöttünk levő 2015-ös évnek: beteljesíti Isten a tervét, bennünk is, általunk is.

Isten megszentelte az időt Fia megtestesülésével: „a láthatatlan élő Isten Benne látható lett, az idő nélküliségben élő Isten időbeli létezést vállalt”. Isten a megtestesülés titka, Jézus születése által, a lehető legmagasabb szintre emelte az idő jelentőségét, hiszen személyesen az Isten is részese lett az időnek.

Isten megszenteli az időt az én életemben is, amikor keresem-kutatom azt az utat, amelyet Ő jelölt ki számomra. Amikor a tőle kapott évtizedeket tartalommal töltöm meg, nemcsak érintőlegesen, hanem lényegi módon is megélem Istenre való ráutaltságomat.

Ne feledjük, az embernek, ahhoz, hogy az Isten és emberszeretetben növekedjék, csak a földi életnek egy-egy pillanata áll rendelkezésére, és ha ezt maximálisan ki akarja használni, nem elég, hogy jó tetteket vigyen végbe, úgy ímmel-ámmal, hanem a jót teljes szívével-lelkével, egész nagylelkűségével kell tennie, legyőzve azt a lustaságot és kicsinyességet, amelyek a kényelemszeretetünk és önmagunk féltése miatt mindig a legkisebb erőfeszítés, a legkisebb áldozat vállalás felé hajlanak

Melyek azok a jótettek, amelyeket mindnyájunknak teljesítenünk kell?

Azok, amelyek életállapotunkhoz tartoznak, akár mint férj, mint feleség, mint gyermek, mint após, vagy anyós, illetve mint egyedül állóéhoz, azok, amelyeket Isten akarata mutat meg; mert csak ezeknek van megszentelő hatalmuk.

„Addig kell végbe vinnem annak tetteit, aki küldött, míg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat” (Jn 9, 4) - jelentette ki Jézus. Ezért testesült meg: „Nézd, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat” (Zsid 10,7), és ezért élt: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49). Jézus számára az élet egyetlen célja és feladata: az Atya akarata, érdekei, dicsősége.

Aki Krisztust akarja követni, annak ezt a magatartást kell elsajátítania abban a tudatban, hogy csak egy dolog szükséges: az Atya kívánságait teljesíteni.

Ezzel szemben a keresztény élete hányszor szétszóródik, jelentéktelen és veszendő ügyekbe fullad; pedig az idő múlásával mindez a semmibe vész és csak a földi élet hiúságát bizonyítja.

Csak az Istennek szentelt idő, csak akaratának teljesítése marad meg, mégpedig Istenben, aki így az embert változhatatlansága részesévé teszi. Ha erről meg vagyunk győződve, ha ennek fényében igyekszünk élni mindennapjainkat, akkor az idő múlása nem szomorúsággal tölti el a szívünket, hanem örömmel, hiszen egyre közelebb hozza az Istennel való örök találkozást.

Legyen tehát minden egyes év nagy lépés előre, az igazi hazafelé, napjainkat pedig hassa át az Úrra való várakozás feszültsége: „Jöjj, Úr Jézus!” (Jel 22, 20).

Kedves barátom, Imre atya írásában olvastam a fentebb mondottakkal kapcsolatban a következőket:

„Egyesek azt mondják: „Az idő pénz”. Azt hiszik, azért születtek csak, hogy pénzt szerezzenek. Ha olykor egy jó szót kérsz tőlük, vagy azt szeretnéd, hogy meghallgassanak, azt mondják Neked: „Zavarsz”…

Mások azt mondják: „Az idő haladás” Egész életük abból áll, hogy a világegyetem dolgaival törődnek és tekintetük folyton a csillagos eget pásztázza. Közben azonban teljesen megfeledkeznek a földről, ahol élnek. Ha tőlük kérsz segítséget, ők is azt éreztetik veled, hogy zavarod őket. Idejüket ugyanis arra akarják fordítani, hogy az emberiségnek egy szebb jövőt építsenek. Tekintetük azonban vakká vált a jelen pillanat számára.

Ismét mások azt mondják: „Az idő élvezet”. Egész életük abban telik, hogy a jelen pillanatot kiélvezzék. Minden virágot leszakítanak, mindenből csak a nektárt akarják kiszürcsölni. Ami érdekli őket, az evés, ivás, ruházat, kényelmes élet. És miközben csak magukkal törődnek, elfeledkeznek arról, hogy Isten az igazi boldogság kulcsát nem véges, behatárolt, önző önmagukban, hanem mások szívében rejtette el.

Viszont, ha Te azt mondod:„Az idő szeretet”, akkor legtöbb kortársad Téged nem fog megérteni. Úgy viselkedik majd, mint süket a táncosok között: látja ugyan a táncoló alakokat, de mivel nem hallja a zenét, azt hiszi, hogy mindenki megbolondult. Esetleg még megkérdeznek, hogy lehet-e ebből a szeretetből „élni”? És én megértem, ha nem tudsz és nem is akarsz nekik válaszolni. De hidd el, nem is fontos!

Fontosabb az, hogy egyszer mindannyian elmegyünk. Egyszer mindnyájunk élete véget ér. Egyszer az élet nagy folyójából valamennyien kilépünk. És akkor minden pénz elenyészik. Minden haladásba vetett hit porrá válik. Minden élvezet elmúlik. Mert minden mulandó!

Ami viszont egyedül majd mégis megmarad, az a szeretet, mert csak a szeretet örök. És Te tovább fogsz majd élni, mert idődet a szeretetbe fektetted.

Valóban a szeretetbe fekteted az elmúlt évedet, eltelt életedet?”

Ma, Szilveszter este a megszentelt időre gondolunk, ennek egy szakaszára, egy évre. Lehet, hogy nem nagyon hosszú szakasz ez a 365 nap, de mégis jelentős, mert benne volt az Isten. Sok szép és jó történt, amiért köszönet neki. Sok elkerülendő, Istennel szemben álló, tőle eltávolodó valóság is volt: ezért bocsánatot kérünk tőle.

„Minden csepp idő értékes nekem” – mondta Szent Ágoston. „Ez az idő képesít a másokkal való találkozásra, a szeretet gyakorlására… A mi reményünk, hogy időnk az örök Isten kezébe torkollik”. (Otto Betz)

Szívem mélyéből dicsőítem az Urat – Év végi hálaadás

A hívő ember életének vannak fontos időpontjai: karácsony, húsvét, születésnap, házassági, papszentelési, szerzetes-fogadalmi évforduló. De ilyen az év végén szilveszter napja is. Természetesen nem a "nagy bulizás", a nagy mulatság miatt, hanem mert lehetőséget ad arra: először is hogy számba vegyük életünk napjait. Másodszor hogy hálát adjunk azokért a Mindenható és Gondviselő Istennek. Harmadszor, hogy arra kérjük az Urat a jövőben is járjon velünk.

Először tehát, hogy számba vegyük életünk napjait. Az idei év szilvesztere életem 19 255-dik napja, másoknak több, vagy kevesebb. Benne sok minden: ez az idő alatt megtanultunk, beszélni és járni, írni és olvasni. Ugyanakkor sok mindent elmulasztottunk megtanulni - ezt-azt végérvényesen. Sokat dolgoztunk és talán nem sokat kerestünk, de nem keveset el is pazaroltunk. Gyerekeinknek, unokáinknak példát adtunk erről-arról, köztük olyasmiről is, amit jó lenne, ha ők nem követnének. A magányos számvetésben konkrét szerény örömök és kínos emlékek törnek rá az emberre…

Sokszor úgy tűnik, mintha a világmindenség csak ugyanazon ismétlődések sorozatából állna. A világ mégsem ugyanaz, mint egy évvel korábban. Magunk is sokat változtunk: idősebbek lettünk, újabb tapasztalatokkal gyarapodtunk, újabb sikerekben és örömökben vagy éppen bánatban és kudarcban volt részünk…
Így a mai estén nem véletlenül tesszük fel a kérdést: Vajon mi lett belőlünk az elmúlt esztendőben? Melyek voltak életünk legfontosabb eseményei, és azok Isten nagyobb dicsőségét szolgálták-e, vagy a magunk dicsőségét hajkurásztuk általuk, akár mások szenvedése árán is? A kérdéseket vonatkoztathatjuk egészen személyesen önmagunkra, de ferences templomunk közösségének életére is: Mi történt templomi közösségünkben?

Az elmúlt év folyamán templomi közösségünkből sokan bővelkedtek a szeretett gyakorlatinak kézzelfogható jeleivel amikor adakoztak: - a Fülöp szigeteki lakosság megsegítésére, - a Szent Erzsébet-i karitász gyűjtésre, - a helyi Szent Rita napközi otthon támogatására, - az úgynevezett Péter fillérek által  a Szentatya céljaira, - a missziók javára, - a Szent Földön élő keresztények támogatására, - ferences fiataljaink képzésére, - a Mária Rádió megsegítésére, - a szentély székeinek a megvásárlására, - a kolostor temető kapujának a kicserélésére, - és nem utolsósorban virágokra, amikkel szebbé tehettük templomunkat, elsősorban a húsvéti ünnepek alkalmával,  illetve  az egyszerű vasárnapi persely adományokra, amivel hozzájárultak templomunk, kolostorunk fenntartásához.
Itt ki kell emelnem a rendkívüli adományokat, amikből a templom és kolostor villanyhálózatának legalább nyolcvan százalékát felújíthattuk és életveszélyességét megszüntethettük, amiből a vízhálózat egy részét rendbe tehettük és hidrofort rakhatunk be, illetve a központi fűtésen annyit javíthatunk, hogy kolostorunkban az idén nem kell fáznunk, mint tavaly.

Mivel nem vagyunk plébánia ezért nincs biztos bevételi forrásunk az úgynevezett egyházadóból, s ha mégis szeretnénk valamit csinálni, javítani, felújítani, szebbé tenni, akkor rendkívüli adományokra van szükségünk. Márpedig tenni való van bőven csak meg kell néznünk a templomunkat kívül és belül vagy a kolostorunkat...
Az eltelt évben a szeretet kifejezésének jegyeit viselték magukon azon közmunkálatok is, amivel a fürdőszobákat használhatóvá tették, mindjárt a kezdet kezdetén, amivel a temetőt szebbé tehettük, amivel a kolostorkert kerítésének egy részét felújíthattuk, amikkel a kertünkben lévő fákból tűzifát készíthetünk, amivel a szántásba, kaszálásba besegítettek, amivel a pityókát kertünkből betakaríthattuk és nem utolsósorban, amivel besegítetek a temető és kolostorudvar időnkénti fűnyírásába.

A szeretet kifejezésének jegyeit viselték magukon azon adományok is, amikkel jó néhányan besegítettek a székelyudvarhelyi ferences kollégium diákjainak lelkigyakorlata alkalmával az étkeztetésébe, vagy az örökös szentségimádási nap alkalmával a Márton Áron zarándoklat tagjainak a vendégül látásába, illetve a Szent Ferenc búcsú és más alkalmakkal ajándékozott minden fajta adománnyal.
De gondolok itt a templom gondos rendben tartására, amit egy ideig a lányok végeztek és a díszítésére, a nagytakarításokra, a kántori teendő lelkiismeretes ellátására, a ministráns szolgálat végzésére, a konyha vezetésére, kolostor közösségi helyeinek a rendbe tartására, s nem utolsó sorban munkatársaim tevékenységére.

Isten fizesse meg mindenkinek mindazt, amit Isten nagyobb dicsőségére, templomunk és kolostorunk érdekében tett a krisztusi szeretet jegyében. Jó tudni, hogy vannak emberek, akikre lehet számítani, akár beszerzésről, akár meghibásodott csapról, villanyvezetékről vagy vas és famunkálatról, illetve kerti tevékenységről lett légyen szó. 

A lelki tevékenységek között a látványosabbak a liturgikus tevékenységek, ezek közé tartozik a szentmiseáldozatok bemutatása, a szentségek, különösen az oltáriszentség és a bűnbánat kiszolgáltatása.
Ha számvetésnél tartunk, akkor még említést tehetünk a különböző lelkiségi tevékenységekről, amit Isten kegyelméből az idén sikerült megvalósítani: gondolok itt a Szent Antal kilencedre, a nagyböjti triduumra, amit a kővári plébános, Arthur atya tartott. Isten kegyelméből sikerült aránylag szépen megszervezni a Szent Ferenc búcsút, sőt főpróbaként a Szent György búcsút is, amin a kedves hívek is szép számba vettek részt. A „főpróba” jól sikerült, s így az elkövetkező esztendőkben Isten segítségével szeretnénk teljes fényében megünnepelni Szent György napját. Már most mindenki följegyezhetné az április 24 délelőtt 11 órás dátumot, s az előtte lévő három estét, amikor is lelkigyakorlattal készülnénk templomunk búcsú ünnepére.
Megtartottuk az örökimádási napunkat is, ami sajnos nem váltott ki nagy érdeklődést a hívek között, alig voltak napközben az Oltáriszentség előtt, ha a Szent Rita otthon gyerekeit leszámolom, akkor a többi jelenlévőt a két kezemen meg tudtam volna számolni. És a befejező szentmisén is szinte több volt a pap és vendég, mint a helyben lakó.

Olyan szomorú, hogy a Szentségi Jézus évente egyszer rendkívüli fogadást tart a templomukban, amikor köszönthetjük, imádhatjuk, segítségét kérhetjük, nála elidőzhetünk, vele minden bajunkat megbeszélhetjük, és mi nem élünk a nagy lehetőséggel, mintha nem érdekelne bennünket az ő Személyisége, mintha nem jelentene semmit Ő a mi számunkra, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz, mintha nem lenne semmi szükségünk rá, mert mi nélküle is jól megvagyunk… Amúgy, nagyszombaton is alig voltak a szentsírnál kitett Oltáriszentség előtt, ha a gyerekek nem jöttek volna őrködni, akkor sokszor senki sem lett volna a Szentségi Jézussal. 

Ennek kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen a mi kapcsolatunk, mennyire élő és személyes ez a kapcsolat az Oltáriszentségben köztünk élő Jézussal? Mennyire vesszük Őt komolyan, amikor belépünk a templomba, akkor azt, annak tudatában tesszük, hogy itt Ővele találkozhatunk, vagy csak rutinból, megszokásból járunk templomba és nem Ő miatta? Pedig ha belépünk egy lakásba, akkor azt minden bizonnyal a házigazda miatt tesszük, mert látni akarjuk őt, mert találkozni akarunk vele, mert beszélgetni szeretnénk vele… Nem ugyan ez a cél kellene vezessen bennünket, amikor betérünk a templomba, Isten házába?
Milyenek a mi áldozásaink, ha egyáltalán vasárnapról vasárnapra eljárunk a szentmisére és szentáldozáshoz járulunk, s ha nem akkor miért nem tesszük? Tudatában vagyunk annak, hogy a fehér ostya színében a második isteni Személy, Jézus lép be a szívünkbe, vagy csak egy megszentelt kenyérdarabnak tartjuk Őt, amire nem fontos odafigyelni?
Számvetésünket folytathatnánk… De azt hiszem, mindannyiunk előtt világos, hogy nem a statisztikai adatokon, nem a számokon, nem is a mennyiségen van a hangsúly a lelkiéletben, hanem a szeretetben megvalósult életen, a lelkiismeretesen végzett munka teljesítésén, mely egyszerre szolgálja Isten nagyobb dicsőségét, embertársaink javát és lelkünk üdvét.

Másodszor, miután számba vettük, nagyvonalakban, életünk úgy mond anyagi és lelki dolgait, fontos, hogy hálát adjunk azokért a Mindenható és Gondviselő Istennek.
Ezzel kapcsolatosan a Zsoltáros (111) így imádkozik: „Szívem mélyéből dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a nagy közösségben! Az Úr művei nagyszerűek, emlékezetesek mindazoknak, akik örülnek rajtuk. Tevékenysége fönség és erő, s igazságossága örökké tart. Csodáit örökre emlékezetbe véste, az Úr kegyes és irgalmas. Ételt adott az őt félőknek, szövetségéről mindvégig megemlékezik.”

Szívem mélyéből dicsőítem az Urat... Ebben a nagy dicséretben és hálaadásban első gondolatunk az legyen, hogy csak a nagy lélek tud igazán hálát adni.
Általában, azért nem tudunk hálásak lenni, mert kicsinyek vagyunk. A törpe lélek olyan, mint a zsugori. Összegyűjti, eldugdossa, amit kap, soha nem ülteti el a szívében, így az kiszárad, gyökértelenné válik, senki sem részesülhet belőle. A nagylelkű ember mindjárt igyekszik beleásni lelke talajába a kapott jót, hogy teremjen és tudjon belőle adakozni. - A jóság és az irgalom olyan, mint az a fa, amelyik sok gyümölcsöt érlel; gyümölcséből mindenkinek jut.
Az Úr művei nagyszerűek... – imádkoztuk a zsoltárossal –,az Úr kegyes és irgalmas. Ételt adott az őt félőknek...
A nagy lélek megérti, hogy hálás szívvel kell fogadnia Isten ajándékait. Egyik legnagyobb gyengeségünk, hogy nem tudunk méltó módon elfogadni Istentől. Ha el is fogadjuk, amivel megajándékoz, éppen csak megengedjük, hogy letegye mellénk ajándékát, de a szívünkbe nem tudjuk beengedni, vagy nem is akarjuk.
Pedig mennyi mindenért kellene hálát adnunk! Csak egyszer járjuk végig az Isten kegyelmének útját a lelkünkben! Csak egyszer ébredjünk rá, mit kaptunk Istentől, és megértünk valamit Isten jóságából. Megértjük, hogy miért kell örökké zengeni: Szívem mélyéből dicsőítem az Urat... - Nézzünk az életünkbe, számtalanszor keresett minket Krisztus az eltelt évben is... Elénk állt Ő, akit nem is kerestünk, Akire nem akartunk rátalálni. Elénk állt csak azért, mert szeret, semmi másért. Nem törődik azzal, hogy mi még akkor is, amikor simogatásra nyújtja a kezét, ráütünk. Meglátjuk-e, hogy akkor is szeret, amikor rosszak, tékozló fiúk vagyunk és ez a szeretet vezeti hozzánk?! Jó lenne észrevennünk, megéreznünk ezt, és ha eddig soha nem nyílt hála a szívünkben, most hálának kellene ott fakadnia...

Hogyan adjunk hálát? ... Az életünkkel, ahogyan a vértanúk és szentek is tették. A vértanúk esetében az volt a hála, meghaltak Krisztusnak, Krisztusért. A mi esetünkben, a hála itt az lehet, ha Krisztusnak és Krisztusért élünk. Válaszoljunk hát mi is az életünkkel és ne mással, Krisztus szeretetére! Tehát nem kell keresnünk semmi mást, mint amit a kezünkbe ad, azt adjuk Neki. Nem akarjunk nagy és rendkívüli tetteket véghezvinni, hanem tegyük azt a szürke, kicsi hétköznapi dolgokat, ami az életállapotunkból fakadó feladatunk, akár mint nagyszülő, szülő vagy gyermek, vagy éppen egyedül álló.
Ez lesz a mi hálánk. Mert szeret minket és mi is szeretni akarjuk Őt. A szeretet elsősorban cselekedet, nem más, nem érzelem és simogatás. Ha valaki azt hiszi, hogy szereti Istent, de nem teljesíti parancsait, nyugodtan állíthatjuk, hogy nem szereti Őt. Mert aki azt állítja, hogy szereti az Istent, de akár csak egyetlen szavát is nem fogadja el, nem veszi komolyan, nem törekszik a vele való élő személyes kapcsolatra, az képmutató…
Szívem mélyéből dicsőítem az Urat... mert életét adta, vérét ontotta értem, és mindenben látom a hatalmas, diadalmas szeretetet, ami Krisztust erre indította. Ha nem érzem, hogy nekem most valamit mondanom kell, ha nem érzem, hogy tud a szívem szeretni, akkor boruljak le és kérjem, hogy öntsön a szívembe szeretetet.
Sok mindenért lehetek hálás, de azt az egyet soha sem szabad felednem, hogy Isten Fia önmagát adta nekem a kenyér színében és meghalt értem a keresztfán! Ő, Aki ellen annyit lázadtam, harcoltam, önmagát adta nekem és meghalt értem, a bűnös emberért... és mit teszek én Érte?
Életünk lanyhaságának egyik oka az, hogy nincs személyes Isten-élményünk, messze vagyunk Tőle. Sok lélek közönyös, bár szentgyónást végez, gyakran járul szentáldozáshoz, és mégis olyan távol van Krisztustól. Hogyan várhatnám, hogyha valami nem a szívügyem, az irányítsa az életemet?! Szent Ferenc atyánkat azért nevezi az ének „együgyű szívnek”, mert neki igazából egyetlen fontos ügye volt, az Isten dicsősége, s embertársainak lelki üdve.
Ha csak egyszer is megérezném, hogy Krisztus nekem adta önmagát a fehér ostya színében és értem halt meg a kereszten, akkor a Szívem mélyéből dicsőítem az Urat – kezdetű zsoltár eleven valóság, boldogság lenne a számomra, akkor lendületes, pezsdülő lenne a lelki életem! Keressük az Urat, hogy rátaláljunk, amíg megtehetjük, nehogy késő legyen... Szent Ágoston így zokog: „Te bent voltál és én kint... későn szerettelek...”

A mai este azért vagyunk itt az Úr Házában az év utolsó estéjén, hogy a számadás és a hálaadás mellett, arra kérjük az Urat a jövőben is járjon velünk. Senki sem tudja, mit hoz az eljövendő 2015-ös év. Tele vagyunk várakozással és reménnyel.
Tudjuk, hogy nekünk magunknak is kell munkálkodnunk, az életünkre vonatkozó isteni tervek megvalósításán, meg kell tennünk azt, ami tőlünk telik. De jó tudni, hogy van, aki velünk jár, AZ, aki az emberi élet minden oldalát ismeri. A megvilágosult, de a sötét oldalát is.
Talán nem véletlen, hogy szilveszter karácsony után következik. Karácsonykor Isten emberré lett, hogy egészen közel lehessen hozzánk, nálunk lehessen, és velünk járhasson. Ő az Emánuel, a velünk lévő Isten, testvérünkké, útitársunkká vált.
Vele, újra Isten értékes ajándékaként élhetjük át az újév derűs pillanatait. De akkor is velünk lesz, amikor igazi nehézségekbe ütközünk. Igen, Jézussal együtt tudjuk csak igazán, nagy bizalommal Isten kezébe helyezni jövőnket.
Hát tegyük is meg, most e szentmiseáldozatban, Szent Szilveszter pápa, Szent György vértanú, e templom védőszentjének, s az Esztelneki Madonna, a Boldogságos Szűzanya, akinek Istenanyaságának ünnepével kezdjük az újévet, az ő közbenjárásukra, múltunkat ajánljuk Istenünk szerető irgalmába, s jövőnket az Ő gondviselő jóságába. Ámen!