kedd, december 01, 2020

A szentségimádás teológiája, lelkisége, gyakorlata - Varga László

Marosán Csaba I NEK adventi kalendárium 1.

Adventi gondolatok: a várakozás nem elég: Jézus rejtett jelenléte minden pillanatnak értelmet, minden tevékenységnek célt ad

December 1., kedd
Iz 11,1-10; Zsolt 71; Lk 10,21-24
"Az Úr Lelke nyugszik rajta"


Csendes magunkba fordulásra indít bennünket ez a szentírási mondat: vajon bennünk milyen lélek lakozik?

Várakozásunk, elesettségünk, reményeink, örömeink idején egyaránt közelebb juthatunk Hozzá, Akin egész életében az Úr Lelke nyugodott.
Mennyire szükségünk, szükségem van arra, hogy újra megszülessen, s az oly sok rossz hír között ennek örömhírét is továbbadja a világ!
Mi Őrá várunk, Ő pedig arra, hogy szívünk minden érzelmével Hozzá fussunk.
Sötétek és titokzatosak az adventi éjszakák, imáink és énekeink kétségbeesve, sürgetve kiáltanak a várva várt Vendég után.

Milyen csodálatos lenne, ha az éjszaka bennünk is lassan-lassan átfordulna hajnali pirkadattá! Itt az idő, hogy felismerjük: a várakozás nem elég: Jézus rejtett jelenléte minden pillanatnak értelmet, minden tevékenységnek célt ad.
Ennek örömét hordozzuk ebben a szent időszakban: Jézus életének nincs olyan pillanata, amely ne értünk lenne. Valóban Isten Lelkének hordozója volt.

Adjon mindannyiunknak boldogító, gyümölcsöző, Lélek-közeli Adventet!


Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
fel- és leiratkozás, információk: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

Kafarnaum

vasárnap, november 29, 2020

Eucharist * Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő!

Esztelneki Ferences Templom hirdetése és közleménye - Advent első vasárnapja

 1.    A mai vasárnappal elkezdődött az adventi szentidő. Templomunkban hétfőtől-szombatig, reggel 6:30-tól kezdődnek a Rorate-Szentmisék. Kivéve csütörtököt, amikor délután ½ 5-től lesz és azt követően egy félórás szentségimádást tartunk. A Szentmisék előtt lehetőségük van elvégezni a szentgyónást Karácsony szent ünnepére készülőben!

2.    Közlemény: Október kezdetén szárnyra kelt egy hamis hír, egy hazugság. Gondoltam, hogy a józan ész győzedelmeskedik, és lassan megszűnik a hamis hír terjesztés és nincs értelme szóvá tenni, de mivel a szomszéd faluban is erről beszélnek, s a minap is szembesülnöm kellett vele, ezért úgy gondoltam, hogy a kedves testvérekkel közlöm az ezzel kapcsolatos tényeket. Június elsejétől B. I., a kolostor házvezetője és szakácsnője szülési szabadságara és gyerek nevelésre ment. Helyébe, amíg I. vissza nem tér a gyereknevelésről, addig L. M.-t alkalmaztuk 8 órás munkaidővel, hivatalosan, erre a posztra. L. M. szeptember végén betegszabadságra ment, majd kórházi kezelésen esett át. Becsülettel bankkártyájára megkapta a fizetését és a betegpénzt is általunk kapja. Éppen a múlt héten vette ki lánya a november havi munkahelyi igazolást. Ezek után nem értjük, hogy hogyan lehet még mindig azt terjeszteni, hogy ki van rúgva, ha tőlünk kapja a munkahelyi igazolást. Nem tudom, hogy kiknek és miért áll érdekükbe, hazugságot terjeszteni, megrágalmazni bennünket és lejáratási kampányt folytatni ellenünk. Szeretném remélni, hogy a hamis hírterjesztés megszűnik és a becsületsértést jóvá teszik. 
M-nek kívánunk jó egészséget, gyors gyógyulást és felépülést, hogy fizikailag is megerősödve minél előbb visszatérhessen munkahelyére és a nyolc óra keretében becsülettel végezhesse a munkaköri leírásba foglaltakat!
3.    A kedves olvasót pedig kérni szeretnénk, hogy mielőtt bármi nemű hírt – nem csak a kolostorral kapcsolatosan, hanem egymással kapcsolatban is – tovább adnak, előbb ellenőrizzék annak igazság tartalmát és csak akkor adják tovább, ha az megfelel a valóságnak, máskülönben embertársaik becsületében okoznak kárt, aminek súlyos következményei lehetnek.

szombat, november 28, 2020

Áldott adventi várakozást! - Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

 

A virrasztás önként vállalt szolgálat! – Advent első vasárnapja

 „Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!” (Mk 13, 33-37) Ezzel a mondattal fejeződött be a mai, advent első vasárnapi, evangéliumi szakasz. Rendkívüli időszak veszi ma kezdetét, amelynek főjellemzője a várakozás, a virrasztás! Türelmetlen korunk ezt aligha tudja értékelni, s még kevésbé megérteni. Mi mindent azonnal akarunk! Csak a romlatlan, a tiszta lelkű gyermek tudja igazán átérezni a boldog várakozás örömét.
Igen, a hívő ember Krisztus második eljövetelét várja, illetve a vele való találkozást, amikor számot kell adnia földi életéről. Erre vonatkozik a mai evangéliumi szakasz figyelmeztetése, hogy nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Ezért kell ébernek lennünk és komolyan vennünk a felszólítást: „vigyázzatok és virrasszatok!”

A mai nappal kezdődő adventi időszak egyik lényeges vonása a virrasztás és várakozás. Virrasztás az éjszakában, emberi tévelygéseink, bűneink sötétjében és várakozás az Úrral való találkozásra.
A nemrég elhunyt Jókai Anna írónővel valljuk, hogy „a virrasztás nem krónikus álmatlanság, izzadt forgolódás a gyűrt párnák között. Nem átmulatott éjszakák duhaj mámora, talp-alá húzott zeneszóval. Nem vadász les a zörgő avarban, csőre töltött puskára támaszkodva. Nem a fájdalom agressziója a gyötört szervezet ellen, és nem monoton-ajak ima, zsibbadó aggyal és fásult szívvel, de nem is vetélkedő: ki bírja tovább?
A virrasztás önként vállalt szolgálat, megfeszített összpontosítás, fegyelem az indulatokban, figyelem a környezetre és a bel-valóra, fogadása a jóval-érkezőnek, a settenkedő ártalmasok leleplezése, védelem és elhárítás, szolidaritás a szenvedővel, emlékezés a világteremtés hajnalára, rendíthetetlen várakozás Isten verőfényes delére.”
Virrasztani sokféleképpen lehet: fizikailag és lelkileg. De amíg az első kínlódás és fizikai igénybevétel, addig a másik lehet értelmes és örömteli. Virrasztani lehet gyötrelmesen, szenvedve a félelemtől, a testi-lelki fájdalomtól, vagy akár a krónikus álmatlanságtól. De lehet felelősségtudattal, másokért és mások helyett őrséget állva: éjszaka az álmukat vigyázva, nappal viszont talán éppen felszínes és meggondolás nélküli ténykedéseiket. És lehet reménységgel, remélni a lét értelmességébe és az abban megnyilvánuló szeretetbe vetett hittel és bizalommal várva a virradó hajnalt, a sötétség elmúlását, a bűn rabigájából való szabadulást…
„Vigyázzatok és virrasszatok!”- mondja az Úr. Mi lehetne más egy katolikus hívő számára a virrasztás, mint az Üdvözítő figyelmeztetésének állandó észrevétele: „Virrasszatok, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura…”(Mk 13,33-37). „Virrasszatok, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát…”(Mt 25,13).
Késznek kell lennünk minden pillanatban, hogyha az Úr az ajtón zörget. Ebben az értelemben a virrasztás az idők jeleinek figyelmes szemlélését is jelenti. Jelenti azt, hogy nem merülünk el a mindennapok ügyes-bajos dolgaiban, hanem ezeken túltekintve próbáljuk életünk eseményeit elhelyezni Isten tervének nagy összefüggésében. Ezért a keresztény Krisztusba vetett hitéhez, Krisztus tanításához viszonyítja az őt körülvevő dolgokat. Ez a fáradozás nem pusztán egyéni igyekezet, hanem az egyház egészének küldetéséhez tartozik.
A keresztény ember virrasztása tehát az idők jeleinek keresésére, a dolgok, helyzetek, magatartások jellegének felismerésére irányul. Az idők jeleinek felismeréséhez a hívő ember megkapja a Szentlélek ajándékát. Ám mindez személyes odafigyelést és erőfeszítést kíván, olyan megfontolt életet, amely ellenkezik a mérlegelés nélküli sodródással, a minden mindegy hamis elvével. Ez pedig éppolyan nehéz, mint álmos ember számára a virrasztás.
Hétköznapi feladataink teljesítése közben is mindig keressük a helyes, erkölcsös, az Isten akarata szerinti cselekvés útját. Így ez a virrasztás azt is jelentheti, hogy reggelenként az ember áttekinti napját, Isten előtt megfontolja, hogy mi lehet számára kísértés a rosszra, vagy alkalom a jó cselekedetre, esténként pedig lelkiismeretvizsgálatban megkérdezi magától, sikerült-e a jó tetteket megvalósítania, a rossznak ellenállnia.
Bűnünk belátását bánatnak, az erkölcsi sikereken érzett örömet pedig Isten iránti hálaadásnak kell követnie. A megkeresztelt és megbérmált ember ebben az isteni erőtérben kell, hogy éljen. A Szentlélek pedig Krisztus ígérete szerint eszünkbe juttat mindent, amit Krisztustól hallottunk. Természetesen nem az emlékezőtehetségünket növeli meg csodálatosan, hanem arra segít, hogy az adott helyzetben ismerjük fel, hogy mi Isten akarata, mi a dolgok igazi értéke.
Az ember értelmes lény, tudja, hogy véges és éppen ezért értelmet akar adni életének. És ez az értelem nem más, mint a Teremtő Isten akaratának elfogadása. Tudjuk a kinyilatkoztatásból, honnan jövünk és hová megyünk. Ezért életünket, sorsunkat, munkánkat, örömünket és bánatunkat az isteni Gondviselésre bízzuk.
Ebben az értelemben a virrasztás a jelenben élést, a csináld, amit csinálsz, életformáját jelenti. Amíg fiatal az ember, mindig egy nagy „majd”-ban él, de amikor az emberélet útjának felén túl van, akkor hajlandóságot érez arra, hogy a múltat idealizálja, szépítse. Viszont a keresztény realitás az, hogy nem nosztalgiázik a múltról és nem álmodozik a jövőről, hanem a jelenben él.
A jelenben úgy él, hogy a napi kihívásoknak próbál megfelelni. Jézus Krisztusnak van egy nagyon egyszerű, mégis hatalmas mondata, amikor az isteni gondviselésről szól a Hegyi Beszédben: „Ti keressétek először Isten országát, s az ő igazságát, a többit mind megkapjátok. Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. Elég a mának a maga baja” (Mt 6,33-34).
Az öntudatos keresztény nem dugja strucc módjára homokba a fejét a meglévő problémák elől, de meggyőződéssel vallja: a holnap majd gondoskodik magáról, a jelenben kell élnünk, mégpedig az Isten országáért.
Vajon tudatosult-e már bennünk az, hogy közöttünk van az Isten országa? Jézus eljövetele óta nyilvánvaló, hogy elközelgett az Isten országa. Ezért kell megváltoztatni az életünket. Közöttünk van az igazságosságnak, a békének, az örömnek az országa. De vajon mit tapasztalunk belőle? Egy olyan világban, amelyben a széthúzás jobban érzékelhető, mint az, hogy emberek egymásra találnának, hol van az Isten országa? Ahol minden mintha szétesőben lenne, hol tapasztalható az egység, a rendezettség, a béke? Egy olyan világban, ahol vannak emberek, akik másokon akarnak uralkodni, másokat akarnak kihasználni, becsapni, megtéveszteni, hol van a messiási ország látomásának képe, ahol együtt lakik a farkas a báránnyal, párduc a gödölyével?
„Vigyázzatok és virrasszatok!”- mondja az Úr. De vajon érzékenyek vagyunk-e a jelekre? Észrevesszük-e, hogy hol van szükség éppen miránk? Hajlamosak vagyunk arra, hogy visszavonuljunk saját várunkba, ahol berendezzük a magunk szűk világát, és nem veszünk tudomást arról, hogy ez a világ, amelyben élünk, sóvárogva várja Isten gyermekeinek a megnyilvánulásait, ami az őszintén megélt Krisztus-követésben bontakozhat ki. A nagy filozófus, Erich Fromm arra figyelmeztet, hogy: „A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit, vagy amit szeretünk. Ahol ez a cselekvő törődés hiányzik, ott nincs szeretet”!
Igen, elsősorban megélt kereszténységre van szüksége ennek a világnak, élő kövekből felépülő közösségekre és gerinces, tiszta tekintetű, szívű, lelkű emberekre van szüksége a mi világunknak.
Az adventi hajnalok várakozásában, virrasztásában nem szabad, hogy elfelejtsük: nem csak mi várjuk a fényt. Minden ember várja. S mi, keresztények, Krisztus-hordozók, a fény hordozói kell, hogy legyünk minden megnyilvánulásunkban: szavainkban és tetteinkben egyaránt. Igaz, sokszor csődöt mondtunk, ezért van okunk a bűnbánatra. De van lehetőségünk arra is, hogy mindig újrakezdjünk. Itt van a kellő idő, itt van az üdvösség napja! „Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust…” olvassuk Pál apostolnak, a rómaiakhoz irt leveléből (13, 12-14).
Mi, akik egész életünkben a teljességre várunk, nem hagyhatjuk, hogy zavaros maradjon bennünk és körülöttünk a világ. Tiszta értékrendet kell kialakítani magunkban. Az értékrend elveket jelent. Kell, hogy tiszta, világos elveink legyenek. A "minden mindegy, csak nekem jó legyen" elv az értékrendben valahol nagyon alacsonyan áll. Tovább kell látnunk önmagunk korlátain és érdekein: felelősek vagyunk önmagunkért, de ugyanakkor másokért is.
Hogy valóban találkozhassunk az Úrral, meg kell szüntetnünk mindazt, ami akadályt gördíthet a nagy találkozás útjába. Nem keveredhet össze bennünk az igen és a nem. Nem vegyülhet össze az igaz és a hamis, nem hangoztathatunk szépen szóló szólamokat, ha összekeveredik bennünk a hazugság az igazsággal.
Tisztulnunk kell. Évről évre tisztábbá kell válnunk és a krisztusi életben érettebbeknek kell lennünk. Amikor most újra figyelmeztet bennünket az adventi időszak, a várakozás ideje, legyen nyitott a szívünk, és legyünk készek arra, hogy rendet teremtsünk az életünkben. Mert tiszta értékrendhez való ragaszkodás nélkül Istenre váró ember nem élhet – sem egymagában, sem családjában, sem országában, sehol a világon.

***

Adventi imádság:
Urunk, Jézus Krisztus, várjuk eljöveteled, várjuk a békét, mert annyi békétlenség van kívül a világban és bent a szívünkben! Várjuk eljöveteled, mert ebben a hazug világban egyre inkább az igazságra éhezünk. Annyi igazságtalanság sújtja a népeket és az embereket.
Várjuk eljöveteled, mert szomjazzuk a szabadságot, és mindnyájan a bajok és bűnök bilincseiben kínlódunk. Add vissza reménységünket, amit elvesztettünk! Add meg újra a szeretetet azoknak, akik idegenkedve viselkednek egymással szemben!
Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet megtapasztalhassuk életünkben! Kérünk, hallgass meg minket! Ámen. 


(Jürgen Moltmann nyomán)

Miért hívjuk a hajnali misét roráténak? [Misevlog #advent]

péntek, november 27, 2020

Nehogy elveszítsd önmagad... – Imre atya írása

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor egészen egyedül akarsz lenni.
Persze, azoknak, akik életedet mindig árgus szemmel figyelik, azonnal megvan a lesújtó véleményük rólad: „Elzárkózol, különc vagy, megsértődtél...“
Én viszont tapasztalatból tudom, hogy ez nem így van!
Te csak egy nyugodt sarkot keresel magad körül, ahol – távol a világ zajától – életed filmjét lassan ismét lepergeted, hogy a legszebb élményeket és találkozásokat felidézhesd és belőlük új erőt meríthess!

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor minden zaj elől elzárkózol és minden hangos tülekedés és harsogó lárma elől menekülsz.
Persze, azoknak, akik mindig másokkal foglalkoznak, ahelyett, hogy a saját életüket hoznák rendbe, azonnal megvan a véleményük rólad: “Különbnek tartod magad másnál, nem vagy képes kompromisszumokra…”
Én viszont tapasztalatból tudom, hogy ez nem így van!
Te csupán nyugalmat és csendet akarsz magad körül, hogy végre már ne csak a felszínen élj! Nem akarsz folyton mindenkivel és mindennel alkut kötni! Megcsömörödtél a kevéstől: reggel felkelés, napközben munka, este fáradtan ágyba dőlés – hétfőtől péntekig. Közben tülekedés az elismerésért, koldulás egy jó szóért, sóvárgás mások szeretete után... Nem, ezt mától kezdve már nem akarod!
Ehelyett inkább a nagybetűs Életre akarsz jobban odafigyelni: mit akar Neked most, ebben az időszakban mondani? A mai napon milyen örömhíre van számodra?

Vannak az életnek olyan pillanatai, amikor magad számára is különcnek tűnsz, mert eleged van abból, hogy a hangadók, a mindent jobbantudók, a mások másságát kifogásolók és lejáratók adják meg a hangot. Azok, akik közben a saját életük hangját soha nem hallják meg... Te most épp ezt szeretnéd: végre a saját életed hangját meghallani! De ott motoszkál benned: szabad-e kilógnod a sorból?
Szabad! Én megértelek!

Te valóban más vagy! Neked egy védett sarokra van szükséged, ahol egyedül maradhatsz önmagaddal, hogy visszatalálj igazi lényedhez, és ne veszítsd el igazi éned ebben az embertelen nagy tülekedésben!

Te valóban más vagy! Neked csendre és nyugalomra van szükséged, eleged van a folytonos olcsó, felszínes megalkuvásokból, a többség által elvárt viselkedési kényszerzubbonyból, mások hátad mögötti elmarasztaló véleményéből! Egyedül akarsz maradni Istennel, akitől újra és újra hallani akarod: milyennek is álmodott meg Ő Téged?


Imre atya
2020-11-26.

Forrás: Katáng Barát


kedd, november 24, 2020

Nem az a fontos, hogy ismerem-e a napot és az órát, hanem, hogy készen állok-e a nagy találkozásra vagy sem?

 † EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 21,5-11)

Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Ezek az evangélium igéi.

***

A mai evangéliumi szakasz által mintegy ráhangolódhatunk az egyházi év lezárására, hiszen a világ végéről, a végső dolgokról kapunk tanítást Jézustól. 

A jeruzsálemi Templom csodálatos fenségében gyönyörködőket szólítja meg az Úr, rámutatva, hogy mindez az emberi kézzel épített hatalmasság és gazdagság könnyen az enyészeté lesz.  
A kőből épült, emberkéz alkotta, ám mégis maradandónak vélt tárgyak pusztulása drámai és megrázó, ám önmagában nem mérhető össze a végső idők hatalmas erejű történéseivel. Nincs történelmi esemény, nincs nemzetek közötti harc és háború, ami léptékében hasonlítana az isteni végítélethez. 

Mikor jön a vég? Tulajdonképpen Krisztus erről nem szól, hisz nem szándéka dátumot, időpontot, egyértelmű történelmi jelet meghatározni. A krisztusi hit higgadt, s az isteni Gondviselés felé fordul. Ez a belső szilárd meggyőződés tudja világosan a legfontosabb igazságot: az emberek történelme bár egybefonódott az üdvtörténettel, e kettő mégsem azonos. Az emberi történelemnek is ura Isten, ám ebben az emberi szabadság, szabad akarat visz előre vagy húz hátra minket. 

Az üdvtörténetet azonban az isteni üdvakarat vezérli, amely az emberi történelemben hatékony. A két szint, a két dimenzió összefonódott, legfőképpen akkor, amikor elérkezett az idők teljessége, s Isten Fia emberré lett, belépett az emberi időbe. Azóta a történelem ideje egyszersmind az isteni kegyelem ideje is, vagyis a történelmi idő együtt folyik a kegyelmi idővel, Isten mintegy áturalja a történelmet. 

Jézus akkor emeli az emberi történelem részeit, az időben behatárolt eseményeket az üdvtörténet részévé, amikor azt állítja: mindez egyben alkalom a tanúságtételre, arra, hogy mások legyünk, arra, hogy a lelkünket megmentsük. Addig ugyanis könnyű a lélekről, a megmentendő, mindent túlélő valaminkről beszélni, ameddig csak elméletben van róla szó, de azonnal nehézzé válik, ha akárcsak egy hétköznapi csetepatéban kell nem úgy viselkednünk, mint azt vegetatív zsigereink diktálják. 

Ebből következik, hogy a hívő ember számára a fő kihívás nem az, hogy miként tudja az emberi történelemben a végidő előjeleit felfedezni, hanem sokkal inkább az, hogy ebben a történelmi időben miként válik az isteni akarat engedelmes, odaadó eszközévé. Nem az a kérdés, ismerem-e a napot és az órát, hanem az, hogy a jelen pillanatban készen állok-e az Úrral való nagy találkozásra vagy sem?
Bár nem ismerjük az Úr második eljövetelének időpontját, mégis tudjuk, mit hoz magával. A pusztulás és az új ég és új föld ígérete a hívőben azt az érzést termi meg, ami már a Miatyánkban is kérésként fogalmazódik meg: „Jöjjön el a te országod, a te királyságod, a te uralmad.”