szerda, január 05, 2022

Mindig van betlehemi csillag az égen azok számára, akik bíznak Istenben – Vízkereszt ünnepe

Vízkereszt ünnepének központi mondanivalója az, hogy a három napkeleti bölcs látogatása által nyilvánvalóvá lett, hogy Jézus Krisztus a világ Megváltója, és mindenki üdvösségéért testesült meg az Isten Fia.
A napkeleti bölcsekről szóló evangéliumi részt olvasva elgondolkodhatunk azon, hogy nemcsak az Isten indult el felénk, amit karácsonykor ünnepeltünk, a megtestesülés és megszületés történetében, hanem az ember is „mozgásba lendül”-t.
A Gyermek, aki Betlehemben Máriától született, nemcsak a választott néphez jött, akit a betlehemi pásztorok jelképeznek, hanem az egész emberiséghez, akit ma a napkeletről érkezett bölcsek, a „háromkirályok” képviselnek.

Valójában éppen a bölcsekre és az ő Messiást kereső vonulásukra, és a megtalálás örömére irányítja ma az egyház figyelmünket, hogy elmélkedjünk róla. Hogy elgondolkodjunk azon, hogy mit tanulhatunk ma a csillagot követőktől, akik a Messiást keresve a semmiből indultak, és senki sem tudta megakadályozni őket abban, hogy célba jussanak.
A napkeleti bölcsek felismerték, az Isten nem e világ hatalmában jelenik meg, hanem szeretetének alázatában fordul felénk. Ezért a napkeleti bölcsek evangéliuma mindannyiunkhoz közel áll, karácsony titkát mélyíti el bennünk.

Érdemes megfigyelni az események kettős vonalát: az igazság keresését, a haladást, a megtalálás örömét és az igazság keresésének a megakadályozását, az ellenállást, a félelmet, a zavart, a háborgást. A kettő nagyon jól elkülönül egymástól, személyekben, helyzetekben, viselkedésben, de még a történetben szereplő városok neveiben is.
A haladást képviselik a bölcsek, akik őszinte, nyílt emberek, egyszerűek, örömteliek. Az ellenállást, Heródes vezeti, és környezete osztozik benne, a képmutatók, a gyanakvók, az aggódók. A haladás kis, vidéki városkája Betlehem, míg az ellenállás, a gőgös, öntelt hatalom városa Jeruzsálem. A két front, a két tűz között található az a szelíd Jézus, aki gyermek, védtelen, szótlan, elfogadó, az igazi hatalom birtokosa, aki miatt ez a kettősség ennyire láthatóvá válik.
A haladás és az ellenállás valamiképpen mindig tényezője az emberiség történelmének. Természetesen nem az ateista értelemben, nem osztályharcra, inkább az örök igazságra kiélezetten.

Van azonban az ellenállásnak, a feltámadó heródesi indulatoknak egy másik következménye is: nemcsak Heródes rémül meg, hanem az evangélista szerint „vele együtt egész Jeruzsálem”(Mt 2,3). A nagyzolástól szenvedő, hatalomféltő király félelme érthető, hiszen Jézus „a zsidók újszülött királya” egy esetleges rivális, vetélytárs is lehet…
De a nép nem éppen Heródestől szenved? Miért nem örül egy új király feltűnésének? Miért nem szánja el magát, hogy útra keljen a bölcsekkel és felkeresse a Kisdedet?
Talán azért, mert a passzivitás, a kényelem szeretet, a megszokás visszahúzó ereje rajtuk is elhatalmasodik. Így voltak a zsidók annak idején Egyiptomban, bár szenvedtek a fáraótól, mégsem volt erejük ledobni magukról az igát, inkább elnyomták magukban a szabadságvágyat. Egyedül Mózes volt a haladás embere, aki nem altatta el magában az emberekért érzett felelősségtudatot.

Ma is fellelhető a világban, néha még a szívünkben is ez a lelkület: a heródesi visszahúzó erő, amely aztán kioltja belőlünk a keresés, a lelkesedés, a hűség, az igazi emberi érzések tüzét, s helyükben kínlódunk a fenyegetettséggel, az erőszakkal, a magánnyal, a tehetetlenséggel, a félelemmel.
De ugyanígy gondot jelent az is, amikor azon kapjuk magunkat, hogy keményen hajtunk, kutatunk, könyöklünk, törtetünk ezerrel, de nem a Betlehemi Kisded felé, hanem az evilági hamis biztonságtudat megteremtése, a tiszavirág életű hatalom megszerzése, a csalfa karrier felépítése, az áldozattól mentes, kényelmes élet megvalósítása felé!
Igaza van az egyik neves gondolkodónak (Erich Frommnak), aki szerint a ma emberét: „Egy rémkép kerítette hatalmába... legfőbb célja az anyagi teljesítmény és a maximális fogyasztás”- és semmi más.

A napkeleti bölcsek feladata akkor sem, ma sem egyszerű. „Látták csillagát napkeleten” és elindultak a keresésére, hittek benne, bátran vállalkoztak, nem tartóztatta őket vissza az utazás fáradalma, veszélye, a megszokott életforma kényelmének feladása.
Erre a nagy vállalkozásra szólít minket is keresztény hivatásunk. A heródesi ellenállást leküzdve, egy Jeruzsálemnyi hitetlen, közömbös, céltalan, képmutató emberrel szemben vállalnunk kell a hit harcát, megpróbáltatásait, de azután a megtalálás páratlan örömét is!

Visszahúzó erő lehet a belső tehetetlenségünk, kényelmünk, kísértéseink, a kettős életformához: az Istenes élet mellett, a bűnös életvitelhez, a testi vágyak kielégítéséhez való, minden felelősség, elkötelezettség vállalás nélküli ragaszkodásunk, vagy az anyagiak féktelen harácsolása, illetve a mások verejtékén való gyors meggazdagodás, vagy épen a káros szenvedélyek mindenáron való kielégítése miatti elszegényedés, illetve a lustaságból, a becsületes munka kerüléséből származó nincstelenség. Buta módon, talán önmagunkat is becsapva azt gondoljuk, hogy mindkettőt egyszerre élhetjük: szerethetjük Istent, miközben fittyet hányunk törvényeire, és semmibe vesszük embertársainkat.
Évente, vagy a nagyobb ünnepek alkalmával megszokásból elvégezzük szentgyónásunkat, de eszünk ágában sincs változtatni helytelen, bűnös, kicsinyeket botránkoztató életvitelünkön, gondolkodásmódunkon.

Egyik korábbi állomáshelyemen történt, hogy bérmálkozásra készülőben a szentségekkel, köztük a házasság szentségével, annak felbonthatatlanságával, a sírig tartó házastársi hűséggel foglalkoztunk. Hittanóra után megkeresett az egyik fiatal és föltette az őt foglalkoztató nagy kérdést. Ha igaz mind az, amit a házasságszentségével kapcsolatosan mondtunk, akkor mégis, hogyan lehetséges, hogy az ő hívő, templomba járó, igaz a szentségekkel nem élő nagybátyja, akinek családja, felesége, gyereke van, időnként a munkahelyi feladatokra hivatkozva eltűnik otthonról és a közeli városban együtt él egy másik asszonnyal és esze ágában sincs változtatni ezen? Hogyan lehetséges, hogyan egyeztethető össze ez a kettős életforma az öntudatos keresztény élettel, a házasságszentségével kapcsolatosan vallott keresztény felfogással? – kérdezte a nyolcadikos fiatal. Azt hiszem, az ilyen és ehhez hasonló esetekkel kapcsolatban írja szent Máté evangélista: „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék”(Mt 18, 6). 

Lehetnek tárgyi visszahúzó erők is, mint például a kor divatja szerint élő külvilág. Olykor a rosszul használt internet, TV, a manipulált és keresztény ellenes média. De lehet a rossz barát, társaság, akik megpróbálnak lebeszélni, akik kinevetnek a keresztény értékrendhez való ragaszkodásunk miatt – mint amilyen a hitünk gyakorlása, az igazmondás, a becsületesség, a házasság előtti tisztaság megőrzése, a házastárshoz való feltétlen hűség, a becsülettel végzett munka, az igazságos bér megadása, a társadalom peremére szorultak, a szükséget szenvedők megsegítése… 

A mai ünnep legbensőbb értelme, hogy az Isten Fia megjelent közöttünk, és az ő fénye, tanítása „kiragadott minket a sötétség hatalmából” (Kol 1,12), így a bölcsek csillaga, a hit fénye minket is vezethet, de csak akkor, ha nyitottak vagyunk rá, ha befogadjuk életünkbe. Ne feledjük, hogy azok számára mindig van betlehemi csillag az égen, akik bíznak Istenben.
A bölcsek életéből láthatjuk, hogy a kereső és megtaláló emberek élménye csodálatos: látnak, örvendeznek, szívük tele van hálával, s ennek következtében ajándékaikkal leborulva hódolnak az Istengyermek előtt, majd pedig más úton térnek vissza hazájukba.
Ez a sors vár mindannyiunkra, ha készek vagyunk legyőzni a visszahúzó erőket, ha Heródes félelmein, aggodalmain túllépve elindulunk a keresés éjszakájában, és a tiszta szeretet Krisztusát akarjuk megtalálni.

A vízkereszti, a betlehemi Gyermekkel való találkozás után, a bölcsekhez hasonlóan utunkat már mi sem folytathatjuk a megszokott kerékvágásban, a bűnös életforma, a kényelmes divat szerint. A napkeleti Bölcsek példájára mi sem térhetünk vissza „Heródeshez, Jeruzsálembe”, az isteni törvényekre fittyet hányó, a krisztusi tanítástól idegen, botránkoztató életformához, hanem más úton kell tovább mennünk. Más úton, mégpedig a hitnek az útján, az öntudatos hitnek olykor göröngyös ösvényén kell folytatnunk életvitelünket. A betlehemi Gyermekkel való találkozás után nem járhatjuk a korábbi kettős életutat, mert az elkötelezett keresztény ember életében nincs helye: a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon elvnek.

A mai evangéliumi történet nemcsak arról beszél, hogy a vágyakozó, a szomjazó ember keres, aztán amikor talál, a forrásnál, semmivel sem törődve, mintegy rátapad a friss vízre. Hisz a bölcsek, miután megtalálták a betlehemi Kisdedet és leborulva hódoltak az újszülött Király előtt, azután „fölnyitották kincses ládájukat, és ajándékokat adtak neki”- mert nem üres kézzel érkeztek hozzá.
Egy karácsonyi festmény szerint (Alfred Gottwald) az egyik térdeplő király kezében aranyaktól, láncoktól, koronától roskadozó tál látható, a kopasz, fehér szakállú öreg bölcs egy élet gyűjteményét tartja a kezében. Mások, később csak parányi semmiséggel érkeznek, mint a kenyérszaporításkor a fiú: „öt árpakenyérrel és két hallal” (Jn 6,9), vagy az özvegyasszony két fillérrel; az Úr azonban mindent örömmel fogad, itt is ott is.

Valamit nekünk is vinnünk kell a betlehemi Kisdednek. Valamit nekünk is adnunk kell, magunkból ajándékoznunk, amikor megtaláltuk az Istent. Zakeus, a vámos is adott, a vagyona felét (Lk 19,8), a szegény asszony két fillérét, azaz teljes megélhetését (Lk 21,2), Pál és a többi apostol is odaadta az egész életét.
Hogy lehetne üres a kezünk, amikor feléje indulunk, hisz övé az életünk, az időnk, a tehetségünk, az ötleteink, a sikereink, szeretteink, szolgálatunk…

A mai szentmisében kérjük Istent, nyissa meg értelmünket, szemünket, Krisztus fénye ragyogja be szívünk sötétségét, hogy keresni tudjuk, hogy kegyelmével a hozzá vezető útra rátaláljunk és arról soha le ne térjünk. Hogy az a számtalan sok ember, aki rá vár, ne hiába kutassa. S, hogy valamennyien odaadással induljunk a nyomába, hogy felismerjük őt, a betlehemi Kisdedben, a segítségre szoruló embertársban, a szentmiseáldozat átváltoztatott fehér ostya színében, s a bölcsek hitével és áldozatos lelkületével hódoljunk mi is előtte. Ámen.

vasárnap, január 02, 2022

Ferences Mozaik - Hálaadás

Hálaadó szentmise 2021.12.31.

Román nyelvű összefoglaló film a Szentföldről

 

Római Riportok - 2022. január 2.

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése – Karácsony 2. vasárnapja (2022. január 2.)

Esztelnek - Ferences templom                
 Karácsony 2. vasárnapja
de. ½ 10 – a plébánia templomban a hívekért
de. 11 - a Ferences templom:  +Hegyi Lajos, fia Imre és a család összes halottainak lelki üdvéért
du. ½ 1 – Kurtapatak: Szándékra

A jövő heti liturgikus program:
-    A ferences templomban Hétfőn és kedden reggel ½ 8-től lesz szentmise
-    Szerdán du 5-kor a plébánia templomban lesz szentmise, amit +Kalányos Kálmán felesége Magdolna valamint gyermekeik László és Anna lü. ajánlunk fel
-    Csütörtök Vízkereszt főünnepe
A plébánia templomban délelőtt 10 órától lesz szentmise
Kurtapatakon ½ 1 órától
És a ferences templomban du. 5-kor lesz a szentmise
-    Pénteken és szombaton reggel ½ 8-tól lesz szentmise

Az elsőpéntekes betegeket és időseket szombaton látogatjuk meg az Oltáriszentséggel.

Istennek hála Esztelneken befejeződött a házszentelés. Isten fizesse a kedves fogadást és az egyházi hozzájárulást valamint a ministránsoknak juttatott adományt. Illetve azoknak is Isten fizesse, akik segítettek az adományok összegyűjtésében, valamint a kántor úrnak és a gyerekeknek.  

Házszentelések:
-    Kurtapatakon január 3-án, hétfőn lesz a házszentelés. Reggel 9 órakor kezdünk, mégpedig az óvoda felől.

Urunk megkeresztelkedésének vasárnapján:
de. ½ 10 – a plébánia templomban: HÍVEKÉRT 
de 11 - a Ferences templom:
du. ½ 1 - Kurtapatak:  +Páll Menyhért és neje Florea lü

szombat, január 01, 2022

Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja – január 1.

Esztelneki Madonna
   
Minden kedves listatagnak, egy Istentől megáldott, az Istenanyától védelmezett, Boldog Új Évet kívánok eltölteni, erőben, egészségben és békességben szeretteik körében.
Imával, Szilveszter tv

 A polgári év első napján, január elsején az Egyház Szűz Máriát, Isten Anyját ünnepli és az ő közbenjárásában bízva imádkozunk Isten áldásáért az egész esztendőre.
Az első keresztény évszázadokban tisztázandó kérdésként merült fel Szűz Máriával kapcsolatban, hogy vajon csak Jézus emberi természetének adott életet vagy az isteninek is?
Máriát Istenszülőnek nevezhetjük, hiszen az emberi és az isteni természet Jézus személyében egymástól elválaszthatatlan. A tévedésektől sem mentes korszak vitáit az Efezusi Zsinat zárta le 431-ben, amikor hittételként mondta ki, hogy Szűz Mária Isten Anyja.
Ám Mária anyasága nem maradhatott pusztán csak teológiai bizonyíték, argumentum, hanem fokozatosan született meg az Egyház részéről egy növekvő személyes tisztelet Mária lelki anyasága iránt. Ahogy már Szent Ágoston tanította: „Ez a lelki anyaság Mária hitén alapul, aki hittel hitt, hittel fogant, és aki arra választatott, hogy tőle szülessen az emberek üdvössége, és akit Krisztus teremtett, mielőtt Krisztust megszülte volna. Biztosan megtette az Atya akaratát Szűz Mária, és éppen ezért nagyobb dolog Mária számára Krisztus tanítványa, mint Krisztus anyja lenni.” Mária lelki, hitbéli anyasága teszi őt Isten legelső és legszentebb lányává, egyúttal pedig Krisztus legelső és legtanulékonyabb tanítványává.
 
Mária az egyetlen lény az egész mindenségben, aki Jézusnak azt mondja, amit az ő mennyei Atyja mondott neki: „Te vagy az én fiam, ma szültelek” (Zsolt 2,7; Zsid 1,5). Antiochiai Szent Ignác tömören megjegyzi: „Jézus Istentől és Máriától van.” Dante Máriáról többször is szól: „Szűz és Anya”, „Anya és Lány”, „Szűzanya, a te Fiad Lánya” – mondja róla, ugyanazzal a kettős nyelvezettel, amelynek segítségével egyáltalán lehetséges Máriáról szólni.
Az Isten Anyja cím egyedül elégséges Mária nagyságának a megalapozásához. Sokszor szemrehányással illetik a katolikusokat, hogy eltúlozzák Mária tiszteletét és a neki tulajdonított jelentőséget. De ez a kritika nem számol azzal, amit az Isten tett Máriával: Ő „odáig ment Mária tiszteletében, hogy Isten Anyjává tette őt. Ennél többet senki nem mondhat róla, még ha annyi nyelven is beszélne, mint ahány fűszál van”. Szűz Máriáról e sorok Luther Mártontól, a reformáció elindítójától származnak.
Luther szerint a zsinat tanítása Máriáról, mint Isten Anyjáról az egyházban kezdettől fogva jelen volt és az efezusi zsinat nem is új tételként határozta meg, hanem mint az evangélium által tartalmazott igazságot. A hitújító Zwingli így ír: „Máriát méltán nevezhetjük Theotokosznak, Istenszülőnek…, ő az isteni Theotokosz, akit előbb kiválasztottak, mint hitt volna.” Végül pedig egy idézet a református egyház alapítójától, Kálvintól: „A Szentírás kifejezetten említi nekünk, hogy Szűz Máriától kell megszületnie annak, akit Isten Fiának hívnak és így maga a Szűz a mi Urunk Anyja.”
Ha Szűz Mária hivatásának tartalmát és az üdvtörténetben betöltött szerepét elemezni kezdjük, az első lényeges dolog, amit, az ő személyével kapcsolatban megfogalmazhatunk az, az ő istenanyasága.
Az év első napján erre az első és vele kapcsolatban talán legfontosabbnak is nevezhető igazságra emlékezünk, aztán az esztendő folyamán majd megünnepeljük még az ő szeplőtelen fogantatását, bűn nélkül való születését és mennybevételét is.

A mai ünnep tehát a karácsonyi titok másik oldalára világít rá: a betlehemi Gyermek, Isten Fia a názáreti leánytól, Máriától született erre a világra, akit ezért bátran nevezhetünk a Megváltó édesanyjának és Istenszülőnek.
Jézus édesanyja utat mutat számunkra, hogy méltók legyünk Isten áldására az újesztendő minden napján. Méltó módon mondja neki Erzsébet, hogy „áldott vagy te az asszonyok között” és illő, hogy áldottnak hirdesse őt minden nemzedék, mert igent mondott Isten üdvözítő tervére és átengedte egész személyiségét Istennek, hogy általa szülessen meg Jézus.
Mária egész életében érezhette Isten áldását, hiszen mindig fia közelében élt. Nem sokkal Jézus születése után együtt menekülnek Heródes haragja elől Egyiptomba, majd a király halála után térnek vissza Názáretbe. Bár az evangéliumok nem árulnak el sokat ezekről a csendes názáreti évekről, mégis biztosak lehetünk benne, hogy mindig Jézus mellett volt és anyai szeretettel gondoskodott róla. Talán csak akkor veszítette néhány napra el szeme elől gyermekét, amikor a 12 éves Jézus a zarándoklat után Jeruzsálemben maradt és három nap múlva találtak rá a templomban az írástudók között.

Szűz Mária együtt van Jézussal nyilvános működésének kezdetekor is, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatva első csodáját teszi az Úr. Bár a háttérben maradva, de együtt van Jézussal később is, hiszen több alkalommal feltűnik. Elkíséri fiát egészen a keresztig, és az ő ölébe helyezik Krisztus testét a keresztről való levételkor.
Mária, aki az angyali üdvözlet és a megtestesülés pillanatától fogva testileg és lelkileg a legközelebb volt Jézushoz, és aki gyermekét születésétől a haláláig elkísérte, példát mutat nekünk arra is, hogy egyedül Jézus mellett találhatjuk meg igazi boldogságunkat.
Az evangélisták feljegyezték, hogy a betlehemi éjszakán „szívébe véste a pásztorok szavait és gyakran elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). De bizonyára elmondható az is, hogy fiának szavait szintén a szívébe véste és erről is elgondolkozott.
Hallgassunk mi is Jézusra, zárjuk szívünkbe tanítását és elmélkedjünk róla! De ahogyan Mária számára nem maradt csupán elmélet az Úr szava, ugyanígy mi is törekedjünk arra, hogy életünkben megvalósítsuk Jézus tanítását.

A mai ünnepen az isteni terv elfogadását, az együttműködést, és az együttszenvedést kellene, megtanuljuk Jézus édesanyjától, mint olyan vezérelveket, amelyek a mi számunkra is lehetővé teszik, hogy az üdvösség útján haladjunk.
Mária segíti mindazokat, akik keresik a Megváltót és az Üdvözítőt. Az ő életében megcsodálhatjuk, hogy Istennek szüksége van az életet adó, a szeretetet nyújtó, a gondoskodó és gyengéd édesanyai szívre, amely elfogadja Isten szándékát és kész együttműködni azzal.

Elmélkedésünkben nem mulaszthatjuk el azt sem, hogy említést tegyünk arról, hogy az év első napja a Béke Világnapja. A világnapot a Megváltó születése, a karácsony utáni nyolcadik napon tartjuk, ami azt sugallja számunkra, hogy a béke a megváltás következménye, vagy másképpen fogalmazva: az ember számára a béke nem más, mint a megváltás titkának elfogadása.

A béke alapja nem lehet más, mint a megváltó Isten és a megváltott ember kapcsolata. Ahogyan a karácsonykor született Megváltó, ugyanúgy a béke is Isten ajándéka. Izajás próféta jövendölése az elérkező Messiást a Béke Fejedelmének nevezi (Iz 9,5), akinek békéje az egész világra kiterjed és ennek a békének nem lesz vége soha (Iz 9,6). Jézus Krisztus a mennyből eljön a földre, születésével békét hoz a világba.
Amikor pedig megígéri, a Szentlelket ezt mondja tanítványainak: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek” (Jn 14,27), s ez a béke újra eljön, amikor eltávozik a földről és visszatér a mennybe.

Új év van, új lehetőség nyílik előttünk, a Szűzanya lelki békéjével tegyünk azért, hogy a szűkebb és a tágabb világunk békében éljen, és Isten áldása maradandó legyen rajtunk és az egész világon! Adja meg nekünk a mi Urunk az igazi békességet, és mindazon keresztény testvérünknek, bárhol a világon, akiket hitük és vallási meggyőződésük miatt üldöznek! A Szűzanya segítségét is kérve mondjuk:
„Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz, Mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk, engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket Szent Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak.” Ámen.

vasárnap, december 26, 2021

Szent Család vasárnapja (Dec. 26.) - templomi hirdetés

A jövő heti liturgikus program: 


*** A ferences templomban Hétfőn és kedden reggel ½ 7-től lesz szentmise
*** Szerdán, du 3 órától lesz László Szabolcs és Csibi Csilla nászmiséje a ferences templomban, du 5-kor pedig a plébánia templomban lesz szentmise, amit +Komán és Kovács István lü. ajánlunk fel
*** Csütörtökön du. 5-kor lesz a szentmise, amit +Modorán, született Szőcs Anna és családja halottaiért.
*** Pénteken, az idei év utolsó, Szent Szilveszter napján hálaadó szentmise a plébánia templomban délután 4 órakor és a ferences templomban délután 5 órakor lesz.
*** Szilveszter éjjelén ½ 12-kor kinyitjuk a templomot és kitesszük az Oltáriszentséget imádásra, majd éjfélkor szentségi áldásban részesítjük a jelenlévőket. Aki teheti, tartson velünk, hogy együtt, a Szentségi Jézussal lépjük át az újév küszöbét.
*** Szombaton, 2022. január 1-én, a Boldogságos Szűz Isten anyaságának főünnepén és jan. 2-án, vasárnap a szentmisék ünnepi sorrendben, vagyis ½ 10, 11 és du. ½ 1-től lesznek. 


A házszentelések:
*** 1. nap Alsó Esztelnek, dec. 27-én, hétfőn a kántor úréknál, kezdünk
*** 2. nap Esztelnek középső részén lesz dec. 28-án, kedden és Babos Teréz néninél kezdünk
*** 3. nap Esztelnek felső részén járunk dec. 30-án, csütörtökön és Mátyás Jenőnél kezdünk
*** 4. nap Kurtapatakon lesz a házszentelés január 3-án, hétfőn.
*** Mind a négy nap reggel 9 órakor kezdünk.

hétfő, december 20, 2021

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése - Advent negyedik vasárnapja (Dec. 19.)

A jövő heti liturgikus program:
-    A ferences templomban Hétfőn és kedden reggel ½ 7-től lesz,
-    Szerdán reggel ½ 7-kor a plébánia templomban tartjuk az utolsó korai szentmisét az idén. 

*** Karácsony szent ünnepére készülőben: december 22-én, szerdán délután 4 órától 6 óráig a ferences templomban szentgyónási lehetőséget biztosítunk azok számára, akik lelkileg megtisztulva akarnak rész venni az ünnepi szentmiséken. Kérjük, hogy aki az ünnepekre szentgyónást szeretne végezni az éljen ezzel a lehetőséggel és ne hagyja az ünnepi szentmisék előtti utolsó 5 percre. 

*** December 23-án, csütörtökön lesz 100 éve annak, hogy tűzvész martaléka lett az Esztelneki Ferences Kolostor és templom. A kolostor Domus históriájában azt olvassuk, hogy bár olyan nagy volt a tűz, hogy a harangok megolvadtak és lefolytak a toronyból, mégis a templomban épen maradt az 1750-ben fából faragott Esztelneki Madonna szobra, ami ma Futásfalván látható. Ennek a kegyszobornak a másolatát szerettük volna elkészíttetni az évfordulóra, de sajnos a fafaragónak sok munkája lévén nem tudta vállalni az idénre, csak a jövő év első felére. Ehhez kértük és kérjük a kedves testvérek anyagi támogatását. Az előző héten 1050 lej gyűlt össze a korábbi 2200 és az azt megelőző 5070 lejhez és 50 Euróhoz. Isten fizesse. 

*** Az újjáéledés emlékére meghirdetjük az „Esztelneki Madonna jubileumi évét”. Ennek keretében a plébánia híveinek hitéletét megújító lelki programokat, gyakorlatokat szervezünk az Esztelneki Madonna égisze alatt. Az egyik ilyen program természetesen a kegyszobor másolatának a megáldása lesz. A jubileumi év december 23-án, csütörtökön a ferences templomban 17,00 órakor kezdődő ünnepi szentmisével veszi kezdetét. Ennek főcelebránsa Urbán Erik, érseki helynök, az Erdélyi Ferences Rendtartomány vezetője lesz. Ezen alkalommal a rendház kápolnájában elhelyezésre kerül az Oltáriszentség, amelyet a szentmise után körmenetelileg viszünk fel a kolostorba és megáldjuk a kápolna liturgikus bútorzatát. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk e rendkívüli eseményre. Aki teheti, hozzon magával gyertyát, mert a körmenetre az est beállta után kerül sor. 

*** December 24-én, pénteken, Karácsony előestéjén, este 7 órakor lesz szentmise a plébánia templomban és 9 órakor a ferences templomban. Mindkét templomban a szentmise előtt egy fél órával az iskolás gyerekek pásztorjátékot adnak elő. 

*** Karácsony első napján (dec. 25.) és Szent Család vasárnapján (dec. 26.) ünnepi sorrendbe lesznek a szentmisék: délelőtt ½ 10-től a plébánia templomban, 11 órától a ferences templomban és délután ½ 1-től a kurtapataki templomban. 

*** Már előre hirdetjük, hogy a házszentelésekben annyi változás lesz, hogy a két ünnep közt tartjuk és nem két nap, hanem három nap fogunk járni. Reméljük, hogy a két ünnepközt minél több személlyel találkozhatunk és az iskolás gyerekeket is még otthon találjuk. Minden nap körülbelül 100 házhoz, családhoz szeretnénk eljutni. Alsó Esztelneken dec. 27-én, hétfőn, Esztelnek középső részén dec. 28-án, kedden, és Esztelnek felső részén dec. 30-án, csütörtökön lesz. Kurtapatakon január 3-án, hétfőn megyünk házat szentelni. Mind a négy nap reggel 9 órakor kezdünk. 

*** Szentcsalád vasárnapján:
de. ½ 10 – a plébánia templomban az egyházközség családjaiért és egyedül álló illetve özvegy tagjaiért ajánljuk fel a szentmisét. *** de 11 - a Ferences templom *** du. ½ 1 - Kurtapatak 

Mesés Székelyföld-Esztelnek csodái madártávlatból/A falu ékszerdoboza, a...

Esztelnek - A település rövid leírása is olvasható: (Nagy Balázs néprajzkutató így ír erről a 20. század végén)

vasárnap, december 19, 2021

Barsi Balázs OFM: Adventi konferenciabeszédek – Advent negyedik vasárnapja

Megvalósítható-e számunkra is Mária útja? – Advent negyedik vasárnapja

 Adventi koszorúnkon meggyújtottuk a negyedik gyertyát is, s a szentmise evangéliumának témája a vizitáció, Mária Erzsébetnél tett látogatása. E téma nem valamiféle szokványos rokoni látogatás megörökítése, hanem jelképes megfogalmazása annak, hogy a prófétai jövendölések lassan valóra válnak és a népéhez közeledő Messiás néhány ember: Erzsébet, Mária és később József szívében máris otthonra, elfogadásra talált.
„Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Juda egyik városába sietett”. Mária, a názáreti Szűz útra kelt, miután az angyal üdvözletével Isten oly csodálatosan és mindent megváltoztatva belépett az életébe. Magába fogadta Isten szavát, szolgáló leányává lett.
Azonban kívülről szemlélve, semmi sem változott. Mária gondolhatta volna, hogy semmi sem történt, minden úgy van, mint korábban, az egész angyali jelenés csak álom volt.
De bármennyire is meglepődött és csodálkozott az angyali üdvözlet alkalmával, a második isteni személy megtestesülésének hírén, mégis hitte, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, még az sem, ami az ember számára elképzelhetetlen és érthetetlen.

A hit értelmünk és akaratunk meghajlása Isten előtt. A hit Isten akaratának és titkainak elfogadása. A hit alázat Isten előtt és életünk felajánlása Őneki. Mária hitt és ezzel a hittel minden megváltozott az életében. Isten betért hozzá. És hogy ez számára mit jelentett, bizonyítják az evangélium szavai, amelyek csupa mozgásra, tevékenységre utalnak: útra kelt – sietett – belépett – köszöntötte Erzsébetet.
Az Istennel való egyesülés Máriát mozgékonnyá tette. Hogyan maradhatott volna nyugodt, amikor rendkívüli dolog történt vele? Hogyan hallgathatott volna akkor, amikor másokat is érintő örömhír jutott a tudomására? „Mily szép a hegyeken annak lába, aki jó hírt hoz – mondja Izaiás próféta –, aki békét hirdet, és örömhírt ad tovább, és kikiáltja a szabadulást” (Iz 52,7).
Mária azonnal útnak indult. Mert bizonyára tudta, amit Madách „Az ember tragédiája”-ban így fogalmazott meg: „A tett halála az okoskodás”. Tehát nem sokat gondolkodott, nem vesztegette az időt, hogy mindent aprólékosan előkészítsen a közel 150 km-es útra, vagy, hogy előbb befejezze otthoni teendőit. Mária azonnal indult, sietve útra kelt. Ez a Szentlélek működésének jellegzetes ismertetőjegye: az embert azonnali cselekvésre készteti, mert ha a dolgokat elodázzuk, ha elkezdünk gondolkodni, töprengeni, okoskodni, akkor gyengül az akarat, és esetleg sohasem valósítjuk meg a jó ihletet.
Mária készségesen „útnak indult és a hegyekbe sietett”, a Jeruzsálem közelében lévő Ein Karenbe, hogy felkeresse rokonát, Erzsébetet, aki szintén gyereket vár, és segítségére legyen. Ezen az úton nincs egyedül, vele van a testé lett Ige. Így Mária megkezdi küldetése teljesítését: Krisztust viszi a világba, minden feltűnést, minden hangoskodást kerülve. Azonban a benne élő Isten kinyilatkoztatja magát. Jelenlétében Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek.
Mária ezzel arra akar bennünket tanítani, hogy aki befogadta Krisztust annak tovább is kell adnia embertársainak. De nem annyira szavainkkal vihetjük el testvéreinkhez, mint inkább Istennel egyesült életünkkel és belőle forrásozó tetteinkkel, azzal, hogy magunkban teret engedünk Istennek, és hagyjuk, hogy Ő növekedjék a szívünkben és irányítsa életünket.
Mária azt a Krisztust hordozza, aki mint „az örök fény ragyogása és az igazságosság Napja” éppen felkelőben van. A Szűz Anya pedig annyira tiszta és áttetsző, hogy merő jelenléte is kinyilvánítja Krisztus ragyogását és világosságát.
A keresztény életnek is ilyen tisztának, áttetszőnek kell lennie, minden megnyilatkozásában Krisztust kinyilvánítania. A keresztény magatartásban Krisztusnak, „az örök fény ragyogásának és az igazságosság napjának” kell tündökölnie, szétoszlatnia a sötétséget, a kétségeket, a félelmeket, az előítéleteket és bizonytalanságot mindazokban, akik talán azért nem hisznek Krisztusban, mert még nem találkoztak olyan kereszténnyel, aki hitelesen tanúskodott volna az Evangéliumról.
Ezzel a tanúságtétellel kapcsolatosan mondta a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa, 2009-ben, a Szent Péter téren, amikor felállították a karácsonyfát, a következőket: „A sok-sok fa közül kiválasztották a legméltóságteljesebbet, és csillogó díszekkel ékesítették. A fenyőfa sötét ruháját sziporkázó ragyogásra cseréli le, átalakulva, a világosság hordozójává válik. Nem saját fénye ez, hanem tanúságot tesz az igazi Fényről, amely a világba jön. A fa sorsa hasonlítható a pásztorokéhoz: miközben virrasztanak az éjszaka sötétjében, megvilágítja őket az angyal üzenete. A fa sorsa egyben a miénkhez is hasonlítható. Arra kaptunk meghívást, hogy jó gyümölcsöket teremjünk, hogy tanúskodjunk arról, hogy az Úr valóban meglátogatta és megváltotta a világot.”

Mária úton levése egészen más, mint a mi nyugtalan, anyagiakkal foglalkozó ide-odaszaladgálásunk karácsony előtt. Itt a hit követe halad, a béke apostola, az áldás angyala, a szeretet gyakorlója.
Kérdés: megvalósítható-e számunkra is Mária útja? A válaszunk igen, de csak akkor, ha a názáreti Szűz lelkületével igyekszünk élni napjainkat. Hisz, nincs-e jelen bennünk is Isten Igéje, Szava, amikor a Szentírást olvassuk, amikor a szentmiséről haza tartunk? Vajon amikor a szentáldozás után, ha egyáltalán szentáldozáshoz járulunk, a szentmise befejeztével visszatérünk otthonainkba, nem kellene-e sok minden megváltozzon? „Milyen öntudatlanul hordozzuk azt, Aki minket felrobbantani volna képes, hordozzuk azt, Aki az egész világot átfogja” (Maria Menz, német költőnő).
Érdemes lenne sokszor elgondolkodnunk arról az útról, amelyet a templom felkeresése, a szentmisén való részvétel és a szentáldozás után magunk mögött hagyunk. De talán előbb azon kellene elgondolkodnunk, hogy miért nem járulunk szentáldozáshoz, amikor részt veszünk a szentmisén, amikor egy jó szentgyónás után megtehetnénk, hisz Jézus mindannyiunknak mondja, hogy „vegyétek és egyétek, mert ez az én testem”…
Egyáltalán hiszünk az ő szentségi jelenlétében, hogy a kenyér színében az Élő Isten Fia van közöttünk, s a szentáldozásban vele egyesülhetünk? Mert ha igen, akkor a szentáldozás fontos része kell, hogy legyen vallásos életünknek. Ha ez nem így van, akkor egész vallásosságunk üres hagyományokhoz való ragaszkodást, élettelen kövekhez való kötödést jelent és nem az élő Istenhez. Ilyenkor fordulhat elő az, hogy a kőből, téglából, fából épült templom számunkra fontosabbá válik, mint a tabernákulumban köztünk élő szentségi Jézus. Pedig első sorban ő nem a szentségházak foglya szeretne lenni, hanem szíveink lakója. Erről szól az adventi készület és Karácsony szent ünnepe is.
Máriát a szeretet röpíti a júdeai „hegyek közé”, az Az iránti szeretet, Aki őt hordozza, s Akit most ő hordoz. Közelebb kerülnénk Mária lelkületéhez, ha Isten Igéjét befogadva, s a szentáldozásban a Vele való egyesülés után azzal folytatnánk párbeszédet, Akiben mozgunk, vagyunk és élünk.

Egyszerű emberi gesztusok és szavak voltak, azok, amelyek a két nő, Mária és Erzsébet találkozásakor elhangzottak, lejátszottak, és mégis a Lélek, Isten ereje jelent meg bennük. Mária köszöntésekkor felujjongott a gyermek Erzsébet szíve alatt. Amint Erzsébetnek Máriához intézett szavait, ugyanúgy a gyermek ujjongását is a Szentlélek váltotta ki, Aki a két hívő és áldott állapotban lévő asszony találkozásakor a tevékenykedő isteni erő volt. És a köszöntés és annak viszonzása Isten kegyelmének dicsérő himnuszába torkollott.
Kt. Számunkra – minden különbözőségünk ellenére – az üdvtörténet eme két nagy alakja jel, mégpedig annak jele, hogy ott, ahol emberek szeretettel és tisztelettel találkoznak, és a hit szavaival ajándékozzák meg egymást, ott Isten kegyelme és az üdvösség van jelen. A tűz is erősebben lángol, ha az egy hasábfához még legalább egyet vagy kettőt hozzá adnak.
Mária mindig Isten szolgálóleánya marad, aki soha nem saját magát állítja középpontba, aki Istenhez akar vezetni bennünket, s aki olyan életvitelre tanít bennünket, amely Istent állítja mindenek középpontjába. Velünk is valami hozzá hasonló dolog történhetne ezekben, a napokban, ha Krisztust vennénk magunkhoz a szentáldozásban és őt vinnénk a világba, ha mernénk beszélni egymással hitünkről, a hittel kapcsolatos tapasztalatainkról, megélt élményeinkről.

Az advent végi és karácsonyi idő jó alkalom arra, hogy azt az utat járjuk, amelyet Mária járt, s amelyhez erőt az emberré lett Istenbe vetett hitünkből és az Oltáriszentségben köztünk élő Jézusból nyerhetünk
Mária, az Esztelneki Madonna, az isteni Ige hordozója, a mi Urunk Édesanyja kísérjen el minket útjainkon ezekben a napokban, s az ő hatalmas közbenjárására támaszkodva így imádkozzunk önmagunkért és testvéreinkért: „Ó Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja! Jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában élünk!”