„Ne ütközzetek meg a szenvedések tüzes kohóján, amelyen
próbaképpen át kell jutnotok!”
Van amikor az ember úgy ébred, mintha máris
elfáradt volna. A szív tele kérdésekkel, a lélek nehéz, a gondok pedig ott
ülnek az ágy szélén, mielőtt még felkelnénk. Talán te is így indulsz ma.
Küzdelmekkel. Csalódással. Betegséggel. Magánnyal. Meg nem értettséggel. Vagy
egyszerűen csak azzal a csendes belső fáradtsággal, amit mások nem látnak, de
te hordozol.
Szent Péter ma nem nyugtatgatni akar bennünket szép
szavakkal. Nem mondja, hogy a keresztény ember útja könnyű. Éppen ellenkezőleg:
beszél a „szenvedések tüzes kohójáról”. De figyelj jól: nem azt mondja,
hogy ez értelmetlen tűz. Hanem olyan tűz, amely próbára tesz, tisztít és
erősít.
Ahogy az arany sem lesz ragyogó a kohó nélkül, úgy a
hit sem mélyül el próbatételek nélkül. Sok ember ma elfordul Krisztustól,
amikor nehézségek jönnek. Pedig a szenvedés nem mindig annak jele, hogy Isten
elhagyott bennünket. Néha éppen annak a jele, hogy Krisztus közel van hozzánk,
és formálni akar.
Gondolj a kovácsra, aki a tüzes vasat addig üti, míg abból
erős penge vagy hasznos szerszám nem lesz. Isten sem azért engedi meg a
megpróbáltatásokat, hogy összetörjön, hanem hogy megtisztítsa a szívünket,
lehántsa rólunk a hamisságot, és közelebb vigyen önmagához.
És ezen az úton nem magányos vándorok vagyunk. Krisztus
Egyházában járunk. Nem külön utakon, nem önkényes igazságok szerint, hanem az
apostolok hitében, egységben az Egyházzal és Péter utódával. Mert Jézus nem
szétszórt lelkeket akart, hanem egy családot, egy nyájat, amely együtt halad a
megpróbáltatások között is.
Ne félj tehát a mai nap keresztjeitől! Lehet, hogy most még
fáj a tűz. De Krisztus nem hagy benne egyedül. Ő maga is átment a szenvedésen —
és feltámadt. És aki vele jár, annak a sebeiből egyszer még világosság fakad.
Ima
Útravaló gondolat:
