Mária nem hagy magadra - Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja

Szentírási olvasmányok: ApCsel 1,12–14; Jn 19,25–27

Reggel van. Talán már fáradt vagy, pedig még el sem kezdődött igazán a nap. Tele van a világ zajjal, véleményekkel, széthúzással, bizonytalansággal. Sok hang akar tanítani, vezetni, irányítani. De ma az Egyház egyetlen biztos helyre vezet bennünket: a kereszt alá, Máriához.

János evangéliumában Jézus a kereszten nemcsak meghal értünk, hanem utolsó ajándékként Anyát ad nekünk: „Íme, a te anyád!” Nem egy szép vallásos mondat ez. Ez életmentő örökség. Krisztus nem hagyta árván az övéit. Máriát adta az Egyháznak, hogy amikor szétesik körülöttünk a világ, legyen kihez odabújni, legyen, aki Krisztushoz vezessen.

Az Apostolok Cselekedeteiben azt látjuk, hogy az apostolok együtt vannak Máriával. Nem külön utakon járnak. Nem saját tanokat gyártanak. Nem lázadnak az egység ellen. Egy szívvel, egy lélekkel imádkoznak. Ott születik az Egyház igazi arca: egységben, Péter körül, Máriával, Krisztusra figyelve.

Ma sokan akarnak „saját kereszténységet” építeni. Sokan úgy beszélnek Jézusról, hogy közben elszakadnak az Egyháztól, támadják a pápát, megkérdőjelezik az apostoli tanítást. De Krisztus nem alapított szétesett, egymással harcoló közösségeket. Egy Egyházat alapított. Aki tudatosan nincs egységben az Egyházzal és annak látható fejével, a Szentatyával, az súlyos veszélybe sodorja saját lelkét. Az Eucharisztia az egység szentsége. Nem lehet hitelesen Krisztus Testét magunkhoz venni úgy, hogy közben Krisztus Testét, az Egyházat sebesítjük vagy elutasítjuk.

Mária ma is összegyűjti gyermekeit. Olyan ő, mint egy édesanya viharban: egyik kezével átölel, a másikkal Krisztusra mutat. Nem magára akarja vonni a figyelmet. Mindig Jézushoz vezet. És aki valóban szereti Máriát, az szereti az Egyházat is. Nem rombolja, nem bomlasztja, nem gúnyolja, hanem imádkozik érte, hordozza és védi.

Képzeld el a mai napodat úgy, mint egy hosszú utat esőben. Az emberek rohannak, lökdösődnek, elveszítik az irányt. De te nem vagy egyedül. Ott van melletted az égi Édesanya. Csendben fogja a kezed, és ezt mondja: „Ne félj! Maradj Jézus mellett! Maradj az Egyházban! Tarts ki!”

És ez elég ahhoz, hogy ma ne omolj össze.

Rövid ima

Égi Édesanyánk, Mária, az Egyház Anyja, vezess bennünket mindig Krisztushoz! Őrizz meg az igaz hitben, az Egyház egységében és a szeretet útján! Adj bátorságot, hogy hűségesek maradjunk Jézushoz akkor is, amikor a világ más irányba húz! Ámen.

Útravaló gondolat

Aki Máriával marad, az nem téved el, mert Mária mindig Krisztushoz és az Ő Egyházához vezet.

Nagyboldogasszony

A mai napon hitünknek azt a titkát ünnepeljük, hogy a Szűzanyát földi életének befejezése után Isten egyedülálló módon megdicsőítette azzal, hogy testét is az égbe emelte anélkül, hogy romlást szenvedett volna. A Szűzanyának ez az ünnepe azt jelzi számunkra, hogy a feltámadás után testünknek is része lesz az örök boldogságban.

Miért tett Isten kivételt a Boldogságos Szűzanyával? A válasz a mai ünnep szentmiséjének prefációjában található, amely így fogalmaz: „A romlástól méltán óvtad meg az ő testét, mert csodálatosan világra hozta, megtestesült Fiadat, minden élet szerzőjét”- vagyis, mert ő az Istenanya.

A Boldogságos Szűzanya menybevételének hittitkát 1950-ben XII. Pius pápa hirdette ki dogmaként, azaz minden katolikus hívő számára kötelező hitigazságként. Ez semmiképpen sem azt jelentette, hogy az Egyház ezzel valamilyen új hitigazságot kívánt volna bevezetni. Csak hittételként fogalmazta meg azt, amit már régen vallottak hívő tagjai. Így szól a hittétel lényegi része: „A szeplőtelen, mindenkor Szűz Istenanya Mária, miután befejezte földi életének pályafutását, testestől, lelkestől föl lett véve a mennyei dicsőségbe”.
Ez a hittétel a Boldogságos Szűzanya esetében két hitigazságot fogalmaz meg. Az egyik, hogy Mária Isten Fiának az édesanyja, vagyis: Istenanya. A másik, hogy élete végén fölvétetett a mennybe.

Mindkettő történetileg is a régmúlt századokba nyúlik vissza. Az Efezusi zsinat (431) Isten Anyjának nevezi a Boldogságos Szűz Máriát. A szentek tiszteletében pedig jelentős nap a mennyei születésnap – haláluk napja, ekkor tartják liturgikus ünnepüket. Ennek kapcsán Jeruzsálemben kezdődik el Mária elalvásáról (dormitio), átlépéséről (transitus) illetve felviteléről (assumptio) szóló tanítás kifejtése és magyarázata.
Így az Egyház egyetlen más szentről sem beszél. Mindezzel együtt Mária, a Boldogságos Szűz mégis valóságos ember, akinek története, sorsa, életrajza, élete van. Élete, amely követendő példa a mi számunkra, mert teljesen Istenből ered, Őérte van, és Őbenne van. Ezért hirdeti boldognak őt minden nemzedék.

Az emberéletet már sokan hasonlították úthoz. Egy út akkor jó, ha vezet valahová. A hegymászó reméli, hogy a jelzett út elvezeti a hegycsúcsra, ahonnan élvezheti a gyönyörű kilátást. A vándor reméli, hogy az út haza vezeti a családi házba, ahol szeretettel fogadják. Jó tudni, hogy az utat emberek készítették, hogy emberek jártak, sőt célba is értek rajta. Vannak ugyanis csalóka utak is. Eleinte szélesek, kitaposottak, de aztán mind gazosabbak, szűkebbek, végül elvesznek a semmibe, vagy épen a szakadékba torkollanak.

Ami általában az utakra igaz, érvényes az emberéletre is. Az is akkor jó, ha egy szép célhoz vezet. Az emberélet útja is akkor megbízható, ha valaki számunkra készítette, és ha valaki már végig is járta, sőt szerencsésen célba is ért. Ha nem ismernénk ezt az utat, azt gondolhatnánk, hogy az emberi élet utjának végállomása a sír, a megsemmisülés. És ez nem valami fényes, biztató cél. Az odavezető út nem érdemel túl sok erőfeszítést.
Ám a sír a hívő keresztény ember számára az emberélet útjának csak látszólagos végállomása. Mert a történelem folyamán volt egy sír, amelyet üresen találtak, az Úr Jézus sírja. Annál az üres sírnál mondta az angyal a kenettel érkező asszonyoknak: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, föltámadt”. Jézus az „elsőszülött a holtak közül” (Kol 1,18) – írja Szt. Pál apostol. Mivel ő föltámadt, mi is feltámadunk és átalakulunk. Így hát életutunk célja nem a megsemmisülés, hanem az Istennel való találkozás, a boldog egyesülés. Vele leszünk eggyé, és részt veszünk a Szentháromság örök szeretet-áradásában.

Halálunkkal felérkezünk a csúcsra, amelynél fenségesebbet és magasztosabbat elgondolni sem lehet. Hazaérkezünk az atyai házba, amelynél szebbet, jobbat elképzelni sem lehet. Amivel kapcsolatosan Szent Pál apostol így fogalmaz: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1 Kor 2, 9).

Jézus anyjáról, Máriáról hittel valljuk, hogy számára ez a hazaérkezés, ez a találkozás, a feltámadás és átalakulás már megtörtént halála alkalmával.
Viszont jó tudni, hogy a megtestesült és feltámadt Isten Fia, Jézus minden ember számára készített egy utat, amely az örök, a feltámadott életbe vezet, és amelyet Mária járt végig elsőként. Ahogy a már idézett prefáció fogalmaz: „az Istenszülő Szüzet fölvetted a mennybe, így ő lett Egyházad megdicsőülésének kezdete és példája, zarándok néped vigasza és biztos reménye”.
Ezért is nevezi Máriát a II. vatikáni zsinat az Egyház példaképének. Hiszen mi mindnyájan abban reménykedünk, ami Máriában már valóság.
Mária tehát példaképünk abban, hogy mi fog történni az emberi testtel Krisztus második dicsőséges eljövetelekor, a feltámadáskor.
De ami fontosabb: nem csak testünk sorsát mutatja meg Mária, hanem azt is, hogy hogyan kell élnünk, hogy erre a megdicsőülésre eljussunk. Hiszen, Mária nem csak anyja, hanem leghűségesebb tanítványa is volt Jézusnak.
Emlékezzünk arra, hogy pünkösdkor ott találjuk az apostolok között, amint együtt imádkozik velük. Az Egyház tanítása vallja, hogy Mária azóta is imádkozik velünk és értünk Istennél a dicsőségben: az Egyház, vagyis mindannyiunk anyja lett, különleges közbenjárónk Istennél.
 
Máriánál senki sem tehetné jobban magáévá Kis Szent Teréz szavait: „Érzem, hogy nyugalomra térek… De leginkább azt érzem, hogy elkezdődik a küldetésem, hogy megszerettessem a jó Istent úgy, ahogy én szeretem, hogy az én kis utamat a lelkeknek adjam. Ha az irgalmas Isten meghallgatja kívánságom, a mennyországom a földön fog eltelni a világ végéig. Igen, a mennyei boldogságom az lesz, hogy jót teszek a földön”. Kis Szent Teréz ebben is felfedezte és megélte Mária hivatását. Csupa jót tesz a földön, hány és hány ember tanúja ma is annak, hogy Mária nem veti meg, a hozzá menekülök könyörgését…
A Feltámadt Jézusról azt írja Pál apostol: „közbenjár értünk”(Róm 8,34). Jézus közbenjár értünk az Atyánál, Mária pedig hathatósan közben jár értünk a Fiúnál.

Mária hite, szeretete és Krisztussal való tökéletes egysége legyen példakép számunkra. Ahogyan ő hordozta Krisztust, s volt Isten engedelmes szolgálóleánya, s ahogyan ő volt a leghűségesebb tanítvány, úgy nekünk is példát véve róla Krisztus-hordozókká és hűséges tanítványokká kell lennünk. Mert ez a hiteles kereszténység, ez példaértékű a környezetünk számára, amely távol került Istentől.

Íme, ez a mai ünnep üzenete, erre tanít bennünket a ma ünnepelt hittitok. Ezért imádkozzunk, hogy méltók legyünk erre a nagy ajándékra és példaképre, Máriára. Hogy mi is Krisztus-hordozókká váljunk, és hűséges tanítványok maradjunk az élet minden vihara közepette is. Így hát a szentmise áldozás utáni könyörgésével kérjük: „Urunk, Istenünk, add, kérünk, hogy a mennybe felvett Boldogasszony közbenjárására a feltámadás dicsőségébe jussunk”- add kegyesen, hogy akit Szent István királyunk példája szerint Nagyasszonyunknak tisztelünk a földön, annak örök társaságában örvendezhessünk a mennyben! Ámen

„Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért”- Évközi 27.vasárnap – Magyarok Nagyasszonya

Jeruzsálem - Szilveszter archívum

A szentmise bevezető könyörgésében ezt imádkoztuk: „Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és Pártfogónknak tiszteljük őt a földön.”

A mai napon a Magyar Katolikus Egyház, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepét üli. XIII. Leó pápa 1896-ban, Magyarország fennállásának ezredik évében engedélyezte ezt az ünnepet Magyarország számára, annak emlékére, hogy Szent István király halála előtt felajánlotta országát, s népét a Boldogságos Szűz Máriának.

E természetfeletti kapcsolatot Mária és a magyar nép között a Szent István halálát követő belvillongások sem tudták elhomályosítani, és Szent László, a lovagkirály uralkodása idején új virágzásba borult. Tatárral, törökkel szemben egyaránt Jézus és Mária nevét kiáltva védte életét, hitét és övéit a középkor magyarja, mikor pedig az 1683. szeptember 12-i, a Bécs melletti Kahlenbergen lezajlott csatában visszaszorították a török szultán seregeit, megkezdődhetett a magyarországi török uralom fölszámolása.

1693-ban I. Lipót király a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország Szent István-i fölajánlását a Nagyasszonynak. Az egyházi élet újjászervezésében ismét nagy szerepet játszott a mindörökké áldott Nagyasszonyunk.

Amint mondottuk már XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával, az akkori esztergomi prímásérsek, Vaszary Kolos bíboros kérésére, mint külön ünnepet engedélyezte Magyarország részére Nagyasszonyunk ünnepét.

Mi magyarok elsőként, de nem egyedül tiszteljük Nagyasszonyunknak, azaz nemzeti Patrónánknak a Boldogságos Szűz Máriát. Hogy csak néhány más országot említsünk: Bajorországban 1620-ban, a fehérhegyi csata után kezdték nemzeti Patrónaként tisztelni Máriát. Franciaországot XIII. Lajos király ajánlotta Máriának 1638-ban. Ausztriát III. Ferdinánd ajánlotta föl Máriának, 1647. Lengyelország Királynőjévé János Kázmér király nyilvánította a Szűzanyát 1656-ban. 1754-ben a Mexikói Alkirályságot, 1821-ben Mexikót, 1910-ben egész Latin-Amerikát a Szűzanya oltalma alá helyezték. XIII. Leó adta jóváhagyását ahhoz, hogy a Szűzanyát Katalónia és Dél-Ázsia Patrónájaként tiszteljék, valamint, hogy az angol püspökök 1893-ban fölajánlják Angliát, melyet attól fogva Mária hozományának tartanak.

Ma azt a Nagyasszonyt ünnepeljük, aki immár ezer éve újra meg újra tanújelét adja annak, hogy óvó kezét ezen az országon, ezen a nemzeten tartja.

Szent István királynak nagy gondja volt az utódlás kérdése, fia, Imre halála után. Érezte a Szentírás, a Zsoltáros igazát: „Ne építsetek a nagyokra, az emberre, aki nem tud segíteni!”(146,3), ezért olyan valakire bízta országát, aki tud segíteni, Isten Anyjára. Így lett Magyarország Mária országa, s a magyar nemzet Mária népe.

Népünk történelme folyamán számtalanszor megtapasztalta Máriának, Isten Anyának segítségét, oltalmát. Ezért a tisztelet, a hódolat minden kor és hely katolikus magyarja részéről Szűz Mária, mint Nagyasszonya iránt és előtt. Kevesen gondolnak talán arra, hogy az asszony, s így a nagyasszony szó nyelvünknek még pogány kori rétegéből való. A magyar nyelvbe az alán nyelvből kerülhetett át a 8. század táján, amikor szorosabb kapcsolatok lehettek a magyar törzsek és az alánok között. Az ő nyelvükben a jelentése ez volt: úrnő, fejedelemasszony.

Mennyei fejedelemnőnek tisztelhették tehát Máriát az első, Krisztus hitére tért magyarok, és megerősítette őket e hívő tiszteletükben Szent István király, amikor elmerülve a gondban, hogy kire maradjon halála után az ország, a nép s az egyház vezetése, oltalmazása, Szűz Mária oltalmába ajánlotta önmagát és királyságát.

Ezer évvel ezelőtt Szent István már felismerte, hogy egy nemzet nem maradhat erős akkor, ha csak a saját erejében bízik. Hiszen királyok jönnek és mennek, érdekcsoportok változtatják a véleményüket aszerint, hogy ki birtokolja a hatalmat vagy éppen mennyire kívánja azt megszerezni. De mindezek nem képesek egy nemzet számára a biztonságot és a fennmaradást garantálni.

A változandóság és az ideig-óráig tartó eszmék és értékek helyett szükség van természetfeletti és örök értékekre és segítségre is, hogy a nemzet érdekében végzett minden munkán Isten áldása legyen. Hiszen ahogy a zsoltáros fogalmaz: „hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő”(127,1). Hogyha nem Istenre, a változatlan, szilárd alapra építünk, akkor milyen más biztos alapot találhatunk?

Ezen isteni áldás elnyerésére István annak a segítségét fedezte fel és kérte, akinek a szava a leghathatósabb szó lehet az emberek közül: Isten édesanyjáét. Méltán bízhatott hát első királyunk abban, hogy aki földi életében irányíthatta Isten Fiát, a mennyben is képes közbenjárni azokért, akik az ő segítségét kérik. Ezért tette országa királynőjévé a Boldogasszonyt és helyezte az ő oltalmazó palástja alá egész nemzetét.

A mai napon minden magyar keresztény tanúságot tehet azon hite mellett, hogy Mária még ma is vigyázza nemzetét és vezeti azon az úton, mely nem csak egy szebb és boldogabb jövő felé vezet, hanem amely egyúttal az Isten országa felé is irányít lépteinket. Ez az irányítás egyszerre a szerető édesanyáé, aki féltő gonddal ügyeli gyermekét, de az erős királynőé is, aki pedig kitartóan és biztosan vezeti övéit a jó úton. S ahogyan egy édesanya a gyermekeiért él és egy királynő pedig az országáért, ugyanúgy biztosak lehetünk benne, hogy Mária mindezen feladatait lelkiismeretesen teljesíti.

Talán nincsen nemzetünk fontos eseményeire „ráírva”, hogy ezeket Mária közbenjárására cselekedte velünk Isten. Mégis hisszük, hogy ő azt a felajánlást, amelyet egy alig megszületett nemzet első királya tett és utána többször is megismételtek nemzetünk nagyjai, szívesen fogadta és óvó keze az évszázadok során mindvégig rajtunk pihent.

Legismertebb Mária-énekünk e szavakkal kezdődik: Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk! A boldog jelző nemcsak a latin beata szó egyszerű fordítása. Már a 13. században jelentése volt e szónak a gazdag; a múlt század végén pedig a terhes, az áldott állapot jelzésére is használták.

Ma nem a csatatereken dől el Európa és a magyarság jövője, hanem a szülészeti osztályokon! És azokban az otthonokban, családokban épül tovább, ahol a szülők a mindennapi kenyér mellé hitük, reményük és szeretetük bőségéből, s egyre megújuló tartalmából tudnak és akarnak adni gyermekeiknek.

„Áldott Nagyasszonyunk! Vedd pártfogásodba a magyar apákat, hogy keményen állják a nehéz idők küzdelmeit, és állhatatosan viseljék az élet terheit. Oltalmazd és erősítsd meg hivatásuk szeretetében a magyar anyákat, hogy gyermekeikben hűséges és igaz polgárokat neveljenek az Anyaszentegyháznak és drága magyar hazánknak (nemzetünknek). Terjeszd ki anyai oltalmadat hazánk (és nemzetünk) ifjúságára, hogy beváltsák azt a szép reményt, amellyel minden magyar szem feléjük tekint” (Hozsanna, Bp. 1981, 72.).

„Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért”, hogy békében élhessen, az Ő áldása legyen munkánkon, eredményeinken. Mentsd meg nemzetünket minden külső és belső veszélytől, segíts bennünket, hogy őseink hitében állhatatosak maradjunk. Ámen.

„A mennyei boldogságom az lesz, hogy jót teszek a földön” – Nagyboldogasszony ünnepe

Jeruzsálem - Adormitio temploma - Szilveszter archívum

A mai napon hitünknek azt a titkát ünnepeljük, hogy a Szűzanyát földi életének befejezése után Isten egyedülálló módon megdicsőítette azzal, hogy testét is az égbe emelte anélkül, hogy romlást szenvedett volna. A Szűzanyának ez az ünnepe azt jelzi számunkra, hogy a feltámadás után testünknek is része lesz az örök boldogságban.

Miért tett Isten kivételt a Boldogságos Szűzanyával? A válasz a mai ünnep szentmiséjének prefációjában található, amely így fogalmaz: „A romlástól méltán óvtad meg az ő testét, mert csodálatosan világra hozta, megtestesült Fiadat, minden élet szerzőjét”- vagyis, mert ő az Istenanya.

Jeruzsálem - Adormitio templom - Szilveszter archívum

A Boldogságos Szűzanya menybevételének hittitkát 1950-ben XII. Pius pápa hirdette ki dogmaként, azaz minden katolikus hívő számára kötelező hitigazságként. Ez semmiképpen sem azt jelentette, hogy az Egyház ezzel valamilyen új hitigazságot kívánt volna bevezetni. Csak hittételként fogalmazta meg azt, amit már régen vallottak hívő tagjai. Így szól a hittétel lényegi része: „A szeplőtelen, mindenkor Szűz Istenanya Mária, miután befejezte földi életének pályafutását, testestől, lelkestől föl lett véve a mennyei dicsőségbe”.

Ez a hittétel a Boldogságos Szűzanya esetében két hitigazságot fogalmaz meg. Az egyik, hogy Mária Isten Fiának az édesanyja, vagyis: Istenanya. A másik, hogy élete végén fölvétetett a mennybe.

Mindkettő történetileg is a régmúlt századokba nyúlik vissza. Az Efezusi zsinat (431) Isten Anyjának nevezi a Boldogságos Szűz Máriát. A szentek tiszteletében pedig jelentős nap a mennyei születésnap – haláluk napja, ekkor tartják liturgikus ünnepüket. Ennek kapcsán Jeruzsálemben kezdődik el Mária elalvásáról (dormitio), átlépéséről (transitus) illetve felviteléről (assumptio) szóló tanítás kifejtése és magyarázata.Így az Egyház egyetlen más szentről sem beszél. Mindezzel együtt Mária, a Boldogságos Szűz mégis valóságos ember, akinek története, sorsa, életrajza, élete van. Élete, amely követendő példa a mi számunkra, mert teljesen Istenből ered, Őérte van, és Őbenne van. Ezért hirdeti boldognak őt minden nemzedék.

Az emberéletet már sokan hasonlították úthoz. Egy út akkor jó, ha vezet valahová. A hegymászó reméli, hogy a jelzett út elvezeti a hegycsúcsra, ahonnan élvezheti a gyönyörű kilátást. A vándor reméli, hogy az út haza vezeti a családi házba, ahol szeretettel fogadják. Jó tudni, hogy az utat emberek készítették, hogy emberek jártak, sőt célba is értek rajta. Vannak ugyanis csalóka utak is. Eleinte szélesek, kitaposottak, de aztán mind gazosabbak, szűkebbek, végül elvesznek a semmibe, vagy épen a szakadékba torkollanak.

Ami általában az utakra igaz, érvényes az emberéletre is. Az is akkor jó, ha egy szép célhoz vezet. Az emberélet útja is akkor megbízható, ha valaki számunkra készítette, és ha valaki már végig is járta, sőt szerencsésen célba is ért. Ha nem ismernénk ezt az utat, azt gondolhatnánk, hogy az emberi élet utjának végállomása a sír, a megsemmisülés. És ez nem valami fényes, biztató cél. Az odavezető út nem érdemel túl sok erőfeszítést.

Ám a sír a hívő keresztény ember számára az emberélet útjának csak látszólagos végállomása. Mert a történelem folyamán volt egy sír, amelyet üresen találtak, az Úr Jézus sírja. Annál az üres sírnál mondta az angyal a kenettel érkező asszonyoknak: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, föltámadt”. Jézus az „elsőszülött a holtak közül” (Kol 1,18) – írja Szt. Pál apostol. Mivel ő föltámadt, mi is feltámadunk és átalakulunk. Így hát életutunk célja nem a megsemmisülés, hanem az Istennel való találkozás, a boldog egyesülés. Vele leszünk eggyé, és részt veszünk a Szentháromság örök szeretet-áradásában.

Halálunkkal felérkezünk a csúcsra, amelynél fenségesebbet és magasztosabbat elgondolni sem lehet. Hazaérkezünk az atyai házba, amelynél szebbet, jobbat elképzelni sem lehet. Amivel kapcsolatosan Szent Pál apostol így fogalmaz: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1 Kor 2, 9).

Jézus anyjáról, Máriáról hittel valljuk, hogy számára ez a hazaérkezés, ez a találkozás, a feltámadás és átalakulás már megtörtént halála alkalmával.

Viszont jó tudni, hogy a megtestesült és feltámadt Isten Fia, Jézus minden ember számára készített egy utat, amely az örök, a feltámadott életbe vezet, és amelyet Mária járt végig elsőként. Ahogy a már idézett prefáció fogalmaz: „az Istenszülő Szüzet fölvetted a mennybe, így ő lett Egyházad megdicsőülésének kezdete és példája, zarándok néped vigasza és biztos reménye”.

Ezért is nevezi Máriát a II. vatikáni zsinat az Egyház példaképének. Hiszen mi mindnyájan abban reménykedünk, ami Máriában már valóság.

Mária tehát példaképünk abban, hogy mi fog történni az emberi testtel Krisztus második dicsőséges eljövetelekor, a feltámadáskor.

De ami fontosabb: nem csak testünk sorsát mutatja meg Mária, hanem azt is, hogy hogyan kell élnünk, hogy erre a megdicsőülésre eljussunk. Hiszen, Mária nem csak anyja, hanem leghűségesebb tanítványa is volt Jézusnak.

Emlékezzünk arra, hogy pünkösdkor ott találjuk az apostolok között, amint együtt imádkozik velük. Az Egyház tanítása vallja, hogy Mária azóta is imádkozik velünk és értünk Istennél a dicsőségben: az Egyház anyja lett, különleges közbenjárónk Istennél.

Máriánál senki sem tehetné jobban magáévá Kis Szent Teréz szavait: „Érzem, hogy nyugalomra térek… De leginkább azt érzem, hogy elkezdődik a küldetésem, hogy megszerettessem a jó Istent úgy, ahogy én szeretem, hogy az én kis utamat a lelkeknek adjam. Ha az irgalmas Isten meghallgatja kívánságom, a mennyországom a földön fog eltelni a világ végéig. Igen, a mennyei boldogságom az lesz, hogy jót teszek a földön”. Kis Szent Teréz ebben is felfedezte és megélte Mária hivatását. Csupa jót tesz a földön, hány és hány ember tanúja ma is annak, hogy Mária nem veti meg, a hozzá menekülök könyörgését…

A Feltámadt Jézusról azt írja Pál apostol: „közbenjár értünk”(Róm 8,34). Jézus közbenjár értünk az Atyánál, Mária pedig hathatósan közben jár értünk a Fiúnál.

Mária hite, szeretete és Krisztussal való tökéletes egysége legyen példakép számunkra. Ahogyan ő hordozta Krisztust, s volt Isten engedelmes szolgálóleánya, s ahogyan ő volt a leghűségesebb tanítvány, úgy nekünk is példát véve róla Krisztus-hordozókká és hűséges tanítványokká kell lennünk. Mert ez a hiteles kereszténység, ez példaértékű a környezetünk számára, amely távol került Istentől.

Íme, ez a mai ünnep üzenete, erre tanít bennünket a ma ünnepelt hittitok. Ezért imádkozzunk, hogy méltók legyünk erre a nagy ajándékra és példaképre, Máriára. Hogy mi is Krisztus-hordozókká váljunk, és hűséges tanítványok maradjunk az élet minden vihara közepette is. Így hát a szentmise áldozás utáni könyörgésével kérjük: „Urunk, Istenünk, add, kérünk, hogy a mennybe felvett Boldogasszony közbenjárására a feltámadás dicsőségébe jussunk”- add kegyesen, hogy akit Szent István királyunk példája szerint Nagyasszonyunknak tisztelünk a földön, annak örök társaságában örvendhessünk a mennyben! Ámen.

Rainer Maria Rilke: Mária élete

Rainer Maria Rilke (1875-1926) osztrák költő, a modern német nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja pályájának kezdetétől fogva több verset írt Szűz Máriáról, 1913-ban pedig – már befutott és elismert költőként – versciklust szentelt Jézus Krisztus édesanyjának.

 

A versciklus most jelenik meg először magyarul, a Szent István Társulat gondozásában. 

Rilke képzeletét elsősorban a Máriát ábrázoló festmények, Biblián kívüli szövegek, legendák ragadták meg. Mária születését csodaként írja le, hiszen szülei, Anna és Joakim már idős emberek voltak, amikor Isten meghallgatta több évtizedes fohászukat, és gyermekkel áldotta meg őket. Így megszületett „a Gyermek anyja, azé, aki el fog jönni”, hogy üdvösségre vezesse mindazokat, akik nyitott szívvel fogadják tanítását.

Templomi bemutatásakor Mária kislány még, de „Nyugodtan, biztos öntudattal lépdel…” a hatalmas épülethez vezető lépcsőkön. A ház nagysága semmi a Máriára váró küldetés mellett, s bár még kicsi, megérzi, hogy Isten egészen rendkívüli sorsra választotta ki: „… minden kezet leráz /, sorsába lép, mely a termen túl ível /, de kész és súlyosabb már mint e ház.”

Folytatás a Magyar Kurír oldalán