szombat, február 29, 2020

Az Istenre (szeretetre) sóvárgó lényt észrevenni... - Nagyböjti gondolatok

Február 29., szombat
Iz 58,9b-14; Zs 85; Lk 5,27-32

Gyakran észreveszem magamon, hogy más emberekkel kapcsolatos negatív vélemény, elutasító sztereotípia vagy egyszerűen csak egy nagyon rossz első benyomás meggátol a cselekvésben. Inkább elkerülöm az illetőt, nem állok vele szóba, és otthon is jóízűen taglalom, mennyire elítélendően és helytelenül viselkedik az a másik ember.

A szociálpszichológusok szerint minden emberi találkozás alkalmával működésbe lép bennünk egy kategorizációs folyamat, amely segít minket abban, hogy a másik embert elhelyezzük a rendszerünkben, és meghatározza, hogyan viselkedjünk az illetővel.
Ez a természetes pszichológiai folyamat azonban gyakran lehet pozitív tapasztalatok, a közös együttműködés és az elfogadás kerékkötője.

Jézus képes volt a társadalmi előítéleteken túl is megszólítani az embereket, és az Istenre (szeretetre) sóvárgó lényt észrevenni bennük.

Csak az önmagunkon túlmutatós szeretet erejével leszünk képesek "kenyeret adni az éhezőnek" és "jól tartani a nyomorultat".

„Az ÚR vezet majd téged szüntelen, kopár vidéken is jóllakatja lelkedet, és csontjaidat megerősíti; olyan leszel mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, melynek nem apad el vize” (Izajás 58, 11)

Forrás és feliratkozási lehetőség: nagyböjti és adventi üzenetek listája

szerda, február 26, 2020

Nagyböjti gondolatok: "Várd a csodát, ahogyan a kertész a tavaszt."

Február 26., Hamvazószerda

Szentírási részek: Joel 2,12-18; Zs 50; 2Kor 5,20 - 6,2; Mt 6,1-6.16-18

A mai nap nemcsak a nagyböjt, hanem az ÉLET kapuja is számunkra. Az életé, a növekedésé, az elcsendesedésé, a csendes odafigyelésé önmagamra, a kereszt legmélyebb titkára, a megváltásra, és az örök élet kapujára, Jézus Krisztusra.

Saint-Exupery mondta egyszer: "Várd a csodát, ahogyan a kertész a tavaszt." Milyen mély bölcsességet üzenhet ez nekünk a mai napon?

Valójában az ember nem tud csodát tenni. A csoda nem ott történik elsősorban, ahol az ember hajszoltan ide-oda futkos. Ugye ismerős ez az élethelyzet?
Csendes csodák ott történnek, ahol az ember rácsodálkozni, szemlélni, várni tud.

Gondolj csak bele a virágnyílás csodáját csak akkor tudod megfigyelni, ha jó kertész módjára tudsz csendben várakozni. Te előkészíted most az utat az örök életnek, a feltámadásnak, de egy pillanattal sem tudod előrébb hozni.
A kertész csak állhat és várhat.

Időre van szükséged saját növekedésedhez, a kapcsolataid mélyüléséhez, a csiszolódáshoz.

Elégedj meg azzal, hogy Atyád, aki a rejtekben van, megfizet majd neked ezért a vetésért, a csendes gondoskodásért az ÉLET, az ÖRÖK ÉLET jutalmával.

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája

***
A forrás lista üzemeltetői a következő levelet osztották meg:

Tisztelt Üzenet-olvasók!

Az idei nagyböjti időben is folytatódik az üzenetküldő lista. A korábbi évekhez hasonlóan napi egy gondolat, egy levél landol hajnalban a digitális postaládákban.

Határainkon innen és túl sokakhoz eljutnak ilyen formában ezek a gondolatok, de ha tudnak olyan kedves ismerősükről, akik még nem találkoztak ezzel a lehetőséggel, akkor kérjük küldjék el számukra is ezt a levelet:

Fel- és leiratkozás a következő webes űrlapon lehetséges az e-mail cím és a név megadásával (jelszó nem szükséges):
https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet
Ezután biztonsági okokból a regisztrált e-mail címre küldünk egy automatikus levelet, amelyben egy megerősítő oldalra mutató link található. Erre kattintva egy olyan oldalra jutunk, amelyen már csak egy gombot kell megnyomni a véglegesítéshez.

Technikai probléma esetén az uzenet-owner@szepi.hu címre érdemes írni. Csak a postafiók tulajdonosától fogadunk el feliratkozási kérelmet!

Naponta gazdagodó Feltámadás-várást és befelé megélt készülődést kívánunk!
a lista üzemeltetői 


hétfő, február 24, 2020

Hitélet: beszélgetés Kovács Gergely gyulafehérvári érsekkel – 2020. febr...

Ferences templom hirdetése - Esztelnek: Évközi 7. vasárnap

1. A Budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszusra készülőben egyházmegyénk főesperesi kerületeiben vándor monstranciák, szentségtartók járnak körbe, egy-egy hetet időzve az egyes templomokban. Hozzánk Bélafalváról érkezett és a jövő vasárnap a plébánia templomba visszük át ünnepélyes körmenettel. Örvendenék ha minél többen jönnének, hogy így is kifejezésre juttassuk az Oltáriszentségbe vetett hitünket. 
Törekedjünk mindannyian élni a rendkívüli alkalommal és lehetőséggel, hisz van amiért imádkoznunk az Úrhoz és van amiért hálát adnunk az Úrnak. Legyen a heti szentségimádás és a körmenet Esztelnek község minden egyes lakójának lelki és fizikai megújulását szolgáló áldozathozatal.

2. Ma délután 4 órától kiteszem az oltáriszentséget 5 óráig csendes imádásra. Aki teheti jöjjön, hogy imádjuk együtt csendben az Urat. Szentségi áldással fejezzük be imádásunkat.

3. A héten minden nap délután 5 órától lesz a szentmise és utána csendes szentségimádást tartunk kivéve a csütörtököt és a pénteket. Csütörtökön az 5 órás ünnepi szentmise után ünnepélyes szentségimádást végzünk. Az ünnepi szentmisét és szentbeszédet Bartos Károly szászfalusi plébános úr végzi. Pénteken pedig a szent mise után végezzük el a keresztúti ájtatosságot.

4. Szerdán hamvazó szerda, és ezzel elkezdődik a húsvéti előkészület, a nagyböjti szentidő. Hamvazószerda szigorú böjti nap, ez azt jelenti, hogy 14 és 60 év közötti személyeknek ezen a napon 3-szor szabad étkezni, de csak egyszer jóllakni, s tartózkodni a hús eledeltől. A szentmise délután 5-től lesz.

5. Ne feledjük, hogy a Nagyböjt az év legcsendesebb időszaka az öntudatos hívő keresztény ember számára, amikor többet foglalkozunk lelkünkkel és törekszünk elmélyíteni kapcsolatunkat Istennel, a bűnbánat segítségével a lelki megújulás útját járva. Éppen ezért az Úr Jézus iránti szeretetből, aki értünk hordozta a keresztet és áldozta életét a keresztfán, tegyünk jó elhatározást. Fogadjuk meg most a nagyböjt kezdetén, hogy ebben az időszakban tudatosan kerülni fogjuk a zajos mulatságokat, hangos szórakozásokat és igyekezünk minél több önmegtagadást, lemondást hozni és gyakorolni a szeretet cselekedeteit, elsősorban a szegények, az elhagyottak, az idősek és betegek támogatásával. Mindezt pedig tegyük egyénileg is, de a családdal közösen is.

6. Nagyböjt folyamán minden pénteken lesz keresztúti ájtatosság délután ½ 5-től, és 5 órától szentmise. E hét péntek kivételt jelent, mert a szentmise után fogjuk végezni.

7. Idén is megszervezzük a házaspárok nagyböjti zarándoklatát, amire március 21-én kerül sor. Reggel ½ 8-kor lesz az indulás Csíkszeredába, a Szent József püspöki kápolnába, ahol 9-től szentgyónási lehetőség lesz, majd 10 órától püspöki szentmise, szentbeszéddel. A szentmise után keresztúti ájtatosság a Jézus hágóján, majd ebéd a Jakab Antal tanulmányi házban és azt követően hazaindulás. Iratkozni az autóbuszra a házaspároknak a keresztes üzletben lehet.

8. Az idei évben adójuknak 3,5%-val támogathatják az esztelneki ferences templomot és kolostort, illetve az itt zajló tevékenységeket. Az ehhez szükséges nyomtatványokat a sekrestyében, illetve a Keresztes üzletben tölthetik ki, illetve az ehez szükséges adatokat a Szilveszter Barát Blogján is megtalálhatják. Az elmúlt évi adományukat Isten fizesse!

szombat, február 15, 2020

„Megadatik neki, amit választ magának...” - Évközi 6. vasárnap

Felelőtlen lenne az a gyermek, aki azt tartaná, hogy a szülei neki ne parancsoljanak. Felelőtlen lenne az a felnőtt, aki azt vallaná, hogy neki ne írják elő a közlekedés szabályait, ő majd a saját elgondolása szerint közlekedik. S felelőtlenek lennénk mi magunk is, ha azt mondanánk, hogy Isten ne szóljon bele az életünkbe, ne adjon parancsokat, törvényeket, mi majd nélküle is elrendezzük életünket. Igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre, hogy Isten törvényei mögött az ő atyai szeretete van. Aggódó szeretettel vigyáz, hogy el ne rontsuk életünket, azonban nem kényszerít semmire sem.

Éppen ezért az ószövetségi Szentírás központi témái között szerepel az Isten törvénye, és ezen belül az Ő törvénye iránti hűség.
Érdekes megfigyelni az első olvasmányban, hogy hogyan mutat rá a szent szerző az ember eme kötelességére: „Módodban á1l, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad… Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának” (Sir 15, 15. 17.).
Ez annyit jelent, hogy aki követi az isteni törvényt, annak örök élete lesz, viszont, aki hátat fordít neki, az a halálba rohan. Az élet vagy az örök halál saját választásának következménye.

Isten szereti az embert, és célba akarja juttatni életét. De a cél elérése érdekében az embernek közre kell működnie vele. Ezért kapta Istentől a szabad akarat ajándékát, hogy szabadon választhasson jó és rossz között. Isten ajándékai azonban kötelezettséggel is járnak. Így a szabad választás lehetőségével együtt jár a felelősség is.
Igen, az ember szabad, ezért felelős minden tettéért. Ha rosszat tesz, egyedül ő a hibás. A szent szerző szerint Isten „senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.” (20).

Izrael, népének egész szentsége és igazságossága a törvény iránti szeretetben és tiszteletben állt. A vége végén ez a törvény mégsem volt tökéletes, mert az ember túlságosan elanyagiasitotta. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5, 17-37).
Az Úr Jézus azt hangsúlyozza, hogy a törvény anyagi, külsőleges megtartása nem elég. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. Szerinte, mélyebb, személyesebb, bensőbb hűségre van szükség, ami elkötelezi az elmét, a szívet és a lelket. Ő a bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Azt tanácsolja, hogy az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják.

„Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták… Én pedig azt mondom nektek…” Ez a szent Máté evangélista által hatszor ismételt mondat azt hirdeti, milyen lényeges változásokat hozott Jézus a törvény megtartásában.
Nem elég például, ha valaki nem gyilkol; szerinte figyelnünk kell azokra az egyszerű szavakra, sőt gondolatokra is, amelyek szeretetlenséget, megvetést, a felebarát iránti ellenérzést fejeznek ki. Aki haragot vagy neheztelést ápol magában felebarátja iránt, az olyan, mintha szívében megölné. Felebarátja meghalt szeretete számára, ki van zárva jóindulatából, érdeklődéséből.

Igen, belülről, a szívből fakadnak a gonosz, gyilkos gondolatok, a házasságtörő vágyak. Így, nem elég a Törvény betű szerinti teljesítése, az emberölés, a házasságtörés tilalmának megtartása, hanem a Törvény szellemét kell megvalósítani, az emberi szív mélyére kell hatolni, ott kell végbemennie a változásnak, hiszen onnan ered a gyilkos szándék és a házasságtörő kívánság, meg a többi rossz.

Az nem elég, ha valaki külső tettekkel nem vét a törvény ellen, a gonosz gondolatokat és vágyakat is fel kell számolnia, egyébként már vétkezett is "szívében", - megölte felebarátját vagy házasságot tört…
A régi törvény tökéletesítése pontosan abban áll, hogy az embernek figyelnie kell szándéka tisztaságára és az igazságosságra, mégpedig nemcsak külső magatartásában, amit mindenki lát, hanem szíve és elméje csak Isten előtt ismert legmélyebb indulataiban is.
A szív tisztasága mindennél fontosabb. A vallási gyakorlatok külsődleges végzése nem sokat ér, ha az ember szívében gonosz indulatok rejtőznek. Ezért mondja Jézus, hogy mielőtt ajándékodat az oltárra viszed, békülj ki embertársaddal, de ne csak színből, hanem szívből is.
Sose felejtem, kisiskolás voltam, missziós hetet tartott Albert atya szülőfalumba. Az egyik este a megbocsátásról beszélt, s ha jól emlékszem ez a beszéd a szentmise végén volt. A beszéd végén ezt mondta, most mindenki menjen haza, a harangok egy félórát fognak szólni, s akinek haragosa van, az keresse föl és béküljön ki vele. Hazafelé menet az előttünk lévő csoportban volt egy vénkisasszony, akiről köztudott volt, hogy haragban van a saját testvérével. Ő mondotta, aki egyébként rendszeres templomba járó volt, hogy „színből megbocsátok, de szívből soha”.

A mai evangéliumi üzenet azért is megfontolandó, mert gyakorta mi is olyanok vagyunk, mint a farizeusok, vagy az imént említett hölgy. Természetesen ezt csak akkor vagyunk képesek beismerni, ha őszinték vagyunk legalább önmagunkkal szemben. Ájtatossági gyakorlatokat végzünk, többé-kevésbé elmormoljuk a napi imát és egyházi hozzájárulást is fizetünk, de szívünkben ott lapul az embertárs iránti harag érzése, a bosszúállás vágya, vagy a megvetés, lenézés gondolata, a megszólás, a kibeszélés, a pletyka, a kritizálás ténye, sőt olykor a rágalmaktól sem riadunk vissza. Minthogy ez így semmiképpen sincs rendjén, kérjük Istent, segítsen őszintéknek lennünk önmagunkkal szemben, hogy Istennel és  embertársainkkal kiengesztelődve tiszta szívvel tudjuk végezni vallási gyakorlatainkat, s ápolni Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat.

Az ószövetségi próféták is gyakran beszéltek ilyen értelemben, de a törvényre az utolsó tökéletes ecsetvonást, az i betűre a pontot Jézusnak, az örök Bölcsességnek kellett felraknia.
Hogy a keresztény ezt ezen a szinten értse és élje meg, be kell hatolnia az Evangélium bölcsességébe, ami nem ennek a világnak a bölcsessége, hanem „Isten titokzatos, rejtett bölcsessége” (1 Kor 2,7) – olvastuk a szentleckében Szent Pál apostoltól.

Az evilági bölcsesség földi, emberi szempontokat vesz figyelembe, amilyenek az anyagi, a személyi érdekek, a hiúság, különféle élvezetek, szenvedélyek. Az isteni bölcsesség viszont az Úr dicsőségét és az ember örök boldogságát tartja szem előtt.

A kétféle bölcsesség nem egyszer éles ellentétben áll egymással. Így Krisztus a világ szemében oktalanságnak számító kereszt által dicsőítette meg Istent és váltotta meg az embert. Ezért Krisztus keresztjének misztériuma az, amit – meghalva a világ és a test bölcsességének – minden kereszténynek újra meg kell élnie.

Mikor nagyokat ütnek rajtunk, milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval – olvashatjuk József Attila egyik versében (Milyen jó lenne nem ütni vissza). De a régi törvény ott lüktet még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, szeretünk azonnal visszavágni. Jól megjegyeztük a „szemet szemért, fogat fogért” ószövetségi elvet, s ha kell, alkalmazni is tudjuk minden helyzetben. Sok ember annak tökéletes megvalósítására törekszik, hogy „a sértés ne maradjon viszonzatlan”. Ha valaki haragszik ránk, jogosnak tartjuk, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván szólunk hozzá.

Milyen jó volna, ha megértenénk, hogy Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. A szeretet nem viszonozza a másiknak a rosszat, de még fel sem rója azt. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk! Szent János evangélista írja az ő első levelében: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.”

Azt hiszem, tapasztalatból mindannyian tudjuk, hogy vannak pillanatok, amikor nehéz megtartani ezeket a tökéletességre indító törvényeket, de ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy mégiscsak ez vezet az örök üdvösségre, örök boldogságra.
A szentek élete bizonyítja, hogy minden nehézséget le lehet győzni, ha tudjuk, hogy miért küzdünk és mi a vágyunk. Üdvösségünk, örök boldogságunk érdekében csak egyetlen lépést kell tennünk, de azt az egy lépést, ami Istenhez közelebb visz, nap, mint nap meg kell tennünk!

szombat, február 08, 2020

Nem cél a kereszténység, hanem eszköz... – Évközi 5. vasárnap

„Ti vagytok a föld sója... Ti vagytok a világ világossága”- hangzott el a mai rövid evangéliumi szakaszban (Mt 5, 13-16) Jézus kijelentése.

Az Úr Jézus hasonlatainak kiinduló pontja a mindennapi életben fontos szerepet betöltő só és világosság. Éppen ezért Jézus hasonlatainak nemcsak „tárgyai” közismertek hallgatói előtt, hanem azok jelentősége is, ami rávilágít mondanivalójának lényegére.
Jézus más helyen ahol sóról és világosságról beszél, a hasonlatot vagy önmagára, vagy az általa elérkezett Isten országára alkalmazza. „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12) – mondja Szent János evangéliumában. Itt - Szt. Máté evangéliumában - a tanítványokra és általuk minden benne hívőre érti: „Ti vagytok a föld sója”. És „Ti vagytok a világ világossága”.

Azt hiszem fölösleges beszélnünk arról, hogy a só és a világosság, milyen fontos szerepet játszik az ember életében. De érdemes elgondolkodni azon, hogy mitől lesz a só, só és a világosság, világosság? Hogy milyen feltételeknek kell teljesedniük ahhoz, hogy az oly nagyon nélkülözhetetlen szerepüket betölthessék? Hogy a só ízt adhasson, ha kell, tartósíthasson. Hogy a világosság fényt árasszon, oszlatva a sötétséget, s ha kell, melegíthessen, éltessen?

Ahhoz, hogy a só asztalra kerüljön, használhatóvá váljon, előbb a föld mélyéből felszínre kell hozni, vagy a tenger vízéből kell  lepárolni.
Ahhoz, hogy fényhez juthassunk, szükségünk van a fényforrásra: lámpára vagy gyertyára, illetve a fényt tápláló olajra, viaszra meg gyújtó eszközre. Miután az előfeltételeknek így eleget tettünk, attól kezdve a só is, a fény is betölti feladatát, eleget tesz só, illetve fény mivoltának, egészen addig a pontig, amíg önmagát egészen föl nem emészti, mert a só feloldódva, a fény szétáradva hat.

Milyen csodálatos, hogy a nap fénye, melege képes a sötét, hideg földbe hullott magot előcsalogatni, fényével és melegével életet adni neki, sőt sokszoros termésre serkenteni. Vagy a só, amíg dobozában van a konyhaszekrényben, haszontalan. De ha „kilép” a dobozból és feloldódik, akkor jobbá teszi a dolgokat, ízletessé az ételeket. Önmagát odaajándékozza és eltűnik. Ugyanis a sónak és a fénynek nem az a célja, hogy halhatatlanná tegye önmagát, hanem hogy szétáradjon.
Ilyen kell, hogy legyen a keresztény ember élete is. Ugyanis nem cél a kereszténység, hanem eszköz, hogy jobbá tegye az emberek életét és szebbé a világot.

Megtörténhet, hogy elveszítjük az Evangélium tanításának lényegét, hogy már nem találjuk értelmét és ízét, már nem szolgál semmire. Előfordul, hogy időnként nem vagyunk képesek a hitet, a reményt és a szeretetet tovább adni azoknak, akikkel találkozunk...
Az is megtörténhet, hogy azonosulunk a sokat kritizált világgal, hogy magunkévá tesszük ennek a világnak a mentalitását, anyagias gondolkodását anélkül, hogy az árral szembe akarnánk úszni vagy, hogy megtestesítenénk a boldogság mondásokat. De az is előfordulhat, amikor az Evangéliumot követjük ugyan, de nem növekszünk a krisztusi lelkiségben, sőt az emberségben sem.
Ilyenkor olyan só vagyunk, amely elvesztette ízét, ha nem szabadulunk meg a felszíntől, az álarcoktól és a félelmektől. Az emberek Jézus tanítványától a krisztusi életet és nem a tanítás töredékeit akarják befogadni.

A tanítványnak, mint a sónak meg kell őriznie azt, ami az életet táplálja a földön, Isten szavát, és tovább kell adnia az Evangéliumot, amely képes átjárni és tartóssá tenni, sőt értelmet és célt adni az emberi életnek.

Mindnyájan véssük jól emlékezetünkbe: nem lehet Jézus evangéliumát hirdetni az életünkkel tett konkrét tanúság nélkül. Vagyis aki hallgat és lát minket, annak cselekedeteinkben, életvitelünkben látnia kell azt, amit szánkkal hirdetünk.

Tempfli Imre atyának egyik írásában olvastam, amely teljes terjedelmében megtalálható itt a Blogon is, ezzel kapcsolatosan, hogy a „barátaid, szomszédaid, munkatársaid, ismerőseid tudják azt, hogy Krisztushoz tartozol. Tudják, hogy vasárnaponként szentmisére jársz. Tudják, hogy az egyházközség tagja vagy. Eszerint is néznek rád. Helyesebben eszerint figyelnek meg téged. Nem itt, a szentmisén, hanem utána, ma délután, holnap, jövő héten, nézik, hogy mit csinálsz? Nézik, hogy hogyan teszed? Hogyan teríted ki a ruhát? Hogyan ünnepelsz? Hogyan beszélgetsz a hitvestársaddal, gyerekeddel, szüleiddel, unokáiddal, szomszédoddal? Hogyan dolgozol? Lelkiismeretes, segítőkész, becsületes vagy-e? Majd ellenőrzik viselkedésedet, szavaidat összehasonlítják tetteiddel, és megvizsgálják, megfelelnek-e annak az elvárásnak, amelyet a keresztény név megkíván?”

Visszatérve a krisztusi hasonlathoz: mikor válik a föld sójává és a világ világosságává a keresztény ember? Hát attól a pillanattól kezdődően, amint kereszténnyé lett. De mikortól lesz a szó igazi értelmében kereszténnyé, Krisztus-követővé az ember? Hát, amikor megkeresztelkedik, amikor Istennek gyermeke, az Egyháznak tagja, a mennyországnak örököse lesz – mondhatná valaki és ez mind igaz, de nem elég.
Valaki, akkor válik igazán kereszténnyé, - amikor tudatosan vállalja a keresztségben kapott isteni hívatást, - amikor önként és készségesen mond „igent” a jézusi küldetésre, - amikor mindennapjait Isten akarata szerint rendezi be és éli meg, - amikor úgy szereti Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította.

Itt nem az adottságaink, képességeink, előképzettségünk számít. Akárcsak a liturgikus Ámennel, itt is Isten cselekvésére, életünkre vonatkozó akaratára kell igent mondanunk. Át kell engednünk neki az irányítást életünk fölött és hagynunk kell, hogy általunk ő cselekedjék. Vagyis nem a magunk ízével kell megízesíteni, s nem a magunk világosságával kell bevilágítani ezt a világot. Krisztus fénye ragyogja be azt, és az ő örömhírének íze ad ízt neki, s nekünk ezt az ízt és ezt a világosságot kell hordoznunk, továbbadnunk.

A már idézett írásban Imre atya meséli, hogy Breisachban, a Rajna mentén, van a székesegyház kriptájában egy feszület. A rajta levő Krisztusnak se feje, se keze, se lába. A II. világháború alatt egy gránát mindhármat levitte. Van alatta egy írás, amely így szól: „Jézusnak nincs lába, csak a mienk. Jézusnak nincs karja, csak a mienk. Jézusnak nincs keze, csak a mienk. Jézusnak nincs szája, csak a mienk.
Mennyi igazság rejlik benne! Ha ma Jézus az emberekhez akar menni, a mi lábunkra van szüksége. Ha ma az embereknek segítség kell, Jézusnak szüksége van a mi karjainkra és kezünkre. Ha az emberek ma jó hírt, örömhírt akarnak hallani, Jézusnak szüksége van a mi szánkra.”

„Ti vagytok a föld sója… a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” Nyilvánvaló, hogy itt Jézus nemcsak a tanítványok, hanem minden benne hívő, az egész egyház, „a hegyen épült város” missziós hívatásáról, küldetéséről beszél.

Arra kell gondolnunk, hogy minden kereszténynek missziós hívatása van. Nem külön küldetésként kapja ezt, hanem egyszerűen abból a tényből eredően, hogy kereszténnyé, krisztusivá lett. Viszont ez az általános missziós küldetés nem agitációból és propagandatevékenységből áll, hanem abból, hogy a kereszténység és külön-külön minden keresztény ember megvalósítja önmagát és megőrzi sajátos „krisztusi természetét”, ahogyan a só, amikor megóvja a pusztulástól a romlandó dolgokat, s ahogyan a lámpa, amikor világít a házban levőknek.

A keresztény ember számára ugyanígy „természetes” feladat kell, hogy legyen a világ megízesítése és romlástól való megóvása, s kötelessége az evangélium fényének személyes, tanúságtevő élete általi tovább adása.
A keresztény misszió csak akkor hiteles, ha egyben tanúságtétel is Krisztus mellett, s nem az „emberi bölcsesség elragadó beszéde csupán”, hanem a „lélek és erő bizonysága”(1 Kor 2,1-5) – mondja Pál apostol a mai szentleckében.

Szent Ferenc atyánk mondta egy alkalommal társainak: „Hirdessétek az evangéliumot, és ha szükséges, még a szavakkal is”. Vagyis előbb az életükkel és utána a szavakkal.
A szentatya, Ferenc pápa arra biztat bennünket, hogy: „Hirdessük az evangéliumot életünkkel, tanúságtételünkkel.” Majd hozzáteszi: „a hívek és a lelkipásztorok következetlensége a között, amit mondanak, és amit csinálnak, a szó és az életmód közötti különbség aláássa az egyház és a kereszténység hitelességét.”

A már idézett Imre atya írja, hogy: „Tanúságtevésünk egész életünkkel történik. Nem csak szavakkal. Jézus mellett egész életstílusunkkal teszünk tanúságot. Azzal, amit teszünk, vagy nem teszünk, és ahogyan tesszük, mutatja, hogy hiszünk-e Benne. Nyilvánvaló, hogy szavainknál sokkal értékesebbek a tetteink.”

A fény a természetes ajándéka annak, aki belélegezte Istent és az élet ízével rendelkezni pedig annak az ajándéka, aki éli az Evangéliumot. Rajtunk múlik, hogy tudatára ébredjünk és továbbadjuk tanúságtételünk által a világosságot és az élet ízét a világnak.
Annak érdekében, hogy a fény és a só el ne vesszen, az a feladatunk, hogy új lendületet adjunk az emberi létezésnek. Hagyjuk, hogy Krisztus Evangéliuma áthassa életünket, mert csak így válhatunk az Ő világosságának hordozóivá.

Ne feledjük a házi feladatot, amelyet Jézus adott a mai evangéliumi szakasz végén, megoldani, begyakorolni az elkövetkező napokban, hetekben: „Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”

Jézus tanúja vagy mindig és mindenütt... - Imre atya 2011-es írása

Egy középkori holland városkában titokzatos gyilkosságok történtek. A városi tanács elhatározta, hogy megelőzi őket. Ezért elrendelte: „Ezen túl este 8 órától mindenki lámpással járjon az utcán.” A gyilkosságok azonban tovább folytatódtak. Kiderült ugyanis, hogy az emberek lámpással jártak, de nem tettek bele gyertyát. Erre a városi tanács így rendelkezett: „Ezen túl este 8 órától mindenki köteles lámpással járni és a lámpákba köteles gyertyát tenni.” A gyilkosságok azonban tovább folytatódtak. A lakosok ugyanis lámpával jártak, lámpájukba gyertyát is tettek, de nem gyújtották meg. Erre a városi tanács így rendelkezett: „Ezen túl este 8 órától mindenki lámpással köteles járni, a lámpájába köteles gyertyát tenni, és azt köteles meggyújtani...” Erre a gyilkosságok megszűntek...

Ez a történet jutott eszembe, amikor a hit és az élet összefüggéseiről gondolkodtam. Milyen érdekes, töprengtem, hogy noha mindannyian megkapjuk a hitet, de nem mindegyikünk él ezzel az isteni ajándékkal... Milyen furcsa, szőttem tovább gondolataimat, hogy mi, hívők is, mennyit panaszkodunk, jóllehet csak az kellene, hogy lámpásunkban a hit fényét meggyújtsuk... Nekem is könnyebb lenne, másnak is hasznosabb...

1. Amikor Jézust hallgatom („Ti vagytok a föld sója!” „Ti vagytok a világ világossága” – Vö. Mt 5,13-14... „...tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig." Vö. ApCsel 1,8), az első gondolatom az: Szüksége van ránk. Jézus számára nagyon fontosak vagyunk.

Néha arra gondolunk, hogy Nagypénteken és Húsvétkor 2000 évvel ezelőtt Jézus befejezte megváltói művét ezen a világon.  Jézusnak azonban soha nincs szabad szombatja vagy szabad hétvégéje. Megváltói műve tovább megy. Jézus azt szeretné, hogy minden ember megismerje az Igazságot, és Neki adja az életét. Azért is van szüksége munkatársakra. És ezek a munkatársak itt, Stuttgart környékén, Baden-Württembergben, Kaplonyban, vagy ahol éltek és alkottok, mi vagyunk, Ti vagytok!

Sokszor azon kapom magam, hogy gondolatban Isten Országát egy szupermarkethez, egy ABC-áruházhoz hasonlítom. Jézus a tulajdonos. És mi jövünk hozzá vásárolni: a bűnből megváltást, a szomorúság ellen vigasztalást, a kételyek ellen bizonyosságot, a halál ellen bátor hitet, a kísértések ellen támaszt, stb. Jézus nagyon örvend ennek a bevásárlásnak. Majd hirtelen azt mondja nekünk: „Légy te is a munkatársam. Légy az én reklámemberem! Vidd hírül  Országom jó hírét!”

Egy autószerelő műhelyben olvastam a falon egy mondást: „Ha elégedetlen a szolgálattal, mondja meg nekem. Ha viszont elégedett, akkor mondja meg másoknak!” Jézus is ezt mondja: „Mindent megkaphatsz tőlem, amire boldogságodhoz szükséged van. Mindössze arra kérlek, hogy ha elégedett vagy a szolgálatommal, akkor mondd el ezt másoknak is!”

Stuttgart egyik külvárosában, ahol lakom, a péntek délutáni piacokon van egy sajtárus. Már ismerjük egymást. Valahányszor átnyújtja a pulton a reklámszatyorba csomagolt sajtokat, azt mondja nekem huncutul kacsintva: „Tisztelendő Úr! Fordítsa mindig kifelé a reklámtáskát, hogy az emberek lássák, kitől van!”

Jézus is ugyanezt akarja: „Tanúim vagytok!” Hordjátok kívül, jól láthatóan a reklámomat, hogy az emberek messziről láthassák...

2. Második gondolatom az volt: Tanúságtevésünk egész életünkkel történik. Nem csak szavakkal. Jézus mellett egész életstílusunkkal teszünk tanúságot. Azzal, amit teszünk, vagy nem teszünk, és ahogyan tesszük, mutatja, hogy hiszünk-e Benne. Nyilvánvaló, hogy szavainknál sokkal értékesebbek a tetteink.

Ezt egyébként a gyermeknevelésnél is jól lehet látni. Gyermekeink ugyanis nem azt teszik, amit mondunk nekik, hanem amit életpéldánkon látnak. Százszor is mondhatjuk nekik: Jézus számomra a legfontosabb! Ha viszont azt látják, hogy Jézusra nem szánunk időt vagy elég időt, akkor nem hisznek szavainknak. Mondhatjuk nekik lelkendezve, hogy milyen jó dolog imádkozni. Ha nem látják rajtunk az ima örömét, későbben, ha kikerülnek a szülői házból, nem fognak imádkozni! Hiába ösztönözzük őket, szavakkal, az egyházközségben való tevékenységre, ha nem látják példánkon, sose fognak aktívan részt venni benne. Ajánlhatjuk nekik akárhányszor, hogy adakozzanak az Egyház céljaira, ha mi nem szívesen tesszük, ők sem fogják tenni. Árgus szemmel figyelik, hogy követjük-e életünkben Jézus rendelkezéseit. Szavainkat minduntalan tetteinkkel hasonlítják össze. És majd csak akkor fogadják el Jézusról tett tanúbizonyságunkat, ha a szavak megegyeznek a tetteinkkel.

3. A harmadik gondolatom az volt, hogy környezetünkben sok embernek csak egy lehetősége van Jézusról hallani: a mi tanúságtevő életünk által.
Szentírása nagyon sok embernek van. Csak épp a legfelső polcon, illetve a szekrényben tartja. Szentmisére nem jönnek el, Jézusról szóló könyveket nem vásárolnak (miért is tennék?), az asztalnál vagy baráti körben Róla nem beszélnek. Hogyan hallhatnának tehát az evangéliumokról? Hogyan juthatnának a hit ajándékához? Egyetlen esélyük van: a mi tanúságtevő szavaink és tetteink!

Breisachban, a Rajna mentén, van a székesegyház kriptájában egy feszület. A rajta levő Krisztusnak se feje, se keze, se lába. A II. világháború alatt egy gránát mindhármat levitte. Van alatta egy írás, amely így szól: „Jézusnak nincs lába, csak a mienk. Jézusnak nincs karja, csak a mienk. Jézusnak nincs keze, csak a mienk. Jézusnak nincs szája, csak a mienk.”
Mennyi igazság rejlik benne! Ha ma Jézus az emberekhez akar menni, a mi lábunkra van szüksége. Ha ma az embereknek segítség kell, Jézusnak szüksége van a mi karjainkra és kezünkre. Ha az emberek ma jó hírt, örömhírt akarnak hallani, Jézusnak szüksége van a mi szánkra.

Te és én! Mi vagyunk nagyon sok ember számára az egyedüli lehetőség, hogy Jézust megismerjék, és saját magukat kiszabadítsák egy értelmetlen és felületes élet hínárjából.
Te és én! Mi mindig és mindenütt tanúk vagyunk. Más választásunk nincs! Jézus nem azt kérdezte tanítványaitól: „Akartok-e tanúim lenni?” Hanem azt mondta: „Ti vagytok az én tanúim!” „Ti vagytok a föld sója!” „Ti vagytok a világ világossága!”

És barátaid, szomszédjaid, munkatársaid, ismerőseid tudják ezt. Tudják, hogy vasárnaponként  szentmisére jársz. Tudják, hogy az egyházközség tagja vagy. Eszerint is néznek rád. Helyesebben eszerint figyelnek meg téged. Nem itt, a szentmisén, hanem utána, ma délután, holnap, jövő héten, nézik, hogy mit csinálsz? Nézik, hogy hogyan teszed? Hogyan teríted ki a ruhát? Hogyan ünnepelsz? Hogyan beszélgetsz? Hogyan dolgozol? Lelkiismeretes, segítőkész, becsületes vagy-e? Majd ellenőrzik viselkedésedet, szavaidat összehasonlítják tetteiddel, és megvizsgálják, megfelelnek-e annak az elvárásnak, amelyet a keresztény név megkíván?

Egy német papkollégám mesélte, hogy az áruházban egyszer egy húszeuróssal fizetett. A kasszás-nő viszont egy ötvenesből adott neki vissza. Mikor ő erre figyelmeztette, a kasszás-nő így válaszolt: „Tudom. Tegnap azonban a templomban voltam, ahol a szentbeszédben Ön a becsületesség és tisztesség fontosságáról beszélt. Most csak azt akartam látni, hogy teszi-e azt, amit prédikál?”

Így ellenőriznek bennünket az emberek. Minden egyes alkalommal. Mindig Jézus tanúiként néznek ránk. Sajnos, egyszer-egyszer eltorzítjuk Jézus Urunk arcát egy-egy szavunkkal, tettünkkel vagy életstílusunkkal. Máskor így válunk – ennek tudatában – egyre inkább Jézushoz hasonlóvá. Akkor úgy néznek ránk, mint magára Jézusra. Akkor szavainkból Jézus beszél hozzájuk...

Barátaim! Mi mindig Jézus tanúi vagyunk. Éljünk is hát úgy, hogy az emberek egyre világosabban és tisztábban meg- illetve felismerhessék Jézust!

Lám, mennyire nem (csak) érzelem a hit! A hit az mindig egyúttal döntés is! Komolyan veszem Jézus szavát, amikor azt mondja nekem: „Te vagy a föld sója!” „Te vagy a világ világossága!” „Te vagy az én tanúm!” És eldöntöm, hogy olyan leszek, mint amilyen embernek, tanítványnak Jézus akar látni. Döntök, hogy Jézus tanúja leszek!

Több mint valószínű, hogy ehhez a szentírási szövegrészhez nektek is lesz egy-két ötletetek és elképzelésetek. Vegyetek tehát egy csendes pillanatban kezetekbe egy lapot, és arra írjátok fel a gondolataitokat. Meglátjátok, olyanok lesznek, mint sötétben a gyertyafény: utat mutatnak nektek – és másoknak. Megmutatják az egyedüli helyes utat!

Ezt kívánja minden Kedves Olvasójának

Imre atya

Stuttgart, 2011-02-16.

Az Isten országa az ember jobbik énjében van – Évközi 11. vasárnap

Szentírási rész: Mk 4,26-34 Az Úr Jézus tanítása örömhír, amely egyetlen témáról szól, az Isten országáról. Isten országáról, amely a földi ...