A Napba öltözött Asszony – aki megmutatja, hová tartunk – Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevétele

Székelyudvarhely – 2026 

Szentírás: Jel 11,19a; 12,1–6a.10ab; Lk 1,39–56

„Nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona.”

Nagyboldogasszony ünnepén az Egyház fölfelé irányítja tekintetünket. Nem azért, hogy elfordítsa figyelmünket a földi élettől, hanem, hogy megmutassa, merre tart ez a földi élet. Ma azt ünnepeljük, hogy Mária földi életének befejezése után testestül-lelkestül fölvétetett a mennyei dicsőségbe. Isten nem engedte, hogy annak teste, aki méhében hordozta az élet Urát, a romlás martalékává legyen.

Nagyboldogasszony ünnepe ezért nem csupán Máriáról szól, hanem rólunk is. A mi életünkről, a testünkről, a halálunkról és az örök jövőnkről. Mária már ott van, ahová a mi utunk is tart.

Nekünk, magyaroknak különösen is kedves ez az ünnep. 1038-ban Szent István király, örökös nélkül maradva, Nagyboldogasszony napjához kötődően a Szűzanya oltalmába ajánlotta országát és népét. Ettől kezdve Máriát nemcsak Jézus édesanyjaként, hanem Magyarok Nagyasszonyaként is megszólíthatjuk.

De ma itt, a székelyudvarhelyi ferences templomban ennek az ünnepnek még személyesebb hangja van. Abban a templomban vagyunk, ahol őseink évszázadokon át Máriára úgy tekintettek, mint a „Virgo Singularis” -ra – a „Páratlan Szűz” -re. Ugyanis az 1761-es rézmetszet tanúsága szerint főoltárunk Mária-szobrát ezzel a névvel illették.

Páratlan Szűz. De miben páratlan Mária? Nem abban, hogy távol állna tőlünk, hanem abban, hogy egészen Istené lett. Az angyali üdvözlettől Betlehemig, Názárettől a Kálváriáig, a kereszt sötétségétől a feltámadás hajnaláig egyetlen nagy „igen” volt az élete.

Ezért mondhatta róla Erzsébet a mai evangéliumban: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Talán ez a mai ünnep egyik legfontosabb mondata.

Mária boldogságának titka a hite.

Nem azért boldog, mert könnyű élete volt. Nem volt az. Ismerte a bizonytalanságot, az aggódást, a menekülést, a szegénységet. Ismerte egy anya félelmét, amikor elveszítette gyermekét Jeruzsálemben. Megélte azt is, hogy nem érti azonnal Fia minden szavát. Végül ott állt a kereszt alatt, és végig nézte gyermeke halálát.

Mégis hitt. Nem azért, mert mindent értett, hanem azért, mert bízott Istenben akkor is, amikor nem értette Istent.

Testvéreim, nekünk talán éppen erre a hitre van ma a legnagyobb szükségünk. Olyan korban élünk, amely rengeteg információt ad, de kevés bizonyosságot; számtalan kapcsolatot kínál, mégis sok ember magányos; jólétet ígér, mégis sok szív nyugtalan. Sok minden gyorsabb lett körülöttünk, de ettől még nem lett világosabb, miért élünk és hová tartunk.

Nagyboldogasszony ünnepe erre ad választ: nem a semmibe vezet életutunk, hanem Istenhez tartunk.

A keresztény ember számára az élet nem egy rövid szakasz a születés és a sír között. A sír nem végállomás. Mária mennybevétele annak ragyogó jele, hogy amit Krisztus húsvétkor elkezdett, annak beteljesedése ránk is vár.

Ezért olyan megrendítő a Jelenések könyvének képe: a Napba öltözött Asszony, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona.

A kép elsősorban Isten népének, az Egyháznak titkát tárja elénk, de az Egyház kezdettől fogva Mária alakját is felismerte benne. És nem véletlenül. Mert Máriában látjuk legtisztábban, mit akar Isten véghez vinni az emberben.

A Napba öltözött Asszony nem saját fényében ragyog. Isten fényét hordozza.

Ez a valódi Mária-tisztelet kulcsa is. Mi nem Máriát imádjuk. Mária teremtmény, mint mi. De páratlan teremtmény, mert ő Jézus Krisztus, a valóságos Isten és valóságos ember édesanyja. Azért tiszteljük, mert Isten csodálatos dolgot vitt végbe benne.

Mária pedig soha nem önmagára mutat. A Magnificatban sem ezt mondja: nézzétek, milyen nagy vagyok! Hanem: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben.”

Ez Mária nagyságának titka.

Minél közelebb kerül Istenhez, annál kevésbé beszél önmagáról. És milyen érdekes: mielőtt elmondaná a Magnificatot, útnak indul, idős rokonához Erzsébethez, hogy segítségére legyen.

„Mária még ezekben a napokban útra kelt, és a hegyek közé sietett.”

Isten kegyelme nem zárja be önmagába, hanem elindítja a másik ember felé. Mária szíve alatt Krisztust viszi Erzsébethez.

Ez a keresztény élet egyik legszebb képe: Krisztust hordozni, és Krisztust vinni.

Amikor ma innen hazamegyünk, valójában ugyanez a küldetésünk. A szentmisében találkozunk Krisztussal, hallgatjuk szavát, az Eucharisztiában magunkhoz vesszük őt, majd elindulunk otthonainkba. A kérdés az: mit viszünk haza? Csak azt, hogy itt voltunk a Nagyboldogasszony-napi szentmisén? Vagy Krisztust is?

Mert lehet rózsafüzért imádkozni, Mária-énekeket énekelni, búcsúkra járni, gyertyát gyújtani – és mindez szép és értékes –, de a valódi Mária-tisztelet végső próbája mégis az, hogy közelebb kerülünk-e általa Krisztushoz.

Segít-e őszintébben gyónni?

Segít-e tisztábban élni?

Segít-e megbocsátani?

Segít-e hűségesebbnek lenni a házasságban, a családban, a hivatásban?

Segít-e észrevenni a magányos embert, az idős szülőt, a segítségre szoruló szomszédot, a gyermekünk vagy unokánk lelkében zajló küzdelmet?

Ha igen, akkor Mária valóban elvezetett Fiához.

Különösen szeretném ma megszólítani a szülőket és nagyszülőket.

Ne csak életet adjatok gyermekeiteknek – mutassátok meg nekik, miért érdemes élni.

Adjatok nekik lehetőséget a tanulásra, kenyérre, otthonra, biztonságra, pihenésre – de adjatok nekik gyökereket is. Tanítsátok meg őket imádkozni. Ne csak beszéljetek nekik Istenről: lássák rajtatok, hogy ti magatok is számoltok Istennel. Lássák, hogy vasárnap nem egyszerűen „templomba kell menni”, hanem találkozunk Valakivel. Lássák, hogy tudtok bocsánatot kérni, hálát adni, keresztet hordozni, remélni.

Mert az embernek nemcsak kenyér kell.

A szívünk többre vágyik annál, amit meg lehet vásárolni, elfogyasztani vagy birtokolni. Szent Ágoston vallomása ezért tizenhat évszázad múltán is igaz: „Magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned.”

Testéreim! Mária, már megérkezett ebbe a nyugalomba.

De vajon azért, mert a mennyben van, megfeledkezett rólunk?

Éppen ellenkezőleg. A kereszt alatt Jézus anyánkul adta őt. Az Egyház ezért kezdettől fogva bizalommal fordul hozzá. Mária közbenjárása természetesen nem helyettesíti Krisztus egyedülálló közvetítését. Minden kegyelem Krisztustól származik. Mária is tőle kap mindent, és hozzá vezet bennünket.

Ahogy a kánai menyegzőn sem magához hívta a szolgákat, hanem Fiára mutatott: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”

Tulajdonképpen Nagyboldogasszony napján is ezt mondja nekünk.

Ha aggódsz gyermekedért: tedd meg, amit Krisztus mond.

Ha házasságod nehéz időszakon megy át: tedd meg, amit Krisztus mond.

Ha beteg vagy, ha gyászolsz, ha félsz a jövőtől: kapaszkodj Krisztusba.

Ha bűnt hordozol: ne rejtegesd, hanem vidd Krisztushoz a szentgyónásban.

Ha elfáradtál a hitben: térj vissza az imához és az Eucharisztiához.

És ha boldog vagy, ha sikerült valami, ha egészséges a családod, ha békesség van otthon: akkor se felejtsd el, kitől kaptad.

„Magasztalja lelkem az Urat!”

Mária mennybevétele a keresztény remény ünnepe. Azt mondja nekünk, hogy Isten nemcsak a lelkünket akarja megmenteni: az egész embert üdvösségre hívta. Testünknek is örök rendeltetése van. Ezért van méltósága az emberi életnek a fogantatástól a természetes halálig. Ezért szent a beteg ember teste, az idős ember teste, a fogyatékkal élő ember teste, a haldokló ember teste is. Nem használati tárgyak vagyunk, hanem feltámadásra meghívott emberek.

Mária ma előttünk jár. Földi útján ő is ismerte a könnyeket. Szívét tőr járta át. De a Golgota nem az utolsó állomás volt. A kereszt után feltámadás következett. A fájdalom után dicsőség. A földi zarándokút után hazatérés.

Ezért, ha ma valaki nehéz keresztet hozott ebbe a templomba, ne gondolja, hogy története már eldőlt. Ha valaki gyászol, ne gondolja, hogy a síré az utolsó szó. Ha valaki csalódott önmagában, ne gondolja, hogy Isten lemondott róla. Ha valaki régóta imádkozik valamiért, amelyre még nem érkezett meg az a válasz, amelyet vár, ne engedje el Isten kezét.

Tekintsünk főoltárunk Máriájára, a Virgo Singularisra, a Páratlan Szűzre, és kérjük tőle, hogy tanítson bennünket úgy hinni, ahogyan ő hitt; úgy remélni, ahogyan ő remélt; úgy szeretni, ahogyan ő szeretett.

És amikor egyszer számunkra is véget ér a földi út, legyen mellettünk az, akit oly sokszor szólított az Egyház:

Üdvözítőnk édesanyja, - mennyeknek megnyílt kapuja,
tengerjárók szép csillaga, - Boldogságos Szűz Mária.

Mária, Magyarok Nagyasszonya, Mária, Virgo Singularis, Páratlan Szűz, Mária, mennybe fölvett Édesanyánk, őrizd hitünket, családjainkat, fiataljainkat és időseinket; taníts bennünket Krisztust hordozni, Krisztust követni, és egykor Krisztushoz hazatérni.

Mert Nagyboldogasszony ünnepének végső üzenete nem csupán az, hogy Mária célba ért, hanem az is: - nekünk is van célunk. - Nekünk is van otthonunk. - Nekünk is van jövőnk Istennél. Ámen.

„A menny felé lépésről lépésre” – Szűz Mária mennybevétele - 19. évközi hét péntek

Ma az Egyház egyik legszebb és legreménytelibb Mária-ünnepét üljük: Szűz Mária mennybevételét, amit magyar népünk Nagyboldogasszony napjaként ismer.

Hitünk szerint, földi életének befejezése után, Isten egyedülálló módon megdicsőítette az Ő Szent Anyját: nemcsak a lelkét, hanem a testét is a mennyei dicsőségbe emelte. Ezt a hitigazságot 75 évvel ezelőtt XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki ünnepélyesen, de a keresztény nép már az első századoktól kezdve vallotta és ünnepelte ezt a titkot.

A keleti keresztények Mária elszenderülése (Dormitio Beatae Mariae Virginis) néven ünnepelték, nyugaton pedig Mária mennybevétele (Assumptio Beatae Mariae Virginis) néven.

Magyar népünk kezdettől fogva különleges szeretettel tekintett Máriára, akit a történelem viharaiban is Nagyasszonyának és Királynőjének tisztelt. István király halála előtt országát és népét neki ajánlotta, ezért is különösen kedves számunkra ez az ünnep.

A mai liturgia Szentírási olvasmányai – a Jelenések könyve napba öltözött asszonya (Jel 12,1-6), Pál apostol feltámadásról szóló tanítása (1Kor 15,20-27), és a Magnificat éneke (Lk 1,39-56) – mind Mária életének és mennybe való felvételének mély üzenetét tárják elénk.

---

2. A Jelenések könyvében látott „Napba öltözött asszony” egyszerre jelképezi a Szűzanyát, az Egyházat és minden hűséges keresztényt. Mária mennybevétele nem mese, nem szép legendás történet, hanem biztos remény: ami vele megtörtént, az ránk is vár, ha hűségesek maradunk Krisztushoz.

Pál apostol azt mondja: „Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül.” (1Kor 15,20) – Mária mennybevétele ennek az ígéretnek első, emberi beteljesedése. Ő már ott van, ahová mi még zarándokolunk, és útközben sem hagy magunkra: közbenjár, oltalmaz, bátorít.

Lukács evangéliumában Mária nem magába zárkózik az angyali üdvözlet után, hanem sietve útnak indul, hogy segítsen Erzsébetnek. Útja Isten dicsőítésével ér véget: „Magasztalja lelkem az Urat…” (Lk 1,46). Ez a mennybe vezető út titka: Isten dicsérete és a felebarát szolgálata kéz a kézben.

3. A mai, rohanó, zajos, sokszor közönyös világban, ahol az embernek „nincs ideje” sem egymásra, sem Istenre, Mária mennybevétele hívás: állj meg, és nézz fel!

Talán az egyik legsúlyosabb probléma, ami a közvetlen környezetünkben – a családokban, a közösségekben, a falvakban, városokban – is tapasztalható, hogy az ember embertársának farkasává vált. Megromlottak a kapcsolatok, barátságok, a bizalom és az őszinte tisztelet. Ez mélyen arra vezethető vissza, hogy valójában nem hisszük – vagy csak a szavak szintjén –, hogy a mennyország már a halálunk előtt, itt a földön kezdődik.

Mivel nem hisszük ezt igazán, nem is törekszünk arra, hogy a mindennapokban megéljük: tetteinkkel, a másik ember megbecsülésével, értékelésével, őszinte tiszteletével magunk közé hozzuk a mennyországot – pontosabban a mennyországi életet.

Ha nem ezen fáradozunk tudatosan, ha nem vesszük komolyan Jézus felszólítását: „Jó tetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat” (Mt 5,16), akkor ne csodálkozzunk, ha éppen az ellenkezője, a mennyország ellentéte, a pokol valósul meg a földön. Hányszor hallani a keserű kifakadást: „Pokollá vált az életem!” – pedig sokszor rajtunk is múlik, hogy menny vagy pokol épül körülöttünk.

Ez az ünnep nem a távoli mennyországról szól csupán, hanem a hétköznapok megszenteléséről. Mária példája azt üzeni: az égbe vezető út a földön kezdődik, az apró, szeretettel megtett lépésekben.

• A mosatlan edények között is lehet Istent dicsérni, ha a szeretet vezet.
• A kórházi folyosón is lehet a menny felé haladni, ha imádkozunk a szenvedőkért.
• A munkahelyi rohanásban is lehet Magnificatot énekelni a szívünkben, ha hálásak vagyunk Isten kegyelmeiért.

4. Befejezésül, összefoglalva a már mondottakat:

• Történelmünk szerint Mária a mi Nagyasszonyunk, Patrónánk és Királynőnk.
• Hitünk szerint a mennybevétele azt a biztos reményt tartja életben bennünk, hogy minket is vár a mennyei dicsőség.
• Hétköznapjaink számára pedig példát ad: Isten dicsérete és az embertárs szolgálata együtt vezet a menny felé.

Ma, ezen a szent ünnepen tegyünk egy konkrét szeretetcselekedetet – az lehet, hogy csak egy mosoly, egy békítő szó, egy csendes ima valakiért –, és tudatosítsuk: hogy minden apró szeretet-lépés közelebb visz a mennyhez. Ne engedjük, hogy a bizalmatlanság, a gyanakvás vagy a közöny felépítse közöttünk a poklot. Inkább építsük fel együtt, Mária példáját követve, a mennyország kapuit már itt, a földön. Nem feledve, hogy: „a menny felé vezető út a szeretet apró lépéseiből áll.”

---

Záró ima: „Szűz Mária, mennybe felvett Édesanyánk, taníts meg bennünket a földön úgy élni, hogy az ég felé haladjunk. Segíts, hogy a mindennapok feladatai között is Isten dicséretét zengje a szívünk, és a felebarát szolgálata legyen az örömünk. Ámen.”

„A menny felé lépésről lépésre” - 19. évközi hét péntek - Szűz Mária mennybevétele – reggeli üzenete

Lelki sorozat: Az élet útjának zarándoklata a mindennapokban

Mottó: „Minden nap egy lépést a hit útján!”

📖 Bibliai alap: Jel11,19a;12,1-6a.10ab // 1Kor 15,20-27 // Lk 1,39-56 

A mai ünnep üzenete egyszerre személyes, közösségi és örökkévalóságra mutató. A Jelenések könyvében látott „Napba öltözött asszony” (Jel 12,1) a Szűzanya, de benne felfedezhetjük az Egyház és minden Istenhez hűséges ember képét is. Mária mennybevétele nem mese, hanem az a biztos remény, hogy ami vele megtörtént, az ránk is vár: az Atya házában helyet készít számunkra, testestül-lelkestül.

Pál apostol a korintusiaknak írja: „Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül” (1Kor 15,20). Mária mennybevétele ennek a feltámadásnak első, emberi gyümölcse. Ő már ott van, ahová mi még zarándokolunk. És közben nem hagy magunkra: kísér, bátorít, oltalmaz.

Lukács evangéliuma az angyali üdvözlettől a Magnificat énekéig Mária belső titkát mutatja: az Istenre figyelő szívét, amely sietve megy másokhoz, segít, és örömét Isten dicsőítésében találja (Lk 1,39-56). Ez a mennybe vezető út titka: Isten dicsérete és az embertárs szolgálata kéz a kézben.

---

🏠 Mit jelent ez a hétköznapokban?

• A mosatlan edények között is lehet Magnificatot énekelni, ha a szeretet vezet.
• A kórházi folyosón is lehet Istenre figyelni, ha imában hordozzuk a szenvedőket.
• Az üzletben, a gyárban vagy az iskolában is lehet mennyországot vinni, ha szavaink és tetteink békét sugároznak.

A mai rohanó világban, ahol „nincs idő” sem egymásra, sem Istenre, Mária arra hív: állj meg egy pillanatra, nézz fel! A cél nem csak a következő feladat kipipálása, hanem az örök élet felé való haladás.

---

💬 Beszélgessünk!

• Te milyen apró cselekedettel tudsz ma „mennyet vinni” a környezetedbe?
• Van olyan hely vagy személy, ahová/akihez Isten ma „sietve” küld téged, mint Máriát Erzsébethez?

---

🙏 Ima

Szűz Mária, mennybe felvett Édesanyánk,

taníts meg bennünket úgy élni,

hogy minden nap egy lépéssel közelebb kerüljünk az örök hazához.

Segíts, hogy a hétköznapok forgatagában se felejtsünk el föltekinteni az égre,

és a Te példádat követve dicsőíteni Istent minden szavunkkal, tettünkkel és csendünkkel. Ámen.

---

Útravaló gondolat:

„A menny felé vezető út a szeretet apró lépéseiből áll.”

„Üdvözítőnk édesanyja légy segítség hű népednek, az elesett bűnösöknek” – Nagyboldogasszony ünnepe

Esztelneki Madonna - Futásfalvi templomban

Mindannyiunk előtt ismerős, hogy Nagyboldogasszony napján ünnepeljük azt a tényt, hogy a Szent Szűz teste, amely az Üdvözítőt a világnak adta, földi életének befejezése után fölvétetett a mennybe, vagyis Isten egészen egyedül álló módon dicsőítette meg azzal, hogy testét nem érte a földi enyészet, hanem fölvette a mennyei boldogságba.

Egyébként magyar vonatkozásban ez a legősibb Mária-ünnep. 1038-ban Szent István királyunk, Imre herceg halála után, ezen a napon ajánlotta országát, s népét a Szent Szűz oltalmába. De nemcsak népünk és a nyugati egyház számra a legnagyobb Mária ünnep a mai, hanem a keleti, az ortodox egyházak számára is.

Mária, akinek szűzi méhében a második isteni személy emberré lett, a mi Édesanyánk is, hiszen Jézus a kereszten, nekünk ajándékozta őt, mint anyát, bennünket pedig gyermekeiként Mária gondjaira bízott.

Ma, Nagyboldogasszony ünnepén égi Édesanyánk, az első olvasmány, a Jelenések könyve szerint a Nap aranysugaraiba öltözött Asszonyként áll előttünk, ő rá tekintünk, mint a biztos remény és a JÓ rossz fölötti végleges győzelmének jelére, mert olyan időket élünk, amelyek nem akarnak kedvezni Mária-gyermekeinek.

Mi idősebbek még el sem felejtettük a kommunizmust, azt az időszakot, amikor az ateista gondolkodás a keresztényeket a peremre szorította, most pedig, paradox, azaz ellentmondásos módon a keresztény Európában a keresztény hitet szorítják háttérbe, amikor nincsenek figyelemmel az öreg kontinens keresztény gyökereire.

Ma olyan időket élünk, amikor a keresztény erények és értékek homályba vesznek, sajnos sokszor a magukat hívőnek nevező családok, személyek, életében is. Éppen ezért tekintetünket a Napba-öltözött Asszonyra emeljük, az Atyaisten „legkedvesebb leányára”, hogy a belőle sugárzó erények ne szoruljanak ki se a mi életünkből, se a családjaink, se társadalmunk, se népünk életéből.

A Biblia tanításából kiindulva azt valljuk Máriával kapcsolatban, hogy ő is ember, mint mi, ő is teremtmény, mint mi. – Igaz, van egy óriási különbség közöttünk éspedig az, hogy Mária Jézus anyja, Jézus pedig valóságos Isten és valóságos ember, vagyis Istenember, s ennek következtében az Ő édesanyja, Mária, Istenanya.

Mária, a mennybe fölvett Istenanya életéből mindenekelőtt az ő hitét kell kiemelnünk és elsajátítanunk, ha valóban azt akarjuk, hogy „üdvösségünk nyílt kapuja” legyen földi pályafutásunk végén. Rokona – Erzsébet – is az ő hitét dicséri a mai evangéliumi szakaszban, mondván: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45).

Mária boldog, sőt jövendölése szerint boldognak mondja őt minden nemzedék, de boldogsága nem kizárólag Istenanyaságából fakad, hanem abból, hogy felismeri és teljesíti Isten akaratát.

Napjainkban, amikor sokaknál a hit hanyatlását tapasztaljuk, bizony nem árt tudatosítani a szentírási üzenetet, hogy a hit boldogság forrása lehet!

Mária boldogsága mindenki számára elérhető, hiszen ehhez csak meg kell hallani Isten szavát, és hűségesnek kell maradni hozzá. Ahogy Mária tette! „Először a szívében foganta meg Jézust, aztán a méhében” – mondja Szent Ágoston. Mindenki felemelkedhet Máriához, akinek a szívében megfogan Isten tanítása. „Minden lélekben, aki hisz, megfogan és megszületik Isten Igéje” (Szent Ambrus). Ha pedig felemelkedünk Mária hitéhez, akkor már itt a földön részesülhetünk Mária boldogságában, földi életünk után pedig fölemeltetünk a mennyei boldogságba. Amellyel kapcsolatosan Pál apostol azt mondja: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9).

Azonban nem elég Mária hitét elsajátítanunk és általa boldogulnunk, hanem azt úgy kell megélnünk, ahogy ő élte, hogy vonzó legyen mások számára: természetesen elsősorban szeretteink, gyermekeink, unokáink és közvetlen környezetünk számára.

Épen ezért a mi Mennyei Édesanyánk arra szólít fel bennünket, hogy kerüljük a rosszat és tegyük a jót, engedelmesen követve a minden keresztény, sőt minden ember szívébe bevésett isteni törvényeket. Mária, aki a legnagyobb megpróbáltatás idején is megőrizte reményét, azt kéri tőlünk, hogy ne csüggedjünk, amikor otthonunk ajtaján kopogtat a szenvedés és a halál, azt kéri, hogy tekintsünk bizalommal a jövőbe. Arra buzdít bennünket a Szeplőtelen Szűz, hogy legyünk egymásnak igazi testvérei és közösen törekedjünk egy igazságosabb, szolidárisabb és békésebb világ építésére. Arra kér bennünket, hogy ne engedjünk a gonosznak, amikor az a széthúzás, a gyűlöletkeltés és a harag eszközeivé akar tenni minket.

Ma, amikor figyelmünket a napba öltözött Asszonyra irányítjuk, akit Isten testestül, lelkestül fölvett a mennyei boldogságba, ne feledjük, hogy az ő életének útja is megpróbáltatásokkal, szenvedésekkel volt telítve: szívét a fájdalmak tőre járta át. Ezért Fájdalmas Anyának is nevezzük őt, de a szenvedésekkel telített, golgotás út végén a dicsőség várt rá. Így lett a fájdalmas anyából, dicsőséges anya, mind a földön, mind pedig a mennyben.

Mária földi dicsőségét a saját szemünkkel láthatjuk. Hiszen melyik emberi teremtményt szólították, hívták annyiszor örömben, fájdalomban, könnyek között, melyik nevet sóhajtották többször az emberi ajkak, mint éppen az övét? Krisztus után melyik teremtményhez fohászkodtak, könyörögtek többször, Krisztus Urunk után kinek emeltek számosabb templomot? Melyik arcot, alakot igyekeztek annyiszor ábrázolni kép, szobor és dombormű formájában, mint az övét?

Húsz évszázad bizonyítja, hogy igazi prófécia, jövendölés volt, amit a Szentlélektől eltelve a Magnificatban kijelentett: Íme, ezen túl boldognak hirdetnek engem az összes nemzedékek!

Tehát nagy Mária dicsősége a földön. De Mária „Isten dicsőségében” van, nem az emberekében. Az emberek dicsősége a földön és az Egyházban csak halvány tükörképe Isten dicsőségének. Isten dicsősége – maga Isten, amennyiben az ő léte fény, szépség, ragyogás, és főképp szeretet.

S mit tesz Mária ebben a dicsőségben? Megvalósítja azt a hivatást, amelyre minden ember és az egész Egyház meg lett teremtve: Mária az égben teljesen „Isten fölségének dicsérete” (Ef 1, 14). Mária dicséri, magasztalja az Istent. De mondhatnánk azt is, hogy maga Mária az Isten dicsősége, abban az értelemben, hogy dicsekszik Istennel, az ő teremtőjével, és Isten dicsekszik vele, az ő teremtményével.

Mária magasztalja Istent, s eközben örül, ujjong és boldog. A lelke most valóban „ujjong az Istenben”. De fölmerül bennünk a kérdés, hogy a Boldogságos Szűzanya, akit boldognak mond minden nemzedék, és aki már célba ért, aki Isten dicsőségében van, egyáltalán gondol-e ránk, az ő gyermekeire, akik ebben a siralomvölgyben élnek, vagy talán elfelejtett bennünket? Egyáltalán milyen hely jut nekünk immár az ő szívében és gondolataiban?

Azt hiszem a mi égi édesanyánk, Mária a mennyei dicsőségben sem feledkezik meg rólunk, közben jár értünk, akik hozzá menekszünk, míg csak meg nem szabadulunk e siralomvölgyből.

Egészen biztos, hogy a Boldogságos Szűzanya nem tétlenkedik a mennyei dicsőségben, nem unatkozik, hanem dicsőíti Istent és közbenjár érettünk, kik hozzá menekszünk. A feltámadt Jézusról azt írta Szt. Pál apostol, hogy „az Isten jobbján közbenjár értünk” (Róm 8, 34). Jézus közbenjár értünk az Atyánál, Mária pedig közbenjár értünk a Fiúnál, miként tette a kánaáni menyegzőn is.

Amikor Mária közbenjáró hatalmáról beszélünk, akkor nem valami kitalált, vagy elvont következtetésekről beszélünk. Mária közbenjáró hatalma a történelemből igazolható, s nem valami elvont fogalmakkal kell alá támasztanunk. Hogy Mária kegyelmeket és isteni segítséget eszközölt ki, a zarándok Egyház számára, vagyis a hozzá menekülök, az őt kérők számára, az kézzelfogható módon bizonyítható.

Elég csak a különböző kegytemplomokban, a kegyszobrok, képek közelében hálából elhelyezett emléktárgyakra és a köszönetnyilvánító márványtáblákra gondolnunk, amiket „hálából a Szűzanyának” felirattal láttak el az adakozók, annak jeléül, hogy életükben megtapasztalták a Szűzanya hathatós testi-lelki, vagy éppen anyagi támogatását.

Lelki szemeink előtt felidézhetjük a Csíksomlyói Istenanya, a napba öltözött Boldog Asszony szobrát, s a körülötte lévő sok márványtáblát.

De utalhatunk a ma Futásfalván őrzött Esztelneki Madonna kegyszobrára is, amellyel kapcsolatosan az 1697-ben, Esztelneken született Veres Lajos, ferences atya a következőket írja: „az új Szűz Mária szobrot a csíksomlyói Istenanya szobrának a mintájára készítették. Egy páncélos huszár közkatona faragta. Mérete jó nagy és alakja igen szép, díszes… Alkatában és a formákban kifejeződő méltóság a hívő, vallásos 1elket áhítatra, tiszteletre képes ragadni. A Szűz anya - a kifejező forma felülmúlhatatlan mozdulatával - bal karjával a Kisded Jézust öleli magához. Feje fölött a koronát két faragott angyal tartja jobb és bal felől. A szobrot nem sokkal előbb (1750-ben) a kolostor tagjai ünnepélyesen helyezték el a főoltáron, nagy néptömeg részvétele mellett.

A nép már azelőtt is áhítatos buzgósággal gyűlt egybe a kolostor templomba. De ettől kezdve annyira megnövekedett buzgósága, hogy minden hónap első vasárnapján a Kolostor lelkiatyái alig-alig tudták őket meggyóntatni. Még délután egy órakor és későbben is a gyóntatószékben ültek… mert a három székely széknek hívő népe nagy távolságból is ide vonzódik.”

Sajnos mindennek a ferences kolostor és templom leégésével 1921-ben vége szakadt, illetve Futásfalván próbálták meg újra éleszteni 1990-es évek elejétől több-kevesebb sikerrel. Ugyanis a Domus historia, a háztörténetének följegyzése szerint a tűzvész áldozatává vált templomból egyedül csak a Mária szobor menekült meg épségben csodával határos módon, majd, számunkra még ismeretlen okok miatt, Futásfalván kötött ki.

Visszatérve az emléktárgyakhoz, táblákhoz, elmondhatjuk, hogy minden egyes emléktárgynak és táblának külön-külön története van, de a befejezés mindegyiknél ugyan az, vagyis annak megvallása, hogy „sohasem lehetett hallani, hogy Mária bárkit is magára hagyott volna, aki oltalmát kérte és segítségért Hozzá folyamodott”.

Hogy Mária kegyelmeket és isteni segítséget eszközölt ki, a hozzá menekülök, az őt kérők számára, az kézzelfogható módon bizonyítható, de nem csak az imameghallgatásokat jelző hála táblák által, hanem a hívek szívében-lelkében ma is élő Mária tisztelet által is.

Azaz bizonyítékok vagytok ti magatok is kedves testvérek, akik a mai ünnepen eljöttek ide a templomba, hogy köszöntsétek a Szűzanyát égi születésnapja alkalmával és segítségét, oltalmát kérjétek ügyes-bajos dolgaitokban. S mindezt teszitek azért, talán épen személyes tapasztalat alapján, mert meg vagytok győződve arról, hogy van hatalma és együtt érző anyai szíve, közbenjárni, illetve kiesdni számotokra a szükséges kegyelmeket. Igen, itt és a világ számtalan templomában, hányan és hányan nyertek el kegyelmeket úgy, hogy jól tudták, Mária közbenjárására lettek meghallgatva!

A mi földi utunk is Máriáéhoz hasonlóan, szenvedésekkel, keresztekkel van szegélyezve, de az örök dicsőségbe vezet.

A mai szép ünnep arra figyelmeztet bennünket, hogy a halál után nem a megsemmisülés, nem a beolvadás, a Nirvána vár reánk, hanem a mennyei Atya! Hozzá, haza megyünk. Tulajdonképpen ez a hit teszi értelmessé, értékessé és boldoggá az emberi életet.

Vigyázzunk nagyon, hogy ezt a szent hitet, amit Szent István királyunk hagyott ránk, a hitnek, a reménynek és a szeretetnek a fáklyáját sértetlenül őrizzük meg, és sértetlenül adjuk is tovább gyermekeinknek, szeretteinknek, s minden jóakaratú embernek.

Ehhez kérjük égi Édesanyánk, az Esztelneki Madonna segítségét: „Üdvözítőnk édesanyja, / mennyeknek megnyílt kapuja, / tengerjárók szép csillaga, / Boldogságos Szűz Mária! // Légy segítség hű népednek! / az elesett bűnösöknek, / ki szülője Istenednek, / Anyja lettél Teremtődnek. /…/ Azért, édes Istenanyja, / légy bűnösök szószólója, / botló lábunk támasztója, / üdvösségünk nyílt kapuja.” / … Ámen.

Mit tanulhatunk az ő életpéldájából? - Nagyboldogasszony ünnepe

Ma, Nagyboldogasszony napján, Szűz Mária mennybevételét ünnepeljük, vagyis hitünknek azt a titkát, hogy a mindenható Isten a szeplőtelen szűz Máriát földi életpályájának befejezése után testestül-lelkestül felvette a mennyei dicsőségbe. A Szűzanyának ez az ünnepe azt jelzi számunkra, hogy a feltámadás után testünknek is része lesz az örök boldogságban.

Ha földi pályafutásunk végén, mi is el szeretnénk jutni a mennyország dicsőségébe, akkor Máriának, akit ti, itt Kaplonyi Madonnának neveztek, mi odahaza Esztelneki Madonnának, vagyis Isten Anyjának a példáját kell követnünk. Mit tanulhatunk az ő életpéldájából?

Először is a Boldogasszony életében megcsodálhatjuk, hogy mire képes az emberi lélek. Máriában, az egyszerű názáreti szűz életpéldájában láthatjuk, hogy mire vagyunk mi is lelki értelemben képesek. Ha a Szűzanyához hasonlóan hiszünk és engedelmeskedünk Istennek, akkor velünk is „nagy dolgokat művel a Hatalmas” Isten (Lk 1,49), ahogy vallja ő maga a ma hallott evangéliumi szakaszban. Ha mi is az ő egyszerűségével, alázatával és szolgálókészségével hallgatjuk Jézus szavait és e tanítás szerint élünk az egyszerű mindennapokban is, akkor Isten velünk is nagy dolgokat képes és fog tenni, és közreműködőként bennünket is fel tud használni Országának terjesztésére és embertársaink életének szebbé tételében.

Másodszor pedig megtanulhatjuk Mária életéből, hogy figyelnünk kell lelki dolgainkra is. A Szűzanya élete azt mutatja számunkra, hogy a lelkieknek helye van az ember életében. Minden embernek szüksége van arra, hogy lelkét az imádságban az Atyához emelje, a hívő katolikus embernek szüksége van arra, hogy a rossz, a bűn ellen vívott harcában lelkét a szentségekkel megerősítse. Szükségünk van rá, hogy lélekben és valóságban egyek legyünk Krisztussal és a Szentlélek lelkesítsen minket minden nap. Tanuljuk meg Máriától, hogy az odafönt valókat keressük, törődjünk lelkünkkel és mindennél fontosabbnak tartsuk lelkünk üdvösségét.

Harmadszor: A mennybe felvett Szűz Anya életében láthatjuk azt is, hogy az ember képes eljutni a mennyországba. De csak Istennek köszönhetően, az Ő kegyelmének a segítségével.

Ha nem is lehet teljesen bűntelen az életünk, mint amilyen a Szent Szűzé volt annak köszönhetően, hogy a fogantatás pillanatától fogva telve volt kegyelemmel és mentes volt az áteredő és a személyes bűntől, nekünk is a bűntelen életre kell törekednünk.

Sokszor megtapasztaljuk, hogy gyengék vagyunk, nem tudunk ellenállni a kísértésnek, és bizony elbukunk. Látjuk, hogy kevés az erőnk a jóban való megmaradáshoz és a bűnből való felemelkedéshez egyaránt. Más emberek segítségére nem számíthatunk, a küzdelmet – felelősséggel – nekünk kell vállalnunk. De mégsem vagyunk egészen magunkra hagyatva, mert – Máriával együtt – hisszük és érezzük, hogy velünk van az Úr. Sőt, egyedül Isten és az ő kegyelme tud nekünk segíteni. Ezt olvastuk a mai Szentleckében: „Amint ugyanis Ádámban mindenki meghalt, úgy Krisztusban mindenki életre kel” (1Kor 15,22).

Az irgalmas Isten segítségével legyőzhetjük a bűnt, mert van megbocsátás. Krisztussal legyőzhetjük a halált, mert van feltámadás. Krisztusban új életre támadunk. Bízzuk életünket mi is az Istenre, úgy, ahogyan Nagyasszonyunk tette, hogy földi életünk után eljuthassunk a mennyei boldogságba!