ENGEDD EL, HOGY MEGMARADJON - 7. AMIKOR MÁR NEM ÉN VAGYOK AZ ELSŐ

 Az elengedés művészete - Keresztény szülői kézikönyv az elengedéshez

7. AMIKOR MÁR NEM ÉN VAGYOK AZ ELSŐ

Hogyan fogadjam el, hogy gyermekem életében új emberek, új kapcsolatok és egyszer majd egy társ kerülhet közelebb hozzá, mint én?

„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.” (Ter 2,24)

Amikor már mással osztja meg először az örömét

Régebben, ha valami történt vele, téged keresett először. Ha örült, neked mesélte el. Ha bántotta valami, hozzád fordult vigasztalásért. Te ismerted a barátait, a terveit, a gondjait. Sokáig természetes volt, hogy életének egyik legfontosabb bizalmasa vagy.

Aztán lassan megváltozik valami. Egyre többet beszél a barátaival. Olyan élményei vannak, amelyekről csak később értesülsz. Talán megjelenik valaki, akinek előbb mondja el a jó hírt, mint neked. Egyszer pedig bemutatja azt a fiút vagy lányt, akivel komolyan tervezi a jövőjét.

És a szülő szívében megszülethet a fájdalmas kérdés: „Most már nem én vagyok számára a legfontosabb?”

Nem könnyű szembenézni ezzel. Különösen annak, aki hosszú éveken át gyermekéért élt, érte dolgozott, róla gondoskodott. Mégis érdemes megértenünk: attól, hogy gyermekünk életében mások is fontos helyet kapnak, a mi szeretetünk nem veszít az értékéből.

Isten nem arra hívott, hogy örökké magunk mellett tartsuk

A Szentírás már a teremtés könyvében kimondja: „A férfi elhagyja apját és anyját…”

Figyeljük meg: Isten nem azt mondja, hogy a gyermek felejtse el a szüleit, vagy szűnjön meg szeretni őket. Az elhagyás itt nem szeretetlenséget jelent, hanem egy új életszakasz kezdetét. A felnövekvő embernek meg kell tanulnia önállóan élni, felelősséget vállalni, és ha arra kap hivatást, saját családot alapítani.

A szülő feladata tehát nem az, hogy örökre maga mellett tartsa gyermekét, hanem hogy felkészítse az életre.

A jó nevelés nem függőséget teremt, hanem szabadságra és felelősségre vezet.

Ezért amikor gyermekünk már másokkal is mély kapcsolatokat épít, nem feltétlenül elveszítünk valamit. Lehet, hogy éppen annak látjuk a gyümölcsét, amit éveken át szeretettel neveltünk benne.

Ne versenyezz azokkal, akiket szeret!

Van egy kísértés, amelyet talán nehéz beismerni: a féltékenység.

Miért vele tölti a hétvégét? Miért neki mond el mindent? Miért hallgat inkább rá?

Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy a szülő bírálni kezdi gyermekének barátait vagy választott társát. Talán nem is tudatosan, de szeretné visszaszerezni korábbi helyét.

Pedig a szeretet nem verseny.

Nem kell kisebbítenem azt, akit gyermekem szeret, hogy én továbbra is fontos maradjak számára.

Természetesen, ha valódi veszélyt, bántalmazást vagy súlyos problémát látunk egy kapcsolatban, szeretettel és őszintén szólnunk kell. De az, hogy gyermekünk másokhoz is kötődik, önmagában nem veszély.

Sőt, milyen nagy ajándék, ha jó barátokra talál! Milyen megnyugtató, ha van mellette valaki, aki meghallgatja, támogatja, és akivel kölcsönös szeretetben építheti a jövőjét!

A szülői szeretet akkor válik igazán nagylelkűvé, amikor képes örülni annak is, hogy gyermeke mások mellett boldog.

A helyed nem szűnik meg – csak megváltozik

Egy édesanyának vagy édesapának különleges helye van gyermeke életében. Ezt a helyet senki sem foglalhatja el ugyanúgy.

De ez nem jelenti azt, hogy mindig nekünk kell a legtöbb időt, figyelmet vagy bizalmas szót kapnunk.

A felnőtt gyermek életében a kapcsolatok természetes rendje átalakul. Ha házasságot köt, házastársával alkot új családi közösséget. Ez nem a szülők megtagadása, hanem az élet rendje.

A legszebb, amit ilyenkor tehetünk, hogy nem akarjuk választás elé állítani: „Ő vagy mi?”

Inkább ezt üzenjük: „Örülök, hogy van, akivel megoszthatod az életedet. Mi továbbra is szeretünk, és mindig számíthatsz ránk.”

Milyen sok családi feszültséget megelőzhetne ez az egyszerű, nagylelkű hozzáállás!

A Gondviselésre bízni azt, akit szeretek

Gondoljunk a názáreti Szent Családra. Mária és József szeretettel nevelték Jézust, de fokozatosan nekik is el kellett fogadniuk, hogy az ő élete az Atya akaratának teljesítésére irányul.

Mária nem birtokolni akarta Fiát, hanem hittel kísérte küldetésében. Nem értett meg mindent azonnal, mégis megőrizte szívében Isten szavát.

A szülő számára is ez lehet a lelki béke útja.

Gyermekem nem az én tulajdonom. Isten ajándéka, akit egy időre rám bízott, és akit továbbra is szerető gondviselésével kísér.

Amikor ezt elfogadom, lassan megszűnik bennem a versengés és a félelem. Már nem azt kérdezem: „Hányadik helyen állok az életében?”, hanem azt: „Hogyan szerethetem úgy, hogy szabadon bontakozhasson ki?”

Egy kérdés önmagamhoz

Tudok-e őszintén örülni gyermekem új kapcsolatainak akkor is, ha emiatt kevesebb idő jut rám?

És ha néha féltékenységet érzek, képes vagyok-e ezt Isten elé vinni, ahelyett, hogy szemrehányással terhelném gyermekemet?

Ezen a héten próbáld ki

Amikor gyermeked egy barátjáról vagy számára fontos személyről mesél, hallgasd meg érdeklődéssel. Ne rögtön azt keresd, miért nem tetszik neked az illető.

Kérdezd meg: „Jól érzed magad vele? Mi az, amit szeretsz benne?”

És ha valóban jó kapcsolatnak látod, mondd ki: „Örülök, hogy van valaki, aki fontos neked, és akivel boldog vagy.”

Lehet, hogy ez a néhány szó többet jelent számára, mint gondolnád.

IMA, AMIKOR MÁR NEM ÉN VAGYOK AZ ELSŐ

Uram,

köszönöm gyermekemet, akit szeretetemre és gondoskodásomra bíztál. Köszönöm a közös éveket, a beszélgetéseket, az örömöket és mindazt, amit egymástól tanulhattunk.

Most, amikor új emberek lépnek az életébe, taníts nagylelkűen szeretni. Őrizz meg a féltékenységtől, a sértődéstől és attól, hogy szeretetét magamnak követeljem.

Adj mellé igaz barátokat, tiszta szívű embereket, és ha a házasság útjára hívod, olyan társat, akivel szeretetben és hűségben élhet.

Segíts elfogadnom, hogy az élete nem körülöttem forog, hanem a Te gondviselő kezedben bontakozik ki.

Ne azt keressem, hogy mindig én legyek számára az első, hanem azt, hogy mindig szeretettel fogadhassam. Ámen.

Egy mondat, amit vigyél magaddal

Nem az mutatja meg, mennyire szeret gyermekem, hogy mindig engem választ-e elsőnek, hanem az, hogy kapcsolatunkban megmarad a szeretet, a bizalom és a hazatérés öröme.

Szilveszter Barát

---

Folytatás: 8. Nem a semmibe engedtem – Isten kezébe tettem

Hogyan juthat el a szülő az aggódástól és a fájdalmas elengedéstől a bizalomig, hogy gyermekét akkor is a Gondviselő Isten szeretete kíséri, amikor ő már nem lehet mellette?

NEM VAGY EGYEDÜL – KRISZTUSHOZ TARTOZOL! - Évközi 27. hét szombat reggel

2026. október 10.,

Szentírás: Gal 3,22–29

„Mert mindannyian Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban.” (Gal 3,26)

Szombat reggel van. Egy új nap, amely talán egy kis pihenést, talán elmaradt munkát, családi együttlétet, bevásárlást, takarítást vagy éppen csendes magányt tartogat számodra.

Bármi várjon is rád, szeretném, ha ma reggel egy különösen szép igazsággal indulnál útnak: nem vagy egyedül, mert Krisztushoz tartozol!

A héten Pál apostol vezetett bennünket a hit útján. Tegnap arra emlékeztetett, hogy „az igaz a hitből él”. Ma pedig megmutatja, milyen mély gyökere van ennek az életnek: a keresztség által Krisztusba öltöztünk, és benne Isten gyermekei lettünk.

Gondolj csak bele! Nem azért vagy értékes Isten szemében, mert mindig mindent jól csinálsz. Nem azért szeret, mert sikeres vagy, mert mások elismernek, vagy mert soha nem hibázol. Azért vagy drága neki, mert az övé vagy!

Milyen felszabadító lenne, ha ezt nemcsak tudnánk, hanem valóban el is hinnénk!

Talán ezen a héten elfáradtál. Talán valami nem sikerült, valaki megbántott, vagy te bántottál meg valakit. Talán olyan gondot hordozol, amelyről senki sem tud. Krisztus ma sem fordul el tőled. Nem a hibáid alapján határozza meg, ki vagy, hanem szeretetével hív, hogy újra és újra hozzá térj vissza.

És van még valami! Pál apostol arra is figyelmeztet, hogy Krisztusban mindannyian egyek vagyunk. Ezért nem élhetünk úgy, mintha a másik ember méltósága kevesebbet érne a miénknél.

Ma próbálj meg valakire más szemmel tekinteni! Arra, akivel nehéz kijönnöd. Arra, aki türelmetlen veled. Vagy arra, aki csendben vár egy jó szóra.

Lehet, hogy éppen rajtad keresztül szeretné Krisztus megéreztetni vele: ő sincs egyedül.

Ha ma szentmisére mész, az Eucharisztiában magadhoz veheted azt a Krisztust, akihez tartozol. Ha pedig nem tudsz részt venni a szentmisén, akkor is fordulj hozzá bizalommal, és engedd, hogy Igéje vezesse a napodat.

Ne feledd: nem attól lesz áldott a szombatod, hogy mindennel elkészülsz, hanem attól, hogy amit teszel, azt Krisztussal és szeretettel teszed.

Áldott, békés, szeretetben gazdag szombatot kívánok!

Szilveszter Barát

AMIKOR A HIT ESTÉRE HÁLÁVÁ ÉRIK – Évközi 27. hét péntek

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 9.,

„Az igaz a hitből él.” (Gal 3,11)

Ma reggel ezzel az apostoli mondattal indultunk útnak: „Az igaz a hitből él.” Most, amikor lassan elcsendesedik körülöttünk a világ, érdemes megállnunk, és visszatekintenünk az eltelt napra. Vajon mennyire sikerült ma valóban a hitünkből élnünk?

Reggel talán még tele voltunk jó szándékkal. Elhatároztuk, hogy türelmesebbek, figyelmesebbek, szeretetteljesebbek leszünk. Aztán megérkezett a mindennapi élet. A munka fáradtsága, a váratlan nehézségek, egy kellemetlen találkozás, egy rosszul sikerült beszélgetés, talán egy meggondolatlan szó. És lehet, hogy nem mindig sikerült úgy szeretnünk, ahogyan szerettük volna.

De most ne azzal kezdjük az esti számvetést, hogy miben vallottunk kudarcot! Először azt vegyük észre, hol volt jelen ma Isten szeretete az életünkben.

Egy jó szóban, egy segítő kézben, egy mosolyban, egy váratlanul megoldódott nehézségben. Talán abban is, hogy egy nehéz pillanatban mégis sikerült hallgatnunk, amikor legszívesebben visszavágtunk volna.

És ahol nem sikerült? Ott se feledjük: Krisztus szeretete nem fogyott el irántunk! Ő nemcsak a jól sikerült napjainkon szeret bennünket. A gyengeségeinkkel, mulasztásainkkal együtt is magához hív.

Reggel az Eucharisztiában önmagát adta nekünk. Vajon észrevettük-e, hogy egész nap velünk akart maradni? Nemcsak a templom csendjében, hanem a munkánkban, az otthonunkban, az emberekkel való találkozásainkban is.

Most, lefekvés előtt, tegyünk fel magunknak egyetlen kérdést: Ki tapasztalhatott meg ma rajtam keresztül valamit Krisztus szeretetéből?

Ha találunk ilyen pillanatot, adjunk érte hálát! Ha pedig nehezen találunk, ne csüggedjünk! A holnap új lehetőség lesz a szeretetre.

Mert a hitből élő ember nem az, aki soha nem botlik meg, hanem az, aki újra meg újra Krisztus felé fordul.

És most engedjük el a napot! Amit jól tettünk, köszönjük meg. Amit elrontottunk, bízzuk Isten irgalmára. Amit pedig nem tudtunk megoldani, azt ne vigyük tovább nyugtalan szívvel az éjszakába.

Hiszen aki egész nap velünk volt, az éjszaka csendjében sem hagy magunkra.

Esti ima

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm ezt a napot, minden örömével, fáradtságával és tanulságával együtt. Köszönöm, hogy ma is szerettél, akkor is, amikor én megfeledkeztem szeretetedről. Bocsásd meg türelmetlenségemet, mulasztásaimat és mindazt, amivel megbántottam másokat. Köszönöm azokat, akiken keresztül ma megtapasztalhattam jóságodat, és azokat is, akiknek én lehettem szereteted eszköze. Most kezedbe teszem minden gondomat, szeretteimet, a betegeket, köztük kedves barátomat, a magányosokat és mindazokat, akiknek ma nehéz éjszakájuk lesz. Add, hogy békében pihenjünk, és holnap megújult szívvel folytassuk utunkat Veled. Ámen.

Békés, áldott jó éjszakát! Krisztus szeretete őrizze szíveteket és álmotokat!

Szilveszter Barát OFM

A HIT NEMCSAK MEGGYŐZŐDÉS, HANEM ÉLET– 27. évközi hét péntek reggel

2026. október 9.

Szentírás: Gal 3,7–14 

„Az igaz a hitből él.” (Gal 3,11)

Pál apostol ma egyetlen rövid mondattal szembesít bennünket keresztény életünk egyik legfontosabb kérdésével: „Az igaz a hitből él.”

De vajon valóban a hitünkből élünk, vagy csupán vallásos szokásainkból?

Mert nem ugyanaz hinni Isten létezésében, és úgy élni, mint aki valóban rábízta magát Istenre. Nem ugyanaz ismerni az evangéliumot, és engedni, hogy az evangélium alakítsa gondolatainkat, döntéseinket, kapcsolatainkat.

Ábrahám azért lett a hit atyja, mert bízott Istenben akkor is, amikor még nem látta, hová vezet az út. Nem a saját érdemeire támaszkodott, hanem Isten ígéretére.

A hit ugyanis nem annak bizonyossága, hogy minden úgy történik, ahogyan szeretném, hanem annak bizalma, hogy Isten akkor sem hagy el, amikor másként történnek a dolgok.

Pál apostol azonban ennél is tovább vezet: Krisztus magára vette a törvény átkát, hogy mi elnyerhessük Ábrahám áldását és a megígért Szentlelket. Vagyis üdvösségünk nem a magunk teljesítményéből születik, hanem Krisztus kereszten megmutatott, megváltó szeretetéből.

És milyen csodálatos! Ez a szeretet az Eucharisztiában ma is egészen közel jön hozzánk. Amikor Krisztus testét magunkhoz vesszük, nem csupán lelki vigasztalást kapunk, hanem erőt ahhoz, hogy hitünket szeretetté, türelemmé, megbocsátássá és cselekvő jósággá formáljuk.

Fiatal testvérem! Merj Istenre építeni akkor is, amikor a jövőd bizonytalan! Idősebb testvérem! Ne gondold, hogy a gyengeséged, betegséged vagy magányod miatt kevesebbet ér a hited!

A hit nagyságát nem az életkor, hanem az Istenbe vetett bizalom mélysége mutatja meg.

Ma ne csak azt kérdezzük: Hiszek-e Istenben? Hanem azt is: Észrevehető-e a mai életemen, hogy hiszek benne?

Mert az igaz nem csupán beszél a hitéről. Az igaz a hitből él. Ámen.

AMIKOR ELCSENDESÜL A NAP, ÉDESANYÁNK VÁR – Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnep

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 8.

Szentírás - Sir 24,23–31; Gal 4,4–7; Lk 1,26–28

Amikor Magyarok Nagyasszonyának ünnepén lassan elcsendesül körülöttünk a világ, jólesik még egyszer lélekben megállni a Szűzanya előtt. Reggel talán együtt énekeltük: „Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk…” Most, a nap végén azonban már nemcsak énekelni szeretnénk, hanem egészen személyesen beszélgetni vele.

Szent István király élete alkonyán Mária oltalmába ajánlotta országát és népét. Milyen szép volna, ha mi is megtanulnánk tőle ezt a bizalmat! Nemcsak életünk végén, hanem minden este, amikor letesszük a napi munka terhét, gondjainkat, félelmeinket, és belátjuk: nem tudunk mindent kézben tartani, de mindent Isten kezébe helyezhetünk.

Prohászka Ottokár püspök kérdése ma reggel talán megérintette szívünket: „Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve?” Most, este, amikor már nincs szükségünk arra, hogy mások előtt jobbnak mutassuk magunkat, érdemes újra feltenni ezt a kérdést.

Vajon ma volt bennünk valami Mária lelkületéből? Tudtunk-e türelmesek lenni, amikor próbára tettek? Észrevettük-e azt, akinek szüksége volt egy jó szóra? Tudtunk-e megbocsátani, vagy még mindig őrizgetjük szívünkben a sérelmeket? És amikor Isten megszólított bennünket lelkiismeretünk csendjében, volt-e bátorságunk igent mondani?

Talán nem mindenre tudunk örömmel válaszolni. De éppen ezért olyan vigasztaló, hogy Mária nem a tökéletesek Édesanyja, hanem a gyengéké, az elesetteké, az újrakezdőké is. Nem azért vezet Krisztushoz, mert már szentek vagyunk, hanem azért, hogy azzá válhassunk.

Szent Pál ma arra emlékeztetett bennünket, hogy Isten gyermekei vagyunk. Milyen jó ezzel a bizonyossággal álomra hajtani a fejünket! Nem gazdátlanul bolyongunk a világban. Van mennyei Atyánk, van Megváltónk, és van Édesanyánk, aki szüntelenül Fiához vezet.

Ma este ne csak hazánkat és népünket ajánljuk Mária oltalmába. Gondoljunk családjainkra, fiataljainkra, az egyedül élő idősekre, az ágyban fekvő betegekre, a békétlen otthonokra és mindazokra, akik ma este könnyek között hajtják álomra fejüket.

És mielőtt elalszunk, kérjük a Szűzanyát: tanítson bennünket holnap egy kicsit jobban szeretni, egy kicsit hűségesebben hinni, és egy kicsit bátrabban Krisztushoz tartozni.

Esti ima

Magyarok Nagyasszonya, édes jó Anyánk, ezen az ünnepi estén hálás szívvel köszönjük, hogy évszázadok óta népünk oltalmazója és Krisztushoz vezető édesanyja vagy. Fogadd szeretettel mai napunk örömeit, küzdelmeit, mulasztásait, és segíts, hogy hibáinkból tanulva holnap tisztább szívvel indulhassunk tovább. Terjeszd ki anyai oltalmadat családjainkra, fiataljainkra, betegeinkre, magányosainkra és egész magyar népünkre, bárhol éljen is a világban. Taníts bennünket a te hiteddel bízni, a te alázatoddal szolgálni, és a te szereteteddel Krisztushoz ragaszkodni.

Édesanyánk, vezess el bennünket Fiad békéjébe, őrizd álmunkat ezen az éjszakán, hogy holnap új szívvel, derűsen és hálásan ébredhessünk. Ámen.

Áldott, békés éjszakát kívánok mindenkinek, Magyarok Nagyasszonyának anyai oltalmában!

Szilveszter barát

MEG VAGY-E VELÜNK, ÚRNŐNK, ELÉGEDVE? – Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepe

2026. október 8. - Sir 24,23–31; Gal 4,4–7; Lk 1,26–28

„Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve?” – Prohászka Ottokár több mint száz évvel ezelőtt feltett kérdése, amit az olvasmányos imaórádban olvashatunk, ma reggel bennünket is megállít és elgondolkodtat.

Szent István király élete alkonyán nem egyszerűen egy országot és egy koronát bízott Máriára, hanem egy népet bízott egy Édesanyára. Tudta, hogy országot lehet törvényekkel kormányozni, határokkal védeni, munkával építeni – de egy nép lelkét csak Isten tudja megtartani.

Azóta sok évszázad hullámai csaptak át fölöttünk. Prohászka gyönyörű képével élve: a világ háborgó tenger, mi pedig törékeny szigeten állunk. De fölöttünk ott ragyog a Tenger Csillaga, Mária. Nem azért, hogy helyettünk éljen, döntsön vagy küzdjön, hanem hogy mindig Krisztus felé mutassa az utat.

Az angyal így köszönti: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van.” Mária nagyságának titka ebben van: az Úr vele van – ő pedig egészen az Úré.

Pál apostol ma még mélyebbre vezet bennünket: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.” És miért? Hogy többé ne rabszolgák, hanem fiak legyünk. Mária tehát nem önmagához köt bennünket. Karjára veszi Krisztust, és Őt adja nekünk.

Ezért Magyarok Nagyasszonyának ünnepe nem lehet csupán szép történelmi emlékezés. Feladat is.

Talán ma nekünk kell meghallanunk Prohászka kérdését: Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve? Elégedett vagy-e azzal, ahogyan egymással beszélünk? Ahogyan családjainkban szeretünk? Ahogyan gyermekeinket neveljük? Ahogyan hitünket megéljük? Elégedett vagy-e velünk, amikor kereszténynek valljuk magunkat, de életünkben kevés látszik Krisztus irgalmából, igazságából és tisztaságából?

Máriát tisztelni ugyanis nemcsak annyi, hogy elénekeljük: Boldogasszony Anyánk. Máriát tisztelni azt jelenti: megtanulunk hozzá hasonlóan igent mondani Istennek.

Szent István koronát helyezett Mária kezébe. Mi ma a szívünket tegyük oda. Családunkat, fiataljainkat, öregjeinket, betegeinket, félelmeinket, jövőnket – és egész népünket.

Magyarok Nagyasszonya, maradj velünk! Taníts hinni, amikor bizonytalanok vagyunk; remélni, amikor elfáradunk; szeretni, amikor könnyebb volna egymás ellen fordulni. És segíts, hogy amikor egyszer újra felhangzik a kérdés: „Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve?”, életünkkel is válaszolhassunk, mondhassuk:

Igyekeztünk méltók lenni ahhoz, hogy Szent István népeként Krisztushoz tartozzunk. Ámen.

Amikor már nincs mit mondanod – 27. évközi hét, szerda este - Rózsafüzér Királynője

2026. október 7.

Szentírás: Lk 11,1–4

„Uram, taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1)

Este van. Lassan elcsendesedik körülöttünk a világ, és talán bennünk is halkulni kezdenek a nap zajai. Reggel Jézus tanítványainak kérésével indultunk: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” Most pedig, a nap végén talán éppen azt értjük meg, hogy az ima nem mindig sok szóból áll.

Van olyan este, amikor könnyű hálát adni. És van, amikor fáradtan csak ülünk Isten előtt. Nem tudjuk összeszedni a gondolatainkat, talán még a rózsafüzér közben is elkalandozunk.

Ne félj ettől!

Isten nem a hibátlanul elmondott mondatainkat számolja. A szívünket várja.

Rózsafüzér Királynőjének emléknapján Mária ebben is tanítómesterünk. Ő nemcsak beszélt Istenhez. Tudott hallgatni, szemlélni, megőrizni szívében mindazt, amit még nem értett. A rózsafüzér is ilyen iskola: újra és újra kimondjuk ugyanazokat a szavakat, miközben tekintetünket Krisztuson tartjuk.

Talán ma volt egy csatád, amelyet megnyertél. Talán volt olyan is, amelyben alulmaradtál. Most egyiket sem kell tovább cipelned.

Tedd le mindkettőt Isten elé.

Mielőtt elalszol, akár csak egyetlen Üdvözlégy erejéig fogd meg Mária kezét. Ne kérj sokat. Csak engedd, hogy hazavezessen Fiához.

Esti ima

Uram Jézus, köszönöm ezt a napot:

az örömeit és a nehézségeit,

a győzelmeimet és a botlásaimat.

Bocsásd meg, amit szeretet nélkül tettem,

és fogadd el azt a kevés jót, amit sikerült megtennem.

Taníts imádkozni akkor is, amikor nincsenek szavaim.

Mária, Rózsafüzér Királynője, fogd meg a kezem,

és vezess mindig Fiadhoz.

Most pedig mindent leteszek.

A holnapot is.

Jézus, rád bízom magamat és mindazokat, akiket szeretek.

Maradj velünk ezen az éjszakán. Ámen.

ENGEDD EL, HOGY MEGMARADJON - 6. AMIKOR MÁSKÉPPEN KELL SZERETNI

Az elengedés művészete: Keresztény szülői kézikönyv az elengedéshez

6. AMIKOR MÁSKÉPPEN KELL SZERETNI

Mit kezdjek azzal a szeretettel, amelynek hirtelen nincs napi feladata?

„Mária pedig megjegyezte mindezeket a szavakat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.” (Lk 2,19)

Éveken át mindig volt mit tenni. Reggelit készíteni, ruhát mosni, megkérdezni, mikor ér haza, meghallgatni, milyen volt az iskola, bevásárolni, figyelmeztetni, segíteni, várni, aggódni. A szeretetnek minden nap volt konkrét feladata.

Aztán egyszer csak elmegy a gyermek. A hűtőben tovább marad az étel, kevesebb ruha kerül a mosógépbe, este senkire sem kell várni. És nemcsak a ház lesz csendesebb. A szülőben is megszülethet egy furcsa kérdés: Most kinek van szüksége rám?

Nem a szeretet lett kevesebb – a feladata változott meg

Talán ez az egyik legfontosabb felismerés. Nem arról van szó, hogy már nincs szükség a szülő szeretetére, hanem arról, hogy másképpen van rá szükség. Régen megfogtad a kezét, amikor átment az úttesten; most talán csak annyit írsz: „Vigyázz magadra!” Régen te készítetted el a vacsoráját; most örülsz, amikor néhány hét múlva hazajön, és megkérdezheted: „Mit ennél szívesen?” Régen te oldottad meg a problémáit; most egyre többször csak meghallgatod.

A szeretet ugyanaz. Csak a kezedből lassan a szívedbe költözik. Kevesebbet tesz helyette – és többet van mellette.

Ne találj ki feladatokat csak azért, hogy továbbra is szükség legyen rád

Ha már nem kér segítséget, felajánljuk. Ha nem kér tanácsot, adunk. Ha nem mondja el, mi történt vele, kérdezgetjük. Nem rossz szándékból. Egyszerűen hiányzik az érzés: „Szüksége van rám.”

Pedig gyermekünk felnövekedésének egyik legszebb jele éppen az, hogy egyre több mindent képes nélkülünk megoldani. Ez nem a szülő kudarca. Éppen ellenkezőleg: a nevelés egyik gyümölcse. Hiszen azért tanítottuk járni, hogy egyszer ne kelljen fogni a kezét.

A gondoskodásból legyen imádság

De hová tegyem akkor mindazt az aggódást, figyelmet és szeretetet, amely bennem maradt? Talán részben Isten kezébe. Amikor már nem tudod, evett-e rendesen: Uram, gondoskodj róla. Amikor nem tudod, kikkel tölti az estét: Uram, adj mellé jó embereket. Amikor vizsgája van: Uram, adj neki erőt és világos értelmet. Amikor döntés előtt áll: Uram, vezesd őt.

A szülői szeretet egyik legmélyebb átalakulása ez: amit régen kézzel tettünk érte, azt most egyre többször imádságban tesszük. Nem azért, mert már semmit sem tehetünk, hanem mert felismerjük: soha nem is tudtunk mindent megtenni. Isten mindig többet látott belőle, mint mi.

És közben fedezd fel újra a saját életedet

A gyermek elindulása nemcsak az ő életében nyit új fejezetet. A tiédben is. Lehet, hogy vannak dolgok, amelyeket évek óta halogatsz: egy barátság, egy könyv, egy kirándulás, több idő a házastársaddal, egy szolgálat a közösségben. Talán van egy idős vagy magányos ember, akinek éppen a te figyelmedre lenne szüksége. És talán több idő marad a csendre, az Istennel való kapcsolatra is.

A felszabaduló szeretetet nem kell kétségbeesetten visszairányítani arra, aki éppen tanul önállóan élni. A szeretet tágulhat. Amit gyermeked mellett megtanultál – türelmet, gondoskodást, figyelmet, irgalmat –, abból másoknak is juthat.

Egy kérdés önmagamhoz

Kérdezd meg magadtól: Az fáj igazán, hogy gyermekemnek már kevesebb segítségre van szüksége – vagy az, hogy emiatt én kevésbé érzem magamat fontosnak?

Nem könnyű kérdés, de felszabadító lehet. Mert az értéked nem attól függ, hány problémáját oldod meg a gyermekednek. Szülő maradsz akkor is, amikor már nem kell minden nap szülői feladatot végezned.

Ezen a héten próbáld ki

Amikor legközelebb késztetést érzel arra, hogy valamit megtegyél helyette, amit már ő maga is meg tud tenni, állj meg. Ne tedd meg rögtön. Mondj inkább érte egy rövid imát.

Aztán nézz körül: kinek lenne ma szüksége arra a szeretetre, figyelemre és időre, amely felszabadult benned? Lehet, hogy meglepődsz: a szeretetednek továbbra is rengeteg dolga van. Csak már nem ugyanott.

IMA, AMIKOR MÁR NINCS ANNYI DOLGOM ÉRTE

Uram,

köszönöm az éveket, amikor gyermekemnek naponta szüksége volt rám. Köszönöm, hogy gondoskodhattam róla, taníthattam, óvhattam, kísérhettem.

Most taníts elfogadni, hogy egyre több mindent nélkülem tesz. Ne engedd, hogy fölöslegesnek érezzem magam. Segíts megértenem: nem lett kevesebb a szeretetem – csak másképpen kell szeretnem.

Amit már nem kell megtennem helyette, taníts imádságban eléd tenni. A felszabaduló időmet, figyelmemet és erőmet pedig segíts újra ajándékká tenni a családomban, a közösségemben, azok között, akiknek szükségük van rám.

És amikor gyermekem hazatér, ne azt érezze, hogy nélküle megállt az életem, hanem azt: itt van valaki, aki szabadon él, szabadon szeret, és mindig örömmel fogad engem.

Ámen.

Egy mondat, amit vigyél magaddal

Amikor gyermekednek már nincs szüksége mindennapi gondoskodásodra, a szereteted nem válik fölöslegessé. Csak új formát és új feladatot kap: kevesebbet tenni helyette, többet imádkozni érte – és közben újra felfedezni, kiknek lehetsz még ajándék.

Szilveszter Barát

Folytatás: 7. Amikor már nem én vagyok az első

Hogyan fogadjam el, hogy gyermekem életében új emberek, új kapcsolatok és egyszer majd egy társ kerülhet közelebb hozzá, mint én?

Amikor nem tudunk imádkozni – Mária megtanit Jézusra nézni - 27. évközi hét, szerda - Rózsafüzér Királynője

2026. október 7. 

Szentírás: Lk 11,1–4

„Uram, taníts meg minket imádkozni!” – kérik a tanítványok Jézustól.

Kt. Érdemes felfigyelni arra, hogy nem azt kérik: taníts meg bennünket szépen beszélni Istenről, hanem: taníts meg beszélni Istennel.

Talán nekünk is ezt kellene ma kérnünk.

Mert lehet sok imát ismerni, és mégis nehezen imádkozni. Lehet rózsafüzér a kezünkben, miközben gondolataink százfelé járnak. Lehetnek napok, amikor könnyen jönnek a szavak, és lehetnek olyanok, amikor csak a csend marad.

Jézus ma nem bonyolult imamódszert ad. Azt mondja: amikor imádkoztok, így szóljatok: Atyánk!

Ez az ima szíve: van Atyám.

És talán éppen itt ér össze gyönyörűen a mai evangélium Rózsafüzér Királynőjének emléknapjával. A rózsafüzér ugyanis elsősorban nem sok Üdvözlégy egymás után.

A rózsafüzér Jézus életének szemlélése Mária szemével. Mária nem önmagához köt bennünket, hanem Fiához vezet: nézd Őt, hallgasd Őt, maradj mellette!

1571-ben, Lepantónál a keresztény világ veszélyben érezte magát, és imádkozott, és győzött.

Ma talán másfajta csatáink vannak. Családunkért, hitünkért, békességünkért, tiszta szívünkért, reményünkért küzdünk.

Vannak harcok, amelyeket nem hangosabb szóval, hanem térdre ereszkedve lehet megnyerni.

Amikor ma kezedbe veszed a rózsafüzért, ne azon aggódj, hogy tökéletesen tudsz-e figyelni. Fogd meg egyszerűen, mint Mária kezét, és indulj vele Krisztus felé.

Talán ma csak egyetlen tizedre lesz időd. De azt ne csak elmondd, hanem imádkozd át.

És közben engedd, hogy újra megszülessen benned a tanítvány kérése:

Uram, taníts meg engem imádkozni!

Mária, taníts engem Jézusra nézni!

És amikor elfogynak a szavaim, 

taníts egyszerűen csak Vele maradni. 

Isten a tegnapomból is holnapot formál - 27. évközi hét kedd este - Lefekvés előtti gondolatok

2026. október 6.

Szentírás: Gal 1,13–24

Lassan elcsendesedik ez a nap. Amit reggel még előttünk álló lehetőségként kaptunk Istentől, az estére már életünk történetének egy darabja lett. Voltak benne jó döntések és elmulasztott lehetőségek, örömök és talán újabb botlások is.

Pál apostol ma este arra tanít, hogy merjünk őszintén visszanézni. Ő sem takargatta a múltját: tudta, honnan hozta ki az Úr. De nem is maradt a múlt foglya.

Most én is megkérdezhetem magamtól: Milyen voltam ma?

Hol sikerült szeretnem, amikor könnyebb lett volna közömbösnek maradni? Hol győztem le önmagamat? Hol tudtam nemet mondani egy kísértésre? És hol mondtam igent arra, amiről tudtam, hogy nem visz közelebb Krisztushoz?

Nem azért nézek vissza, hogy ostorozzam magamat. Hanem azért, hogy mindent Isten kezébe tegyek.

Talán éppen ez a mai este legszebb üzenete: Isten még abból is tud valami újat kezdeni, amit ma elrontottam.

Pálból apostolt formált. Péterből, aki megtagadta Jézust, az Egyház szikláját. És engem sem tekint befejezett történetnek.

Ezért mielőtt lehunyom a szememet, nem azt mondom: „Én már csak ilyen vagyok.”

Hanem ezt:

Uram, ilyen voltam ma. De Veled nem kell ugyanilyennek maradnom holnap.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus,

köszönöm ezt a napot úgy, ahogyan volt.

Köszönöm mindazt, amiben ma közel tudtam maradni Hozzád. Köszönöm azokat a pillanatokat is, amikor erőt adtál felállni, újrakezdeni, jót választani.

Bocsáss meg azért, amit elrontottam.

A kimondott szavakért, amelyeket jobb lett volna visszatartanom; az elmulasztott szeretetért; minden önzésért, hűtlenségért és bűnért.

Nem akarom sem mentegetni, sem reménytelenül cipelni a múltamat.

Átadom Neked.

Formáld át bennem azt, amit én egyedül nem tudok megváltoztatni. Taníts elhinni, hogy kegyelmed nagyobb a gyengeségemnél, és holnap ismét Veled lehet kezdeni.

Most pedig Rád bízom azokat, akiket szeretek, azokat is, akikért aggódom, és azokat, akikkel ma nehéz volt szeretetben lennem.

Őrizd éjszakánkat, adj békés pihenést, és ha reggel felébresztesz, segíts úgy felkelni, mint akinek nemcsak új napot, hanem új lehetőséget is adtál.

Ámen.

Ha Isten belép az életedbe, a múltad sem marad ugyanaz - 27. évközi hét, kedd reggel

2026. október 6.

Szentírás: Gal 1,13–24

Pál apostol ma egészen őszintén beszél a múltjáról. Nem szépíti: üldözte Isten Egyházát, ki akarta irtani a keresztényeket, és buzgóságában messzebbre ment kortársainál. Aztán elhangzik egy szó, amely mindent megváltoztat: „De…”

„De amikor úgy tetszett Istennek…”

Ebben a „de”-ben ott van az egész keresztény reménység.

Mert lehet mögöttünk elrontott élethelyzet, rossz döntés, bűn, makacsság, olyan tett, amelyre ma már szégyenkezve gondolunk. Isten azonban nemcsak azt látja, milyen voltál, hanem azt is, mivé lehetsz az Ő kegyelméből.

Pál múltját Isten nem törölte ki, hanem átalakította.

Aki üldözte Krisztus követőit, Krisztus apostola lett.

Aki rombolt, építeni kezdett.

Aki félelmet keltett, később maga is szenvedett az evangéliumért.

Talán nekünk is szükségünk lenne erre a látásmódra – önmagunkkal és másokkal szemben is.

Ne mondd magadról: „Én már ilyen vagyok.”

És ne mondd a másikról sem: „Ő már soha nem változik meg.”

Mert amikor Isten kegyelme belép valakinek az életébe, olyan történet kezdődhet, amelyet emberi számítás szerint lehetetlennek tartottunk.

Pál nem saját magát találta ki újra. Engedte, hogy Krisztus formálja újjá. Ez óriási különbség.

Induljunk hát úgy ennek a napnak, hogy nem cipeljük tovább reménytelenül tegnapi önmagunkat. Amit elrontottunk, vigyük Isten elé. Amit meg kell változtatnunk, ahhoz kérjünk erőt. És akiről már majdnem lemondtunk, azért ma újra imádkozzunk.

Mert lehet, hogy mi csak a tegnapját látjuk.

Isten azonban már azt az embert látja benne, akivé kegyelméből holnap válhat.

„NEM LEHET HAZUGSÁGGAL AZ IGAZSÁGOT SZOLGÁLNI” – 27. évközi hét, hétfő reggel

2026. október 5. - Szentírás: Gal 1,6–12

„Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelmére meghívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok” – írja Pál apostol.

Kemény szavak. De Pál azért beszél ilyen határozottan, mert számára az evangélium nem vélemény, nem hangulat, és nem olyan üzenet, amelyet kedvünk szerint értelmezhetünk, átírhatunk.

Már az ő idejében is megjelentek olyan személyek, báránybőrbe öltözőt farkasok, akik összezavarták a híveket, és „el akarták ferdíteni Krisztus evangéliumát”.

Kétezer év telt el, de a kísértés ugyanaz maradt. Ma is felbukkannak üzenetek, „figyelmeztetések”, magán kinyilatkoztatások és tanítások, amelyek vallásos nyelven szólnak, mégis bizalmatlanságot keltenek az Egyházzal, annak tanításával és pásztoraival szemben.

És itt nagyon komoly önvizsgálatra van szükség.

Mert az igazság Istene nem vezethet bennünket hazugságon keresztül. Nem lehet hazugsággal megvédeni az igazságot. Nem hazudhatunk azért, hogy szentségekhez járuljunk! Nem lehet megtévesztéssel Krisztust szolgálni. Nem lehet úgy ragaszkodni egy állítólagos égi üzenethez, hogy közben Krisztus Egyházának egységét romboljuk.

Pál még ennél is tovább megy: „Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok: átkozott legyen!”

Miért ilyen kemény? Mert az evangélium tétje maga Krisztus.

Ezért ma ne csak másokra mutassunk. Tegyük fel magunknak Pál kérdését: „Emberek kedvét keresem-e, vagy Istenét?” Azt hiszem el, ami nekem tetszik, vagy engedem, hogy Krisztus igazsága alakítson engem?

Testvéreim, ne „másik evangéliumot” keressünk! Nekünk nem újabb és újabb rendkívüli üzenetekre van szükségünk, hanem arra, hogy komolyan vegyük azt az Evangéliumot, amelyet már megkaptunk.

Ma legyen egyetlen egyszerű döntésünk: Krisztushoz ragaszkodom. - Az igazságban akarok járni. - És az igazságért valamint a szentségek vételéért sem fogok hazudni.

Mert ahol Krisztus van, ott az igazságnak nem kell félnie a világosságtól.

AMIKOR ELCSENDESÜL AZ ÜNNEP… - Lefekvés előtti gondolatok és esti ima Szent Ferenc atyánk ünnepének estéjén

2026. október 4. – Tranzitusának, húsvétjának 800. évfordulóján

Lassan elcsendesedik Szent Ferenc atyánk ünnepe. Nyolcszáz év választ el bennünket attól az estétől, amikor Ferenc földi útja véget ért – és mégis milyen közel tud kerülni hozzánk!

Talán azért, mert nem önmagát hagyta ránk, hanem Krisztus felé mutatott.

A ferences jubileum egyik legszebb üzenete szerint Ferenc tranzitusa ma is folytatódó húsvéti út: félelemből bizalomba, keserűségből örömbe, elszigeteltségből testvériségbe, önmagunk körül forgó életből önátadásba. OFM.org

Ma este ezért ne csak azt kérdezzük: milyen ember volt Ferenc?

Kérdezzük inkább: mi történt ma bennem Ferenc ünnepén?

Közelebb kerültem Krisztushoz?

Békésebb lettem valakivel?

Kevésbé ragaszkodom ahhoz, amit görcsösen őrzök?

Észrevettem azt, aki mellettem él?

Van valami, amit ma este végre Isten kezébe tudnék tenni?

Fiatalon talán az egész jövő előtted áll, és azt keresed, merre indulj. Idősebben lehet, hogy egyre több mindent kell elengedned. Ferenc mindkettőtöknek ugyanazt mondja: ne attól félj, hogy mit veszítesz el, hanem arra figyelj, hogy Krisztust el ne veszítsd!

A 800 éves jubileum ferences üzenete különösen szép: életünk ajándék, amelyet végül visszaadunk Annak, akitől kaptuk. OFM.org Ferenc ezért tudta még „nővérének” is nevezni a testi halált. Nem azért, mert nem szerette az életet, hanem mert annyira szerette Istent, hogy az utolsó átmenetet is az Ő kezébe merte tenni.

Mielőtt ma este lehunyod a szemed, nyisd ki egy pillanatra a kezed.

És mondd:

Uram, amit ma kaptam, köszönöm.

Amit elrontottam, bocsásd meg.

Ami fáj, Neked adom.

Akit szeretek, Rád bízom.

A holnapomat pedig nem akarom előre birtokolni.

Legyen a Tiéd.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus!

Köszönöm Szent Ferenc atyánkat, aki nyolcszáz év távolából is arra tanít, hogy Te elég vagy.

Szabadíts meg attól, ami megköt, békíts ki azzal, akire haragszom, adj bátorságot bocsánatot kérni, és nyisd meg szememet arra, akinek holnap szüksége lesz rám.

Taníts egyszerűbben élni, őszintébben szeretni, kevesebbet ítélni és többet szolgálni. Add, hogy ne csak csodáljam Ferencet, hanem holnap én is megtegyek valamit abból az Evangéliumból, amelyet ő megélt.

Most pedig kezedbe teszem ezt a napot és egész életemet.

Szent Ferenc atyánk, taníts békében élni, derűsen szolgálni, és amikor eljönnek életünk átmenetei, Krisztus kezét fogva továbbindulni.

Ámen. Pax et bonum!

800 év után is élő Evangélium – Assisi Szent Ferenc húsvétjának ünnepén

2026. október 4. – Szent Ferenc atyánk főünnepe

Tranzitusának, húsvétjának 800. évfordulóján

Székelyudvarhelyi Ferences Kolostor

Ma, 2026. október 4-én különös súlya van annak, hogy kimondjuk: Szent Ferenc atyánk. Nyolcszáz év telt el azóta, hogy a Porciunkulánál befejezte földi életét. És mégis itt van velünk. Nem azért, mert egy régi kor különleges emberének emlékét őrizzük, hanem azért, mert az Evangélium, amelyből élt, ma is él.

Ferenc halálát a ferences hagyomány Tranzitusnak – átmenetnek nevezi. De talán még szebb így mondani: Ferenc húsvétja.

Mert ő nem egyszerűen meghalt. Egész életében arra készült, hogy egyre teljesebben Krisztusé legyen, és amikor elérkezett utolsó órája, már szinte semmije nem maradt. Beteg volt, gyenge, szinte vak. A puszta földre feküdt.

Mégsem üres kézzel távozott.

Krisztusa volt.

És ez elég volt.

Talán éppen itt kezdődik Ferenc üzenete a mai emberhez.

Mi rengeteg mindent próbálunk megszerezni és megtartani: biztonságot, pénzt, sikert, elismerést, kapcsolatokat. Tele van a kezünk, a fejünk, a telefonunk – és közben néha üres marad a szívünk.

Ferenc megfordítja a kérdést:

Nem az a fontos, mennyid van, hanem hogy Kié vagy.

Fiatal barátom, aki még keresed az utadat: nem kell már most minden választ ismerned. Elég, ha megtanulsz Krisztussal járni.

Idős testvérem, aki egyre többet kényszerülsz elengedni: az életed nem válik értéktelenné. Közeledsz Ahhoz, aki egész életedben várt.

És mindannyiunknak, akik valamilyen átmenetet élünk – betegség, gyász, költözés, családi változás, pályakezdés, öregedés, bizonytalanság –, Ferenc ma azt üzeni:

ne félj átmenni rajta Krisztussal.

De a 800. évforduló nem engedi, hogy csak Ferencet csodáljuk.

Körülöttünk háborúk és feszültségek vannak. Könnyen egymás ellen fordulunk. Sokszor többet beszélünk egymásról, mint egymással. Kapcsolatainkban egyre több a képernyő és néha egyre kevesebb a valódi találkozás. A mai jubileumi ferences üzenet ezért különösen sürgető: legyünk a béke, a testvériség, az egyszerűség és az emberi közelség emberei.

Innen, a székelyudvarhelyi Ferences Kolostorból ma ezt szeretném továbbadni:

Ne azt kérdezzük csupán, mit tett Ferenc nyolcszáz évvel ezelőtt.

Kérdezzük meg inkább:

Mit akar Krisztus ma általam tenni?

Kit kellene meghallgatnom?

Kinek kellene megbocsátanom?

Kit kellene felhívnom?

Miből kellene kevesebb?

Krisztusból pedig több?

Ferenc élete végén ezt mondta testvéreinek:

„Én megtettem, amit tennem kellett; amit nektek kell tennetek, arra tanítson meg benneteket Krisztus!”

Nyolcszáz év után most rajtunk a sor.

Ne csak ünnepeljük Ferencet.

Éljük az Evangéliumot.

Építsünk békét.

Legyünk testvérek.

És kezdjük el – újra – Krisztussal.

Áldott Szent Ferenc-ünnepet kívánok mindenkinek innen, a székelyudvarhelyi ferences kolostorból!

Pax et bonum! – Béke és minden jó!

Szent Ferenc Húsvétja – 800 éve történt a Tranzitus

2026. október 3. – Szent Ferenc Tranzitusának estéje

Nyolcszáz évvel ezelőtt ezen az estén különös csend borult az Assisi alatt lévő síkság kis kápolnájára, a Porciunkulára. Ferenc földi útja végéhez érkezett.

Beteg volt, teste elgyengült, szeme alig látott. Már nem volt mit megtartania ebből a világból. És ő éppen ezt akarta: üres kézzel megérkezni ahhoz az Atyához, akire egész életét bízta.

Ferenc azonban nem egyszerűen meghalni készült. Húsvétra készült. Átmenetre.

A tranzitus ezt jelenti: átmenni innen oda, ebből a világból az Atyához.

Élete utolsó óráiban is Krisztus nyomába akart lépni. Kérte, hogy olvassák neki János evangéliumát az utolsó vacsoráról. Kenyeret tört testvéreinek. Megáldotta őket. Végül azt kérte, hogy mezítelenül fektessék a puszta földre.

Mintha egész életének utolsó mondata ez lett volna:

Semmim sincs – csak Krisztusom. És Ő elég nekem.

Ezért nevezhetjük Ferenc halálát Szent Ferenc húsvétjának. Mert amit egész életében tanult, azt most végleg megtette: elengedte önmagát, és rábízta magát Istenre.

Talán ezért olyan fontos nekünk ez az este.

Mert nekünk is vannak tranzitusaink.

El kell engednünk embereket, terveket, élethelyzeteket. Megváltozik az egészségünk, erőnk, családunk, szolgálatunk. Bezárulnak ajtók, és olyanok nyílnak ki, amelyeken félünk belépni. Sokszor szeretnénk visszatartani azt, aminek mennie kell.

Ferenc ma este nem azt tanítja, hogyan kerüljük el ezeket az átmeneteket, hanem azt, hogyan menjünk át rajtuk Krisztussal.

Talán ma este nekünk is érdemes csendben megkérdeznünk:

Mit szorítok még görcsösen a kezemben?

Mitől félek?

Mit kellene végre Isten kezébe tennem?

Nyolcszáz évvel ezelőtt Ferenc elengedett mindent.

És nem a semmibe zuhant.

Az Atya karjába érkezett.

Ez a Tranzitus titka. Ez Ferenc húsvétja. És ez a mi keresztény reménységünk is.

Ezért ezen a jubileumi estén talán elég ennyit imádkoznunk:

Szent Ferenc atyánk, taníts bennünket úgy élni, hogy amikor elérkezik életünk valamelyik átmenete, ne görcsösen kapaszkodjunk abba, ami elmúlik, hanem Krisztus kezét fogva merjünk továbbindulni.

És amikor egyszer elérkezik a mi utolsó tranzitusunk is, segíts, hogy mi is bizalommal mondhassuk: Uram, semmim sincs – csak Te. És Te elég vagy nekem. Ámen.