Lelkigyakorlat margójára – a kicsinység kegyelme - Naplójegyzet

A héten, hétfőtől péntekig a Csíksomlyói ferences kolostor csendjében vehettem részt a ferencesek és egyházmegyés papok számára tartott éves lelkigyakorlaton. A moderátor a volt magiszterem, Barsi Balázs atya volt, aki nyolcvanévesen is ugyanazzal a tiszta evangéliumi radikalitással és szellemi frissességgel szólt, mint három évtizeddel ezelőtt.

Számomra, a lelkigyakorlat eleje döcögősen indult. Külső nehézségek, belső fáradtság, testi-lelki kimerültség. Az ember ilyenkor azt gondolná, hogy majd „belejön”, de nálam inkább az ellenkezője történt: az elmélkedések egyre mélyebbre mentek. Túlságosan is mélyre és bennem egyre inkább felszínre került a gyöngeség tudata.

Balázs atya nem simogatja az ember lelkét. Kimondja az igazságot. A papi és szerzetesi hivatás lényegét nem idealizálja, hanem az evangélium mércéjével méri. És ahogy peregtek a napok, bennem egyre inkább előtérbe került a kicsinység, az alkalmatlanság, a jelentéktelenség érzése.

„Későn szerettelek meg, ó szépség, oly régi és oly új! Későn szerettelek meg! És íme, Te belül voltál, én pedig kívül, és ott kerestelek…”– visszhangoztak bennem Szent Ágoston szavai. Mintha rólam szólt volna a vallomása. Kerestem az Urat a megfelelésben, a teljesítményben, az elvárásokban – miközben Ő belül volt, én pedig kívül bolyongtam.

A zárónap azonban csendes fordulatot hozott.

Amikor a leginkább a kicsinységemmel voltam elfoglalva, a kiengesztelődés szentségében szolgálatra hívtak. Emberileg lett volna nálam alkalmasabb, tapasztaltabb is. Mégis engem kértek.

Ott álltam, és bennem csak ez a kérdés lüktetett: Uram, ki vagyok én?

És talán éppen ez volt a kegyelem pillanata.

Mert akkor tudatosult újra bennem, az ami túlmutat rajtam: a pap nem a saját méltóságából szolgál. Nem a lelki állapota, nem az önbizalma, nem az aktuális „formája” teszi alkalmassá. A gyóntatószékben nem az én erőm működik, hanem Krisztus irgalma. A szentségben nem én vagyok a főszereplő, hanem az a Krisztus, aki gyenge eszközöket választ, hogy világos legyen: az erő nem belőlünk fakad.

A hálaadó szentmise után visszatértem a szobámba. A lelkigyakorlat utolsó gesztusaként kezembe vettem a Szentírást. Szent Ferenc imájával kértem világosságot: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét…”

Találomra nyitottam ki, de tudjuk: Istennél nincsenek véletlenek. Az Izajás próféta könyve 49,1–6 szakasza tárult elém.

„Kevés az, hogy szolgám légy… a nemzetek világosságává teszlek.”

Ez az ige nem a nagyságomról szólt, hanem a küldetésről. Nem arról, hogy ki vagyok, hanem arról, hogy Kié vagyok. A próféta szavai egyszerre vigasztaltak és helyreigazítottak: Isten már akkor ismert és nevemen szólított, amikor én még semmit nem tettem. Nem a teljesítményem alapozza meg a hivatásomat – hanem az Ő megelőző szeretete.

A lelkigyakorlat elején a kicsinységem nyomasztott. A végén megértettem: a kicsinység nem akadály. A kicsinység a tér, ahol Isten cselekszik.

Nagyböjt van. A lecsupaszodás ideje. Az igazsággal való szembenézés ideje. De nem azért, hogy beleroppanjunk a gyöngeségünkbe, hanem hogy megtanuljuk: Isten nem a tökéletességünkre épít, hanem a rendelkezésre állásunkra.

A kérdés tehát nem az, hogy „méltó vagyok-e?”, hanem az, hogy „igent mondok-e?”.

Ha igen, akkor a jelentéktelenség érzése küldetéssé alakul.

A szorongás bizalommá.

A kavargás csenddé.

És akkor talán mi is felfedezzük: nem későn szerettük meg Őt – hanem akkor, amikor végre hagytuk, hogy Ő szeressen bennünket a kicsinységünkben is.

Nem fantasztikus az Úr?

 

„A szív szabadsága erősebb, mint az igazunk” - Nagyböjt 1. hét – péntek reggeli üzenet

Szentírási alap: Mt 5,20–26

Máté evangéliumának 5. fejezetében Jézus megrendítően világos szavakat mond: ha igazságunk nem több az írástudókénál és farizeusokénál, nem jutunk be a mennyek országába. Természetesen nem több szabályról beszél. Nem vallásos teljesítményről. Hanem a szívről.

Azt mondja: ha eszedbe jut, hogy testvérednek panasza van ellened, előbb békülj ki vele. Nem azt mondja, hogy jogos panasza van. Hanem azt, hogy panasza van. Ez döntő különbség. Mert lehet, hogy nem vétkeztél tudatosan. Lehet, hogy félreértés történt. Lehet, hogy a másik régi sebekből reagál. De a kapcsolat mégis sérült.

A vélt sérelem is valódi fájdalmat okoz annak, aki hordozza. Jézus nem arra hív, hogy ismerj el nem létező bűnt, és nem is arra, hogy meghunyászkodj. Arra hív, hogy a békességet fontosabbnak tartsd, mint az igazad győzelmét.

Van, amikor a másik elzárkózik. Előre kijelenti, hogy nem hajlandó egy asztalhoz ülni veled. Ilyenkor nem a te kezedben van a kiengesztelődés eredménye. A te felelősséged az, ami rajtad áll: megvizsgálni a lelkiismeretedet, jelezni a békességre való készségedet, és őrizni a szíved szabadságát.

És van, amikor a sérelem történetté válik mások előtt. Amikor a fájdalom rágalommá lesz, és a jó hírneved sérül. A megbocsátás ilyenkor nem jelenti azt, hogy hagyod magad hitelteleníteni. A szeretethez hozzátartozik az igazság. Lehet tisztázni – higgadtan, indulat nélkül. Nem bosszúból. Nem bizonyítási vágyból. Hanem tiszta lelkiismerettel.

A legnagyobb veszély nem az, hogy mit mondanak rólad. Hanem az, hogy a szíved bezárul.

Nagyböjt első hetének végén a kérdés nem az: kinek van igaza?

Hanem az: szabad vagyok-e annyira Krisztusban, hogy a kapcsolat, az igazság és a tiszta szív fontosabb legyen, mint az igazam diadala?

A kiengesztelődés nem mindig hoz azonnali eredményt. Néha idő kell hozzá. Néha ezen a földön nem lesz teljes. De minden alázatos lépés a mennyek országát kezdi építeni benned.

Ima

Urunk Jézus Krisztus,
te látod a kimondott és kimondatlan sebeket.
Adj nekünk őszinte önvizsgálatot, bátorságot a tisztázáshoz,
alázatot a bocsánatkéréshez, és erőt a megbocsátáshoz.
Őrizd meg szívünket a keserűségtől,
és taníts meg úgy szeretni, hogy közben az igazságban maradjunk.
Ámen. 

Útravaló

A valódi lelki erő nem az igazunk bizonygatásában, hanem a Krisztusban megőrzött szabad és tiszta szívben mutatkozik meg.

A csendben nyíló ajtók - Nagyböjt 1. hét – csütörtök este

Napi evangélium: Mt 7,7–12

Az este mindig őszintébb, mint a reggel. Nappal még zaj van, feladat, beszéd, mozgás. Most csendesebb lett minden. És ebben a csendben újra halljuk Jézus szavát: „Kérjetek… keressetek… zörgessetek…”

Ma mit kértél igazán?

Nem azt, amit kimondtál – hanem amit a szíved mélyén hordoztál.

Kerestél ma békét egy feszültségben? Igazságot egy döntésben? Bátorságot egy nehéz helyzetben? Vagy inkább beletörődtél valamibe, mondván: „így szokott ez lenni”?

És zörgettél? Vagy megálltál egy bezárt ajtó előtt, és inkább visszafordultál?

Jézus nem üres ígéretet ad. Azt mondja: az Atya jó. Nem követ ad, hanem kenyeret. Nem csúfot űz belőlünk, amikor gyengék vagyunk, hanem meghallgat.

De a kapcsolat nem működik nélküled. A hit nem automatikus. A szív ajtaja belülről nyílik.

Ez az este lehet számadás – de nem önvád. Inkább visszatérés. Ha ma elmulasztottál egy kérést, most pótolhatod. Ha nem kerested az igazat, most kimondhatod: Uram, taníts. Ha nem zörgettél, most megteheted csendben, az ágyad szélén ülve.

Az ajtó nem tűnt el. Az Atya nem fáradt bele.

Esti ima:

Urunk, Jézus Krisztus, köszönöm ezt a napot. Amit jól tettem, fogadd el. Amit elmulasztottam, bocsásd meg. Taníts helyesen kérni, bátran keresni és kitartóan zörgetni. Őrizd meg éjszakai pihenésemet, és formáld a szívemet a Te szíved szerint. Ámen.

Jó éjt gondolat:

Aki este rábízza magát Istenre, az nem bezárt ajtók mögött, hanem ígéretben alszik el.

Kérjetek, keressetek, zörgessetek! - Nagyböjt 1. hét – csütörtök reggel

Szentírási alap: Mt 7,7–12

Nagyböjt első hetének csütörtökén Jézus szavai egyszerre vigasztalnak és provokálnak: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.” Ezek a mondatok nem egy kényelmes vallás jelszavai. Nem azt ígérik, hogy minden azonnal könnyű lesz. Inkább azt kérdezik tőlünk: merünk-e valóban kérni?

Sokszor nem kérünk, mert közömbösek lettünk. Beletörődtünk a „minden mindegy” csendes szürkeségébe.

Máskor nem keresünk, mert félünk, hogy amit találunk, az változást követel.

És nem zörgetünk, mert kényelmesebb a bezárt ajtó előtt állni, mint vállalni a belépés felelősségét.

Jézus azonban az Atyáról beszél. Arról az Istenről, aki nem követ dob, ha kenyeret kérünk. A nagyböjt egyik legmélyebb felismerése éppen ez: Isten nem ellenfél, hanem Atya. Nem akadály, hanem forrás. Aki kér, az nem megalázkodik, hanem kapcsolatba lép. Aki keres, az nem bizonytalanságát bizonyítja, hanem éhségét az igazságra.

Ez az ige a diáknak azt mondja: kérj bölcsességet, ne csak jó jegyet. A fiatalnak: keresd hivatásod igazságát, ne csak a gyors sikert. A családjáért dolgozónak: zörgess kitartóan, amikor a fáradtság már elnémítana. Az idősnek: ne hidd, hogy késő kérni az irgalmat és a békét. A hívőnek pedig: ne szokj hozzá Istenhez. A hit nem rutin, hanem élő bizalom.

És Jézus hozzáteszi az aranyszabályt: „Amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.” A kérés és a cselekvés összetartozik. Nem kérhetek irgalmat, ha én nem akarok megbocsátani. Nem kereshetem az igazságot, ha közben megalkuszom a hazugsággal. Nem zörgethetek Isten ajtaján, ha én bezárom a szívemet a másik előtt.

Nagyböjt idején a kérdés nem az, hogy Isten válaszol-e. Hanem az: mi készek vagyunk-e megnyílni a válaszra? A Krisztus-követés ma is konkrét döntésekben valósul meg: egy őszinte szóban, egy kiengesztelő gesztusban, egy kitartó imában, egy tisztességes munkában, egy bátor igenben a jóra.

Ne félj kérni. Ne szégyellj keresni. Ne fáradj bele zörgetni. Az Atya ajtaja nincs zárva – hanem belülről vár.

Imádság:

Urunk Jézus Krisztus, taníts minket kérni alázattal, keresni kitartással és zörgetni bizalommal. Szabadíts meg a közömbösségtől és a kényelmes hit látszatától. Adj bátor szívet, hogy a kapott kegyelmet tettekre váltsuk. Ámen.

Útravaló:

Aki mer kérni Istentől, az mer élni az Ő útján.

Amikor elcsendesedik a nap - Nagyböjt 1. hete, szerda este

Szentírási alap: Lk 11,29–32

A nap végén már nem kérünk látványos jeleket. Estére elfárad a zaj, csendesedik a ház, lassulnak a gondolatok. Ilyenkor őszintébbek vagyunk. Ilyenkor nem a tömeg beszél belőlünk, hanem a szív.

Reggel azt hallottuk: „jelet kíván ez a nemzedék.” Most este érdemes megkérdezni: én ma milyen jelet vártam? Talán azt, hogy könnyebb legyen a munkám. Hogy jobban értsenek a családban. Hogy ne legyen konfliktus. Hogy sikerüljön, amit elterveztem. És ha nem így történt, talán csalódott lettem.

De Krisztus jele nem a problémamentes nap. Az ő jele a jelenlét. Ott volt a türelmedben, amikor visszafogtad magad. Ott volt a bocsánatkérésben. Ott volt abban, hogy nem adtad fel. Ott volt a csendes imában, még ha száraznak is tűnt.

A kereszt jele nem harsány. Nem old meg mindent azonnal. De biztos talajt ad. A Feltámadott nem azt ígéri, hogy nem lesz küzdelem, hanem azt, hogy nem maradsz egyedül.

Most, lefekvés előtt, nem új jelet kell kérned. Inkább felismerni a mai apró kegyelmeket. Hálát adni azért, ami sikerült. Irgalmat kérni azért, ami nem. És rábízni a holnapot arra, aki már odaadta érted az életét.

A jel elég volt ma is. Talán csendesebb volt, mint vártad – de valóságos.

Esti ima:

Uram Jézus Krisztus, köszönöm, hogy ma is jelen voltál az életemben, még akkor is, amikor nem vettem észre. Bocsásd meg hitetlenségemet, türelmetlenségemet, keménységemet. Taníts hinni jelek nélkül is, mert a legnagyobb Jelet már megadtad a kereszten. Rád bízom az éjszakát, a szeretteimet és a holnapomat. Adj békés pihenést és tiszta szívet. Ámen.

Lefekvés előtti útravaló:

Nem több jelre van szükséged, hanem mélyebb bizalomra.

A jel, amely elég - Nagyböjt 1. hete, szerda reggel

Szentírási alap: Lk 11,29–32

„Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás jelét.” – kemény szavak ezek Jézus ajkáról. Nem hízeleg, nem simogat. Szembesít.

Az emberek csodát akarnak, bizonyítékot, rendkívülit. Valami olyat, ami kizökkenti őket, de nem kéri számon az életüket. Jézus azonban nem látványosságot ad, hanem önmagát.

A nagyböjt elején ez a kérdés nekünk is szól: mi mire várunk még? Milyen jelre? Milyen különleges élményre, amely végre meggyőzne bennünket, hogy komolyan vegyük Istent?

A közömbös talán azt mondja: „Ha Isten létezik, mutassa meg.” A kényelmes ember így gondolkodik: „Majd egyszer jobban odafigyelek.” A fiatal kereső halogat: „Még van időm dönteni.” A megfáradt dolgozó: „Most túl sok a gond.” Az idős ember: „Talán már késő.” A hívő pedig könnyen belesüppedhet a megszokásba: „Én már tudom, miben hiszek.”

Jézus válasza mindenkihez ugyanaz: a jel már itt van. Jónás három napja a hal gyomrában előképe annak a három napnak, amely után Krisztus feltámad. A legnagyobb jel nem külső csoda, hanem a kereszt és az üres sír. Isten nem bizonyítani akar, hanem megmenteni.

A niniveiek egy idegen próféta szavára bűnbánatot tartottak. A dél királynője hosszú utat tett meg Salamon bölcsességéért. Mi pedig itt élünk Krisztus közelében – az evangélium, a szentségek, a kegyelem világosságában. A kérdés nem az, hogy van-e elég jel, hanem az: hagyjuk-e, hogy megszólítson?

A nagyböjt nem lelki látványosság. Nem érzelmi hullámvasút. Hanem döntés. Ma konkrét döntés. Az iskolában tisztességgel tanulni, nem csalni. A munkahelyen becsületesnek maradni akkor is, ha mások ügyeskednek. A családban kimondani a bocsánatkérést. Lemondani arról, ami elnehezíti a szívet. Időt adni az imára, nem maradékidőből, hanem szándékosan.

Krisztus nem harsány jel. Csendes, de valóságos jelenlét. Nem kényszerít, hanem hív. Nem megaláz, hanem felemel. Aki nyitott szívvel közeledik hozzá, annak elég a jel: a megbocsátás, amely újrakezdést ad; a remény, amely a kudarc után is talpra állít; a szeretet, amely nem fogy el.

Ha ma úgy érzed, messze vagy – tudd: a jel érted adatott.

Ha hűséges vagy – ne kényelmesedj el, hanem mélyítsd a kapcsolatot.

Ha keresel – merj dönteni.

Ha elfáradtál – kapaszkodj a Feltámadottba.

A jel nem az égen ragyog. A jel a kereszten függött, és ma él.

Imádság:

Urunk Jézus Krisztus, te vagy az Atya jele számunkra. Szabadíts meg a hitetlenség keménységétől és a közömbösség tompaságától. Adj bátorságot a megtéréshez, erőt a hűséghez, reményt a csüggedésben. Taníts úgy élni, hogy életünk válasz legyen a te szeretetedre. Ámen.

Útravaló:

A legnagyobb jel már megadatott – a kérdés az, válaszolsz-e rá ma.

🌙 Mátyás – a kiválasztott, aki készen állt - Nagyböjt 1. hét kedd, este

Szentírás: ApCsel 1,15–17.20–26

Reggel együtt indultunk el Mátyás példájával. Most este visszatérünk – csendesebben, őszintébben – hogy Isten színe előtt lezárjuk a napot, a Csíksomlyói Szűzanya lábaitól.

Az Apostolok Cselekedeteiben egy üres hely áll a közösség közepén. Júdás helye. A hiány fájdalmas, de az apostolok nem menekülnek előle. Imádkoznak, számot vetnek, és rábízzák a döntést Istenre. A mai este kérdése számunkra is ez: volt-e ma üres hely az életemben? Olyan tér, ahová Krisztust nem engedtem be?

Mátyás „mindvégig együtt volt Jézussal”. Mi történt ma bennem?

Hűséges voltam a kicsiben?

Tisztán beszéltem?

Szeretettel válaszoltam, amikor nehéz volt?

Vagy engedtem a türelmetlenségnek, közönynek, önzésnek?

Nagyböjt estéin nem önvádra hív az Úr, hanem igazságra. Aki szembenéz a napjával, az növekszik. Aki elismeri gyengeségét, az megnyitja magát a kegyelem előtt. Talán ma is volt botlás, elhibázott szó, elszalasztott lehetőség. De Isten műve nem marad csonka – ha odaadjuk neki a hiányt is.

Adjunk hálát azért, ami jó volt: egy békés beszélgetésért, elvégzett munkáért, kimondott bocsánatkérésért, csendes imáért. Ezek a „kicsi hűségek” készítik elő a holnap küldetését.

Most este tegyük le a napot Mária kezébe. Ő, aki hűségesen állt Fia mellett, tanítson bennünket kitartásra. Ha ma gyengék voltunk, kérjük a bocsánatot. Ha elfáradtunk, kérjük az erőt. Ha hűségesek voltunk, adjunk érte hálát. 

🙏 Esti ima

Urunk, Jézus Krisztus,
köszönöm a mai nap minden ajándékát.
Bocsásd meg hűtlenségeimet, mulasztásaimat.
Gyógyítsd be a hiányokat, amelyeket magam okoztam.
Taníts hűségesnek lenni a rejtett pillanatokban.
Szűz Mária, Csíksomlyói Édesanyánk,
vezess közelebb Fiadhoz,
hogy amikor hív, készen álljak.
Ámen. 

Éjszakába kísérő gondolat:

A hűség csendjében Isten már készíti a holnap kegyelmét.

Mátyás – a kiválasztott, aki készen állt - Nagyböjt 1. hét kedd – Szent Mátyás apostol ünnepének reggele

Szentírás: ApCsel 1,15–17.20–26

Nagyböjt elején, amikor önvizsgálatra hív az Egyház, különös fényben áll előttünk Szent Mátyás apostol. Nem ő volt a legismertebb, nem ő beszélt a legtöbbet, nem ő állt a középpontban. Mégis: amikor elérkezett az idő, őt választotta az Úr.

Az Apostolok Cselekedeteiben látjuk a tanítványokat a jeruzsálemi felső teremben. Sebzetten, bizonytalanul, Júdás árulása után. A 12-es közösség hiányt szenved. Valami eltört. És ebben a törésben Péter feláll, és kimondja: be kell tölteni az üres helyet. Isten műve nem maradhat csonka.

Ez a történet nem csupán egy apostol kiválasztásáról szól. Arról szól, hogy Isten számol az emberrel – veled is. Mátyás nem a háttérből ugrott elő. Ő azok közé tartozott, akik „mindvégig együtt voltak Jézussal”. Hűséges volt a csendben, a hétköznapokban, a láthatatlanságban. Nem a pillanat kedvéért élt, hanem Krisztus jelenlétében.

Ma sokan a gyors sikerre, az azonnali visszaigazolásra várnak. Ha nem látszik az eredmény, ha nem tapsolnak, ha nem jön az elismerés, könnyű feladni. Diákok elfáradnak a tanulásban, fiatalok elbizonytalanodnak hivatásuk keresésében, dolgozó emberek belefásulnak a mindennapi küzdelembe, idősekben felmerül: volt-e értelme mindannak, amit tettem? És ott van a közöny hangja is: „minden mindegy”.

De nem mindegy. Isten szemében nem.

Mátyás kiválasztása azt üzeni: a hűség nem vész el. A csendes kitartásnak ideje van. Lehet, hogy ma még rejtve van az életed gyümölcse, de ha Krisztussal jársz, semmi nem hiábavaló. A sorsvetés – amelyet az apostolok alkalmaztak – nem a véletlenről szólt, hanem arról a mély hitről, hogy Isten vezeti az eseményeket. A döntés végső soron az Övé.

Nagyböjt arra hív, hogy rendezzük a helyünket Krisztus mellett. Nem látványos fogadalmakra van most elsősorban szükség, hanem hűséges jelenlétre: imára, becsületes munkára, türelmes szeretetre a családban, tiszta beszédre a konfliktusokban, kitartásra a kudarcok idején. Aki ma hű a kicsiben, azt Isten a maga idejében nagyobbra bízza.

Ha kételkedsz: Isten nem felejtett el.

Ha fáradt vagy: a hűséged érték.

Ha hívő vagy: ne kényelmesedj el – a küldetés ma is áll.

Krisztus nem tökéletes embereket választ, hanem készséges szíveket. Mátyás példája azt mutatja: az igazi nagyság a Krisztushoz való ragaszkodásban van.

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus,
adj nekünk hűséges szívet a rejtett napokban.
Őrizz meg a közönytől és a feladástól.
Taníts meg bízni, amikor nem látjuk az eredményt.
Formáld életünket úgy, hogy amikor hívsz, készen álljunk.
Ámen.

Útravaló:

Aki ma hűséges Krisztus mellett, annak holnap küldetése lesz.

„A legkisebbekben jelenlévő Krisztus” - Nagyböjt 1. hete, hétfő – esti gondolat és ima

Szentírási alap: Mt 25,31–46

Az este csendje mindig igazmondóbb, mint a nappal zaja. Most, amikor elcsendesedik a ház, és lassan elengedjük a mai napot, Jézus szava újra megszólal: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, Velem tettétek.”

Ma kiben jött el hozzám a Krisztus?

Lehet, hogy egy türelmetlen helyzetben. Egy kérésben, amelyet terhesnek éreztem. Egy emberben, akit nehéz szeretni. Vagy éppen egy váratlan találkozásban, ahol sikerült figyelni, meghallgatni, segíteni.

Ez az evangélium nem azért hangzik el, hogy félelemmel feküdjünk le. Hanem hogy igaz szívvel. Az ítélet képe valójában a szeretet komolyságát mutatja meg. Isten komolyan veszi a döntéseinket. A kimondott szót. Az elmulasztott jót. De ugyanígy komolyan veszi a legkisebb szeretet-gesztust is, amelyet talán már el is felejtettünk.

Ha ma közönyös voltam, ha a kényelmet választottam a szeretet helyett, most nem mentegetőzni kell, hanem visszatérni. A nagyböjt a visszatérés ideje. Isten nem lesben áll, hanem vár. A Krisztus, aki ítélni fog, ugyanaz, aki értem adta önmagát.

Holnap új nap lesz. De a ma esti őszinteség készíti elő a holnapi hűséget.

Engedjük, hogy Isten Lelke finoman megmutassa: hol volt ma bennem szeretet – és hol hív növekedésre.

Esti ima

Urunk Jézus Krisztus,
köszönöm a mai nap minden találkozását.
Köszönöm, ahol felismerhettelek a másik emberben.
Bocsásd meg mulasztásaimat, keménységemet, közönyömet.
Tisztítsd meg a szívemet,
és adj holnapra figyelmesebb, irgalmasabb lelket.
Taníts szeretni csendben, hűségesen, kitartóan.
Ámen.

Jó éjt gondolat:

A szeretetben megélt nap nem vész el – örökkévalóságot érint.

„A legkisebbekben jelenlévő Király” - Nagyböjt 1. hete, hétfő reggel

Szentírási alap: Mt 25,31–46

A nagyböjt elején Jézus nem finom bevezetést ad, hanem egy megrendítő képet: az Emberfia dicsőségben eljön, és különválasztja az embereket, mint pásztor a juhokat a kosoktól. A mérce pedig meglepően egyszerű – és éppen ezért megkerülhetetlen: „Éheztem, és ennem adtatok… idegen voltam, és befogadtatok.”

Ez az evangélium belső feszültséget hordoz. Nem nagy vallásos teljesítményekről szól, nem látványos sikerekről, hanem a hétköznapokról. Arról, amit sokszor észre sem veszünk. A kérdés nem az, mit mondtunk Istenről, hanem hogy felismertük-e Őt a másik emberben. A Király ott áll az éhezőben, a magányosban, a kimerült családapában, a bizonytalan fiatalban, a számvetést tartó idősben.

A mai kor embere könnyen belecsúszik a közönybe. „Minden mindegy” – mondjuk, amikor túl sok a zaj, a hír, a konfliktus. A kényelmet választjuk, mert elfáradtunk. De Jézus szava nem enged megállni a középszerűségben.

A szeretet nem érzelem, hanem döntés. Nem elvont eszme, hanem konkrét tett: egy figyelmes szó, egy meghallgatott panasz, egy lelkiismeretesen elvégzett munka, egy türelmes válasz a családban.

Iskolásként ez azt jelenti: nem alibiből tanulok, hanem felelősen készülök arra, hogy egyszer mások javára legyek. Fiatal felnőttként: keresem hivatásomat, nemcsak önmegvalósításból, hanem szolgálatként. Dolgozó emberként: a mindennapi kenyérért való küzdelmemet Isten elé viszem, és nem keményedem meg a nehézségekben. Idősként: nem keserű számadást tartok, hanem átadom a tapasztalat bölcsességét és imádkozom a fiatalabbakért.

Az ítélet evangéliuma valójában reménység. Mert nem arról szól, hogy Isten lesben áll, hogy elbukjunk, hanem arról, hogy Ő már most jelen van az életünkben. Minden alkalom, amikor szeretünk, Vele találkozunk. És minden mulasztásunk ellenére van visszaút. A nagyböjt nem a kétségbeesés ideje, hanem a felébredésé. Ma lehet másképp dönteni.

Krisztus-követőként nem kényelmesedhetünk el: a hit nem magánügy, hanem küldetés. A kétkedőnek pedig ezt üzeni ez az ige: próbáld ki a szeretetet. Kezdd kicsiben. Isten nem elméletekben, hanem az irgalmasság konkrét tetteiben válik tapasztalattá.

Amikor majd szembenézünk életünk Urával, nem az lesz a döntő, mennyire volt zajos vagy sikeres az életünk, hanem hogy volt-e benne szeretet. A nagyböjt első hetének hétfőjén ezért a kérdés egyszerű és személyes: ma kiben ismerem fel Krisztust?

Ne halogasd. A Király ma is ott áll a legkisebbekben.

Imádság

Urunk Jézus Krisztus,
nyisd meg szemünket, hogy felismerjünk Téged a ránk bízott emberekben.
Szabadíts ki a közönyből, a kényelemből és a félelemből.
Adj bátorságot a szeretet konkrét tetteihez,
hogy életünk Benned és Veled váljon áldássá mások számára.
Ámen.

Útravaló:

A szeretet ma kezdődik – abban, akivel ma találkozol.

A puszta estéje – a hűség csendje - nagyböjt 1. vasárnapja – esti gondolat és ima

Szentírási alap: Mt 4,1–11

„Akkor elhagyta őt a kísértő, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.” (Mt 4,11)

Reggel a puszta útjáról elmélkedtünk. Most este van. Csendesebb minden. A nap döntései mögöttünk vannak. A kérdés már nem az, mit kellene tennem – hanem az: hogyan tettem?

A puszta nemcsak a nagy próbatételek ideje. A puszta minden olyan helyzet, ahol ma választanom kellett.

Talán apró dolgokban:

– türelmes voltam-e, amikor fáradt voltam?

– igazat mondtam-e, amikor egyszerűbb lett volna hallgatni?

– szeretettel szóltam-e, amikor ingerült voltam?

– imádkoztam-e, vagy csak rohantam tovább?

A kísértések ma sem voltak látványosak. Nem köveket kellett kenyérré változtatni. De lehet, hogy kísértett a gyors megoldás. A kényelmesebb út. A „majd holnap” halogatása.

És talán volt olyan pillanat, amikor bizonyítani akartunk. Amikor jólesett volna visszavágni. Amikor a siker fontosabbnak tűnt a hűségnél.

Az esti csendben nem vádolni kell magunkat – hanem igazat mondani Isten előtt.

Jézus a pusztában nem azért győzött, mert nem volt kísértés, hanem mert az Atyához ragaszkodott. A mi estéink akkor válnak áldássá, ha mi is ragaszkodunk hozzá – akár győztünk ma, akár elestünk.

Ha ma hűséges voltál valamiben, még ha csak egyetlen döntésben is – adj hálát.

Ha elbuktál – ne menekülj. A nagyböjt nem a tökéletesek ideje, hanem a visszatérőké.

A kísértő távozik. Ez a mai evangélium reménye. Nem marad örökké. A harc nem végtelen. Isten nem hagy egyedül a pusztában.

És talán ma este a legfontosabb döntés ez: nem a hibáimra nézek, hanem arra, aki ma is velem volt.

Az angyalok szolgáltak Jézusnak. Isten vigasztalása mindig a hűség után érkezik – néha csendben, néha észrevétlenül, de valóságosan.

Esti ima

Urunk Jézus Krisztus,
a nap végén eléd hozom mindazt, ami ma történt.
Köszönöm a kegyelmet, amelyben részesítettél,
a csendes erőt, amellyel megtartottál.

Bocsásd meg, ahol a könnyebb utat választottam.
Bocsásd meg a türelmetlenséget, a hallgatást,
amikor szólnom kellett volna,
és a szót, amikor inkább hallgatnom kellett volna.

Taníts meg a holnapi napon jobban figyelni Igédre.
Őrizd meg közösségemet, családomat, szeretteimet,
azokat is, akikkel ma nehéz volt együtt haladni.

Add, hogy a puszta ne félelmet,
hanem bizalmat szüljön bennem.
És ha gyenge vagyok, emlékeztess:
Te már győztél.

Ámen.

Jó éjt gondolat

A nap végén nem az számít, hányszor volt nehéz, hanem hogy kihez térsz vissza a csendben. Jó éjszakát, Isten őrizzen az éjszaka békéjében.

Nagyböjt első vasárnapjának szentmiséje és előadás: „A szerzetesi élet a Katolikus Egyház Katekizmusában” - címmel a 1:08, 20 másodperctől

.Székelyudvarhelyi Kódex 500 éves évfordulója kapcsán - 1 óra 8 perctől és 20 másodperctől van az előadás 

..

A puszta útja – a döntés szabadsága - nagyböjt 1. vasárnap, reggel

Szentírási alap: Mt 4,1–11

Nagyböjt első vasárnapján az evangélium a pusztába vezet bennünket. Máté evangéliuma negyedik fejezetében azt halljuk, hogy Jézus – miután megkeresztelkedett – nem a sikerek, hanem a csend, a magány és a kísértés helyére megy. A Lélek vezeti oda. Nem véletlenül.

A puszta nem kitérő az üdvösség útján, hanem része annak.

A kísértések jól ismerősek.

„Mondd, hogy ezek a kövek kenyérré váljanak.”

A szükségből csinálj lehetőséget. Használd fel az erődet magadért. A mai világ ezt suttogja: ha tudsz, tedd meg; ha megteheted, élj vele. Kényelem, biztonság, azonnali megoldás. De Jézus válasza világos: „Nemcsak kenyérrel él az ember.” Az ember több, mint a szükségletei. Aki csak a komfortját védi, lassan elveszíti a lelkét.

„Vesd le magad… az angyalok majd megmentenek.”

Bizonyíts! Mutasd meg, hogy Isten veled van. A kísértés itt finomabb: vallásos köntösbe öltözik. Olyan hitet kínál, amely látványos, de nem bizalomra, hanem önigazolásra épül. Jézus nem manipulálja az Atyát. Nem teszi próbára Istent. A hit nem vakmerő mutatvány, hanem hűséges ráhagyatkozás.

„Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.”

Hatalom, befolyás, siker – gyorsabb út, kereszt nélkül. Hány döntésünkben jelenik meg ez a logika? Egy kis megalkuvás a karrierért. Egy félrenézés a békességért. Egy hallgatás az igazság helyett. Jézus nemet mond. Mert tudja: aki rossz forrásból fogad el ajándékot, az az ajándékkal együtt a szívét is odaadja.

Nagyböjt elején ez a kérdés áll előttünk: mi formálja a döntéseinket? A félelem? A hiány? A bizonyítási vágy? A sikeréhség? Vagy az Atyába vetett bizalom?

Fiatal testvérem, aki keresed önmagad: nem attól leszel valaki, hogy mindent kipróbálsz, hanem attól, hogy megtanulsz nemet mondani arra, ami szétszór.

Dolgozó édesapa, édesanya: nemcsak kenyérrel tartod életben a családodat, hanem azzal is, hogy hűséges vagy, igaz vagy, és imádságban hordozod őket.

Idős testvérünk: az életed pusztái nem voltak hiábavalók; Isten ott formált, ahol a leginkább kiszolgáltatottnak érezted magad.

A puszta nem a kudarc helye, hanem a tisztulásé. Ott derül ki, hogy kihez tartozunk. Jézus nem csodával, nem erődemonstrációval, hanem az Ige szavával győz. Ez a mi fegyverünk is: Isten szava, amely emlékeztet arra, kik vagyunk és Kihez tartozunk.

Nagyböjt nem önsanyargatás, hanem rendrakás a szívben. Letisztítani, mi az első. Visszatenni Istent a középpontba. Konkrétan: időt adni az imádságnak, elengedni egy fölösleges kényelmet, kimondani az igazat, megbocsátani ott, ahol eddig csak gyűlt a keserűség.

Az evangélium nem elmélet. A családi asztalnál, a munkahelyi döntésben, a konfliktus közepén válik valósággá.

És a történet vége remény: a kísértő távozik, az angyalok szolgálnak. A hűség nem marad gyümölcs nélkül. Aki Istenre bízza magát, nem marad magára.

Ma reggel ne félj a pusztádtól. Lehet, hogy éppen ott készít Isten valami nagyobbra. Ne a köveket nézd, hanem azt, aki szólni tud felettük.

Ima

Urunk Jézus Krisztus,
Te vállaltad a pusztát és a kísértést, hogy megmutasd: az ember Istenben erős.
Taníts meg bennünket különbséget tenni szükség és mohóság, bizalom és vakmerőség, hűség és megalkuvás között.
Adj tiszta szívet, hogy Téged imádjunk egyedül.
Amikor gyengék vagyunk, emlékeztess Igédre;
amikor elbizonytalanodunk, erősíts jelenléteddel;
és vezesd végig nagyböjti utunkat a húsvéti öröm felé.
Ámen.

Útravaló

Aki a pusztában is hűséges marad Istenhez, az megtapasztalja, hogy a legnagyobb győzelem a szív csendjében születik meg.

„Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket” – szombat reggel hamvazószerda után

 

Szentírási alap: Lk 5,27–32

Nagyböjt első napjai mindig csendesebbek. A hamu még ott van a homlokunk emlékében: „Emlékezz ember…” – és mi emlékezünk. Törékenyek vagyunk. Időnk véges. Szívünk megosztott.

A mai evangéliumban Jézus elmegy a vámos asztala mellett. Lévi ott ül a pénznél, a megszokott életében, a maga kompromisszumaival. És Jézus csak ennyit mond: „Kövess engem!” (Lk 5,27–32). Nincs hosszú magyarázat. Nincs feltétel. Nincs előszűrés. Meghívás van.

És Lévi feláll.

Itt feszül a történet belső drámája: egy ember, aki kényelmesen berendezkedett – talán megvetetten, talán gazdagon, talán belül üresen – egyszer csak dönt. Feláll attól az asztaltól, amely biztonságot adott neki. Otthagyja azt, amihez hozzászokott. Nem azért, mert minden világos lett, hanem mert megszólították.

Mi viszont sokszor ülünk tovább.

A megszokás asztalánál.

A kényelmünk asztalánál.

A „majd egyszer” asztalánál.

Nagyböjt első szombatján az evangélium nem bonyolult üzenetet ad, hanem éles kérdést: melyik asztalnál ülök, és kész vagyok-e felállni, ha Krisztus hív?

1. A hívás nem az erőseknek szól, hanem az őszintéknek

Jézus nem a templom elitjét választja ki elsőként. Nem a példa adókat. A farizeusok zúgolódnak is: „Miért esztek és isztok vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus válasza a nagyböjt kulcsa:

„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.”

Ez teológiailag radikális kijelentés. Isten nem azért jön, mert mi rendben vagyunk, hanem mert nem vagyunk rendben. A megtestesülés nem jutalom, hanem irgalom. A kereszt nem erkölcsi díszlet, hanem gyógyítás.

A mai ember két véglet között él.

Az egyik azt mondja: „Nincs bűn, csak életstílus.”

A másik azt suttogja: „Túl nagy a bűnöm, nekem már nincs esély.”

Jézus egyiknek sem ad igazat.

Van bűn – de nagyobb az irgalom.

Van seb – de van Orvos is.

A fiatalnak, aki önmagát keresi: nem kell előbb „kész emberré” válnod, hogy Krisztushoz mehess.

A családért dolgozónak: a fáradtságodban is hív az Úr, nem csak a vasárnapi rendezettségedben.

Az idősnek, aki visszatekint: nem a múltadé az utolsó szó, hanem Isten irgalmáé.

A hűséges hívőnek pedig: vigyázz, nehogy a farizeus zúgolódása lopózzon a szívedbe.

2. A felállás mindig konkrét

Lévi nem csak meghatódik. Feláll. Vendégséget ad. Új közösségbe lép. A hit nem érzés, hanem irányváltás.

Nagyböjtben nem az a kérdés, hogy mit érzek, hanem hogy mit hagyok ott.

– Milyen szokást?

– Milyen haragot?

– Milyen önigazolást?

– Milyen kényelmes közönyt?

A felgyorsult világban Krisztust követni ma azt jelenti:

• a családban nem a sértettséget táplálom, hanem a kiengesztelődést keresem;
• a munkában nem a minimumot adom, hanem tisztességgel dolgozom;
• az iskolában nem sodródom a tömeggel, hanem vállalom a tisztaságot;
• konfliktusban nem az utolsó szóért harcolok, hanem az igazság és szeretet egyensúlyáért;
• kudarcban nem feladom, hanem Istenbe kapaszkodom.

Ez nem moralizálás. Ez követés.

3. A vendégség titka

Lévi lakomát ad, és Jézus ott ül a bűnösök asztalánál. Ez az evangélium botránya és szépsége egyszerre: Krisztus nem kívülről kiabál be az életünkbe, hanem asztalhoz ül velünk.

A kérdés: beengedem-e?

A nagyböjt nem önkínzás, hanem helycsinálás.

Hely Krisztusnak az asztalnál.

Hely az imának a zajban.

Hely a csendnek a rohanásban.

Hely az igaz szónak a megszokott félmondatok között.

A belső feszültség ott oldódik fel, amikor megértjük: nem nekünk kell előbb rendbe tenni az életünket, hogy méltók legyünk. Az Orvos jelenléte tesz rendet.

És amikor Krisztus jelen van, a múlt nem bilincs többé, hanem kegyelem által átformált történet.

4. Ma reggel a döntés ideje van

Szombat van. A hét még előttünk áll.

Lehet, hogy semmi rendkívüli nem történik ma. De egy dolog történhet: felállsz.

Nem látványosan.

Nem drámaian.

Hanem csendben, belül.

És kimondod:

„Uram, követlek. A mai napban. A mai beszélgetésben. A mai munkában. A mai türelemben.”

Ez a nagyböjt igazi kezdete.

Ima

Urunk Jézus Krisztus,

Te nem az igazakhoz jöttél, hanem hozzánk, esendőkhöz.

Köszönjük, hogy ma is megszólítasz.

Adj bátorságot felállni mindattól, ami elválaszt Tőled.

Gyógyítsd sebeinket, tisztítsd szívünket,

és taníts örömmel, hűséggel követni Téged

a családban, a munkában, a csendben és a küzdelmekben.

Ne engedd, hogy közönyössé váljunk,

és őrizz meg minket az önigazultságtól.

Legyél asztalunk vendége és életünk Ura.

Ámen.

Útravaló

A nagyböjt ott kezdődik, ahol ma felállsz, és elindulsz Krisztus után.

Hiányzik-e a Vőlegény? – A böjt igazi kérdése – péntek reggel hamvazószerda után

Szentírási alap: Mt 9,14–15

Nagyböjt első péntekének evangéliumában Jézust a böjtről kérdezik. A válasza meglepő: „Csak nem gyászolhat a násznép, amíg velük van a vőlegény? … Amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor majd böjtölnek.”

Jézus nem szabályt magyaráz, hanem kapcsolatot tár fel. A böjt lényege nem az étel, hanem a Vőlegény – Ő maga. A kérdés nem az, mit eszem vagy mit nem eszem, hanem az: hiányzik-e Krisztus az életemből?

A mai ember rohan. Iskola, munka, határidők, bevásárlás, telefon, üzenetek. Sok minden tölti ki a napunkat – de mi tölti ki a szívünket? Lehet, hogy tele a naptárunk, mégis üres a belső világunk. A böjt ezt az ürességet meri komolyan venni.

A fiatal, aki önmagát keresi, gyakran kívülről vár választ: visszajelzésekből, teljesítményből, kapcsolatokból. A családjáért dolgozó ember erejét a mindennapi kenyérért adja. Az idős ember visszanéz, és talán megkérdezi: mi marad mindebből? Jézus válasza mindannyiunknak szól: ha a Vőlegény nincs jelen, minden öröm törékeny.

A böjt nem önkínzás. Nem vallási teljesítmény. Hanem annak beismerése: nem elég nekem a felszín. Nem elég a siker, a kényelem, az elismerés. Többre vágyom. Istenre vágyom.

És itt kezdődik a belső feszültség. Mert szeretjük a komfortot. Szeretjük, ha minden kéznél van. A nagyböjt viszont azt mondja: merj lemondani valamiről, hogy helyet csinálj Valakinek.

A böjt lehet egyszerű és konkrét. Kevesebb zaj. Több csend. Kevesebb azonnali reakció. Több türelem. Kevesebb sértődöttség. Több megbocsátás. Kevesebb önigazolás. Több igazság.

A böjt megtanít arra, hogy ne a pillanat vezessen. Hogy ne a hangulat döntsön. Hogy a szabadságom ne azt jelentse: mindent megtehetek, hanem azt: képes vagyok a jó mellett dönteni.

Talán valaki azt kérdezi: miért fontos ez? Nem lehetne egyszerűen csak élvezni az életet? De ha nincs mélység, az élvezet gyorsan kiüresedik. Ha nincs örök távlat, a siker sem ad békét. A böjt nem elvesz, hanem tisztít. Nem szűkít, hanem rendez.

A hívő ember számára is figyelmeztetés ez. Lehet templomba járni megszokásból. Lehet imádkozni rutinból. De Krisztus nem szokás, hanem Vőlegény. Élő kapcsolat. Ha nem hiányzik, ha nem vágyom rá, akkor valami megfakult bennem.

Nagyböjt arra hív, hogy újra személyessé váljon a hit. Hogy ne csak „vallásos” legyek, hanem Krisztus-követő. A családban: türelmesebben. A munkában: tisztességesebben. A konfliktusban: béketeremtőként. A kudarcban: bizalommal. A bizonytalanságban: reménnyel.

A Vőlegény egyszer „elvétetett” – a kereszten. De éppen ott mutatta meg, mennyire szeret. A böjt ezért nem szomorúság, hanem várakozás. Nem hiány, hanem vágy a teljességre.

Ma, a rohanás közepén, talán csak egy rövid kérdés fér bele a napunkba:

Van-e hely Krisztusnak bennem?

Ha igen, erősítsd meg.

Ha nincs, nyisd meg.

A böjt nem arról szól, hogy kevesebb legyen az életed, hanem arról, hogy több legyen benne Krisztus. És ahol Ő jelen van, ott a leg megfeszítettebb hétköznapban is megszületik a remény.

Rövid ima

Urunk Jézus Krisztus,
Te vagy a Vőlegény, akinek jelenléte öröm, hiánya fájdalom.
Taníts meg bennünket úgy böjtölni, hogy ne pusztán lemondjunk,
hanem jobban vágyjunk Rád.
Tisztítsd meg szívünket a zajtól, az önzéstől és a közönytől.
Adj bátorságot a jó mellett dönteni a hétköznapok apró helyzeteiben,
és erősíts meg, hogy a kereszt útján is hűségesek maradjunk.
Légy jelen családjainkban, munkánkban, döntéseinkben,
hogy életünk Benned találja meg igazi örömét.
Ámen.

Útravaló gondolat

A böjt akkor válik életté, amikor nem csupán valamiről lemondok, hanem tudatosan helyet készítek Krisztusnak a szívemben és a döntéseimben.