Az
elengedés művészete - Keresztény szülői kézikönyv az elengedéshez
Hol
húzódik a szerető szülői aggódás és a kontroll határa?
„Fiam,
miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk.” (Lk 2,48)
–
Megérkeztél? – Ettél valamit? – Kikkel vagy? – Mikor mész haza? – Miért nem
vetted fel a telefont? – Láttam, hogy elérhető voltál… miért nem írtál? – Ki az
az új fiú vagy lány, akivel annyit vagy?
Ismerős
kérdések?
Önmagukban
egyikben sincs semmi rossz.
A szülő
kérdez, mert szeret. Aggódik, mert fontos számára a gyermeke. És hiába lett
tizennyolc, húsz vagy huszonöt éves, a szülői szívben valami különös módon
mindig megmarad abból a kisgyermekből, akinek egykor megfogtuk a kezét, amikor
átment az úton.
Csakhogy
elérkezik az idő, amikor már nem foghatjuk mindig a kezét.
És talán
még nehezebb: amikor már nem is kell.
Az aggódás nem a szeretet hibája
Ne
szégyelld, hogy féltesz valakit, akit szeretsz.
Ha késő
este utazik, természetes, hogy eszedbe jut.
Ha nem
jelentkezik, természetes, hogy aggódsz.
Ha új
városban él, ismeretlen emberek között, természetes, hogy szeretnéd tudni: jól
van-e.
A probléma
nem ott kezdődik, hogy aggódom érte.
Hanem ott,
amikor a saját nyugalmam feltételévé teszem, hogy mindent tudjak róla.
Hol van. -
Kivel van. - Mit csinál. - Mikor ér haza. - Mit evett. - Kivel beszélt. - Miért
nem válaszolt.
És
észrevétlenül megtörténhet, hogy amit én még szerető gondoskodásnak nevezek,
azt ő már ellenőrzésként éli meg.
Ezért
érdemes néha megkérdezni magunktól:
Azért
szeretném tudni, mert neki szüksége van rám – vagy azért, mert én csak akkor
tudok megnyugodni, ha tudom?
Ez a két
dolog nem ugyanaz.
Mária és József is keresték Jézust
A
jeruzsálemi zarándoklat után Mária és József egy teljes nap elteltével veszik
észre, hogy a tizenkét éves Jézus nincs velük.
El tudjuk
képzelni, mit élhettek át. Visszafordulnak. Keresik. Három napig.
Amikor
végre megtalálják a templomban, Mária nem tesz úgy, mintha semmi sem történt
volna:
„Fiam,
miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk.”
Ez nagyon
emberi mondat.
Mária
aggódott. Mária féltette. Mária kereste.
Vagyis a
hit nem azt jelenti, hogy egy szülőnek soha többé nem szabad aggódnia.
De
Jézus válasza új
határt rajzol:
„Nem
tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49)
Mintha azt
mondaná: Édesanyám, szeretlek. Hozzád tartozom. De az életemnek van egy
olyan része, amelyet nem te határozol meg.
És
Máriának ezt is meg kellett tanulnia.
A
Szentírás hozzáteszi: „Anyja szívében megőrizte mindezeket a szavakat.”
(vö. Lk 2,51)
Nem kapott
minden kérdésére azonnal választ.
Mégis
tovább szeretett.
Talán ez
az egyik legmélyebb szülői lecke: nem kell mindent értenem, nem kell mindent
tudnom, és nem kell mindent kézben tartanom ahhoz, hogy továbbra is
szerethessek.
Amikor a telefonból köldökzsinór lesz
A mai
szülők számára az elengedésnek van egy olyan nehézsége, amely Mária és József
korában nem létezett.
A gyermek
fizikailag elköltözhet száz kilométerre – miközben a telefon segítségével
szinte folyamatosan jelen lehetünk az életében.
Üzenetet
küldhetünk. Láthatjuk, hogy megkapta. Néha azt is, mikor volt elérhető.
És ha öt
perc múlva nem válaszol, megszülethet a kérdés: Miért nem ír?
Tíz perc
múlva: Vajon történt valami?
Fél óra
múlva: Felhívom.
A technika
csodálatos lehetőség a kapcsolattartásra.
De könnyen
láthatatlan köldökzsinórrá is válhat.
A gyermek
elköltözött – de mi a telefon segítségével továbbra is megpróbálhatjuk ugyanúgy
követni az életét, mintha még a szomszéd szobában lakna.
Pedig az
elengedéshez ma talán ezt is meg kell tanulnunk: attól, hogy
elérhetem, még nem kell mindig elérnem.
A bizalom mindig vállal valamennyi kockázatot
Amikor
kicsi volt, mi döntöttük el, mikor feküdjön le.
Később már
csak szóltunk: – Ideje lenne aludni.
Most pedig
lehet, hogy hajnali kettőig beszélget valakivel.
Amikor
otthon lakott, láttuk, mit eszik.
Most talán
három napig tésztán él.
Mi
választottuk meg sokáig, hová mehet, mikor jöjjön haza, kikkel töltheti az
estét.
Most már ő
dönt.
És néha
rosszul fog dönteni.
Ez a szülő
számára ijesztő.
De az
önállóságot nem lehet úgy megtanulni, hogy közben minden döntést továbbra is
valaki más ellenőriz.
A bizalom mindig tartalmaz kockázatot.
Nem azért
bízom benne, mert biztos vagyok abban, hogy soha nem hibázik.
Hanem
azért, mert hiszem, hogy képes dönteni, tanulni, hibázni, felelősséget
vállalni és újrakezdeni.
Ez sokkal
mélyebb bizalom.
A „vigyázz magadra” és a „jelentkezz!” között
Apróságnak
tűnik, mégis sokat számít, hogyan búcsúzunk.
Van
különbség aközött,
hogy: „Aztán hívj fel, amikor megérkeztél! És ne felejts el írni este!
Holnap is jelentkezz!”
és
aközött:
„Vigyázz
magadra! Ha megérkeztél, dobj egy üzenetet, hogy tudjam, minden rendben. Örülök
majd, ha mesélsz.”
Az első
könnyen kötelességgé teszi a kapcsolatot.
A második
nyitva hagyja az ajtót.
A szeretet
ugyanis nemcsak azt kérdezi:
„Hogyan
tarthatom vele a kapcsolatot?”
Hanem ezt
is: „Hogyan teremthetek olyan kapcsolatot, amelybe ő is szívesen visszatér?”
Ez nagyon
fontos.
Mert ha
minden telefonbeszélgetés kihallgatássá válik, egy idő után egyre kevesebbet
fog elmondani.
Ha azonban
azt tapasztalja, hogy meghallgatják, nem ítélik meg rögtön, nem kap minden
mondatára három tanácsot, akkor valószínűbb, hogy akkor is telefonál majd,
amikor valóban baj van.
Néha ne tanácsot adj – kérdezd meg, szüksége van-e rá
A szülő
sok mindent előre lát. - Tapasztaltabb. És éppen ezért rettenetesen nehéz
hallgatnia.
A gyermek
mesél valamiről, és már tudjuk is:
– Mit
kellene tennie.
– Mit kellett volna mondania.
– Kivel ne barátkozzon.
– Hogyan ossza be a pénzét.
– Hogyan tanuljon.
– Mikor feküdjön le.
Pedig néha
a legjobb szülői mondat egyszerűen ez:
„Szeretnéd,
hogy mondjak róla valamit, vagy most csak azt szeretnéd, hogy meghallgassalak?”
Ebben
óriási tisztelet van.
Azt üzeni:
Bízom abban, hogy van saját értelmed, saját lelkiismereted és saját életed.
Ha kéred,
melletted állok. De nem akarok helyetted élni.
Három kérdés, mielőtt újra felhívom
Amikor
azon kapom magam, hogy ismét a telefonom után nyúlok, talán érdemes három
másodpercre megállni, és feltenni három kérdést:
1.
Valóban szükséges most keresnem?
Van
valamilyen konkrét okom az aggodalomra, vagy egyszerűen csak hiányzik?
2. Amit
kérdezni akarok, az ő javát szolgálja – vagy az én szorongásomat csillapítja?
3. Ha
most nem hívom fel, képes vagyok-e egy időre Istenre bízni?
Ez a
harmadik talán a legnehezebb.
Mert itt
derül ki, mennyire hisszük komolyan azt, amit annyiszor kimondunk:
Isten
akkor is vele van, amikor én nem vagyok.
Az ellenőrzés mögött gyakran félelem van
Talán nem
is a gyermekünkkel kell először beszélnünk.
Hanem
Istennel.
Uram,
félek.
Félek,
hogy rossz társaságba kerül.
Félek,
hogy csalódni fog.
Félek,
hogy megbántják.
Félek,
hogy eltávolodik tőlem.
Talán még
attól is félek, hogy már nem lesz rám szüksége.
Ezeket nem
kell szégyellni.
De érdemes
kimondani.
Mert amit
nem viszünk Isten elé, azt könnyen ráterheljük arra, akit szeretünk.
És egyszer
csak a gyermeknek kell folyamatos jelentkezésekkel megnyugtatnia a szülőt.
Pedig ez
nem az ő feladata. A szülő szorongását nem a gyermeknek kell hordoznia.
Azt
Isten elé kell vinnünk.
Egy kérdés önmagamhoz
Ma ezt
kérdezem magamtól:
Ha a
gyermekem egy napig nem jelentkezne, mi fájna jobban: az, hogy nem tudom, jól
van-e – vagy az, hogy nélkülem is jól van?
Kemény
kérdés.
De lehet
benne felszabadító igazság.
Mert talán
éppen azért neveltem, hogy egyszer nélkülem is tudjon élni.
Ez nem azt
jelenti, hogy többé nincs rám szüksége.
Csak már másképpen
van rám szüksége.
Nem arra,
hogy minden lépését ellenőrizzem.
Hanem arra, hogy legyen valaki, akinek
bármikor elmondhatja:
„Anya,
apa, ezt most elrontottam…” és
tudja, hogy a válasz nem az lesz: „Ugye megmondtam!”
hanem: „Mondd
el. Itt vagyok.”
Ezen a héten próbáld ki
Válassz ki
egyetlen dolgot, amelyben eddig rendszeresen ellenőrizted.
Talán azt,
mikor ér haza.
Talán azt,
evett-e.
Talán azt,
kivel van.
Talán azt,
miért nem válaszolt rögtön.
Ezen a
héten próbálj meg egyetlen lépést hátralépni.
Ne azért,
mert nem érdekel.
Hanem
éppen azért, mert szereted.
És amikor
megjelenik benned a késztetés, hogy azonnal kérdezz, mondd inkább:
„Uram,
most nem ellenőrizni akarom. Rád akarom bízni.”
Aztán várj
egy kicsit.
Lehet,
hogy hamarosan ő fog jelentkezni.
És talán
azért fog szívesebben jelentkezni, mert érzi: nem számon kérik – várják.
IMA A
BIZALOMÉRT
Uram,
Te tudod, mennyire szeretem.
És azt is tudod, mennyire féltem.
Néha magam sem veszem észre,
mikor lesz a féltésből aggodalom,
az aggodalomból szorongás,
a szorongásból pedig ellenőrzés.
Adj bölcsességet,
hogy felismerjem a határt.
Taníts kérdezni úgy, hogy ne
faggassak.
Taníts érdeklődni úgy, hogy ne ellenőrizzek.
Taníts tanácsot adni úgy, hogy ne akarjak helyette dönteni.
Amikor nem jelentkezik,
adj türelmet.
Amikor másképpen dönt, mint én
tenném,
adj bizalmat.
Amikor hibázik,
adj szeretetet, hogy ne ítéljem el,
hanem segítsem felállni.
És amikor félek érte,
emlékeztess:
mielőtt az én gyermekem lett, már a
Te gyermeked volt.
Amikor én nem látom,
Te látod.
Amikor én nem érem el,
Te elérheted.
Amikor én nem tudom megvédeni,
Te akkor is mellette vagy.
Segíts hát, Uram,
hogy ne a gyermekem állandó ellenőrzésével akarjam legyőzni a félelmemet,
hanem a Benned való bizalommal.
Ámen.
Egy
mondat, amit vigyél magaddal
A
szeretet azt mondja: „Fontos vagy nekem.” Az ellenőrzés azt mondja: „Csak akkor
vagyok nyugodt, ha mindent tudok rólad.” A bizalom pedig ezt: „Nem tudok
mindent rólad – de szeretlek, bízom benned, és Istenre bízlak.”
Szilveszter
Barát
Folytatás:
3. Miért nem hív? Miért nem ír?
Hogyan maradjunk közel úgy, hogy közben teret is adjunk?
