A SÖTÉTSÉGET NEM ÁTKOZNI KELL, HANEM VILÁGOSSÁGOT KELL GYÚJTANI! – Évközi 30. hét hétfő reggel

2026. október 26. 

Szentírás: Ef4,32–5,8

„Egykor ti is sötétségben éltetek, de most már eljutottatok a világosságra az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság fiai!” (Ef 5,8)

Kedves Testvéreim, itt a Barátok templomában, és mindnyájan, akik a Mária Rádión vagy az interneten keresztül lélekben velünk imádkoztok!

Új hét kezdődik. Van, aki kipihenten, reményekkel telve indul neki, más már most fáradt, gondokkal terhelt. Valaki munkába siet, más iskolába készül, valaki betegágyán fekszik, és talán éppen ez a szentmise jelenti számára a nap legfontosabb találkozását Istennel.

Különböző élethelyzetekben vagyunk, de egy valamiben közösek: mindannyiunknak szüksége van világosságra. Nemcsak arra, amely megvilágítja az utat előttünk, hanem arra is, amely segít eligazodni önmagunkban.

Pál apostol ma különös dolgot mond: „Egykor ti is sötétségben éltetek, de most már eljutottatok a világosságra az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság fiai!”

Vagyis egykor még a bűn és a tévelygés sötétségében éltetek, de a keresztségben Krisztus által eljutottatok Isten világosságára. Ezért most már úgy éljetek, hogy gondolataitok, szavaitok és tetteitek is tükrözzék Krisztus világosságát!

De vajon meglátszik ez rajtunk?

Amikor türelmetlenül válaszolunk valakinek, amikor napokig őrzünk egy sérelmet, amikor könnyebben beszélünk mások hibáiról, mint a jótetteikről, vajon milyen világosságot sugárzunk?

Pál apostol egészen gyakorlati útmutatást ad: legyünk egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássunk meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nekünk Krisztusban.

A világosság tehát nem csupán az, amit hiszünk, hanem az is, ahogyan egymással bánunk.

Jézus ezt nemcsak tanította, hanem élte is. Lehajolt a bűnösökhöz, felemelte az elesetteket, és a kereszten még azokért is imádkozott, akik megfeszítették.

Assisi Szent Ferenc megértett valamit ebből a titokból. Nem azzal akarta megváltoztatni a világot, hogy szüntelenül mások hibáit sorolta. Hanem azzal, hogy maga kezdett másként élni. A megvetettben testvért látott, a szegényben Krisztust ismerte fel, a gyűlölet helyére szeretetet akart vinni.

Ez a ferences lelkület ma is időszerű: ne csak azt kérdezzük, miért olyan sötét körülöttünk a világ, hanem azt is, hogy mi mennyi világosságot viszünk bele!

És most váltsuk aprópénzre Isten üzenetét!

Amikor ma szentmise kilépünk a templomból, próbáljunk meg türelmesebben válaszolni annak, akivel nehéz kijönnünk. Tegyünk egy lépést valaki felé, akitől eltávolodtunk. Mondjunk egy jó szót ott, ahol megszoktuk a panaszkodást. És ha ma valaki megbánt bennünket, ne engedjük, hogy a sértettség mondja ki az utolsó szót.

Nem kell mindent egyszerre megváltoztatnunk. De egyetlen szeretetből fakadó döntés már világosságot gyújthat valakinek az életében.

Ehhez az erőt nem pusztán önmagunkból merítjük. Krisztus Igéje megvilágosít, az Eucharisztiában önmagával táplál, a szentek példája pedig bátorít, hogy a szeretet útja járható.

Akik ma nem tudtok fizikailag közöttünk lenni, tudjátok: Krisztus világossága hozzátok is elér. Az imádság, a türelemmel viselt szenvedés, egy szeretettel kimondott szó a betegágy mellett is áldássá válhat.

Kedves Testvéreim!

Ma reggel Krisztus nem azt kéri tőlünk, hogy egyedül világítsuk be az egész világot. Csak azt, hogy ott, ahová ma állított bennünket, ne rejtsük el az Ő világosságát.

Vigyük hát magunkkal erre a hétre a kérdést: Kinek az életében lehetek ma egy kicsiny fénysugár?

Mert ahol Krisztus szeretete rajtunk keresztül eljut valakihez, ott már oszlani kezd a sötétség. Ámen.

MENNYIT ADTAM MA A SZÍVEMBŐL? – Évközi 30. vasárnap estéje

AZ IGE FÉNYÉBEN – A NAP VÉGÉN ISTEN ELŐTT

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 25.

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel!” (Mt 22,37)

Reggel Jézus arra hívott, hogy ne csak ímmel-ámmal szeressünk, hanem egész szívünkkel.

Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, érdemes megállnunk egy pillanatra, és megkérdeznünk: mennyit adtam ma a szívemből Istennek és embertársaimnak?

Talán volt ma egy őszinte imádságod, egy jó szavad, egy figyelmes gesztusod. Talán sikerült türelmesnek maradnod ott, ahol máskor elveszítetted volna a türelmedet. Ezekben a látszólag apró pillanatokban Krisztus szeretete vált láthatóvá.

De lehet, hogy ma sem sikerült minden. Valakit megbántottál, elmulasztottál egy jótettet, vagy éppen önmagaddal voltál túlságosan kemény.

Ne menekülj ezek elől, de ne is engedd, hogy elvegyék a békédet!

Isten nem azért szeret, mert ma mindent jól tettél. Azért tudsz holnap újrakezdeni, mert Ő ma sem szűnt meg szeretni.

Szent Ferenc a leprásban felismerte Krisztust. Mi vajon felismertük-e ma Őt azokban, akikkel találkoztunk? És engedtük-e, hogy saját gyengeségünkben is ránk találjon irgalmas szeretete?

Ma este ne csupán azt vizsgáld meg, mennyire szerettél. Azt is kérdezd meg: engedted-e, hogy Isten szeressen téged?

Mert a szeretet nem a mi teljesítményünkkel kezdődik, hanem Isten ajándékával.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus!

Köszönöm ezt a vasárnapot, Igéd világosságát, az Eucharisztia ajándékát és minden szeretetet, amely ma elért hozzám.

Köszönöm azokat, akik által megtapasztalhattam jóságodat.

Bocsásd meg, amikor csak félig szerettem, amikor önzésem erősebb volt irgalmamnál, amikor nem vettem észre a mellettem élő ember szükségét.

Taníts úgy szeretni Téged, hogy szeretetem mások számára is áldássá váljék.

Gyógyítsd bennem azt, ami szeretni fél, és erősítsd meg azt, ami szeretni akar.

Most kezedbe helyezem örömeimet, mulasztásaimat és holnapom bizonytalanságait.

Uram, segíts, hogy ma este őszintén szembenézzek mindazzal, amit jól tettem és amiben hibáztam, majd mindent a Te irgalmadra bízzak, és szeretetedben megnyugodva, békés szívvel térjek pihenőre.” Ámen.

NEM ELÉG SZERETNI – EGÉSZ SZÍVVEL KELL SZERETNI! – Évközi 30. vasárnap reggel

2026. október 25.

Evangélium: Mt 22,34–40

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel! […] Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!”

Kedves Olvasóim, Testvéreim Krisztusban!

Ma különösen is szeretettel gondolok mindazokra, akik nap mint nap visszatérnek ide, hogy Isten Igéjéből merítsenek erőt. Talán vannak, akik betegségük, idős koruk, távolság vagy életkörülményeik miatt nem juthatnak el a templomba. Szeretném, ha ezek a sorok számukra is az Istennel való találkozás lehetőségét jelentenék.

A mai evangéliumban Jézus a legfontosabbra irányítja figyelmünket: a szeretetre. De nem akármilyen szeretetre!

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel!”

Teljes szívvel szeretni azt jelenti, hogy Istennek nem csupán életünk maradékát adjuk: a megmaradt időnket, figyelmünket, erőnket. Hanem helyet készítünk neki döntéseink, vágyaink és kapcsolataink középpontjában.

Teljes lélekkel szeretni azt jelenti, hogy akkor is ragaszkodunk hozzá, amikor nehéz imádkozni, amikor elfáradunk, vagy amikor nem érezzük közelségét.

Egész értelmünkkel szeretni pedig azt jelenti, hogy keressük az igazságot, megismerjük hitünket, és életünket Krisztus tanításához igazítjuk.

Jézus azonban hozzáteszi: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!”

Önmagunk helyes szeretete annak felismerése, hogy mi is Isten szeretett gyermekei vagyunk. De a szeretet nem állhat meg önmagunknál.

Szent Ferenc akkor értette meg ezt igazán, amikor odalépett a lepráshoz, akit korábban elkerült. A megvetett emberben felismerte Krisztust.

Jézus pedig a kereszten megmutatta a szeretet legnagyobb mélységét: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)

Kedves Testvérem!

Ma ne csupán azt kérdezd: „Szeretem-e Istent?”, hanem ezt is: „Meglátja-e valaki az életemben, hogy szeretem Őt?”

Talán egy megbocsátásban, egy telefonhívásban, egy türelmes meghallgatásban vagy egy csendben elmondott imádságban.

Ehhez kérjünk erőt Krisztustól, aki Igéjével megvilágosít, az Eucharisztiában pedig önmagával táplál bennünket.

Mert a szeretet nem attól lesz nagy, hogy sokat beszélünk róla, hanem attól, hogy valaki általunk megtapasztalja Isten jóságát.

Vasárnapi útravaló: Ma tegyél meg egy konkrét jót valakiért, akitől semmit sem vársz viszonzásul!

Uram Jézus, taníts engem egész szívvel szeretni Téged, önmagamat helyesen elfogadni, és embertársaimban felismerni a Te arcodat. Add, hogy szeretetem ne csak szó legyen, hanem mindennapi életem tanúságtétele. Ámen.

HARMINCÖT ÉV – ÉS MENNYIVEL LETT JOBB A VILÁG? - Hálaadás a múltért, felelősség a jelenért, küldetés a jövőért

Ünnepi szentbeszéd a Zetelaki Szent Imre cserkészcsapat alapításának 35. évfordulóján

Olvasmány: 1Sám 3,1–10 Evangélium: Mt 5,13–16  

„Úgy világítson világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16)

Kedves Cserkésztestvéreim! Kedves Fiatalok, Szülők, Vezetők! Kedves Ünneplő Testvéreim!

Harmincöt év! Egy ember életében is jelentős idő, egy közösség életében pedig már történelem.

Ma azért gyűltünk össze Isten oltára körül, hogy hálát adjunk a zetelaki Szent Imre cserkészcsapat harmincöt esztendejéért.

De vajon mit ünneplünk igazán? A táborokat, kirándulásokat, közös élményeket? A régi barátságokat, az emlékeket, amelyek ma újra megelevenednek?

Ezt is. De ennél sokkal többet!

Ma azt ünnepeljük, hogy harmincöt évvel ezelőtt elvetettünk egy magot, amelyből Isten kegyelmével élet fakadt, és amely azóta is teremheti a hit, az emberség és a szeretet gyümölcseit.

Engedjétek meg, hogy egy pillanatra személyesen is visszatekintsek.

Amikor káplánként itt szolgáltam Zetelakán, különösen szívemen viseltem a gyermekek és fiatalok lelki nevelését. Már a kommunista rendszer idején is igyekeztem mindent megtenni, amit a körülmények lehetővé tettek, hogy közelebb kerüljenek Istenhez.

Papi jelmondatom Jézus főpapi imájából származik: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.” (Jn 17,19)

Ez számomra sohasem csupán egy szép mondat volt. A fiatalokért végzett szolgálatban különösen is igyekeztem megélni.

Aztán elérkezett 1989, és új lehetőségek nyíltak meg előttünk. Úgy láttam, hogy a cserkészet kiváló út lehet a gyermekek és fiatalok hitbeli, erkölcsi és közösségi nevelésére.

Incze Benjamin plébános úr támogatásával így alapítottuk meg a cserkészcsapatot, amelyet Szent Imre herceg oltalmába ajánlottunk. Akkor még nem tudhattuk, mi lesz belőle. De hittük, hogy érdemes elkezdeni.

Ma, harmincöt év múltán, ezért is hálát adunk Istennek!

Kedves Testvéreim!

A mai olvasmányban a fiatal Sámuellel találkoztunk, aki a főpap segítségével megtanulta felismerni Isten hangját, és kimondani: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”

Vajon nem ez a keresztény nevelés egyik legfontosabb feladata? Segíteni a fiatalnak, hogy a világ sokféle hangja között meghallja Isten hívását.

Mert nem elég megtanítani egy gyermeket arra, hogyan boldoguljon az életben. Arra is meg kell tanítani, hogy miért él, milyen értékekért érdemes küzdenie, és hogyan válhat mások számára áldássá.

A cserkészfogadalom így kezdődik: „Fogadom, hogy híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, hazámnak, nemzetemnek és embertársaimnak tartozom.”

Isten, haza, nemzet és embertárs! Nem puszta szavak, hanem életprogram.

Istent szeretni azt jelenti, hogy kapcsolatban élünk vele, és engedjük, hogy alakítsa szívünket.

Hazánkat, nemzetünket szeretni azt jelenti, hogy megbecsüljük örökségünket, és felelősséget vállalunk közösségünkért.

Embertársunkat szeretni pedig azt jelenti, hogy nemcsak magunknak élünk, hanem észrevesszük a másikat.

A cserkészet nemcsak életrevaló, hanem emberséges embereket akar nevelni.

És itt hadd osszak meg veletek egy emléket, amely harmincöt év távlatából is elevenen él bennem. Emlékszem egy negyedik osztályos kis cserkészre. Még az arca, a hajának színe is előttem van. Egy alkalommal nyiratkozni ment. Miközben várakozott, egy idősebb asszony megkérte, hogy hozzon neki kenyeret az üzletből. A kisfiú készségesen elment, megvásárolta a kenyeret, majd visszavitte, és a visszajáró pénzt is át akarta adni.

Az asszony azonban így szólt:

– Tartsd meg, fiam, és vegyél magadnak valami édességet!

A gyermek pedig ezt válaszolta:

– Köszönöm szépen, de nem fogadhatom el, mert ez volt a mai jótettem!

Az asszony egészen meglepődött. Nem értette, hogy egy gyermek miért nem akar jutalmat azért, mert segített valakinek.

Pedig a kis cserkész nagyon is értette! Megtanulta, hogy a szeretet nem üzlet, a jóság nem eladó, és nem minden jócselekedetért jár fizetség.

Kedves Testvéreim! Ez a gyermek talán észre sem vette, de akkor megvalósította a mai evangéliumot.

Jézus azt mondja: „Ti vagytok a világ világossága.” Nem azt mondja, hogy majd egyszer azok lesztek, ha felnőttök, ha nagy dolgokat visztek véghez. Hanem azt: Ti vagytok! Most! Ott, ahol éltek! Egy gyermek is lehet világosság. Egy apró jótett is lehet fény valakinek az életében.

És gondoljunk csak bele: harmincöt év alatt hány ilyen apró, észrevétlen jócselekedet történhetett? Hány ember kapott segítséget, hány fiatal tanult meg másokért élni? Ezeket nem tartja számon semmiféle évkönyv. De Isten számontartja őket.

És talán éppen ezek a harmincöt esztendő legértékesebb gyümölcsei.

Kedves Cserkészek! Nem véletlenül választottuk a csapat védőszentjéül Szent Imre herceget. Ő nem azért lett szent, mert királyfi volt, hanem mert fiatalon komolyan vette Istent.

Példája ma is arra tanít, hogy az ember igazi nagysága nem a sikerben, a hatalomban vagy az elismerésben rejlik, hanem a tiszta szívben, a hűségben és a szolgáló szeretetben.

Ezért szeretném különösen is a fiatalok szívébe vésni: Nem kell megvárnotok a felnőttkort ahhoz, hogy értékes emberek legyetek! Nem kell megvárnotok a holnapot ahhoz, hogy ma jót tegyetek!

A cserkészetben megtanult becsületesség, felelősség és szolgálatkészség nem ér véget akkor, amikor levesszük az egyenruhát. Éppen a mindennapi életben kell gyümölcsöt teremnie.

Ma más kihívásokkal találkozunk, mint harmincöt évvel ezelőtt. Akkor külső korlátok nehezítették az ifjúság nevelését. Ma a figyelem szétszórtsága, az értékek bizonytalansága, az önzés és a közösségek gyengülése, széthúzása jelenthet akadályt.

Ezért a cserkészet küldetése ma nem kevésbé fontos, mint harmincöt évvel ezelőtt. Csak a körülmények változtak meg.

Kedves Ünneplő Testvéreim!

Lord Baden-Powell, a cserkészet alapítója, halála előtt irt búcsúüzenetében ezt hagyta örökül: „Próbáljátok meg ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok.”

Milyen egyszerű, mégis milyen hatalmas életprogram! Ahol élsz, dolgozol, tanulsz, ott legyen egy kicsit jobb a világ azért, mert te is ott vagy!

És vajon nem ugyanezt kéri Krisztus, amikor azt mondja: „Úgy világítson világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és magasztalják mennyei Atyátokat!”

A keresztény cserkész nem önmagát akarja megmutatni, hanem életével Krisztus világosságát továbbadni.

Ezért ma szeretettel kérdezem az egykori cserkészeket: mit őriztetek meg abból, amit megfogadtatok? Él-e még bennetek a szolgálat, a becsületesség, az Isten iránti hűség?

A mai cserkészeket: készek vagytok-e tovább vinni ezt az örökséget?

A vezetőket pedig arra kérem: ne feledjétek, hogy nem csupán programokat szerveztek, hanem emberi életeket formáltok!

Hálát adunk mindazokért, akik harmincöt éven át, nehézségek és akadályok ellenére is életben tartották a csapatot. A vezetőkért, a szülőkért, a támogatókért, minden egykori és jelenlegi cserkészért. És hálával emlékezünk azokra is, akik már nincsenek közöttünk.

Kedves Cserkésztestvéreim!

Harmincöt évvel ezelőtt elindult valami itt, Zetelakán. Egy kis közösség, egy reménység, egy szolgálat.

Azóta sok minden megváltozott. De egyvalaminek nem szabad megváltoznia: annak a lelkületnek, amely a kis cserkészt arra indította, hogy jót tegyen, és érte semmit se várjon.

Mert nem az mutatja meg egy cserkészcsapat igazi nagyságát, hány tábort szervezett vagy hány kilométert gyalogolt, hanem az, hogy mennyi jóságot, szeretetet, hitet és emberséget adott a világnak.

Ezért ma ne csak azt kérdezzük: mit kaptunk a cserkészettől? Hanem azt is: mit adtunk általa másoknak?

És amikor újra elhangzik a jól ismert cserkészköszöntés: „Légy résen!”, halljuk meg benne Krisztus hívását is!

Légy résen, hogy észrevedd a jót, amit megtehetsz!

Légy résen, hogy észrevedd a testvért, akinek segíthetsz!

Légy résen, hogy meghalld Isten hangját, aki ma is számít rád!

Adja Isten, hogy amikor majd újabb évtizedek múltán visszatekintenek erre a csapatra, elmondhassák: Zetelaka egy kicsit jobb, emberségesebb, szeretetteljesebb lett azért, mert itt megszületett a Szent Imre cserkészcsapat, és tagjai hűségesek maradtak fogadalmukhoz.

Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentje, könyörögj értünk! Ámen.

NE ENGEDD, HOGY BÁRMI ELSODORJON KRISZTUSTÓL! – Évközi 29. hét, szombat reggel

AZ IGE FÉNYÉBEN – REGGELTŐL ESTIG

Reggeli üzenet

2026. október 24.

Szentírás: Ef 4,7–16

„Akkor majd nem leszünk többé kiskorú gyermekek, akiket mindenféle megtévesztő emberi tanítás és tévedésbe ejtő álnokság megingat és magával sodor.” (Ef 4,14)

Kinek higgyünk? Honnan tudhatjuk, hogy amit Isten nevében hallunk, valóban Istentől származik?

Ezek nem csupán a mi korunk kérdései. Pál apostol már az első keresztény közösségeket is figyelmeztette: a hitben fel kell nőnünk, különben könnyen magukkal sodornak bennünket a megtévesztő tanítások.

Ma különösen is időszerű ez a figyelmeztetés. Vallásos üzenetek, rendkívüli kinyilatkoztatások, világvégét jósoló figyelmeztetések és félelmet keltő próféciák sokasága jut el hozzánk. Gyakran éppen azért hatnak ránk, mert Istenre hivatkoznak, és olyan titkos tudást ígérnek, amelyet mások állítólag nem ismernek.

De vajon minden Istentől származik, ami Isten nevében szól?

A hit érettsége nem abban mutatkozik meg, hogy mindent elhiszünk, hanem abban, hogy megtanulunk különbséget tenni igazság és megtévesztés között.

Pál apostol megmutatja a biztos irányt: növekedjünk Krisztusban, aki az Egyház feje. Ő nem félelemmel akar magához kötni bennünket, hanem igazságban és szeretetben vezetni.

Ezért a keresztény ember számára nem a rendkívüli üzenetek és pecsétek jelentik a biztos tájékozódási pontot, hanem Jézus Krisztus evangéliuma, a Szentírás, az Egyház élő tanítása és a szentségekben megélt közösség.

A valódi hit nem szakít el Krisztus Egyházától, hanem mélyebben egyesít vele.

Ma érdemes megkérdeznünk önmagunktól: Amit hallgatok, olvasok és továbbadok, közelebb vezet Krisztushoz, erősíti az Egyház egységét, növeli bennem a szeretetet? Vagy inkább félelmet, bizalmatlanságot és megosztottságot szül?

Ne feledjük: nem minden hang Isten hangja, még akkor sem, ha az Ő nevében szól.

Aki Krisztusba kapaszkodik, annak nem kell minden új tanítás után futnia. Mert az igazság nem titkos üzenetekben és „dugi” misékben vár ránk, hanem Jézus Krisztusban, aki maga az Út, az Igazság és az Élet.

Uram Jézus, adj világosságot értelmemnek, érettséget hitemnek és alázatot szívemnek, hogy felismerjem igazságodat, és szeretetben hűséges maradjak Hozzád és Egyházadhoz! Ámen. 

MEGÉREZHETTÉK-E MA ÁLTALAM KRISZTUS SZERETETÉT? – Évközi 29. hét péntek este

AZ IGE FÉNYÉBEN – A NAP VÉGÉN ISTEN ELŐTT

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 23. Kapisztrán Szent János áldozópap emléknapja

Szentírás: Ef 4,1–6

„Éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben.” (Ef 4,1–2)

Reggel azzal a kérdéssel indultunk útnak: vajon megérezhetnek-e mások valamit Krisztus szeretetéből, amikor velünk találkoznak?

Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, és lassan véget ér a nap, érdemes visszatérnünk ehhez a kérdéshez.

Ma is sok emberrel találkozhattunk. Voltak, akikkel jó volt együtt lenni, és talán olyanok is, akik próbára tették türelmünket. Akadtak örömteli pillanatok, de bizonyára nehézségek, feszültségek is.

Vajon milyen nyomot hagytunk ma mások szívében?

Volt-e valaki, akit meghallgattunk, amikor szüksége volt ránk? Tudtunk-e szelídek maradni, amikor legszívesebben visszavágtunk volna? Észrevettük-e azt, aki szeretetre, figyelemre vagy egyszerűen egy jó szóra várt?

És ha ma nem mindig sikerült Krisztus szeretetének tanúivá válnunk, ne csüggedjünk!

Isten nem tökéletes teljesítményt vár tőlünk, hanem nyitott, megtérésre kész szívet. Ő látja jó szándékainkat, küzdelmeinket, és ismeri azokat a csendes győzelmeket is, amelyekről rajtunk kívül senki sem tud.

Ma este ne csupán azt kérdezzük, mit végeztünk el, hanem azt is: mennyi szeretetet vittünk abba, amit tettünk.

Mert a nap igazi értékét nemcsak az elvégzett feladatok, hanem a szeretetből fakadó tettek is megmutatják.

És amit ma elmulasztottunk, annak pótlására holnap új lehetőséget kaphatunk.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus!

Most, amikor véget ér ez a nap, megállok előtted. Nem akarok semmit szépíteni vagy elrejteni. Eléd hozom örömeimet, fáradtságomat, sikereimet és mulasztásaimat.

Köszönöm azokat az embereket, akikkel ma találkozhattam. Köszönöm, ha valakinek örömet szerezhettem, ha sikerült türelmesnek, megértőnek vagy segítőkésznek lennem.

Bocsásd meg, ha valakit megbántottam, ha szeretet helyett közömbös voltam, vagy elmulasztottam a jót, amit megtehettem volna.

Taníts holnap újra a Te szelídségeddel szeretni!

Áldd meg azokat is, akiknek ma nem tudtam szeretetet adni.

Most pedig kezedbe helyezem mindazt, ami befejezetlen maradt. Csendesítsd el szívemet, ajándékozz meg békés pihenéssel, és engedd, hogy holnap egy kicsit jobban hasonlítsak Hozzád. Ámen.

MÉLTÓ VAGY-E AHHOZ A SZERETETHEZ, AMELY MEGHÍVOTT? – Évközi 29. hét péntek reggel

AZ IGE FÉNYÉBEN – REGGELTŐL ESTIG

2026. október 23.

Kapisztrán Szent János áldozópap emléknapja

Szentírás: Ef 4,1–6

„Éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben.” (Ef 4,1–2)

Van egy hivatásunk, amely mindannyiunkat összeköt, függetlenül életkorunktól, foglalkozásunktól vagy élethelyzetünktől: meghívást kaptunk a szeretetre. Nem egyszerűen arra, hogy szeressenek bennünket, hanem arra, hogy mi magunk is Isten szeretetének látható jelei legyünk a világban.

Pál apostol ma arra figyelmeztet: éljünk méltón ehhez a meghíváshoz. De mit jelent ez a mindennapokban?

Talán azt, hogy nem vágunk vissza, amikor megbántanak. Hogy türelmesek maradunk azzal, aki próbára tesz bennünket. Hogy nem ragaszkodunk mindenáron a magunk igazához, hanem készek vagyunk meghallgatni a másikat. Hogy a békességet fontosabbnak tartjuk a győzelemnél.

Mindez nem könnyű. Hiszen sokszor éppen azokkal vagyunk a legtürelmetlenebbek, akik a legközelebb állnak hozzánk.

De Jézus nem csupán tanítja a szeretetet. Ő maga mutatja meg, hogyan kell szeretni. Alázatában, szelídségében, megbocsátásában és a kereszten önmagát ajándékozó szeretetében.

Kapisztrán Szent János, a ferences igehirdető is ezt a Krisztust akarta követni és hirdetni. Élete arra emlékeztet, hogy a hit nem maradhat pusztán szép meggyőződés: életünket formáló erővé kell válnia.

Ma talán nem nagy tetteket vár tőlünk az Úr, hanem egyetlen szeretettel kimondott szót, egy türelmes gesztust, egy őszinte megbocsátást.

Álljunk meg egy pillanatra, és kérdezzük meg önmagunktól: Akik ma találkoznak velem, megérezhetnek-e valamit Krisztus szelídségéből és szeretetéből?

Mert kereszténynek lenni nem csupán azt jelenti, hogy Krisztushoz tartozunk, hanem azt is, hogy általunk mások is közelebb kerülhetnek hozzá.

Uram Jézus, taníts ma úgy szeretni, hogy jelenléted felismerhető legyen szavaimban, döntéseimben és tetteimben. Ámen. 

MEGTARTOTT-E MA A SZERETET? – Évközi 29. hét csütörtök este

AZ IGE FÉNYÉBEN – A NAP VÉGÉN ISTEN ELŐTT

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 22.

Szentírás: Ef 3,14–21

„Verjetek gyökeret és vessetek alapot a szeretetben.” (Ef 3,17)

Reggel azzal a kérdéssel indultunk útnak: miből táplálkoznak életünk gyökerei? Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, érdemes visszatérnünk ehhez a kérdéshez. Vajon miből éltünk ma? Mi adott erőt, és mi gyengítette meg bennünk a szeretetet?

Gondoljunk vissza a mai találkozásainkra, beszélgetéseinkre, döntéseinkre! Volt-e olyan pillanat, amikor sikerült türelmesnek maradnunk, pedig nehéz volt? Amikor egy jó szóval, figyelmességgel vagy megbocsátással Isten szeretetének eszközei lehettünk?

És talán voltak olyan pillanatok is, amikor elfogyott a türelmünk, megbántottunk valakit, vagy elmulasztottuk a jót, amit megtehettünk volna.

Ne meneküljünk ezek elől, de ne is engedjük, hogy a bűntudat elvegye szívünk békéjét! Isten nem azért hív ma este önvizsgálatra, hogy összetörjön, hanem hogy irgalmával felemeljen és megújítson.

Pál apostol ma arra tanított, hogy Krisztus szeretete minden ismeretet felülmúl. Ez azt is jelenti, hogy szeretete nagyobb a mai napunk hibáinál, mulasztásainál és gyengeségeinél.

Most már nem kell bizonyítanunk semmit. Elég, ha őszintén megállunk előtte, megköszönjük a kapott jót, irgalmára bízzuk hibáinkat, és engedjük, hogy szeretete átölelje fáradt szívünket.

Mert nemcsak az a fontos, hogyan éltük meg ezt a napot, hanem az is, kinek a kezébe tesszük le, amikor véget ér.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus!

A nap végén megállok előtted. Köszönöm mindazt a jót, amit ma kaptam, és amit kegyelmedből másoknak adhattam.

Bocsásd meg, amikor szeretetem kevésnek bizonyult, amikor türelmetlen voltam, vagy megfeledkeztem Rólad!

Kérlek, erősítsd meg bennem szereteted gyökereit, hogy holnap hűségesebben, szabadabb szívvel és nagyobb bizalommal járhassak Veled!

Most kezedbe helyezem mindazt, amit ma megéltem: örömeimet, küzdelmeimet, sikereimet és csalódásaimat.

Maradj velem az éjszaka csendjében is, hogy holnap ismét a Te szeretetedből meríthessek életet! Ámen.

GYÖKEREZZ MEG A SZERETETBEN! – Évközi 29. hét, csütörtök reggel

AZ IGE FÉNYÉBEN – REGGELTŐL ESTIG

2026. október 22.

Szentírás: Ef 3,14–21

„A hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben.” (Ef 3,17)

Milyen sok mindenre építjük az életünket! Tudásra, munkára, anyagi biztonságra, emberi kapcsolatainkra, saját erőnkre. Mindezek fontosak, de vajon mi történik, amikor valamelyik meginog? Mi tart meg bennünket akkor, amikor elfogy az erőnk, csalódunk valakiben, vagy bizonytalanná válik a holnapunk?

Pál apostol ma térdre borul az Atya előtt, és azért imádkozik, hogy Krisztus a hit által szívünkben lakjék, mi pedig gyökeret verjünk a szeretetben.

Milyen szép kép ez! A fa nem attól marad állva a viharban, hogy milyen magasra nőtt, hanem attól, hogy milyen mélyre eresztette gyökereit. A keresztény ember ereje sem elsősorban abban van, amit elért, hanem abban, hogy kibe kapaszkodik.

De figyeljünk csak! Pál nem egyszerűen arra biztat, hogy szeressünk jobban. Ennél sokkal többet kér: hogy megismerjük Krisztus minden ismeretet felülmúló szeretetét. Mert nem a mi szeretetünk az első, hanem az övé. Ő előbb szeretett bennünket, és ebből a szeretetből meríthetünk erőt ahhoz, hogy mi is szeressünk.

Ez a szeretet nem puszta érzés. Megmutatkozik a türelemben, amikor nehéz valakit elviselni; a megbocsátásban, amikor fáj a sérelem; a hűségben, amikor könnyebb volna feladni; és az apró jótettekben, amelyeket talán senki sem vesz észre.

Ma érdemes megkérdeznünk önmagunktól: miből táplálkoznak életem gyökerei? Félelemből, elismerésvágyból, önmagamba vetett bizalomból, vagy Krisztus szeretetéből?

Engedjük, hogy ma Ő erősítse meg szívünket! Mert aki Krisztus szeretetében gyökerezik, azt a nehézségek megrendíthetik, de nem tudják elszakítani az élet forrásától.

Mai útravalónk: Ma ne csak várd a szeretetet másoktól, hanem te magad légy Isten szeretetének látható jele valaki számára!

Uram Jézus Krisztus! Lakj a szívemben, mélyítsd el bennem szereteted gyökereit! Amikor gyenge vagyok, légy az erőm; amikor bizonytalan vagyok, légy a támaszom! Taníts úgy szeretni, ahogyan Te szeretsz, hogy jelenléted mások számára is megtapasztalható legyen általam. Ámen.

MA KINEK NYITOTTAM MEG A SZÍVEMET? – Évközi 29. hét szerda este

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 21.

Szentírás: Ef 3,2–12

„Krisztus Jézusban az evangélium által a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek.” (Ef 3,6)

Reggel azzal az örömhírrel indultunk útnak, hogy Isten szeretetéből senki sincs kizárva. Krisztusban mindannyiunk számára megnyílt az Atyához vezető út.

Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, érdemes megkérdeznünk: Mi lett ebből az örömhírből a mai napon életemben?

Ma is találkoztunk emberekkel. Voltak, akik örömet szereztek, mások talán próbára tették türelmünket. Lehet, hogy valakinek sikerült mosolyt csalnunk az arcára, de az is lehet, hogy egy meggondolatlan szóval fájdalmat okoztunk.

Vajon ma kit engedtem közel magamhoz? Kinek jutott hely a szívemben? És volt-e valaki, akit közönyömmel, ítélkezésemmel vagy hallgatásommal távol tartottam?

Pál apostol ma arra emlékeztetett, hogy Krisztusban egyetlen test tagjai vagyunk. Nem élhetünk igazán Isten szeretetében úgy, hogy közben bezárjuk szívünket embertársaink előtt.

De ma este ne csupán mulasztásainkat számolgassuk! Vegyük észre azt a sok apró jót is, amelyben Isten szeretete rajtunk keresztül megmutatkozott.

Talán egy türelmes meghallgatásban, egy megbocsátó tekintetben, egy csendes imában valakiért.

És ha ma nem sikerült úgy szeretnünk, ahogyan szerettünk volna, ne csüggedjünk! Isten irgalma holnap is új lehetőséget kínál.

Mielőtt álomra hajtanánk fejünket, gondoljunk arra az emberre, akivel ma a legnehezebb volt szeretetben találkoznunk. Csendben bízzuk őt Istenre.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus!

Köszönöm ezt a napot, minden örömével, találkozásával és nehézségével együtt. Köszönöm, hogy ma is volt helyem a Te szívedben, akkor is, amikor megfeledkeztem Rólad.

Bocsásd meg, ha valakit kizártam szeretetemből, ha ítélkeztem, türelmetlen voltam, vagy elmulasztottam jót tenni.

Taníts úgy tekinteni minden emberre, ahogyan Te tekintesz ránk: irgalommal, türelemmel és reménnyel.

Áldd meg azokat, akikkel ma találkoztam, beszélgettem, különösen azokat, akikkel nehéz volt megértenünk egymást.

Most kezedbe helyezem mindazt, amit ma nem tudtam megoldani, és mindazokat, akiket szívemben hordozok.

Add, hogy holnap ne csupán beszéljek szeretetedről, hanem valaki meg is tapasztalhassa azt általam.

Ámen.

ISTEN TITKA: SENKI SINCS KIZÁRVA A SZERETETÉBŐL – Évközi 29. hét szerda reggel

2026. október 21.

Szentírás: Ef 3,2–12

„Krisztus Jézusban az evangélium által a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek.” (Ef 3,6)

Van egy mélyen emberi vágyunk: szeretnénk valahová tartozni. Szeretnénk tudni, hogy van helyünk valakinek a szívében, hogy számítunk, hogy nem vagyunk idegenek vagy fölöslegesek.

Pál apostol ma Isten nagy titkáról beszél. Arról a titokról, amely Krisztusban vált nyilvánvalóvá: Isten üdvözítő szeretete nem egy kiváltságos csoporté, hanem minden ember előtt megnyílt. Senki sem születik Isten szeretetének meghívásán kívül.

Milyen felszabadító ez az üzenet!

Talán vannak, akik úgy érzik, túl messzire kerültek Istentől. Mások saját gyengeségeik, múltjuk vagy hitük bizonytalansága miatt gondolják, hogy nem méltók hozzá. Megint mások hűségesen járják a hit útját, mégis nehezen fogadják el, hogy Isten ugyanazzal az irgalommal fordul a tőle távol élők felé is.

Krisztus azonban nem falakat építeni jött, hanem megnyitni az Atyához vezető utat.

Ez nem jelenti azt, hogy mindegy, hogyan élünk. Éppen ellenkezőleg! Aki felismeri, hogy Isten szereti és magához hívja, az meghívást kap arra is, hogy életét ehhez a szeretethez igazítsa.

És itt válik személyessé a mai Ige.

Vajon én hogyan tekintek azokra, akik másként gondolkodnak, másként hisznek, vagy éppen eltávolodtak az Egyháztól? Meglátom bennük azt az embert, akit Krisztus szintén keres és szeret?

Szent Ferenc számára minden ember, testvér volt, mert mindenkiben felismerte Isten teremtményét. Ez a testvéri tekintet ma is evangéliumi feladatunk.

Ma próbáljunk úgy közeledni valakihez, hogy ne azt keressük, ami elválaszt bennünket, hanem azt a szeretetet, amely Krisztusban összekapcsolhat.

Mert Isten titka nem csupán megértésre vár, hanem arra, hogy életünkkel láthatóvá tegyük.

Útravaló kérdés: Van-e valaki az életemben, akit én már kizártam a szívemből, miközben Isten még mindig szeretettel keresi őt?

 

HÁNY FALAT BONTOTTAM LE MA A SZÍVEMBEN? – Évközi 29. hét, kedd - Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 20.

„Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és a közéjük emelt válaszfalat lebontotta.” (Ef 2,14)

Ma reggel arra hívott bennünket Isten Igéje, hogy ne falakat építsünk, hanem hidakat. Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, és lassan véget ér a nap, érdemes megállnunk egy pillanatra, és őszintén belenéznünk szívünk tükrébe.

Vajon ma mit építettem: falat vagy hidat?

Talán volt egy pillanat, amikor türelmetlenül válaszoltam.

Amikor könnyebb volt hallgatni, mint szeretettel megszólalni.

Amikor ragaszkodtam a magam igazához, pedig a másiknak talán nem az igazamra, hanem a megértésemre lett volna szüksége.

De talán akadt olyan pillanat is, amikor sikerült legyőznöm önmagamat.

Amikor nem vágtam vissza, amikor meghallgattam valakit, amikor egy mosollyal, egy jó szóval békességet teremtettem.

Isten előtt egyik sem jelentéktelen.

Most ne siessünk tovább! Maradjunk néhány percig csendben, és engedjük, hogy Krisztus megmutassa, hol van még válaszfal a szívünkben.

Mert az esti lelkiismeret-vizsgálat nem önmagunk elítélése, hanem találkozás az irgalmas Krisztussal. Ő nem azért világít rá sebeinkre, hogy megszégyenítsen, hanem hogy meggyógyítson.

És talán ma este éppen az lesz a legnagyobb békességünk, ha belátjuk: nem minden falat tudunk egyetlen nap alatt lebontani, de Krisztussal holnap újrakezdhetjük.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus, Te vagy az én békességem!

Köszönöm ezt a napot, minden szeretetteljes találkozását, minden apró örömét és azokat a nehéz pillanatokat is, amelyekben megmutatkozott szívem gyengesége.

Bocsásd meg, ha ma szavaimmal vagy hallgatásommal falakat emeltem mások közé és magam köré. Gyógyítsd meg bennem a régi sérelmeket, szelídítsd meg büszkeségemet, és adj bátorságot a megbocsátáshoz.

Taníts úgy szeretni, ahogyan Te szeretsz: türelmesen, irgalmasan, feltételek nélkül.

Ma este kezedbe helyezem mindazokat, akikkel békességben vagyok, és azokat is, akikkel még nem sikerült kiengesztelődnöm.

Maradj velem az éjszaka csendjében, Uram, hogy holnap ne falakat építsek, hanem a Te békéd hordozója legyek! Ámen.

Békés, Isten irgalmába simuló, áldott éjszakát kívánok!

Szilveszter barát

KRISZTUS A MI BÉKESSÉGÜNK – ÉPÍTSÜNK HIDAKAT, NE FALAKAT! – Évközi 29. hét, kedd

Reggeli üzenet - 2026. október 20.,

Szentírás: Ef 2,12–22

„Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és a közéjük emelt válaszfalat lebontotta.” (Ef 2,14)

Milyen különös! Az ember évszázadok óta falakat épít. Falakat országok közé, családokba, közösségekbe, s olykor még azok közé is, akiket szeret. Egy sértő szó, egy régi sérelem, egy meg nem bocsátott bántás elegendő ahhoz, hogy két szív eltávolodjon egymástól.

Pál apostol ma azonban örömhírt hirdet: Krisztus azért jött, hogy lebontsa a válaszfalakat, és kiengeszteljen bennünket Istennel és egymással.

Figyeljük meg: az apostol nem azt mondja, hogy Krisztus békességet hozott, hanem azt, hogy Ő maga a mi békességünk!

Micsoda különbség! A béke nem csupán a viták megszűnése, nem a problémamentes élet, hanem egy élő kapcsolat Jézus Krisztussal. Aki Őt befogadja, annak szívében elkezdődhet a kiengesztelődés csodája.

De vajon engedjük-e, hogy Krisztus lebontsa a bennünk emelkedő falakat?

Talán ma éppen valakinek meg kellene bocsátanunk. Talán egy régóta halogatott beszélgetést kellene elkezdenünk. Vagy egyszerűen félre kellene tennünk a büszkeségünket, és megtennünk az első lépést.

Ferences lelkületünk arra tanít, hogy ne várjuk mindig a másiktól a béke első gesztusát. Szent Ferenc nem véletlenül kívánta mindenkinek: „Az Úr adjon neked békét!”

Pál apostol még tovább vezet bennünket: „Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.” (Ef 2,22)

Milyen felemelő! Nem idegenek vagyunk Isten házában, hanem az Ő családjának tagjai. Krisztus a szegletkő, aki összetart bennünket.

Ma reggel, amikor az Eucharisztiában találkozunk Vele, kérjük: ne csak a szívünkbe fogadjuk, hanem engedjük, hogy át is alakítsa azt!

Mert ahol Krisztus helyet kap a szívben, ott a falak helyén hidak épülhetnek.

Legyen ez mai feladatunk: egy falat lebontani, egy lépést tenni valaki felé, és egy kicsivel több békességet vinni a világba.

Áldott, békességben és szeretetben gazdag napot kívánok!

Szilveszter barát

NEM A MÚLTAD HATÁROZ MEG, HANEM ISTEN KEGYELME – Évközi 29. hét hétfő reggel

2026. október 19.

Szentírás: Ef 2,1–10

„Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által. Ez nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.” (Ef 2,8)

Kedves Olvasó!

Új hét kezdődik. Talán vannak közöttünk, akik örömmel, reményekkel indulnak neki, mások fáradtan, gondokkal terhelten, esetleg a múlt hét mulasztásainak, kudarcainak emlékével a szívükben.

Pál apostol ma egy olyan igazságra emlékeztet bennünket, amely képes egészen más megvilágításba helyezni az életünket: Isten nem azért szeret bennünket, mert jók vagyunk, hanem azért válhatunk jobbá, mert Ő szeret bennünket.

Az efezusiakhoz írt levélben Pál nem szépíti az ember állapotát. Beszél bűnről, tévelygésről, lelki halálról. De nem áll meg itt. Egyszer csak felragyog két szó: „De Isten…” Isten, aki gazdag az irgalomban, Krisztussal együtt új életre támasztott bennünket.

Milyen vigasztaló ez!

Mert bizony előfordul, hogy újra ugyanabba a hibába esünk, ugyanazzal a gyengeséggel küzdünk, vagy éppen úgy érezzük, nem jutunk előbbre a lelki életben.

És ilyenkor könnyen elhisszük, hogy Isten is csalódott bennünk.

Pedig Krisztus keresztje éppen az ellenkezőjéről beszél. Isten szeretete nem akkor kezdődik, amikor sikerül megváltoznunk. Az Ő szeretete teszi lehetővé a változást.

De ne feledjük: a kegyelem nem felmentés a jó cselekedetek alól, hanem erőforrás hozzájuk. Pál világosan mondja: Isten arra alkotott újjá bennünket Krisztusban, hogy jótettekben járjunk.

Ezért ma reggel ne csak azt kérdezzük: mit kell elvégeznem ezen a héten? Hanem azt is: kinek lehetek ma Isten irgalmas szeretetének eszköze?

Talán egy jó szóval, egy türelmes meghallgatással, egy megbocsátással vagy egy észrevétlen segítséggel.

És amikor ma az Eucharisztiában Krisztussal találkozunk, ne érdemeinket vigyük elé, hanem nyitott szívünket. Hiszen Ő maga az ajándék, akiből új életünk fakad.

Induljunk hát neki ennek a hétnek bizalommal! Nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy Isten ma is munkálkodjék bennünk. Csak engednünk kell, hogy kegyelme formáljon, és szeretete általunk is eljusson másokhoz.

Áldott, kegyelemben gazdag új hetet kívánok mindnyájatoknak!

Szilveszter barát

KIÉ A KÉPMÁS? – ADD VISSZA ISTENNEK, AMI AZ ÖVÉ! – Évközi 29. vasárnap – Missziós vasárnap

2026. október 18

Szentírás: Iz45,1.4–6; 1Tessz 1,1–5b; Mt 22,15–21

„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” (Mt 22,21)

Van egy különös tulajdonsága a mai világnak: szinte minden igényt tart valamire belőlünk. A munkahely az időnkre, a megélhetés az erőnkre, a család a figyelmünkre, a telefon és az internet a gondolatainkra. A közvélemény azt szeretné, hogy úgy gondolkodjunk, ahogyan a többség. A reklámok azt sugallják, hogy attól leszünk boldogok, amit megszerzünk.

És ebben a nagy forgatagban néha észre sem vesszük, hogy lassan elfogyunk. Mindenkinek jut belőlünk valami, csak éppen Istennek, a szeretteinknek, sőt olykor saját lelkünknek is alig marad valami.

Talán ezért is olyan időszerű Jézus mai mondata: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!”

De vajon mit akar ezzel mondani nekünk, itt, Bélafalván, ezen a vasárnapon?

1. A pénzen a császár képe van. De rajtad kinek a képe?

Az evangéliumban a farizeusok csapdát állítanak Jézusnak. Megkérdezik, szabad-e adót fizetni a császárnak. Akár igennel, akár nemmel válaszol, valakik előtt elveszítheti a hitelét.

Jézus azonban nem engedi, hogy belerángassák ebbe a játszmába. Kér egy pénzdarabot, és megkérdezi: „Kinek a képe és felirata van rajta?”

„A császáré” – felelik. Ekkor hangzik el a jól ismert válasz.

De figyeljük meg, testvéreim! Jézus nem egyszerűen az adófizetésről beszél. Sokkal mélyebbre vezet bennünket.

A pénzen a császár képe van. De az emberen kinek a képe van?

A Szentírás első lapjain olvassuk: Isten a maga képmására teremtette az embert.

Vagyis rajtad, rajtam, mindannyiunkon Isten képmása van!

Ezért mondhatjuk: a pénzből add meg, ami jogosan a császáré, de önmagadat ne add oda semmiféle földi hatalomnak, divatnak, szenvedélynek vagy bálványnak!

Mert a szíved végső soron Istené.

És itt kezdődik a mai evangélium személyes üzenete. Kinek adtam oda a szívemet? Mi irányítja a döntéseimet? Kinek akarok mindenáron megfelelni?

Mert lehet valaki becsületes adófizető, szorgalmas dolgozó, tisztességes családapa vagy családanya, és közben lassan elveszítheti az Istennel való élő kapcsolatát.

Jézus ma nem elvenni akar tőlünk valamit, hanem vissza akar adni bennünket önmagunknak.

2. Isten akkor is munkálkodik, amikor mi nem látjuk

Izajás próféta mai olvasmányában különös dolgot hallunk. Isten Círuszt, egy pogány uralkodót szólít meg, és az ő történelmi szerepén keresztül készíti elő népe szabadulását.

Milyen vigasztaló üzenet ez!

Isten nemcsak a templomban van jelen. Nemcsak akkor munkálkodik, amikor imádkozunk. Jelen van a történelemben, a hétköznapokban, sőt olyan helyzetekben is, amelyekben mi egyáltalán nem számítunk rá.

Gondoljunk csak bele! Hányszor éreztük már, hogy valami nem úgy alakul, ahogyan terveztük! Egy betegség, családi gond, megromlott kapcsolat, anyagi nehézség vagy egy gyermek jövője miatti aggodalom elbizonytalanít bennünket.

És talán feltesszük a kérdést: Hol van most az Isten? Izajás által ma ezt üzeni: „Én vagyok az Úr, és senki más. Rajtam kívül nincs más Isten.”

Nem azt ígéri, hogy minden nehézséget eltüntet. Hanem azt, hogy a nehézségek között sem szűnik meg Istennek lenni.

Testvéreim, a keresztény ember reménye nem abból fakad, hogy minden az elképzelése szerint történik, hanem abból, hogy tudja: az élete Isten kezében van.

3. Assisi Szent Ferenc fiatalon ugyanúgy kereste a boldogságot, mint sokan ma. Vágyott az elismerésre, a sikerre, a gazdagságra. Azt gondolta, ezek teszik naggyá az embert. Aztán találkozott Krisztussal.

És lassan megértette, hogy nem az a fontos, mennyi mindent birtokol, hanem az, hogy kihez tartozik. Ferenc nem azért választotta a szegénységet, mert megvetette a világot. Hanem mert nem akarta, hogy a világ javai birtokolják az ő szívét.

Szabad akart lenni Krisztus számára. És ez a szabadság tette képessé arra, hogy minden emberben testvért lásson. A szegényben, a betegben, az idegenben, még abban is, akivel nehéz volt egyetértenie.

Ferenc nem menekült el a világból, hanem Krisztust vitte bele a világba.

Nem akart új Egyházat alapítani a régi helyett. Alázattal az Egyházban maradt, hűségben a pápához, és ott akarta megélni az evangéliumot a maga radikális egyszerűségében.

Mert felismerte: Krisztust nem lehet igazán követni úgy, hogy közben elszakadunk az ő Egyházának közösségétől.

A ferences lelkület lényege ma is ez: kevesebbet birtokolni, jobban szeretni, egyszerűbben élni, békességet teremteni és örömmel Krisztushoz tartozni.

4. Mit jelent mindez hétfő reggeltől?

Szép dolgokról beszélünk, de mit kezdjünk velük, amikor holnap újra kezdődik a munka, az iskola, a háztartás, a mindennapi küzdelem?

Néhány egészen egyszerű dolgot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Amikor reggel felébredsz, mielőtt a telefonodhoz nyúlnál, fordulj egy pillanatra Istenhez: „Uram, a mai napom is a tied. Segíts, hogy úgy éljek, mint aki hozzád tartozik!” Amikor dolgozol, dolgozz becsületesen. Amikor döntened kell, ne csak azt kérdezd, mi éri meg, hanem azt is: mi helyes Isten előtt? Amikor a családban elfáradtok, és könnyen elszabadulna egy bántó szó, jusson eszedbe: a másik ember is Isten képmását hordozza. Amikor valakiről rosszat hallasz, ne siess továbbadni. Amikor haragszol, próbáld megtenni az első lépést a békesség felé.

És amikor elesel, ne maradj a földön! Krisztus nem azért jött, hogy a bukásainkhoz láncoljon, hanem hogy felemeljen.

Talán éppen ezekben az apró döntésekben válik láthatóvá, hogy valóban Istenéi vagyunk.

5. Ma missziós vasárnapot ünneplünk. Ha misszióról hallunk, talán távoli országokra, idegen népek közé induló szerzetesekre és papokra gondolunk.

Pedig a misszió itt kezdődik, Bélafalván. A családi asztalnál. A szomszéd kapujában. Az iskolában. A munkahelyen. Ott, ahol valaki magányos, beteg, elkeseredett, vagy már régen eltávolodott az Egyháztól.

Szent Pál a tesszalonikai híveknek azt írja, hogy hitük tettekben, szeretetük fáradozásban, reményük pedig állhatatosságban mutatkozik meg.

Milyen szép lenne, ha a mi közösségünkről is ezt ellehetne mondani!

Hogy Bélafalván nemcsak beszélnek Krisztusról, hanem felismerhető a jelenléte az emberek életében. Hogy megtudunk egymásnak bocsátani. Hogy észrevesszük a rászorulót. Hogy nem egymás ellen, hanem egymásért élünk.

Mert a misszió elsősorban nem azt jelenti, hogy sokat beszélünk Istenről, hanem hogy úgy élünk, hogy másoknak kedve támadjon megismerni őt.

6. Az oltártól indul a küldetésünk

És most, testvéreim, nézzünk erre az oltárra! Hamarosan Krisztus önmagát adja nekünk az Eucharisztiában. Ő, aki az Atya tökéletes képmása, nem követel tőlünk semmit, amit előbb maga oda ne adott volna értünk. A kereszten egész életét nekünk ajándékozta.

Amikor ma szentáldozáshoz járulunk, ne csupán vigasztalást kérjünk tőle, hanem erőt is ahhoz, hogy másként éljünk.

Mert a szentmise nem ér véget akkor, amikor kilépünk a templomból. Ott kezdődik az, amit a hétköznapokban kell megélnünk.

Jézus ma megkérdezi tőlünk: Kinek a képmását hordozod? És mi felelhetjük: Uram, a tiedet! - Akkor hát éljünk is úgy, hogy ez látható legyen rajtunk! Adjunk meg mindenkinek mindent, amivel igazságosan tartozunk. De a szívünket, a hitünket, a lelkiismeretünket és életünk végső reményét őrizzük meg Istennek!

És vigyük magunkkal a következő hétre ezt az egyetlen kérdést: Ha valaki az én életemet nézi, felismerheti-e bennem Krisztus arcát? Adja Isten, hogy egyre inkább felismerhesse! Ámen.

NEM VAGY VÉLETLENÜL A VILÁGON – ISTEN SZÁMÍT RÁD! - Évközi 28. hét péntek reggel

Reggeli üzenet

2026. október 16.

Alacoque Szent Margit Mária szűz emléknapja

Szentírás: Ef 1,11–14

„Krisztusban nyertük el mi is az örökséget Isten rendelése szerint, aki mindent szabad elhatározásából tesz.” (Ef 1,11)

Tegnap reggel Pál apostol arra emlékeztetett bennünket, hogy Isten már a világ teremtése előtt szeretettel gondolt ránk, és Krisztusban gyermekeivé fogadott minket. Ma tovább vezeti gondolatainkat: ha Isten gyermekei vagyunk, akkor örökösei is vagyunk. Nemcsak helyünk van az ő szívében, hanem jövőnk is van nála.

Érdemes ezt a mai nap kezdetén egy kicsit ízlelgetnünk.

Mert bizony vannak reggelek, amikor az ember úgy ébred, hogy máris fáradt. Előtte a munka, a sok tennivaló, az otthoni gondok, a megoldásra váró feladatok. Másnak éppen az a nehéz, hogy nincs hová sietnie. Egyedül van, betegséggel küzd, vagy úgy érzi, már senkinek sincs igazán szüksége rá.

És éppen ilyen reggeleken jó meghallani Isten üzenetét: Nem vagy véletlenül a világon! Nem feledkeztem meg rólad! Hozzám tartozol, és számítok rád!

Pál apostol azt is mondja, hogy Isten a Szentlélekkel pecsételt meg bennünket. Milyen szép kép! A pecsét valamikor azt jelezte, hogy valami valakihez tartozik. A keresztségben mi is megkaptuk ezt a pecsétet. Isten magáénak fogadott, és hűséges marad hozzánk akkor is, amikor mi gyengének bizonyulunk.

Ma Alacoque Szent Margit Máriára emlékezünk, aki különös szeretettel fordult Jézus Szíve felé. Élete arra tanít, hogy Krisztus szeretete nem távoli, szép gondolat, hanem valóság, amelyre rá lehet bízni az életünket.

És hol tapasztalhatjuk meg ezt a szeretetet a legmélyebben? Az Eucharisztiában. Amikor szentáldozáshoz járulunk, maga Krisztus jön hozzánk. Nem azért, mert már mindent jól csináltunk, hanem hogy szeretetével megerősítsen, és segítsen jobban szeretni.

Ma vigyünk magunkkal egyetlen elhatározást: akivel találkozunk, éreztessünk meg vele valamit abból a szeretetből, amellyel Isten bennünket szeret. Lehet ez egy türelmes válasz, egy jó szó, egy telefonhívás vagy néhány perc figyelem.

Mert ha valóban Isten gyermekei vagyunk, annak a mindennapi életünkben is meg kell mutatkoznia.

És amikor ma valami nehézzé válik, jusson eszünkbe: nem egyedül kell helytállnunk. Krisztus velünk van, Lelke bennünk él, és az Atya hazavár.

Milyen jó így elindulni egy új napra: nemcsak feladataink vannak, hanem Atyánk is van, aki szeret bennünket!

Áldott, békés pénteket kívánok mindnyájatoknak!