MILYEN ALAPRA ÉPÍTED A MAI NAPODAT? - 23. évközi hét – Szűz Mária szent Neve

2026. szeptember 12., szombat reggel

Szentírás: Lk 6,43–49

„Miért mondjátok nekem: Uram, Uram! – ha nem teszitek meg, amit mondok?” (Lk 6,46)

Ma reggel Jézus két egyszerű képet állít elénk: a fát és a házat. A fát a gyümölcséről ismerjük meg, a házról pedig akkor derül ki, milyen alapra épült, amikor megérkezik az áradás.

Talán a mi életünkben sincs ez másként.

Nem elsősorban abból látszik, milyen keresztények vagyunk, amit mondunk, hanem abból, ami terem körülöttünk. Több lesz-e mellettünk a béke? Tudunk-e megbocsátani? Van-e időnk meghallgatni a másikat? Becsületesen végezzük-e munkánkat? Otthon, a családban is olyanok vagyunk-e, amilyennek mások előtt mutatjuk magunkat?

Jézus ma nem szép szavakat kér. Gyümölcsöt keres.

És ehhez alapra van szükség.

A sziklára építő ember nem az, akinek nincsenek nehézségei. Az ő életében is jön árvíz, szél, fáradtság, csalódás, betegség, bizonytalanság. De van valami, ami megtartja: hallgatja Krisztus szavát – és meg is teszi.

Ma reggel tehát ne csak azt kérdezd: Mit kell ma elvégeznem? Kérdezd inkább: Kire akarom építeni ezt a napot?

Ha Krisztus a szikla, akkor a munka szolgálattá, a találkozás ajándékká, a nehézség növekedéssé, az öröm pedig hálaadássá válhat. Még a pihenés és kikapcsolódás is Isten ajándékává lehet, ha vele éljük meg.

Ma pedig különösen szeretettel ejtjük ki ezt a nevet: Mária.

Szűz Mária szent Nevének emléknapján Égi Édesanyánk névnapját ünnepeljük. Köszöntsük őt gyermekien! Hiszen Mária egész élete megmutatja, mit jelent sziklára építeni: hallotta Isten szavát, befogadta, és életre váltotta.

Boldog névnapot, Égi Édesanyánk!

Taníts bennünket úgy kimondani Istennek az igent, ahogyan te mondtad Názáretben.

Mai útravaló

Mielőtt elindulsz, állj meg egy pillanatra, és mondd:

Jézus, Te légy ma a sziklám!

Mária, fogd a kezem, és segíts, hogy amit Fiad mond, azt ne csak halljam, hanem meg is tegyem.

Add, hogy estére legalább egy jó gyümölccsel több legyen a világban azért, mert ma én is benne éltem. Ámen. 

MOST MÁR NE FUSS – ÉRKEZZ MEG! - 23. évközi hét péntek - Lefekvés előtti gondolatok

2026. szeptember 11.,

„Én tehát úgy futok, hogy célba jussak.” (vö. 1Kor9,26)

Reggel azzal indultunk útnak: ne csak indulj – tudd, Kiért futsz!

Most este pedig talán ezt mondja nekünk az Úr: most már ne fuss tovább. Állj meg. Érkezz meg Hozzám.

Mögötted van egy nap. Voltak benne feladatok, találkozások, örömök, feszültségek, talán sikerek és kudarcok is. Volt, amit jól tettél, és lehet olyan is, amit most másként csinálnál.

Ne kezdd el számolgatni, hány kilométert tettél meg lélekben. Inkább kérdezd meg csendesen:

Uram, merre futottam ma?

Volt-e időm észrevenni Téged?

Emberségesebb lett-e valakinek a napja miattam?

Tudtam-e türelmes lenni, amikor könnyebb lett volna visszavágni?

Volt-e bátorságom nemet mondani arra, ami eltávolít Tőled?

És amikor elfáradtam vagy elestem, engedtem-e, hogy fölsegíts?

Szent Pál futója azért tud kitartani, mert látja a célt. Nekünk azonban még ennél is több adatott: a cél nem valami, hanem Valaki. Krisztus.

Ezért ma este nem kell bizonyítanod semmit.

Amit jól tettél, köszönd meg.

Amit elrontottál, tedd Isten kezébe.

Akit megbántottál, hordozd egy pillanatig imádban.

Amit nem sikerült befejezned, hagyd holnapra.

És ami most túl nehéz ahhoz, hogy tovább cipeld, azt egyszerűen tedd le Krisztus elé.

Nem kell minden versenyt ma megnyerned.

Nem kell minden kérdésre ma választ találnod.

Nem kell mindenkinek megfelelned.

Elég, ha ma este hazatalálsz Krisztushoz.

Esti ima

Uram Jézus, köszönöm ezt a napot és minden lépését.

Köszönöm, hogy akkor is mellettem voltál, amikor nem figyeltem Rád.

Ami jó volt bennem, fogadd el.

Amit elrontottam, bocsásd meg.

Ami fáj, gyógyítsd.

Amitől félek, vedd kezedbe.

Most leteszem előtted a mai nap minden terhét.

Őrizd azokat, akiket szeretek, és adj szívemnek békességet.

Holnap, ha felébredek, újra Veled indulok.

Ámen.

Álomba ringató gondolat

Most már nem kell tovább futnod: hunyd le a szemed – Krisztus virraszt melletted, és az Ő kezében biztonságban van a holnapod is.

NE CSAK INDULJ – TUDD, KIÉRT FUTSZ! - 23. évközi hét péntek reggel

2026. szeptember 11.,

Szentírás: 1Kor 9,16–19.22b–27

„Én úgy futok, hogy célba jussak.” (vö. 1Kor 9,26)

Reggelente mindannyian nekivágunk valaminek. Munkának, tanulásnak, szolgálatnak, utazásnak, találkozásoknak. Van, aki tele tervekkel indul, más fáradtan; van, aki örömmel, más talán úgy ébred: csak valahogy legyek túl ezen a napon.

Szent Pál ma egy futó képét állítja elénk. Azt mondja: ne céltalanul fuss! Tudd, merre tartasz, és főként tudd, Kiért teszed meg az utat.

A keresztény ember számára ugyanis nemcsak az számít, hogy mit végzünk el ma, hanem az is, milyen szívvel tesszük. Lehet dolgozni szeretettel és lehet keserűen. Lehet szolgálni örömmel és lehet állandóan azt számolgatva, mennyit adtam én és mennyit kaptam másoktól. Lehet találkozni valakivel úgy, hogy csak meghalljuk a szavait – és lehet úgy, hogy valóban meghalljuk őt.

Pál még tovább megy: „Mindenkinek mindene lettem.” Nem azért, mert nem volt saját meggyőződése, hanem mert az embert kereste. Közel akart kerülni hozzá, hogy Krisztust közel vihesse hozzá.

Talán ez lehet mai feladatunk is.

Amikor belépsz a munkahelyedre, otthonodba, közösségedbe; amikor találkozol egy nehéz emberrel; amikor valaki türelmet kér tőled – ne csak azt kérdezd: mit akar tőlem? Kérdezd inkább: Uram, hogyan lehetek most általad ennek az embernek ajándék?

És amikor elfáradsz, jusson eszedbe: nem egyedül futsz.

Krisztus ma is melletted halad.

Ő ad értelmet a küzdelemnek, erőt a szolgálathoz és célt az útnak.

Uram, add, hogy ma ne céltalanul fussak, hanem Veled, Feléd – és közben másokat is közelebb vigyek Hozzád. Ámen. 

NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY MEGTEHETTEM-E… - csütörtök este

Esti gondolatok – 2026. szeptember 10.

Szentírás: 1Kor 8,1b–7.11–13

„A tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít.”

Reggel azzal a kérdéssel indultunk: nem az a kérdés, hogy megtehetem-e, hanem az, hogy amit teszek, építi-e a másikat.

Most, amikor lassan elcsendesedik körülöttünk a nap, fordítsuk meg a kérdést:

Mit építettem ma?

1. Mit hagytam ma magam után?

Egy nap végén nemcsak elvégzett feladataink maradnak utánunk. Ott maradnak a szavaink, tekinteteink, gesztusaink is mások szívében.

Talán ma valakit bátorítottam. Meghallgattam. Rámosolyogtam. Nem vágtam vissza, pedig megtehettem volna. Lemondtam valamiről érte.

De az is lehet, hogy türelmetlen voltam. Egy szóval megsebeztem valakit. Mindenáron bizonyítani akartam, hogy nekem van igazam.

Most nem kell mentegetőzni. Csak őszintén Krisztus elé állni.

2. Tudtam-e szeretetből lemondani?

A mai szentlecke arra tanított, hogy nem minden jó, amit megtehetünk. Néha éppen az mutatja meg szeretetünk nagyságát, amiről a másikért képesek vagyunk lemondani.

Gondolj most egy emberre, akivel ma találkoztál.

Könnyebb lett neki melletted – vagy nehezebb?

Békésebb lett – vagy nyugtalanabb?

Közelebb került a jóhoz – vagy távolabb?

Ezek néha kényelmetlen kérdések. De nélkülük nehéz növekedni.

3. Most már engedd el a napot!

Amit jól tettél, köszönd meg Istennek.

Amit elrontottál, add át neki.

Akit megbántottál, bízd rá – és ha szükséges, holnap legyen benned bátorság kimondani: bocsáss meg.

Nem kell tökéletes napot letenned Isten kezébe. Csak őszintén add oda azt a napot, amelyet valóban megéltél.

Uram Jézus, köszönöm ezt a napot. Köszönöm mindazokat, akiket ma mellém adtál. Bocsásd meg, amikor szavaimmal, döntéseimmel vagy közömbösségemmel nem építettem, hanem sebeztem. Köszönöm azokat a pillanatokat, amikor szeretni tudtam. Taníts úgy élni a szabadságommal, hogy mellettem másoknak is könnyebb legyen Hozzád közeledni. Most kezedbe teszem mindazt, amit már nem tudok megváltoztatni. Őrizd azokat, akiket szeretek, és adj nekünk békés éjszakát. Ámen.

Békés éjszakát! Isten őrizzen bennünket!

Szilveszter barát

NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY MEGTEHETEM-E… - 22. évközi hét csütörtök reggel

2026. szeptember 10.,

Szentírás: 1Kor 8,1b–7.11–13

„A tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít.”

(1Kor 8,1)

Van egy kérdés, amelyet gyakran felteszünk: Ezt megszabad tennem? Pál apostol ma arra tanít, hogy Krisztus követőjének van ennél egy mélyebb kérdése: Ha megteszem, mit érek el vele a másik ember lelkében?

1. Nem elég, hogy igazam van

Lehet valamiről több ismeretem, lehet igazam, sőt még szabadságom is lehet hozzá – és közben mégis sebet ejthetek valakin. Pál keményen fogalmaz: „A tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít.”

Az igazi keresztény érettség ezért nem abban mutatkozik meg, hogy mindenáron bebizonyítom: nekem van igazam, hanem abban, hogy tudok úgy élni az igazsággal, hogy közben a testvéremet is szeretem.

2. A szabadságomnak arca van

A keresztény szabadság nem azt jelenti: azt teszek, amit akarok. Hanem azt: képes vagyok lemondani arról is, amit megtehetnék, ha ezzel megóvom a másikat.

Talán ma éppen ez lesz a szeretetünk próbája: nem az, hogy mit engedhetünk meg magunknak, hanem hogy miről tudunk lemondani valakiért.

3. Krisztus a másikban vár

Pál döbbenetes mélységig viszi gondolatát: ha testvérem lelkiismeretét megsebzem, Krisztus ellen vétkezem.

Ez megváltoztatja a napunkat. A családtagban, munkatársban, közösségi társban, az idegesítő vagy gyengébb emberben is ott van valaki, „akiért Krisztus meghalt.”

Ma tehát ne csak azt kérdezd: megtehetem-e?

Kérdezd inkább: épít-e? Segít-e? Közelebb viszi-e a másikat Krisztushoz?

Uram, adj ma kevesebb önigazolást és több szeretetet. Taníts úgy élni szabadságommal, hogy jelenlétem ne romboljon, hanem építsen. Ámen.

Békés, szeretetben építő napot kívánok!

Szilveszter barát 

AMIKOR EGY KÖZÖSSÉG ÚJRA OTTHONNÁ VÁLIK - Szűz Mária születése – Kisboldogasszony - Kápolnabúcsú – Zetelaka

Zetelaka - kápolna 

2026. szeptember 8. 

Szentírás: Mik 5,1–4a; Róm 8,28–30; Mt 1,18–23

Kedves Testvéreim!

Van valami különösen szép ebben a mai szentmisében. Itt állunk a temetőben, a kis kápolna oltára körül, Isten szabad ege alatt. Körülöttünk azok sírjai, akik valamikor ugyanennek a falunak az utcáin jártak, itt éltek, dolgoztak, szerettek, küszködtek, gyermekeket neveltek, ünnepeltek és gyászoltak. Talán éppen ezen a búcsún is ott álltak egykor, ahol most mi.

Számomra azonban a mai búcsúnak egészen személyes üzenete is van. Harminckilenc esztendővel ezelőtt, fiatal papként, amikor segédlelkésznek Zetelakára kerültem, az első Kisboldogasszony-búcsún ugyancsak itt prédikáltam.

Sok minden megváltozott azóta. Az akkori fiatalok közül ma sokan nagyszülők; gyermekekből családapák és családanyák lettek; és vannak, akik akkor még itt álltak közöttünk, ma pedig innen, e temető csendjéből kapcsolódnak ünneplésünkhöz.

Harminckilenc év nagy idő egy ember életében. Isten történetében azonban egyetlen összefüggő út. Ahogy ma körülnézek, különösen megérint: ugyanaz a kápolna, ugyanaz a Kisboldogasszony, ugyanaz az evangélium örömhíre – és ugyanaz az Isten, aki akkor is velünk volt, és ma is velünk van.

Talán ezért egészen más hangsúllyal hallom ma az evangélium szavait: „Emmánuel… Velünk az Isten.”

Velünk volt akkor. Velünk volt az elmúlt esztendők örömeiben és veszteségeiben. Velünk volt azok életében, akik azóta hazatértek hozzá. Velünk volt a megszületett gyermekekben, az új családokban, a megpróbáltatásokban és újrakezdésekben. És velünk van most is.

Ma tehát különös módon együtt ünnepel az élő falu az elhunyt faluval, és mindkettő az ég szentjeivel.

Talán éppen innen, a temetőből lehet tisztábban látni azt is, mi az, ami igazán fontos. Sok mindenért futunk, aggódunk, dolgozunk, versengünk, haragszunk egymásra. De, amikor megállunk szeretteink sírja mellett, egyszer csak más lesz a dolgok súlya. Ami tegnap életbevágónak tűnt, jelentéktelenné válik; és amire talán nem jutott időnk – szeretni, megbocsátani, egymásra figyelni, Istennel rendezni életünket –, arról kiderül: éppen az volt a legfontosabb.

Testvéreim, nem könnyű korban élünk. Nem azért, mintha régen minden jobb lett volna. Régen is volt bűn, viszály, szegénység és emberi gyengeség. De valami mégis megváltozott.

Felgyorsult az életünk.

Rengeteg információ vesz körül bennünket, mégis egyre nehezebb megkülönböztetni az igazat a hamistól. Sok emberrel vagyunk kapcsolatban, mégis egyre több a magányos ember. Folyamatosan elérhetők vagyunk, közben néha a velünk egy fedél alatt élő ember szívéhez sem találjuk az utat.

Tóth Árpád fájdalmasan szép kérdése ma is igaz: „Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szívek!”

Sajnos ez a családokban is megjelenik. Együtt vagyunk – és mégsem vagyunk egymással. Dolgozunk a családért, de néha éppen egymásra nem marad időnk. A gyermeknek sok mindent megadunk, de talán azt nem, amire legjobban vágyik: figyelmet, időt, meghallgatást, egy biztató vállveregetést.

Édesapák, el tudjátok képzelni, mi játszódhat le annak a fiatalembernek a lelkében, aki húszas éveiben azt mondja nekem: „Ne érts félre, de azt kell mondanom: nekem nem volt apám.” Az idősek között pedig vannak, akiknek nem az fáj leginkább, hogy gyengül a testük, hanem hogy egyre kevesebben nyitják rájuk az ajtót.

Sok a kapcsolat, de kevés a találkozás. Sok a szó, de kevés a meghallgatás. Sok az ember körülöttünk, és mégis könnyű egyedül maradni.

Ezt egy falusi közösségnek különösen komolyan kell vennie.

Mert falun régen az emberek nemcsak egymás mellett laktak: egymáshoz is tartoztak. Ha baj volt, tudtak róla. Ha házat építettek, akadt segítő kéz. Ha valaki meghalt, nemcsak egy család gyászolt: megmozdult a közösség.

Nem kell idealizálnunk a múltat. De, amit abból érdemes megmenteni, azt mentsük meg: az összefogást, az egymásra figyelést, a szomszéd iránti felelősséget, a közös imát, a templom körül megszülető összetartozást.

Mert a templom soha nem csupán szakrális épület volt. Menedék és találkozási pont is volt. A közösség szíve. Olyan hely, ahol a különböző sorsú emberek ugyanabba az irányba néztek: Krisztus felé.

Kt. Ebbe a világba hangzik bele az evangélium egyszerű mondata: „A férje, József igaz ember volt.”

Milyen jó lenne, ha ezt egyszer rólunk is el lehetne mondani! Nem azt, hogy hibátlan ember volt. Nem azt, hogy mindig sikeres volt. Nem azt, hogy minden vitát megnyert. Hanem egyszerűen: igaz ember volt.

József életében éppen összeomlani látszik minden. Nem érti, mi történik Máriával. Tervei voltak, jövőt épített – és egyszer csak minden bizonytalanná válik. Mit tesz? Nem alázza meg Máriát. Nem kiabál. Nem áll bosszút. Nem teszi közszemlére azt, amit nem ért.

Az igaz ember nem attól igaz, hogy mindent ért, hanem attól, hogy akkor is Isten szerint akar cselekedni, amikor még nem ért mindent.

Milyen nagy szükség volna erre családjainkban! Amikor feszültség támad férj és feleség, szülő és gyermek, testvérek vagy szomszédok között, ne az legyen az első kérdés: hogyan bizonyítsam be, hogy nekem van igazam? Hanem: Uram, hogyan tudok ebben a helyzetben igaz ember maradni?

Hogyan tudok úgy beszélni, hogy ne sebezzek? Hogyan tudok hallgatni, amikor a szó csak olaj lenne a tűzre? Hogyan tudok megbocsátani? Hogyan tudok odalépni ahhoz, akivel régóta nem beszélek?

Mert egy közösséget elsősorban nem a nagy programok tartanak össze, hanem azok az emberek, akik hajlandók megtenni egymás felé azt a néhány lépést.

Kt. Az evangélium azonban nem áll meg Józsefnél. Az angyal megmutatja a titok mélyét: „Íme, a szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

Ez a mai ünnep szíve. Kisboldogasszonykor Mária születését ünnepeljük. Egy kislány születését, akiről akkor még senki sem láthatta, milyen helye lesz Isten üdvözítő tervében.

Mária születésével mintha hajnalodni kezdene. Még nem kelt fel a Nap, de az ég alja már dereng. Mária a hajnal; Krisztus a felkelő Nap.

Ezért ünnepeljük őt. Nem önmagáért, nem Krisztus helyett, hanem azért, mert egész élete Krisztusra mutat. Mária mindig azt mondja az Egyháznak: Nézzetek a Fiamra!

Milyen jó tudatosítanunk, hogy ennek a plébániai közösségnek a Szent Kereszt mellett ilyen hathatós égi pártfogója is van: a Boldogságos Szűzanya. A kereszt megmutatja, milyen messzire ment el értünk Krisztus szeretete. Mária pedig megtanít arra, hogyan fogadjuk be ezt a szeretetet.

Kt. A mai ünnep mintha azt mondaná Zetelaka népének: Ne engedjétek kihűlni azt, amit elődeitek hite felépített!

Nemcsak ezt a kápolnát. A közösséget. A családot. Az összetartozást. A vasárnapi templomba járást. A gyermekek hitre nevelését. A betegek meglátogatását. Az idősek megbecsülését. A haragosok kibékítését.

Szent Pál apostolnak különösen reményt adó mondatát olvastuk a szentleckében: „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik.”

Nem azt mondja, hogy minden jó. A betegség nem jó. A halál nem jó. A családi szakadás, a csalódás, az árulás, a magány nem jó. De Isten olyan hatalmas, hogy még abból is képes valami újat elindítani, amit mi csak törésnek látunk.

Ez a temető erről is beszél. Hány könny hullott már itt! Hány „miért?” hangzott el ezeknél a síroknál! És mégis hány ember ment innen haza úgy, hogy fájdalmában megérezte: Nem vagyok egyedül. Velünk az Isten.

Isten velünk van a lakodalomban és a betegágy mellett. A keresztelőn és a temetésen. A sikerben és a kudarcban. A fiatal mellett, aki keresi az útját; az édesanya mellett, aki aggódik gyermekéért; az édesapa mellett, aki hordozza családja terhét; az idős ember mellett, aki egyre több ismerős nevet olvas a temető keresztjein.

Velünk az Isten. Talán ezt az egy mondatot vigyük ma haza.

Váltsuk aprópénzre az evangéliumot! Ne maradjon a mai búcsú csupán szép szertartás, találkozás és búcsús ebéd.

Keressünk fel valakit, aki magányos. Hívjunk fel valakit, akivel régen beszéltünk. Ha harag van a családban, tegyük meg az első lépést – még akkor is, ha szerintünk a másiknak kellene. Üljünk le egyszer úgy együtt a családdal, hogy félretesszük a telefont, és valóban meghallgatjuk egymást. És imádkozzunk együtt. Akár csak egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Mert ahol egy család újra együtt imádkozik, ott már elkezdődött valami gyógyulás.

Fiatalok, ne szégyelljétek hiteteket! Szüksége van rátok ennek a közösségnek. - Fiatal családok, ne csak házat építsetek, hanem otthont is! A háznak falak kellenek; az otthonnak idő, hűség, megbocsátás, közös asztal és közös ima.

Idősebb testvéreim, az imádságotok, tapasztalatotok, békességet teremtő szavatok pótolhatatlan.

És mindannyian őrizzük az Egyház egységét! Olyan korban, amikor annyi hang akar széthúzni, annál erősebben kell Krisztushoz, az evangéliumhoz és az Eucharisztiához ragaszkodnunk. A széthúzás nem Krisztus műve. Krisztus összegyűjt. Krisztus közösséget épít. Krisztus egy asztalhoz hív.

Testvéreim! Ma itt, a sírok között különösen érezzük: egy közösség nagyobb, mint azoknak a száma, akik pillanatnyilag jelen vannak. Mögöttünk vannak őseink. Mellettünk testvéreink. Előttünk gyermekeink. Fölöttünk az ég. És közöttünk Krisztus.

Nemsokára ezen az oltáron a kenyér és bor Krisztus testévé és vérévé lesz. Az Eucharisztia arra emlékeztet bennünket, hogy Krisztus egyetlen testvéri közösséggé akar formálni minket.

Ezért kérjük ma Kisboldogasszony közbenjárását: Mária, segíts, hogy családjainkban újra legyen idő egymásra; falunkban legyen összefogás; az idősek ne maradjanak egyedül; a fiatalok találjanak gyökereket és kapjanak szárnyakat; a haragosok béküljenek meg; Egyházunk pedig maradjon egységben Krisztussal és egymással.

Kt. Harminckilenc esztendővel ezelőtt fiatal káplánként álltam itt először Kisboldogasszony búcsúján és hirdettem Isten igéjét. Ma ugyanaz a pap áll itt – csak egy „kicsit” idősebben, sok találkozással, örömmel, veszteséggel, küzdelemmel és Isten kegyelmének megtapasztalásával gazdagabban.

Azóta sok minden megváltozott. Emberek jöttek és mentek. Gyermekekből szülők, majd nagyszülők lettek. Akik akkor mellettünk álltak, azok közül ma többen itt pihennek körülöttünk. Mi magunk is változtunk. És egyszer majd mások állnak itt a helyünkön.

De van valami, ami nem változott. A kápolna ma is itt áll. Kisboldogasszony ma is Krisztusra mutat. És mindenekelőtt ugyanaz maradt Jézus Krisztus.

Ezért, ha ebből az eltelt időből egyetlen mondatot kellene ma magammal vinnem, nem tudnék mást annál, mint amit az evangélium hirdet: Velünk az Isten.

Velünk volt akkor, amikor fiatalon még nem tudhattuk, mit hoz az élet. Velünk volt örömeinkben és veszteségeinkben, születésekben és temetésekben, találkozásokban és búcsúzásokban.

Velünk volt akkor. Velünk van ma. És velünk lesz holnap is.

Ezért amikor a szentmise után elindulunk vissza az otthonainkba, családunkhoz, munkánkhoz, gondjainkhoz és hétköznapjainkhoz, ne csak egy szép búcsú emlékét vigyük magunkkal, hanem a bizonyosságot is, hogy nem egyedül megyünk: velünk az Isten.

Ha pedig Isten mindvégig hűségesen velünk maradt, akkor nekünk is van egy egyszerű feladatunk: maradjunk hűségesek hozzá, és maradjunk egymás mellett.

Kisboldogasszony ünnepéről ezt vigyük haza: Velünk az Isten – ezért legyünk mi is egymással, egymásért, és vezessük egymást Krisztushoz. Ámen.

AMIKOR ISTEN BELÉP AZ EMBERI TÖRTÉNETBE – Évközi 23. hét, kedd reggel

2026. szeptember 8.

Szűz Mária születése – Kisboldogasszony

Szentírás: Róm 8,28–30; Mt 1,18–23

„A férje, József igaz ember volt.” (Mt 1,19)

Kisboldogasszony napján Mária születését ünnepeljük. Egy gyermek születését, akiről akkor még senki sem sejthette, milyen nagy helye lesz Isten tervében. Talán éppen ez az ünnep egyik legszebb üzenete: Isten nagy dolgai sokszor egészen kicsiben kezdődnek.

Az evangélium azonban ma Józsefet is elénk állítja: „igaz ember volt”. Igaz embernek lenni nem azt jelenti, hogy mindig mindent értünk. József sem értette, mi történik körülötte. Voltak tervei, elképzelései, és egyszer csak minden másként alakult. Mégsem engedte, hogy a csalódás megkeményítse a szívét. Csendben kereste Isten akaratát.

Talán nekünk is ezt kellene megtanulnunk tőle.

Amikor valami nem úgy történik, ahogyan terveztük; amikor egy kapcsolat, egy élethelyzet vagy a jövőnk bizonytalanná válik, ne mondjuk túl gyorsan: minden elveszett. Szent Pál ma arra emlékeztet: „az Istent szeretőknek minden javukra válik.” Nem minden jó, ami velünk történik – de Isten még abból is képes jót kibontani, amit mi ma még nem értünk.

És ekkor hangzik fel az evangélium szíve:

„Íme, a szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

Ez Kisboldogasszony igazi örömhíre. Mária születésével közelebb kerül hozzánk annak hajnala, hogy Isten belép emberi történetünkbe.

Velünk az Isten.

Nemcsak akkor, amikor minden sikerül. Hanem a bizonytalanságban, az újrakezdésben, a búcsúzásban és az új utak kezdetén is.

Mária, taníts bennünket hinni abban, hogy Isten akkor is dolgozik életünkben, amikor még nem látjuk, mit készít számunkra.

AMIT MA SEM VEHETTEK EL TŐLED - 22. évközi hét hétfő este

2026. szeptember 7.

Szent Márk, Szent István és Szent Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk ünnepe

„Az igazak lelke Isten kezében van.” (Bölcs 3,1)

Este van. Elcsendesedik lassan körülöttünk a világ. Amit reggel még előttünk álló napnak neveztünk, abból most már emlék lett.

Talán volt benne öröm. Talán fáradtság. Egy jó szó, egy találkozás, egy ölelés. De lehetett benne csalódás, feszültség, búcsúzás vagy valami kimondatlan fájdalom is.

Lefekvés előtt most ne azt számolgasd, mit veszítettél ma, hanem kérdezd meg magadtól: mit őriztem meg?

1. Megőriztem-e Krisztust a szívemben?

Reggel Jézus szavát hallottuk: „Ne féljetek!” Este pedig megkérdezhetjük: volt-e ma olyan pillanat, amikor a félelem erősebbnek bizonyult a bizalmamnál? Amikor túlságosan számított mások véleménye? Amikor hallgattam, pedig szólnom kellett volna, vagy szóltam, amikor szeretetből inkább hallgatnom kellett volna?

Ne ítéld el magad. Csak tedd őszintén Krisztus elé.

Uram, itt van a mai napom. Ilyen voltam benne.

2. Engedd el, amit nem kell magaddal vinned az éjszakába!

Nem kell minden mai mondatot újra és újra végiggondolnod. Nem kell minden sértést magaddal vinni az ágyadba. Nem kell ma éjszaka megoldanod a holnapot sem.

Van, amit egyszerűen Isten kezébe kell tenni.

Hiszen az Írás nem azt mondja, hogy az igazak mindent kézben tartanak, hanem ezt: „Az igazak lelke Isten kezében van.”

Micsoda különbség!

Ma este te sem arra vagy meghívva, hogy mindent kézben tarts, hanem Isten kezében maradni.

3. Van valami, amit senki nem vehet el tőled

A kassai vértanúktól végül szinte mindent elvettek. Egyet azonban nem tudtak: Krisztust a szívükből.

Talán ez legyen a mai nap utolsó kérdése:

Ha ma sok minden változott is körülöttem, megmaradt-e bennem az, ami igazán fontos?

Ha igen, adj hálát.

Ha pedig úgy érzed, ma eltávolodtál Tőle, akkor se félj. Fordulj most vissza. Krisztus nem azt kérdezi, milyen messze jutottál nélküle, hanem azt várja, hogy engedd újra közel magadhoz.

És mielőtt lehunyod a szemed, mondd neki egyszerűen:

Jézusom, ma este nem akarok semmit bizonyítani. Nem akarok erősnek látszani. Csak szeretnék megpihenni Nálad. Amit ma elveszítettem, Rád bízom. Amit kaptam, megköszönöm. Akit megbántottam, azért bocsánatot kérek. Aki engem bántott, azt kezedbe teszem.

És egyet kérek: bármit hozzon is a holnap, Téged ne engedjelek elveszni a szívemből.

Békés éjszakát!

Isten őrizzen bennünket.

Szilveszter barát

AMIT NEM VEHETNEK EL TŐLED – 22. évközi hét hétfő reggel

2026. szeptember 7 - Szent Márk, Szent István és Szent Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk ünnepe

Bölcs 3,1–9; Mt 10,28–33

„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni.” (Mt 10,28)

Van, amit elvehetnek tőlünk. Elveszíthetünk lehetőségeket, biztonságot, emberi kapcsolatokat, megbecsülést. Krisztus azonban ma arra irányítja figyelmünket, amit senki nem vehet el tőlünk, ha mi magunk oda nem adjuk: a hozzá való tartozásunkat.

1. Ne félj attól, akinek csak a tested fölött van hatalma!

A kassai vértanúk története megrendítően valóságossá teszi Jézus szavait. Márk, István és Menyhért tudták, hogy hűségüknek ára lehet. Nem azért lettek vértanúk, mert keresték a szenvedést, hanem mert amikor választaniuk kellett Krisztus és életük megmentése között, Krisztust nem voltak hajlandók megtagadni.

A vértanúság ugyanis nem a halál szeretete, hanem Krisztus szeretete mindennél jobban.

2. Isten kezében vagy.

A Bölcsesség könyve gyönyörű bizonyosságot ad: „Az igazak lelke Isten kezében van.” Micsoda mondat egy hét kezdetén! Nem tudjuk, mit hoznak a következő napok. Találkozhatunk örömmel és csalódással, sikerrel és kudarccal, megértéssel és elutasítással. De egyvalamit tudhatunk: Isten kezében vagyunk.

Ezért a keresztény ember bátorsága nem azt jelenti, hogy nem fél. Hanem azt, hogy a félelménél jobban bízik Istenben.

3. Ne szégyelld Krisztust!

Jézus ma egészen személyesen szól: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt.”

Talán tőlünk nem kérnek vértanúságot. De kérhetnek egy halkabb, hétköznapi vértanúságot: hogy ne tagadjuk meg hitünket a társaság kedvéért; merjünk becsületesek maradni akkor is, amikor könnyebb volna megalkudni; merjünk imádkozni akkor is, amikor mások már nem teszik.

Uram Jézus, adj ma olyan szívet, amely jobban szeret Téged, mint amennyire fél az emberektől. Ha választanom kell a könnyebb út és a Hozzád való hűség között, adj erőt Téged választani. Mert minden mást elveszíthetek – de Téged nem akarlak elveszíteni. Ámen.

 

MIVEL TARTOZOM? – A SZERETET, AMELY NEM KÖZÖMBÖS – Évközi 23. vasárnap

2026. szeptember 6.

Ige: Ez 33,7–9; Róm 13,8–10; Mt 18,15–20

„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel!” (Róm 13,8)

„Mivel tartozom?” – kérdezzük, amikor valaki segített, időt szánt ránk, vagy mellettünk állt egy nehéz pillanatban. A válasz gyakran ennyi: „Semmivel.”

Szent Pál ma mintha kijavítaná ezt: mégis tartozol. Szeretettel. Ez az egyetlen adósság, amelyet soha nem tudunk teljesen kiegyenlíteni.

De a szeretet nem pusztán kedvesség. A szeretet felelősség is.

Ezekiel őrállóról beszél. Az őrálló nem azért áll a falon, hogy felülről ítélkezzen, hanem hogy észrevegye a veszélyt és szóljon.

Mert más dolog elítélni valakit, és más szeretetből figyelmeztetni.

A közöny azt mondja: Nem az én dolgom.

Az ítélkezés: Én jobb vagyok nálad.

A szeretet: Fontos vagy nekem, ezért nem mindegy, merre mész.

Jézus ezért mondja: ha testvéreddel bajod van, menj oda hozzá négyszemközt. Ne beszélj előbb róla másoknak. Ne gyűjts magad köré szövetségeseket. Menj hozzá! Mert a cél nem a másik legyőzése, hanem: „megnyerted testvéredet.”

Milyen mások lennének családjaink, barátságaink és közösségeink, ha kevesebbet beszélnénk egymásról, és többet egymással!

Ez hitünk dolgaiban is igaz. Rengeteg vallási üzenet, prófécia és félelmet keltő tartalom vesz körül bennünket. Nekünk azonban van iránytűnk: Krisztus, az evangélium és az Egyház.

Jézus ma nem azt mondja: mindenki döntse el magának, mi az igazság. Hanem ezt: „Mondd meg az Egyháznak.”

Ezért semmilyen állítólagos magánkinyilatkoztatás nem lehet számunkra az evangélium fölött. Nem Krisztust mérjük az üzenetekhez, hanem minden üzenetet Krisztushoz mérünk.

És ha valaki eltévedt? Ne ellenséget lássunk benne!

Testvért.

Olyan testvért, akit nem legyőzni, hanem megnyerni akarunk.

Ma az Eucharisztia asztalánál Krisztus ismét egybegyűjt bennünket. Itt nem az a kérdés, kinek volt igaza, hanem hogy engedtük-e Krisztusnak, hogy újra testvérekké tegyen bennünket.

És amikor kilépünk a templomból, vigyük magunkkal a kérdést:

Mivel tartozom?

Szeretettel.

Olyan szeretettel, amely nem közömbös.

Amely mer szólni, de nem sebezni akar.

Amely nem vitát akar nyerni, hanem testvért akar megnyerni.

Mert a szeretet az egyetlen adósság, amelyből minél többet törlesztünk, annál gazdagabbak leszünk.

Szilveszter Barát

Egyetlen tartozásunk maradjon: a szeretet – Évközi 23. vasárnap előeste

2026. szeptember 6.

Szentlecke: Róm 13,8–10

„Mivel tartozom?”

Hányszor feltesszük ezt az egyszerű kérdést! Valaki elvégez helyettünk egy munkát, időben segítségünkre siet, tesz nekünk egy szívességet, mellénk áll, amikor szükségünk van rá. Mi pedig megkérdezzük: „Mivel tartozom?” És milyen jólesik hallani a választ: „Semmivel.”

A mai szentleckében Szent Pál mintha ugyanezt a hétköznapi kérdést tenné fel, de egészen meglepő választ ad: „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel!” (Róm 13,8)

Azt hiszem, Isten üzenete Pál apostolon keresztül aligha érkezhetett volna alkalmasabb, aktuálisabb időben, mint éppen most.

Olyan világban élünk, amely szinte mindennek kiszámítja az értékét. Mit kapok érte? Megéri-e? Mit ad nekem a másik? Mit kapok vissza abból, amit én adok? Sokszor még emberi kapcsolatainkba is észrevétlenül beköltözik ez a méricskélés.

Isten azonban ma valami egészen másfajta „elszámolásra” tanít bennünket. Ne tartozzatok senkinek semmivel – csak kölcsönös szeretettel.

Milyen szép ez a két szó: kölcsönös szeretet.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy nekem szeretnem kell a másikat. Szent Pál egy olyan keresztény közösség képét rajzolja elénk, amelyben egymás szeretetéből élünk.

Én hordozlak téged, amikor gyenge vagy, és talán holnap te hordozol engem.

Ma én hallgatlak meg téged, holnap nekem lesz szükségem arra, hogy valaki meghallgasson.

Ma én bocsátok meg, máskor én szorulok rá a megbocsátásra.

De ennek a kölcsönös szeretetnek van egy közös forrása: Jézus Krisztus.

Mert mielőtt mi egymást szerettük volna, ő már szeretett bennünket. Mielőtt mi kerestük volna őt, ő keresett minket. Mielőtt mi odaadtuk volna magunkat, ő már odaadta önmagát értünk a kereszten.

1. A szeretet nem hangulat, hanem döntés

Könnyű szeretni azt, aki szeret bennünket. Könnyű kedvesnek lenni, amikor kipihentek vagyunk, amikor minden jól alakul, amikor megbecsülnek bennünket.

De mi történik, amikor fáradtak vagyunk? Amikor otthon valaki megbánt? Amikor a munkahelyen igazságtalanság ér? Amikor egy kapcsolatban csalódunk?

Éppen ott kezdődik az evangéliumi szeretet.

A szeretet nem azt jelenti, hogy mindent helyeslek. Nem jelenti azt sem, hogy nincsenek határaim. És nem jelenti azt, hogy soha nem mondhatok nemet.

A szeretet azt jelenti: a másik javát akkor is akarom, amikor nehéz szeretnem őt.

Ezért lehet szeretet egy őszinte beszélgetés. Lehet szeretet a figyelmeztetés. Lehet szeretet a türelem. És néha szeretet az is, amikor nem mondom ki azt a mondatot, amely már a nyelvemen van, mert tudom, hogy csak sebet okozna.

Krisztus a kereszten mutatja meg, milyen messze képes elmenni ez a szeretet.

2. A kölcsönös szeretet a hétköznapokban válik láthatóvá

Szent Pál nagyon konkrét: „A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak.”

Talán éppen ezért ma ne nagy dolgokra gondoljunk.

Otthon hogyan beszélek azokkal, akikkel együtt élek? - Van időm meghallgatni a másikat? - A munkahelyen csak munkatársat látok a másikban, vagy embert is? - Tudok-e örülni más sikerének?

És mit teszek azzal, aki csalódást okozott nekem?

Van-e valaki, akit már régóta büntetek magamban? Nem beszélek vele. Nem bocsátok meg. Újra és újra előveszem a régi sérelmet. Kívül talán csend van, de belül tovább folyik a per.

A kölcsönös szeretethez ezért hozzátartozik valami nagyon fontos: nemcsak szeretetet adni kell megtanulnunk, hanem szeretetet elfogadni is.

Van, aki könnyebben segít másokon, mint hogy maga segítséget kérjen. Könnyebben vigasztal, mint hogy megmutassa a saját könnyeit. Könnyebben ad, mint elfogad.

Pedig Krisztus közösségében szükségünk van egymásra.

3. A kölcsönös szeretet középpontjában Krisztus áll

„A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.”

Ezt könnyű úgy érteni, mintha a kereszténység végül csak ennyi lenne: legyünk rendes emberek és szeressük egymást. De az evangélium ennél sokkal több.

A kereszténység nem egyszerűen erkölcsi program, hanem találkozás Krisztussal.

Ezért jövünk szentmisére. Ezért hallgatjuk Isten igéjét. Ezért kérjük bűneink bocsánatát. Ezért járulunk az Eucharisztiához.

Nem azért, mert már tökéletesen tudunk szeretni, hanem azért, mert szükségünk van arra, aki megtanít bennünket szeretni.

Az oltárnál Krisztus ma ismét önmagát adja nekünk. Mintha azt mondaná:

„Fogadj be engem, és vigyél magaddal oda, ahol nehéz szeretned.” - Vigyél haza. - Vigyél a családodba. - Vigyél a munkahelyedre. - Vigyél az iskolába, az egyetemre. - Vigyél bele a konfliktusaidba. - Vigyél ahhoz az emberhez is, akivel most nehéz kapcsolatban lenned.

Kedves Testvérek!

Amikor ma este hazamegyünk, ne akarjuk egyszerre megváltoztatni az egész világot. Inkább gondoljunk egyetlen emberre, akivel kapcsolatban a kölcsönös szeretetben növekednünk kell.

Talán egy telefonhívással. - Egy bocsánatkéréssel. - Egy meghallgatással. - Egy öleléssel. - Egy el nem mondott bántó mondattal. - Vagy éppen azzal, hogy végre elfogadjuk a felénk nyújtott kezet.

Mert Isten úgy alkotott bennünket, hogy szükségünk legyen egymásra. De a keresztény kölcsönösség nem egyszerű csere: nem azért szeretlek, mert te is szeretsz engem. Azért szeretlek, mert Krisztus szeretete már elért engem.

És ha a másik ma még nem tudja viszonozni? Akkor sem fogy el a forrás. Mert a forrás nem ő. A forrás Krisztus.

És talán itt, a szentmise végéhez közeledve, visszatérhetünk ahhoz az egyszerű kérdéshez, amellyel elindultunk: „Mivel tartozom?”

Most azonban már ne egymástól kérdezzük, hanem Krisztustól: „Mivel tartozom neked, Uram? Mivel tartozom azért a sok jóért, amit kaptam? A megbocsátásért, az újrakezdésekért, azokért az emberekért, akiket mellém adtál? Mivel tartozom azért, hogy újra és újra magadhoz engedsz, és ezen az oltáron önmagadat adod nekem?”

És talán Krisztus válasza éppen Szent Pál mai szavában érkezik meg hozzánk:

„Semmivel. Csak szeress tovább abból a szeretetből, amelyet tőlem kaptál.”

Ne azért szeress, hogy visszakapd. - Ne azért segíts, hogy megköszönjék. - Ne azért bocsáss meg, mert a másik már kiérdemelte. - Azért szeress, mert én már előbb szerettelek téged.

És akkor Szent Pál mondata már nem egyszerű parancs lesz, hanem egész keresztény életünk programja:

„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel!”

Ezért legyen ma este egyetlen kérdésünk: Uram, kit bíztál rám, hogy a Te szereteteddel szeressem – és kit küldtél mellém, akinek szeretetét nekem kell alázattal elfogadnom? … Ámen.

Amikor a törvény mögött meglátjuk az embert – 22. évközi hét, szombat

2026. szeptember 5.

Kalkuttai Szent Teréz szűz

Evangélium: Lk 6,1–5

„Az Emberfia ura a szombatnak is.” (Lk 6,5)

Van úgy, hogy annyira figyelünk arra, mit szabad és mit nem, hogy közben már nem vesszük észre az embert. A farizeusok is látták Jézus tanítványait – de nem az éhségüket látták, hanem a szabályszegést.

1. Isten törvénye az életet szolgálja

Jézus nem eltörli a törvényt, hanem visszavezeti annak szívéhez. Dávid példájára emlékeztet: amikor emberei megéheztek, ettek a szent kenyerekből. Mert Isten parancsa sohasem azért adatott, hogy összetörje az embert, hanem hogy Istenhez és az élethez vezesse.

2. A szeretet észreveszi azt, akit mások elkerülnek

Ma Kalkuttai Szent Terézre emlékezünk. Ő éppen ezt értette meg mélységesen: Krisztust nemcsak az oltáron kell felismerni, hanem az éhezőben, betegben, elhagyottban, haldoklóban is. Nem azt kérdezte először: Miért kerültél ide? Hanem lehajolt hozzá.

Talán ma mellettünk is van valaki, akinek nem ítéletre, hanem egy jó szóra, türelemre, meghallgatásra van szüksége.

3. Krisztus legyen ura a szívünknek is

Jézus kijelenti: „Az Emberfia ura a szombatnak is.” Ha pedig Ő az Úr, akkor hitünk középpontja nem pusztán szabály, szokás vagy vallásos teljesítmény, hanem egy élő kapcsolat Krisztussal.

Mai útravaló: mielőtt ma valakit megítélnél, próbáld meg előbb meglátni benne az embert. Talán éppen ott vár rád Krisztus.

Uram, adj nekem olyan szemet, amely észrevesz, olyan szívet, amely együtt érez, és olyan kezet, amely nem fél lehajolni. Ámen.

Ne siess kimondani az ítéletet – Isten a szívet is látja – 22. évközi hét, péntek reggel

2026. szeptember 4.

Szentlecke: 1Kor 4,1–5

„Ne mondjatok hát ítéletet semmiről időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd fényt derít arra, ami sötétségben maradt, és nyilvánosságra hozza a szívek szándékait.” (vö. 1Kor 4,5)

Vannak reggelek, amikor már ébredés után elkezdődik bennünk a méricskélés. Mit gondolnak rólam? Elég jól csinálom? Vajon észreveszik, amit teszek? És néha még ennél is keményebb bíró ül bennünk: saját magunk.

Szent Pál ma egészen más irányba fordítja tekintetünket.

1. Nem a siker, hanem a hűség a mérce

Pál Krisztus szolgájának és Isten titkai sáfárának nevezi magát. A sáfár nem tulajdonos: rábíztak valamit. Nekünk is ránk bízatott valami: család, hivatás, munka, közösség, egy ember, akit szeretnünk kell – végső soron maga az életünk.

Isten nem azt kérdezi először, mennyire voltál sikeres, hanem ezt: hűséges voltál-e ahhoz, amit rád bíztam?

2. Nem mások véleménye mondja meg, ki vagy

Pál meglepően szabad ember: nem közömbös mások iránt, de nem engedi, hogy mások ítélete határozza meg önmagát. Sőt hozzáteszi: „magam fölött sem ítélkezem.”

Mennyi békét adhatna nekünk ez a szabadság! Nem kell állandóan bizonyítanunk. Nem kell minden félreértést megmagyaráznunk. Nem kell minden kritikára válaszolnunk. Elég Krisztus előtt igaznak és hűségesnek maradnunk.

3. Isten azt is látja, amit más nem

Mi többnyire a tettet látjuk. Isten a szándékot is. Mi egy mondatot hallunk. Ő ismeri azt a fájdalmat, félelmet vagy szeretetet is, amely mögötte van. Ezért figyelmeztet Pál: ne ítéljünk „időnap előtt”.

Talán ma valakit kevésbé kellene megítélnünk, és egy kicsit jobban megértenünk.

És talán saját magunkkal szemben is letehetjük végre a bírói kalapácsot.

A mai nap kérdése ezért ne az legyen: Mit gondolnak rólam?

Hanem:

Uram, amit ma rám bíztál, abban hogyan lehetek hűséges?

Ha este erre őszinte szívvel tudunk válaszolni, talán azt is felfedezzük: nem kellett mindenkit meggyőznünk magunkról. Elég volt Krisztussal járnunk.

Áldott reggelt és békés, hűségben megélt napot kívánok!

Szilveszter Barát

MOST MÁR TEDD LE A HÁLÓT… - 22. évközi hét, csütörtök este

2026. szeptember 3.

Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító emléknapja

Evangélium: Lk 5,1–11

„A te szavadra kivetem a hálót.” (Lk 5,5)

Reggel még Péter bárkájában álltunk. Hallottuk Jézus szavát: „Evezz a mélyre!” És talán mi is kimondtuk: Uram, a Te szavadra újra megpróbálom.

Most este van.

Ideje lassan partra húzni a bárkát és letenni a hálót.

1. Nézz bele a mai hálódba!

Mi került bele ezen a napon?

Talán volt egy jó találkozás, egy mosoly, egy elvégzett munka, egy váratlan öröm. Talán sikerült türelmesebbnek lenned, megbocsátanod, imádkoznod, vagy egyszerűen becsülettel végigcsinálnod azt, amit rád bízott az élet.

Adj hálát érte!

Ne vedd természetesnek a jót. Ismerd fel benne Isten csendes ajándékát.

2. Ne félj az üres helyektől sem!

Biztosan maradt valami, ami nem sikerült. Egy szó, amit jobb lett volna nem kimondani. Egy mulasztás. Egy elhatározás, amely reggel még erősnek tűnt, estére mégis elbukott.

Ne takargasd Jézus előtt.

Péter hálója is volt üres.

Krisztus mégsem hagyta el a bárkáját.

Az este nem arra való, hogy ítéletet mondjunk magunk fölött, hanem hogy őszintén Isten elé álljunk: Uram, ez voltam ma. Ez sikerült. Ebben elbuktam. Ezt köszönöm. Ezért bocsáss meg.

3. Most már tedd le a hálót!

Van, amit ma már nem tudsz megoldani.

Ne vidd magaddal az ágyba az egész világot.

Amit megtettél, add oda Istennek. Amit elmulasztottál, bízd irgalmára. Amitől félsz, helyezd kezébe. Amit pedig holnap kell folytatnod, hagyd holnapra.

Reggel újra kivetjük a hálót.

Most azonban pihenj meg Annak közelében, aki egész nap ott volt a bárkádban.

Esti ima:

Uram Jézus,

köszönöm ezt a napot.

Köszönöm mindazt, amit hálómba adtál,

és eléd teszem azt is, ami üresen maradt.

Bocsásd meg, amiben ma nem tudtalak követni,

és őrizd meg bennem mindazt, ami jó volt.

Amit nem tudtam befejezni, rád bízom.

Akiket szeretek, a Te kezedbe helyezem.

Most leteszem a hálót.

Elcsendesedem.

Te pedig maradj velem a bárkában az éjszaka csendjében is.

Ámen.

Békés éjszakát!

Isten őrizzen bennünket.