Evangélium: Jn 17,1–11a, 15.Húsvéti időszakunk utolsó vasárnapjához érkeztünk. Az Egyház már szinte Pünkösd küszöbén áll. A Feltámadott Krisztus mennybemenetele után várja a Lelket. Olyan ez a vasárnap, mint amikor a természet is megáll egy pillanatra vihar előtt: csend van, de a levegő tele van feszültséggel és várakozással. Már érezzük, hogy valami készül. Pünkösd közeledik. És ebben a különös, csendes, mégis izzó pillanatban halljuk Jézus szavait a főpapi imából: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)
Micsoda különös kérés.
Mert mi emberek sokszor pontosan az ellenkezőjét kérnénk. Azt mondanánk: - Urunk, vedd el a betegséget, - vedd el a konfliktusokat, - vedd el a bizonytalanságot, - vedd el a keresztet, s adj nyugodt, biztonságos életet.
Jézus azonban nem ezt kéri az Atyától.
Nem azt mondja: „Atyám, mentsd ki őket ebből a nehéz világból”, hanem azt mondja: „Maradjanak benne. De ne veszítsék el a szívüket.”
Ez a kereszténység egyik legmélyebb titka.
Mert Krisztus követőjének nem az a küldetése, hogy elbújjon a világ elől, hanem hogy világítson benne. Nem az, hogy meneküljön az emberektől, hanem hogy reményt vigyen közéjük. Nem az, hogy keserűen panaszkodjon a sötétség miatt, hanem hogy egyetlen kis lángként is égjen benne.
És pontosan ezt értette meg Assisi Szent Ferenc.
Ferenc nem menekült ki a világból. Pedig lett volna oka rá. Látta az erőszakot, a gazdagság bálványozását, az egyházi visszaéléseket, az emberi önzést. Könnyen válhatott volna keserű emberré. De nem lett az.
Nem gyűlölte a világot. - Nem lett orrát lógató aszkéta. - Nem zárkózott be önmagába. Hanem annyira betelt a Feltámadott Krisztussal, hogy más szemmel kezdte látni az egész valóságot.
Ahol más csak anyagot látott, ő testvért látott. - Ahol más csak birtokolni akart, ő csodálkozni tudott. - Ahol más félt a haláltól, ő már az örök élet fényét látta.
Ezért nevezte a napot testvérnek. - A holdat nővérnek. - A szelet, a vizet, a tüzet - testvérnek. - És ezért merte a halált is így nevezni: „nővérünk, a testi halál”.
Testvéreim, ebbe érdemes mélyen belegondolni. Ki képes így beszélni a halálról?
Csak az, aki már nem él a halál uralma alatt. - Csak az, aki tudja, hogy Krisztus föltámadt. - Csak az, aki elhiszi, hogy a sír nem végállomás, hanem kapu az örök életre.
Ez húsvét igazi ereje.
Nem egyszerűen annak hite, hogy „majd egyszer föltámadunk”, hanem annak bizonyossága, hogy Krisztus már most elkezdi átformálni az ember szívét.
A föltámadás ott kezdődik, amikor az ember már nem csak önmaga körül forog: - Amikor már nem a félelem irányítja. - Amikor képes megbocsátani. - Képes újrakezdeni. - Képes szeretni akkor is, amikor nehéz.
Ferenc ezért tudott örülni ott is, ahol más ember összeomlik. Mert az ő öröme nem abból fakadt, hogy könnyű élete volt. Nem abból, hogy minden sikerült neki. Nem abból, hogy mindenki szerette és tisztelte.
A világ azt mondja: - az öröm a sikerből fakad, - a pénzből, - a kényelemből, - abból, hogy az ember győztesnek érzi magát. És amikor ezeket elveszítjük, gyakran összeomlunk.
Ferenc azonban valami egészen más titkot fedezett fel. - Azt, hogy az igazi öröm nem kívül születik meg, hanem belül, a szívünk mélyén. - Abból, hogy tudom: Krisztus szeret engem. - Abból, hogy még a szenvedésben sem vagyok egyedül. - Abból, hogy a kereszt mögött ott van a föltámadás.
Ezért beszél Ferenc a „tökéletes örömről” akkor, amikor elutasítják, amikor megalázzák, amikor fáradtan és éhesen zörget a kolostor kapuján, és nem engedik be. Azért, mert ott valami nagyon fontos derül ki, még pedig az, hogy akkor is tudok vagy nem tudok szeretni, amikor semmit nem kapok vissza?
Mert könnyű szeretni, amikor szeretnek minket. - Könnyű jónak lenni, amikor minden jól megy. - Könnyű mosolyogni, amikor sikeresek vagyunk. - De, amikor fáj az élet, - amikor igazságtalanság ér, - amikor csalódunk, - amikor egyedül maradunk, - akkor mutatkozik meg igazán, mi lakik a szívünk mélyén.
Testvéreim, ez nem vallásos romantika. Ez húsvéti realizmus.
Mert a föltámadás nem törli el a keresztet. Hanem megvilágítja. A seb megmarad a feltámadott Krisztus testén is. Tamás apostol látta a sebeket. De azok a sebek már nem a vereség jelei voltak. Hanem a szeretet győzelmének jelei. Ez nagyon fontos a mi életünkben is.
Sok ember hordoz sebeket: - családi fájdalmakat, - gyászt, - csalódásokat, - betegségeket, - kimondatlan könnyeket.
És sokszor azt hisszük: Isten csak akkor szeretne bennünket, ha sértetlenek lennénk. De a föltámadott Krisztus mást mond. Azt mondja, hogy a sebzett ember is lehet fényhordozó, - hogy a megtört ember is lehet szent, hogy a keresztből is fakadhat élet.
Ezért olyan megrendítő Ferenc stigmatizációja. La Verna hegyén nem csak egy különleges misztikus esemény történt. Hanem az, hogy egy ember annyira eggyé vált Krisztussal, hogy egész életében megjelent a húsvéti misztérium: - önkiüresítés, - szeretet, - kereszt és új élet.
A 2026-os jubileumi évben, Ferenc tranzitusának, égi születésnapjának 800. évfordulóján különösen fontos ezt újra meghallanunk. Ferenc nem azért lett szent, mert rendkívüli képességei voltak. Hanem mert komolyan vette az evangéliumot. - Félelmetesen komolyan.
Mi sokszor csodáljuk az evangéliumot. Szépnek tartjuk. Meghatódunk rajta. Ferenc azonban nemcsak meghatódott. Hanem engedelmeskedett.
Amikor Krisztus azt mondta: „Kövess engem”, akkor ő valóban elindult. - Amikor Krisztus szegény lett, ő is szegénnyé lett.
Amikor Krisztus lemondott az isteni dicsőségről, akkor Ferenc is lemondott a birtoklásról, a biztonságról, az önmaga köré épített falakról.
És ekkor történt a csoda: szabad ember lett.
Testvéreim, ma rengeteg ember él bezárva saját félelmeibe.
Félünk elveszíteni: - a pénzt, - az egészséget, - a kapcsolatainkat, - a tekintélyünket, - a megszokott életünket. És közben annyira görcsösen kapaszkodunk, hogy lassan már élni sem tudunk szabadon.
Ferenc pedig azt mondja: amikor már nincs mit görcsösen védened, amikor már nincs amiért betegesen aggódnod, akkor kezded végre birtokolni az életet. Mert a szabadság nem azt jelenti, hogy mindent megtehetek. Hanem azt, hogy már nem a félelmeim uralkodnak rajtam.
Ez a húsvét paradoxona: aki elveszíti életét Krisztusért, megtalálja azt. És Jézus ma ezért imádkozik értünk.
Nem azért, hogy kényelmes legyen a keresztény életünk. - Nem azért, hogy csak vasárnapi hívők legyünk. - Hanem hogy megmaradjunk az igazságban egy olyan világban, amely sokszor kineveti az evangéliumot, megmosolyogja vallásos gyakorlatainkat.
„Nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.” – mondja.
Ez nem azt jelenti, hogy megvetjük a világot. Hiszen Isten szereti ezt a világot, még pedig annyira szerette, hogy Fiát adta érte. - Hanem azt jelenti: nem engedjük, hogy a világ mondja meg nekünk, mi az ember értéke.
Mert ma a világ sokszor azt sulykolja: - annyit érsz, amennyit birtokolsz - amennyire sikeres vagy, - amennyire látható vagy, - amennyien tapsolnak neked.
Krisztus pedig egészen mást mond: annyit érsz, amennyire tudsz szeretni.
Ezért volt Ferenc veszélyes ember. - Nem politikailag. - Nem katonailag. Hanem evangéliumi elkötelezettsége, redikalítása miatt.
Mert egy olyan világban, amely a hatalmat imádta, ő a szegénységet választotta. - Egy olyan világban, amely félt a szenvedéstől, ő nem menekült a kereszt elől. - Egy olyan világban, amelyben mindenki uralkodni akart, ő testvér lett minden teremtménnyel.
És ezért hat ma is az ő lelkisége. Mert az emberi szív kétezer év után sem változott meg igazán.
Ma is ugyanarra szomjazik: - igazi örömre, - igazi szabadságra, - igazi szeretetre, s olyan reményre, amelyet még a halál sem tud széttörni.
Testvéreim, hamarosan Pünkösd lesz. A Lélek ünnepe. És a Lélek mindig ugyanazt akarja véghez vinni: nem vallásos díszletet akar építeni körénk, hanem húsvéti emberekké akar formálni bennünket.
Olyan emberekké, akik tudnak örülni a sötétségben is.
Akik békét tudnak vinni a széthullás közepébe.
Akik nem gyűlöletből élnek.
Akik nem cinizmusból élnek.
Akik nem félelemből élnek.
Hanem Krisztusból.
Ferenc egész élete ezt kiáltja felénk nyolcszáz év távlatából: Krisztus él. És aki valóban találkozott vele, az többé nem tud ugyanúgy élni, többé nem élhet úgy, mint előtte. Ámen.
