„Csendben megérintve” – 5. évközi hét – hétfő, esti gondolatok és ima

 Szentírási alap: Mk6,53–56

A nap végén elcsendesedik körülöttünk a világ. Amit reggel reménnyel indítottunk, most tapasztalatként van jelen: sikerrel vagy kudarccal, örömmel vagy fáradtsággal, kimondott és kimondatlan érzésekkel. Jó most megállni, és visszanézni: hol érintett meg ma Jézus?

Talán egy váratlan bátorító szóban.

Talán abban, hogy volt erőd végigcsinálni, amit reggel még nehéznek láttál.

Talán abban is, hogy valami nem sikerült – mégis béke maradt benned.

Az evangéliumban az emberek nem sokat kérnek: csak közel akarnak lenni Jézushoz. Az este is erre hív. Nem számadásra, nem magyarázkodásra, hanem ráhagyatkozásra. Amit ma nem értettél, amit elrontottál, amit fájdalomként hordozol, most leteheted. Ő nem kér számon – Ő jelen van.

Engedd, hogy a nap végén is megérintsen:

megbocsátással, megnyugvással, csenddel.

És bízd rá magad a pihenés óráiban, tudva, hogy holnap is Ő vár majd a parton.

Esti ima

Urunk, Jézus Krisztus,
köszönöm ezt a napot, mindazzal együtt, ami benne volt.
Köszönöm az örömöket,
és Rád bízom mindazt, ami nehéz maradt.

Érints meg most a békéddel,
csendesítsd el bennem a nyugtalanságot,
gyógyítsd, ami elfáradt bennem testben és lélekben.

Fogadd el mindazt, amit ma adni tudtam,
és pótold ki szereteteddel mindazt, ami hiányos volt.
Őrizz meg az éjszaka csendjében,
és készíts fel egy új nap ajándékára.
Ámen.

Lefekvés előtti útravaló gondolat

„A nap végén is elég egy érintés – a béke most is ajándék.”

Csak érinteni Őt - 5. évközi hét – hétfő reggeli üzenet

Szentírási alap: Mk6,53–56

A mai evangéliumban Jézus a bárkából partra száll. Nem tart nagy beszédet, nem hívja föl magára a figyelmet – egyszerűen jelen van. És ez elég. Az emberek felismerik, viszik hozzá betegeiket, a reménytelent, az elfáradtat, a testben-lélekben sebesültet. Nem kérnek sokat: „Hadd érintsük meg csak a ruhája szegélyét.” És akik megérintik, meggyógyulnak.

Ez az Ige a hétköznapok csendes csodájáról szól. Arról, hogy Isten nemcsak az ünnepek fényeiben, hanem a reggeli indulásban, a munkába sietésben, az iskolatáskával a vállon, a kötelességek sűrűjében is ott akar lenni. Jézus ma is „partra száll” az életünkben: a konyhaasztalnál, az úton, a munkahelyen, az osztályteremben, az orvosi rendelő várójában.

A betegek nem hosszú magyarázatot kérnek, nem feltételeket szabnak. Bíznak. Tudják: elég egy érintés. Ez a bizalom ma minket is megszólít. Nem kell tökéletesnek lennünk, nem kell mindent értenünk. Elég, ha őszintén odavisszük hozzá azt, ami fáj, ami fáraszt, ami reménytelennek tűnik. Elég, ha nem engedjük el Őt.

Ez a reggel arra hív, hogy ne csak beszéljünk Istenről, hanem keressük a közelségét. Egy rövid fohászban, egy csendes pillanatban, egy szeretettel végzett munkában. Jézus ma is gyógyít – talán nem mindig úgy, ahogy várjuk, de mindig úgy, ahogy igazán szükségünk van rá: békét ad, erőt ad, újrakezdést ad.

Indulj el ezen a napon azzal a hittel, hogy nem vagy egyedül. Van Valaki, aki hagyja magát „megérinteni”, és aki nem küld el senkit üres kézzel.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus,
köszönjük, hogy ma is közel jössz hozzánk.
Látod fáradtságunkat, sebezhetőségünket,
kimondott és kimondatlan kéréseinket.
Add, hogy merjünk Hozzád fordulni,
és ne engedjük el a kezedet a nap során.
Érints meg minket szereteteddel,
gyógyítsd meg szívünket,
és tégy minket a Te békéd hordozóivá.
Ámen.

Útravaló – mottó

„Ma is elég egy érintés: ne engedd el Jézust a napodban.”

 

🌙A só nem beszél magáról, csak ízt ad. - Lefekvés előtti gondolat – 5. évközi vasárnap

A nap végén, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, talán mi is érezzük: nem a nagy szavak, nem a látványos tettek adnak igazi súlyt az életünknek. Sokkal inkább az, ami csendben történik bennünk és általunk.

Jézus ma is egyszerű képekkel szól hozzánk: sóval és világossággal. Olyan dolgokkal, amelyek nem hivalkodnak, mégis nélkülözhetetlenek. A só nem beszél magáról, csak ízt ad. A fény nem magyarázza önmagát, csak világít.

Talán ma nem tettünk „nagy dolgokat”. De lehet, hogy türelmesek voltunk ott, ahol könnyebb lett volna ingerülten reagálni. Lehet, hogy hallgattunk, amikor bölcsebb volt hallgatni – vagy éppen megszólaltunk, amikor a lelkiismeretünk erre hívott. Ezek a csendes pillanatok azok, ahol a hit valóban él.

Jézus nem azt mondja: „majd egyszer lehetnél”, hanem ezt:

„Te vagy.”

Most. Ebben a fáradtságban. Ebben a nem tökéletes napban is.

A kérdés nem az, hogy elég fényesek voltunk-e, elég „ízletesek”-e.

Hanem az, hogy engedtük-e, hogy Isten jelen legyen bennünk – és rajtunk keresztül mások életében is.

🙏 Esti ima

Urunk Jézus Krisztus,

a nap végén csendben eléd állunk.

Köszönjük, hogy nem a rendkívülit kéred tőlünk,

hanem a hűséget a mindennapokban.

Köszönjük, hogy sóvá és világossággá tettél minket,

akkor is, amikor ezt alig érezzük.

Bocsásd meg, amikor elveszítettük az „ízünket”,

amikor inkább hallgattunk, mint szerettünk volna,

amikor elrejtettük a ránk bízott világosságot

félelemből, fáradtságból vagy közömbösségből.

Add, hogy jelenlétünk csendesen formáljon,

ne önmagunkra mutasson, hanem Rád.

Hogy legyen bennünk remény ott, ahol mások már elfáradtak,

béke ott, ahol feszültség van,

és hűség ott, ahol könnyebb lenne feladni.

Kérünk, Égi Édesanyánk, Mária közbenjárásával:

taníts bennünket csendes kitartásra,

Istenre figyelő szívre,

és olyan hitre, amely nem harsog,

de világít.

Bízzuk Rád az éjszakát, pihenésünket,

és a holnapot is, amely felénk közeledik.

Add, hogy újra és újra

a Te világosságodban ébredjünk.

Ámen. 

Ne feledjük!

„A keresztény ember akkor hű Krisztushoz, ha a mindennapokban is ízt ad az életnek és fényt gyújt mások számára.”

Só és világosság – küldetés a hét kezdetén - 5. évközi vasárnap reggeli üzenete

Szentírási alap: Mt 5,13–16

Jézus ma is tanít. Nem elvont fogalmakkal, hanem olyan képekkel, amelyeket mindenki ért: sóval és világossággal. Két egyszerű, mégis életbevágó valóság, amely rólunk szól.

„Ti vagytok a föld sója.”

A só nem önmagáért való. Nem hivalkodik, nem tolakodik, mégis nélküle minden ízetlenné válik. Ízt ad, megőriz, véd a romlástól. Jézus ezzel azt mondja: jelenlétünk számít. Szavaink, döntéseink, t

ürelmünk, hűségünk – mind-mind hatással van a környezetünkre. Ha eltűnik belőlünk az evangélium íze, a hit öröme és ereje, akkor a világ is szegényebb lesz körülöttünk.

„Ti vagytok a világ világossága.”

A világosság nem magyarázza magát, hanem világít. Nem csap zajt, hanem utat mutat. Egy meggyújtott lámpát nem elrejtenek, hanem magasra tesznek, hogy mások is lássanak. Jézus arra hív, hogy ne rejtsük el a jót, amit kaptunk, ne szégyelljük a hitünket, hanem éljük meg csendes bátorsággal a mindennapokban.

És mindennek célja van:

„Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat.”

Nem önmagunkat kell középpontba állítani, hanem Istent. A hiteles keresztény élet mindig túlmutat önmagán: Istenre irányítja a tekintetet.

A hét kezdetén álljunk meg egy pillanatra, és kérdezzük meg magunktól:

Hol lehetek ma só? Hol vihetek ízt, reményt, emberséget?

Hol lehetek világosság? Hol mutathatok utat egy jó szóval, egy figyelmes gesztussal, egy őszinte tettel?

Kicsi dolgok ezek – de Jézus kezében világot formáló erővé válnak. Induljunk így az újhétnek: sóként, világosságként, Isten dicsőségére.

„Pihenjetek meg egy kissé” – az irgalmas tekintet estéje - Évközi idő 4. hét – szombat este

Szentírási alap: Mk6,30–34

A nap végén újra visszhangzik Jézus szava: „Pihenjetek meg egy kissé.”

Most már nem indulásra hív, hanem megérkezésre. Nem feladat elé állít, hanem megállásra kér. A mai nap – minden történéseivel, örömeivel és terheivel együtt – mögöttünk van. Amit elvégeztünk, az már az Isten kezében van, amit elmulasztottunk, azt is rábízhatjuk.

Ahogyan az evangéliumban a tanítványok visszatérnek Jézushoz, úgy térhetünk vissza mi is ma este. Elmondhatjuk neki mindazt, ami bennünk maradt: a fáradtságot, a kimondatlan szavakat, a csendes örömöket és a nyugtalanító gondolatokat. Ő nem siettet, nem kér számon. Meglát – és megszán. Tekintete most nem tanítani kezd elsősorban, hanem befogad.

A nap során talán mi is találkoztunk „sokasággal”: emberekkel, igényekkel, elvárásokkal, helyzetekkel, amelyek elszívták az erőnket. Lehet, hogy nem jutott idő csendre, vagy nem úgy sikerült minden, ahogyan szerettük volna. De Jézus esti tekintete nem mérlegel, hanem megnyugtat: elég volt mára. Nem a teljesítményünk adja az értékünket, hanem az, hogy hozzá tartozunk.

Az este a bizalom ideje. Amikor elengedhetjük a kontrollt, és rábízhatjuk magunkat arra, aki pásztor nélkül soha nem hagy. A pihenés, amelyre Jézus hív, nemcsak a test nyugalma, hanem a lélek békéje is: annak a tudata, hogy holnap is Ő vár majd ránk.

Esti ima

Urunk Jézus Krisztus,
a nap végén csendben megállunk előtted.
Köszönjük mindazt, amit ma kaptunk,
és eléd hozzuk mindazt, ami nehéz volt.

Te látod fáradtságunkat,
ismered gondolatainkat,
és tudod, hol szorulunk lelkibékére.
Tekints ránk irgalmas szemeddel,
és adj békét szívünknek.

Fogadd el mindazt, amit ma megtettünk,
és irgalmaddal töltsd ki azt,
ami hiányos maradt.
Taníts bennünket elengedni,
és add meg az igazi pihenés ajándékát.

Maradj velünk az éjszaka csendjében,
őrizd álmunkat,
és készíts fel egy új napra,
amelyet ismét veled kezdhetünk.

Ámen.

Ahogy most nyugovóra térünk, bízzuk magunkat az Úrra, hogy az éjszaka csendjén át elvezessen bennünket a vasárnap reggelébe, ahol újra megszólít igéjével, és megerősít abban, hogy vele kezdjük az új hetet.

„Pihenjetek meg egy kissé” – az irgalmas tekintet reggele - évközi idő 4. hét – szombat

Szentírási alap: Mk6,30–34

A mai evangéliumban Jézus magához hívja apostolait: „Gyertek velem egy elhagyatott helyre, és pihenjetek meg egy kissé.” Mögöttük van a szolgálat fáradsága, a találkozások öröme és terhe, előttük pedig a vágy, hogy végre vele lehessenek. Jézus jól ismeri tanítványai kimerültségét – és a miénket is. Tudja, hogy az ember nemcsak munkára és feladatokra, hanem csendre, megállásra, vele töltött időre is rászorul.

Ez a hívás különösen hangzik szombat reggelén. A hét vége más ritmust hoz: a diákoknak nem kell iskolába sietniük, egyeseknek nem kell munkába indulniuk, másokra viszont szolgálat, felelősség, gondoskodás vár. Van, akit az otthon csendje, mást az otthoni teendők sokasága fogad. De ebben a különbözőségben közös bennünk, hogy mindannyian megérkezünk önmagunkhoz – és Isten elé.

A tanítványok pihenni indulnak, mégis a tömeg eléjük siet. A csend helyett újra emberekkel találkoznak. Jézus nem türelmetlen, nem elutasító. Meglátja őket, és megszánja a sokaságot, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Ez az irgalmas tekintet ma reggel ránk esik. Jézus nem azt nézi, mennyi mindent végzünk el ezen a napon, hanem azt, hogyan vagyunk jelen benne. Nem teljesítményt vár, hanem nyitott szívet.

És tanítani kezd. Szava rendet teremt: a fáradtságban, a szétszórtságban, a bizonytalanságban. Megmutatja, mi az igazán fontos, mire érdemes figyelni, hol van a helyünk. A szombat nemcsak a test megpihenésének ideje lehet, hanem a lélek újra rendeződéséé is – ha engedjük, hogy az Úr szava elérjen minket.

Induljon tehát ez a nap – akár csendben, akár szolgálatban, akár családi teendők között – Jézus közelségének tudatával. Ha ma sikerül egy pillanatra megállni nála, egy fohásszal, egy türelmes mozdulattal, egy szeretettel kimondott szóval, akkor a szombat valóban betölti küldetését.

Legyen ez a reggel annak csendes bizonyossága, hogy az Úr velünk van: tanít, vezet, és megpihenést ad ott is, ahol elsőre nem számítanánk rá. 

Esti gondolat és ima – Megállás Isten előtt – Évközi 4. hét péntek,

Japán vértanúk – Jézus Szíve tisztelete

Szentírás: Mk 6,14–29

🌙 A nap végén megállunk Isten jelenlétében.
Nem menekülünk a napunk elől, és nem is ítélkezünk magunk fölött,
hanem őszintén ránézünk arra, hogyan voltunk jelen benne mi – és hogyan volt jelen benne az Isten.

Visszatekintünk hálával mindarra, ami ajándék volt:
egy jó szóra, egy megőrzött békére, egy elvégzett feladatra,
egy emberre, akit szeretni tudtunk.
Minden jó forrása Ő.

Aztán csendben meglátjuk azt is,
ahol elmaradt a szeretet,
ahol a félelem, a türelmetlenség vagy az önzés irányított.
Nem mentegetjük magunkat, de nem is csüggedünk:
Isten irgalma nagyobb a mi gyengeségünknél.

Végül rábízzuk a holnapot is.
Amit ma nem sikerült,
amit elrontottunk,
amit nem értünk –
mind belefér Jézus Szívének csendjébe,
ahol nem vád, hanem gyógyító szeretet vár. 

🙏 Esti ima – Hálaadás és bűnbánat

Jézus Szentséges Szíve,
hálát adok Neked ezért a napért.
Köszönöm mindazt a jót, amit kaptam,
az embereket, akiken keresztül megszólítottál,
és az erőt, amelyet akkor is adtál, amikor nem vettem észre.

Bánom mindazt,
ahol nem a szeretet vezetett,
ahol kemény voltam, vagy közömbös,
ahol elmulasztottam a jót, amit megtehettem volna.
Irgalmadba ajánlom gyengeségemet.

Rád bízom most az éjszakát,
a szívem nyugtalanságát
és a holnap kérdéseit is.
Tisztíts meg, erősíts meg,
hogy holnap hűségesebben, szeretőbben élhessek.

Jézus Szentséges Szíve,
Benned bízom – ma, holnap és mindörökké.
Ámen.

🌟 Útravaló az éjszakára:

„Isten irgalma csendben átölel, mielőtt elszunnyadnál.”

Áldott, békés jó éjszakát kívánok. 🕊️ Szilveszter tv

ZÁRÓ GONDOLAT - Aquinói Szent Tamás üzenete közel 800 év távlatából egy mai pályaválasztás előtt álló fiatalnak - Naplójegyzet

Amikor az élet nem kész recept, hanem személyes döntés

A három rész során Aquinói Szent Tamás nem adott kész válaszokat.

Nem mondta meg, milyen pályát válassz, merre menj, mit csinálj pontosan az életeddel. És éppen ez a legnagyobb ajándéka.

Mert az élet nem használati utasítással érkezik.

És a hivatás nem egy kipipálandó feladat, hanem meghívás.

Tamás arra tanított, hogy az ember nem sodródásra van teremtve. Van értelme az értelmünknek. Van súlya a lelkiismeretünknek. És van felelőssége a szabadságunknak. A jó döntés nem vak ugrás, de nem is örök halogatás:

értelemmel, belső megfontolással kimondott igen.

A mai világ gyakran azt sugallja: „válassz gyorsan, alkalmazkodj, ne maradj le”.

Tamás csendesebben, de sokkal mélyebben ezt mondja:

állj meg, gondolkodj, és válaszd azt, ami emberré tesz.

Nem minden út jó neked.

De van olyan út, amely összhangban van azzal, akivé lenned kell.

„Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.”

(Zsolt 119,105)

Ez a világosság nem reflektorfény.

Nem harsány siker.

Hanem olyan fény, amely lépésről lépésre elég.

Aquinói Szent Tamás egész életében ezt a fényt kereste. És amikor élete végén mindent, amit alkotott, „szalmának” nevezett ahhoz képest, amit megsejtett az igazságból, nem a tudást vetette el – hanem azt mondta ki:

az értelem végső célja nem a birtoklás, hanem a szemlélés.

Ezért a pályaválasztás sem pusztán arról szól, mit csinálsz majd, hanem arról,

mivé válsz közben.

Egy gondolat a modern bölcsességből, a döntés csendjéről

„Nem az a fontos, hogy merre indulunk el,

hanem hogy végül meg tudjunk érkezni önmagunkhoz.”

Ez a három rész arra hívott,

hogy ne kész válaszokat keress,

hanem megtanulj jól dönteni az életedet, a jövődet illetően. 

Útravaló a végére

Ha most fiatal vagy, és úgy érzed, minden döntés rád nehezedik, jó hír: nem vagy egyedül. Az értelmed, a lelkiismereted, a belső békéd és a jóra való törekvésed nem akadályok, hanem segítségek a döntéseidben.

És ha kísérő, szülő, pedagógus vagy, ez a sorozat talán arra emlékeztetett: nem az a dolgunk, hogy minden kérdésre válaszoljunk, hanem hogy teret adjunk a jó kérdések megszületésének.

Aquinói Szent Tamás ma is ezt teszi.

Csendesen.

De rendíthetetlenül.

Útravaló: 

Nem minden út könnyű.

De nem mindegy, merre indulsz.

A hűség csendes ereje - évközi 4. hét péntek reggel – Japán vértanúk

Huszonhat Mártír Emlékműve Japán vértanuk

Szentírás: Mk6,14–29

A mai evangéliumban Keresztelő János haláláról hallunk. Nem nagy csata, nem látványos győzelem történik, hanem egy igaz ember hűsége ütközik a hatalom gyávaságával és az önzéssel.

János nem enged az igazságból, még akkor sem, amikor tudja: ez az életébe kerülhet. Isten ügye nem zajos – de erősebb minden emberi számításnál.

Ezen a napon emlékezünk a japán vértanúkra: Miki Szent Pál jezsuitára, Keresztelő Szent Péter ferencesre és társaikra – összesen huszonhatan voltak. Voltak köztük Ferences (6) és Jezsuita (3) szerzetesek, ferences világi rendi tagok (15)és világi hívők (2); tizenhárom éves gyermek és tizennyolc éves fiatal is. Nem karddal győztek, hanem hittel. Nem kiabáltak, hanem kitartottak. Nem menekültek, hanem ráhagyták életüket az Úrra.

A mai reggelen, amikor munkába, iskolába, a mindennapok feladatai felé indulunk, az ő tanúságuk ezt súgja: Istenhez hűnek lenni nem rendkívüli tettek sora, hanem a szív állandó iránya. Lehet, hogy nem kérnek tőlünk vértanúságot, de kérik a becsületet, az igaz szót, a szeretetet akkor is, amikor kényelmetlen. A hűség a kicsiben formál naggyá.

Ha bizonytalan vagy, ha fáradt vagy, ha úgy érzed, túl nagy a teher: nézz ezekre az egyszerű emberekre. Nem voltak erősebbek nálunk – csak jobban bíztak.

Isten ma is erőt ad azoknak, akik rá bízzák magukat. A remény nem a körülményekből, hanem az Úr közelségéből születik. 

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus,
Te megerősítetted szolgáidat a próbatétel órájában.
Add, hogy mi is hűségesek maradjunk a mindennapokban:
szavainkban igazak, döntéseinkben tiszták,
szeretetünkben kitartók legyünk.
A japán vértanúk közbenjárására
erősítsd meg bennünk a reményt,
hogy életünk Benned nyerjen értelmet és békét.
Ámen. 

Útravaló – mottó

„A hűség csendje hangosabb minden félelemnél.”

Aquinói Szent Tamás üzenete közel 800 év távlatából egy mai pályaválasztás előtt álló fiatalnak - HARMADIK RÉSZ - Naplójegyzet

Nem mindegy, merre indulsz – egy 5 pontos tamási döntési iránytű pályaválasztás előtt

Nem mindegy, merre indulsz – egy 5 pontos tamási döntési iránytű pályaválasztás előtt

Aquinói Szent Tamás nem hitt a varázsmegoldásokban. Tudta, hogy az ember életében nincsenek teljesen kockázatmentes döntések. De abban is biztos volt, hogy nem mindegy, hogyan döntünk.

Ezért gondolkodása nem recepteket ad, hanem iránytűt. Olyan kérdéseket, amelyek segítenek nem felszínesen, nem sodródva, hanem belső renddel választani.

A következő öt kérdés nem teszt.
Nincs „jó” vagy „rossz” válasz.
Ez egy belső párbeszédre hívás.

Érdemes lassan, őszintén végiggondolni. Akár leírva is.

5 kérdés Aquinói Szent Tamás szellemében pálya- és életirány választása előtt

1. Igazság – Mit látsz valóban jónak?

Nem azt kérdezd először, hogy:

• mi divatos,
• mi menő,
• mi hoz gyors sikert vagy elismerést.

Hanem ezt:
Mit látsz értelmesnek, igaznak, építőnek hosszú távon?

Ez az út csak neked lenne jó -
vagy mások számára is?

Ki tudnál-e állni tiszta lelkiismerettel amellett, hogy ez az irány nem csak hasznos, hanem helyes is?

Tamás szerint az értelem feladata, hogy felismerje a jót.
A döntés ott kezdődik, ahol nem áltatod magad.

2. Képességek – Mire vagy valójában alkalmas?

Tamás szerint az a természet, amivel rendelkezünk nem véletlen.
Az adottságok, készségek, érdeklődések, azok mind jelzések.

Ez nem azt jelenti, hogy csak azt választhatod, ami könnyű.
De azt igen, hogy érdemes figyelni arra, hol van benned valódi lehetőség a növekedésre.

Kérdések magadhoz:

• Hol tapasztalod azt, hogy nem csak érdekel valami, hanem képes is vagy rá?
• Miben fejlődsz ténylegesen és nem csak lelkesedsz?
• Hol érzed azt, hogy „ez nehéz, de van értelme”?

A hivatás nem mindig kényelmes -
de sosem idegen egészen attól, aki vagy.

3. Jellem – Milyen emberré tesz ez az út?

Ez az egyik legfontosabb, mégis gyakran kihagyott kérdés.

Nem csak azt kérdezd:
„Mit fogosz csinálni?”

Hanem ezt:
Mivé fogsz válni közben?

Ez az irány:

• erősíti benned az okosságot,
• segít igazságosabbá válni,
• tanít mértéket tartani,
• növeli a bátorságodat?

Vagy inkább:

• kiéget,
• cinikussá tesz,
• elszoktat a felelősségtől?

Tamás szerint az erények nem díszek, hanem az életre alkalmassá tevő belső képességek.
Egy út akkor jó, ha nem csak eredményeket hoz, hanem embert is formál.

4. BELSŐ BÉKE - Tiszta szívvel megtudnál-e maradni ebben az irányban?

Ez nem azt jelenti, hogy minden könnyű lesz.
És nem is azt, hogy nincs benned félelem vagy bizonytalanság.

A kérdés inkább ez:

• Ha elképzeled, hogy ezen az úton jársz évek múlva,
  feltudnál-e reggel kelni úgy, hogy belül rendben vagy vele?
• Akkor is, ha nehéz, éreznéd-e, hogy jó helyen vagy?
• Megtudnál-e állni emelt fővel ebben a döntésben önmagad előtt?

A jó döntést gyakran nem lelkesedés kíséri,
hanem egy csendes, mély nyugalom:
„nem biztos, hogy könnyű lesz,
de ezt tudom vállalni.”

Ez a belső béke nem hangos,
nem mindig azonnali,
de komoly jelzés arra, hogy az irány rendben van.

5. Végső cél – Közelebb visz-e ahhoz, aki lenni szeretnél?

Ez a legtamásibb kérdés.

Nem az:
„Sikeresebb leszel-e?”

Hanem:
Igazabb, érettebb, jobb emberré tesz-e ez az út?

Ez az irány segít abban,
hogy ne csak kényelmesebb életed legyen,
hanem értelmesebb is?

Tamás szerint a döntések végső mércéje mindig az,
hogy közelebb visznek-e az ember valódi céljához.

Egy mondat, amit akár a lap tetejére is lehetne írni

„Nem minden jó nekem, ami jó;
az a jó nekem, ami összhangban van azzal, akivé lennem kell.”
(tamási szellemben)

Záró gondolat a sorozat végére

Ha egy fiatal ezt az öt kérdést őszintén végig gondolja,
már sokkal előrébb jár, mint a többség.

Ez nem garantál „hibátlan” döntést.
De garantálja, hogy nem vakon dönt.

Aquinói Szent Tamás nem azt ígéri, hogy az élet könnyű lesz.
Azt tanítja, hogy értelemmel, lelkiismerettel és belső tartással kell élni.

És ez végső soron mindig jó irány.

„Csendben visszaadni a napot” – Lefekvés előtti gondolatok és esti ima - 4. évközi hét csütörtök

 Szent Ágota szűz és vértanú emléknapja

Szentírási alap: Mk 6,7–13

A nap végén megállunk. Jézus reggel útnak indított, estére pedig hazaérkeztünk – talán fáradtan, talán kérdésekkel, talán hálával. Az evangélium arra tanított ma, hogy nem az számít, mennyit vittünk magunkkal, hanem hogy kire támaszkodtunk.

Most, lefekvés előtt, jó ezt őszintén végiggondolni: hol éltem bizalomból, és hol kapaszkodtam túlzottan a saját erőmbe?

Szent Ágota tanúságtétele emlékeztet: Istenhez tartozni nemcsak a nagy döntésekben, hanem a csendes kitartásban is hűség. Amit ma szeretetből tettél – még ha észrevétlen is maradt –, nem veszett el. Isten látja, számontartja, és gyümölcsöt fakaszt belőle.

Most elég letenni a terheket. Nem kell mindent megérteni, megoldani, rendbe tenni. Elég rábízni magad arra, aki elküldött, és aki most is őriz.

Esti ima:

Urunk Jézus Krisztus, köszönöm ezt a napot minden örömével és nehézségével együtt. Amit elrontottam, irgalmadra bízom; amit szeretetből tettem, fogadd el ajándékként. Add, hogy békével hajtsam álomra a fejem, és Szent Ágota példája erősítse bennem a hűséget és a reményt. Légy velem az éjszaka csendjében, és újíts meg holnapra. Ámen.

„Aki reggel elküldött, este is megtart.”

Semmi fölösleges – csak a küldetés - 4. évközi hét csütörtök – Szent Ágota szűz és vértanú

Szentírási alap: Mk 6,7–13

Jézus elküldi tanítványait az útra, de nem ad nekik biztosítékokat. Nem engedi, hogy túlpakolják magukat: se kenyér, se erszény, se tartalék. Egyetlen kapaszkodójuk az, hogy Ő küldi őket. Ez nem kiszolgáltatottság, hanem szabadság: így tanulják meg, hogy nem magukra, hanem Istenre támaszkodva éljenek és szolgáljanak.

Szent Ágota a harmadik század közepén ugyanezt az utat járta. Fiatalon, alig húszévesen, törékenyen, mégis rendíthetetlen bizalommal maradt hűséges Krisztushoz. 

Nem a körülményei voltak erősek, hanem az Istenbe vetett hite. Ez a hit tette szabaddá és bátorrá a szenvedésben is.

Mi ma reggel nem vértanúságra indulunk, hanem munkába, iskolába, a mindennapok feladatai közé. De Jézus minket is küld. Arra hív, hogy ne félelemmel, ne túlterhelten, hanem bizalommal kezdjük a napot. 

Amit ma szeretetből, tiszta szívvel végzünk, az Isten országát építi – még akkor is, ha nem látványos. Ha nehézség ér, ne zárkózzunk be: Isten ma is előttünk jár.

Ima:
Urunk Jézus Krisztus, köszönjük, hogy ma is küldesz minket. Taníts meg bízni Benned, egyszerű szívvel élni, hűségesen helytállni ott, ahová állítottál. Add, hogy Szent Ágota példája erősítse bennünk a reményt és a bátorságot. Ámen.

Útravaló:

Nem az visz előre, amid van, hanem az, Akire rábízod magad.

Isten akkor is munkálkodik, amikor mi már elpihentünk - lefekvés előtti gondolat és esti ima

Mk 6,1–6 nyomán

A nap végén csend lesz körülöttünk. Elhalkulnak a zajok, letesszük a terheket, és talán előjönnek azok a gondolatok is, amelyeket napközben elnyomtunk. Ilyenkor jó megállni egy pillanatra, és őszintén szívünkbe nézni.

Ma mennyire volt nyitva Isten felé?

Volt-e bennünk várakozás, vagy inkább megszokás?

Engedtük-e, hogy Jézus ne csak „ismerős” legyen, hanem élő, megszólító Úr?

Názáret lakói túl jól ismerték Jézust – és éppen ezért nem tudtak hinni benne. Mi is járhatunk így: imádkozunk, mégis zárva marad a szívünk. De az este kegyelmi idő. Isten nem számon kér, hanem vár. Nem a nagy tetteket keresi, hanem az alázatos bizalmat.

Ha ma elfáradtál, ha nem láttál csodát, ha úgy érzed, kevés volt a hited – nem baj. Az éjszaka Isten kezében biztonságos. Elég, ha most, lefekvés előtt egy kicsit kinyitod a szíved. A holnap már az Ő gondja is. 

Esti ima

Urunk Jézus,
lecsendesedve állok Előtted.
Te ismered a mai napomat,
örömeimmel és mulasztásaimmal együtt.

Bocsásd meg, ha megszoktalak,
ha nem számítottam Rád,
ha zárva maradt a szívem ott,
ahol hinni kellett volna.

Köszönöm, hogy mégis közel maradsz,
hogy nem fordulsz el tőlem,
és hogy a holnapot is Veled kezdhetem.

Őrizd az éjszakámat,
adj békés pihenést,
és formáld bennem a bizalmat,
amely helyet ad a Te csodáidnak.
Ámen.

Esti útravaló:

Isten akkor is munkálkodik, amikor mi már megpihenünk.

„Nem tudott ott csodát tenni” – amikor a közelség elhomályosítja a hitet - Évközi 4. hét – szerda reggel

Szentírási alap: Mk6,1–6

Jézus hazamegy. Názáretbe érkezik, oda, ahol felnőtt, ahol ismerik a hangját, a járását, az arcát. Tudják, ki volt a családja, mit dolgozott, honnan jött. És éppen ez lesz a probléma. Nem az idegenség, hanem a túl nagy ismerősség. „Hát nem az ács ez?” – kérdezik, és kérdésük mögött nem nyitottság, hanem lezártság van. Mintha azt mondanák: mi már mindent tudunk róla. Nincs mit tanulnunk tőle.

Ez az evangélium fájdalmasan őszinte mondatot mond ki: Jézus „nem tudott ott csodát tenni”. Nem azért, mert elfogyott volna az ereje, hanem mert a hit ajtaja zárva maradt. A csoda nem erőszak. Isten tiszteletben tartja az ember szabadságát – még akkor is, ha ezzel lemondhatna a gyógyításról.

Ez a történet rólunk is szól. Arról, amikor annyira megszoktuk Istent, hogy már nem számítunk rá. Amikor az imádság rutinná válik, az evangélium ismerős szavakká, a vasárnap megszokott programmá. Amikor azt gondoljuk: „ezt már hallottam”, „ezt már tudom”. És közben észre sem vesszük, hogy a szívünk lassan bezárul.

Pedig Jézus ma is hazajön. A mi életünkbe, családunkba, fáradtságunkba, kérdéseinkbe. Nem látványos csodákkal kezdi, hanem csendesen. Egy gondolattal, egy belső indítással, egy hívó szóval: „Bízz bennem.” És talán éppen itt dől el minden: engedjük-e, hogy Isten több legyen, mint amit eddig gondoltunk róla?

A názáretiek botránya az volt, hogy Isten túl közel jött. Mi is sokszor ezt érezzük: túl egyszerű, túl hétköznapi. Pedig éppen itt van a remény. Isten nem csak a rendkívüliben van jelen, hanem a mindennapiban. A kicsi lépésekben, a kitartásban, az újrakezdésben. Abban, hogy ma is felkelhettünk, hogy ma is kérhetünk, és ma is bízhatunk.

Az evangélium végén Jézus csodálkozik – a hitetlenségen. Milyen szép lenne, ha ma rajtunk a hitünkön csodálkozhatna! Nem a tökéletességünkön, hanem azon, hogy a gyengeségeink ellenére is rá bízzuk magunkat.

Ha ma úgy érzed, hogy elfáradtál, hogy nem látsz kiutat, vagy hogy Isten hallgat – ne zárd be az ajtót. Elég egy résnyire nyitva hagyni. Isten a legkisebb nyíláson is be tud lépni. 

Imádság:

Urunk Jézus Krisztus,

bocsásd meg, amikor megszoktunk Téged,

amikor azt hittük, már mindent tudunk Rólad.

Adj nekünk nyitott szívet,

hogy ma újra rácsodálkozzunk jelenlétedre.

Erősítsd hitünket, amikor gyenge,

reményünket, amikor fogyóban van,

és taníts meg bízni Benned akkor is,

amikor nem látunk csodát.

Ámen. 

„Ne félj, csak higgy!” – Az érintés ereje - 4. évközi hét kedd reggel

Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja

Szentírási alap: Mk 5,21–43

Jézus ma két emberhez lép közel: egy halálosan beteg kislányhoz és egy tizenkét éve szenvedő asszonyhoz. Két élethelyzet, amely kívülről reménytelennek tűnik. Az egyikben már kimondták a végső szót: „Meghalt.” A másikban hosszú évek óta tart a csendes küzdelem, a kimerültség, a szégyen és az elutasítottság.

Ennek ellenére Jézus ott van mindkettő mellett, ahol emberileg már nincs megoldás.

Az asszony nem beszél, nem kér hangosan – csak hisz. Hiszi, hogy elég egy érintés. És Jézus megáll. Figyel. Nevet ad a gyógyulásnak: „Hited meggyógyított.” Nem a csoda a lényeg, hanem a kapcsolat.

A kislány történetében pedig Jézus szembe megy a reménytelenséggel: „Ne félj, csak higgy!” – mondja az apának. És az élet visszatér.

Szent Balázs püspök és vértanú emléknapján különösen is közel kerül hozzánk ez az üzenet. Ő olyan pásztor volt, aki életét adta Krisztusért, és az Egyház hagyománya szerint közbenjár a betegekért. Emlékeztet minket: a hit nem menekülés a valóságból, hanem kapaszkodó benne.

Lehet, hogy ma te is hordozol egy „tizenkét éve tartó” terhet. Lehet, hogy valamiről azt mondták: „nincs tovább”. Jézus ma is megáll melletted. Nem siet el. Meghallja a szíved csendes kérését és életet hoz oda is, ahol már feladtad.

Imádság:
Urunk Jézus Krisztus,
Te látod félelmeinket és reményvesztettségünket.
Taníts minket bízni Benned akkor is, amikor már elfogytak a szavaink és az erőnk.
Add, hogy merjünk Hozzád közeledni,
és engedd, hogy gyógyító szereteted megérintse testünket és lelkünket.
Szent Balázs püspök közbenjárására őrizz meg minket a bajban,
és vezess a béke útján. Ámen.

Útravaló:

Egyetlen bizalommal tett lépés Jézus felé elég ahhoz, hogy az élet újra elinduljon.

„A fény, amely ma rám volt bízva” - Lefekvés előtti gondolat és esti ima

Gyertyaszentelő Boldogasszony – Urunk bemutatása

A Megszentelt Élet Világnapja

Szentírás: Lk2,22–32

„Világosságul a pogányok megvilágítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.”

Lefekvés előtti gondolat

Ahogy ez a nap csendesen lezárul, és a fények lassan kialszanak körülöttünk, jó megállni egy pillanatra. Megállni, a megszentelt gyertya fényében visszanézni arra a gyertyára, amely ma a kezünkben volt, vagy legalább lélekben szerettük volna, hogy ott legyen.

Nem csupán egy szertartás része volt. Emlékeztető. Egy kérdés, amely most, az este csendjében még tisztábban hallatszik:

Mit kezdtem ma a rám bízott fénnyel?

Nem kell nagy dolgokra gondolni. Talán egy figyelmes szó, egy türelmes hallgatás, egy el nem mondott kemény mondat, egy imádság, amelyet mégis elmondtunk. Talán volt pillanat, amikor világítottunk egy kicsit – és volt, amikor inkább elrejtettük a lángot.

Mária és József nem tudták előre, mi vár rájuk. Simeon és Anna sem látták a jövőt. Csak felismerték a Fényt, amikor megérkezett. És ez elég volt a békéhez.

Az este nem a tökéletesség ideje.

Az este az átadás ideje.

Most nem kell megoldani mindent. Nem kell tisztázni az egész életet. Elég, ha kimondjuk: „Uram, itt van ez a nap. Ilyen volt. A Tiéd.”

A gyertya sem kérdez, amikor leég. Csak világít.

És amikor elfárad, csendben kialszik – azzal a békével, hogy betöltötte a küldetését.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus,

Te vagy a világ világossága,

köszönöm ezt a napot,

köszönöm mindazt, ami benne volt –

az örömöt és a fáradtságot,

a tiszta pillanatokat és a félhomályt is.

Köszönöm, hogy ma is rám bíztad a fényt.

Talán gyengén égett, talán remegett a láng,

talán volt, amikor eltakartam –

de Te akkor is hűséges voltál hozzám.

Most, az este csendjében,

kezedbe teszem mindazt, ami bennem maradt:

a kimondatlan kérdéseket,

a döntésektől való félelmet,

a jövő bizonytalanságát,

és a vágyat, hogy az életem ne legyen hiábavaló.

Taníts engem bízni,

ahogyan Mária bízott.

Taníts várni,

ahogyan Simeon és Anna várt.

Taníts világítani,

akkor is, amikor nem látja senki.

Áldd meg mindazokat,

akik ma égnek másokért:

a megszentelt életet élőket,

a csendben szolgálókat,

és mindazokat, akik életükben igent mondanak hívó szavadra.

Adj nekem ma éjszakára békét,

holnapra pedig elég fényt

a következő lépéshez –

nem az egész úthoz,

csak ahhoz, ami rám vár.

Legyen az életem a Te kezedben

egy csendesen égő gyertya,

amely akkor is világít,

amikor körülötte sötét van.

Rád bízom magam, Uram.

Őrizz meg az éjszaka csendjében,

és engedd, hogy a világosság,

amely ma rám volt bízva,

holnap is tovább égjen bennem.

Ámen.

„A kézbe adott fény – élet, amely világít” – Gyertyaszentelő Boldogasszony

Mottó: „Krisztus világossága nemcsak megjelent, hanem ránk van bízva.”

Szentírási alap: Lk 2,22–40

Ma az Egyház különösen szép és mély értelmű, kettős ünnepre gyűjt össze bennünket: Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére és a Megszentelt Élet Világnapjára. Két ünnep, két hangsúly – és mégis egyetlen, közös üzenet: Isten világossága belép az ember életébe, és ránk bízza önmagát.

Nem véletlen, hogy a liturgia ma nemcsak emlékeztet, hanem cselekedtet is. Gyertyát áldunk, kézbe vesszük a fényt. Ez a mozdulat önmagában prédikáció: a keresztény ember nem pusztán szemlélője a világosságnak, hanem hordozója. Amit ma ünneplünk, nem csupán egy múltbeli templomi jelenet felidézése, hanem a jelenünkről és a jövőnkről szóló meghívás.

Negyven nappal Jézus születése után Mária és József fölviszik a Gyermeket a Jeruzsálemi templomba. Engedelmeskednek a törvénynek – de ennél sokkal több történik. Életüket, jövőjüket, reményüket Isten kezébe helyezik. Nem biztosítékokat kérnek, nem magyarázatot kapnak, hanem egy ígéretet: Isten hűséges.

Ez a ráhagyatkozás ma is kihívás. A jövőtől való félelem, a bizonytalanság, a döntések súlya – mindannyiunk tapasztalata. Különösen a fiataloké, akik most léptek a nagykorúság küszöbére, pályát választanak, vizsgákra készülnek, vagy éppen azt kérdezik: „Mihez kezdjek az életemmel?” A mai ünnep nem kész válaszokat ad, hanem irányt mutat: az élet akkor találja meg az értelmét, ha Isten kezébe kerül.

A templomban nem a tömeg veszi észre a Gyermeket, hanem az agg Simeon és Anna ismerik fel Őt. Olyan emberek, akik várnak, akik nem a zajra figyelnek, hanem Isten ígéreteire. Simeon karjába veszi Jézust, és kimondja: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, békességben.” Aki felismeri Krisztust, annak béke költözik a szívébe. Nem problémamentes élet, hanem biztos irány.

Ezért a mai ünnep a fény ünnepe. De fontos kérdést tesz fel: milyen fényről van szó? A világ tele van világító felületekkel, gyors információkkal, harsány ígéretekkel. Mégis sok a belső sötétség: félelem, kiégés, értelmetlenség. Krisztus fénye nem elvakít, hanem látni tanít. Nem szétszór, hanem összegyűjt. Nem fogyaszt, hanem életet ad.

A gyertya egyszerű, mégis mély szimbólum. Ég – és közben fogy. Világít – és közben önmagát adja, önmagát emészti föl. Nem panaszkodik, nem számolgat, nem tartalékol. A küldetése az, hogy fényt adjon. Ez Krisztus élete. És ez a keresztény élet logikája is.

Innen érthető meg a mai nap másik arca: a megszentelt élet ünnepe. A szerzetesek, szerzetesnők, megszentelt életű személyek életükkel azt hirdetik: Isten elég. Nem azért, mert könnyű, hanem mert igaz. Szegénységük, tisztaságuk, engedelmességük nem menekülés a világtól, hanem prófétai jel egy olyan korban, amely mindent birtokolni, irányítani, bebiztosítani akar.

Ők olyanok, mint az égő gyertyák: sokszor csendben, a háttérben, mégis nélkülözhetetlenül világítanak. Gondoljunk egy nővérre, aki évtizedeken át tanít, ápol, nevel, vigasztal. Egy szerzetesre, aki a világ zajától távol imádkozik a békéért. Egy papra, aki nap mint nap hűségesen kíséri a reábízottakat. Ők az Egyház lelki tüdői. Nélkülük kevesebb lenne a remény, sűrűbb a sötétség.

Egy idős szerzetesnő története különösen megérinti a szívet. Élete végén egy gyertyát kér. Kezébe veszi, és ezt mondja: „Ez volt az életem. Égtem másokért. Miközben világítottam, elfogytam. De nem bánom.” Ebben a mondatban benne van a megszentelt élet lényege – és minden hiteles keresztény élet titka.

De fontos kimondani: ez az ünnep nem csak „róluk”, rólunk szól. A megszentelt élet világnapja mindenkit megszólít. Mert az élet minden formája megszentelt lehet, ha Isten kezébe kerül. Házasságban, egyedülállóként, családban, munkában, tanulásban – mindannyian kaptunk egy gyertyát. Kérdés: mit kezdünk vele?

Különösen szeretnék ma a fiatalokhoz szólni, kihangsúlyozni, hogy a hivatás nem mindig hangos. Sokszor halk, finom indítás, belső nyugtalanság, visszatérő kérdés. A világ közben zajos, sürget, címkéz, teljesítményt mér.

Bátorság kell ahhoz, hogy valaki figyeljen a csendben megszólaló hívásra. És bátorság kell ahhoz is, hogy igent mondjon.

Ne féljetek attól, hogy Isten túl sokat kér. Ő mindig többet ad, mint amit kér. A gyertya nem veszít, amikor világít – beteljesíti önmagát. Az élet sem akkor lesz szegényebb, ha ajándékká válik, hanem akkor, ha önmaga körül forog.

A keresztény családok ebben kulcsszerepet játszanak. A hivatások első „iskolája” az otthon. Ott tanulja meg a gyermek, mit jelent imádkozni, szolgálni, dönteni, hűségesnek lenni. Egy család lehet termékeny talaj papi, szerzetesi, anyai, apai hivatások számára – ha nem fél elengedni, amit Isten kér.

Kedves Testvéreim, ma világosságot kaptunk a kezünkbe. Nem azért, hogy eltegyük, hanem hogy továbbadjuk. Nem azért, hogy csodáljuk, hanem hogy éljük. A kérdés nem az, hogy mindannyian ugyanarra az útra kaptunk-e meghívást, hanem az, hogy hűségesek vagyunk-e a sajátunkhoz.

Nézzünk Máriára. Ő nem értett mindent előre, de mindent rábízott Istenre. Bemutatta a Fiút – és ezzel önmagát is. Tanítson meg bennünket arra, hogy életünk örömét, félelmét, döntéseit Isten kezébe tegyük.

Ma, amikor a szentelt gyertya fényében imádkozunk, kérjük az Urat: szentelje meg az életünket is. Adjon bátorságot az igenhez, kitartást a hűséghez, világosságot a döntéseinkhez. Hogy bárhol élünk, bármit teszünk, életünk egyetlen nagy tanúságtétel legyen:

a világosság már itt van – és bennünk akar tovább égni. Ámen.