KINEK HISZÜNK? – EGY ESTE, AMELY KÉRDÉSEKET ÉBRESZTETT ÉS A TISZTA FORRÁSHOZ VEZETETT

TISZTA FORRÁSBÓL – HINNI, ÉRTENI, MEGÉLNI

Ferences esték a hitről és a hitben való növekedésért - beszámoló

2026. október 26., hétfő, 17:00 – Székelyudvarhely, Barátok temploma

„Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,31–32)

Nem mindegy, hogy Kinek és miben hiszünk!

Lehet valaki vallásos anélkül, hogy igazán ismerné a hitét? Honnan tudhatjuk, hogy egy vallási tanítás valóban Istentől származik? És hogyan ismerhetjük fel Krisztus hangját a bennünket körülvevő sokféle „égi üzenet” között?

Ezekkel a kérdésekkel indult útjára október 26-án, hétfőn este a székelyudvarhelyi Barátok templomában a „Tiszta forrásból – Hinni, érteni, megélni” című felnőtt hitismereti és hitmélyítő sorozat.

A meghívásra örömteli, a várakozásokat is felülmúló számban érkeztek érdeklődők. Jelenlétük arról tanúskodott, hogy sokakban él az igény: ne csupán megszokásból vagy hagyománytiszteletből gyakorolják hitüket, hanem egyre tudatosabban ismerjék, értsék és éljék meg azt.

A hit nem vak ragaszkodás, hanem bizalom az Igazságban

Az est középpontjában Szilveszter testvér mintegy harmincperces bevezető előadása állt, „Kinek hiszünk? – Hogyan ismerhetjük fel az igazság hangját?” címmel.

Az előadás abból a mindennapi tapasztalatból indult ki, hogy korunk embere szinte megszámlálhatatlan vallási tanítással, próféciával, magánkinyilatkoztatással és állítólagos égi üzenettel találkozik. Ezek gyakran a Szentírásra, Jézusra vagy a Szűzanyára hivatkoznak, és sokszor imádságra, megtérésre, szentségi életre buzdítanak.

De vajon önmagában elegendő-e mindez ahhoz, hogy egy üzenetet hitelesnek fogadjunk el?

Az előadás egyik központi felismerése az volt, hogy nem minden hitelesen katolikus, ami katolikus szavakat és vallásos kifejezéseket használ.

Hitünknek biztos alapja van: Isten Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatása, amelyet az Egyház a Szentírásban és a Szenthagyományban őriz, a Tanítóhivatal pedig hitelesen értelmez és szolgál.

Az előadás kitért az úgynevezett Nagy Figyelmeztetés üzenetei körül felmerülő lelkipásztori és hitbeli kérdésekre is. Hangsúlyozta, hogy a vallási állításokat nem pusztán érzelmi hatásuk vagy jámbor megfogalmazásuk alapján kell megítélni, hanem az Egyház hiteles tanításának fényében.

Különösen hangsúlyossá vált egy alapvető keresztény igazság:

Krisztust, aki maga az Igazság, nem lehet hazugsággal szolgálni. A hit tisztasága és az élet igazsága elválaszthatatlan egymástól.

Az előadás célja azonban nem személyek elítélése, hanem a lelki megkülönböztetés fontosságának tudatosítása volt: ne azt keressük, kinek van igaza, hanem azt, hogy mi igaz!

Amikor az előadásból közös gondolkodás születik

Az est közös énekkel kezdődött, amely segített ráhangolódni az együttlét lelki tartalmára.

Szilveszter testvér előadását követően Hugó testvér vezetésével beszélgetésre került sor. A résztvevők kérdéseket tettek fel, személyes tapasztalatokat és értékes tanúságtételeket osztottak meg. A felmerült kérdésekre Hugó és Szilveszter testvér válaszolt.

A találkozó így nem maradt egyirányú ismeretátadás: valódi párbeszéd alakult ki, amelyben a hit kérdései személyes élethelyzetekkel és tapasztalatokkal találkoztak.

Az est különleges befejezést is kapott. A jelenlévők közösen elimádkozták az Egyház zsolozsmájának napot lezáró Befejező imaóráját, a kompletóriumot.

Sokak számára ez volt az első találkozás az Egyház hivatalos, közösségi imádságának ezzel a formájával. A zsolozsma, amely a papok és szerzetesek mindennapi imaéletének része, minden hívő számára nyitott kincs. Egyre több világi keresztény fedezi fel benne a Szentírás szavaival végzett imádság szépségét és gazdagságát.

Így az este valóban megjelenítette a sorozat hármas célkitűzését: hinni, érteni és megélni. Amit az előadásban megismertünk, arról együtt gondolkodtunk, majd közös imádságban Isten elé vittük.

Az előadást érdemes meghallgatni – akkor is, ha nem voltál jelen!

Az előadás hangfelvételét most a Szilveszter Barát Blogján is megosztjuk, hogy azokhoz is eljusson az üzenete, akik személyesen nem tudtak részt venni a találkozón.

Különösen ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni katolikus hitüket, akiknek kérdéseik vannak, vagy akik bizonytalanok a különféle vallási tanítások és „égi üzenetek” megítélésében.

Nem kell teológusnak lennünk ahhoz, hogy megismerjük hitünk alapjait. De keresztényként fontos tudnunk, Kiben hiszünk, mit hiszünk és miért hiszünk.

Ez az előadás nem kész válaszokat kíván adni minden kérdésre. Sokkal inkább elindít egy utat, amelyen megtanulhatunk helyesen kérdezni, felelősen gondolkodni és biztosabban eligazodni hitünk kérdéseiben.

Hallgasd meg az előadást! Gondolkodj el a felvetett kérdéseken, és oszd meg a hangfelvételt másokkal is! Lehet, hogy éppen egy családtagodnak, barátodnak vagy ismerősödnek segít tisztábban látni.

Folytatjuk a közös utat!

A bevezető találkozót a tervek szerint advent környékén négy további hitismereti este követi, majd az új évben folytatódik a sorozat.

Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének velünk együtt tanulni, kérdezni, beszélgetni és hitükben növekedni.

Mert a hitet nem elég örökölni és őrizni. Meg kell ismernünk, értenünk kell, és mindenekelőtt meg kell élnünk!

„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,32)

Pax et bonum!

Szilveszter Barát

A SZERETET NEM URALKODIK, HANEM ÖNMAGÁT AJÁNDÉKOZZA – Évközi 30. hét, kedd

AZ IGE ÚTRA HÍV – Reggeli üzenet

2026. október 27.

Szentírás: Ef 5,21–33

„Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus iránti tiszteletből!” (Ef 5,21)

Vajon szeretetnek nevezhetjük-e azt, amikor mindig nekünk kell igazunk legyen, amikor elvárjuk, hogy a másik alkalmazkodjon hozzánk, miközben mi alig vagyunk készek változni?

Szent Pál apostol ma a házastársak kapcsolatáról beszél, de szavai minden emberi kapcsolatunkat megvilágítják.

A keresztény szeretet alapja nem a hatalom, nem az uralkodás, hanem a kölcsönös önátadás.

Az apostol különösen megrendítő mércét állít elénk: „Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte.”

Íme, a szeretet igazi mértéke: Krisztus keresztje.

Jézus nem azért szeret bennünket, mert tökéletesek vagyunk. Nem feltételekhez köti szeretetét, hanem önmagát adja értünk. Nem leigázni akar, hanem felemelni. Nem birtokolni, hanem szabaddá tenni.

Milyen más lenne családjaink, közösségeink, barátságaink élete, ha kevesebbet követelnénk, és többet ajándékoznánk önmagunkból!

Ferences lelkülettel élni éppen ezt jelenti: nem a másik fölé emelkedni, hanem mellé állni; nem mindenáron érvényesülni, hanem a szeretetben szolgálni.

Ma talán nem nagy áldozatot kér tőlünk az Úr. Csak egy türelmesebb választ, egy figyelmes meghallgatást, egy őszinte bocsánatkérést, vagy azt, hogy valakinek ne a hibáját, hanem az emberi méltóságát lássuk meg.

Mert az igazi szeretet nem azt kérdezi: „Mit kapok tőled?”, hanem azt: „Miben lehetek ma ajándék számodra?”

A mai nap kérdése: Van-e valaki az életemben, akitől túl sokat várok, miközben túl keveset adok önmagamból?

Reggeli ima

Uram Jézus Krisztus! Taníts úgy szeretni, ahogyan Te szeretsz: türelemmel, alázattal, önzetlenül. Szabadíts meg az önzéstől, a birtoklás vágyától és attól, hogy mindig nekem kelljen igazam legyen. Add, hogy ma ne terhe, hanem ajándéka legyek azoknak, akikkel találkozom. Ámen.

Pax et bonum!

fr. Szilveszter ofm

Útravaló a mai napra:

A szeretet ott kezd igazán szeretetté válni, ahol már nem önmagamat keresem, hanem a másik javát.

A SÖTÉTSÉGET NEM ÁTKOZNI KELL, HANEM VILÁGOSSÁGOT KELL GYÚJTANI! – Évközi 30. hét hétfő reggel

2026. október 26. 

Szentírás: Ef4,32–5,8

„Egykor ti is sötétségben éltetek, de most már eljutottatok a világosságra az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság fiai!” (Ef 5,8)

Kedves Testvéreim, itt a Barátok templomában, és mindnyájan, akik a Mária Rádión vagy az interneten keresztül lélekben velünk imádkoztok!

Új hét kezdődik. Van, aki kipihenten, reményekkel telve indul neki, más már most fáradt, gondokkal terhelt. Valaki munkába siet, más iskolába készül, valaki betegágyán fekszik, és talán éppen ez a szentmise jelenti számára a nap legfontosabb találkozását Istennel.

Különböző élethelyzetekben vagyunk, de egy valamiben közösek: mindannyiunknak szüksége van világosságra. Nemcsak arra, amely megvilágítja az utat előttünk, hanem arra is, amely segít eligazodni önmagunkban.

Pál apostol ma különös dolgot mond: „Egykor ti is sötétségben éltetek, de most már eljutottatok a világosságra az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság fiai!”

Vagyis egykor még a bűn és a tévelygés sötétségében éltetek, de a keresztségben Krisztus által eljutottatok Isten világosságára. Ezért most már úgy éljetek, hogy gondolataitok, szavaitok és tetteitek is tükrözzék Krisztus világosságát!

De vajon meglátszik ez rajtunk?

Amikor türelmetlenül válaszolunk valakinek, amikor napokig őrzünk egy sérelmet, amikor könnyebben beszélünk mások hibáiról, mint a jótetteikről, vajon milyen világosságot sugárzunk?

Pál apostol egészen gyakorlati útmutatást ad: legyünk egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássunk meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nekünk Krisztusban.

A világosság tehát nem csupán az, amit hiszünk, hanem az is, ahogyan egymással bánunk.

Jézus ezt nemcsak tanította, hanem élte is. Lehajolt a bűnösökhöz, felemelte az elesetteket, és a kereszten még azokért is imádkozott, akik megfeszítették.

Assisi Szent Ferenc megértett valamit ebből a titokból. Nem azzal akarta megváltoztatni a világot, hogy szüntelenül mások hibáit sorolta. Hanem azzal, hogy maga kezdett másként élni. A megvetettben testvért látott, a szegényben Krisztust ismerte fel, a gyűlölet helyére szeretetet akart vinni.

Ez a ferences lelkület ma is időszerű: ne csak azt kérdezzük, miért olyan sötét körülöttünk a világ, hanem azt is, hogy mi mennyi világosságot viszünk bele!

És most váltsuk aprópénzre Isten üzenetét!

Amikor ma szentmise kilépünk a templomból, próbáljunk meg türelmesebben válaszolni annak, akivel nehéz kijönnünk. Tegyünk egy lépést valaki felé, akitől eltávolodtunk. Mondjunk egy jó szót ott, ahol megszoktuk a panaszkodást. És ha ma valaki megbánt bennünket, ne engedjük, hogy a sértettség mondja ki az utolsó szót.

Nem kell mindent egyszerre megváltoztatnunk. De egyetlen szeretetből fakadó döntés már világosságot gyújthat valakinek az életében.

Ehhez az erőt nem pusztán önmagunkból merítjük. Krisztus Igéje megvilágosít, az Eucharisztiában önmagával táplál, a szentek példája pedig bátorít, hogy a szeretet útja járható.

Akik ma nem tudtok fizikailag közöttünk lenni, tudjátok: Krisztus világossága hozzátok is elér. Az imádság, a türelemmel viselt szenvedés, egy szeretettel kimondott szó a betegágy mellett is áldássá válhat.

Kedves Testvéreim!

Ma reggel Krisztus nem azt kéri tőlünk, hogy egyedül világítsuk be az egész világot. Csak azt, hogy ott, ahová ma állított bennünket, ne rejtsük el az Ő világosságát.

Vigyük hát magunkkal erre a hétre a kérdést: Kinek az életében lehetek ma egy kicsiny fénysugár?

Mert ahol Krisztus szeretete rajtunk keresztül eljut valakihez, ott már oszlani kezd a sötétség. Ámen.

MENNYIT ADTAM MA A SZÍVEMBŐL? – Évközi 30. vasárnap estéje

AZ IGE FÉNYÉBEN – A NAP VÉGÉN ISTEN ELŐTT

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 25.

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel!” (Mt 22,37)

Reggel Jézus arra hívott, hogy ne csak ímmel-ámmal szeressünk, hanem egész szívünkkel.

Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, érdemes megállnunk egy pillanatra, és megkérdeznünk: mennyit adtam ma a szívemből Istennek és embertársaimnak?

Talán volt ma egy őszinte imádságod, egy jó szavad, egy figyelmes gesztusod. Talán sikerült türelmesnek maradnod ott, ahol máskor elveszítetted volna a türelmedet. Ezekben a látszólag apró pillanatokban Krisztus szeretete vált láthatóvá.

De lehet, hogy ma sem sikerült minden. Valakit megbántottál, elmulasztottál egy jótettet, vagy éppen önmagaddal voltál túlságosan kemény.

Ne menekülj ezek elől, de ne is engedd, hogy elvegyék a békédet!

Isten nem azért szeret, mert ma mindent jól tettél. Azért tudsz holnap újrakezdeni, mert Ő ma sem szűnt meg szeretni.

Szent Ferenc a leprásban felismerte Krisztust. Mi vajon felismertük-e ma Őt azokban, akikkel találkoztunk? És engedtük-e, hogy saját gyengeségünkben is ránk találjon irgalmas szeretete?

Ma este ne csupán azt vizsgáld meg, mennyire szerettél. Azt is kérdezd meg: engedted-e, hogy Isten szeressen téged?

Mert a szeretet nem a mi teljesítményünkkel kezdődik, hanem Isten ajándékával.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus!

Köszönöm ezt a vasárnapot, Igéd világosságát, az Eucharisztia ajándékát és minden szeretetet, amely ma elért hozzám.

Köszönöm azokat, akik által megtapasztalhattam jóságodat.

Bocsásd meg, amikor csak félig szerettem, amikor önzésem erősebb volt irgalmamnál, amikor nem vettem észre a mellettem élő ember szükségét.

Taníts úgy szeretni Téged, hogy szeretetem mások számára is áldássá váljék.

Gyógyítsd bennem azt, ami szeretni fél, és erősítsd meg azt, ami szeretni akar.

Most kezedbe helyezem örömeimet, mulasztásaimat és holnapom bizonytalanságait.

Uram, segíts, hogy ma este őszintén szembenézzek mindazzal, amit jól tettem és amiben hibáztam, majd mindent a Te irgalmadra bízzak, és szeretetedben megnyugodva, békés szívvel térjek pihenőre.” Ámen.

NEM ELÉG SZERETNI – EGÉSZ SZÍVVEL KELL SZERETNI! – Évközi 30. vasárnap reggel

2026. október 25.

Evangélium: Mt 22,34–40

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel! […] Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!”

Kedves Olvasóim, Testvéreim Krisztusban!

Ma különösen is szeretettel gondolok mindazokra, akik nap mint nap visszatérnek ide, hogy Isten Igéjéből merítsenek erőt. Talán vannak, akik betegségük, idős koruk, távolság vagy életkörülményeik miatt nem juthatnak el a templomba. Szeretném, ha ezek a sorok számukra is az Istennel való találkozás lehetőségét jelentenék.

A mai evangéliumban Jézus a legfontosabbra irányítja figyelmünket: a szeretetre. De nem akármilyen szeretetre!

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel!”

Teljes szívvel szeretni azt jelenti, hogy Istennek nem csupán életünk maradékát adjuk: a megmaradt időnket, figyelmünket, erőnket. Hanem helyet készítünk neki döntéseink, vágyaink és kapcsolataink középpontjában.

Teljes lélekkel szeretni azt jelenti, hogy akkor is ragaszkodunk hozzá, amikor nehéz imádkozni, amikor elfáradunk, vagy amikor nem érezzük közelségét.

Egész értelmünkkel szeretni pedig azt jelenti, hogy keressük az igazságot, megismerjük hitünket, és életünket Krisztus tanításához igazítjuk.

Jézus azonban hozzáteszi: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!”

Önmagunk helyes szeretete annak felismerése, hogy mi is Isten szeretett gyermekei vagyunk. De a szeretet nem állhat meg önmagunknál.

Szent Ferenc akkor értette meg ezt igazán, amikor odalépett a lepráshoz, akit korábban elkerült. A megvetett emberben felismerte Krisztust.

Jézus pedig a kereszten megmutatta a szeretet legnagyobb mélységét: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)

Kedves Testvérem!

Ma ne csupán azt kérdezd: „Szeretem-e Istent?”, hanem ezt is: „Meglátja-e valaki az életemben, hogy szeretem Őt?”

Talán egy megbocsátásban, egy telefonhívásban, egy türelmes meghallgatásban vagy egy csendben elmondott imádságban.

Ehhez kérjünk erőt Krisztustól, aki Igéjével megvilágosít, az Eucharisztiában pedig önmagával táplál bennünket.

Mert a szeretet nem attól lesz nagy, hogy sokat beszélünk róla, hanem attól, hogy valaki általunk megtapasztalja Isten jóságát.

Vasárnapi útravaló: Ma tegyél meg egy konkrét jót valakiért, akitől semmit sem vársz viszonzásul!

Uram Jézus, taníts engem egész szívvel szeretni Téged, önmagamat helyesen elfogadni, és embertársaimban felismerni a Te arcodat. Add, hogy szeretetem ne csak szó legyen, hanem mindennapi életem tanúságtétele. Ámen.

HARMINCÖT ÉV – ÉS MENNYIVEL LETT JOBB A VILÁG? - Hálaadás a múltért, felelősség a jelenért, küldetés a jövőért

Ünnepi szentbeszéd a Zetelaki Szent Imre cserkészcsapat alapításának 35. évfordulóján

Olvasmány: 1Sám 3,1–10 Evangélium: Mt 5,13–16  

„Úgy világítson világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16)

Kedves Cserkésztestvéreim! Kedves Fiatalok, Szülők, Vezetők! Kedves Ünneplő Testvéreim!

Harmincöt év! Egy ember életében is jelentős idő, egy közösség életében pedig már történelem.

Ma azért gyűltünk össze Isten oltára körül, hogy hálát adjunk a zetelaki Szent Imre cserkészcsapat harmincöt esztendejéért.

De vajon mit ünneplünk igazán? A táborokat, kirándulásokat, közös élményeket? A régi barátságokat, az emlékeket, amelyek ma újra megelevenednek?

Ezt is. De ennél sokkal többet!

Ma azt ünnepeljük, hogy harmincöt évvel ezelőtt elvetettünk egy magot, amelyből Isten kegyelmével élet fakadt, és amely azóta is teremheti a hit, az emberség és a szeretet gyümölcseit.

Engedjétek meg, hogy egy pillanatra személyesen is visszatekintsek.

Amikor káplánként itt szolgáltam Zetelakán, különösen szívemen viseltem a gyermekek és fiatalok lelki nevelését. Már a kommunista rendszer idején is igyekeztem mindent megtenni, amit a körülmények lehetővé tettek, hogy közelebb kerüljenek Istenhez.

Papi jelmondatom Jézus főpapi imájából származik: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.” (Jn 17,19)

Ez számomra sohasem csupán egy szép mondat volt. A fiatalokért végzett szolgálatban különösen is igyekeztem megélni.

Aztán elérkezett 1989, és új lehetőségek nyíltak meg előttünk. Úgy láttam, hogy a cserkészet kiváló út lehet a gyermekek és fiatalok hitbeli, erkölcsi és közösségi nevelésére.

Incze Benjamin plébános úr támogatásával így alapítottuk meg a cserkészcsapatot, amelyet Szent Imre herceg oltalmába ajánlottunk. Akkor még nem tudhattuk, mi lesz belőle. De hittük, hogy érdemes elkezdeni.

Ma, harmincöt év múltán, ezért is hálát adunk Istennek!

Kedves Testvéreim!

A mai olvasmányban a fiatal Sámuellel találkoztunk, aki a főpap segítségével megtanulta felismerni Isten hangját, és kimondani: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”

Vajon nem ez a keresztény nevelés egyik legfontosabb feladata? Segíteni a fiatalnak, hogy a világ sokféle hangja között meghallja Isten hívását.

Mert nem elég megtanítani egy gyermeket arra, hogyan boldoguljon az életben. Arra is meg kell tanítani, hogy miért él, milyen értékekért érdemes küzdenie, és hogyan válhat mások számára áldássá.

A cserkészfogadalom így kezdődik: „Fogadom, hogy híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, hazámnak, nemzetemnek és embertársaimnak tartozom.”

Isten, haza, nemzet és embertárs! Nem puszta szavak, hanem életprogram.

Istent szeretni azt jelenti, hogy kapcsolatban élünk vele, és engedjük, hogy alakítsa szívünket.

Hazánkat, nemzetünket szeretni azt jelenti, hogy megbecsüljük örökségünket, és felelősséget vállalunk közösségünkért.

Embertársunkat szeretni pedig azt jelenti, hogy nemcsak magunknak élünk, hanem észrevesszük a másikat.

A cserkészet nemcsak életrevaló, hanem emberséges embereket akar nevelni.

És itt hadd osszak meg veletek egy emléket, amely harmincöt év távlatából is elevenen él bennem. Emlékszem egy negyedik osztályos kis cserkészre. Még az arca, a hajának színe is előttem van. Egy alkalommal nyiratkozni ment. Miközben várakozott, egy idősebb asszony megkérte, hogy hozzon neki kenyeret az üzletből. A kisfiú készségesen elment, megvásárolta a kenyeret, majd visszavitte, és a visszajáró pénzt is át akarta adni.

Az asszony azonban így szólt:

– Tartsd meg, fiam, és vegyél magadnak valami édességet!

A gyermek pedig ezt válaszolta:

– Köszönöm szépen, de nem fogadhatom el, mert ez volt a mai jótettem!

Az asszony egészen meglepődött. Nem értette, hogy egy gyermek miért nem akar jutalmat azért, mert segített valakinek.

Pedig a kis cserkész nagyon is értette! Megtanulta, hogy a szeretet nem üzlet, a jóság nem eladó, és nem minden jócselekedetért jár fizetség.

Kedves Testvéreim! Ez a gyermek talán észre sem vette, de akkor megvalósította a mai evangéliumot.

Jézus azt mondja: „Ti vagytok a világ világossága.” Nem azt mondja, hogy majd egyszer azok lesztek, ha felnőttök, ha nagy dolgokat visztek véghez. Hanem azt: Ti vagytok! Most! Ott, ahol éltek! Egy gyermek is lehet világosság. Egy apró jótett is lehet fény valakinek az életében.

És gondoljunk csak bele: harmincöt év alatt hány ilyen apró, észrevétlen jócselekedet történhetett? Hány ember kapott segítséget, hány fiatal tanult meg másokért élni? Ezeket nem tartja számon semmiféle évkönyv. De Isten számontartja őket.

És talán éppen ezek a harmincöt esztendő legértékesebb gyümölcsei.

Kedves Cserkészek! Nem véletlenül választottuk a csapat védőszentjéül Szent Imre herceget. Ő nem azért lett szent, mert királyfi volt, hanem mert fiatalon komolyan vette Istent.

Példája ma is arra tanít, hogy az ember igazi nagysága nem a sikerben, a hatalomban vagy az elismerésben rejlik, hanem a tiszta szívben, a hűségben és a szolgáló szeretetben.

Ezért szeretném különösen is a fiatalok szívébe vésni: Nem kell megvárnotok a felnőttkort ahhoz, hogy értékes emberek legyetek! Nem kell megvárnotok a holnapot ahhoz, hogy ma jót tegyetek!

A cserkészetben megtanult becsületesség, felelősség és szolgálatkészség nem ér véget akkor, amikor levesszük az egyenruhát. Éppen a mindennapi életben kell gyümölcsöt teremnie.

Ma más kihívásokkal találkozunk, mint harmincöt évvel ezelőtt. Akkor külső korlátok nehezítették az ifjúság nevelését. Ma a figyelem szétszórtsága, az értékek bizonytalansága, az önzés és a közösségek gyengülése, széthúzása jelenthet akadályt.

Ezért a cserkészet küldetése ma nem kevésbé fontos, mint harmincöt évvel ezelőtt. Csak a körülmények változtak meg.

Kedves Ünneplő Testvéreim!

Lord Baden-Powell, a cserkészet alapítója, halála előtt irt búcsúüzenetében ezt hagyta örökül: „Próbáljátok meg ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok.”

Milyen egyszerű, mégis milyen hatalmas életprogram! Ahol élsz, dolgozol, tanulsz, ott legyen egy kicsit jobb a világ azért, mert te is ott vagy!

És vajon nem ugyanezt kéri Krisztus, amikor azt mondja: „Úgy világítson világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és magasztalják mennyei Atyátokat!”

A keresztény cserkész nem önmagát akarja megmutatni, hanem életével Krisztus világosságát továbbadni.

Ezért ma szeretettel kérdezem az egykori cserkészeket: mit őriztetek meg abból, amit megfogadtatok? Él-e még bennetek a szolgálat, a becsületesség, az Isten iránti hűség?

A mai cserkészeket: készek vagytok-e tovább vinni ezt az örökséget?

A vezetőket pedig arra kérem: ne feledjétek, hogy nem csupán programokat szerveztek, hanem emberi életeket formáltok!

Hálát adunk mindazokért, akik harmincöt éven át, nehézségek és akadályok ellenére is életben tartották a csapatot. A vezetőkért, a szülőkért, a támogatókért, minden egykori és jelenlegi cserkészért. És hálával emlékezünk azokra is, akik már nincsenek közöttünk.

Kedves Cserkésztestvéreim!

Harmincöt évvel ezelőtt elindult valami itt, Zetelakán. Egy kis közösség, egy reménység, egy szolgálat.

Azóta sok minden megváltozott. De egyvalaminek nem szabad megváltoznia: annak a lelkületnek, amely a kis cserkészt arra indította, hogy jót tegyen, és érte semmit se várjon.

Mert nem az mutatja meg egy cserkészcsapat igazi nagyságát, hány tábort szervezett vagy hány kilométert gyalogolt, hanem az, hogy mennyi jóságot, szeretetet, hitet és emberséget adott a világnak.

Ezért ma ne csak azt kérdezzük: mit kaptunk a cserkészettől? Hanem azt is: mit adtunk általa másoknak?

És amikor újra elhangzik a jól ismert cserkészköszöntés: „Légy résen!”, halljuk meg benne Krisztus hívását is!

Légy résen, hogy észrevedd a jót, amit megtehetsz!

Légy résen, hogy észrevedd a testvért, akinek segíthetsz!

Légy résen, hogy meghalld Isten hangját, aki ma is számít rád!

Adja Isten, hogy amikor majd újabb évtizedek múltán visszatekintenek erre a csapatra, elmondhassák: Zetelaka egy kicsit jobb, emberségesebb, szeretetteljesebb lett azért, mert itt megszületett a Szent Imre cserkészcsapat, és tagjai hűségesek maradtak fogadalmukhoz.

Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentje, könyörögj értünk! Ámen.

NE ENGEDD, HOGY BÁRMI ELSODORJON KRISZTUSTÓL! – Évközi 29. hét, szombat reggel

AZ IGE FÉNYÉBEN – REGGELTŐL ESTIG

Reggeli üzenet

2026. október 24.

Szentírás: Ef 4,7–16

„Akkor majd nem leszünk többé kiskorú gyermekek, akiket mindenféle megtévesztő emberi tanítás és tévedésbe ejtő álnokság megingat és magával sodor.” (Ef 4,14)

Kinek higgyünk? Honnan tudhatjuk, hogy amit Isten nevében hallunk, valóban Istentől származik?

Ezek nem csupán a mi korunk kérdései. Pál apostol már az első keresztény közösségeket is figyelmeztette: a hitben fel kell nőnünk, különben könnyen magukkal sodornak bennünket a megtévesztő tanítások.

Ma különösen is időszerű ez a figyelmeztetés. Vallásos üzenetek, rendkívüli kinyilatkoztatások, világvégét jósoló figyelmeztetések és félelmet keltő próféciák sokasága jut el hozzánk. Gyakran éppen azért hatnak ránk, mert Istenre hivatkoznak, és olyan titkos tudást ígérnek, amelyet mások állítólag nem ismernek.

De vajon minden Istentől származik, ami Isten nevében szól?

A hit érettsége nem abban mutatkozik meg, hogy mindent elhiszünk, hanem abban, hogy megtanulunk különbséget tenni igazság és megtévesztés között.

Pál apostol megmutatja a biztos irányt: növekedjünk Krisztusban, aki az Egyház feje. Ő nem félelemmel akar magához kötni bennünket, hanem igazságban és szeretetben vezetni.

Ezért a keresztény ember számára nem a rendkívüli üzenetek és pecsétek jelentik a biztos tájékozódási pontot, hanem Jézus Krisztus evangéliuma, a Szentírás, az Egyház élő tanítása és a szentségekben megélt közösség.

A valódi hit nem szakít el Krisztus Egyházától, hanem mélyebben egyesít vele.

Ma érdemes megkérdeznünk önmagunktól: Amit hallgatok, olvasok és továbbadok, közelebb vezet Krisztushoz, erősíti az Egyház egységét, növeli bennem a szeretetet? Vagy inkább félelmet, bizalmatlanságot és megosztottságot szül?

Ne feledjük: nem minden hang Isten hangja, még akkor sem, ha az Ő nevében szól.

Aki Krisztusba kapaszkodik, annak nem kell minden új tanítás után futnia. Mert az igazság nem titkos üzenetekben és „dugi” misékben vár ránk, hanem Jézus Krisztusban, aki maga az Út, az Igazság és az Élet.

Uram Jézus, adj világosságot értelmemnek, érettséget hitemnek és alázatot szívemnek, hogy felismerjem igazságodat, és szeretetben hűséges maradjak Hozzád és Egyházadhoz! Ámen. 

MEGÉREZHETTÉK-E MA ÁLTALAM KRISZTUS SZERETETÉT? – Évközi 29. hét péntek este

AZ IGE FÉNYÉBEN – A NAP VÉGÉN ISTEN ELŐTT

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 23. Kapisztrán Szent János áldozópap emléknapja

Szentírás: Ef 4,1–6

„Éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben.” (Ef 4,1–2)

Reggel azzal a kérdéssel indultunk útnak: vajon megérezhetnek-e mások valamit Krisztus szeretetéből, amikor velünk találkoznak?

Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, és lassan véget ér a nap, érdemes visszatérnünk ehhez a kérdéshez.

Ma is sok emberrel találkozhattunk. Voltak, akikkel jó volt együtt lenni, és talán olyanok is, akik próbára tették türelmünket. Akadtak örömteli pillanatok, de bizonyára nehézségek, feszültségek is.

Vajon milyen nyomot hagytunk ma mások szívében?

Volt-e valaki, akit meghallgattunk, amikor szüksége volt ránk? Tudtunk-e szelídek maradni, amikor legszívesebben visszavágtunk volna? Észrevettük-e azt, aki szeretetre, figyelemre vagy egyszerűen egy jó szóra várt?

És ha ma nem mindig sikerült Krisztus szeretetének tanúivá válnunk, ne csüggedjünk!

Isten nem tökéletes teljesítményt vár tőlünk, hanem nyitott, megtérésre kész szívet. Ő látja jó szándékainkat, küzdelmeinket, és ismeri azokat a csendes győzelmeket is, amelyekről rajtunk kívül senki sem tud.

Ma este ne csupán azt kérdezzük, mit végeztünk el, hanem azt is: mennyi szeretetet vittünk abba, amit tettünk.

Mert a nap igazi értékét nemcsak az elvégzett feladatok, hanem a szeretetből fakadó tettek is megmutatják.

És amit ma elmulasztottunk, annak pótlására holnap új lehetőséget kaphatunk.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus!

Most, amikor véget ér ez a nap, megállok előtted. Nem akarok semmit szépíteni vagy elrejteni. Eléd hozom örömeimet, fáradtságomat, sikereimet és mulasztásaimat.

Köszönöm azokat az embereket, akikkel ma találkozhattam. Köszönöm, ha valakinek örömet szerezhettem, ha sikerült türelmesnek, megértőnek vagy segítőkésznek lennem.

Bocsásd meg, ha valakit megbántottam, ha szeretet helyett közömbös voltam, vagy elmulasztottam a jót, amit megtehettem volna.

Taníts holnap újra a Te szelídségeddel szeretni!

Áldd meg azokat is, akiknek ma nem tudtam szeretetet adni.

Most pedig kezedbe helyezem mindazt, ami befejezetlen maradt. Csendesítsd el szívemet, ajándékozz meg békés pihenéssel, és engedd, hogy holnap egy kicsit jobban hasonlítsak Hozzád. Ámen.

MÉLTÓ VAGY-E AHHOZ A SZERETETHEZ, AMELY MEGHÍVOTT? – Évközi 29. hét péntek reggel

AZ IGE FÉNYÉBEN – REGGELTŐL ESTIG

2026. október 23.

Kapisztrán Szent János áldozópap emléknapja

Szentírás: Ef 4,1–6

„Éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben.” (Ef 4,1–2)

Van egy hivatásunk, amely mindannyiunkat összeköt, függetlenül életkorunktól, foglalkozásunktól vagy élethelyzetünktől: meghívást kaptunk a szeretetre. Nem egyszerűen arra, hogy szeressenek bennünket, hanem arra, hogy mi magunk is Isten szeretetének látható jelei legyünk a világban.

Pál apostol ma arra figyelmeztet: éljünk méltón ehhez a meghíváshoz. De mit jelent ez a mindennapokban?

Talán azt, hogy nem vágunk vissza, amikor megbántanak. Hogy türelmesek maradunk azzal, aki próbára tesz bennünket. Hogy nem ragaszkodunk mindenáron a magunk igazához, hanem készek vagyunk meghallgatni a másikat. Hogy a békességet fontosabbnak tartjuk a győzelemnél.

Mindez nem könnyű. Hiszen sokszor éppen azokkal vagyunk a legtürelmetlenebbek, akik a legközelebb állnak hozzánk.

De Jézus nem csupán tanítja a szeretetet. Ő maga mutatja meg, hogyan kell szeretni. Alázatában, szelídségében, megbocsátásában és a kereszten önmagát ajándékozó szeretetében.

Kapisztrán Szent János, a ferences igehirdető is ezt a Krisztust akarta követni és hirdetni. Élete arra emlékeztet, hogy a hit nem maradhat pusztán szép meggyőződés: életünket formáló erővé kell válnia.

Ma talán nem nagy tetteket vár tőlünk az Úr, hanem egyetlen szeretettel kimondott szót, egy türelmes gesztust, egy őszinte megbocsátást.

Álljunk meg egy pillanatra, és kérdezzük meg önmagunktól: Akik ma találkoznak velem, megérezhetnek-e valamit Krisztus szelídségéből és szeretetéből?

Mert kereszténynek lenni nem csupán azt jelenti, hogy Krisztushoz tartozunk, hanem azt is, hogy általunk mások is közelebb kerülhetnek hozzá.

Uram Jézus, taníts ma úgy szeretni, hogy jelenléted felismerhető legyen szavaimban, döntéseimben és tetteimben. Ámen. 

MEGTARTOTT-E MA A SZERETET? – Évközi 29. hét csütörtök este

AZ IGE FÉNYÉBEN – A NAP VÉGÉN ISTEN ELŐTT

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 22.

Szentírás: Ef 3,14–21

„Verjetek gyökeret és vessetek alapot a szeretetben.” (Ef 3,17)

Reggel azzal a kérdéssel indultunk útnak: miből táplálkoznak életünk gyökerei? Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, érdemes visszatérnünk ehhez a kérdéshez. Vajon miből éltünk ma? Mi adott erőt, és mi gyengítette meg bennünk a szeretetet?

Gondoljunk vissza a mai találkozásainkra, beszélgetéseinkre, döntéseinkre! Volt-e olyan pillanat, amikor sikerült türelmesnek maradnunk, pedig nehéz volt? Amikor egy jó szóval, figyelmességgel vagy megbocsátással Isten szeretetének eszközei lehettünk?

És talán voltak olyan pillanatok is, amikor elfogyott a türelmünk, megbántottunk valakit, vagy elmulasztottuk a jót, amit megtehettünk volna.

Ne meneküljünk ezek elől, de ne is engedjük, hogy a bűntudat elvegye szívünk békéjét! Isten nem azért hív ma este önvizsgálatra, hogy összetörjön, hanem hogy irgalmával felemeljen és megújítson.

Pál apostol ma arra tanított, hogy Krisztus szeretete minden ismeretet felülmúl. Ez azt is jelenti, hogy szeretete nagyobb a mai napunk hibáinál, mulasztásainál és gyengeségeinél.

Most már nem kell bizonyítanunk semmit. Elég, ha őszintén megállunk előtte, megköszönjük a kapott jót, irgalmára bízzuk hibáinkat, és engedjük, hogy szeretete átölelje fáradt szívünket.

Mert nemcsak az a fontos, hogyan éltük meg ezt a napot, hanem az is, kinek a kezébe tesszük le, amikor véget ér.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus!

A nap végén megállok előtted. Köszönöm mindazt a jót, amit ma kaptam, és amit kegyelmedből másoknak adhattam.

Bocsásd meg, amikor szeretetem kevésnek bizonyult, amikor türelmetlen voltam, vagy megfeledkeztem Rólad!

Kérlek, erősítsd meg bennem szereteted gyökereit, hogy holnap hűségesebben, szabadabb szívvel és nagyobb bizalommal járhassak Veled!

Most kezedbe helyezem mindazt, amit ma megéltem: örömeimet, küzdelmeimet, sikereimet és csalódásaimat.

Maradj velem az éjszaka csendjében is, hogy holnap ismét a Te szeretetedből meríthessek életet! Ámen.

GYÖKEREZZ MEG A SZERETETBEN! – Évközi 29. hét, csütörtök reggel

AZ IGE FÉNYÉBEN – REGGELTŐL ESTIG

2026. október 22.

Szentírás: Ef 3,14–21

„A hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben.” (Ef 3,17)

Milyen sok mindenre építjük az életünket! Tudásra, munkára, anyagi biztonságra, emberi kapcsolatainkra, saját erőnkre. Mindezek fontosak, de vajon mi történik, amikor valamelyik meginog? Mi tart meg bennünket akkor, amikor elfogy az erőnk, csalódunk valakiben, vagy bizonytalanná válik a holnapunk?

Pál apostol ma térdre borul az Atya előtt, és azért imádkozik, hogy Krisztus a hit által szívünkben lakjék, mi pedig gyökeret verjünk a szeretetben.

Milyen szép kép ez! A fa nem attól marad állva a viharban, hogy milyen magasra nőtt, hanem attól, hogy milyen mélyre eresztette gyökereit. A keresztény ember ereje sem elsősorban abban van, amit elért, hanem abban, hogy kibe kapaszkodik.

De figyeljünk csak! Pál nem egyszerűen arra biztat, hogy szeressünk jobban. Ennél sokkal többet kér: hogy megismerjük Krisztus minden ismeretet felülmúló szeretetét. Mert nem a mi szeretetünk az első, hanem az övé. Ő előbb szeretett bennünket, és ebből a szeretetből meríthetünk erőt ahhoz, hogy mi is szeressünk.

Ez a szeretet nem puszta érzés. Megmutatkozik a türelemben, amikor nehéz valakit elviselni; a megbocsátásban, amikor fáj a sérelem; a hűségben, amikor könnyebb volna feladni; és az apró jótettekben, amelyeket talán senki sem vesz észre.

Ma érdemes megkérdeznünk önmagunktól: miből táplálkoznak életem gyökerei? Félelemből, elismerésvágyból, önmagamba vetett bizalomból, vagy Krisztus szeretetéből?

Engedjük, hogy ma Ő erősítse meg szívünket! Mert aki Krisztus szeretetében gyökerezik, azt a nehézségek megrendíthetik, de nem tudják elszakítani az élet forrásától.

Mai útravalónk: Ma ne csak várd a szeretetet másoktól, hanem te magad légy Isten szeretetének látható jele valaki számára!

Uram Jézus Krisztus! Lakj a szívemben, mélyítsd el bennem szereteted gyökereit! Amikor gyenge vagyok, légy az erőm; amikor bizonytalan vagyok, légy a támaszom! Taníts úgy szeretni, ahogyan Te szeretsz, hogy jelenléted mások számára is megtapasztalható legyen általam. Ámen.

MA KINEK NYITOTTAM MEG A SZÍVEMET? – Évközi 29. hét szerda este

Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 21.

Szentírás: Ef 3,2–12

„Krisztus Jézusban az evangélium által a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek.” (Ef 3,6)

Reggel azzal az örömhírrel indultunk útnak, hogy Isten szeretetéből senki sincs kizárva. Krisztusban mindannyiunk számára megnyílt az Atyához vezető út.

Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, érdemes megkérdeznünk: Mi lett ebből az örömhírből a mai napon életemben?

Ma is találkoztunk emberekkel. Voltak, akik örömet szereztek, mások talán próbára tették türelmünket. Lehet, hogy valakinek sikerült mosolyt csalnunk az arcára, de az is lehet, hogy egy meggondolatlan szóval fájdalmat okoztunk.

Vajon ma kit engedtem közel magamhoz? Kinek jutott hely a szívemben? És volt-e valaki, akit közönyömmel, ítélkezésemmel vagy hallgatásommal távol tartottam?

Pál apostol ma arra emlékeztetett, hogy Krisztusban egyetlen test tagjai vagyunk. Nem élhetünk igazán Isten szeretetében úgy, hogy közben bezárjuk szívünket embertársaink előtt.

De ma este ne csupán mulasztásainkat számolgassuk! Vegyük észre azt a sok apró jót is, amelyben Isten szeretete rajtunk keresztül megmutatkozott.

Talán egy türelmes meghallgatásban, egy megbocsátó tekintetben, egy csendes imában valakiért.

És ha ma nem sikerült úgy szeretnünk, ahogyan szerettünk volna, ne csüggedjünk! Isten irgalma holnap is új lehetőséget kínál.

Mielőtt álomra hajtanánk fejünket, gondoljunk arra az emberre, akivel ma a legnehezebb volt szeretetben találkoznunk. Csendben bízzuk őt Istenre.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus!

Köszönöm ezt a napot, minden örömével, találkozásával és nehézségével együtt. Köszönöm, hogy ma is volt helyem a Te szívedben, akkor is, amikor megfeledkeztem Rólad.

Bocsásd meg, ha valakit kizártam szeretetemből, ha ítélkeztem, türelmetlen voltam, vagy elmulasztottam jót tenni.

Taníts úgy tekinteni minden emberre, ahogyan Te tekintesz ránk: irgalommal, türelemmel és reménnyel.

Áldd meg azokat, akikkel ma találkoztam, beszélgettem, különösen azokat, akikkel nehéz volt megértenünk egymást.

Most kezedbe helyezem mindazt, amit ma nem tudtam megoldani, és mindazokat, akiket szívemben hordozok.

Add, hogy holnap ne csupán beszéljek szeretetedről, hanem valaki meg is tapasztalhassa azt általam.

Ámen.

ISTEN TITKA: SENKI SINCS KIZÁRVA A SZERETETÉBŐL – Évközi 29. hét szerda reggel

2026. október 21.

Szentírás: Ef 3,2–12

„Krisztus Jézusban az evangélium által a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek.” (Ef 3,6)

Van egy mélyen emberi vágyunk: szeretnénk valahová tartozni. Szeretnénk tudni, hogy van helyünk valakinek a szívében, hogy számítunk, hogy nem vagyunk idegenek vagy fölöslegesek.

Pál apostol ma Isten nagy titkáról beszél. Arról a titokról, amely Krisztusban vált nyilvánvalóvá: Isten üdvözítő szeretete nem egy kiváltságos csoporté, hanem minden ember előtt megnyílt. Senki sem születik Isten szeretetének meghívásán kívül.

Milyen felszabadító ez az üzenet!

Talán vannak, akik úgy érzik, túl messzire kerültek Istentől. Mások saját gyengeségeik, múltjuk vagy hitük bizonytalansága miatt gondolják, hogy nem méltók hozzá. Megint mások hűségesen járják a hit útját, mégis nehezen fogadják el, hogy Isten ugyanazzal az irgalommal fordul a tőle távol élők felé is.

Krisztus azonban nem falakat építeni jött, hanem megnyitni az Atyához vezető utat.

Ez nem jelenti azt, hogy mindegy, hogyan élünk. Éppen ellenkezőleg! Aki felismeri, hogy Isten szereti és magához hívja, az meghívást kap arra is, hogy életét ehhez a szeretethez igazítsa.

És itt válik személyessé a mai Ige.

Vajon én hogyan tekintek azokra, akik másként gondolkodnak, másként hisznek, vagy éppen eltávolodtak az Egyháztól? Meglátom bennük azt az embert, akit Krisztus szintén keres és szeret?

Szent Ferenc számára minden ember, testvér volt, mert mindenkiben felismerte Isten teremtményét. Ez a testvéri tekintet ma is evangéliumi feladatunk.

Ma próbáljunk úgy közeledni valakihez, hogy ne azt keressük, ami elválaszt bennünket, hanem azt a szeretetet, amely Krisztusban összekapcsolhat.

Mert Isten titka nem csupán megértésre vár, hanem arra, hogy életünkkel láthatóvá tegyük.

Útravaló kérdés: Van-e valaki az életemben, akit én már kizártam a szívemből, miközben Isten még mindig szeretettel keresi őt?

 

HÁNY FALAT BONTOTTAM LE MA A SZÍVEMBEN? – Évközi 29. hét, kedd - Lefekvés előtti gondolatok és esti ima

2026. október 20.

„Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és a közéjük emelt válaszfalat lebontotta.” (Ef 2,14)

Ma reggel arra hívott bennünket Isten Igéje, hogy ne falakat építsünk, hanem hidakat. Most, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, és lassan véget ér a nap, érdemes megállnunk egy pillanatra, és őszintén belenéznünk szívünk tükrébe.

Vajon ma mit építettem: falat vagy hidat?

Talán volt egy pillanat, amikor türelmetlenül válaszoltam.

Amikor könnyebb volt hallgatni, mint szeretettel megszólalni.

Amikor ragaszkodtam a magam igazához, pedig a másiknak talán nem az igazamra, hanem a megértésemre lett volna szüksége.

De talán akadt olyan pillanat is, amikor sikerült legyőznöm önmagamat.

Amikor nem vágtam vissza, amikor meghallgattam valakit, amikor egy mosollyal, egy jó szóval békességet teremtettem.

Isten előtt egyik sem jelentéktelen.

Most ne siessünk tovább! Maradjunk néhány percig csendben, és engedjük, hogy Krisztus megmutassa, hol van még válaszfal a szívünkben.

Mert az esti lelkiismeret-vizsgálat nem önmagunk elítélése, hanem találkozás az irgalmas Krisztussal. Ő nem azért világít rá sebeinkre, hogy megszégyenítsen, hanem hogy meggyógyítson.

És talán ma este éppen az lesz a legnagyobb békességünk, ha belátjuk: nem minden falat tudunk egyetlen nap alatt lebontani, de Krisztussal holnap újrakezdhetjük.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus, Te vagy az én békességem!

Köszönöm ezt a napot, minden szeretetteljes találkozását, minden apró örömét és azokat a nehéz pillanatokat is, amelyekben megmutatkozott szívem gyengesége.

Bocsásd meg, ha ma szavaimmal vagy hallgatásommal falakat emeltem mások közé és magam köré. Gyógyítsd meg bennem a régi sérelmeket, szelídítsd meg büszkeségemet, és adj bátorságot a megbocsátáshoz.

Taníts úgy szeretni, ahogyan Te szeretsz: türelmesen, irgalmasan, feltételek nélkül.

Ma este kezedbe helyezem mindazokat, akikkel békességben vagyok, és azokat is, akikkel még nem sikerült kiengesztelődnöm.

Maradj velem az éjszaka csendjében, Uram, hogy holnap ne falakat építsek, hanem a Te békéd hordozója legyek! Ámen.

Békés, Isten irgalmába simuló, áldott éjszakát kívánok!

Szilveszter barát

KRISZTUS A MI BÉKESSÉGÜNK – ÉPÍTSÜNK HIDAKAT, NE FALAKAT! – Évközi 29. hét, kedd

Reggeli üzenet - 2026. október 20.,

Szentírás: Ef 2,12–22

„Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és a közéjük emelt válaszfalat lebontotta.” (Ef 2,14)

Milyen különös! Az ember évszázadok óta falakat épít. Falakat országok közé, családokba, közösségekbe, s olykor még azok közé is, akiket szeret. Egy sértő szó, egy régi sérelem, egy meg nem bocsátott bántás elegendő ahhoz, hogy két szív eltávolodjon egymástól.

Pál apostol ma azonban örömhírt hirdet: Krisztus azért jött, hogy lebontsa a válaszfalakat, és kiengeszteljen bennünket Istennel és egymással.

Figyeljük meg: az apostol nem azt mondja, hogy Krisztus békességet hozott, hanem azt, hogy Ő maga a mi békességünk!

Micsoda különbség! A béke nem csupán a viták megszűnése, nem a problémamentes élet, hanem egy élő kapcsolat Jézus Krisztussal. Aki Őt befogadja, annak szívében elkezdődhet a kiengesztelődés csodája.

De vajon engedjük-e, hogy Krisztus lebontsa a bennünk emelkedő falakat?

Talán ma éppen valakinek meg kellene bocsátanunk. Talán egy régóta halogatott beszélgetést kellene elkezdenünk. Vagy egyszerűen félre kellene tennünk a büszkeségünket, és megtennünk az első lépést.

Ferences lelkületünk arra tanít, hogy ne várjuk mindig a másiktól a béke első gesztusát. Szent Ferenc nem véletlenül kívánta mindenkinek: „Az Úr adjon neked békét!”

Pál apostol még tovább vezet bennünket: „Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.” (Ef 2,22)

Milyen felemelő! Nem idegenek vagyunk Isten házában, hanem az Ő családjának tagjai. Krisztus a szegletkő, aki összetart bennünket.

Ma reggel, amikor az Eucharisztiában találkozunk Vele, kérjük: ne csak a szívünkbe fogadjuk, hanem engedjük, hogy át is alakítsa azt!

Mert ahol Krisztus helyet kap a szívben, ott a falak helyén hidak épülhetnek.

Legyen ez mai feladatunk: egy falat lebontani, egy lépést tenni valaki felé, és egy kicsivel több békességet vinni a világba.

Áldott, békességben és szeretetben gazdag napot kívánok!

Szilveszter barát