AKIKET SZERETTÜNK, NEM VESZÍTETTÜK EL ÖRÖKRE - Halottak napja – Emlékezés, imádság és a feltámadás reménye

AZ IGE FÉNYÉBEN – REGGELTŐL ESTIG

2026. november 2., hétfő

Szentírás: 1Tessz 4,13–18

„Nem akarjuk, testvérek, hogy az elhunytak felől tudatlanságban legyetek, és szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.” (1Tessz 4,13)

Vannak nevek, amelyeket már nem szólíthatunk úgy, mint régen. Vannak helyek az asztal mellett, amelyek üresen maradtak. Vannak hangok, ölelések, mosolyok, amelyek nagyon hiányoznak. És vannak sírok, amelyek előtt megállva rádöbbenünk: a szeretet nem szűnik meg attól, hogy valakit már nem láthatunk.

Tegnap, Mindenszentek ünnepén azokra tekintettünk, akik már célba értek, és Istennel élnek az örök boldogságban.

Ma azokra emlékezünk, akik előttünk távoztak el ebből a világból, és akikért szeretettel imádkozunk.

A két nap összetartozik. Tegnap az üdvösség beteljesedését ünnepeltük, ma az örök élet reményében imádkozunk elhunyt testvéreinkért.

Pál apostol nem azt mondja, hogy a keresztény ember nem sírhat. Jézus maga is könnyezett Lázár sírjánál. A hit nem szünteti meg a fájdalmat, hanem reményt ad benne. Mert Krisztus feltámadása óta a nem halálé az utolsó szó az ember életében.

Mit jelent tehát halottak napja?

Nem csupán sírlátogatást, virágot és gyertyagyújtást. Ezek szépek és fontosak, de a nap igazi ajándéka az imádság. Amikor elhunyt szeretteinkért imádkozunk, Isten irgalmába ajánljuk őket. Amikor szentmisét ajánlunk fel értük, Krisztus megváltó szeretetébe kapaszkodunk. Hisszük, hogy imádságunk az elhunytak javára válhat, és hogy Isten megtisztító szeretete felkészíti az üdvösségre azokat, akiknek erre még szükségük van.

Szent Ferenc a halált „nővérünknek” nevezte. Nem azért, mert nem ismerte annak fájdalmát, hanem mert Krisztusban felismerte: földi zarándokutunk Isten felé tart.

És mit tegyünk ma?

Gyújtsunk gyertyát, de közben mondjunk el egy őszinte imát! Emlékezzünk hálával, de ne felejtsünk el megbocsátani! És amíg élünk, ne halogassuk a szeretetet, a kibékülést, a jó szót.

Az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus, Isten Igéje és a szentek példája erősítsen bennünket ezen az úton.

Mert halottak napja nemcsak azokról szól, akik már elmentek, hanem rólunk is, akik még úton vagyunk.

Ma ne csak arra gondoljunk, hogy egyszer meghalunk, hanem arra is, hogy Krisztusban örök életre vagyunk meghívva.

A mai nap útravalója

Ne csak emlékezz arra, akit szerettél, hanem imádkozz érte! És akit ma még átölelhetsz, annak ne holnap mondd el, hogy szereted.

Reggeli ima

Uram Jézus Krisztus! Köszönöm mindazokat, akiket életemben ajándékul adtál, és akik már hazatértek Hozzád. Fogadd őket irgalmas szeretetedbe, tisztítsd meg őket minden tökéletlenségtől, és részesítsd őket örök világosságodban.

Taníts úgy élni, hogy ne a haláltól való félelem, hanem a Veled való találkozás reménye vezesse lépteimet. Segíts, hogy ma több szeretetet adjak, könnyebben bocsássak meg, és hűségesebben kövesselek.

Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik! Nyugodjanak békében. Ámen.

Pax et bonum!

Szilveszter Barát

AMIKOR A FÉLTŐ SZERETETET ÜLDÖZÉSNEK NEVEZIK - A JÓ PÁSZTOR NEM ÜLDÖZI, HANEM HAZAHÍVJA AZ ELTÉVEDTET

Háromrészes elmélkedéssorozat az igazságról, a hit tisztaságáról és a lelkipásztori szeretetről

III. RÉSZ

A JÓ PÁSZTOR NEM ÜLDÖZI, HANEM HAZAHÍVJA AZ ELTÉVEDTET

„Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett bárányomat!” (vö Lk 15,6)

Az igazság és a szeretet találkozásánál

Elmélkedéssorozatunk első részében egy személyes beszélgetés és egy később megjelent, fájdalmas minősítés indított arra, hogy megvizsgáljam: üldözésnek nevezhető-e a szeretetből fakadó lelkipásztori figyelmeztetés?

A második részben a hit tiszta forrásához fordultunk. Megvizsgáltuk, miért nem állítható egy szintre az Egyház apostoli hite egy állítólagos magánkinyilatkoztatással, és miért szükséges a lelki megkülönböztetés.

Most a legszemélyesebb és talán legnehezebb kérdéshez érkezünk:

Hogyan képviselhetjük az igazságot úgy, hogy közben egyetlen embert se veszítsünk szem elől, akiért Krisztus meghalt?

Mert nem elég felismernünk az igazságot.

Meg is kell tanulnunk Krisztus lelkületével szolgálni azt.

Üldözés vagy lelkipásztori figyelmeztetés?

Az üldözés súlyos kifejezés.

Olyan magatartásra utal, amelyben valakit vallása, meggyőződése vagy közösséghez tartozása miatt ellenségesen zaklatnak, fenyegetnek, jogtalan hátránnyal sújtanak vagy elnyomnak.

Ezzel szemben egy tanítás teológiai bírálata, egy tévedésre való figyelmeztetés, az Egyház hitének ismertetése vagy a katolikus közösséghez tartozás követelményeinek tisztázása önmagában nem üldözés.

A lelkiismereti szabadság nem jelenti azt, hogy minden vallási állítás egyformán igaz.

És nem jelenti azt sem, hogy egy katolikus lelkipásztornak hallgatnia kellene, amikor a rábízott hívek olyan tanításokhoz kötődnek, amelyek ellentétesek az Egyház hitével.

De a lelkipásztori felelősség sem ad felhatalmazást a másik ember megszégyenítésére, lelkiismeretének erőszakos megtörésére vagy személyes méltóságának megsértésére.

A II. Vatikáni Zsinat Dignitatis humanae kezdetű nyilatkozata emlékeztet arra, hogy az igazságot az emberi személy méltóságának és szabadságának tiszteletben tartásával kell keresni és elfogadni.

A hitet nem lehet kikényszeríteni. De a hit igazságáról mindig hallgatni sem szabad.

Ezért egy konkrét helyzet megítélésekor nem elég azt kérdezni, hogy valaki kellemetlennek érezte-e a figyelmeztetést.

Azt is meg kell vizsgálni: mi hangzott el, milyen szándékkal, milyen módon, és történt-e valódi jogsérelem vagy méltatlan bánásmód.

A figyelmeztetés lehet jogos, miközben a módja javításra szorulhat. És az is előfordulhat, hogy valaki egy tiszteletteljes, igazságos figyelmeztetést is támadásként él meg.

Éppen ezért a szavainkkal felelősen kell bánnunk.

Az „üldöző” minősítés nem könnyelműen használható bélyeg.

A jó pásztor nem üldözi, hanem keresi az elveszettet

Jézus egyik legszebb példabeszéde az elveszett bárányról szól (vö. Lk 15,3–7).

A pásztor észreveszi, hogy egy bárány hiányzik.

Nem mondja: „Biztosan így érzi jól magát. Tiszteletben tartom a döntését, nem törődöm vele.”

Elindul utána. Keresi. Nem nyugszik, amíg meg nem találja.

De vajon miért indul utána? Azért, hogy üldözze? Nem.

Azért keresi, mert fontos neki. Azért megy utána, mert nem akarja elveszíteni.

Milyen különös: ugyanazt a mozdulatot az elveszett bárány akár fenyegetésként is megélhetné, amely a pásztor szívében a féltő szeretet mozdulata.

Persze a példabeszédnek is van egy fontos üzenete számunkra, lelkipásztorok számára.

A jó pásztor nem azért találja meg a bárányt, hogy megszégyenítse.

Nem azért veszi vállára, hogy megbüntesse.

Hanem azért, hogy hazavigye. És amikor megtalálja, örvendezik.

Ez a különbség a krisztusi lelkipásztorkodás és a pusztán emberi igazságharc között.

A lelkipásztor célja nem az, hogy bebizonyítsa: neki volt igaza, hanem hogy a rábízott ember közelebb kerüljön Krisztushoz.

Ferencesként: az igazságot békességgel szolgálni

Szent Ferenc lelkisége különösen érzékennyé tesz erre a kérdésre. Ferenc nem az igazság feladásával teremtett békét. De nem is az emberek legyőzésével akarta Krisztushoz vezetni őket.

Az evangéliumot akarta élni.

A békesség számára nem pusztán konfliktusmentességet jelentett, hanem olyan szívbeli magatartást, amelyben az ember nem engedi, hogy a harag, a hiúság vagy a sértettség irányítsa.

Ez számomra is komoly lelkiismereti kérdés.

Amikor egy téves tanítással szemben fellépek, valóban Krisztus igazságát szolgálom-e, vagy észrevétlenül saját igazam védelme kerül előtérbe?

Amikor figyelmeztetek, megmarad-e bennem a szeretet az iránt, aki nem ért velem egyet?

Amikor igazságtalanul ítélnek meg, tudok-e úgy válaszolni, hogy ne ugyanazzal a megbélyegző magatartással viszonozzam?

És amikor a másik ember nem fogadja el a figyelmeztetésemet, tudok-e továbbra is imádkozni érte?

Mert az igazság, szeretet nélkül könnyen keménnyé válik. A szeretet pedig igazság nélkül könnyen puszta engedékenységgé silányul.

Szent Pál arra hív, hogy az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk a szeretetben (vö. Ef 4,15).

Ez a keresztény út.

Nem az igazság helyett a szeretet.

Nem a szeretet helyett az igazság.

Hanem az igazság a szeretetben, és a szeretet az igazság szolgálatában.

Nem ellenségeket keresek, hanem testvéreket szeretnék hazahívni

Visszatérve ahhoz a mondathoz, amely ezt az elmélkedéssorozatot elindította, szeretnék valamit egészen világosan megfogalmazni.

Nem tekintek ellenségként azokra, akik a Nagyfigyelmeztetés üzeneteit követik.

Nem vonom kétségbe, hogy sokan közülük őszintén keresik Istent, szeretnek imádkozni, és komolyan veszik lelki életüket.

Éppen ezért fontos számomra, hogy felismerjék: nem minden vallásosnak látszó tanítás vezet Krisztushoz.

Nem az imádságukat szeretném elvenni tőlük, hanem segíteni szeretnék abban, hogy imádságuk és hitük az Egyház biztos, tiszta forrásából táplálkozzon.

Nem a lelkiismeretük fölött akarok uralkodni, hanem szeretném, hogy lelkiismeretüket az evangélium és az Egyház hiteles tanítása világosítsa meg.

Nem eltaszítani szeretném őket a szentségektől, hanem segíteni abban, hogy azokat az Egyházzal való őszinte közösségben, megfelelő lelki felkészültséggel fogadhassák.

És nem egy vitát szeretnék megnyerni.

Embereket szeretnék megőrizni Krisztusnak.

Ha pedig valamelyik szavam keményebben hangzott, mint szerettem volna, kész vagyok azt is megvizsgálni.

Mert a lelkipásztor nem tévedhetetlen ember.

De a saját tökéletlenségem tudata nem ment fel az igazság hirdetésének kötelessége alól.

Sőt, arra kötelez, hogy még alázatosabban, még türelmesebben, még nagyobb szeretettel szolgáljam.

Amikor a szeretet nem hallgathat

Van a szeretetnek egy könnyen felismerhető arca: amikor vigasztal, megbocsát, átölel, bátorít.

De van egy nehezebben elfogadható arca is.

Amikor figyelmeztet.

Amikor nemet mond.

Amikor megállít egy veszélyes úton.

Amikor nem hajlandó igaznak nevezni azt, amiről meggyőződött, hogy tévedés.

Az ilyen szeretet nem mindig kap hálát.

Néha félreértik.

Néha elutasítják.

Néha még üldözésnek is nevezik.

De a keresztény szeretet értékét kizárólag nem az dönti el, hogy a másik ember pillanatnyilag kellemesnek érzi-e.

Hanem az, hogy valóban az ő javát keresi-e, tiszteletben tartja-e méltóságát, és összhangban áll-e Krisztus igazságával.

Ezért számomra a történtek után nem az a legfontosabb kérdés, hogyan védhetem meg magamat egy igazságtalannak érzett minősítéssel szemben.

Sokkal inkább ez:

Hogyan tudok úgy hűséges maradni az Egyház tanításához, hogy közben azok is megérezhessék Krisztus szeretetét, akik ma talán ellenségüknek tekintenek?

És hogyan tudok úgy figyelmeztetni, hogy a szavaim mögött ne a haragomat, hanem a féltő szeretetemet ismerjék fel?

Ez a lelkipásztori szolgálat egyik legnehezebb feladata.

De talán az egyik legszebb is.

Mert Krisztus nem arra hívott, hogy mindenkinek megfeleljünk.

Arra hívott, hogy szeressünk.

És néha a szeretet azt jelenti: nem hallgathatok.

Máskor pedig azt: türelmesen hallgatok, meghallgatom a másikat, és továbbra is nyitva tartom előtte az ajtót.

A jó pásztor nem mond le az igazságról, de a bárányról sem mond le.

---

Befejezés – Ima a tiszta szívért és a hűséges szeretetért

Uram Jézus Krisztus!

Te, akit az Atya házáért való buzgóság emésztett, taníts engem is úgy szeretni Egyházadat, ahogyan Te szereted!

Ne engedd, hogy az igazság védelmében elveszítsem a szeretetet, de azt se, hogy a szeretetre hivatkozva elhallgassam az igazságot.

Adj világosságot, hogy felismerjem a tévedést, alázatot, hogy belássam saját hibáimat, és bátorságot, hogy akkor is hűséges maradjak Hozzád, amikor ezért félreértenek.

Őrizd meg szívemet a sértettségtől, az ítélkezéstől és a keserűségtől.

Áldd meg azokat is, akik nem értenek velem egyet, akik félreértenek, vagy akiknek szava fájdalmat okoz.

Add, hogy ne ellenfeleket lássak bennük, hanem testvéreket, akikért Te is odaadtad életedet.

És ha egyszer számot kell adnom Neked papi szolgálatomról, ne azt kérdezd tőlem, hány vitát nyertem meg, hanem segíts, hogy örömmel mondhassam:

Uram, igyekeztem hűséges maradni igazságodhoz, és szeretni azokat is, akiknek az igazságodat hirdettem. Ámen.

Pax et bonum!

fr. Szilveszter ofm

NE CSAK GYERTYÁT GYÚJTS, HANEM LÉGY MAGAD IS VILÁGOSSÁG! - MINDENSZENTEK FŐÜNNEPE

Mindenszentek üzenete: a szentség ott kezdődik, ahol ma élsz.

2026. november 1., vasárnap

Szentírás: Jel7,2–4.9–14; Zsolt 23; 1Jn 3,1–3; Mt 5,1–12a

„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8)

Ma reggel, Mindenszentek ünnepén, szeretnélek meghívni egy különös találkozásra. Nem a temetőbe, nem is a múlt emlékei közé, hanem oda, ahol a szentség kezdődik: a saját szívedbe, Isten jelenlétébe.

Ma sokan virágot visznek szeretteik sírjára, gyertyát gyújtanak, emlékeznek. És ez szép, emberi és szeretettel teljes cselekedet. De Mindenszentek ünnepe ennél többet szeretne adni nekünk.

Arra emlékeztet, hogy nemcsak halottainkra kell gondolnunk, hanem saját életünk örök rendeltetésére is.

A Jelenések könyvében Szent János egy megszámlálhatatlan sokaságot lát Isten trónja előtt. Embereket minden nemzetből, népből és nyelvből. Olyanokat, akik megpróbáltatásokon mentek keresztül, de Krisztus kegyelméből megtisztultak, és eljutottak az örök boldogságra.

Milyen bátorító üzenet!

A szentek nem azért szentek, mert soha nem hibáztak, hanem mert engedték, hogy Isten irgalma újra meg újra felemelje őket.

Jézus a mai evangéliumban nem elérhetetlen eszményt állít elénk, hanem megmutatja a boldogság útját: a szelídséget, az irgalmasságot, a tiszta szívet, a békességszerzést.

És ez az út mindannyiunk előtt nyitva áll.

Szent Ferenc sem rendkívüli emberként kezdte. Az evangéliummal való találkozása változtatta meg az életét. Megértette, hogy Krisztust nem elég csodálni: követni kell. Nem elég beszélni a szeretetről: szeretni kell.

A szentség nem a hétköznapoktól való elszakadás, hanem a hétköznapok megszentelése.

Szentté lehet válni a családban, a munkahelyen, az iskolában, a betegágyon, a magányban, a nehézségek között is. Ott, ahova Isten ma rendelt bennünket.

Szent János apostol emlékeztet: „Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk!” (1Jn 3,1)

Milyen csodálatos méltóság! Nem csupán arra vagyunk meghívva, hogy egyszer eljussunk Istenhez, hanem arra is, hogy már most az Ő gyermekeiként éljünk.

Ma, amikor gyertyát gyújtasz szeretteid emlékére, gondolj erre is: a gyertya fénye ne maradjon a sírok között! Vidd tovább az élők közé!

Egy megbocsátó szóval. Egy őszinte bocsánatkéréssel. Egy beteg meglátogatásával. Egy magányos ember felhívásával. Egy szeretetből vállalt áldozattal.

És ha ma csak egyetlen dolgot teszel másként, mint tegnap, legyen az valami, amiben felismerhető Krisztus szeretete.

Mert a szentség nem holnap kezdődik. Nem akkor, amikor minden gondunk megoldódik, amikor tökéletesek leszünk, vagy amikor több időnk lesz Istenre.

A szentség ma kezdődik. Benned. Velem. Velünk.

A MAI NAP KÉRDÉSE: ha ma este gyertyát gyújtok szeretteim sírján, vajon kinek az életében gyújtottam világosságot a szeretetemmel?

REGGELI IMA

Uram Jézus Krisztus!

Köszönöm, hogy ma is az életszentség útjára hívsz. Köszönöm, hogy nem a hibáimat tekinted életem végső igazságának, hanem irgalmaddal új kezdetet ajándékozol.

Tisztítsd meg szívemet mindattól, ami eltávolít Tőled! Taníts szelídségre, irgalomra, békességre és őszinte szeretetre!

Add, hogy ma ne csupán a szenteket csodáljam, hanem példájukat követve magam is közelebb kerüljek Hozzád.

Fogadd szeretetedbe elhunyt szüleinket, testvéreinket, jótevőinket és erősítsd bennünk az örök élet reményét!

Uram, add, hogy ne csak gyertyát gyújtsak a világban, hanem életem is a Te világosságodat tükrözze! Ámen.

Pax et bonum! – Béke és jóság!

fr. Szilveszter ofm

AMIKOR A FÉLTŐ SZERETETET ÜLDÖZÉSNEK NEVEZIK - KINEK HISZÜNK, AMIKOR ISTEN NEVÉBEN BESZÉLNEK?

Háromrészes elmélkedéssorozat az igazságról, a hit tisztaságáról és a lelkipásztori szeretetről

II. RÉSZ:

KINEK HISZÜNK, AMIKOR ISTEN NEVÉBEN BESZÉLNEK?

„Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e.” (1Jn 4,1)

A féltő figyelmeztetéstől a hit tiszta forrásáig

Sorozatunk első részében egy személyes beszélgetésből indultam ki, amely a székelyudvarhelyi Barátok templomában tartott hitismereti est után zajlott le.

A beszélgetést követően egy üzenetben azzal szembesültem, hogy a lelkipásztori figyelmeztetést üldözésnek nevezték.

Ez indított arra, hogy az édesanya féltő szeretetéről, Jézusnak az Atya házáért érzett buzgóságáról és a pap figyelmeztető küldetéséről elmélkedjem.

Most azonban egy még alapvetőbb kérdéshez érkezünk.

Honnan tudhatjuk, hogy egy vallásos üzenet valóban Istentől származik? Kinek higgyünk, amikor különböző emberek mindannyian Jézus nevére hivatkoznak?

Ez nem csupán elméleti kérdés. Hitünk biztonsága, lelki békénk és az Egyházzal való közösségünk, hozzávaló tartozásunk is múlhat rajta.

Isten végérvényesen megszólalt Fiában

A Zsidókhoz írt levél így kezdődik:

„Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által. Ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk.” (Zsid 1,1–2)

Ebben a néhány szóban benne van keresztény hitünk egyik legfontosabb igazsága.

Isten nem hagyta magára az embert. Szólt hozzá a történelem folyamán, vezette választott népét, prófétákat küldött hozzá. Végül azonban nem egyszerűen újabb üzenetet adott.

Önmagát ajándékozta nekünk Jézus Krisztusban.

Jézus nem csupán Isten egyik küldötte. Ő a megtestesült Ige, valóságos Isten és valóságos ember.

Ezért a keresztény hit középpontjában nem rendkívüli jóslatok, titkos üzenetek vagy félelmet keltő jövendölések állnak, hanem maga Jézus Krisztus.

A Katolikus Egyház Katekizmusa világosan tanítja, hogy Krisztusban Isten végleges kinyilatkoztatást adott, ezért új nyilvános kinyilatkoztatást nem várunk az Úr dicsőséges eljöveteléig (vö. KEK 66).

Ez nem azt jelenti, hogy Isten ma már nem szólhat az ember szívéhez.

Szólhat. Megérinthet bennünket az imádságban, a Szentírás olvasásakor, a szentségekben, életünk eseményein keresztül.

De semmiféle állítólagos új üzenet nem írhatja felül azt, amit Krisztusban kinyilatkoztatott.

A magánkinyilatkoztatás nem írhatja felül az evangéliumot

Az Egyház ismer és bizonyos esetekben elismer magánkinyilatkoztatásokat. Ezek azonban nem tartoznak a hitletéteményhez.

A Katekizmus szerint feladatuk nem Krisztus kinyilatkoztatásának kiegészítése vagy kijavítása, hanem annak teljesebb megélésében nyújthatnak segítséget (vö. KEK 67).

Ezért nem állíthatjuk egy szintre a Bibliát és egy állítólagos magánkinyilatkoztatást tartalmazó könyvet.

A Szentírás Isten sugalmazott Igéje. A Szenthagyomány és a Szentírás az Egyházra bízott egyetlen szent hitletéteményhez tartozik. A Tanítóhivatal feladata ennek hiteles értelmezése.

A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű rendelkezése azt is hangsúlyozza, hogy a Tanítóhivatal nem áll Isten Igéje fölött, hanem annak szolgálatában áll (vö. DV 10).

Nem az Egyház hitét kell egy állítólagos magánkinyilatkoztatáshoz igazítanunk, hanem minden ilyen üzenetet az Egyház apostoli hitének fényében kell megvizsgálnunk.

Ez a helyes lelki megkülönböztetés alapja.

Az Igazság Könyve és a hitelesség kérdése

A Maria Divine Mercy néven terjesztett Nagyfigyelmeztetés üzeneteivel kapcsolatban nem pusztán lelkiségi ízléskülönbségről van szó.

A dublini érsek 2014-ben nyilvánosan figyelmeztetett arra, hogy ezek az állítólagos üzenetek és látomások nem rendelkeznek egyházi jóváhagyással, több állításuk ellentmond a katolikus teológiának, és az üzeneteket nem szabad az Egyház közösségeiben népszerűsíteni.

Különösen súlyos kérdés, amikor egy állítólagos kinyilatkoztatás a pápával és az Egyház látható egységével szembeni bizalmatlanságot táplálja.

Az Egyházhoz való hűség természetesen nem jelenti azt, hogy minden egyházi személy minden döntése hibátlan. De a katolikus hitet nem lehet úgy megőrizni, hogy közben az apostoli hitletétemény helyére egy magánszemély állítólagos üzeneteit állítjuk.

Az Igazság Könyve cím önmagában semmit sem bizonyít.

Attól, hogy egy könyv az igazság nevében szólal meg, még nem válik az igazság hiteles forrásává.

És attól, hogy egy szöveg Jézus szavait idézi vagy az Ő nevében beszél, még meg kell vizsgálnunk, hogy valóban az evangélium Krisztusát mutatja-e be.

A megmérgezett étel tanulsága

Az első részben említett beszélgetés során egy egyszerű képet használtam.

Képzeljünk el egy tányér finom, tápláló ételt. Szép, illatos, kívánatos. Szinte minden összetevője jó. De valaki egy kevés mérget kevert bele.

Vajon mondhatjuk-e, hogy mivel az étel túlnyomó része egészséges, nyugodtan elfogyaszthatjuk?

Nem.

A méreg jelenléte az egész ételt veszélyessé teszi.

A vallásos tanítások világában ez a kép arra figyelmeztet, hogy egy üzenetgyűjteményben előforduló igaz állítások és szép imádságok önmagukban nem igazolják az egész tanítás hitelességét.

Egy téves tanítás különösen megtévesztő lehet, ha sok igazság veszi körül.

De itt szeretnék egy nagyon fontos különbséget tenni.

Nem az ember a méreg. Nem az imádkozó hívő a veszélyforrás. Hanem az a tévedés lehet veszélyes, amelyet jóhiszeműen igazságnak fogadott el.

Lehet valaki őszintén vallásos, buzgón imádkozó, jó szándékú ember, miközben egyes meggyőződéseiben súlyosan téved.

Az őszinteség tiszteletet érdemel, de önmagában nem bizonyítja egy tanítás igazságát.

A tévedést tehát meg kell nevezni, de a tévedő embert nem szabad megbélyegezni.

Az Egyházhoz való hűség döntést kíván

A katolikus hit nem csupán vallásos érzésekből és egyéni meggyőződésekből áll.

Közösség Krisztussal és az Ő Egyházával.

Ezért komoly ellentmondást jelent, ha valaki egyfelől elfogadja az Egyház szentségi életét, másfelől tudatosan olyan állítólagos kinyilatkoztatásokat tekint kötelező hitbeli tekintélynek, amelyek az Egyház tanítását elutasítják.

Ezt az ellentmondást szeretettel, de világosan tisztázni kell.

Itt fontos szemelőt tartani a személyes meggyőződést, a tudatosságot, a lelkiismeretet és az Egyház szentségi fegyelmét.

A cél nem az, hogy valakit eltávolítsunk a szentségektől.

A cél az, hogy segítsük őt a Krisztussal és Egyházával való teljes, őszinte közösségre.

A következő kérdés: hogyan figyelmeztessünk?

Láttuk tehát, hogy a keresztény embernek nemcsak joga, hanem kötelessége is megvizsgálni, milyen tanításnak ad hitelt.

De ezzel visszaérkezünk sorozatunk kiinduló kérdéséhez.

Ha egy lelkipásztor kötelessége figyelmeztetni a tévedésre, hol húzódik a határ a jogos figyelmeztetés és a valódi üldözés között?

Hogyan lehet egyszerre határozottan képviselni az igazságot és tiszteletben tartani a másik ember szabadságát?

És mit tanulhatunk erről Jézustól, a jó pásztortól, valamint Assisi Szent Ferenctől?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ sorozatunk befejező részében.

A III. rész címe: A JÓ PÁSZTOR NEM ÜLDÖZI, HANEM HAZAHÍVJA AZ ELTÉVEDTET

Pax et bonum!

fr. Szilveszter ofm 

AZ ÉLET AKKOR VÁLIK IGAZÁN ÉRTÉKESSÉ, HA MÁSOK JAVÁRA ÉLJÜK - 30. évközi hét, szombat reggel

Amikor Krisztus nemcsak életünk része, hanem életünk értelme lesz.

AZ IGE FÉNYÉBEN – REGGELTŐL ESTIG

2026. október 31., Szentírás: Fil 1,18b–26

„Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” (Fil 1,21)

Kedves Testvéreim, itt a Barátok templomában, a Mária Rádió és az internet közvetítésén keresztül velünk imádkozók, és mindnyájan, akik később olvassátok ezeket a sorokat!

Reggelente, amikor új nap kezdődik, sokféle gondolat foglalkoztat bennünket. Feladatok várnak, gondok nehezednek ránk, emberek számítanak a segítségünkre. Van, aki örömmel indul munkába, más fáradtan ébred, megint más betegágyában várja, hogy valaki meglátogassa.

De vajon feltesszük-e magunknak a kérdést: Miért élek? Mi ad igazi értelmet annak, amit ma teszek?

Pál apostol ma egészen személyes vallomást tesz: „Számomra az élet Krisztus.”

Ezek nem egy gondtalan ember szavai. Pál fogságban van, bizonytalan a jövője, mégis reménységgel tekint előre. Tudja, hogy élete Isten kezében van. Szeretne már egészen Krisztussal lenni, de felismeri, hogy testvéreinek még szükségük van rá.

Milyen szép és mélységesen emberi ez a felismerés! Szeretnék Krisztussal lenni, de amíg szükségetek van rám, értetek szeretnék élni.

Pál nem menekül az életből. Ellenkezőleg: Krisztus iránti szeretete teszi képessé arra, hogy másokért éljen.

Assisi Szent Ferenc életében ugyanezt fedezzük fel. Amikor találkozott a leprással, akit korábban elkerült, Krisztus szeretete arra indította, hogy közel lépjen hozzá. Megértette, hogy az Úr követése nemcsak imádságot jelent, hanem a szenvedő ember szolgálatát is.

A ferences lelkiség egyik legszebb üzenete éppen ez: Krisztushoz közelebb kerülünk, amikor szeretettel közelebb lépünk egymáshoz.

De hogyan váltsuk aprópénzre mindezt?

Ma ne csak azt kérdezzem: mit kapok az élettől? Hanem azt is: kinek tehetem szebbé, könnyebbé, reményteljesebbé az életét?

Lehet, hogy egy jó szóval. Egy türelmes meghallgatással. Egy elhalasztott megbocsátással. Egy beteg felhívásával. Vagy azzal, hogy becsülettel elvégzem a rám bízott munkát.

És ha ma éppen én szorulok segítségre? Akkor se gondoljam, hogy életem értéktelen. A szeretet elfogadása, az imádság és a türelemmel hordozott gyengeség is lehet Krisztussal megélt élet.

Ehhez az erőt nem csupán önmagunkból merítjük. Isten Igéje irányt mutat, az Eucharisztiában jelen lévő Krisztus táplál bennünket, a szentek példája pedig bátorít. Akik ma csak lélekben kapcsolódhatnak szentmisénkhez, azok is Isten szeretett gyermekei, és imádságukkal részesei lehetnek közösségünk küldetésének.

Testvéreim! Isten megkezdte bennünk az üdvösség művét, és kegyelmével, szabad együttműködésünket kérve akarja teljessé tenni.

Ma tehát ne csupán Krisztusról beszéljünk, hanem engedjük, hogy általunk is szeressen.

Mert az igazán gyümölcsöző élet nem feltétlenül a rendkívüli tettekben mutatkozik meg, hanem abban, hogy a hétköznapokban is Krisztus szeretete válik láthatóvá általunk.

Mai útravaló: Uram, add, hogy ma legalább egy ember számára érezhetővé tehessem a Te szeretetedet! Ámen.

ISTEN MA IS TOVÁBB FORMÁLTA BENNEM A JÓT – Évközi 30. hét, péntek este

AZ IGE FÉNYÉBEN – A NAP VÉGÉN ISTEN ELŐTT

2026. október 30. 

Szentírás: Fil 1,1–11

„Bízom benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.” (Fil 1,6)

A nap lassan véget ér. Elcsendesedik körülöttünk a világ, és mi is megérkezünk Isten elé mindazzal, amit ma átéltünk.

Reggel Pál apostol arra emlékeztetett bennünket, hogy Isten elkezdte bennünk a jót, és hűségesen munkálkodik annak kiteljesítésén. Most, a nap végén érdemes megkérdeznünk: Engedtem-e ma, hogy Isten tovább formálja a szívemet?

Talán volt egy pillanat, amikor sikerült türelmesnek maradnom, pedig könnyebb lett volna indulatosan válaszolni. Talán valakit meghallgattam, segítettem, vagy egyszerűen szeretettel gondoltam rá. Lehet, hogy mindez jelentéktelennek tűnik. Isten szemében azonban a szeretet egyetlen őszinte cselekedete sem jelentéktelen.

És bizonyára voltak mulasztásaim is. Kimondott szavak, amelyeket jobb lett volna elhallgatni. Elmulasztott lehetőségek, amikor szeretetet adhattam volna. Elhatározások, amelyekből ma sem lett cselekedet.

De Isten nem azért hív most maga elé, hogy megszégyenítsen, hanem hogy irgalmával újra felemeljen.

Pál apostol hálával gondolt azokra, akiket szívében hordozott. Ma este én is megállhatok egy pillanatra, és hálát adhatok azokért, akiknek szeretete, figyelmessége vagy imádsága elkísért ezen a napon.

Szent Ferenc arra tanít, hogy életünk minden napján újra elindulhatunk Krisztus nyomában. Nem a tökéletességünk ad reményt, hanem Isten hűsége.

Ma este ezért nem kell befejezett, hibátlan életet felmutatnom. Elég, ha őszintén Isten kezébe helyezem azt, aki ma voltam.

Mert miközben én befejezem ezt a napot, Isten nem fejezte be bennem a szeretet művét.

ESTI IMA

Uram Jézus Krisztus!

Itt vagyok előtted, a nap végén. Nem akarok semmit szépíteni vagy eltitkolni. Te ismered örömeimet, fáradtságomat, küzdelmeimet és szívem legcsendesebb vágyait is.

Köszönöm, hogy ma sem mondtál le rólam!

Köszönöm mindazt a jót, amelyet kegyelmed segítségével megtehettem. Köszönöm az embereket, akikkel találkoztam, akik szerettek, és akiket én is szerethettem.

Bocsásd meg, Uram, amikor nem hallgattam szavadra, amikor önzésem, türelmetlenségem vagy figyelmetlenségem akadályozta szereteted kibontakozását bennem.

Taníts felismerni, mi a helyes, és adj erőt, hogy holnap meg is tegyem!

Köszönöm, hogy Igéd világosságával vezetsz, az Eucharisztiában önmagadat ajándékozod nekünk, és szentjeid életpéldájával bátorítasz.

Ma este különösen is eléd hozom azokat, akiket szívemben hordozok. Áldd meg szeretteimet, barátaimat, az egyedül élőket, a betegeket, a szenvedőket és mindazokat, akiknek ma este nehéz békére találniuk.

Uram, amit ma sikerült megtennem, fogadd el hálám jeléül. Amit elrontottam, gyógyítsd irgalmaddal. Amit pedig még nem tudtam megvalósítani, segíts holnap újrakezdenem.

Most békével rád bízom magamat.

Nem azért, mert mindent jól tettem, hanem mert tudom, hogy szeretetedben biztonságban vagyok.

Folytasd bennem, Uram, amit kegyelmeddel elkezdtél, és formálj napról napra egyre inkább a Te szíved szerint!

Ámen.

---

A nap végének csendes kérdése:

Mi volt ma az az egyetlen jó, amelyben felismerhettem Isten munkáját, és mit szeretnék holnap az Ő segítségével jobban tenni?

Jó éjszakát, Isten békéjében!

Pax et bonum!

fr. Szilveszter ofm

AMIKOR A FÉLTŐ SZERETETET ÜLDÖZÉSNEK NEVEZIK - ELLENSÉGED LETTEM, MERT MEGMONDTAM AZ IGAZSÁGOT?

Háromrészes elmélkedéssorozat az igazságról, a hit tisztaságáról és a lelkipásztori szeretetről

I. RÉSZ

ELLENSÉGED LETTEM, MERT MEGMONDTAM AZ IGAZSÁGOT?

„Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek?” (Gal 4,16)

Egy beszélgetés, amely nem hagyott nyugodni

Vannak találkozások, amelyek akkor sem érnek véget, amikor a beszélgetőpartnerek már elköszöntek egymástól. A kimondott szavak tovább élnek bennünk, kérdéseket ébresztenek, lelkiismeret-vizsgálatra késztetnek. Néha egyetlen mondat elegendő ahhoz, hogy újra végig gondoljuk szolgálatunk értelmét, felelősségét, sőt azt is, mit jelent igazán szeretni.

Egy ilyen történés indított arra, hogy papként, ferences szerzetesként és lelkipásztorként megosszam gondolataimat.

2026. október 26-án, hétfőn este a székelyudvarhelyi Barátok templomában elindítottuk a „TISZTA FORRÁSBÓL – HINNI, ÉRTENI, MEGÉLNI” című hitismereti előadássorozatunkat. Az első alkalom témája ez volt: „KINEK HISZÜNK? – Hogyan ismerhetjük fel az igazság hangját?”

(A szóban forgó előadás hangfelvétele ide kattintva hallgatható meg.)

Nem véletlenül választottuk ezt a kérdést.

Napjainkban egyre több vallásos tartalom, állítólagos magánkinyilatkoztatás, prófécia és rendkívüli üzenet jut el a hívekhez. Ezek között vannak olyanok is, amelyek a katolikus hit nyelvezetét használják, Jézusra, a Szűzanyára és az imádságra hivatkoznak, mégis olyan tanításokat közvetítenek, amelyek ellentétben állnak az Egyház hitével és egységével.

Ilyen súlyos kérdéseket vetnek fel a Maria Divine Mercy néven terjesztett, úgynevezett Nagyfigyelmeztetés üzenetei és az Igazság Könyve című gyűjtemény is.

Az előadást követően beszélgetésbe elegyedtem egy személlyel, aki ehhez az irányzathoz kötődik. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy a katolikus Egyház apostoli hitletéteménye, a Szentírás, a Szenthagyomány és az ezek hiteles értelmezésére rendelt Tanítóhivatal nem helyezhető egy szintre egy állítólagos magánkinyilatkoztatással.

Arról is beszéltünk, hogy az Igazság Könyve sem tekintélyében, sem természetében nem hasonlítható a Bibliához. Nem elég, ha egy vallásos szöveg gyakran említi Jézus nevét. Azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a Krisztus-kép, amelyet közvetít, valóban megfelel-e az evangélium Jézusának.

Szóba került a katolikus hithez való hűség és az Egyházzal való őszinte közösség kérdése is. Egy egyszerű, a megmérgezett ételről szóló hasonlattal próbáltam érzékeltetni, hogy egy tanításban előforduló szép és igaz gondolatok nem teszik ártalmatlanná a közéjük keveredett tévedéseket.

A beszélgetés után nem sokkal egy nyilvánosan megosztott üzenettel találkoztam, amelyben az egyik mondat különösen megérintett. Az üzenet írója arról a papról beszélt, „aki üldözi a székelyudvarhelyi keresztes imacsoportunkat”.

A megfogalmazás rám vonatkozott.

Bevallom, elgondolkodtatott. Nem elsősorban azért, mert rosszulesett, hanem mert egy sokkal mélyebb kérdést ébresztett bennem:

Vajon üldözésnek nevezhető-e az, amikor egy lelkipásztor az Egyház tanításához hűségesen, a rábízottak lelki javát keresve figyelmeztet egy tévedésre?

És még személyesebben:

Ha látom a veszélyt, és szeretetből figyelmeztetek rá, akkor üldözővé válok? Vagy éppen akkor lennék hűtlen a hivatásomhoz, ha hallgatnék?

Az édesanya, aki nem tud közömbös maradni

Gondoljunk egy édesanyára.

Látja, hogy gyermeke olyan úton indult el, amely veszélyezteti jövőjét, boldogságát, talán egész életét. Megpróbál beszélni vele. Elmagyarázza, miért aggódik. Figyelmezteti, hogy az út, amelyen jár, nem oda vezet, ahová ő maga szeretne eljutni.

A gyermek azonban nem akarja meghallani. Talán megsértődik, talán haragszik, talán úgy érzi, hogy édesanyja korlátozza a szabadságát.

És most tegyük fel a kérdést:

Vajon ettől az édesanya saját gyermekének üldözőjévé válik?

Aligha.

Hiszen nem azért figyelmeztet, mert gyűlöli gyermekét, hanem mert szereti. Nem azért szól, mert el akarja veszíteni, hanem mert félti. Nem a szabadságát akarja elvenni, hanem szeretné megóvni attól, hogy szabadságával önmaga ellen forduljon.

Természetesen az édesanya is tévedhet. Aggodalma lehet túlzott, szavai lehetnek szerencsétlenek, módszerei olykor helytelenek. A szeretet nem teszi tévedhetetlenné.

De egy dolgot nem szabad összetévesztenünk: a szeretetből fakadó figyelmeztetést az ellenséges üldözéssel.

A valódi szeretet nem mindig kellemes. Néha olyan igazságot kell kimondania, amelyet a másik ember nem szeretne meghallani.

Szent Pál apostol kérdése különösen ideillik:

„Vajon ellenségetek lettem, mert megmondtam nektek az igazságot?” (Gal 4,16)

Milyen fájdalmasan emberi kérdés! És milyen időszerű!

„Emészt a házadért való buzgóság”

János evangéliumában Jézus belép a jeruzsálemi templomba, és szembesül azzal, hogy az Atya házát kereskedés helyévé tették.

Nem marad közömbös.

A templom megtisztításakor tanítványainak eszébe jut a zsoltár szava:

„Emészt a házadért való buzgóság.” (Jn 2,17)

A kijelentés a 69. zsoltárra utal: „Mert emészt a házadért való buzgóság, s a téged gyalázók gyalázkodása rám hull.” (Zsolt 69,10)

Jézus buzgósága nem sértett önérzetből fakad. Nem személyes hatalmát védi. Nem azért lép fel, mert valaki megsértette tekintélyét.

Az Atya iránti szeretet emészti.

Azt akarja, hogy Isten háza valóban az Istennel való találkozás helye legyen.

Ez a jelenet azonban nem jogosít fel bennünket arra, hogy minden indulatunkat, keménységünket vagy türelmetlenségünket szent buzgóságnak nevezzük.

Jézus cselekedetét csak egész életének fényében érthetjük meg.

Ő az, aki sír Jeruzsálem fölött. Ő az, aki megkeresi az elveszettet. Ő az, aki a kereszten üldözőiért imádkozik.

Krisztus buzgósága soha nem válik el megváltó szeretetétől.

És ez számunkra is mérce.

Mert a hit igazságáért való buzgóság akkor keresztény, ha nem a másik ember legyőzésére, hanem megmentésére irányul.

Nem elég tehát megkérdeznem magamtól: igazam van-e?

Azt is meg kell kérdeznem: Úgy képviselem-e az igazságot, hogy a másik ember megérezhesse benne Krisztus szeretetét?

Amikor a lelkipásztor nem hallgathat

Szent Pál Timóteushoz intézett szavai a papi szolgálat egyik legkomolyabb figyelmeztetését tartalmazzák:

„Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2)

Figyeljük meg az apostol szavait!

Nem azt mondja: csak akkor beszélj, amikor mindenki egyetért veled.

Nem azt mondja: csak azt hirdesd, amit szívesen hallgatnak.

De azt sem mondja: légy kemény, alázd meg a tévedőt, győzd le az ellenfeledet.

Hanem ezt mondja: ints, buzdíts, nagy türelemmel!

A papi szolgálat nem népszerűségi verseny.

A pap nem azért kapta küldetését, hogy mindenáron tetszést arasson, hanem hogy Krisztus evangéliumát hirdesse, az Egyház hitét őrizze, és a rábízottakat az üdvösség útján segítse.

A II. Vatikáni Zsinat Presbyterorum ordinis kezdetű határozata hangsúlyozza, hogy a papok elsőrendű feladata Isten evangéliumának hirdetése (vö. PO 4).

Ez a küldetés nem szűnik meg akkor, amikor az igazság kimondása ellenállást vált ki.

Sőt, olykor éppen akkor válik különösen nehézzé.

Mert a lelkipásztor is ember. Ő is szeretné, ha megértenék, ha elfogadnák, ha nem tulajdonítanának neki rossz szándékot.

De a hivatás hűsége olykor azt kívánja, hogy vállalja a félreértés kockázatát is.

Nem az a jó pásztor, aki minden körülmények között kellemes szavakat mond, hanem az, aki az igazságot szeretetben hirdeti, és a nehéz helyzetekben sem hagyja magára a rábízottakat.

A kérdés, amely tovább vezet

A történtek arra indítottak, hogy ne csupán a saját szándékomat vizsgáljam meg, hanem újra elmélyüljek abban is, milyen alapokon nyugszik az Egyház hite.

Mert ha valaki Jézus nevében beszél, ha egy könyv rendkívüli üzeneteket ígér, ha egy állítólagos kinyilatkoztatás különleges tekintélyt követel magának, akkor a keresztény embernek tudnia kell: mi alapján különböztetheti meg az igazságot a tévedéstől?

Nem elég azt mondanunk, hogy valami szép, megható vagy vallásos.

A döntő kérdés ez: Valóban Krisztushoz és az Ő Egyházának hitéhez vezet-e?

Erről szeretnék elmélkedni sorozatunk következő részében.

A II. rész címe: KINEK HISZÜNK, AMIKOR ISTEN NEVÉBEN BESZÉLNEK?

Pax et bonum!

fr. Szilveszter ofm

ISTEN MÉG NEM FEJEZTE BE BENNED A JÓT! – Évközi 30. hét péntek reggel

AZ IGE FÉNYÉBEN – REGGELTŐL ESTIG

2026. október 30. - Évközi 30. hét, péntek

Szentírás: Fil 1,1-11

„Bízom benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.” (Fil 1,6)

Szeretettel köszöntöm mindnyájatokat, akik itt, a székelyudvarhelyi Barátok templomában együtt ünnepeljük az Eucharisztiát, és azokat is, akik a Mária Rádió vagy a templom Facebook-közvetítése révén lélekben kapcsolódnak hozzánk. Különösen is gondolok beteg, idős, otthonukhoz kötött testvéreinkre. Bárhol vagytok, Isten Igéje ma hozzátok is személyesen szól.

Van valami nagyon emberi és vigasztaló Pál apostol mai soraiban. Börtönben van, mégsem panaszkodik. Nem saját szenvedését állítja középpontba, hanem azokat, akiket szeret. Hálát ad értük, imádkozik értük, szívében hordozza őket.

És milyen gyönyörű bizonyossággal írja: aki megkezdte bennetek a jót, be is fogja fejezni!

Testvéreim, gondoljunk csak bele! Hányszor vagyunk elégedetlenek önmagunkkal! Szeretnénk türelmesebbek, figyelmesebbek, imádságosabbak lenni. Elhatározzuk, hogy változtatunk, aztán újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Néha úgy érezzük, alig haladunk előre.

Pál apostol ma arra emlékeztet: Isten nem mondott le rólunk!

Ő kezdte meg bennünk a jót a keresztség kegyelmével, és ma is munkálkodik bennünk. De nem nélkülünk akar üdvözíteni! Kegyelme nem helyettesíti, hanem felébreszti, erősíti és segíti szabad együttműködésünket.

Isten megadja a kegyelmet, de nekem kell kimondanom az igent. Ő indít a megbocsátásra, de nekem kell megtennem az első lépést. Ő világít rá a helyes útra, de nekem kell elindulnom rajta.

Szent Ferenc életében is ezt látjuk. Megtérése nem egyetlen pillanat műve volt. Krisztus fokozatosan formálta át a szívét. Amikor találkozott a leprással, akitől korábban irtózott, legyőzte önmagát, és irgalommal fordult felé. Amit addig keserűnek érzett, az Isten kegyelméből édessé változott számára.

A szentség nem azt jelenti, hogy már tökéletesek vagyunk, hanem hogy engedjük Krisztust munkálkodni bennünk.

És mit jelent ez ma, amikor kilépünk a templomból, vagy befejeződik a közvetítés?

Talán azt, hogy türelmesebben válaszolunk annak, aki felbosszant. Felhívjuk azt, akiről régóta megfeledkeztünk. Becsülettel végezzük munkánkat. Nem mondunk tovább egy bántó hírt. Megköszönjük valakinek a jóságát. Vagy egyszerűen nem adjuk fel azt a küzdelmet, amelyben tegnap még elbuktunk.

Pál apostol azért imádkozik, hogy szeretetünk növekedjék a helyes felismerésben. Mert nem elég tudni, mi a jó: fel kell ismernünk, és szeretettel meg is kell tennünk.

Ehhez merítsünk erőt Isten Igéjéből, a szentgyónás irgalmából, az Eucharisztiában önmagát ajándékozó Krisztusból és a szentek példájából.

Akik ma otthonukból kapcsolódnak hozzánk, azok is táplálkozhatnak az Igéből, imádságukkal egyesülhetnek az Egyház áldozatával, és kérhetik a lelki áldozás kegyelmét.

Kedves Testvéreim!

Ma ne azt kérdezzük elsősorban, mennyi minden hiányzik még belőlünk, hanem azt: miben szeretné Isten ma folytatni bennem azt a jót, amelyet már elkezdett?

És ha felismertük, tegyünk meg érte minden konkrét lépést a jó megvalósulásának érdekében!

Mert életünk még nincs befejezve. Krisztus ma is formál bennünket. S ha együttműködünk kegyelmével, a bennünk megkezdett jó egyre gazdagabb gyümölcsöt terem.

Ne félj attól, hogy még nem vagy kész! Inkább arra figyelj, hogy ma is Isten kezében maradj!

Uram Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy akkor sem mondasz le rólam, amikor én már türelmetlen vagyok önmagammal. Add, hogy felismerjem ma kegyelmed munkáját az életemben. Segíts, hogy ne csak vágyakozzam a jóra, hanem meg is tegyem azt, amire szereteted indít. Amit elkezdtél bennem, formáld tovább, hogy életem egyre inkább Téged tükrözzön! Ámen.