hétfő, október 30, 2023

„Szeresd Uradat, Istenedet…Szeresd embertársadat…” - Évközi 30. vasárnap

Szentírási rész: Mt 22. 34-40

Ha valaki azt állítja: Szeretem Istent, de testvérét gyűlöli, hazudik – állítja szent János evangélista. 

A mai evangéliumi szakasz üzenete a keresztény élet lényegére, a szeretetre, pontosabban az Isten és a felebarát iránti szeretet parancsára irányítja figyelmünket: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (Mt 22,34-40). 

Jézus szerint itt a felebarát iránti szeretet mércéje saját magunk – (majd később látni fogjuk, a mérce Ő maga lesz, aki életét áldozta értünk a kereszten): tehát szeresd embertársadat, mint saját magadat. Ezért ahhoz, hogy felebarátomat szeretni tudjam, el tudjam fogadni, előbb önmagamat kell elfogadnom és helyesen szeretnem. Mert aki önmagát sem tudja elviselni a benne lévő boldogtalanság. a sok rossz, gonoszság miatt, az még kevésbé tudja elfogadni embertársát, felebarátját, mert magából kiindulva azt gondolja, hogy mások is hozzá hasonló életvitelt folytatnak. Ki, mint él, úgy ítél – tartja nagyon helyesen a népi bölcsesség. Közösségeinkben, családjainkban ezért van annyi rosszindulatú áskálódás, rágalmazás, széthúzás, harag és gyűlölet. Aki viszont képtelen elfogadni és szeretni embertársát, jót tenni vele, annak az Isten iránti szeretetének őszintesége, helyessége is megkérdőjelezhető. 

Amint hallottuk a mai evangéliumi szakaszból, az Isten és embertárs iránti szeretet szorosan, és elválaszthatatlanul összetartozik egymással az Úr Jézus tanítása szerint. 

Isten szeretett engem már létezésem előtt. Szent Ágoston azt mondja: „Teremtettél, mert szerettél”. Isten, nem amiatt szeret engem, ami vagyok, hanem azért vagyok, mert szeret engem. Ha Isten irántam való szeretetének nincs alapja, nincs oka, akkor nem is semmisülhet meg. Éppen ezért Isten szeretetét soha nem veszíthetem el, mert nem a saját teljesítményemnek köszönhetem, mert az Isten szeretete ingyenes ajándék. 

A csodálatos isteni ajándéknak, az irántam való isteni szeretetnek a felismerése segítséget nyújt ahhoz, hogy elfogadjuk önmagunkat úgy, amint vagyunk, és erőt ad ahhoz, hogy lassan-lassan azzá váljunk, akivé lennünk kell, akinek Isten szeretne látni bennünket. 

De ugyanakkor ez a fölfedezett ingyenes isteni szeretet arra ösztönöz minket, hogy tovább adjuk, másokkal is megosszuk, hogy embertársaink felé forduljunk vele. 

Az Isten és emberszeretet parancsai szerepelnek már az ószövetségben is külön-külön. Jézus ezeket idézi, annyi különbséggel, hogy a két törvényt összeolvasztja, Mert valójában már nincs is két parancs, hanem csak egy, mióta az Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta a velünk, emberekkel minden nyomorúságunkban együtt érző és sorsközösséget vállaló szeretetét, és erre a szeretetre bennünket is képessé tett, kiárasztva szívünkbe a Szentlelket. Azóta ebben az egyetlen parancsban foglalható össze az egész törvény és a próféták: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)

Így a keresztény embernek nincs szüksége arra – mint pl. az izraelitának –, hogy törvények sokaságát (613) tartsa észben, sem arra, hogy kinyomozza melyek a legfontosabbak ezek közül. Elég, ha egy törvényt megtart, a Krisztus által meghirdetett szeretet főparancsát, hogy teljesen megértse és megélje mindazt, amit Jézus tanított. Ezért mondja Szt. Ágoston püspök: „Szeress, és tégy, amit akarsz”! – mert aki szeret, az rosszat nem tesz, még az őt bántalmazónak sem. Aki Istent teljes szívével szereti, az készen áll az Ő akarata teljesítésére, és feltétel nélküli szolgálatára szenteli magát. 

Nos, pontosan Isten akarata miatt és az érte vállalt szolgálat szellemében kell szeretni az embertársat, és nagylelkűen a segítségére sietni a szükségben lévőnek. Az Úr Jézus példája nyíltan megmutatja: úgy teljesíti az Atya akaratát, hogy az emberek szolgálatára bocsátja magát, üdvösségükért feláldozza életét. 

A kereszténynek ugyanezen az úton kell járnia: nem szakíthatja el, tehát az embertárs szeretetét az Istenszeretettől, vagyis az emberszeretetet nem fokozhatja le egyszerű humanitárius, emberbaráti cselekedetre. De Isten szeretetét sem szakíthatja el az embertárs szeretetétől, mert ez csak afféle eszményi, platonikus ábránd lenne. 

Az isten- és emberszeretet szoros kapcsolatban van egymással. Aki megízlelte az Isten megismerésének és szeretetének örömét, indítást érez, indítást kell, hogy érezzen arra, hogy ezt az örömet megossza embertársaival. Az Istentől kapott szeretetet tovább akarja, és tovább kell, hogy adja másoknak. Ezért szögezi le Szent János apostol és evangélista, a szeretett tanítvány, hogy: „Ha valaki azt állítja: Szeretem Istent, de testvérét gyűlöli, hazudik. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent sem, akit nem lát” (1 Jn 4, 20). 

Igazából azzal mérhetem le Isten iránti szeretetem valódiságát, hatékonyságát, milyenségét, nagyságát, hogy milyen kapcsolatban állok embertársaimmal: minden emberrel. Tehát elsősorban nem azokról van szó, akik szimpatikusak számomra, akik hasonló elveket vallanak, mint én, akikkel egy táborba, egy „gáskába” tartozom, hanem azokról, Krisztus tanítása szerint, akik nincsenek az ínyemre, akik esetleg ártottak nekem, akik a becsületemben kárt tettek, akik másként gondolkodnak, akik nincsenek velem egy véleményen, akik gyengék, akik elesettek és folytathatnánk tovább a felsorolást. 

Az első keresztények életében a kívülállók megcsodálták, hogy hitük milyen szépen megmutatkozik az egymás iránt való magatartásukban és a körülöttük élő emberekkel való kapcsolatukban. És ebben volt az ő nagyságuk, az ő erejük. Ezért volt az, hogy bár kockázatos, életveszélyes volt kereszténynek lenni, az üldözések miatt, mégis egyre többen csatlakoztak hozzájuk, mert látták, hogy hogyan élnek és mennyire szeretik egymást, mennyire jók mindenkihez. 

És mi a helyzet ma? E kérdésre a választ a már sokszor idézett India volt miniszterelnöknője, Indira Gandhi adja meg, aki egy alkalommal európai útjáról hazatérve így nyilatkozott: Európában láttam vasárnapi keresztényeket és hétköznapi pogányokat. 

Megdöbbentő ez a kijelentése, s mégis elég gyakran igaz, sokszor saját bőrünkön, saját környezetünkben tapasztalhatjuk, s ha igazán őszinték vagyunk önmagunkkal szemben, akkor bizony nemcsak mások életében, hanem a saját életünkben is tetten érhető eme kettősség. Fölfedezhető a hétköznapjaink életvitelében, embertársainkkal és embertársainkról folytatott beszélgetéseinkben, magatartásunkban, munka és szórakozás közben egyaránt. 

Ne feledjük, az Isten iránti tisztelet és szeretet lényege: tegyük meg Isten akaratát életünkre vonatkozóan. Viszont az Isten iránti tiszteletet és engedelmességet elsősorban a felebaráti szeretet megtartásával lehet igazolni.

A felebaráti szeretet legfőbb jellemzője pedig: a tisztelet, az őszinte jóakarat, a segítőkészség, mások becsületének tiszteletben tartása, az együttérzés – baráttal és ellenséggel egyaránt, de nem csak a szavak, hanem a tettek szintjén is. 

Minden nap az esti lelkiismeretvizsgálat alkalmával, de legalább minden szentmise bűnbánati részében érdemes megkérdeznünk magunktól: tudatosan törekszem-e arra, hogy embertársaimban Krisztust lássam és szolgáljam, mert ez a feltétele annak, hogy nyugodt és tiszta lelkiismerettel fordulhassak hozzá az imában és járulhassak az Úr asztalához a szentmiseáldozatban a szentáldozáskor. 

Nem méltó Jézus barátságára, s még kevésbé az örök boldogságra az, aki közömbös mások sorsa iránt, aki mások becsületében megszólásaival, pletyka terjesztésével, hazugságaival, rágalmazásaival kárt tesz vagy lenézést, irigységet, haragot és gyűlöletet táplál szívében embertársaival szemben. 

Amint már mondtuk, az isten- és emberszeretet szoros kapcsolatban van egymással. Aki igazából megízlelte az Isten megismerésének és szeretetének, a vele való személyes kapcsolatnak az örömét, az indítást érez, indítást kell, hogy érezzen arra, hogy ezt az örömet megossza embertársaival. Az, az Istentől kapott szeretetet tovább akarja, és tovább kell, hogy adja másoknak. Az első keresztények és a szentek életében a kívülállók megcsodálták, hogy hitük milyen szépen megmutatkozik az egymás iránt való magatartásukban és a körülöttük élő emberekhez való viszonyulásukban. 

A szentleckében Pál apostol is erről beszél a tesszaloniki hívekhez írt levelében, amikor nagy elismeréssel mondja: „Ti pedig az Úr és a mi követőink lettetek, A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok, és így … minden hívőnek példaképei lettetek. Istenbe vetett hitetek mindenütt ismerté vált” (1 Tessz 1,5-10). 

Vajon, ha az apostol a mi plébániai közösségünkkel, saját családunkkal kapcsolatban fogalmazná meg gondolatait, ugyanezzel az elismeréssel írhatna nekünk, rólunk???  

vasárnap, október 15, 2023

„A menyegző kész!” -Évközi 28. vasárnap


 Szentírási rész: Mt. 22,1-14

A mai szentírási részek az Isten által minden ember számára készített lakoma, illetve menyegző képével ábrázolják a háromszemélyű egy Istennel való kapcsolatot, az eljövendő boldog örökéletet. 

Az evangéliumi szakaszban, az ószövetségi szentírási részben a Seregek Ura által rendezett bőséges lakoma, amely az üdvösség lakomájára utal, új vonást kap: menyegzői lakoma lesz belőle. A Mindenható Úristen minden embert meghív Fiának, Jézus Krisztusnak, az emberi természettel tartott menyegzőjére: ez a nász a megtestesüléssel kezdődött, és a kereszthalálban teljesedett be. 

Képtelenségnek tűnik ezek után, hogy az ember, aki szíve mélyén vágyakozik az igazi és örök ünnepre, nem megy el arra a lakomára, amelyet a király rendez a fiának, az Atyaisten az ő megtestesült Fiának, Jézus Krisztusnak a Szentlélekben. 

Vajon mi készteti arra a meghívottakat, hogy agresszív módon nekiessenek a meghívó szolgáknak? Hogyan lehetséges az, hogy menyegzős ruha nélkül állít be valaki, a lakomára? 

Kétféle módon lehet védekezni az élet, a mi életünk igazi beteljesedése ellen. 

Az egyik, hogy nyíltan Isten nélküli civilizációt építünk, az ő lakomája helyett saját magunk rendezünk ünnepeket (Halloweent, Valentin napokat, tejfakasztó bulikat stb.). 

A másik pedig, hogy elfogadjuk ugyan Istentől a menyegzőre szóló meghívást, de csak a „nekem minden mindegy”, a templomban templomi, az utcán, a profán világban profán módra teszünk eleget neki, anélkül, hogy komolyan készülnénk rá, hogy komolyan vennénk a vele való személyes kapcsolatot.

A neves hitszónok, Barsi Balázs, ferences atya, volt novícius magiszterem mondja: „Figyeljük csak meg, hogyan termeli ki magából a mai civilizáció a modern ellenünnepet, az Isten készítette lakoma tragikus karikatúráját, a mindent profanizáló, csiklandozó gyönyörökre éhes és öntudatvesztésig hajtott vad orgiát. 

A reményét vesztett emberiség kétségbeesett és kegyetlenül unalmas szűnni nem akaró farsangolása ez. A robotolás, az üzlet, a mindennapi hajtás a pénzért efelé tart és ezt készíti elő: az orvul növekvő, mindennek a hiábavalóságát feltáró egzisztenciális unatkozás szünnapjait, amikor az emberi mivoltukból kivetkőzött „ünneplők” leisszák magukat és egymásnak esnek, hogy fékevesztett duhajkodásuk után émelygős másnaposságra és rémisztő ürességre ébredjenek. 

Ez emberi élet? – teszi fel a kérdést Balázs atya. Mi lesz velünk, ha nem készülünk a Király Fiának, Jézus Krisztusnak, a Báránynak menyegzőjére? Ha nem kóstolunk bele az ünneplés tiszta örömébe, a Lélek józan mámorába, melynek másnapja üde tavaszi reggel friss levegővel, madárdallal és kék éggel, jó szellemi-lelki közérzettel és hatalmas tetterővel tölt el?”

„A mennyek országa hasonló a királyhoz, aki menyegzőt rendezett fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak...” A király az Isten, a lakoma az emberré lett Fiú által hozott üdvösség, a szolgák a próféták és az apostolok, a meghívást visszautasító vagy a szolgákat bántalmazó és megölő szereplők a választott nép tagjai és mindazok, akik, mint ők, elutasítják Jézust, illetve az ő küldötteit. 

Itt megismétlődik a gonosz szőlő munkásokról szóló példabeszédben bemutatott helyzet, van azonban egy lényeges különbség. A szőlőmunkásoktól valami olyat kért a szőlősgazda - a rájuk bízott szőlő termésének beszolgáltatását -, amit kötelességük volt megadni. Ebben a jelenetben viszont semmit sem kérnek tőlük, amit az igazságosság alapján meg kellett volna adniuk. De, elutasítják azt, amit Isten az ő nagy jóságában, nagyszerű ajándékként kínál fel nekik: éltető szeretetét. 

Annak az embernek a magatartása ez, aki meg van győződve: neki nincs szüksége üdvösségre, vagy úgy el van merülve anyagi ügyeiben, hogy nincs ideje gondolni se az Istenre, se az örök életre. Mindezek pusztulásukba rohannak, helyükbe pedig mások kerülnek, a példabeszédből levont tanúság szerint. 

„A menyegző kész!”: Isten Fia megtestesült és áldozatul adta magát az emberiség üdvösségéért. Isten azonban továbbra is hív: „Menjetek ki a keresztutakra, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre”- mondja szolgáinak. 

Azonban a lakomára való meghívás és az oda történő belépés még nem jelenti a végső üdvösséget. Íme, itt egy ember, aki nem öltött menyegzős ruhát, s ezért kivetik „a külső sötétségbe”. Természetesen nem a külső ruha hiánya miatt, hanem mivel nélkülözi az üdvösségre szükséges belső hozzáállást, lelki felkészültséget. 

Az ünnepi ruha nélkül megjelent vendég azokat jelképezi, akik a keresztség szentségében ugyan Jézus Krisztushoz kapcsolták életüket, azonban nem ennek megfelelően élik mindennapjaikat. Tehát arról az emberről van szó, aki névleg az Egyházhoz tartozik, akár még templomba is jár, de nem él a kegyelmi eszközökkel, a szentségekkel: szentgyónással, szentáldozással, az ima, a szentmiseáldozat kínálta lehetőségekkel, hitét nem kísérik pozitív tettek. 

Látszólag Krisztus tanítványa, de szíve mélyén nem Krisztusé, nem Krisztusért él. Ezzel kapcsolatosan olvashatjuk a Jelenések könyvében: „A laodiceai egyház angyalának ezt írd: Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, ezért kivetlek a számból”(3, 14-16). 

A szigorú bánásmód, amelyben ez az ember részesült, komoly figyelmeztetést jelent a névleges, a kétszínű, kétéltű keresztényeknek, akik már a keresztség szentségével beléptek Isten országába, azonban életvitelük nem felel meg az ország követelményeinek, akik megelégszenek a külsőségekkel, a látszattal. Ezért mondja az Úr: „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak”. 

A példabeszéd nem azt akarja mondani, hogy a választottak száma ténylegesen nagyon alacsony, hanem azt, hogy ez a szám kisebb, mint a meghívottaké, mivel egyesek hanyag módon nem válaszoltak az isteni meghívásra. Vagyis a meghívás mindenkinek szól, de csak az lesz választott, aki elfogadja Krisztus tanítását, az evangéliumot és tudatosan szerinte alakítja gondolkodásmódját, magatartását és éli mindennapjait. 

Végezetül elmondhatjuk, hogy az örök élet lakomájának a kezdete, megjelenítése itt a földön a szentmise. Itt élhetjük át elsősorban, földi életünkben Isten eljövetelét, jelenlétét közöttünk: Jézus Krisztus tanításában, testének és vérének vételében, a közösség imájában, énekében. 

Az Egyháznak minden egyes tagja hivatalos erre a szeretetlakomára. Minden vasárnap figyelmeztet az Úr a harangszó által is, hogy tegyünk eleget a meghívásnak. De hányan vannak ma is, akiknek hiába szól a harang, mert ők nem törődnek vele, nem érnek rá, éppen mással vannak elfoglalva. Pedig mit ér az embernek, ha az egész világot meg is nyeri, de lelkének kárát vallja???

A másik lényeges dolog, hogy a lakomán való boldog részvétel a menyegzős ruhán fordul meg. És ez a ruha nem emberi képesség, vagy anyagi tehetség kérdése, hanem azon a jóindulaton, hozzáálláson és készségen múlik, hogy a lakomára tisztán akar-e valaki belépni vagy sem. 

Ha valaki méltatlan létére meghívást kapott az isteni életre és azt hiszi, hogy ez semmire sem kötelezi, ezért semmit sem kell tennie, az nem kerülheti el a végső ítéletet. 

Az isteni kegyelem csak a régi ember levetése után képes az új, tökéletesebb életet kialakítani bennünk. Ennek az életnek a feltétele tehát a megtisztulás, a bűnbánat: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelget Isten országa” - figyelmeztet bennünket az Úr. 

A mai példabeszéd mindnyájunknak lehetőséget ad arra, hogy megfogalmazzuk alapvető keresztény magatartásunkat. Arról szól, hogy meghívást kaptunk Isten országába. Ha valaki ezt komolyan elfogadja, akkor egész életét ennek keretében kell elhelyeznie. Folytonosan törekedjen arra, hogy ezt a meghívást minél jobban értékelje és minél határozottabban ennek szellemében alakítsa életét nap, mint nap. 

péntek, október 13, 2023

Tarisznyába tett ősz - Szabó Zsuzsa tanítónő írása

Isten ajándéka a gyermek. Ötödik éve tanítom a 28 „ajándékot”. Azon túl, hogy együtt lélegzünk, gondolkodunk, ünneplünk, búsulunk, civakodunk, büszkélkedünk, örvendünk és gyarapodunk, nagy igyekezettel tarisznyálom őket szellemi táplálékkal is.

Katolikus diákjaink harmadik osztály végén elsőáldoztak. Ennek örömére a negyedik osztályt csöndes és meghitt ünnepléssel indítottuk egy osztálykirándulás keretében. Első állomásunk Perkő, Felső-Háromszék oltárhegye. A 13. századi Szent István kápolna csodálatos helyszín elmélkedni azon, hogy mit is jelent „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” János evangéliuma 3, 16

A csodaszép természeti környezetben fekvő Esztelenk gyöngyszeme a felújított ferences templom és kolostor. Szilveszter atya bemutatta a kolostor történetét, a kápolnát és a kiállítást. Az 1921-es tűzvészből csodával határos módon megmenekült Esztelneki Madonna ma Futásfalván van, de hű másolata betölti a templom terét. A tűzvész után épült „iskola-templom” hátköznap iskolaként (amíg a kommunista hatalom fel nem számolta), vasárnap templomként szolgálta a közösséget egészen a nyolcvanas évekig (a régi formában, attól kezdődően pedig megújult külső és belső formában). A ma már templomként működő épület különös varázsa a diákokat is megérintette. 


Előzetes kérésünkre Szilveszter atya hálaadó szentmisét mutatott be a negyedikes diákok részvételével. Tiszta öröm és békesség ülte meg a templom falait és a szíveket. A felolvasó gyermekhangok és a felcsendülő énekek egész iskolaévnyi erőt adtak útravalónak. Áldoztunk és megáldott bennünket az atya. Vándortarisznyánkba ezúttal ez került bele: „Mózes tehát készített egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt.” Mózes negyedik könyve, 21. fejezet


A kolostorkert látványa a különös állat- és növényvilágával reményt ébreszt a látogatóban, hogy szorgalmas és áldozatos munkával, a legreménytelenebb helyzetben is megélhetést lehet teremteni.

A kétnapos kirándulást A Szent Anna-tó partján található kis római katolikus kápolnánál zártuk, mely a tó névadó szentjének tiszteletére épült 1977-ben, a XII. századi kis fakápolna helyére. A népszerű zarándokhelyhez kötődik az a hiedelem, miszerint, Szent Anna segíti a fiatalokat párjuk megtalálásában, és az asszonyok gyerekek utáni vágyát is beteljesíti. „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” /Zsoltárok könyve 127:3/

Isten fizesse Szilveszter atyának az útravalót!

Szabó Zsuzsa tanító, Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely

2023. ősze

Megjegyzés: Számomra is nagy élmény és egyben ajándék volt az osztállyal való találkozás. 

Isten áldása kísérje és az Esztelneki Madonna oltalmazza a nagy csapat tagjait és nevelőit, oktatóit ebben az iskolai évben is. Szilveszter tv.  





szerda, október 11, 2023

Koncert és templom búcsú


Vasárnap, október 15-én a székelyföldi napok keretében hegedű és orgona koncertre kerül sor a 11 órás szentmisét követően a ferences templomban Veress Csaba és Péter Ernő hegedűművész és Szabó Levente orgonaművész előadásában. Arcangello Cirelli, Antonio Vivaldi, Jean Marie Lecleire valamint Wolfgang Amadeus Mozart művek kerülnek előadásra. 

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre az egyedi eseményre.




A plébánia templom búcsús szentmiséjét, Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepét egy héttel korábban, azaz október 21-én délelőtt 11 órakor tartjuk. 

Ez egyben hálaadó szentmise is lesz a kolostor felújításával kapcsolatban elvégzett munkálatokért és a jótevő támogatókért. 

A búcsús és hálaadó szentmise főcelebránsa Urbán János P. Erik tartományfőnök, érseki helynök lesz. Az ünnepi szentmise után a kolostor udvarában történik az áldással kapcsolatos szertartás. 

kedd, október 03, 2023

Kilenced Assisi Szent Ferenc atyánk tiszteletére – 9. nap


 Egyház és evangélium
Mindazok, akik az Egyház lábainál állnak, mint a hit szilárdsága, mindig a szegénységre, az alázatra és a szent evangéliumra figyel(je)nek.

Minden tanítvány életének része a misszió, hogy ez a küldetés mindenkit emlékeztessen az evangélium szépségére. Az egyházat a misszió hozza létre és további misszióba küldi.


Ima:

Fölséges és dicsőséges Isten,
ragyogd be szívem sötétségét,
és adj nekem
igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,
érzéket és értelmet, Uram,
hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Forrás: Ordo Fratrum Minorum - ofm.org és https://www.facebook.com/erikofm

hétfő, október 02, 2023

Kilenced Assisi Szent Ferenc atyánk tiszteletére – 8. nap


A népek közötti misszió

Aki a testvérek közül isteni sugallatra a szaracénok vagy más hitetlenek közé akar menni, legyenek elküldve

A testvérek az egész világra küldve vannak, hogy az evangélium megosztásával tegyenek tanúságot róla, hirdetve az evangélium örömét a legtávolabbiaknak is. 

Ima:

Fölséges és dicsőséges Isten,

ragyogd be szívem sötétségét,

és adj nekem

igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,

érzéket és értelmet, Uram,

hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

 Forrás: Ordo Fratrum Minorum - ofm.org és https://www.facebook.com/erikofm

vasárnap, október 01, 2023

Római Riportok - 2023. október 1.

800 éves a Ferences Regula – 3.fejezet

 A Ferences Nagycsalád centenárium-sorozatot ünnepel a 2023-2026 közötti időszakban, hiszen 800 éves a Megerősített Regula, a Grecciói-betlehem felállítása, a Stigmatizáció, a Naphimnusz megírása és Szent Ferenc Atyánk tranzitusa, vagyis a földi életből a mennyei életbe való átköltözése.

Ebből a jubileumi sorozatból kiindulva 12 egymást követő vasárnap, 12 erdélyi ferences testvér a Megerősített Regula 12 fejezetéről elmélkedik.
III. fejezet: A zsolozsmáról és a böjtről, és arról, hogyan járjanak a testvérek szerte a világban
Elmélkedés: fr. Gegő Julianus OFM

Videók a Facebookon

A szónak és a tettnek összhangban kell lennie – Évközi 26. vasárnap

Fotó: Szilveszter
A mai evangéliumi szakasz (Mt 21, 28-32) arról szólt, hogy hogyan viszonyul a két fiú az atyai szóhoz, parancshoz, hogy mennyire készek teljesíteni azt, illetve, hogy ki az üres szavak és ki a tettek embere. A két fiúban közös az, hogy mindketten ismerik apjuk akaratát, viszont csak az egyik teljesíti azt.

A szép szavak jó tettek nélkül nem sokat érnek, ha nem párosul velük a jó érzület, a jó lelkület, a tiszta lelkiismeret, a jó szív, amelyből, a jó szavak és a jó tettek származnak.

Ezért szinte könyörögve kér bennünket Szent Pál apostol a mai szentleckében: „Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy egyetértetek, egy szívvel szerettek, és egy lélekkel ugyanarra törekedtek. Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! … Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is! Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.”(Fil 2,1-5)

Azonban tudnunk kell, hogy a példabeszédben szereplő két fiú közül egyik sem lehet a példaképünk, hisz egyikük sem következetesen engedelmes. Az igazán helyes válasz az lett volna, hogy igent mondanak, és azonnal indulnak. Erre azonban csak az egyszülött Fiú, Jézus Krisztus mutatott példát, és az ő szent Anyja, a Boldogságos Szűz Mária.
A bűnbe esett ember ösztönösen húzódozik Isten akaratának teljesítésétől, féltve tőle szabadságát, kényelmét, emberi kiteljesedését, míg csak meg nem ízleli az Úr szőlőjében való munkálkodás édességét.

Az első fiú nem-je mögött ez a spontán tiltakozás van, annak az Istennel szembeni „dackorszaknak” a tipikus megnyilvánulása, mely Ádám és Éva vétke óta tart. Később megbánta, és mégis kiment a szőlőbe.
Vajon egyedül fáradozó apja iránti szeretettből, részvétből tette? Vagy, mert tudta, hogy előbb-utóbb úgyis meg kell tennie, s jobb előbb túl lenni rajta? Esetleg a büntetéstől félt? Nem tudjuk. Mindenesetre kiment. Ő a tettek embere, a bűnbánó szeretet példaképe.

A másik fiú ellenben példaszerűen akart viselkedni apjával szemben, készségesnek és engedelmesnek mutatkozott – talán jólneveltségből, udvariasságból, vagy, mert le akarta rázni? Az is lehet, hogy őszintén ki akart menni, csak közben megfeledkezett róla egyéb teendői közepette? Mindegyik válasz lehetséges, de Jézus nem tér ki rá, mert a mondanivaló szempontjából az a lényeg, amit tesznek, illetve amit nem tesznek, nem pedig az, amit gondolnak vagy mondanak. Ez a második fiú a szavak embere tettek nélkül. Megbízhatatlan és szeretet nélküli, csak magának élő ember.
A főpapok és a nép vénei, akik a jézusi példabeszéd címzettjei, hivataluknál fogva az igent mondók csoportjába tartoztak. Ezzel azonban meg is elégedtek. Nem az volt a vágyuk, hogy fáradságos munkával bizonyítsák engedelmességüket, hanem beérték azzal, hogy az emberek szemében hűségesnek látsszanak.
Ezek az emberek látszólag nagyon vallásosak voltak: kínosan ügyeltek a vallási törvények megtartására, tüntető módon imádkoztak, és mindent megtettek, ami a vallás külsejéhez, felszínéhez tartozott. Belül, a lelkük mélyén azonban képtelenek voltak a megtérésre, a megbocsájtásra, s vallási előítéleteik rabjaiként nem tudták elfogadni a Jézusban közeledő Istent. Vallásosságuk csak külső máz volt, de szívük mélyén nem tudtak igent mondani Isten akaratára.
Jézusnak a példabeszédhez fűzött szavaiból az is kitűnik, hogy vétkük annál súlyosabb, mivel nemcsak, hogy nem mentek ki első szóra, holott megígérték, hanem a másodszori figyelmeztetés, Keresztelő János fellépése után sem indultak, sőt azok példája sem hatott rájuk, akik előbb ugyan nemet mondtak, de később mégiscsak kimentek.
Ez már nem kételkedés, hanyagság és lustaság, hanem valódi megátalkodottság, amely meggyalázza az egyszer kimondott igent.

A farizeusok, a főpapok és a nép vénei mellett, akik vallási előítéleteik rabjaiként nem tudták elfogadni a Jézusban közeledő Istent, az evangéliumok beszélnek az embereknek egy másik csoportjáról, akik az Isten iránt nyitottak, a bűnbánatra és megbocsájtásra készek voltak. Ezek többnyire az egyszerű nép közül kerültek ki, s gyakran éppen a nagy bűnösök, a vámosok és az utcanők világában voltak találhatók. Külső szempontok alapján ítélve nagyon távol álltak a vallási gyakorlatok világától, de készek voltak a megtérésre, s nem ragaszkodván előítéleteikhez el tudták fogadni Jézust. Vallásosságukról hiányzott a külső máz, de belül igent tudtak mondani Isten közeledésére.
A két fiúról szóló példabeszédben van egy érdekes részlet. Az apa felszólítja a fiait, hogy menjenek dolgozni a szőlőbe. Tudjuk, hogy az evangéliumi szóhasználatban a szőlőskert Isten országát jelenti.

Az érdekes ebben a felhívásban a jelen idő használata: „Fiam, menj ki a szőlőbe dolgozni!” Nem holnap, nem, amikor lesz rá időd, nem, amikor majd befejezted mostani elfoglaltságodat, hanem most menj, most azonnal. Ez azt jelenti, hogy Isten országának építése, a vele való kapcsolatunk elmélyítésé, a legfontosabb feladatunk, amit nem hanyagolhatunk, nem halaszthatunk későbbre.

Ez az evangéliumi felszólítás ma nekünk szól, itt és most magunkra kell alkalmaznunk, mert a keresztény a ma, a jelen pillanat embere. Ő nem lehet olyan ember, aki siratja a múltat, aki igyekszik görcsösen megőrizni letűnt formákat vagy szokásokat, de nem is álmodozó, aki egy nem létező jövő után vágyakozik. 

Az igazi keresztény ember lényegében realista, a valóság talaján áll. Vallja, hogy mindennapi élete, annak minden örömével és bánatával, Isten adta feladat és küldetés. Pontosan mindennapi kötelességeit a családban, a társadalomban végezve építi a hívő ember Isten országát, s tesz tanúságot Istenbe vetett hitéről. Ez az, ami megkülönbözteti a hívőt a nem hívőtől: nem a külső teljesítmények teszik őt másmilyenné, hanem az ő életvitele, az a belső meggyőződés, amelyet hite ihlet, vagyis, hogy mindenfajta életállapotban még a legszerényebb tevékenysége révén is Isten országát építi. Teszi mindezt azzal, ahogy beszél az emberekkel és az emberekről, azzal, amit és ahogyan tesz, azzal, hogy mások javán, boldogulásán fáradozik és nem árt másoknak se szóval se tettel, azzal, hogy a béke, az egység, az egyetértés megteremtésén fáradozik és nem a széthúzást, a gyűlölködést, a haragot szítja.
A mai példabeszéd arra figyelmeztet, hogy a vallásos életben a külsőnek és a belsőnek, a szónak és a tettnek összhangban kell lennie, s hogy a hangsúly nem a külsőségeken, hanem az Isten útmutatását követő tetteken van, amelyeket ma kell elvégeznünk.

Az előttünk álló héten gondolkodjunk el azon, hogy mennyire vesszük komolyan az Írásban megfogalmazódó isteni üzenetet, s tegyünk meg mindent, hogy ne az első fiúra hasonlítsunk, hanem a másodikra, aki végül is, nem a külsőségekben, hanem szívében és tetteiben mutatja meg, hogy Atyjához tartozik, hogy szereti őt, hogy kész érte minden áldozat vállalására.

Kilenced Assisi Szent Ferenc atyánk tiszteletére – 7. nap


Egy élet, amely az evangéliumot kiáltja
Figyelmeztetem és buzdítom a testvéreket, akik prédikációjukban a vétkekről és erényekről beszélnek.

Ferenc miután megismerte az evangéliumot a hivatásával együtt küldetést is kapott. Az evangéliumot ugyanis nem tartja meg magának, hanem tovább adja.


Ima:
Fölséges és dicsőséges Isten,
ragyogd be szívem sötétségét,
és adj nekem
igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,
érzéket és értelmet, Uram,
hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Forrás: Ordo Fratrum Minorum - ofm.org és https://www.facebook.com/erikofm

 

Az Isten országa az ember jobbik énjében van – Évközi 11. vasárnap

Szentírási rész: Mk 4,26-34 Az Úr Jézus tanítása örömhír, amely egyetlen témáról szól, az Isten országáról. Isten országáról, amely a földi ...