A mai
evangélium képe mélyen megérinti szívünket: egy özvegyasszony, aki fiát kíséri
utolsó útjára. Egyedül maradt, reménytelenül, teljes magányban. És ekkor
érkezik Jézus, aki „meglátta, megesett rajta a szíve, és azt mondta: Ne
sírj!” – majd visszaadja neki a fiát.
Ez a
jelenet több rétegben szól hozzánk:
Lelki
síkon azt üzeni:
Jézus nem közömbös a szenvedéseink iránt. Nem távoli Isten, hanem olyan Úr, aki
megáll mellettünk, és vigasztaló kezével szemünkről letörli a könnyeket.
Az élet
legmélyebb szintjén
azt mutatja: van jövő, még a legnagyobb veszteség után is. A halál, a gyász, a
kiúttalanság pillanatában is ott van Krisztus, aki új kezdetet adhat.
Közösségi
és családi szinten
pedig arra hív: legyünk mi is egymás számára ilyen vigasztaló jelenlét.
Hordozzuk egymás terhét, ne menjünk el közömbösen a másik könnye mellett.
A mai
világban – amikor
a hírek tele vannak háborúval, bizonytalansággal, gazdasági gondokkal – könnyű
eluralkodnia rajtunk a félelemnek. Sokszor nincs időnk sem önmagunkra, sem
családtagjainkra, sem Istenre. Futunk, rohanunk, miközben szívünk egyre
szomjasabb a vigasztalásra. De az evangélium azt üzeni: Jézus szíve ma is
együtt dobban a mi szívünkkel. Amikor mi magunk is képtelenek vagyunk
kapaszkodni, Ő jön felénk, és azt mondja: Ne sírj, én vagyok a Feltámadás és
az Élet!
Ez a
bizalomra épülő jövőkép: nem vagyunk egyedül! Igazi hazánk a menny, de az
odavezető út tele van találkozásokkal – Jézussal, aki vigasztal, és
embertársainkkal, akiknek mi magunk lehetünk Krisztus keze, szeme és szíve.
Ima
Urunk
Jézus Krisztus, aki Naim városának kapujában megálltál az özvegyasszony könnyei
mellett, állj meg mellettünk is életünk terhei és fájdalmai közepette. Adj
nekünk élő hitet, hogy sose veszítsük el a reményt! Nyisd meg szemünket, hogy
észrevegyük a körülöttünk sírókat, és nyisd meg szívünket, hogy vigasztalásod
eszközei lehessünk. Te, aki az Élet Ura vagy, ajándékozz nekünk békét, bizalmat
és szeretetet! Ámen.
Napi
útravaló
„Jézus
szíve ma is együtt dobban a szenvedőkkel – bízd rá magad!”
