kedd, március 31, 2020

A harangszóval és imával mondjunk köszönetet április 1-jén, 13 órakor

Szilveszter archívum
Az Esztelneki Ferences Templom is csatlakozik az alábbi kezdeményezéshez:
„Április 1-jén, szerdán, 13 órakor egyszerre szólalnak meg a templomharangok Maros, Hargita és Kovászna megye... településein köszönetnyilvánításként mindazoknak, akik ezekben a napokban nem maradhatnak otthon: orvosoknak, asszisztenseknek, ápolóknak, gyógyszerészeknek, bolti eladóknak, szállítóknak, takarítóknak, rendfenntartóknak és mindenkinek, aki a lakosságért dolgozik a világjárvány ideje alatt” olvasható a Transindex.ro portálon.

Szeretném kérni, hogy amíg a harangok szólnak, addig imádkozzunk azért, hogy a köszönetnyilvánítás mellett megkapják azokat a szükséges eszközöket és védőfelszereléseket is, amiknek segítségével hatékonyabban küzdhetnek a gyilkos vírus ellen és védhetik önmaguk egészségét is.
Szilveszter testvér

Elsőszombati Mária köszöntő


Április 4-én, szombaton, zárt templomban megtartjuk az elsőszombati Mária-köszöntőt.
Szeretettel várjuk, hogy a közvetítésünkön vagy a Mária Rádión keresztül kapcsolódjanak imádságunkhoz. 17.00 órától szentségimádás, 18.00 órakor kezdődik az elsőszombati Mária-köszöntő szentmiséje, amelyet rózsafüzérima követ. A gyertyás körmenet helyett a jelenlévő ferences testvérek felvonulnak a Szűzanya szobrához és elimádkozzák a kegyhely imát. 


***

Üdvözlégy csíksomlyói segítő Szűz Mária, keresztény híveidnek segítő jó Anyja!
      Íme kegyszobrod elé térdelve, mély alázattal mutatom be tiszteletemet és hódolatomat. Te általad ajánlom fel magamat Istennek és remélem, hogy általad elnyerem mindazokat a kegyelmeket, amelyekre oly nagy szükségem van. Irgalmas jó anyám, tekints reám, fogadj engem jóságoddal és megértéseddel.
      Bizalommal jöttem ide, mint édes jó Anyámhoz, hatalmas pártfogómhoz, életem vezércsillagához. Végy oltalmadba és nyújtsd felém kezedet, mely engem gyámolítson, vezessen és oltalmazzon.
      Hallgasd meg kérésemet, segíts minden ügyemben, vigasztalj szenvedésemben és bánatomban, oltalmazz a veszélyben, ments meg a bűnre vezető kísértéstől.
      Légy betegségemben ápolom és halálomban vigasztalóm.
      A Te kegyes oltalmadba ajánlom nemcsak magamat, hanem szüleimet, testvéreimet, barátaimat, jótevőimet és mindazokat, akikért imádkozni tartozom.
      Nyerd meg mindannyiuk számára a Mennyei atya irgalmát, az Úr Jézus szeretetét és a Szentlélek kegyelmét, hogy testben-lélekben megszentelődve e világon, holtunk után pedig Veled együtt örvendezzünk az Örök boldogságban. Amen.

Csíksomlyói segítő Szűz Mária könyörögj érettünk, s a korona vírus élő és elhunyt áldozataiért, valamint az ellene küzdőkért!

A férfi mint a család papja

Nagyböjti gondolatok: „Aki föltekintett a rézkígyóra, életben maradt”

Szilveszter archívum
Március 31., kedd
Szám 21,4-9; Zs 101; Jn 8,21-30


Képzeljétek el, hogy egy teremben vagytok, amiben mérges kígyók vannak a földön. Vajon mit tennétek? Biztos mindenki a lába alá nézne, kerülgetné őket, menekülne, sikoltozna.

De Isten azt mondja neked: „Aki föltekintett a rézkígyóra, életben maradt”.

Ne lefelé nézz, hanem felfelé! Ne ess kétségbe, ha „süllyed a hajó” vagy ha mardos a fájdalom vagy a kétely, ne a téged fenyegető veszélyekre, nehézségekre, akadályokra tekints, hanem felfelé, Rá, mert csak így maradhatsz életben, mert ő az Élet. Benne láthatod meg a kiutat, a reményt, a célt.

Nézz felfelé, akkor is, ha nehéz, és felejtkezz el a téged mardosó kígyókról és hidd el, hogy ők nem árthatnak neked, nem mérgezhetik meg a napjaid, az életed, ha Istenre tekintesz.

Felfelé.

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája
el- és leiratkozás, információk: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet
napi Szentírási idézetek: http://www.katolikus.hu/igenaptar/

szombat, március 28, 2020

Akkor is bízom Istenben, ha akár... - Nagyböjt V. vasárnapja

A nagyböjt 5. vasárnapjának evangéliumi szakassza ezzel a mondattal fejeződik be: „A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.” Igen, sokan hisznek Jézus csodái láttán, mások, akik ugyanúgy megtapasztalják a csodát, még sem hisznek. A megdöbbentő, hogy még Jézus közvetlen környezetében is vannak ilyenek. A csodás kenyérszaporítás és az Eucharisztia megígérése után (Jn 6, 60-65) Jézus kijelenti: „vannak köztetek, akik nem hisznek”. És János evangélista megjegyzi: „Jézus kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek, és ki fogja őt elárulni.”

Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a Szentírás mit ért a hit szó alatt.

A Szentírásban a „hit” szónak egyik jelentése „a ránk bízott kincs” (2Tim 1,13), itt az Isten által kinyilatkoztatott, az ember tudomására adott természetfeletti igazságok összességéről van szó. Ebben az értelemben a hit leginkább ezeknek az igazságoknak az ismeretét jelenti. Természetesen – bár a hitnek e kiinduló pontja elengedhetetlenül szükséges, ennek elsajátítását szolgálják a hittan felkészítők – a szónak ez a szűkebb jelentése nem kielégítő számunkra, hiszen „még a gonosz lelkek is hisznek”(Jakab 2,19), de nem engedelmeskednek Istennek.

Egy másik jelentése a hit szónak: a „hit engedelmesség"(Róm 1,5). Ebben az értelemben használva a hit az isteni igazságnak olyan ismeretét jelenti, amely engedelmességre szólít, amit Szent Jakab apostol így fogalmaz meg: „a hit, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog”(2,17) – vagyis ha nem élünk hitünk szerint, ha a hit nem hatja át mindennapi életünket, döntéseinket és cselekedeteinket akkor az egész vallásosságunk „annyit ér, mint döglött lovon a patkó”.

A harmadik és talán legjellemzőbb jelentése a hit szónak a Szentírásban a bizalomként való használata. Az egész Jézus-i üzenet alapvető mondanivalója, hogy bíznunk kell benne és az Atyában.
Azonban ennek az alapvető hitnek és Istenbe vetett bizalomnak nem csak keresztény életünk kezdetén, vagy megtérésünk pillanatában kell, hogy meg legyen, hanem hétköznapi életünkben is működnie kell, hisz ettől lesz a keresztény ember élete más, mint a többié, még a megpróbáltatás, a nehézségek idején is.

Az a fajta hit, amelyre Jézus meghív minket, nem egyéb, mint hit Isten jóságában, Isten erejében, Isten igazságosságában, és legfőképpen hit Isten mindegyikünk iránt való személyes szeretetében, életünk minden területén és minden szükségünkben. Olyan önátadásra, ráhagyatkozásra hív bennünket, amely csak akkor lehetséges, ha személyében ismerjük az Istent. És akkor ez a hit olyan, mint a sokat szenvedett, nagy megrázkódtatásokon átment Jób pátriárka hite volt, amikor ki merte mondani: akkor is bízom Istenben, ha „akár megöl is”(Jób 13,15), mert megtapasztalta szenvedésében, hogy Isten komolyan veszi őt, szóba áll vele, gondját viseli.

Mindenesetre a Szentírás egyértelműen úgy mutatja be a hitet, mint mentőkötelet, amely Istenhez kapcsol minket. A hit az, ami bevezet minket az Istennel való kapcsolatba, táplálja és mélyíti ezt a kapcsolatot. Amilyen fontos a búvár számára az oxigénvezeték, olyan létfontosságú számunkra a hit a kiegyensúlyozott keresztény élethez.
Éppen ezért hit nélkül céltalan és értelmetlen az emberi élet. És ha céltalan, értelmetlen az élet, akkor a nagy megpróbáltatásokból, szenvedésekből, csalódásokból egyedüli kivezető útnak az öngyilkosság látszik.
A hittel ellenben elkezdünk létezni, értelmet kap emberi életünk. A hit kitárja előttünk az isteni életet s közösséget teremt az Úrral, szoros egységbe kapcsol Istennel, aki Atya, Fiú és Szentlélek.
Azt is elmondhatjuk, hogy a hit az az út, amelyen keresztül az isteni erő, a természetfeletti segítség árad ki életünkbe és a világba. Az evangéliumokban Jézus gyakran utal arra, hogy a belé, illetve az Atyába vetett hit volt az, ami lehetővé tette, hogy csodát vigyen végbe az emberek között. A mai evangéliumban mondja Mártának: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét! És mivel a testvérpár hit Jézusban, a negyednapos halott a sírból kijött, életre kelt, Jézus szavára.
Egy alkalommal Jézus azt is hangoztatta, hogy a viszonylag csekély hit is nagy erőket képes megmozgatni: „Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen (Mt 17,20).
Ezzel azt szerette volna megértetni tanítványaival, követőivel, hogy egy kevés hit is képes nagy dolgokra, ha azt szeretetteljes imádságban és tettben alkalmazzuk.

Ha igaz mindaz, amit eddig mondottunk – márpedig igaz, akkor miért van az, hogy időnként úgy érezzük, hogy Isten nem törődik velünk, az Úr nem szól hozzánk, nem hallgatja meg az imánkat - merül föl bennünk a kérdés, akár a mostani gyilkos, ragályos betegség gyors terjedése kapcsán is.
Isten úgynevezett elnémulása, a lelki szárazság vagy a kietlenség, nagy nehézségeket okozhat, sőt az Istennel való perlekedés lehet a következménye, még az öntudatos keresztény ember életében is.
Richard Rohr, a korunk ferences lelki írója állítja, hogy: „Az embernek szemmel láthatólag szembe kell szállnia és meg kell küzdenie valamivel, mielőtt komolyan vehetné azt – hogy felfedezhesse, mire van szüksége igazán, mit akar valójában. Az olyan emberekben, akik sosem lázadtak a vallás, a bűntudat, a szülők, az igazságtalanság, a barátok, a házastárs vagy a törvények ellen, rendszerint ezekben az emberekben nincs mély és szabad „tisztelet” ezek hatalma és fontossága iránt.”

Épen ezért az igazán hívők gyakran érezték a hitnek ezt a szemrehányó elkeseredését. Sőt az őszinte keresztények ki is mondták. Bepanaszolták Istenüket Istenük előtt. Példa erre az emberiség legszebb és legértékesebb imái, a zsoltárok közül jó néhány. – Be  panaszolták Istent, aki kötelez minket, hogy beszéljünk hozzá. És ha felemeljük szavunkat, akkor hallgat és nem ad feleletet. – Vele való viszonyunk lidérces álomnak tűnik olykor: Valami elérhetetlen felé futunk – s minél jobban szaladunk, annál hosszabb előttünk az út. – Istenünk mindig jelen van, csak éppen akkor nem, amikor a leginkább szükségünk lenne rá, gondoljuk olykor. December óta, amikor előszőr hallhatunk a korona vírusról, az események úgy peregnek le, mintha könyörgő kérésünk nem találna meghallgatásra. – S talán a legfájóbb az amikor látnunk kell, hogyan hányja-veti a kín, félelem, rémület és kétségbeesés tengere azokat az embereket, akiket megfertőzött a vírus, vagy akik a vírus ellen, életük kockáztatása árán is küzdenek, és akikért hívőn imádkozunk.

A hit, nem azt jelenti, hogy minden kérdésre meg tudunk válaszolni és minden nehézség megoldódik körülöttünk és minden megpróbáltatás megszűnik életünkben, még pedig azonnal.
A mély, Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy erőnk és bátorságunk van tovább menni akkor is, ha a választ nem ismerjük, hanem csak homályos sejtés vezet, hogy egyszer majd megvilágosodik minden, ahogy Jézus ígérte a mai evangéliumi szakaszban, egyszer majd meglátjuk Isten dicsőségét. A hit olyan élet-magatartás, amelyet csak nagyon lassan, sok válság, megpróbáltatás, szenvedés árán tudunk elnyerni.

Péntek este, a Szent Péter bazilika előtti üres téren, a szent atya, Ferenc pápa a háborgó tengert lecsendesítő Jézus kérdését idézte, amit a bárkában lévő félénk apostolokhoz intézett: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”. Majd így folytatta a Szentatya: „Urunk, te egy felhívással fordulsz felénk: a hit felhívásával. Nem is annyira arról van szó, hogy higgyük: Te létezel, hanem sokkal inkább arról, hogy Hozzád menjünk és bízzunk Benned. Ennek a nagyböjtnek az idején visszhangzik a Te sürgető felhívásod: „Térjetek meg”, „térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” (Joel 2,12). Arra hívsz meg minket, hogy a próbatétel jelen idejét a döntés idejeként éljük meg. Nem a Te ítéleted ideje ez, hanem a mi ítéletünké: annak az ideje, hogy döntsünk, mi az, ami számít, és mi az, ami elmúlik. Külön kell választanunk azt, ami szükséges, attól, ami nem az. Annak az ideje van, Urunk, hogy az életünk útját újból Feléd és a többi ember felé irányozzuk. Magunk körül láthatunk megannyi példás útitársat, akik a félelem közepette is a saját életük odaajándékozásával válaszoltak. Ez a Szentlélek hatékony ereje, amely bátor és nagylelkű felajánlásokba fordult át, azokban öltött testet. Ez a Szentlélek élete, amely képes megszabadítani, értékelni és megmutatni, hogy életünket olyan – legtöbbször elfeledett – közös személyek szövik egybe és tartják fenn, akik soha nem jelennek meg az újságok és magazinok címlapjain, sem a legújabb show-műsorok hatalmas kifutóin, ám napjainkban mégis kétségkívül ők írják történelmünk leginkább döntő fontosságú történéseit: az orvosok, az ápolók, a bevásárlóközpontok dolgozói, a takarítók, a gondozók, a szállítók, a rendfenntartók, az önkéntesek, a papok, a szerzetesek és még sokan mások, akik megértették: senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában... Hány és hány ember gyakorol minden áldott nap türelmet és sugároz reménységet, óvakodik attól, hogy ne a pánikot, hanem a közös felelősségvállalást terjessze. Hány és hány apa, anya, nagyapa és nagyanya, tanár mutatja meg apró és hétköznapi gesztusokkal a gyermekeinknek, miként nézzenek szembe ezzel a válsággal s jussanak túl rajta, újragondolva a szokásaikat, felemelve a tekinteteiket és imára indítva őket. Hányan imádkoznak, tesznek felajánlást és járnak közben mindannyiunk javára. Az imádság és a csöndes szolgálat: ezek a mi győztes fegyvereink.

A mai evangéliumi szakasz meg kell értesse velünk, hogy Isten nem a halálunkat akarja, hanem életünket és kibontakozásunkat, boldogulásunkat.

Hitünk próbája arra szolgálhat, hogy Isten ismeretünket elmélyítse, reményünket megerősítse és szeretetünket tökéletesítse. Mária és Márta próbatétele, arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy Isten a látszólag hihetetlenül nehéz kihívásokban is a mi oldalunkon áll és a legnagyobb rosszból is képes a jót kihozni. Ezért hívjuk meg életünkbe az Urat, bízzuk Rá a félelmeinket, mivel Ő képes legyőzni azokat! Ez esetben meg fogjuk tapasztalni, hogy ha Ő jelen van az életünkbe, nem fogunk hajótörést szenvedni. Ugyanis Isten ereje: mindazt, ami velünk történik, képes jóra fordítani, még a legrosszabb dolgokat, a betegséget, a halált is.

Élő szentmise közvetítés Esztelnekről


4. nagyböjti hét szombat. Élő közvetítés 18 -orától. Március 28. 2020

csütörtök, március 26, 2020

Ferenc pápa pénteken (május 27.) imát vezet, és a végén rendkívüli áldást ad, ami teljes búcsúval jár

Március 27-én, pénteken, erdélyi idő szerint 19 órakor, a Szent Péter bazilika előtti téren Ferenc Szentatya imát vezet, és a végén rendkívüli Urbi et Orbi áldást ad. 
(Ferenc pápa március 27-én pénteken Urbi et Orbi áldás ad teljes búcsúval - Vatican News)

Az áldás teljes búcsúval jár, mindazoknak, akik élő közvetítésben követik azt.
A következő csatornákon keresztül lehet követni: Duna Tv, Bonum Tv, Magyar Katolikus Rádió, Szent István Rádió, Erdélyi Mária Rádió

Éljünk a teljes búcsú elnyerésének e rendkívüli lehetőségével.

Nagyböjti gondolatok: Merre menjünk, hogyan éljünk?

Március 26., csütörtök
Szentírási részek: Kiv 32,7-14; Zs 105,19-23; Jn 5,31-47

Merre menjünk, hogyan éljünk?
E kérdésekre csak egyedül Jézus adhat egyértelmű választ. Az életünk minden helyzetében Őt kell megtalálnunk, mindenhol és mindenben. Mikor az életünk értelmét keressük küzdelmeinken keresztül, mindinkább közelebb kerülünk saját életünk titkához. Itt a földön már törekszünk az Istennel való bensőséges kapcsolatra, amely minél inkább őszinte, annál egyszerűbbé és láthatóbbá válik a környezetünk számára is.

Az élő Krisztussal történő valóságos lelki közösség semmi mással nem pótolható. Krisztussal közösségben a Vele való úton változik meg igazán az életünk. Eközben átjár minket az Ő szentsége, és a külvilág megérzi, hogy életet hordozunk magunkban. Ő a mi bölcsességünk. Lelkünk szüntelenül vágyakozik az igazság után, ami biztonságot és irányt mutat számunkra az élet útvesztőjében.

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája
fel- és leiratkozás, információk: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet
napi Szentírási idézetek: http://www.katolikus.hu/igenaptar/

szerda, március 25, 2020

Nagyböjti gondolatok: Hiszünk abban, hogy velünk az Isten!

Esztelneki Madonna, könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk!
Március 25., szerda 
 
Urunk megtestesülésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Szentírási részek: Iz 7,10-14; Zs 39; Zsid 10,4-10; Lk 1,26-38

A sárgabarackfa teljes pompájában, a virágok odacsalogatják a méheket. Melengető a napsütés, az ég tiszta kék. Az őszibarackfa bimbói mindjárt kipattannak. Aranyló gólyahír ragyog a nappali fényben. Mosolygó kis ibolyák, lilák, kékek terjednek rendületlenül évről évre. A nárcisz, mint tojássárga, az élet és újjászületés archaikus jelképe. Az aranyeső, a japánbirs pazarlóan ontja sok-sok virágát.

Rengeteg a tennivaló. Most megállunk, körbenézünk; amire eddig nem volt időnk, szemünk, most meglátjuk. A természet mindig, minden tavasszal újjászületik.
Minden évben megújul a remény. Esélyt kapunk, hogy új magot vessünk, hogy megmetsszük a fát, és újra gyümölcsöt hozzon.

Hiszünk abban, hogy velünk az Isten, nem hagyja, hogy a csüggedés legyőzzön minket. Hisszük, hogy az eddig soha nem volt helyzet türelemre, összetartásra tanít minket, és megfrissült hittel folytathatjuk tovább utunkat.

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája
fel- és leiratkozás, információk: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet
napi Szentírási idézetek: http://www.katolikus.hu/igenaptar/

***
FIGYELEM!
Ha Isten segít és élni tudok a modern technika vívmányaival, akkor a mai ünnepi szentmisét a kolostor ebédlőjéből szeretném megosztani a Facebook (élő közvetítés) jóvoltából, délután 6 órától.
Azért az ebédlőből, mert a templomban nincs internet elérhetőség.

hétfő, március 23, 2020

Nagyböjti konferenciabeszédek ÉLŐBEN SÜMEGRŐL 2020/4. – Barsi Balázs OFM

Nagy Szilárd feat. Ragány Misa - Európa 2020 (hivatalos klip)

Nagyböjti gondolatok: „Menj csak, él a fiad!”

Március 23., hétfő
Szentírási részek: Iz 65,17-21; Zs 29; Jn 4,43-54


Lehet, hogy fizikailag rendben érzed magad és azt gondolod, te nem vagy beteg. Talán nem egy kórházban fekszel most, de lehet az életednek olyan része, ami miatt Jézus gyógyító kegyelmére van szükséged.

Gondoltál már arra, mi lehet ez a terület? Próbáld meg kimondani: miben szorulsz most leginkább az Úr Jézus segítségére?
Ha őszintén kitárod előtte a szívedet, elmondod neki szükségeidet, Ő egész biztos, hogy nem fog válasz nélkül hagyni.

Higgy Jézusban és bízz benne, mint a kafarnaumi tisztviselő!

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája

vasárnap, március 22, 2020

Megnyílt a virtuális tempom!

Arra az elhatározásra jutottunk munkatársaimmal, hogy virtuális templomot építünk, ahol a járvány idején napi szentmisét, lelki útravalót, segítséget kínálunk az egyéni és az internetes összekapcsolódás által a virtuális közösségi imához. Ezért ma elindítjuk a templom.ro oldalt, ahol azok is bekapcsolódhatnak a közvetítésekbe, akik nincsenek jelen a közösségi oldalakon.

Élő közvetítések
2020. március 23., hétfő
9.00    Szentmise – Szászfenes, Mindenszentek plébániatemplom
11.30   Napközi imaóra – Sepsiszentgyörgy, Krisztus Király plébániatemplom
12.00 Úrangyala – Székelyduvarhely, Szent György plébániatemplom
17.00 Szentmise – Sepsiszentgyörgy, Krisztus Király plébániatemplom
.

Templomi hirdetés: március 22.

Krisztusban Szeretett, Kedves Testvérek!

Tisztelettel közöljük, hogy a Főpásztorunk III/2020. március 19. számú rendelete értelmében, a koronavírus terjedése és a fertőzések veszélye miatt, az Esztelneki Ferences Templomban nem lesz nyilvánosan bemutatott szentmise és ájtatosság (keresztút, szentségimádás, stb.).

A napi szentmiseáldozatot továbbra is bemutatjuk, viszont ez a hívek fizikai jelenléte nélkül fog történni,
KIVÉVE a MAI
VASÁRNAP szentmiséjét, amelyet a megszokott időben, de. ½ 11 órától mutatunk be a SZABADBAN, mégpedig a havas-eső miatt a lourdesi barlanggal átellenben a régi óvoda bejáratától.

Tisztelettel kérem, figyeljünk arra, az előírások értelmében:
- hogy egymás között legalább 1,5 méter távolság legyen,
- hogy a kiengesztelődésre való felhíváskor nincs kézfogás
- hogy az áldoztatás tenyérbe történik.

Idős és beteg testvéreink számára, lelki bekapcsolódásra, sőt lelki áldozásra is számtalan lehetőség van az interneten, a magyar tévé adókon, illetve a Mária rádió jóvoltából.

Ezzel kapcsolatosan érdemes megnézni itt a Szilveszter Barát Blog -ján is megosztott rövid filmet:


Ez a kis film segíthet abban, hogy az ONLINE misébe való bekapcsolódásunk gyümölcsözőbb lehessen.

A szentmisét közvetítő oldalakat itt lehet elérni

Kérek mindenkit, hogy értesítsük erről egymást, és vigyázzunk egymásra azáltal is, hogy betartjuk az előírásokat!!!

fr. Szilveszter ofm

Van értelme, s célja az életünknek – Nagyböjt 4. vasárnapja


Szentírási rész: Jn. 9, 1 – 41.

Amikor az Úr Jézus a mai evangéliumi szakasz szerint meggyógyítja a vakon születettet, akkor nem csupán egy csodát tesz a sok közül, hanem ennek a csodának mély jelentést, üzenetet ad a mi számunkra, most amikor a gyilkos korona vírus gyors terjedésének félelmében él az emberiség.

Maga a vakság utal az emberiség vakságára, amely sokáig sötétségben járt, várta a Messiást, aki kivezeti őt a sötétségből a világosságra. De ez nemcsak az Ószövetség idején volt így, hanem még ma is így van sok esetben. Hiszen hányan és hányan tengetik éltűket céltalanul, mert úgy érzik, hogy olyan ez az élet, mint egy sötét alagút, amelyben a koromsötét megtapasztalása hátborzongással tölti el az embert.
Sok ember élete ilyen, nekivág az élet sötét rejtelmeinek anélkül, hogy a legcsekélyebb fényforrással rendelkezne. Ilyenkor értelmetlenül mered az élet sötét éjszakája az ember elé, s óhatatlanul felmerül a kérdés: mi értelme van az egésznek?

Ha valóban ilyen sötét, céltalan és értelmetlen lenne az ember élete, akkor az egész élővilágból ő lenne a legnyomorultabb lény, mert értelmével látná létének teljes értelmetlenségét.

De nem ilyen sötét az élet, amióta Krisztus, a világ világossága minden ember számára felragyogott. S ezt a felragyogást gyönyörűen szemlélteti a vakon született meggyógyításáról szóló történet.

Amint hallhattuk, rögtön azzal kezdődik a történet, hogy az apostolok megkérdezik Jézust: „Mester, ki vétkezett, ez, vagy szülei, hogy vakon született?” Jézus válasza: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei…”
Jézus határozottan elutasítja, mindkét feltevést: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei.” Mintha csak azt mondaná: ne azt nézzétek, hogy mi van az ember mögött, hogy mennyi hibával, bűnnel telített a múltja, hanem azt, hogy mi vár az emberre.

„Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei” – mondja Jézus. Nos, mi lett ott nyilvánvalóvá néhány perc alatt? Mi vált világossá Isten cselekedeteiből?

Mindenekelőtt nyilvánvalóvá vált, az hogy Isten a cselekvő, Szent Fia Jézus Krisztus által, és nem a tétlenkedő, aki passzívan, közömbösen nézi az ég felhőiről a hozzá forduló szenvedő, testi-lelki szükségben lévő ember problémáját.

Aztán az is pillanatok alatt nyilvánvalóvá lett ott, hogy a Világ Világossága egyáltalán nem tartja fontosnak, hogyan és mikor jutott bajba az a vak koldus, hanem csak azt, hogyan juthat ki belőle minél hamarabb.
Annak idején Mátétól és Zakeustól sem azt kérdezte, hogy mikor és hogyan kerültek a vámszedő asztal mögé. Nem kérdezte, hanem kihívta őket onnan. Menet közben, múltjuktól és bűneiktől távolodva aztán elmondhatták Jézusnak, ha akarták, hogy minek köszönhetően jutottak oda.
Mert a Világ Világossága nem hátrafelé, hanem előre világit! A jövendőt, az új élet felé vezető utat világítja meg. Ezért az, aki kilépett a sötétségből és belépet az Ő világosságába – az ne nézzen többé hátra! Annak már csak jövője van, mert múltja megsemmisült a bűnbánatban, eltöröltetett. Gondoljunk csak Mária Magdolnára, vagy Saulra, akiből Pál apostol lett. A múlt, a szégyenteljes múlt az elhagyott „sötétben” marad annak számára, aki a Világ Világosságában jár. Éppen ezért vigyázzunk, mert aki szüntelen a megbocsátott és elhagyott múltjával foglalkozik, az nem jár világosságban. Sajnos hány és hány esetben fordul elő az, hogy Isten megbocsát az embernek az őszinte szentgyónás, bűnbánat keretében és az ember önmagának nem tud megbocsátani, mert „nincs még egy olyan nagy bűnös, mint ő”, mondja.

Milyen szépen, vallásosan és alázatosan hangzik ez, de a bökkenő benne az, hogy ez már olyan alázat, ami egyenlő a gőggel. Egyik tanárunk szokta mondogatni: Egyetlen erényem van, az alázat, és arra is büszke vagyok! Ez pedig a sötétség fejedelmének a legnagyobb csapdája: ha nem lehetsz a legtisztább, akkor légy a legnagyobb bűnös. Sőt légy az Isten irgalmas ítéletének fellebbviteli bírósága, aki felülvizsgálod Isten döntését! Márpedig ha ezt teszed nagyobbnak tartod magad az Istennél. Íme, a sötétség urának csapdája és buktatója annak számára, aki hátranéz a megbocsátott múltra.
Jól értsük meg: a Világ Világossága, a mi Urunk Jézus Krisztus számára az a fontos, hogy mivé lehetünk és nem az, hogy mi voltunk. Ha tanítását követjük akkor a világosság fiaivá lehetünk.

A jeruzsálemi vak életével kapcsolatosan észre kell vennünk: Jézus nem ad választ: miért született vakon, hanem arra a kérdésre válaszol, hogy mi célból?!
„Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei – mondja az Úr Jézus. - Éppen úgy, mint a kánai menyegző csodájában, amelyben „megmutatta az Ő dicsőségét” (Jn 2, 11). Vagy mint Lázáréban: „ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére való”(Jn 11,4). Ez pedig azt jelenti, hogy nincs értelmetlen élet, csak meg nem értet élet van.
Még annak, igen, annak a nyomorult vakon született emberi életnek is van értelme. Hallatlan értelme az, hogy felragyogjon rajta Isten dicsősége.

És nincs céltalan élet, csak cél-tévesztett élet van. Célt téveszteni pedig világosságban nem lehet, csak sötétségben. A legsötétebb szó, a bűn első jelentése az ősi szövegben a céltévesztés.
Ahol fölragyog a Világ Világossága, ott a sötétbe, bűneibe tévedt ember újra tud tájékozódni, és célba is talál, mert Ő úgy választja el a sötétséget a világosságtól, mint azt a teremtés hajnalán tette.

Ha még mindig nem ismernénk életünk célját, megtudhatjuk, ha megkérdezzük Őt, Jézust magát.

Ma, vagy az elkövetkező héten, hetekben teremtsünk naponta néhány perces vagy néhány tiz perces csendet magunkban és magunk körül és engedjük, hagyjuk, hogy bennünk, ott legbelül, lelkünk mélyén kigyulladjon a fény. A Világ Világosságának fénye. És egyszerre belénk fog hasítani a felismerés, egyszerre rádöbbenünk, hogy mi az életünk célja, hogy miért vagyunk a világon, mi az amiért érdemes élnünk.

De egyet már most leszögezhetünk: testvéreim van értelme, s célja az életünknek. Ha életünknek nem volna célja, akkor a Tejútnak se lenne, a naprendszernek se, a katicabogárnak se, és a világosságnak se, és a szeretetnek se – sem célja, sem értelme.

De van! Amióta a tanítványok zavaros, ködös, elméleti és tudálékos kérdésére ezt válaszolta az Úr Jézus egy vakon született koldussal kapcsolatosan: „azért született, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei”- azóta mindennek és minden életnek van értelme és célja, és mindennek végső célja ez: Isten nagyobb dicsősége!

Igen a te életednek és az én életemnek végső célja ez – mert mindnyájan vakok és koldusok vagyunk. De akkor is ez a végső célja életünknek, ha ebben a pillanatban még céltalan életnek érezzük is.

Ha van ennek az aláaknázott, a ragályos betegség gyors terjedésének félelmében élő világnak értelme, akkor ez, ez a végső értelme: hogy nyilvánvalókká legyenek benne Isten cselekedetei! És nyilvánvalókká lesznek, egészen biztos, a gyilkos korona vírus gyors terjedése ellenére is. Ezért rendületlenül bízzunk a Gondviselő Istenben, de nagy felelősség tudattal, emberileg tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.
Ámen.

szerda, március 18, 2020

Ferences templom - Esztelnek: Fontos hirdetés!



Holnapi, csütörtöki szentmisénket délután 5 órakor megtartjuk, de az előírások értelmében nem a ferences templomban, hanem a templom melletti Lourdesi barlang előtt, a SZABADBAN. 

Kérem, hogy aki részt akar venni rajta az, az időjárás miatt jól öltözzön föl.

kedd, március 17, 2020

Őrzője vagy testvérednek! - Varga László kaposvári püspök gondolatai

Keresztények millióit vizsgáztatja a koronavírus!

Káint, miután megölte Ábelt, arról kérdezte az Úr, hol van a testvéred? Ő így válaszolt: „Hát őrzője vagyok én a testvéremnek?” Az Úréval együtt, a mi válaszunk is, igen! - a koronavírus idején még jobban, mint máskor!
Igen, a Főparancs értelmében, mert ha szereted embertársaidat, mint önmagadat, akkor be kell tartanod azokat az előírásokat, amelyeket az illetékes hatóságok, és az egyházi vezetők kiadtak, hogy ne árts neki.

Az eddigi tájékoztatások mellett, amelyeket szinte folyamatosan közzé tettünk a rendelkezésünkre álló levelező listákon, szükségesnek tartok néhány spirituális szempontot is kiemelni és a leggyakrabban felmerülő kérdésekre választ adni.

Hol van az Isten a járvány idején?
Hol lenne, ha nem itt? A koronavírus és a válságok idején is tudnunk kell, hogy nekünk olyan Istenünk van, aki miközben gondviselő és megmentő, velünk jön a krízisekbe és a szenvedések tengerébe is. Nem kívülről figyeli a küzdelmünket, szenvtelenül. Itt van a járvány kellős közepén, hogy felismerjük, és rá tudjuk bízni magunkat! Nagypéntek drámája nem kérdőjelezte meg Isten szeretetét Jézus iránt, hanem megerősítette a hitét, hogy harmadnapra feltámad.

Miért engedi meg Isten ezt a járványt?
Ugyanazért, amiért a keresztények üldözését, hogy tanúságot tegyünk a hitünkről! Isten országa köztünk van, erről kell tanúságot tennünk! Az Ő országának békéjét és örömét nem veszélyezteti a járvány, csak akkor, ha nem hisszük, hogy Isten országa elérkezett, s az ellenfél hangjára figyelünk.
A keresztségünk óta naponta választanunk kell, hogy ellene mondunk-e a sátánnak, a vádlónak, a félelemben, rettegésben tartónak, a pánikot keltőnek, vagy engedünk neki?
Ugyanakkor abban is választanunk kell, hogy rábízzuk-e magunkat a szerető, gondviselő Atyára, igent mondunk-e Jézus Krisztusra, aki velünk van mindennap, és hallgatunk-e a Szentlélekre?

Szenteltvíztartók kiürítése?
Ugyanazok, akik tiltakoznak a rendelkezésekkel szemben és hirdetik, hogy a szenteltvíztartó nem lehet veszély forrása, nem hajlandók belenyúlni és keresztet vetni, amikor azt látják, hogy roma, vagy koszos, hajléktalan testvéreink a szemük láttára megmosakodtak benne. Miközben otthon kínosan betartják a higiénia szabályait, és egy kortyot nem innának abból a vízből, amelyre ki van írva, hogy enyhén szennyezett, számon kérik azokat, akik a józanészre hallgatva, azt kérik, ne tartsunk szenteltvizet  a tartóban, mert fertőzés forrása.

Az Oltáriszentség majd megment?
Sokan közülünk vakon hisznek abban, hogy az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus minden bajtól megóv bennünket. Amikor kigyullad egy katedrális, vagy földrengés van, az ott imádkozók nem várják meg, amíg bent égnek, vagy rájuk omlik a mennyezet, arra hivatkozva, hogy az Oltáriszentségben jelen van Krisztus és Ő majd megvéd bennünket, hanem az eszükre hallgatva kimenekülnek, és kimentik a szentostyákat is.

Kézbe áldoztatás?
Egyesek föl vannak háborodva, s szentségtörőnek tartanak bennünket püspököket, amikor azt kérjük: ne legyen nyelvre áldoztatás, hanem csak kézbe. Vajon a mi Urunk Jézus Krisztus szentségtörést követett el, amikor az első szentmisén, ahol Ő volt a főpap, nem nyelvre áldoztatta meg az apostolokat, hanem kézbe adta nekik a saját testét és vérét?

Akik igazán hisznek, azok nem kaphatják el?
Jézus nem ígért olyat, hogy lesz betegség, amit a keresztények nem kaphatnak meg, mert hisznek őbenne. Az eddigi húszezer fertőzött között bizonyára bőven volt keresztény is.

Keresztények millióit vizsgáztatja a koronavírus!
A Szentírásban Isten legtöbbször azt kéri tőlünk: „ne féljetek!" A pánik tehát kerülendő.
Döntenünk, választanunk kell: pánik és rettegés vagy ébrenlét és bizalom a Gondviselőben? Az Istenbe vetett bizalom, a hit azonban nem vak, hanem értelmes.
Felelősek vagyunk egymásért! Ha süllyed a hajó, nem mondhatjuk, hogy nem vesszük elő a mentőcsónakot, mert Isten megígérte, hogy a hajunk szála sem görbülhet!

Mit tegyünk hát?
Ne féljetek, és ne rémüldözzetek, akkor sem, ha nem juthattok el szentmisére vagy nem áldozhattok! Inkább fedezzétek fel azokat a lehetőségeket, amelyeket maga a Mester kínált fel nekünk, a vele való találkozásra.
Megígérte és megtartotta: ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében, ott lesz köztük! Amennyiben odáig jutunk, hogy a kiscsoportos találkozás sem lehetséges, mert karantént rendelnek el, akkor is van lehetőségünk találkozni vele.
Az élet igéjében, a Szentírásban valóságosan jelen van. Ha naponta olvassuk, elmélkedünk róla, és belőle táplálkozunk, az örök életünket vesszük magunkhoz!
A megtört, beteg embertársainkban ugyanaz a Krisztus van jelen, mint a szentostyában. Ő jelentette ki, amit egynek ezek közül teszünk, azt vele tesszük. A járvány számtalan lehetőséget tartogat a köztünk jelen lévő Krisztussal való találkozásra a betegekben és szenvedőkben is.

Isten mindent a javunkra fordít, csak legyen bátorságunk ezt a helyzetet is a feltámadás, a Húsvét felől nézni. A mi igazi reményünk Isten országa és a mennyország! Nincs más távlat. Ezért írja Pál apostol: "Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség." A koronavírus rákérdez a hitünkre, a feltámadásba vetett hitünkre is.

Minden szentmisében elmondjuk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz." Amíg el nem jössz. Ez azt jelenti, hogy itt és most. Tehát ebben a mostani helyzetben is hiszünk a feltámadott jelenlétében és a feltámadásban is.

Ebből merítjük a reményt és az erőt, hogy segítsük egymást, amikor krízisben, nehéz helyzetben vagyunk!

Kaposvár, 2020. 03.13.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye oldala

vasárnap, március 15, 2020

Ismeri-e lelkünk az Isten utáni szomjúságot? – Nagyböjt 3. vasárnapja

A mai evangéliumi szakaszban egy nagyszerű, életfordító, életvitel változtató találkozásnak lehetünk a tanúi, Szamaria földjén, Jákob kútjánál. Egyébként a Biblia tele van olyan találkozásokkal, amelyek arról beszélnek, hogy az Isten meghívja az embereket, hogy kivegyék részüket Gondviselő tervéből.

Jákob kútjánál egy igazi találkozás jön létre a Mester és az asszony között. Bár nagyon szomjas és fáradt lehetett az Úr Jézus, mégis Ő az, aki felüdíti és megváltoztatja egy másik ember életét. Az asszony bűnös, kicsapongó életet élt, s e miatt nem a hajnali hűvösben ment vízért – amikor a többi asszony is ott volt a kútnál, akik életvitele miatt megvetették –, hanem a déli forróságban, egyedül, hogy senkivel se kelljen találkoznia. Bűnös életvitele magányossá és boldogtalanná tette.
Egy szokásos hétköznapon tehát, vízért ment a kúthoz. Egyedül. Ott pedig Jézus várta őt. Jézus, aki annyira tudott szeretni, hogy egészen elfeledkezett saját magáról, új életet ad ennek a bűnösnek, aki most már bátran rohan az emberek közé s azok – csodák-csodája – hallgatnak rá és hisznek a korábban megvetett és lenézett személynek. Ők is Jézushoz jönnek.

„Adj innom”- szólt Jézus az asszonyhoz. Az asszony elcsodálkozott. Nekünk is van épp elég okunk csodálkozni a történeten, hogy, mire képes egy fáradt ember. Végül is hogy ivott-e Jézus a kút vizéből? Nem tudjuk meg. De menet közben lényegtelenné vált a Mester szomja, már csak az örök szomjat, másokét akarta oltani.

Képzeljük csak el, ha egy mai politikai párt propagandistái feladatul kapnák, hogy két nap alatt győzzenek meg egy egész városnyi lakósságot, mely ellenséges velük szemben, hogy győzzék meg őket arról, hogy adják fel teljesen addigi egész világnézetüket, meggyőződésüket és higgyék mindennek az ellenkezőjét, akkor valószínűleg bedobnák a törülközőt a ringbe. Lehetetlen! –mondanák.
De Jézus stratégiája, amelyet alkalmazott, bevált. Mert mi is történik? Jézus a város legkevésbé elismert, mondhatnánk, leginkább meg- és kivetett tagjával kezdi a missziót, egy többszörösen özvegy, vagy elvált (?) asszonnyal, aki ráadásul vadházasságban él egy férfival, és ő ezt szólítja meg. S a meggyőzést egy kéréssel kezdi: „Adj innom”.
Nem, ez nem észszerű! De működik! Elég hozzá az idő, amíg a tanítványok bevásárolnak. Egy szupermarketnyi negyedóra. Más ennyi idő alatt még a bevásárló kosarát sem tölti meg. Viszont Jézus egy elfuserált életnek ad új értelmet. Boldoggá tesz egy embert, pontosabban egy asszonyt. S két napon belül az ellenséges érzületű, szamaritánus város lakói közül sokan megtérnek, sokan hisznek benne.

„Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne”- mondja az Úr. Dietrich Bonhoeffer, a koncentrációs táborban kivégzett evangélikus lelkész mondja: „Ismerjük a fizikai szomjúságot, amikor hiányzik az ivóvíz; ismerjük az élet és a boldogság utáni szenvedélyes vágyat. De ismeri-e lelkünk az Isten utáni szomjúságot?”

Az egészségügy szakemberei azt mondják, ahhoz, hogy az ember szervezete egészségesen működhessen, hogy a vesék jól végezhessék a feladatukat, sok folyadékra van szükségük, egyesek a napi kétliternyi, mások a háromliternyi vízre esküsznek. Egyszer beszélgettem valakivel, aki azt mondotta, hogy alig fogyaszt naponta egy vagy két pohár vizet, mert nem érzi a szükségét, nem érez szomjúságot. Mondanom sem kell, vese problémákkal küszködik.
A test számára a szomjúság érzésének hiánya nem jó jel. De ugyanígy a lelki szomjúság, az Isten utáni szomjúság hiánya sem jó jel az ember számára.

A víz, amelyről Jézus beszél, már nem a fizikai szomjúságot csillapítja az emberben, hanem a lelkit, az Isten utáni vágyat, ami magának Isten Lelkének az ajándéka, amelyet Jézus azoknak ígér, akik hisznek benne. Ez annak a víznek az igazi értéke, amelyet Jézus kinyilatkoztat a szamariai asszonynak, aki fokozatosan ismeri fel a szomjas Jézusban először (1) a szomjas zsidó zarándokot, majd, amikor élete rejtett dolgaiba lát Jézus, (2) már a prófétát, végül felismerése beteljesül, amikor Jézus kijelenti neki: Én vagyok a (3) Messiás, aki veled beszélek!

A szentmisében az Oltáriszentség által mi is sokszor átélhetjük ezt a megrázó pillanatot, a Krisztussal való találkozást. „Én vagyok az, aki veled beszélek”- mondja nekünk is Jézus, vagy mondaná, ha hagynánk neki, különösen az Úr felmutatáskor, vagy a szentáldozás utáni pillanatokban, illetve egy-egy szentségimádás, szentséglátogatás alkalmával.
Szent Ágoston és sok más egyházatya ezért a szamariai asszonyban az Egyház előképét látják, azét az örök életre szomjas közösségét, amely létét és fönnmaradását Jézus, élő vizéből, a keresztségből meríti. A keresztségre készülőknek, s talán még inkább nekünk már megkeresztelteknek, végig kell járnunk a szamariai asszony és a nagy konvertiták, megtérők útját – a látás és tapasztalás világából el kell jutnunk a hit bizonyosságára, személyes meggyőződésére.

Ugyanis az igazságot addig nem aktualizáljuk, nem tehetjük magunkévá, amíg nem vagyunk meggyőződve róla, amíg nem válik a saját igazságunkká, amiért megszenvedtünk, vagyis amíg a sajátunk, a belső ügyünk nem lett – állítja Richard Rohr ferences atya. Biztos, hogy a hiteles vallásosság sem érheti be kevesebbel. Minden nemzedéknek magának kell elsajátítania a saját legmélyebb hitét. Az előbb idézet atya szokta mondani: „Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei”. Minden generációnak magának kell tisztába kerülnie Istennel, és magának kell felfedezni a rejtélyt.
S ez az út nem is olyan könnyű: van benne tépelődés, kétkedés, türelemgyakorlat, vágyakozás és mindenekelőtt mélységes szomjúság… De megéri, mert életutunk legmaradandóbb találkozását készíti elő Istennel, Jézus Krisztussal, a Szentlélekben.

„Nem szomjazik meg soha többé!” – milyen csodálatos ígéret! Hiszen valamennyien szomjazunk, valami olyan valóságra, amelyet nem enyhíthet semmiféle forrásvíz, még kevésbé alkohol vagy üdítőital.
Ezt érezzük, amikor fel-felbukkan bennünk a kérdés az életről, a halálról, a létről és a nemlétről. Ebben a szomjúságban a Teljességre kérdezünk rá, ezt a lelki szomjúságot minden kor ismeri, elég csak a költészetbe, a filozófiába tekinteni. Erre a metafizikai vágyra, legbensőbb kívánságunkra ismert rá már korábban Dávid király egyik zsoltárában, a kinyilatkoztatás szavaival: „Istenem, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld” (62,2). Akár saját szavainkkal is kifejezhetjük ezt az élményt, és azt, amikor rátaláltunk az igazságra, vagyis: „aki ebből a vízből iszik, nem szomjazik többé”.

Mindannyian bűnösök vagyunk. S mégis egyszer csak, esetleg egy teljesen átlagos hétköznapon, a legmegszokottabb munka közben, a szívünk csöndjében, vagy a szentmiseáldozat, talán a szentségimádás keretében vár minket a Mester, mint Jákob kútjánál az asszonyt, mert találkozni akar velünk, meg akarja változtatni az életünket. Az ember számára a Krisztussal – szavával a Bibliában, testével az Oltáriszentségben – való találkozás mindig olyan esemény, amely erővel tölti el, amely értelmet és értéket ad élete számára.

A kérdés az: szomjazunk-e rá, felismerjük-e Őt? S ha igen, szaladunk-e a felismerés örömében, hogy másokat is Jézushoz hívjunk? Jött-e már valaki utánunk? Hívtunk-e már valakit Jézushoz? Ha nem – még nincs késő – induljunk olyan friss lelkesedéssel és meggyőződéssel, ahogy a szamariai asszony tette… Keresztségünk értelme ez: megtisztulni a legszentebb víz hatására, és egy életen át csatornaként továbbadni másoknak Krisztust, az Élet Vizét.
A nagyböjti időszak jó alkalom – keresztségünk értékének, s mibenlétének, sőt a belőle fakadó hivatásunknak újragondolására.
Hála azért, hogy nem kell örökké szomjaznunk, meríthetünk magunknak és ajándékozhatunk másoknak is az élet vizéből, azoknak, akik még szomjaznak, hogy mindenki eltaláljon az örök életre szökellő vízforrásig, Krisztusig.

kedd, március 10, 2020

IMÁDKOZZUNK: Fölséges Isten, életünk Ura... Csendes Szentségimádás



Fölséges Isten, életünk Ura,
tekints le beteg testvéreinkre, és mindazokra, akik a járvány okozta bajoktól szenvednek.
Erősítsd mindnyájunk hitét a szenvedések elviselésében, adj bölcsességet és erőt mindazoknak, akik a betegeket szolgálják, a szenvedőknek pedig add, hogy egészségüket mihamarabb visszanyerjék, és hálatelt szívvel dicsérjenek téged! Ámen.

Forrás: Ferences Rendtartomány Facebook oldala

***

Csütörtökön délután 5 órától van szentmise az esztelneki ferences templomban, utána pedig csendes szentségimádást tartunk.
Ez alkalom is nagyszerű arra, hogy a drasztikus gyorsasággal terjedő vírusos járvány megfékezéséért, a betegek gyógyulásáért és az őket kezelő orvosokért, ápolókért kérjük az Oltáriszentségben köztünk élő Urat.

hétfő, március 09, 2020

vasárnap, március 08, 2020

Urunkat nem a szögek tartották a kereszten, hanem a szeretet! - Nagyböjt 2. vasárnapja

Táborhegyi bazilika szentélye - Szilveszter archívum
A Szentföldön, Názáret közelében Galilea leglátványosabb helye, a közel 600 méter magas Tábor-hegy. Csodálatos természeti környezet, ahonnan messzire belátni a Szentföld tájait, ahol szinte egybemosódik az ég a földdel. Istennek hála, hogy életem folyamán e helyre én is eljuthattam, s megtapasztalhattam valamit e szent hely lenyűgöző szépségéből, varázsából. Itt került sor ugyanis Jézus színeváltozására, melyről a mai evangéliumi (Mt 17, 1-9) szakasz beszél.

Szent Máté Evangéliuma alapján tudjuk, hogy Urunk színeváltozása pontosan 40 nappal keresztre-feszítése előtt történt. Ezért olvastatja az Egyház nagyböjt második vasárnapján az erről szóló részt. És ezért tartja a színeváltozás külön ünnepét pontosan 40 nappal a kereszt felmagasztalásának ünnepe – szeptember 14. – előtt, és csaknem 40 nappal, Péter apostol vértanúságának ünnepe után, aki elsőként vallotta meg – mégpedig alig pár nappal a színeváltozás előtt, hogy: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”(Mt 16,16).

Jézus, kedvenc tanítványaival, Péterrel, Jakabbal és Jánossal, a világ zajától elvonulva: „fölment egy magas hegyre” írja Szent Máté evangélista, Márk és Lukács evangélista hozzá teszi, hogy imádkozni ment.
A Sínai, a Hóreb, az Olajfák Hegye – mind-mind jelentés teli helyek, amelyek nem véletlenszerűen tűnnek fel, hanem meghatározott szereppel bírnak az emberi megváltás történetében. A hegyek mindig az emberi lélek Istennel való találkozásának a helyszínei, jelképes helyek, amelyek üzenettel bírnak az Istent keresők számára. Így számukra egy hegy a Bibliában, attól függően, hogy milyen lelki összefüggésben jelenik meg, lehet a Sínai, ahol Mózes hallgatta az Urat, a Nébó, ahonnan ugyanő halála előtt egyetlen pillantást vetett az Ígéret Földjére, lehet az Olajfák Hegye, ahol Krisztus vért izzadva imádkozott a megpróbáltatások idején, és lehet a Tábor-hegy, ahol felragyogott dicsősége és „elváltozott színében”.

A szerzetesek, köztük Szent Ferenc atyánk is, szívesen vonultak vissza a hegyekre, nem csak azért, mert azok ember-nem-járta pusztaságokként különösképp is alkalmasak voltak a magányos önmegtagadásra, aszkézisre és a csöndes imára, de azért is, mert a hegy nem oldódott pusztán szimbólummá, a lélek állapotainak jelképévé, hanem megmaradt nagyon is konkrét valóságnak. Ha a zsoltáros azt mondja, hogy „Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra?”(Zsolt 121,1), akkor a szerzetes valóban a hegyekre emelte tekintetét, és oda vonult vissza, hogy kísértései és akadályoztatásai közepette segítséget és vigasztalást találjon Uránál.

„Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap…” A színeváltozás során emberi testben ragyog fel Jézus isteni dicsősége, még a feltámadás előtt. A tanítványok számára ily módon nyer igazolást Krisztus isteni volta: arcának ragyogása és ruhájának fehérsége, valamint Mózes és Illés, a törvény és a próféták képviselőinek jelenléte egyaránt arra utal, hogy Krisztus valóban a Messiás.
A tanítványokat az itt kapott élmény igen megerősítette Jézus isteni származásában. Segítséget kaptak általa, hogy megértsék: Mesterük isteni dicsősége és áldozati halála nincs ellentétben egymással. Kereszthalála tehát nem Messiás-voltát cáfolja, hanem éppen bizonyítja azt. Péter még sok év múlva is ennek az eseménynek a jelentőségéről ír: Azt írja, hogy nem "meséket követve" ismerték meg Jézust és ismertették meg másokkal, hanem "szemlélői voltak" az ő nagyságának. Ezt írja: „nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének. Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletet nyilvánított iránta és megdicsőítette, ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen”(2 Pt 1,16-18).

„Megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: Uram, jó nekünk itt lennünk!”. Ennek hallatán eszünkbe juthatnak életünk "apróbb" Tábor hegyei. Amikor bennünk is valamiféle színváltozás ment végbe. Amikor könnyű volt az imádság és örömet jelentett a vallási kötelességek teljesítése. Amikor mi is "állandó hajlékot" szerettünk volna építeni ennek az érzésnek.

Kellenek a Táborhegyi órák, mint a légszomjjal küszködő betegnek a friss levegő. Jézus mégis arra tanít, hogy a lelki öröm és a vigasztalódás napjait ne tartsuk életünk legértékesebb pillanatainak. Jézus is lejött a hegyről és nem kívánkozott többé oda vissza! Nem azok a legértékesebb napok, amikor könnyen megy az imádság, amikor örömet jelent a templomba járás. Hanem az, amikor könnyezve és verítékezve is tudjuk teljesíteni a mennyei Atya akaratát.

Tudatosítanunk kell, hogy a megdicsőülés hegyén Jézus szenvedéseiről beszélgetett Mózessel és Illéssel. Nem panaszkodva, ahogyan mi szoktunk a szenvedésről beszélni, hanem zúgolódás nélkül beszélte meg azt, ami várt rá a Golgota ormán!
Ezt juttatja eszünkbe a "színváltozás" másik hegye: a Jeruzsálem határában fekvő Olajfák hegye. Igaz, ez a hegy nincs olyan messze az élet zajától, mint a Tábor hegye. Itt is ugyanazt a három tanítványt veszi maga mellé, mint a Tábor hegyén, hadd lássák, amint véres verejtékcsepp ragyog az arcán. Amikor ruhája nem fénylik, mint a Nap, hanem tüskés bozót tépdesi meg. Az apostolok ezen a hegyen elalszanak, mert nincsen szenzáció. Itt nincsenek földöntúliak, itt nagyon is embert látnak, szenvedő embert.
Mennyivel gyakoribb színváltozás ez a mi életünkben is. Gondoljunk a megpróbáltatások perceire, és ha azt kiáltjuk: Istenem vedd el tőlem e keserű perceket, nem kell szégyenkeznünk, hiszen Jézus is így kiáltott. De amint ő vállalta, úgy nekünk is vállalnunk kell a keresztet. És ne tartsuk a szenvedések keserű óráit életünk elpocsékolt perceinek. Ne gondoljuk, hogy azok az órák értéktelenebbek, mint a többi, amikor Istent távol éreztük magunktól.

Egy katona így vallott kórházi ágyán: én tulajdonképpen kétszer keresztelkedtem meg. Először kisgyermek koromban, másodszor pedig a harctéren. Azt a hitemet, melyet, mint gyermek kaptam, elveszítettem, azt a hitet viszont, melyet Isten a sebesülésem éjszakáján adott, senki el nem veheti tőlem.

Istentől nem félni kell, hanem mindenekfelett szeretni kell Őt. Napjainknak fontos feladata ez. A vértanúk sem félelemből áldozták és áldozzák ma is életüket Krisztusért, hanem iránta érzett szeretetből. Istent szeretni annyi, mint ráhagyatkozni. És ez manapság sem könnyű. Mert a mai ember inkább bízik az acélhuzalok és betonpillérek biztonságában, mint Istenben.
John Glenn amerikai űrhajóstól megkérdezte egy olasz újságírónő: mi a véleménye Tyitovról, az orosz űrhajósról. Ezt mondta: emberileg jól megértettük egymást, csak az bántott, amikor ezt mondta: „Nem láttam az Istent, sem az angyalokat a csillagok között!” Én megmondtam neki: „Az az Isten, akiben én hiszek, nem sétálgat a csillagok között, mint valami repülő szörnyeteg!”

Űrhajó, beton és acél? Ugyan, miféle biztonság az, amit egy elvetemült kéz az éjszaka vagy a nappal bármelyik órájában felrobbanthat! És mert egyre több lesz az ilyen elvetemült kéz, meg kell fontolni az ókori bölcsnek (Platón) mondását: „a jónak tudása nélkül értéktelen minden más tudás!” Erre a tudásra Jézus taníthat meg, aki a Tábor hegy dicsőségében is tudott szenvedésére és megaláztatására gondolni. Siennai szent Katalin mondta: „Nem a szögek tartották a mi Urunkat a kereszten, hanem a szeretet!”

„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére”(Iz 2,2) – mondja a próféta. De vajon melyik hegyre hív minket? A Tábor hegyére, hogy lássuk az ő dicsőségét? De hiszen ezen a hegyen az Úr ragyogása közben szó esik sok mindenről: Mózes és Illés az ő haláláról beszél vele, és maga az Úr is azt mondja tanítványainak: szenvedni fog, de harmadnapon föl fog támadni!
Úgy is mondhatnánk, hogy az Úr dicsősége be van keretezve mindazon szenvedések és szörnyűségek előrejelzésével, melyek rá vártak. Azért vitte fel tanítványait a hegyre, mert meg akarta erősíteni őket mindazok elviselésére, melyek rájuk vártak. Ezért hív minket is, hogy megerősítsen. Mi is képesek legyünk megvallani: „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”(Jn 1,14). Mert mindnyájunk útja a szenvedésen keresztül vezet a dicsőségbe. A szenvedés nem végállomás és nem befejezés. Az utolsó szó az Istené, aki az Élet és az Öröm Istene!

Igen, Jézus borzalmas halállal halt meg. Halála azonban önként vállalt áldozat volt. Ő az embereket ott kereste, ahol meg lehetett találni őket. Az éjszakában, életük romjaiban, könnyeik között. Betegek, szenvedők, elhagyottak, bűnösek, sírók! Gyógyított, könnyeket törölt, bűnöket megbocsátott. Magára vette sorsunkat és halálunkat, mert szereti az embereket. Ez a szeretet Istentől származik és erősebb, mint a halál. Mert a szeretet erősebb, mint a bűn. Ezért képes a szeretet szabaddá tenni. Ezért Jézus halálának módja, a kereszt abba a dicsőségébe vezet, mely a Tábor hegyén felragyogott, és amely mindenki számára meg lett ígérve.

Persze a tanítványok ezt még nem értették. Nem is érthették meg. Ők a dicsőséget akarták véglegesíteni. Házat akartak építeni, bár az evangélista hozzáfűzi: „Nem tudta, hogy mit beszél”(Lk 9,33). Amikor viszont a szenvedés elkerülhetetlensége nyilvánvaló lett, amikor az Urat megkötözték és elvezették, a tanítványok elmenekültek. Talán ez a megfutamodás felháborít bennünket, és képesek lennénk felelősségre vonni őket ha tehetnénk, amiatt, hogy a legnagyobb nehézség közepette hagyták magára a Mestert. De ne törjünk pálcát fölöttük, ne gondoljuk, hogy mi másképpen tettünk volna akkor, ha ma a „jó buli”, szórakozás kedvéért nem vagyunk képesek egy egyszerű nagyböjti, fegyelmi előírásnak eleget tenni, Istent helyezni előtérbe, iránta való szeretetből önmegtagadást vállalni, áldozatot hozni! Pedig a nagyböjti szent idő arra emlékeztet bennünket, hogy Ő a legnagyobb áldozatot hozta meg, amikor Szent Fia meghalt értünk a kereszten.
A kereszt számunkra is kereszt, a szenvedés meg olykor elviselhetetlennek tűnik. De mi már tudjuk, hogy a szenvedés elkerülhetetlen, hiszen csak így lehet bejutni a mennyei dicsőségbe.

Amit a Tábor hegyi öröm nyújt, azt hamar elfelejti az ember, amit az Olajfák hegyi megpróbáltatás éget az ember lelkébe, az maradandóbb!
Jó lenne mindkét "hegyen" diadalmas, élő és öntudatos hitet nyernünk! Mert csak ez segíthet bennünket abban, hogy a mindennapi életünket össze tudjuk egyeztetni a szentmisén való részvételünkkel, a szentségekhez való járulással és az ima élettel.

vasárnap, március 01, 2020

Esztelneki Ferences Templom Hirdetése: Nagyböjt 1. vasárnapja

1. A hétfőn reggel ½ 8-tól lesz szentmise, kedden, szerdán és csütörtökön templomunkban nem lesz szentmise, csak a plébánia templomban, mivel részt szeretnék venni a szokásos nagyböjti ferences lelkigyakorlaton, Csíksomlyón. Pénteken du. 5-től lesz itt szentmise és utána keresztúti ájtatosságot végzünk. Ne feledjük, hogy a hónap első péntekje lesz, Jézus szíve tisztelete, nagy kilenced. A szentmise előtte ½ 5-től szentgyónási lehetőség lesz. Szombaton pedig reggel ½ 8-tól lesz a szentmise.

2. Már jó előre hirdetjük, hogy három napos nagyböjti lelkigyakorlatot tartunk templomunkban, március 27-én és 28-án délután 6 órától, valamint 29-én délelőtt ½ 11-től.

3. Ugyancsak 29-én, az esti 7 órás szentmise után jótékonysági koncertet tartanak a Csíkszeredai Népművészeti iskola diákjai, kolostorunk felújításának támogatására a Csíksomlyói kegytemplomban. Aki teheti részt vehet rajta.

4. Most a szentmise után, körmenetben visszük le a vándor monstranciában lévő Oltáriszentséget a plébánia templomba. E körmenet alatt imádkozzunk egyéni szándékaink mellett, községünk minden lakójának lelki megújulásáért, betegeink gyógyulásáért, a gyermekeket nevelő, s váró családokért, édesanyákért, nemzetünk boldogulásáért, a ragályos betegségek, a korona vírus terjedésének gyors megfékezéséért, s nem utolsó sorban kolostorunk felújításának sikeréért. Legyen ez a körmenet tanúságtétel az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztusba vetett hitünkről, azáltal, hogy szívvel lélekkel bekapcsolódunk az imába és az éneklésbe tartózkodva minden egyéb beszélgetéstől. Ne feledjük, e szentségi körmenet fokmérője lesz annak, hogy mennyire vesszük komolyan az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztust, hogy mennyire mély vagy felszínes a vele való kapcsolatunk. Elől megy a kereszt vivő, utána a férfiak, majd a ministránsok, az Oltáriszentség, az énekesek és az asszonyok. Körmenetünk a plébánia templomban szentségi áldással fejeződik be.
Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy e körmenet egy élő prédikáció legyen a falú és a minket látó idegenek számára.

Csak egy kis alkudozás a kísértővel... - Nagyböjt 1. vasárnapja

Isten nem a halált akarja, hanem az életet. Jézus ezért jött, hogy életünk legyen és bőségben legyen (Jn 10, 10). Sajnos, a kísértés is bőségben van, s még szomorúbb: bőségben vannak a bűneink is. A nagyböjti idő önmegtagadásai, a keresztút járás, a böjt, a bűnbánat és a szeretet gyakorlása igazítsa lépteinket az igazi élet útján.

OLVASMÁNY                                       Ter 2, 7–9. 3, 1–7a
Csodálatos az Isten, aki a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Égi és földi boldogságot szánt neki. S milyen könnyen megsemmisülnek értékeink, odavesznek kincseink. Csak egy pillanat, egy felelőtlen perc, csak egy kis alkudozás a kísértővel... S máris sirathatjuk kincseinket.
Isten számára nem közömbös az életünk. Keres bennünket, Megváltót küld, hogy ne a halál győzzön, hanem az élet. Ezért könyörgünk hozzá a zsoltárossal: Könyörülj, Urunk, Istenünk, mert nagy a vétkünk (50).

SZENTLECKE                                        Róm 5, 12–19
Káros örökségünk a bűn. Mint árnyék követi életünket. Sokszor az az érzésünk, hogy egészen beborít minket. De hatalmasabb Isten szeretete és kegyelme a bűnnél. Kárhozat várna ránk, de Jézus engedelmessége megigazulttá tesz bennünket, ha akarjuk, ha közreműködünk kegyelmével.

EVANGÉLIUM                                                                                              Mt 4, 1–11
Ádám gyenge volt a kísértésben, elesett. Jézus viszont a legszentebb példája annak, hogy a kísértést vissza is lehet utasítani, le is lehet győzni. Sok ember áldozata a gyomrának, gőgjének, bűnös szenvedélyének, hatalomvágyának.
Jézus böjtje, alázata, az Atya iránti engedelmessége segítsen a helyes életvitelben a most kezdödő nagyböjt és életünk minden napján.

Forrás: Kis Misekönyv „A” év

Az Isten országa az ember jobbik énjében van – Évközi 11. vasárnap

Szentírási rész: Mk 4,26-34 Az Úr Jézus tanítása örömhír, amely egyetlen témáról szól, az Isten országáról. Isten országáról, amely a földi ...