EGY KÉRDÉS ÉS EGY VÁLASZ – megfontolandó

Valaki megkérdezte egyszer Jamie Cohentől:
– Szerinted mi az emberek legmulatságosabb tulajdonsága?

Cohen ezt válaszolta:
– Az, hogy mindig ellentmondásokba ütköznek: sietnek felnőni, aztán visszasírják az elveszett gyerekkorukat.

Feláldozzák az egészségüket a pénzért, aztán pénzt költenek az egészségükért.

Annyira türelmetlenül gondolnak a jövőjükre, hogy elhanyagolják a jelent, így nem élvezik sem a jelent, sem a jövőt.

Úgy élnek, mintha sosem kellene meghalniuk, és úgy halnak meg, mintha sosem éltek volna.

Ha Noé ma építene bárkát... Életszerű, tanulságos történet

A kép forrás helye

Így szólt az Úr Noéhoz: "Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit és addig fog esni, amíg a Földet el nem lepi a víz. De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt, ezért építs bárkát!"

Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön. 

Fél év múlva elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.

- De Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.

- Uram, bocsásd meg nekem, de felmerült néhány igen nagy probléma:

1. A hajóépítéshez engedélyt kellett kérnem, mert a terveidet nem fogadta el a Hajóépítési Hivatal Műszaki Osztálya, ezért több mérnököt is fogadnom kellett az áttervezéshez.

2. A szomszédom feljelentett, hogy nem a rendezési tervben megengedett tevékenységet akarok folytatni a kertemben.

3. Nem tudtam fát szerezni, mert a fülesbagoly életterének megőrzése érdekében fakivágási tilalmat rendeltek el.

4. Ahogy elkezdtem begyűjteni az állatokat, beperelt egy állatvédő egyesület.

5. A Katasztrófavédelem közölte, hogy nem építhetem meg a bárkát, amíg nem készíttetek egy hatástanulmányt az özönvízről.

6. Ezután konfliktusba kerültem az Esélyegyenlőségi Hivatallal az ügyben, hogy mennyi hátrányos helyzetű kisebbségi etnikumot viszek magammal. Ennek az lett a vége, hogy lefoglalták a félkész bárkát.

7. Amikor el akartam hagyni az országot, közölték velem, hogy adótartozásom van, így nem mehetek sehová. Most úgy ítélem meg, hogy körülbelül még 100 év kell a bárka elkészítéséhez.

Ekkor elállt az eső, és kisütött a nap.

- Úgy döntöttél, hogy mégsem pusztítod el a Földet? - kérdezte Noé bizakodva.

- Nincs rá szükség. - mondta az Úr – ezt megoldjátok ti magatok.

Forrás: Internet 

Tanulságos történet a Nagyhétre: Mi az, ami fontos számodra?

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A NewYork-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt.

Egyszer csak megszólalt az indián:
– Hallok egy tücsköt.
– Az nem lehet – mondta a barátja. – Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?!
– Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!
– Ez őrültség! – mondta a barátja. 

Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátja álla leesett. 

– Ez lehetetlen! Neked természetfölötti hallásod van.
– Nem – válaszolt a bennszülött –, az én fülem semmiben sem különbözik a tiédtől. A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
– Ez lehetetlen, én soha nem hallanék meg egy tücsköt ekkora zajban!
– Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom. 

Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon az érme, ami leesett, nem az övék-e. 

– Látod már, mire gondoltam? Az egész csak azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.

***

Te meghallod-e a mindennapokban Isten, a szeretet szavát? Figyelsz-e a ki nem mondott szavakra? A gesztusokban megbújó másodlagos jelentésekre?
Felfigyeltél-e már olyan apróságokra, ami mellet más elmegy?

Tanulságos történet: Szeretet és a taxis

Art Buchwald rovatvezető mesélt egy napjáról, amikor egyik barátjával utazott egy NewYork-i taxiban. Amikor kiszálltak a taxiból, barátja így szólt a sofőrhöz:

– Köszönöm az utat! Maga fantasztikusan vezeti ezt a taxit!

A taxisofőrnek elakadt a szava a döbbenettől egy másodpercre, aztán így szólt:

– Mi maga? Valami okostojás?

– Nem – szólt a férfi. – Komolyan beszélek. Csodálom, ahogy megőrzi a hidegvérét a sűrű forgalomban.

Nem sok taxis képes erre. Örülök, hogy magával utazhattam!

– Na persze – mondta a taxis, és elhajtott.

Buchwald megkérdezte barátját:

– Ez mi volt?

– Próbálom visszahozni a szeretetet New York városába – felelt a barátja. – Szerintem ez az egyetlen dolog, ami megmentheti a várost."

– Azt hiszed, egyetlen ember megmentheti New York városát?

– Nem egyetlen ember – felelt a férfi. – Szerintem ennek a taxisnak szereztem egy jó napot. Tegyük fel, hogy ma még lesz húsz utasa. Kedves lesz hozzájuk, mert valaki hozzá is kedves volt. Az a húsz utas pedig kedvesebb lesz az alkalmazottaihoz, a bolti eladókhoz, a pincérekhez vagy akár csak a saját családjához. Ez a kis jóakarat végül akár ezer embert is elérhet. Az pedig már nem rossz, ugye?

– De az egész azon múlik, hogy az a taxis továbbadja-e jóindulatodat másoknak.

– Lehet, hogy nem teszi – szólt a férfi. – De mondhatok valami kedveset tíz különböző embernek a mai nap folyamán. Ha a tízből hármat boldoggá tesz, amit mondok, akkor közvetett módon háromezer vagy még több ember hozzáállására tudok hatással lenni.

– Neked hiányzik egy kereked – szólt Buchwald a barátjához.

– Ez csak azt mutatja, mennyire cinikus lettél – feleli erre ő. – Vegyük például a postai dolgozókat. Azért utálják olyan sokan a munkájukat, mert senki nem mondja nekik, milyen jól végzik.

– De hát nem is végzik jól.

– Nem végzik jól, mert úgy gondolják, senki nem törődik vele, hogy jól végzik-e – felelt erre a barátja.

Buchwald tovább sétált a barátjával az utcán, és öt építőmunkást pillantottak meg, akik ebédeltek.

A barátja megállt és így szólt hozzájuk:

– Nagyszerű munkát végeznek, emberek! Biztosan nehéz és veszélyes ez a munka.

A munkások gyanakodva méregették Buchwald barátját.

– Mikor fejezik be? – kérdezte ő.

– Júniusban – mordult egyikük.

– Hát ez lenyűgöző! Biztosan nagyon büszkék arra, amit itt csinálnak!

Ahogy továbbmentek, Buchwald így szólt:

– Még mindig úgy gondolom, hogy semmit nem érsz ezzel.

– Ellenkezőleg – felelt a férfi. – Ha ezek a munkások elgondolkodnak a szavaimon, jobb érzésekkel fogják végezni a munkájukat, és ez valamilyen módon a városnak is javára válik.

– De nem tudod ezt egyedül elérni – szólt Buchwald. – Te csak egyetlen ember vagy.

– De nem csüggedek el – válaszolt a férfi. – Remélem, sikerül másokat is bevonni a kampányomba.

Tovább sétáltak az utcán.

– Te rámosolyogtál egy szürke kis nőre! – szólt Buchwald a barátjához.

– Igen, tudom – felelt ő. – És ha ez egy tanárnő, akkor az osztályának fantasztikus napja lesz ma.

***

Legtöbben nem ismerjük fel, milyen hatást tudunk gyakorolni a világra azzal, hogy az emberekkel egyesével megosztjuk Isten szeretetét. Amikor ezt tesszük, láncreakciót indítunk el, aminek óriási eredménye lesz Isten országára nézve. Óriási változást lehet munkálni a világban látszólag jelentéktelen kis kedvességekkel.

Tanulságos történet: Álom a megbocsátásról

A parton ültünk némán, néztük a folyót, ahogyan a sötétben úszó fényektől megcsillantak lágy hullámai....

Egyszer csak azt kérdezted:

- Mondd, te mindenkinek meg tudsz bocsátani? 

Hirtelen ezernyi gondolat indult el bennem, mintha egy ajtót nyitottál volna ki ezzel a kérdéssel... Nem is szólaltam meg rögtön, annyira magával ragadt az egész...

- Elvileg igen. - mondtam később.

- És gyakorlatilag? 

- Tudod, az ember érdekes teremtmény. Ragaszkodik még saját fájdalmához is. Görcsösen kapaszkodik belé... félti... mert mi lesz, ha elengedi...? Megszűnik valami... Azt már nem látja, hogy nemcsak önmagán segítene.... 

- De miért van így?

- Mert a fájdalom, a sértődöttség elhomályosítja a lényeget...

Egy léggömb volt a kezemben, fogtam, hogy el ne szálljon. Vigyáztam rá.... hisz tőled kaptam...

Néhány percnyi hallgatás után ismét megszólaltam:

- Figyelj csak ..... a fájdalom is pont ilyen.... - mutattam a léggömbre.

- Milyen? - néztél rám kérdőn.

- ...mint ez a léggömb. Ha elengedem, messzire száll, majd eltűnik.... s csak az emléke marad... de nem lesz már a kezemben. A fájdalommal is így vagyunk: nincs többé, ha egyszer elengedtük.

- És ez ennyire egyszerű? 

- Nem - mosolyodtam el -, mert ragaszkodom hozzá... Nem akarom elengedni. Hiszen tőled kaptam... De később rá fogok jönni, hogy amíg fogom a zsineget, addig meggátol mindenben, ami teljes embert igényel... Addig csak az egyik kezemmel tudom megfogni a kezedet... megsimogatni az arcod ... de ez csak fél ... a félig-dolgok életképtelenek... És közben mozdulna a másik kéz is, de a léggömb… 

Ekkor jön el a pillanat, amikor eldöntjük, melyik a fontosabb; mert a kettő egyszerre nem tud működni. Ha két kézzel akarlak téged, a zsineget el kell engednem... Én pedig szeretlek, és nem érdekel tovább a léggömb...

De sokan gyűjtögetik a fájdalmat, és képesek szinte belefulladni, teljesen ellepi őket, ám elengedni nem akarnak egyet sem... 

- Pedig minden könnyebb lenne... - mondtad, és szorosan hozzám bújtál, én két karommal átfontam a nyakad, s a léggömb elszállt....

A tyúk és a disznó - tanulságos történet

A tyúk és a disznó együtt sétált az utcán egy nap, és megláttak néhány szegény gyereket, akiken látszott, hogy napok óta nem ettek semmit.

A tyúk megszánta őket, és azt mondta a disznónak:

– Van egy ötletem! Mi lenne, ha adnánk ezeknek a gyermekeknek reggelire finom sonkás tojást?

A disznó elgondolkodott a tyúk javaslatán, majd azt mondta:

– Nos, ez neked nem jelentene nagy áldozatot, de tőlem teljes odaszánást kíván!

***

Az igazi együttérzés tevékeny. Aki együtt érez a bajban lévővel nem elégszik meg a sajnálattal, hanem segítséget ajánl fel, támaszt nyújt. Érzéseink befolyásolják mindennapi döntéseinket.

Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni… tanulságos történet

Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. 

 Ha valaki megkérdezte, hogy van, azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam:

Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?

Sándor azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle.

Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását, vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam."

"Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe.

"De, egyszerű. - mondta Sándor, az élet csupa választási lehetőségből áll.

Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed."

Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a Vagon gyárat, hogy önálló legyek. Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek.

Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett.

Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában.

Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.

Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?"

Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában.

"Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok."

"Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" - akartam tudni.

Sándor folytatta: "Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok.

De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: Halott ember. És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást."

Mit csináltál? - kérdeztem tőle.

Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam.

Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom.

Mély levegőt véve visszaordítottam: A gravitációra! Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam.

Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott."

Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásának is.

Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden.

Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap. Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál.

Tanulságos történet: Apa, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játsszunk?

Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:

- Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?

Az apja haragra gerjed:

- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!

A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.

Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba... Kezébe temeti az arcát.

"Mikor lesz ennek vége?" - kérdezi magától.

Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele... Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." - gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában.

A fiú felnéz, és újra megkérdezi:

- Apa, neked mennyi az órabéred?

- Négy dollár fiam.

- És tudnál nekem adni két dollárt?

Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi tőle:

- Mire kellene neked az a két dollár?

- Mindjárt megmutatom! - mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.

Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja:

- Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játsszunk?

Isten Atyám: imádom Őt!

Részlet Tóth Tihamér szentbeszédéből

"Öreg halász vitt át csónakján egy fiatal embert. Az egyik evezőre ez volt írva: «Imádkozzál!», a másikra: «Dolgozzál!» Az ifjú gúnyosan mondta: «Ósdi ember kend, bátyám! Minek az imádság annak, aki dolgozik?»... Az öreg nem szólt semmit; csak eleresztette azt az evezőt, amelyiken az «imádkozzál» volt írva s a másikkal evezett. Evezett, evezett... de csak helyben forogtak, nem jutottak előre. A fiatalember ekkor látta be, hogy a «munka» evezője mellett szükség van a másikra is: az imádságéra.

Én tehát imádom Istent, aki fölöttem van: ez az én rendszeres reggeli s esti imám; imádom Istent, aki közöttünk van: ez az én templomi ájtatosságom; és imádom Istent, aki bennem van: s ez az én Isten akarata szerint rendezett életem. Nekem nem kell bűn terhe mellett, előírni, hogy misére menjek s gyónjam-áldozzam. Nekem nem kell megparancsolni, hogy imádkozzam. Nekem örömem, erőm, hogy mennyei Atyám van; nekem vigasztalásom, hogy az Isten szóba áll velem; nekem legnagyobb megtiszteltetésem, hogy szabad imádkoznom!"

Forrás: eucharisztikuskongresszus.hu

Szent Család ünnepének előestéjén: Apu, adnál nekem egy órányit az idődből?

A kisfiú miután köszönti a munkából hazatérő édesapját, egy furcsa kérdést tesz föl neki:

„Apu, mennyit keresel egy óra alatt?” Az édesapa meglepődve válaszol: „Fiam, ezt még anyád sem tudja! S ne zavarj, túlfáradt vagyok!”

„De, apa! Kérlek, mondd meg nekem! Mennyit keresel egy óra alatt?” – erősködik a fiú. Az édesapa végül így válaszol: „Húsz dollárt.” 

„Rendben, apa – folytatja a gyermek. – Tudnál nekem tíz dollárt kölcsön adni?” Az apa ráordít a fiúra: „Szóval ezért kérdezted, hogy mennyit keresek, ugye? Na, nyomás aludni, és ne zavarj tovább!”

Késő este az édesapa átgondolta a történteket és bűntudata támad. Talán a fiának meg kell venni valamit. Belép a gyermek szobájába. „Alszol, fiam?” – kérdezi az apa.

„Nem, apa. Miért?” - szól a fiú. „Itt van a pénz, amit az előbb kértél!” – mondja az apa. „Köszönöm, apa!” – mondja a gyermek és elfogadja a pénzt. Majd benyúl a párnája alá, és elővesz onnan tíz dollárt.„Most már elég pénzem van! Van húsz dollárom!” – mondja a gyermek az apjának. – Apu, adnál nekem egy órányit az idődből?”

***

Ma nagy szükség arra, hogy több időt fektessünk be a családi életbe… A mai családok tragédiája ott kezdődik, hogy nem érünk rá egymást meghallgatni, egymással törődni, egymást szeretni.

Jézus Krisztussal lehet ma is találkozni – tanulságos történet

Jézus Krisztussal lehet ma is találkozni, és ebben nincs semmi rendkívüli. Nem rendkívüli ez a találkozás abban az értelemben, hogy az ember a testi érzékszervekkel semmi rendkívülit nem észlel, a lélek mégis olyan élményben részesül, mely felülmúl minden addig ismertet. Ebben a találkozásban megnyílik az ember szeme egy másik, a fizikainál összehasonlíthatatlanul szebb világra.

            

Ez a találkozás rendszerint váratlanul történik, de vannak szükségszerű előzményei. Egy olyan ember találkozását hozom fel példának, aki kortársunk és könyvben írta le Jézussal való találkozását.

            Ő egy koreai férfi, akit Paul Yonggi Cho-nak hívnak. Saját vallomásából idézek:

          

"A koreai háborút követő zűrzavart a megélhetésért küzdők sokaságában éltem át. Szegény, de kitartó lévén, naponta többféle állást is betöltöttem. Egy délután magántanítóként dolgoztam. Egyszerre csak ömleni kezdett valami a mellkasomból, és annyira megtöltötte a számat, hogy fulladozni kezdtem tőle. Amint kinyitottam a szám, vér ömlött belőle. Megpróbáltam elállítani a vérömlést, de az csak folyt tovább a számból meg az orromból.... Tizenkilenc éves voltam... és haldokoltam. Az orvosi vizsgálat diagnózisa: "gyógyíthatatlan tüdőbaj. ....Három, legfeljebb négy hónapja van még hátra. Menjen haza fiatalember. Egyen, amit csak megkíván. Búcsúzzon el a barátaitól." - mondta a kivizsgáló orvos.

            Teljesen egyedül éreztem magam, reménytelenül. A halálra felkészülten, három hónapra szóló naptárt akasztottam a falra. Mivel buddhista nevelésben részesültem, minden nap imádságban kértem Buddhát, hogy segítsen rajtam. Állapotom azonban egyre romlott. Föladtam Buddhába vetett hitemet.... Ekkor kezdtem el segítségért kiáltani az ismeretlen Istenhez.

           

Néhány nappal később egy középiskolás lány látogatott meg, és beszélni kezdett nekem Jézus Krisztusról. Értelmetlennek találtam a Jézusról szóló történeteit. Örültem, amikor elment. Másnap azonban újra visszatért, és jött egy héten át minden nap. Már annyira ingerelt a jelenléte és a zaklatása, hogy durván ráförmedtem és követeltem, hogy ne jöjjön többé, hagyjon békét. De ő nem távozott és nem is haragudott meg. Egyszerűen letérdelt és imádkozni kezdett értem. Nagy könnyek gördültek végig az arcán. Amikor a könnyeit megláttam a szívem mélyéig meghatódtam. Ez a fiatal lány különbözött a többitől. Ez nem betanult vallásos történeteket ismételgetett nekem, hanem élte azt, amit hitt. Az ő szeretetén és könnyein keresztül megéreztem Isten jelenlétét.

            

A lány a Bibliát ajánlotta nekem. "Kutassa az írásokat!" - mondta. "Ha hűségesen fogja olvasni, megtalálja benne az élet igéit." Eleinte nem értettem a Bibliát, olyannak  tűnt, mint egy telefonkönyv, tele ismeretlen  nevekkel. Aztán rátalált egy kulcsfontosságú mondanivalóra: a Biblia egyre Jézus Krisztusról, Isten  Fiáról beszél.

            

A halál  közelsége ráébresztett arra, hogy nekem valami nagyobb dologra van szükségem, mint egy vallásra vagy egy filozófiára: valami olyasmire, ami még az emberi lét megpróbáltatásai iránt érzett szimpátiánál is nagyobb. Nekem egy személyre volt szükségem, aki részt vállalna a küzdelmeimből és a szenvedéseimből, és győzelemre vezetné az életemet.

            

A Bibliát olvasva fölfedeztem, hogy az Úr Jézus Krisztus ez a személy.

            Mivel bizonyossá váltam afelől, hogy Jézus Krisztus él, és mivel megragadott a szolgálatából áradó életerő, letérdeltem előtte. Megkértem Krisztust, hogy jöjjön a szívembe, adjon nekem üdvösséget, gyógyítson meg, és mentsen meg a haláltól.

            Azonnal megtelt a szívem az üdvösség örömével és Krisztus bűnbocsánatának a békességével. .....

           

Attól a naptól kezdve úgy olvastam a Bibliát, ahogy az éhhalál szélére jutott ember eszi a kenyeret. A Biblia szolgáltatta az alapot mindahhoz a hithez, amire szükségem volt. Hat hónap alatt meggyógyultam.

            Azóta hirdetem Jézus Krisztus dinamikus evangéliumát. Az a lány, akinek még a nevét sem tudtam meg, megismertette velem a legdrágább nevet, amellyel valaha is találkoztam.

           

Azt kérem a köztünk jelenlévő Krisztustól mindenki számára, hogy legyen része a  vele való találkozásnak ebben az élményében, és érteni  fogja, hogy kicsoda a Názáreti Jézus, érezni fogja, hogy le kell borulni előtte, és tudni fogja, hogy miért király Ő.”

Miért hiszi, hogy van Isten?

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést:

- Miért hiszi, hogy van Isten?

- Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk.

Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. No de vegyük csak a húsdarálót. Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett a Teremtő, az nem normális.

- Rendben van, de mivel tudná Ön kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtő létezését?

A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és diktálni kezdett a titkárnőjének:

“Pályázat. Építészmérnököt keresek, aki megtervez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minőségben. Alapméret: kör alakú, átmérője 4 méter. Magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter.

(Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erők okozta bármilyen erős kilengést!)

A fal vastagsága alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet.

Ebbe bele kell szerelni a víz, gáz, csatorna, felvonó és minden egyéb kiszolgáló rendszer csöveit, vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő komplett vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben.” Elvette a papírt a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak.

- Tessék, itt a válaszom. Benne a bizonyíték.

- Nem értjük, hogy mi akar ez lenni.

- Majd később megértik. Egyelőre közöljék a lapjukban feltűnő helyen. Ha akad rá jelentkező, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet.

A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök, és még a korábbinál is több újságíró jött el.

- Talán el is kezdhetjük, szólt ironikusan a házigazda. Kérem az első jelentkezőt, tegye meg ajánlatát, ismertesse elképzeléseit.

Csak konkrét megoldást, kivitelezhető terveket fogadok el.

Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte:

– Rendben van, én már kiestem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni! A gyáros megkérdezte:

- Nos, van még jelentkező? Ha nincs, akkor kérem, figyeljenek jól, bemutatom az eredetit.

A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz:
– Igazuk van uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ez is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek, kérem, kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm. magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával!

Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyilabor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Ez alatt szelek és viharok tépik, kényükre hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim az itt látható remekmű és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését, és határtalan, számunkra szinte felfoghatatlan képességeit.
Köszönöm hogy eljöttek ide megszemlélni Isten teremtő erejének egyik kézzelfogható bizonyítékát.

Ha körülnéznek, ha tükörbe néznek, mindenütt az ő alkotásait látják. Ha pedig teremt, műveket alkot, akkor létezik.

Tanulságos történet: A számla

Egy este, amikor az anya a vacsorát főzte, a tizenegy éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával.

Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a gyerek a cédulát az anyjának, aki megtörölte a kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:

"A virágágyás kigyomlálásáért: 500,-Ft

A szobám rendberakásáért: 1000,-Ft

Mert elmentem tejért: 100,-Ft

Mert három délutánon át vigyáztam a húgomra: 1500,-Ft.

Mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000,-Ft

Mert minden nap kiviszem a szemetet: 700,-Ft

Összesen: 4800, Ft.

A mama kedvesen nézett a fia szemébe. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és a cédula hátuljára ezeket írta:

"Mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft

Az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft

A sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft

A könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft

Mindenért, amit nap, mint nap tanítottam neked: 0 Ft

Minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amiket készítettem neked: 0 Ft

Az ételért, amit mindennap neked adok: 0 Ft

Amikor befejezte a mama, mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak.
A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből.

Összegyűrte a papírost és azt írta a saját számlájára:”fizetve”

Aztán az anyja nyakába ugrott és csókokkal halmozta el.

Bruno Ferrero