„Nem sodródni születtetek, hanem lánggá válni.” - Pünkösdi üzenet a „Gyökerek és Szárnyak” Fiú Csapat tagjainak

Kedves Fiúk!

Kedves Fiatal Barátaim!

Pünkösd ünnepén különösen is szeretnék hozzátok szólni. Hozzátok, akik ma fiatalok vagytok egy olyan világban, amely egyszerre tele van lehetőséggel és óriási zűrzavarral. Ti már egy egészen más korban nőttök fel, mint a szüleitek vagy nagyszüleitek. A ti világotok gyorsabb, hangosabb, digitálisabb és sokszor kegyetlenebb is.

Nap mint nap látjátok az iskolában, az interneten, a közösségi médiában, hogy mennyi bizonytalanság, agresszió, felszínesség és széthullás van körülöttünk. Egy olyan világ vesz körül benneteket, amely sokszor azt sugallja: ne legyen tartásod, ne legyenek elveid, ne vállald fel a hitedet, csak sodródj az árral. Legyél olyan, mint a többi. Ne gondolkodj mélyen. Ne harcolj az igazságért. Ne akarj különb lenni.

De én ma azt szeretném mondani nektek Pünkösd ünnepén:
Isten nem sodródó embereknek teremtett benneteket.

Hanem olyan férfiaknak, akiknek gerince van.
Akik tudnak dönteni a jó mellett.
Akik képesek kiállni az igazságért akkor is, amikor mások nevetnek rajtuk.
Akik nem gyávák a hitükhöz.
Akik nem veszítik el önmagukat a tömegben.

A világ tele van zajjal. De a Szentlélek nem zajt teremt, hanem irányt mutat.

A mai ember egyik legnagyobb tragédiája, hogy rengeteg információja van, de egyre kevesebb bölcsessége. Rengeteg kapcsolat veszi körül, de sokszor magányosabb, mint valaha. Rengeteg dolgot birtokolhat, de közben elveszítheti önmagát.

Ti ezt naponta látjátok az iskolában.
Látjátok, vagy éppen megtapasztaljátok a kiközösítést.
A gúnyt.
A képmutatást.
A menősködést.
A lelki bántalmazást.
A felszínes kapcsolatokat.
Azt, hogy sokan keménynek mutatják magukat, miközben belül tele vannak félelemmel és bizonytalansággal.

És pontosan ide akar belépni a Szentlélek.

Pünkösd nemcsak egy régi bibliai történet. Nem pusztán egyházi ünnep. Hanem annak bizonyítéka, hogy Isten ma is képes megváltoztatni az embert.

Gondoljatok bele: az apostolok Pünkösd előtt féltek. Bezárkóztak. Elbújtak. Nem volt bátorságuk. Pünkösd után azonban ugyanazok az emberek kilépnek az utcára, és bátran beszélnek Krisztusról az egész világnak.

Mi történt?

Megérintette őket a Szentlélek.

És ez ma is megtörténhet.

A Szentlélek nem elveszi az erőtöket, hanem megtisztítja azt. Nem gyengévé tesz, hanem valódi férfivá formál. Mert a világ sokszor összekeveri az erőt az agresszióval. Pedig nem az a legerősebb fiú, aki másokat megaláz. Nem az, aki hangosabb. Nem az, aki keménykedik. Hanem az, aki uralkodni tud önmagán. Aki képes hűséges maradni. Aki nem árulja el az igazságot a népszerűség kedvéért.

Assisi Szent Ferenc is egy széthulló világban élt. Erőszakos korban. Zavaros időben. Mégis képes volt világossággá válni mások számára. Nem azért, mert tökéletes volt, hanem mert hagyta, hogy a Szentlélek átformálja.

A kortársai „Isten tüzes emberének” nevezték.

Milyen különös kép ez!
A tűz lehet pusztító is. De Isten tüze nem rombolni akar, hanem megtisztítani, világítani és életet adni.

A világ ma tele van olyan „tüzekkel”, amelyek felemésztik a fiatalokat:
a függőségek tüzével,
a pornográfia rombolásával,
a cinizmus hidegségével,
a közöny sötétségével,
az önbizalomhiány bénultságával.

A Szentlélek tüze azonban egészen más.

Az bátorságot ad.
Tisztaságot ad.
Tartást ad.
Örömöt ad.
Küldetést ad.

És higgyétek el: a világotoknak szüksége van gerinces fiatal férfiakra.

Olyanokra, akik nem menekülnek a felelősség elől.
Akik megvédik a gyengébbet.
Akik tisztelettel fordulnak a lányok felé.
Akik nem szégyellik az imádságot.
Akik nemcsak sikeresek akarnak lenni, hanem becsületesek is.

Mert lehet valaki sikeres úgy, hogy közben belül üres.
De nem lehet igazán boldog Isten nélkül.

A mai világ sok mindent kínál nektek — élményeket, gyors örömöket, virtuális világokat —, de közben egyre kevesebb kapaszkodót ad arra, hogyan kell férfivá válni.

Ezért fontos a közösség. Ezért fontos a Fiú Csapat. Mert nem mindegy, hogy milyen emberek vesznek körül benneteket. Egy igazi közösség nem lehúz, hanem felemel. Nem gyengít, hanem erősít. Nem szétszed, hanem épít.

A Szentlélek nem magányos harcosokat akar formálni, hanem testvéreket.

És végül szeretném, ha ezt nagyon mélyen megjegyeznétek:

Isten nem véletlenül teremtett benneteket erre a korra.

Nem véletlen, hogy most éltek.
Nem véletlen, hogy ebben a zavaros világban kell helytállnotok.
Nem véletlen, hogy küzdelmeitek vannak.

Mert Isten pontosan ide hív benneteket világítani.

Nem tökéletesnek kell lennetek.
Hanem őszintének.
Bátraknak.
Tanulni akaróknak.
És nyitottnak a Szentlélekre.

A világ ma nem új influenszerekre vár.
Hanem hiteles emberekre.

Olyan fiatalokra, akiknek van hitük, tartásuk, szívük és bátorságuk.

Ezért Pünkösd ünnepén ezt kívánom nektek:

Legyen bennetek tűz — de ne romboló, hanem éltető tűz.
Legyen bennetek erő — de ne kegyetlen, hanem tiszta erő.
Legyen bennetek bátorság — hogy merjetek mások lenni, mint a sodródó tömeg.
És legyen bennetek hit — hogy soha ne felejtsétek el: Krisztus nem gyenge embereket hív, hanem bátor szívű tanítványokat.

Kívánom, hogy a Szentlélek vezessen benneteket az élet útján, őrizze meg szívetek tisztaságát, erősítse meg jellemeteket, és formáljon benneteket becsületes, hűséges, gerinces férfiakká.

Áldott és kegyelmekben gazdag Pünkösd ünnepet kívánok mindnyájatoknak,

imával és baráti szeretettel Szilveszter

2026. Pünkösd ünnepén

Ahol a Lélek megjelenik, ott megszűnik a káosz - Pünkösdvasárnap – a Szentlélek eljövetele

Szentírási olvasmányok:

• ApCsel 2,1–11 – „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel.”
• 1Kor 12,3b–7.12–13 – „Valamennyien egy Lélekben egy testté lettünk.”
• Jn 20,19–23 – „Vegyétek a Szentlelket!”
• (utalásként) Ter 11,1–9 – Bábel tornya és a nyelvzavar

Pünkösd ünnepén gyakran úgy gondolunk a Szentlélekre, mint valami szelíd, láthatatlan vigasztalásra. Pedig az első pünkösd nem csendes vallásos élmény volt, hanem megrendítő isteni beavatkozás. Zúgás támadt az égből. Lángnyelvek jelentek meg. Félénk, bezárkózott emberek egyszer csak kiléptek az utcára, és bátran kezdtek beszélni Krisztusról. Ekkor valami rendkívüli dolog történt, ami alapjaiban változtatta meg az emberiséget.

A Szentlélek eljövetele nem egyszerűen lelki vigasz volt, hanem Isten válasza az emberiség káoszára.

Mert valljuk be őszintén: világunk tele van zűrzavarral. Nemcsak politikailag vagy gazdaságilag, hanem emberileg, lelkileg és erkölcsileg is. Sok ember ma úgy él, mint aki elveszítette az iránytűjét. Van technikai fejlődés, van információbőség, van gyorsaság és teljesítmény – de közben mintha egyre kevesebb lenne a béke, az igazság, a bizalom és a remény.

-. Anyagi káosz vesz körül bennünket. Az ember értékét ma sokszor nem a lelke, hanem a bankszámlája alapján mérik. A reklámok és a közösségi média azt sulykolják: „Nem vagy elég. Többre van szükséged. Többet kell birtokolnod.” És közben emberek milliói üresednek ki belül. Sok családban minden megvan, csak öröm nincs. Sok embernek van háza, de nincs otthona. Van pénze, de nincs békéje. A birtoklás kultúrája lassan felemészti a szeretet kultúráját.

-. Politikai káosz is van. A világ tele van megosztottsággal, gyűlölettel, ideológiai törzsharcokkal. Egyre nehezebb meghallgatni egymást. Az emberek nem beszélgetnek, hanem kiabálnak. Nem megérteni akarják a másikat, hanem legyőzni. Nem az igazságot keresik, hanem saját igazukat védik.

A népek egymás ellen fordulnak, háborúk pusztítanak, ártatlanok szenvednek. És közben az emberiség óriási erőforrásait nem az élet védelmére, hanem az élet pusztítására fordítják.

-. Vallási és hitbeli káosz is jelen van a korunkba. Sokan elveszítették a biztos kapaszkodókat. Egyre többen „válogatnak” saját ízlésük szerint hitet, spiritualitást, erkölcsöt. Mintha Isten is fogyasztási cikké vált volna. Az ember már nem akar megtérni az igazsághoz, inkább olyan igazságot keres, ami kényelmes számára. Ezért van annyi belső bizonytalanság, lelki nyugtalanság és kiégettség.

-. És végül ott van az erkölcsi káosz is. Egyre kevésbé világos, mi a jó és mi a rossz. Ma egyre inkább az számít igaznak, ami hasznos. Az számít helyesnek, ami népszerű. A szabadságot sokan összekeverik a következmények nélküli élettel. Az ember vágyik hűségre, őszinteségre, tisztaságra – de közben olyan világot épít, amely sokszor a hűtlenséget, az önzést és a felszínességet jutalmazza.

Testvéreim, mindez nem új jelenség. A Biblia már az Ószövetség elején megmutatja ennek gyökerét. A Bábel tornyáról szóló történetben az ember Isten nélkül akar naggyá válni. Azt mondják: „Építsünk magunknak várost és tornyot!” Nem Isten dicsőségére, hanem önmaguk dicsőségére. Ez az Istentől elszakadt ember tragédiája: amikor az ember saját maga akar istenné válni. És mi lesz ennek következménye? Nyelvzavar. Káosz. Széthullás. „Senki nem értette a másik nyelvét.” Az emberiség elveszíti az egységet, mert elveszíti Istent.

És milyen döbbenetes, hogy az első pünkösd ennek éppen az ellenkezője!

Az Apostolok Cselekedeteiben azt halljuk: „Mindenki a saját nyelvén hallotta őket beszélni.” Ahol a bűn szétszórt, ott a Szentlélek újra összegyűjt. Ahol az önzés megosztott, ott a Lélek egységet teremt. Ahol Bábelben az ember felfelé akart kapaszkodni Isten nélkül, ott pünkösdkor Isten hajol le az emberhez szeretetből.

Ez Pünkösd egyik legmélyebb üzenete: a Szentlélek nem káoszt teremt, hanem rendet. Nem megoszt, hanem egyesít. Nem összezavar, hanem világosságot ad.

De figyeljük meg: nem úgy teremt egységet, hogy mindenkit egyformává tesz. Nem törli el a nyelveket. Nem szünteti meg a különbözőségeket. Hanem a különbözőségeken keresztül teremt egységet. Ezért írja Szent Pál: „Mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk.” Egy test – sok taggal. Egy Lélek – sokféle ajándékkal.

A világ egységet akar, de gyakran uniformizálással próbálja elérni. Isten azonban nem gépeket alkotott, hanem személyeket. A Szentlélek nem elveszi az ember egyediségét, hanem megtisztítja és Krisztus szolgálatába állítja.

És itt érkezünk el a mai evangélium egyik legmegrendítőbb pillanatához. Jézus rálehel apostolaira és azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket!” Ez a mozzanat emlékeztet a teremtés hajnalára, amikor Isten életleheletet lehelt az emberbe. Pünkösd tehát új teremtés. A Szentlélek nemcsak kijavítani akarja az embert, hanem újjáteremteni.

Mert a legnagyobb káosz nem odakint van, hanem sokszor bennünk. A szívünkben. A félelmeinkben. A haragunkban. A sebeinkben. Az önzésünkben. A bűneinkben.

Ezért nem véletlen, hogy Jézus a Szentlélek ajándékát összeköti a bűnbocsánattal: „Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer.” Mert ahol nincs bűnbocsánat, ott nincs béke. A meg nem bocsátott bűnökből lesznek a családi háborúk, a nemzeti gyűlöletek, a személyes keserűségek. A Szentlélek egyik legnagyobb műve éppen az, hogy megtanít megbocsátani.

Pünkösd tehát nem csupán egyházi emléknap. Nem vallásos hagyomány. Hanem sürgető meghívás. A kérdés ma nem az, hogy volt-e Szentlélek kétezer éve. A kérdés az: van-e helye bennem ma a Szentléleknek?

Mert lehet templomba járni Lélek nélkül. Lehet vallásos külsőségeket megtartani Lélek nélkül. Lehet kereszténynek nevezni magunkat úgy, hogy közben a szívünk zárva marad Isten előtt.

A Szentlélek azonban ma is képes áttörni a zárt ajtókat. Képes új tüzet gyújtani a kiégett emberben. Képes reményt adni ott, ahol már csak cinizmus maradt. Képes egységet teremteni ott, ahol emberileg már minden széthullani látszik.

A világ ma elsősorban nem új rendszerekre vár, hanem új emberekre. Olyan emberekre, akikben él a Szentlélek. Olyan keresztényekre, akik nemcsak beszélnek Krisztusról, hanem sugározzák őt. Akik békét visznek a gyűlölet helyére, igazságot a hazugság helyére, tisztaságot a romlottság helyére, reményt a kétségbeesés helyére.

A történelemben mindig akkor kezdődött valódi megújulás, amikor emberek engedték, hogy a Szentlélek átformálja őket. Nem ideológiák változtatták meg a világot, hanem szentek.

Ezért különösen időszerű számunkra Assisi Szent Ferenc példája, akinek ebben az évben ünnepeljük mennyei születésének 800. évfordulóját. Ferenc egy széthulló, erőszakos, kapzsi és lelkileg megfáradt korban élt. Egy olyan világban, ahol háborúk dúltak, ahol az Egyházban is sok volt a visszaélés, a kapzsiság és a megosztottság. És ő nem haraggal, bosszúval vagy gyűlöletkeltéssel akarta „megjavítani” a világot, hanem engedte, hogy a Szentlélek először az ő szívét gyújtsa lángra.

Ferenc tudta: ahol a Szentlélek jelen van, ott az ember többé nem önmaga körül forog, hanem Krisztus körül. Ezért imádkozta:

„Uram, tégy engem békéd eszközévé:
hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,
ahol viszály, oda egységet,
ahol kétség, oda hitet,
ahol sötétség, oda világosságot.”

Ez valójában mélyen pünkösdi ima. A Szentlélek emberének imája. Mert Pünkösd nem csupán a nyelvek csodája volt, hanem a szívek átalakulásának csodája. A Lélek ma is ilyen embereket akar formálni: olyanokat, akik nem növelik a világ káoszát, hanem Krisztus békéjét viszik bele.

Pünkösd azt hirdeti: Isten nem mondott le erről a világról. És nem mondott le rólunk sem.

Lehet, hogy körülöttünk káosz van. De a Szentlélek képes rendet teremteni. Lehet, hogy az emberiség új Bábeleket épít. De Isten ma is össze tudja gyűjteni szétszórt gyermekeit. Lehet, hogy sok szív megkeményedett. De a Lélek ma is képes életet fakasztani a kiszáradt lelkekből.

Ferencet kortársai gyakran „Isten tüzes emberének” nevezték, mert a Lélek tüze nem elpusztította őt, hanem megtisztította, szabaddá és örömtelivé tette.

A világ ma is tele van félelemmel, indulattal és megosztottsággal. De a Szentlélek ma is képes „tüzes embereket” formálni. Olyan keresztényeket, mint Assisi Szent Ferenc, akik nem uralni akarják a világot, hanem Krisztus szeretetével akarják átformálni azt.

Ezért ma ne csak emlékezzünk a Szentlélekre. Hanem kérjük őt teljes szívünkből:

Jöjj, Szentlélek!
Jöjj a zűrzavarba, és hozz világosságot!
Jöjj a félelmeinkbe, és adj bátorságot!
Jöjj a megosztottságainkba, és teremts egységet!
Jöjj sebzett világunkba, és újítsd meg a föld színét!

Ámen.

Amikor már nem értjük egymást - pünkösd vigíliája

Teremtés könyve 11,1-9

A bábeli történet első látásra az emberi gőgről szól. Az ember tornyot akar építeni az égig, hogy nevének dicsőséget szerezzen. De a történet mélyén ott van egy másik tragédia is: az emberek végül már nem értik egymást. A közös nyelv széthullik, a kapcsolat megszakad, az együttműködés bizalmatlanságba fordul.

Milyen ismerős ez a mai világban.

Soha ennyi kommunikációs eszközünk nem volt, és talán soha nem volt ennyi félreértés, indulat, kiabálás és magány. Emberek beszélnek egymás mellett családokban, közösségekben, társadalmakban. Sokszor nem is az a baj, hogy nincs szó, hanem hogy nincs figyelem. Mindenki mondani akar valamit, de egyre kevesebben akarnak valóban meghallani valakit.

A modern ember gyakran ugyanúgy tornyot épít, mint Bábelben. Karriert, hírnevet, önmaga köré emelt világot. Közben lassan elveszíti a közös nyelvet Istennel, embertársaival, sőt néha önmagával is. A lélek csendje helyett állandó zaj tölti meg a napokat.

Pünkösd vigíliája azonban nem áll meg Bábelnél. Mert ahol az ember szétszóródik, ott Isten újra össze akar gyűjteni. A Szentlélek nem eltörli a különbözőségeket, hanem szeretetben teszi érthetővé egymást. Pünkösd válasz Bábelre: nem az egyformaság csodája, hanem a szívből fakadó megértésé.

Talán ma este nekünk is fel kell tennünk néhány kérdést:

Kivel nem beszélgetek már igazán?

Kit nem akarok megérteni?

Milyen zaj tölti ki bennem Isten helyét?

És vajon maradt-e bennem nyitottság a Lélek halk szavára?

Az igazi csoda nem az, hogy mindenki ugyanazt mondja. Hanem az, amikor a szeretet miatt végre megértjük egymást.

Útravaló gondolat

Ahol az emberi gőg falakat épít, ott a Szentlélek újra hidakat akar emelni.

Esti ima

Urunk, Istenünk,

a mai nap zajában sokszor elveszítettem a csendet,

és talán az embereket is magam körül.

Voltak szavaim, amelyek sebeztek,

és voltak pillanatok, amikor nem figyeltem eléggé.

Néha én is saját tornyomat építettem:

önmagamat, akaratomat, igazamat.

Bocsásd meg,

amikor a büszkeség fontosabb lett bennem a szeretetnél.

Bocsásd meg,

amikor nem akartam megérteni a másikat.

Küldd el Szentlelkedet a szívembe,

hogy megtanuljak újra figyelni,

újra békét teremteni,

újra emberként szólni az emberekhez.

Adj nyugodt éjszakát,

csendes szívet

és tiszta lelket.

Őrizd családjainkat, közösségeinket és ezt a sokszor megosztott világot.

Taníts bennünket arra a nyelvre,

amelyet minden ember megért:

a szeretet nyelvére.

Ámen.

„A Lélek tüze: Pünkösd fénye a hétköznapokban” – lefekvés előtti gondolat és esti ima

Ma este, Pünkösd ünnepének ragyogó estéjén, az Esztelneki Madonna lábainál visszatekintünk a nap kegyelmeire, és hálát adunk azért a Lélekért, aki új tüzet akar gyújtani bennünk. Talán sokan érezzük magunkat fáradtnak, elcsigázottnak a mindennapok terhei alatt — de ma este emlékezzünk arra, amit a prédikációban is hallottunk: a Lélek nem csupán a kivételes pillanatok vendége, hanem a hétköznapok kísérője is.

A Lélek lángja nem csak a nagy szenteknek adatott: ott lobban fel, ahol nyitott szív várja. Lehet ez a családi asztalnál, ahol egy békítő szóval simítjuk el a nézeteltérést; lehet a munkahelyen, ahol a Lélek vezet minket becsületességre és szeretetre; és lehet a csöndes esti imádságban, amikor megnyílik a szívünk Isten felé.

Ma este kérdezzük meg magunktól: Észrevettem-e ma a Lélek jelenlétét? Engedtem-e, hogy átformálja a szívemet? Tudtam-e szeretetet, türelmet, békét vinni mások közé? És ha talán gyengének, hitben bizonytalannak éreztük magunkat, ne feledjük: a Lélek tüze épp ott akar lángolni, ahol a legnagyobb a sötétség.

Pünkösd estéjén merjük kérni: „Jöjj el, Szentlélek Úristen, és újítsd meg a föld színét – kezdve a mi szívünkkel!” Legyen ez az imánk és vágyunk ma éjjel, hogy a Lélek tüze kísérjen minket holnap is, és a hétköznapjainkban is tanúi lehessünk az Ő békéjének és szeretetének.

---

Esti ima

Esztelneki Madonna, a Béke Királynője, ma este különösen is kérlek, járj közben értünk, hogy nyitott szívvel fogadjuk a Szentlélek lángját. Segíts, hogy ne csak ünnepeljük Pünkösd titkát, hanem merjük megélni a hétköznapokban is. Add, hogy a Lélek fénye vezessen minket a családunkban, a munkahelyünkön, a közösségben – mindenütt, ahol szükség van a szeretet és a béke szolgálatára.

Szentlélek Úristen, Te vagy a vigasztaló és a bátorító, a világosság és a megújulás forrása! Jöjj el, és töltsd be a szívünket, hogy a mai nap fáradtságát és terheit Rád bízhassuk. Segíts, hogy meglássuk azokat a kicsiny jeleket, ahol ma is jelen voltál: egy mosolyban, egy megbocsátásban, egy bátor szóban vagy egy segítő kéz nyújtásában.

Taníts meg minket arra, hogy a hétköznapokban is a Te tanúid legyünk: a csendes imában éppúgy, mint a másokkal való kapcsolatainkban. Segíts, hogy a Lélek tüze megerősítsen minket a hitben, a reményben és a szeretetben, és legyünk készek nap mint nap Téged szolgálni és szeretni.

Ma este különösen is kérlek, Szentlélek, újítsd meg a föld színét – kezdve a mi szívünkkel! Hozz világosságot a sötétbe, békét a háborgóba, erőt a gyenge helyére. Legyen a Te tüzed az öröm forrása mindazok számára, akikhez ma is eljutott a Te üzeneted!

Ámen.

„A Lélek tüze: Pünkösd a hétköznapokban” - Az Esztelneki Madonna lábainál

Kedves Testvérek!

Ma Pünkösd ünnepét üljük: a Szentlélek kiáradásának, az Egyház születésének és megújulásának ünnepét. Az apostolokhoz hasonlóan mi is hiányát érezzük a Lélek erejének. Szükségünk van a Lélek erejére ahhoz, hogy eligazodjunk életünk útvesztőiben, legyőzzük akadályainkat és célba érjünk. A Lélek tüze képes megújítani nemcsak a világot, hanem a mi szívünket is, hogy szeretetben és békében éljünk egymással.

Most, amikor szentmisénk elején megállunk Isten előtt, kérjük alázattal a Szentlelket, hogy gyújtsa lángra szívünket, újítsa meg életünket, és készítse elő a szívünket Isten szavának befogadására és az Úr Jézussal való egyesülésre a szentáldozásban.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltó módon ünnepelhessük e szent misztériumokat…

 Kedves Testvérek!

Nagy öröm ez a mai nap, Pünkösd ünnepe a világ Egyházban és itt nálunk is a ferences templomban, az Esztelneki Madonna közelében. Ez a nap különleges keresztény életünkben, mert ma ünnepeljük a Szentlélek kiáradását, az Egyház születését, és a Lélek megújító erejét, amely újra és újra képes lángra lobbantani bennünk a hitet.

Talán sokszor érezzük, hogy erőtlenek vagyunk, kicsinyhitűek, hogy a mindennapok nehézségei felőrölnek minket. De ma a Lélek ünnepén új erőt és reményt meríthetünk. Pünkösd azt üzeni: Isten nem hagy magunkra! A Szentlélek velünk van, hogy elindítson, bátorítson, és új tűzzel töltsön el minket.

A mai első olvasmányban (ApCsel 2,1–11) azt hallottuk, hogy a Szentlélek leszállt az apostolokra, és képessé tette a korábban félénk és gyáva apostolokat arra, hogy minden nép számára bátran hirdessék Krisztus örömhírét. Nem félelemmel, hanem bátorsággal, a Lélek szavával.

Ahogy ott, Jeruzsálemben a sokféle nyelvet beszélő emberek mind megértették az apostolokat, úgy ma is nagy szükség van erre az egységteremtő Lélekre: hiszen körülöttünk sokféle ember él, más-más gondolkodással, szokásokkal, néha előítéletekkel – mégis, a Lélek képes hidat verni közöttünk, békét és egységet hozni a közösségeinkbe, a családjainkba, ha mi is akarjuk.

Pünkösd a Lélek kiáradásának ünnepe. Mit is jelent ez számunkra? A Lélek nemcsak „fennkölt” fogalom, hanem Isten élő valósága, aki ma is képes átalakítani az életünket. A Lélek nélkül az Egyház csak egy emberi szervezet lenne, egy üres ház. De, ahol a Lélek működik, ott van élet, ott van tűz, ott van megújulás és ott van egység.

Kedves Testvérek! Nem véletlen, hogy a Lélek jelképe a tűz, mert tűz az, ami meleget ad, fényt áraszt, és ami megtisztít. Mennyire szükségünk van erre a tűzre a szürke hétköznapok közepette, amikor a közöny, a fáradtság vagy éppen a hitetlenség próbálja eloltani a lelkesedésünket!

Szent Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében (Róm 8,8–17) azt mondja: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy újra féljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét, aki által kiáltjuk: Abba, Atya!”

Ez azt jelenti: a Szentlélek megtanít minket arra, hogy Isten nem egy távoli bíró, hanem a mi szerető Atyánk. A Lélek felszabadít a félelemből, a megszokásokból, és képessé tesz arra, hogy bátran, gyermeki bizalommal és tisztelettel forduljunk Istenhez.

Ez a Lélek belülről formál minket: segít, hogy ne csak kívülről, felszínesen kövessük Krisztust, hanem valóban a szívünkbe is befogadjuk.

Az Evangéliumban (Jn 14,15–16.23b–26) Jézus azt mondja: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek.” Ez a Lélek az Igazság Lelke, aki megtanít minket szeretni, aki elvezet a teljes igazságra.

Figyeljük csak meg: a szeretet és a Lélek elválaszthatatlanul összetartozik. A Lélek adja meg a szívünkbe Isten szeretetét, amely aztán képes túllépni a haragon, a neheztelésen, a megszokott félelmeken. A Lélek lakást vesz bennünk, és így nemcsak vasárnap, hanem hétfőn és kedden is, azaz a hétköznapokban is velünk van. Segít a családban türelmesebbnek lenni, a munkahelyen tisztességesnek maradni, a szomszédjainkhoz, barátainkhoz, ismerőseinkhez őszintébb és igazabb szívvel fordulni.

Kedves Testvérek! Egy történet szerint, amely jól példázza a Szentlélek működését és a mindennapok erejét, Assisi Szent Ferenc, akinek rendjében én is szolgálhatom az Urat, a maga idejében szintén egy „szürke hétköznapban” élte meg a Lélek indítását. Egy alkalommal a testvérek közül egy frissen belépett fiatalember tele volt félelmekkel, hogy képtelen lesz a rend szigorú életét teljesíteni. Ferenc atyánk nem hosszú tanításokat tartott neki, hanem egyszerűen csak rámosolygott, és azt mondta: „Testvér, ne félj! A Szentlélek a te szívedbe is tüzet gyújt majd, és akkor meglátod: amit ma nehéznek érzel, az örömmé válik számodra.”

A testvér pedig később valóban lángoló szívvel, örömmel teljesítette a szolgálatát, sőt másokat is bátorítani tudott. Ferenc tehát nemcsak beszélt a Lélekről, hanem a saját életével is tanúságot tett róla: mosolyával, bátorító szavával, és azzal a szeretettel, amelyet a Lélek helyezett a szívébe. Ez a történet ma is arra bátorít minket: bízzunk abban, hogy a Lélek tüze a mi szívünkbe is képes új erőt önteni, és hogy nem vagyunk egyedül.

De Testvérek, a Lélek csak akkor tud bennünk munkálkodni, ha mi is megnyitjuk előtte a szívünket! Nem várhatjuk, hogy erőszakkal, magától ragyogja be az életünket, ha mi közben bezárjuk az ajtót. A Lélek jelenlétét keresnünk és kérnünk kell: ez lehet egy őszinte ima, egy esti hálaadás, a szentmisén való részvétel vagy akár egy segítő kéz kinyújtása a másik felé. A Szentlélek csendben és halkan is működik: amikor meghallgatunk valakit, amikor egy jó szót mondunk, amikor megbocsátunk, vagy amikor békét teremtünk a családban és a közösségben.

A Lélek ott van, amikor reggel hálát adunk, hogy egy új napot kaptunk; ott van, amikor a szívünkben kérjük: „Uram, mutasd meg, hogyan szolgálhatok ma Neked!” És ott van akkor is, amikor a munkahelyen vagy otthon jó példával járunk elöl: becsületesen dolgozunk, türelmesek vagyunk, nem háborodunk fel minden apróságon. A Lélek segít, hogy ne csak a saját magunk érdekeit nézzük, hanem a másik javát is keressük.

A Lélek vezet bennünket a kicsi dolgokban éppúgy, mint a nagy döntésekben. Ő tanít meg arra is, hogy képességeinket, tehetségünket — akár a kétkezi munkát, akár a tanult tudást — bátran az Egyház és embertársaink szolgálatába állítsuk. Ő ad bátorságot, hogy a hitünket ne csak titokban éljük meg, hanem bátran megvalljuk akkor is, ha nehéz vagy ha kevesen vannak körülöttünk, akik ugyanígy gondolkodnak.

Ha kérjük a Szentlelket, Ő mindig megmutatja, merre menjünk, mit mondjunk, hogyan szeressünk. Így válhatunk az Ő tanúivá a hétköznapok világában.

A Lélek nem egy látványos csoda – hanem a mindennapi szeretet, a segítőkészség, a türelem, a békesség, a megbocsátás Lelke. Ezek a csodák! Ez a pünkösdi Lélek valódi gyümölcse. Így lesz a hétköznap is ünnep: amikor a Lélek „adja szánkra a szót”, amikor képesek vagyunk jó szót szólni a másikhoz, amikor békét tudunk teremteni a családban, a közösségben, a világban.

Kedves Testvérek!

Ma arra kérlek benneteket: ne féljünk kérni a Szentlelket! Mondjuk újra és újra: „Jöjj el, Szentlélek Úristen, újítsd meg a föld színét, kezdve az én szívemmel!” Hadd legyen ez az imánk ma és a hétköznapokban is! Mert ahol a Lélek van, ott van béke, öröm és egység. Ott van Krisztus és az Atya is, aki velünk él és lakást vesz bennünk. Ne feledjük: Pünkösd nem csak az Egyház születésnapja, hanem a mi újjászületésünk napja is lehet – ha nyitottak vagyunk a Lélekre, aki ma is tüzet akar gyújtani bennünk.

Testvérek, legyen ez a pünkösdi ünnep új kezdet az életünkben! Legyünk bátrak és nyitottak a Lélek befogadására! Legyünk a Lélek tanúi ebben a világban, ahol a keresztény értékek sokszor próbára vannak téve. Higgyük el: a Lélek velünk van, és segít, hogy ne csak ünnepeljük, hanem meg is éljük Pünkösd titkát – nap mint nap, családjainkban, munkahelyünkön, közösségeinkben.

Jöjj el, Szentlélek Úristen, és újítsd meg a föld színét – kezdve a mi szívünkkel! Ámen. 

Pünkösd üzenete örökké aktuális

Szentírási részek: ApCsel 2,1-11 // Jn 20.19-23

Azt gondolom, hogy keresztény ünnepeinket ismerve mindannyian tudjuk, hogy Karácsony Jézus Krisztus születésének, Húsvét az ő szenvedésének, kereszthalálának és feltámadásának az ünnepe, míg Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását és az Egyház alapítását ünnepeljük.
De mit is jelent a Szentlélek kiáradásának ünnepe valójában, mi az üzenete ma a mi számunkra? E kérdésre a választ leginkább az apostolok életéből érthetjük meg.
Amikor az evangéliumokban Jézus tanítványairól, az apostolokról olvasunk, nyomát sem találjuk annak, hogy egy ideális közösség lett volna, Sőt olykor az az érzése az embernek, mintha egyáltalán nem értenék, hogy miért választotta ki, és egyáltalán mire hívta meg őket az Úr Jézus. Szinte állandóan a politikán jár az eszük. Leginkább az idegen római uralomra gondolnak, és attól szeretnének szabadulni. Még Jézus mennybemenetele előtt is azt kérdezik: „mostanában állítod helyre Izrael országát?”
Lassú észjárásuk miatt Jézus korábban is gyakran korholta őket, miként azért is, mert versengtek, rivalizáltak és az eljövendő új ország „miniszteri székeit” akarták megkaparintani.
Nagypénteken megtörténik a tragédia, és mesterüket úgy végzik ki, mint egy közönséges gonosztevőt. Ők pedig emberileg és főleg Krisztus-követőként, tanítványként elégtelenre vizsgáznak. Júdás elárulja harminc ezüstpénzért, Péter félelmében, hogy Jézus sorsára ne jusson, megtagadja. A többiek pedig mind elhagyták, egyedül János apostolban, a szeretet tanítványban volt annyi bátorság, hogy hűséges tanítványként ott álljon a kereszt alatt.
Mindezek ellenére, húsvét után ötven nappal, ezzel a dicstelen, félénk, az utolsó vacsora termébe bezárkózott társasággal történt valami rendkívüli, ami felrázta és bátor tanúságtevő közösséggé kovácsolta őket. A pünkösdi esemény, az Isten Lelkének kiáradása okozta ezt a változást. Ez tette a félénk tanítványokat bátor hősökké, akik elvitték Jézus nevét, s tanítását az akkor ismert egész világra, és végül életüket áldozták érte.
Az Apostolok Cselekedetéből jól ismert, s az első olvasmányból hallott pünkösdi jelenetet, ahol a különböző nyelveket beszélők megértik egymást, érdemes párhuzamba állítani és összehasonlítani egy másik közismert bibliai jelképes, ószövetségi történettel: a bábel-i torony építésének epizódjával. A bibliai elbeszélés szerint Bábelben kezdődött a nyelvzavar és a népek szétszóródása, az emberi gőg és büszkeség következménye, mert az ember a saját erejével, Isten nélkül akart építeni „várost és égig érő tornyot” (Ter 11,4).
Ott azt látjuk, hogy különböző emberek hirtelen felindulásból összefognak egy cél érdekében. De mivel ez a cél nem valamilyen jó, valódi érték, hanem erkölcsi rossz, ezért egy idő után összevesznek, széthúznak, olyannyira megzavarodnak, hogy képtelenek egymással szót érteni, egymást megérteni.
Mai nyelven azt mondhatnánk, hogy az önzés, az öncélú haszonszerzés vágya kialakíthat ugyan valamilyen emberi kapcsolatrendszert, mint például a csoportos bűnözés vagy a kirekesztő klikkesedés, de valódi közösséget, szolidaritást, tartós emberi kapcsolatokat nem képes létrehozni.
Ezzel szemben pünkösdkor, ennek a megoszlásnak lesz vége, a Szentlélek kiáradása megmutatja, hogy különböző kulturális, földrajzi, nyelvi, vagy akár vallási háttérből érkező emberek mind-mind képesek szót érteni egymással és közösséggé formálódni a legfőbb érték, a föltámadt Krisztus körül.
A Szentlélek befogadásával nincs többé istenellenes gőg, sem egymással szembeni elzárkózás, hanem kitárulás van Isten felé. Az emberek kilépnek magukból, hogy hirdessék Isten igéjét: új nyelv szólal meg, a Szentlélek által a szívekbe árasztott szeretet nyelve (vö. Róm 5,5); ezt a nyelvet mindenki megértheti, s amit megértettek, azt minden kultúrában és minden életállapotban meg lehet valósítani.
A Szentlélek nyelve, az evangélium nyelve a közösség nyelve, amely arra hív, hogy emelkedjünk felül az elzárkózáson és közömbösségen, a megoszlásokon és szembenállásokon.
Mindegyikünknek fel kellene tennie magának a kérdést: engedem-e, hogy a Szentlélek vezessen, hogy az életem és hívő tanúságtételem az egységről és a közösségről szóljon? Az evangéliumot, a megbékélés és a szeretet szavait viszem-e abba a környezetbe, amelyben élek?
Ne feledjük, egy nemes cél érdekében hatékony együttműködés valósulhat meg különböző emberek között, ha azok a Szentlélek segítségével képesek félretenni önös, rövidtávú látszatérdekeiket, és a közjó szolgálatát komolyan venni.
Ennek ellenére olykor úgy tűnik, hogy ma is megismétlődik az, ami Bábelben történt: megoszlások, értetlenségek, versengések, irigységek, önzések. Ezért érdemes föl tenni a kérdést, hogy én mit teszek a saját életemben? Egységet teremtek-e magam körül? Vagy megoszlást támasztok fecsegésemmel, kritikámmal, irigységemmel? Mit teszek? Gondolkodjunk el ezen!
Krisztust követni, az evangéliumot hirdetni azt jelenti, hogy elsőként mi valósítjuk meg a kiengesztelődést, a megbocsátást, a békét, az egységet és szeretetet, amelyeket a Szentlélek ajándékoz nekünk. Emlékezzünk Jézus szavára: „Arról fogják megismerni, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel lesztek egymás iránt” (Jn 13,34– 35).
Az első tanítványok megértették, amire szent Pál apostol figyelmeztet: „Testvéreim kérlek, benneteket lélek szerint éljetek. „A lélek gyümölcsi nyilvánvalóak: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság.
Vajon, mi magunk, akik a Lélek kiáradását és az Egyház alapítását ünnepeljük, érzünk-e vágyat, e gyümölcsök iránt, s teszünk-e valamit annak érdekében, hogy ezek a lelki adományok bennünket is jellemezzenek, bő termést hozzanak?
A pünkösdi esemény másik hatása, hogy a korábban gyámoltalannak tűnő, ha nem is gyáva, de félénk, tehetetlen apostolok, akik bezárkóztak az utolsó vacsora termébe, most a Szentlélek tevékenységének hatására bátran és nyíltan kiállnak a tömeg elé és lelkiismeretüket követve, a kapott küldetést teljesítve hatékonyan tesznek tanúságot a föltámadt Krisztusról, az üldöztetést és a vértanúságot is vállalva.
Napjainkban ezt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a média többsége által sugallt közgondolkodással, divattal, a fogyasztás diktatúrájával, vagy az éppen hatalmon levők nem helyes, nem becsületes, a krisztusi értékrenddel ellentétes elvárásaival szemben, a Szentlélekkel eltelt keresztények a lelkiismeret szavára hallgatva nem szégyellnek határozott tanúságot tenni a valódi emberi és keresztényi értékrendről. A helyes lelkiismeret ébren tartása végett, ma is szükség van olyan céltudatos és elkötelezett emberekre, akik nem szégyellnek valódi értékeket képviselni és védeni. Sőt, ez mindannyiunk kötelessége.
Az Istenről nem ritkán megfeledkező mai ember számára vigasztaló a tanítványok példája: ők sem születtek hősnek, később, a Szentlélek befogadása által váltak azzá. Így hát Pünkösd szent ünnepe idén is arról szól, hogy Isten Szentlelke elvezethet embereket az újjászületésre, amelynek révén az ember úrrá lehet reménytelen helyzeteken. Ezért olyan fontos a keresztény fiatalok életében a bérmálás szentsége, a Szentlélekben való megerősítés, a régi külsőben a megújult belső, lelki tartalom.
Azonban ennek a lelkimegújulásnak, ahhoz, hogy gyümölcsöző lehessen, mindig az imádságból kell kiindulnia. Kérni kell, mint az apostolok az utolsó vacsora termében, a Szentlélek tüzét. Csak az Istennel való intenzív, mélyenszántó, erős, hívő kapcsolat teszi lehetővé, hogy kilépjünk zárkózottságunkból és bátran hirdessük az evangéliumot. Imádság nélkül a tevékenységünk üressé válik; igehirdetésünknek nincs lelke, ha a Szentlélek nem élteti.
Pünkösd üzenete ezért örökké aktuális. Ezért van szükségünk mindnyájunknak igazi pünkösdi megújulásra, a Szentlélek kegyelmi adományainak kiáradására, szellemi, lelki erőre és tartásra egyéni és közösségi életünkben egyaránt.
Épen ezért, újítsuk meg minden nap a Szentlélek tevékenységébe vetett bizalmunkat, azt a bizalmat, hogy bennünk tevékenykedik, bennünk lakik, táplálja bennünk az apostoli buzgóságot, békét és örömet ajándékoz nekünk. Engedjük, hogy vezessen! Legyünk imádkozó férfiak és nők, akik bátran tanúskodnak az evangélium mellett!
Bárcsak az Esztelneki Madonna közbenjárására, a Szentlélek erejével mi is úrrá tudnánk lenni félelmeinken, emberi gyengeségeinken. Bárcsak eltöltene minket is az Úr Szentlelke, és Pünkösd kapcsán megújulna életünk, mint az apostoloké, mert csak így lehetünk az Istennel való egység és közösség eszközei a mai világban. Ámen.

Pünkösd - A Szentlélek az Egyház erőforrása

Pünkösd a Szentlélek eljövetelének és az Egyház születésének az ünnepe. Az apostoloknak Krisztus mennybemenetele után nagy szükségük volt arra, hogy a Szentlélek megerősítse őket, bátorítsa és segítse küldetésük teljesítésében. Az Egyháznak is a Szentlélek az erőforrása. Azért tudott a történelem folyamán, és azért tud ma is megújulni, mert akadtak emberek, akik készek voltak a Szentlélekkel együtt működni, ajándékait befogadva élni a mindennapokat, tanúságot téve Krisztus mellett.
Ha az Egyház ezen embereinek, nagyjainak, szentjeinek életét olvassuk, megdöbbenünk. Micsoda emberfeletti hit, erő, bölcsesség, derű sugárzik ezekből az emberekből.
Sok szentről tudunk, akinek bölcsessége ámulatba ejtette a világot. Mások a lélek megítélésének bölcsességével rendelkeztek, mint az egyszerű arsi plébános, Vianney Szent János vagy Szent Pió atya, akiknek gyóntatószékét ezrek és ezrek keresték fel. Mások a világi ügyekben tanúsítottak olyan éleslátást, hogy fejedelmek és pápák fordultak hozzájuk tanácsért, mint az alig 33 évet élt egyszerű olasz lányhoz, Sienai Szent Katalinhoz.
Más szentekben a rendkívüli erőt csodáljuk meg. Az erőt, amely által minden viszontagsággal dacolva képesek voltak hirdetni Isten igéjét, vagy a hűséget, amellyel szolgálták a beteg és elesett embertársaikat. Csodáljuk a kitartást, amellyel ellen tudtak állni a világ, a pénz, a test minden csábításának. Erre a legtöbb szent élete példa lehet. Csodáljuk a bátorságot, amellyel a vértanúk - köztük nők és gyermekek is - vállalták a kínhalált, napjainkban is.
Ismét más szentekben a mély hit, a jámborság és istenszeretet ragad meg bennünket. Szívük szinte izzott. Minden tettüket áthatotta ez az érzés, s ezt nem volt képes csökkenteni sem a szenvedés, sem a világ vonzása, sem saját hibáik érzése.
És sóvárgással halljuk-olvassuk, hogy az a hit, béke, öröm, derű, türelem, szelídség, ami ezekből a szentekből sugárzott, tévelygő és reményvesztett emberek százait, ezreit vezette el Istenhez.
De a szentek élete akkor válik igazán izgalmassá számunkra, ha megtudjuk, hogy ezek az emberek kezdetben általában épp oly botladozó, hétköznapi emberek voltak, mint mi.
Hogyan váltak ezek a gyenge, botladozó, olykor kis tehetségű emberek erőssé, állhatatossá, bölccsé, hőssé?
S ha ők gyengeségük ellenére felülmúlták önmagukat, akkor bizonyára mi is képesek volnánk követni őket! De hogyan? Pál apostol azt mondja, hogy „Mindezt a Lélek műveli...” (1 Kor 12,11).
Hogyan lesz a gyönge emberből szent? – „Gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek” - mondja Szent Pál (Róm 8,26). Ő adhat emberfeletti erőt a szenteknek és nekünk is.
Aki eltelik Szentlélekkel, abban a Szentlélek él, Ő a forrása az isteni erőnek, jámborságnak, értelemnek, bölcsességnek. - Úgy szoktuk mondani, hogy ezek a “Szentlélek ajándékai”. A Szentírás, illetve az egyházi hagyomány hét ajándékról beszél. Ezek: a bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, jámborság, istenfélelem (Iz 11,2).
Ki és mikor kapja meg ezeket az “ajándékokat”? A Szentlélek ajándékait akkor kapjuk meg, amikor részesülünk a Szentlélekben, az isteni életben. Tehát ezeket megkapjuk már a kereszteléskor, majd teljesebb módon a bérmálásban. Azonban sajnos a gyengeségeink, a hibáink, bűneink és a sok szeretethiány nem engedik eléggé “szóhoz jutni” a Szentlelket bennünk. Az isteni élet és a Lélek ajándékai valamiképpen a “csíra” állapotában vannak lelkünkben, és amikor alkalmassá válik az idő, amikor lehetővé tesszük, amikor lelkünket kellőképpen előkészítjük, akkor a csira állapotában lévő ajándékok kibontakoznak, szárba szökkennek és termést hoznak.

Miközben a Lélek működésére várunk, cselekednünk is kell. Jézus útmutatásainak, tanításának, a Lélek indításainak megfelelően. Ha kitartóan tesszük Isten akaratát, s így egyre jobban átadjuk életünket a Szentléleknek, akkor Ő mindjobban átveszi lelkünk vezetését. Ilyenkor kezdenek rendkívüli erővel jelentkezni az Ő “ajándékai” - amelyeket a szentek életében annyira csodálunk.

A Szentlélek általában „megelőlegezi” ajándékait. - Különösen lelki életünk kezdetén tapasztaljuk gyakran, hogy felizzik bennünk Isten szeretete. Érezzük az ima, a Szentírás, az Eucharisztia, a jézusi közösség “ízét”. Máskor nem ismert lelki erőt tapasztalunk magunkon, vagy nagy világosságot a hit dolgainak tanulmányozása közben. Mindez a Szentlélektől származik. Ő él bennünk és érdemünket messze felülmúlóan érezteti jelenlétét, ajándékait. Azért teszi ezt, hogy megtudjuk, milyen az, amikor Jézusban és a Szentlélek vezetése alatt él valaki.
Egy idő után azonban megtörténhet, hogy úgy érezzük sötétben maradtunk, hogy elállt az előre lendítő Szél. Az ajándékokat nem tapasztaljuk már. Ez azért történik, mert meg kell tanulnunk jézusi módon cselekedni. - Ha ilyenkor elindulunk s kitartunk a jézusi élet útján, akkor Ő egyre jobban kinyilatkoztatja magát nekünk: a Szentlélek mindinkább átveszi lelkünk irányítását és részesít ajándékaiban.
Szent Pál apostol arról ír a mai szentleckében, hogy ahol “szóhoz engedik jutni” a Lelket, ott jelenléte gyümölcsöket terem az emberben: „A Lélek gyümölcsei: a szeretet, öröm, béke, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság” (Gal 5,22).
E gyümölcsök “érett” formában - azaz állandóan és töretlenül - a lelkileg érett emberek életében vannak jelen. Ez a szentek “illata”: Az életükből folytonosan sugárzó szeretet, öröm, béke, türelem, szelídség, jóság, hűség árad. A Szentlélek ezeket a gyümölcsöket akarja megteremni a mi életünkben is, ha engedjük és közreműködünk vele. A Szentlélek a gyümölcsöket is “előlegezi”. Az Istennel való első találkozás, a Krisztus-követés első lépései is új örömmel, békével, szeretettel töltenek el bennünket. De ennek az örömnek, békének még állandósulnia kell bennünk.
Gyakran előfordul, hogy az Istenben, a szeretetben való élet első öröme után egyszer csak elhomályosul körülöttünk minden, s újra nehezünkre esik tenni a jót. Ha azonban ezt a fájdalmat szeretettel, a szenvedő Jézussal egyesülten fogadjuk, akkor ebben új módon találhatjuk meg Jézust és az örömöt. S ezen az úton járva egyre alkalmasabbá válunk, hogy a Szentlélek állandósítsa bennünk ajándékait és gyümölcseit.
Amikor Mózes lejött a Sínai hegyről, ahol a szövetségkötés alkalmával, az Úrral találkozott „fénylett az arca”(Kiv 34,29), Izrael fiainak Isten fényét, jelenlétét sugározta. Hasonlóan fénylett az arca és izzott a szíve az apostoloknak pünkösdkor, amikor a nép elé álltak. S fénylett az arca sok szentnek, például Istvánnak, az első vértanúnak a megkövezéskor. Környezetük Isten jelenlétét sejtette meg általuk.
A Szentlélek bennünket is Krisztus tanúivá, Istent-sugárzóvá akar tenni. Épen ezért a mai nap, Pünkösd ünnepe súlyos kihívás a mi számunkra. A Szentlélek ajándékai csírájukban ott vannak a mi lelkünkben is. Mi válhatna belőlünk, s környezetünkből, ha mindaz kibontakozhatna, ami bennünk van?! S ha közben megjelennének életünkben a Szentlélek gyümölcsei: az állandó szeretet, öröm, békesség, türelem, megbocsátás?!
Mit kell tennünk? Először is várjuk, akarjuk, hívjuk a Szentlelket, hogy betöltse szívünket, lelkünket és elárassza az Ő isteni ajándékaival!
Másodszor pedig cselekedjünk! – Törekedjünk megismerni és megvalósítani Isten akaratát, a kicsi dolgokban is épp oly hűségesen, mint a nagy dolgokban, a hétköznapokban is épp úgy, mint a vasárnapokon és ünnepnapokon! (Lk 16,10)
Mosta Pünkösd hetében különösen figyeljünk az örömre!
A Szentlélek gyümölcse ez, de nekünk is közre kell működnünk, tennünk kell annak érdekében, hogy megjelenhessen az életünkben és családjaink, közösségeink életében. Örüljünk, mert Isten kegyelme bontakozni akar bennünk és általunk a világban! És szerezzünk örömet másoknak: ajándékozzunk örömet a környezetünknek, attól függetlenül, hogy mi mit kapunk cserében! Ezzel az örömmel tegyünk tanúságot Róla mások előtt!
Pünkösd hete után folytassuk a Szentlélek többi gyümölcsével: a szeretettel, majd a béke, a türelem, a kedvesség, a jóság, a hűség, a szelídség, a szerénység, az önmegtartóztatás, a tisztaság gyakorlásával. S ha a végére jutottunk, akkor kezdjük újból, mert csak így lesz szebb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb a saját életünk, családjaink és közösségeink élete.  

A Szentlélek ajándékainak csírái bennünk élnek, miként meg voltak a szentekben is. A szentekhez hasonlóan működjünk közre mi is velük, annak érdekében, hogy a mindennapjainkban kibontakozhassanak, és bőséges gyümölcsöt teremhessenek lelkünk üdvére, embertársaink javára és Isten dicsőségére. Ámen. 

S ki ne szomjaznék? - Pünkösd

 Szentírási részek: Olv. ApCsel 2,1-11   Ev. Jn 20,19-23

Szent János evangéliumában olvashatjuk, hogy „a (sátoros) ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus”(7,37-39).

Jézus itt a legmélyebb vágyainkat szólaltatja meg: szomjúságról beszél. S ki ne szomjaznék? A nagy melegben vízre, s a mindennapokban igazságra, szeretetre, megértésre, megbecsülésre, emberibb életre, arra, hogy életünk értelmet nyerjen.

Így tekintve, mindnyájan szomjazzuk Őt, akkor is, ha nem nevezzük nevén a szomjunkat. És ekkor a várás egyszerre több: sóvárgás lesz, emésztő vágy, amely betöltésre vár, valamiképpen így voltak az apostolok is az utolsó vacsora termében, amint olvastuk az evangéliumi szakaszban: „Amikor a hét első napján beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak… Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket! - mondta. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátják bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20, 19-23)

Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken való beszéd… Igaz, nem kellett a bámészkodó turistákból hívőket faragni, amint olvashatjuk az első pünkösddel kapcsolatos leírásban, itt egy félelemtől reszkető, maroknyi, kiábrándult csapatba, az apostolokba kellett erőt, bátorságot önteni.

Az Úr Jézus nem magyarázkodik az apostoloknak, hogy miért nem kell félniük. Szemrehányást se tesz, hogy az asszonyok szavára nem hittek föltámadásában.

Jézus azt teszi, ami évezredek óta bevált "recept" sok-sok gyászolónál: a gyászoló feladatot kap, hogy ne sebeivel, ne bánatával, hanem feladatával foglalkozzon. E receptben a küldetés áll: „amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”.

Milyen hatalmas küldetés, mily nagyhatalommal: „Vegyétek a Szentlelket!” Ember ezt nem bírná elviselni. De amint XVI. Benedek nyugalmazott pápánk mondta beiktatása alkalmából: aki Krisztusban hisz, többé nincs egyedül!

A mai első olvasmány arról számol be, hogy a zsidó pünkösd napján „ugyanazon a helyen” ahol Jézus először jelent meg az apostoloknak, az utolsó vacsora termében, kiáradt a Szentlélek rájuk, és ez által az egész világra. Bár mindezt ismerjük, mégis elég idegenkedve, nehézkesen közeledünk ehhez az ünnephez, mintha nem éreznénk annyira magunkénak, mint a Karácsony, vagy Húsvét ünnepét.

Talán azért van ez, mert a pünkösdben nem annyira az eseményt, mint inkább a titkot ünnepeljük. Pünkösd misztériumában legfontosabb a harmadik isteni személy, a Szentlélek lényegének megértése, természetesen amennyire ez emberileg lehetséges.

Újra és újra tudatosítanunk kellene, hogy a Szentlélek által is Isten lép közénk – akárcsak a Fiú által –, az ő szeretete fordul az emberek felé. Tehát a Szentlélek a kapcsolatnak a lelke, a megváltás eseményének az állandósítója.

A Szentlelket az elfelejtett istenként is szokták említeni. Pedig, valójában azt is mondhatnánk, hogy a legistenibb isteni személy és egyben a leglényegesebb is: a Szentháromság személyei közötti kapcsolat és egyben a szeretet és az egység lelke.

S mégis mintha pünkösd jelentősége megfakult volna az emberi szívekben. Pedig benne a közösséggé, az Egyházzá válást is ünnepeljük. Hiszen az apostolok addig csak fizikailag találkoztak a feltámadottal, most önmagukban élhetik meg a feltámadás valóságát.

Pünkösdöt a bátorság ünnepének is nevezhetnénk. Az apostolok, akik gyáván eloldalogtak a halálra ítélt Krisztus mellől, pünkösd után a Lélek erejével, bátran kezdik hirdetni a feltámadott Krisztus dicsőségét és életük kockáztatása árán, a vértanúságot is vállalva tesznek tanúságot a Krisztusba vetet hitükről.

A Lélek a megelevenítő erő. Már a teremtéssel kapcsolatban is megemlíti a Szentírás, hogy akkor „Isten lelke lebegett a vizek fölött”. Vagy amikor „az Úristen megalkotta az embert a föld porából” akkor lelket lehelt belé, s így lett az ember élőlénnyé (Teremtés könyve 2,7).

A Lélek az, aki az anyagnak értelmet, a céltalan életnek célt ad, és ami összetartozik, azt összekapcsolja, ha az ember igényeli, ha akarja.

Mintha a mai ember elfelejtette volna azt a képességét, hogy ami valóban összetartozik, mint például - apa és anya, család és gyerek -, azt össze is kapcsolja, de nem csak a látszat, hanem a valóság szintjén is.

Sajnos való igaz, hogy sok a kapcsolat nélküli, vagy a látszat kapcsolatban élő ember, sokszor az internetnek, a virtuális világnak is köszönhetően, különösképpen fiataljaink között, akik így kiszolgáltatottá válnak, és akiket a reklámok által könnyen lehet manipulálni, vezetni, akár a halálba, az öngyilkosságba is.

Lélek nélkül, nincs, ami megvédje őket a jóléti társadalom kísértésétől és a virtuális világ csapdáitól. Tudniillik ami örömöt, boldogságot a kapcsolataiban megkaphatna, legyen szó: családi, házastársi vagy baráti viszonyról, azt a kapcsolatok nélküli ember az anyagi javakban vagy a virtuális világban próbálja megtalálni.

Ezért sokkal fontosabb figyelni a Szentlélek valóságára, hiszen Ő a kapcsolatnak is a lelke.

Mindenki megértheti a pünkösdöt, ha helyesen ünnepli. Vagyis nem pusztán pihenőnapnak tekinti. Az ünnep mindig találkozás, amely módot ad a szembesülésre önmagunkkal, az életünkkel, a mellettünk élő emberrel. Áldásos lenne, ha csendet teremtenénk magunkban, hogy végiggondoljuk, hová is tart az életünk, a közösség élete, amelynek tagjai vagyunk, a család élete, amelynek alkotó elemei vagyunk, a falu, a város élete, amelyhez tartozunk. Jó lenne, ha elmélkednénk azon, hogy mit tehetnénk a kapcsolatainkért, a családért, a szeretteinkért, a közösségünkért. Nem feledve, hogy „a Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele”(1 Kor 12, 7).

Gondoljunk Máriára, a Boldogságos Szűzanyára, aki szívébe véste a pásztoroktól hallott szavakat és „el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19.51).

A hit szavainak és igazságainak befogadása, hogy életté, hogy gyümölcsözővé váljanak, a Szentlélek működésével valósul meg és növekszik bennünk – mondta a Szentatya, Ferenc Pápa. Ebben az értelemben tanulnunk kell Máriától, újból át kell élnünk „igenjét” – maradéktalan készséget kell mutatnunk arra, hogy befogadjuk az Isten Fia által küldött Szentlelket életünkbe, aki a befogadás pillanatától képes teljesen átalakítani, megújítani azt.

Legyünk az Istennel való egység és közösség eszközei – Pünkösd vasárnap

Pünkösd ünnepe arra ösztönöz bennünket, hogy az apostolokhoz hasonlóan mi is nyíljunk meg a Szentlélek kiáradása előtt és akkor Ő képes életünket átalakítani, megújítani.

A hitvallásban közvetlenül a Szentlélekbe vetett hitünk megvallása után mondjuk: „Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházat.”

Mély összefüggés van e két hitigazság között, mert a Szentlélek élteti és vezeti az egyházat. A Szentlélek állandó jelenléte és tevékenysége nélkül az egyház életképtelen lenne, és nem tudná megoldani a feltámadott Jézus által rábízott feladatot, hogy menjen és tegye tanítvánnyá minden népet (vö. Mt 28,18).

Az evangelizálás az egyház küldetése; nemcsak egyeseké, hanem minden megkeresztelt emberré, vagyis az enyém, a tiéd, azaz mindannyiunk küldetése. Pál apostol így kiált föl: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16.) Mindannyiunknak kötelessége hirdetni az evangéliumot, és ezt elsősorban az életünkkel kell tennünk! 

Ki az evangelizáció igazi motorja életünkben és az egyházban? Szent VI. Pál világosan megmondja: „Ma éppen úgy, mint az egyház kezdetén Ő, a Szentlélek tevékenykedik az evangélium minden hirdetőjében, aki engedi, hogy birtokába vegye és vezérelje. A Szentlélek sugalmazza azokat a szavakat, amelyeket az ember magától nem tudna megtalálni, s ugyanakkor a hallgató lelkét is felkészíti, hogy nyitott legyen az örömhír és a hirdetett ország befogadására”. 

Az evangelizációhoz tehát félelem nélkül ki kell tárulnunk a Szentlélek előtt, bármit kér tőlünk, és bárhová vezérel. Bízzunk benne! Ő képessé tesz arra, hogy megéljük hitünket, tanúságot tegyünk róla, és megvilágosítja azok szívét, akikkel találkozunk. Ez a pünkösd nagy tapasztalata: az utolsó vacsora termében a Máriával együtt imádkozó apostoloknak „szétoszló lángnyelvek jelentek meg, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket” (ApCsel 2,3–4). 

Miután leszállott az apostolokra, a Szentlélek kivitte őket a teremből, ahová félelmükben bezárkóztak, kivitte őket önmagukból, és „Isten nagy tettei”-nek hirdetőivé és tanúivá formálta át őket (2,11). Ezt a Szentlélek által létrehozott átalakulást tapasztalta „az ég alatt minden népből jött” sokaság, akik összefutottak arra a helyre (2,5), mert az apostolok beszédét mindenki a saját anyanyelvén hallotta (2,6).

Ez volt az evangélium hirdetését éltető és vezérlő Szentlélek tevékenységének első nagy hatása: az egység, a közösség. 

A bibliai elbeszélés szerint Bábelben kezdődött a nyelvzavar és a népek szétszóródása, az emberi gőg és büszkeség következménye, mert az ember a saját erejével, Isten nélkül akart építeni „várost és égig érő tornyot” (Ter 11,4). Pünkösdkor ennek a megoszlásnak lett vége. Nincs többé istenellenes gőg, sem egymással szembeni elzárkózás, hanem kitárulás van Isten felé, az emberek kilépnek magukból, hogy hirdessék Isten igéjét: új nyelv szólal meg, a Szentlélek által a szívekbe árasztott szeretet nyelve (Róm 5,5); ezt a nyelvet mindenki megértheti, s amit megértettek, azt minden kultúrában és minden életállapotban meg lehet valósítani. 

A Szentlélek nyelve, az evangélium nyelve a közösség nyelve, amely arra hív, hogy emelkedjünk felül az elzárkózáson és közömbösségen, a megoszlásokon és szembenállásokon.

Mindegyikünknek fel kellene tennie magának a kérdést: engedem-e, hogy a Szentlélek vezessen, hogy az életem és hívő tanúságtételem az egységről és a közösségről szóljon? Az evangéliumot, a megbékélés és a szeretet szavait viszem-e abba a környezetbe, amelyben élek? 

Olykor úgy tűnik, ma is megismétlődik az, ami Bábelben történt: megoszlások, értetlenségek, versengések, irigységek, önzések. 

Én mit teszek a saját életemben? Egységet teremtek-e magam körül? Vagy megoszlást támasztok fölösleges fecsegésemmel, pletyka beszédemmel, rosszindulatú kritikámmal, irigységemmel? Mit teszek? Gondolkodjunk el ezen! 

Az evangéliumot hirdetni azt jelenti, hogy elsőként mi valósítjuk meg a kiengesztelődést, a megbocsátást, a békét, az egységet és szeretetet, amelyeket a Szentlelket ajándékoz nekünk. Emlékezzünk Jézus szavára: „Arról fogják megismerni, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel lesztek egymás iránt” (Jn 13,34–35). 

Egy másik mozzanat: pünkösd napján Péter, betelve Szentlélekkel, felállt „a tizeneggyel”, és „hangos szóval” (ApCsel 2,14), „bátran” (2,29) hirdette Jézus örömhírét, aki életét adta üdvösségünkért, s akit Isten feltámasztott a halálból. Íme, a Szentlélek tevékenységének egy újabb hatása: a bátorság, amellyel Jézus evangéliumának újdonságát hirdetjük mindenkinek, bátran, fennhangon, mindig és mindenütt.

Ez történik ma is az egyház által és mindegyikünk által: a pünkösd tüzéből, a Szentlélek tevékenységéből a küldetésnek mindig új energiái fakadnak, új utak nyílnak az üdvösség üzenetének hirdetésére, új bátorság fakad az evangelizációhoz. Soha ne zárkózzunk el ezen isteni tevékenység elől! Alázattal és bátran éljük meg az evangéliumot! Tanúskodjunk arról az újdonságról, reményről és örömről, amelyet az Úr hoz az életünkbe. Érezzük „az evangélium hirdetésének édes és erősítő örömét” (Evangelii nuntiandi, 80.). Mert az evangelizáció, Jézus hirdetése örömmel tölt el; ezzel szemben az önzés elkeserít, elszomorít, a mélybe húz; az evangelizáció viszont felemel, megnyit, mások felé indít. 

Egy harmadik mozzanatot is ki szeretnék emelni az első pünkösdi eseményekből, de ez különösen is fontos: mégpedig az, hogy az új evangelizációnak, az evangéliumot hirdető egyháznak mindig az imádságból kell kiindulnia: kérni kell, mint az apostolok az utolsó vacsora termében, a Szentlélek tüzét. Csak az Istennel való intenzív, bensőséges hívő kapcsolat teszi lehetővé, hogy kilépjünk zárkózottságunkból és bátran hirdessük az evangéliumot. Imádság nélkül a tevékenységünk üressé válik; igehirdetésünknek nincs lelke, ha a Szentlélek nem élteti. 

XVI. Benedek pápa szava szerint az egyház „ma különösen érzi a Szentlélek szelét, aki segít, és mutatja nekünk a helyes utat; így új lelkesedéssel indulunk útnak és adunk hálát az Úrnak”. 

Újítsuk meg minden nap a Szentlélek tevékenységébe vetett bizalmunkat, azt a bizalmat, hogy bennünk tevékenykedik, bennünk lakik, táplálja bennünk az apostoli buzgóságot, békét és örömet ajándékoz nekünk. Engedjük, hogy vezessen! Legyünk imádkozó férfiak és nők, akik bátran tanúskodnak az evangélium mellett! Így legyünk az Istennel való egység és közösség eszközei a mai világban. Ámen.

A Szentlélek ajándékainak csírái bennünk élnek - Pünkösd vasárnapja

Ha az Egyház nagyjainak, szentjeinek életét olvassuk, megdöbbenünk. Micsoda emberfeletti hit, erő, bölcsesség, derű sugárzik ezekből az emberekből. 

Sok szentről tudunk, akinek bölcsessége ámulatba ejtette a világot. Gondolhatunk a Ferenc-rend alapítójára Szent Ferenc atyánkra, kortársára a Domonkos-rend alapítójára, Szent Domonkosra, Páduai Szent Antalra, akiknek szavát tízezrek és tízezrek hallgatták. Mások a lélek megítélésének bölcsességével rendelkeztek, mint az egyszerű arsi plébános, Vianney Szent János vagy Szent Pió atya, akiknek gyóntatószékét ezrek és ezrek keresték fel. Mások a világi ügyekben tanúsítottak olyan éleslátást, hogy fejedelmek és pápák fordultak hozzájuk tanácsért, mint az alig 33 évet élt egyszerű olasz lányhoz, Sienai Szent Katalinhoz vagy a tíz gyermekes családapához, Flüei Szent Miklóshoz, aki életének utolsó 19 évét remeteségben töltötte és Svájc egyik védőszentje lett. 

Más szentekben a rendkívüli erőt csodáljuk meg. Az erőt, amely által minden viszontagsággal dacolva képesek voltak hirdetni Isten igéjét, mint Szent Pál apostol, Kapisztrán Szent János ferences atya, aki a törökverő Hunyadi társa volt, vagy a hűséget, amellyel szolgálták a beteg és elesett embertársaikat. Csodáljuk a kitartást, amellyel ellen tudtak állni a világ, a pénz, a test minden csábításának. Erre a legtöbb szent élete példa lehet. Csodáljuk a bátorságot, amellyel a vértanúk - köztük nők és gyermekek is - vállalták a kínhalált, napjainkban is.
Ismét más szentekben a mély hit, a jámborság és istenszeretet ragad meg bennünket. Szívük szinte izzott. Minden tettüket áthatotta ez az érzés, s ezt nem volt képes csökkenteni sem a szenvedés, sem a világ vonzása, sem saját hibáik érzése. Ezt látjuk Kis Szent Teréz, Assisi Szent Ferenc és sok más szent életében.
És sóvárgással halljuk-olvassuk, hogy az a hit, béke, öröm, derű, türelem, szelídség, ami ezekből a szentekből sugárzott, tévelygő és reményvesztett emberek százait, ezreit vezette el Istenhez.

De a szentek élete akkor válik igazán izgalmassá számunkra, ha megtudjuk, hogy ezek az emberek kezdetben általában épp oly botladozó, hétköznapi emberek voltak, mint mi. Szent Pál egyházüldözőnek indult, és sok-sok hibával kellett küzdenie. A Jezsuita rend alapítója, Szent Ignác, akárcsak Szent Ferenc atyánk fiatalkorában a hiúság, a szórakozás, a világi becsvágy rabja volt. Voltak hősök és vértanúk, akik előzőleg éppúgy megtagadták Krisztust, mint Péter, a főapostol. És sok szent, aki az istenszeretet legmagasabb fokára jutott, korábban ismerte a gyengeséget, a tunyaságot: - még a “nagy” Szent Teréz is.
Hogyan váltak ezek a gyenge, botladozó, olykor kis tehetségű emberek erőssé, állhatatossá, bölccsé, hőssé?
S ha ők gyengeségük ellenére felülmúlták önmagukat, akkor bizonyára mi is képesek volnánk követni őket! De hogyan? Pál apostol azt mondja, hogy „Mindezt a Lélek műveli...” (1 Kor 12,11).

Hogyan lesz a gyönge emberből szent? – „Gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek” - mondja Szent Pál (Róm 8,26). Ő adhat emberfeletti erőt a szenteknek és nekünk is.
Aki eltelik Szentlélekkel, abban a Szentlélek él, Ő a forrása az isteni erőnek, jámborságnak, értelemnek, bölcsességnek. - Úgy szoktuk mondani, hogy ezek a “Szentlélek ajándékai”. A Szentírás, illetve az egyházi hagyomány hét ajándékról beszél. Ezek: a bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, jámborság, istenfélelem (Iz 11,2).
Ki és mikor kapja meg ezeket az “ajándékokat”? A Szentlélek ajándékait akkor kapjuk meg, amikor részesülünk a Szentlélekben, az isteni életben. Tehát ezeket megkapjuk már a kereszteléskor, majd teljesebb módon a bérmálásban. Azonban sajnos a gyengeségeink, a hibáink, bűneink és a sok szeretethiány nem engedik eléggé “szóhoz jutni” a Szentlelket bennünk. Az isteni élet és a Lélek ajándékai valamiképpen a “csíra” állapotában vannak lelkünkben, és amikor alkalmassá válik az idő, amikor lehetővé tesszük, amikor lelkünket kellőképpen előkészítjük, akkor a csira állapotában lévő ajándékok kibontakoznak, szárba szökkennek és termést hoznak.
Valahogy mindezt úgy képzelhetjük el, mint a különböző magokat, amiket a tavasszal a földbe vetettünk, és a szárazság miatt sokáig ott lappangtak, a sötétben várakoztak, míg meg nem jött az áldásos eső, csak ennek segítségével és a nap melegével tudtak kicsirázni és szárba szökkeni. Igaz volt, ami elpusztult, amit újra kellett vetni…

Miközben tehát a Lélek működésére várunk, cselekednünk is kell. Jézus útmutatásainak, tanításának, a Lélek indításainak megfelelően. Ha kitartóan tesszük Isten akaratát, s így egyre jobban átadjuk életünket a Szentléleknek, akkor Ő mindjobban átveszi lelkünk vezetését. Ilyenkor kezdenek rendkívüli erővel jelentkezni az Ő “ajándékai” - amelyeket a szentek életében annyira csodálunk.
A csónakban ülőnek kitartóan eveznie kell, illetve készen kell tartania a vitorlát, hogy a szél - amikor Isten alkalmasnak találja a lelket - belekaphasson. S akkor a csónak úgy kezd repülni, ahogyan semmilyen emberi erő nem volna képes előre vinni azt.
A Szentlélek általában „megelőlegezi” ajándékait. - Különösen lelki életünk kezdetén tapasztaljuk gyakran, hogy felizzik bennünk Isten szeretete. Érezzük az ima, a Szentírás, az Eucharisztia, a jézusi közösség “ízét”. Máskor nem ismert lelki erőt tapasztalunk magunkon, vagy nagy világosságot a hit dolgainak tanulmányozása közben. Mindez a Szentlélektől származik. Ő él bennünk és érdemünket messze felülmúlóan érezteti jelenlétét, ajándékait. Azért teszi ezt, hogy megtudjuk, milyen az, amikor Jézusban és a Szentlélek vezetése alatt él valaki.

Egy idő után azonban érezzük, sötétben maradtunk, elállt a Szél. Az ajándékokat nem tapasztaljuk már. Ez azért történik, mert meg kell tanulnunk jézusi módon cselekedni (evezni). - Ha ilyenkor elindulunk s kitartunk a jézusi élet útján, akkor Ő egyre jobban kinyilatkoztatja magát nekünk: a Szentlélek mindinkább átveszi lelkünk irányítását és részesít ajándékaiban.
Szent Pál apostol arról ír a mai szentleckében, hogy ahol “szóhoz engedik jutni” a Lelket, ott jelenléte gyümölcsöket terem az emberben: „A Lélek gyümölcsei: a szeretet, öröm, béke, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság” (Gal 5,22).

A Lélek gyümölcsei is két fokozatban jelentkezhetnek.
E gyümölcsök “érett” formában - azaz állandóan és töretlenül - a lelkileg érett emberek életében vannak jelen. Ez a szentek “illata”: Az életükből folytonosan sugárzó szeretet, öröm, béke, türelem, szelídség, jóság, hűség árad. A Szentlélek ezeket a gyümölcsöket akarja megteremni a mi életünkben is, ha engedjük és közreműködünk vele. A Szentlélek a gyümölcsöket is “előlegezi”. Az Istennel való első találkozás, a Krisztus-követés első lépései is új örömmel, békével, szeretettel töltenek el bennünket. De ennek az örömnek, békének még állandósulnia kell bennünk.

Gyakran előfordul, hogy az Istenben, a szeretetben való élet első öröme után egyszer csak elhomályosul körülöttünk minden, s újra nehezünkre esik tenni a jót. Ha azonban ezt a fájdalmat szeretettel, a szenvedő Jézussal egyesülten fogadjuk, akkor ebben új módon találhatjuk meg Jézust és az örömöt. S ezen az úton járva egyre alkalmasabbá válunk, hogy a Szentlélek állandósítsa bennünk ajándékait és gyümölcseit.

„Örvendjetek az Úrban... jóságtokat ismerje meg mindenki” (Fil 4,4).
Amikor Mózes lejött a Sínai hegyről, ahol a szövetségkötés alkalmával, az Úrral találkozott „fénylett az arca”(Kiv 34,29), Izrael fiainak Isten fényét, jelenlétét sugározta. Hasonlóan fénylett az arca és izzott a szíve az apostoloknak pünkösdkor, amikor a nép elé álltak. S fénylett az arca sok szentnek, például Istvánnak, az első vértanúnak a megkövezéskor. Környezetük Isten jelenlétét sejtette meg általuk.
A Szentlélek bennünket is Krisztus tanúivá, Istent-sugárzóvá akar tenni. Épen ezért a mai nap, Pünkösd ünnepe súlyos kihívás a mi számunkra. A Szentlélek ajándékai csírájukban ott vannak a mi lelkünkben is. Mi válhatna belőlünk, s környezetünkből, ha mindaz kibontakozhatna, ami bennünk van?! S ha közben megjelennének életünkben a Szentlélek gyümölcsei: az állandó szeretet, öröm, békesség, türelem, megbocsátás?!

Mit kell tennünk? Először is várjuk, akarjuk, hívjuk a Szentlelket, hogy betöltse szívünket, lelkünket és elárassza az Ő isteni ajándékaival!
Másodszor pedig cselekedjünk! – Törekedjünk megismerni és megvalósítani Isten akaratát, a kicsi dolgokban is épp oly hűségesen, mint a nagy dolgokban, a hétköznapokban is épp úgy, mint a vasárnapokon és ünnepnapokon! (Lk 16,10)

Mosta Pünkösd hetében különösen figyeljünk az örömre!
A Szentlélek gyümölcse ez, de nekünk is közre kell működnünk, tennünk kell annak érdekében, hogy megjelenhessen az életünkben és családjaink, közösségeink életében. Örüljünk, mert Isten kegyelme bontakozni akar bennünk és általunk a világban! És szerezzünk örömet másoknak: ajándékozzunk örömet a környezetünknek, attól függetlenül, hogy mi mit kapunk cserében! Ezzel az örömmel tegyünk tanúságot Róla mások előtt!

Pünkösd hete után folytassuk a Szentlélek többi gyümölcsével: a szeretettel, majd a béke, a türelem, a kedvesség, a jóság, a hűség, a szelídség, a szerénység, az önmegtartóztatás, a tisztaság gyakorlásával. S ha a végére jutottunk, akkor kezdjük újból, mert csak így lesz szebb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb a saját életünk, családjaink és közösségeink élete. 

A Szentlélek ajándékainak csírái bennünk élnek, miként meg voltak a szentekben is. A szentekhez hasonlóan működjünk közre mi is velük, annak érdekében, hogy a mindennapjainkban kibontakozhassanak, és bőséges gyümölcsöt teremhessenek lelkünk üdvére, embertársaink javára és Isten dicsőségére. Ámen.

„Hiszel-e a Szentlélekben, Urunkban és Éltetőnkben?”- Pünkösd vasárnap - hanganyag

Életvitelünket, magatartásunkat, mindennapjainkat szem előtt tartva, vajon nem kellene-e megkérdőjeleznünk a hitünket, hitünk őszinteségét, valódiságát, életképességét?
Tudom és tapasztaltam már, hogy nagyon kényes kérdés ez, hiszen minden templomba járó, minden megkeresztelt keresztény ember, aki anyakönyvi kivonattal tudja igazolni vallási hovatartozását, meg van győződve arról, hogy jó keresztény, jó katolikus, jó hívő ember… de vajon az életvitelünk, az emberekkel való kapcsolatunk is erről tanúskodik?