vasárnap, október 23, 2022

Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan – Missziós vasárnap.

A Katolikus Egyház 1926 óta minden évben október harmadik vasárnapján tartja a misszió világnapját. Templomainkban a missziókért és a hithirdetőkért imádkozunk ezen a vasárnapon, az összegyűlt perselypénzt pedig az evangelizáció javára fordítják. 

Az egyetemes egyház – a nyugalomba vonult Benedek pápa szavaival élve – a „Szentlélek sugallatára tudatában van annak, hogy Jézus munkájának folytatására hivatott; arra, hogy hirdesse Isten országának örömhírét, ami az igazságosság és béke és öröm a Szentlélekben” (2011. október 18. missziós vasárnap). Így minden keresztény, aki az Egyház tagja, egyben misszionárius is, és nem vonhatja ki magát e küldetés alól, függetlenül attól, hogy Európában, vagy bárhol él e nagy világon. Erdő Péter bíboros szerint: „A még és a már összeér, régi keresztény területeken kell újra missziót folytatni. Lépjünk párbeszédre a körülöttünk élő, Krisztustól távol lévő embertársainkkal”. Így a misszió nemcsak az erre „specializáltak”, kiképzettek feladata, hanem minden megkeresztelt hívőé, a miénk is. 

Ugyanis az Egyház természeténél fogva missziós. Nem tarthatjuk meg magunknak az örök élet igéit, amelyeket Jézus Krisztussal való találkozásunkban kaptunk: azok mindenkihez szólnak. Ezért a misszió az a műhely, ahol mindenkinek helye van, mert „aki befogadja Krisztust testének és vérének valóságában, az nem tarthatja meg ezt az ajándékot önmagának, hanem általa arra kap ösztönzést, hogy az Evangélium iránti bátor tanúságtétellel megossza azt másokkal” (Benedek pápa, 2005. október 23. missziós vasárnap). Valóban, semmi sem szebb annál, minthogy ismerjük, és másokkal is megismertetjük Krisztust. 

De igazából mit jelent a misszió szó maga és milyen feladatokat takar? A misszió szó megbízatást, küldetést, hittérítést jelent. Mivel Jézus az Atya küldötte (Jn 20,21), tőle megtanulhatjuk, mit jelent a misszió, és hogyan lehet teljesíteni ezt a feladatot a világban. Azonban Jézus nemcsak példát mutatott, hanem missziós parancsot is adott, mely minden hívő emberhez szól és mindannyiunkat kötelez valamilyen formában. 

Szent Márk evangéliumában ezt olvashatjuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek”(Mk 16, 15). Szent Máté evangéliuma pedig azzal fejeződik be, hogy: „Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”(Mt 28,18-20). 

Az apostolok komolyan vették a missziós parancsot, s vállalva minden fáradságot és áldozatot, életüket sem kímélve, hirdették az evangéliumot minden népnek, ahová csak eljutottak. Pál apostol szintén, megtérése után az egész életét a missziónak szentelte, és szó szerint az akkori ismert világ határáig jutott el.

Számára egyértelmű volt a misszió: Jézus Krisztust hirdetni, aki az Atya küldöttje – a fölkent próféta, Krisztus a Messiás, a megfeszített, aki föltámadt, és aki által van bűnbocsánat. Ő megértette, hogy semmi sem teszi az embert tökéletessé Isten előtt, csak az, hogy Krisztusban él. Pál mindent megtett azért, hogy minden nép hallhassa ezt az örömhírt, és minden egyes ember megigazulttá válhasson Jézusban. 

Az apostolok a misszió fontosságának tudatát megpróbálták a tanítványok szívébe is belevésni. Ennek példájával találkozunk a múlt vasárnapi szentleckében, amikor Pál Timóteusnak, az ő tanítványának a következőket írja: „Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel”(2Tim 4,1-2).

Ez a misszió lényege, és a feladat az, hogy ne csak az evangélium hallgatóivá tegye az embert, hanem annak befogadására és megélésére vezesse a Krisztusban hívőket. 

A Szentatya, Ferenc pápa mondotta, hogy „az Úr minden nap hív, hogy kövessük őt bátran és hűséggel. Ő hatalmas ajándékká tett bennünket, amikor tanítványul választott, és amikor arra küld minket, hogy örömmel hirdessük Őt, a Föltámadottat. Azonban azt kéri tőlünk, hogy ezt szóval és mindennapi életünk tanúságával tegyük… mert az ember nem hirdetheti Jézus örömhírét élete kézzelfogható tanúsága nélkül” – mondja a Szentatya, majd hozzáteszi – „azoknak, akik hallgatnak és figyelnek bennünket, tetteinkben is meg kell látniuk Istennek azt a dicsőítését, amit ajkunkról hallanak”. 

Éppen ezért a misszió az életre és az üdvösségre irányuló szolgálat, amelynek keretében a cél az Isten Országának megvalósítása. Így a misszió a szegények, a jogfosztottak és a kiközösítettek oldalán állást, az emberi méltóság és az eszerinti élet iránti elkötelezettséget jelenti, legyen szó akár az öreg Európáról, amely kezd megfeledkezni keresztény gyökereiről, vagy a távoli földrészekről. 

Ezért mondja a Szentatya: „Olyan nagy szükség van arra, hogy elvigyük mindenhová az irgalmas és szeretetben gazdag Jézus élő jelenlétét! ...” Hitünk gyakorlásában nem elégedhetünk meg néhány elhadart imával, egy vasárnapi misével, amelyen szórakozottan veszünk részt, vagy néhány karitatív gesztussal. (2013 – Nagyszerda, Általános kihallgatás). Az élő Jézus jelenlétét kell életvitelünk: szavaink és cselekedeteink által megtapasztalhatóvá tennünk a környezetünkben. De ne feledjük, senki sem adhatja azt, amivel nem rendelkezik. Ha Jézus nem élő valóság a mi számunkra, ha nem az Ő jelenlétében éljük napjainkat, akkor nem is tudunk hitelesen tanúskodni róla a világban, akkor úgy járunk, mint a farizeus a mai evangéliumi szakaszban, akit elmarasztalt a Mester, álszent imája és hamis magatartása miatt.

A keresztény misszió célja, hogy a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatra vezessen. Hozzá, aki az Isten szeretetének végső Szentsége a világban. Ezért a Jézushoz való csatlakozás a szegények, betegek és elutasítottak felé éppen olyan fontos, mint a hitoktatás és a szentségek megünneplése. Sőt: ahol a hitoktatás és a szentségek ünneplése nem vezet el a Jézushoz való csatlakozáshoz – nem tesz tanítvánnyá – ott mindez hiábavaló cselekedet marad.

Ezek után, mit jelent ma misszionáriusnak lenni? – kérdezhetné valaki. A kérdésre, a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa szavaival válaszolhatunk: „Misszionáriusnak lenni annyit jelent, mint szeretni Istent teljes szívünkből, ha szükséges, egészen addig, hogy meghalunk érte. Misszionáriusnak lenni annyit jelent, hogy az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan mi is lehajolunk minden szükséget szenvedőhöz, különösen a legszegényebbekhez és a legnyomorultabb körülmények között élőkhöz”(2006. Missziós vasárnapi üzenete). 

Azt hiszem, így már világosabbá válik, hogy az egyetemes Egyház missziós együttműködésének tevékenységével „az evangélium hirdetése a felebarát segítésének, a legszegényebbek iránti igazságosságnak is eszközévé is válik, oktatási lehetőséget jelent a legeldugottabb falvakban, orvosi ellátást a legtávolabbi helyeken, felszabadítást a nyomor alól, a kitaszítottak helyzetének helyreállítását, támogatást a népek fejlődéséhez, az etnikai megosztottság legyőzését, az élet tiszteletét annak minden szakaszában”(2012. Missziós vasárnapi üzenet). 

„Mit jelent ma misszionáriusnak lenni? A kérdésre az egyik jezsuita atya (André Gagnon) így válaszol: „Misszionáriusnak lenni ma mindenekelőtt a találkozást jelenti Krisztussal. Vele, akit nem a levegőben, vagy valahol máshol találhatunk meg, hanem az emberekben, akikkel találkozunk, és akikben benne él Krisztus.” 

Másvalaki szerint (Vito Del Prete): „Ma olyan kultúrában élünk, amely az erőszak és elnyomás kultúrája. Az, hogy Krisztus küld minket, azt jelenti, hogy Krisztus országát elvisszük, az Örömhír magjait elvetjük ebben a kultúrában. Mégpedig azért, hogy egy új kultúrát hozzunk létre, az Örömhír kultúráját. Misszionáriusnak lenni azt jelenti, hogy szolgálatára vagyunk az emberiségnek, hogy Krisztusban elvisszük hozzájuk Isten természetfelettiségét, hogy létrejöjjön egy újfajta emberiség, amely igazán önmagára talál. Ez az, amiről a misszionáriuság szól: elmenni az emberek közé és elvinni Krisztus szeretetét nekik.” 

Mind ez szép és jó, mondhatná valaki, de hogyan kapcsolódhat be a missziós munkába az, akinek fizikai erőnléte megfogyatkozott, akár az idős kor vagy betegség miatt, illetve az, akinek gondoskodnia kell családjáról, el kell látnia hivatásból eredő feladatait…

Mindenekelőtt le kell szögeznünk azt, hogy a misszió, az evangelizáció munkájából senki sincs kizárva, mivel az emberi tényező mellett, annak van anyagi és kegyelmi tényezője is. Vagyis a missziók művét ezen a vasárnapon támogathatom pénzbeli adományommal is. Ugyanakkor, akinek nem nyílik alkalma a külső apostolkodásra, az felelősség tudattal és lelkiismeretesen végezze hivatásából eredő feladatait és ajánlja fel a missziókban aktívan résztvevőkért, vagy hálásan fogadja a szenvedést, mely lehetővé teszi, hogy kiegészítse testében azt, ami Krisztus szenvedéseiből hiányzik, ahogy fogalmaz Pál apostol (Kol 1,24).

Az áldozathozatalban örök szép példa marad Lisieux-i Kis Szent Teréz, a missziók védőszentje Xavéri Szent Ferenc mellett. Ez a mindössze 25 évet élt francia karmelita apáca soha nem járt idegen, missziós országban – jóformán még a kolostort sem hagyta el, bár nagyon szeretett volna hithirdető lenni. De e helyett imádkozott, és szenvedett a missziókért. Szent Teréz súlyos tüdőbajban szenvedett. Engedelmességből a halálos betegség fáradságával is sétált. Elmondta, hogy az ad neki erőt a sétáláshoz, hogy felajánlja ezt a szenvedését egy misszionáriusért, aki talán éppen nagyon ki van fáradva, a fárasztó missziós útja miatt. Máskor drága orvosságokat kellett bevennie, amelyekről tudta, hogy teljesen feleslegesek, hiszen a tüdőbaja gyógyíthatatlan. De azokra a misszionáriusokra gondolt, akiknek sem idejük, sem pénzük nincs arra, hogy magukat gyógyíttassák, és őértük bevette a gyógyszert. Vagy amikor lázas betegségében szomjúság gyötörte, ezt is felajánlotta a missziók ügyéért. Teréz kis dolgokban mutatta meg szeretetét Isten, és az Ő ügye iránt. 

A pénzadományon kívül, amit a kitett kosárba helyezhetünk a külföldi ferences missziók támogatására, mi is mutassuk ki szeretetünket Isten eme fontos ügye iránt, akár azzal, hogy valamilyen formában bekapcsolódunk az Egyház evangelizációs, missziós tevékenységébe, akár a becsülettel végzett munkánk, vagy a türelemmel viselt betegség, idős kor vagy szenvedés felajánlásával. Ámen.

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: Évközi 30. vasárnap

Ma a
missziók javára gyűjtünk az egyházmegyében, mi ferencesek az e napi perselyezést a ferences missziók támogatására fordítjuk. Isten fizesse adományukat.  

A plébánia templom búcsús szentmiséje a napján, október 28-án, pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik

Kérjük, a kedves híveket, hogy akinek nincs állandó munkahelye és egészsége engedi vegyen részt a plébánia védőszentjeinek ünnepi szentmiséjén. Bár vakáció van, de azért az iskolásokat is biztatjuk arra, hogy jöjjenek a búcsús szentmisére. A szentmise ünnepi szónoka és főcelebránsa Sebestyén Albert testvér, Dés-i házfőnök és plébános lesz.

Az iskolások vakációja miatt szünetelnek a plébániai hittanórák és bérmálkozási felkészítők is.

A jövő vasárnappal veszi kezdetét a téli időszámitás, azaz óra átállítás lesz.

Szentmisék sorrendje okt. 23 és 30 között

Dátum

Templom

Szentmise

 

Október 23.

Évközi 30. Vasárnap

Plébánia templom


Ferences templom 

Kurtapatak

De. ½ 10 órától: +Kovács Annamária 6 hónapos

De.11 órától: +Balázs, született Baka Piroska lü 1 évf

Du. ½ 1. órától: Hívekért

Október 24. hétfő

Ferences templom

Reggel ½ 8-tól

Október 25. kedd

Ferences templom

Reggel ½ 8-tól

Október 26. szerda

Ferences templom

Reggel ½ 8-tól

Október 27. csütörtök

Ferences templom

Du. ½ 6-tól rózsafüzér és 6 órától szentmise a Sándor család halottjaiért

Október 28. péntek

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepe

 

A plébánia templom búcsúja

 

Az ünnepi szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik

Október 29. szombat

 

Ferences templom

Reggel ½ 8-tól a Sándor család élő tagjaiért

Október 30.

 

Évközi 31. vasárnap

Plébánia templom

Ferences templom

Kurtapatakon

De. ½10 órától: +Tankó József lü. 1. évf.

De.11 órától: Hívekért

Du. ½ 1. órától: szándékra

  

szerda, október 19, 2022

Giorgia Meloni, World Congress of Families - Családok világ kongresszusa

 

Köszönöm – Imre atya írása

Köszönöm azt a képességet, 

amellyel mindig megérzed, ha gond gyötör 

vagy problémáim miatt alvatlan éjszakáim vannak.


Köszönöm, hogy akkor is kitartasz mellettem, 

amikor megrekedtem a kátyúban.

Köszönöm azt az alázatot, amellyel leereszkedsz hozzám

arra a szintre, amelyre éppen lezuhantam.

Köszönöm azt a sok konok, szeretetteljes nógatást,

amellyel engem felemelni igyekszel.


Köszönöm azt a nagy tapintatot, 

amellyel azt az érzést kelted bennem, 

hogy  ilyenkor sem vagy felsőbbrendűbb, mint én.


Köszönöm, hogy nem megoldásokat javasolsz, 

hanem erőt adsz ahhoz, hogy én keressem 

meg a legjobbat a talpraálláshoz.


Köszönöm, hogy hűségedre minden körülmények között számíthatok, 

és akkor sem húzódsz el tőlem ha nem minden úgy megy, 

ahogyan kellene vagy szeretnéd.


Köszönöm, hogy általad mindig újra és újra

remélhetek és bízhatok – a magamra találásban.


2022. október 18.

Imre atya

A kép forrás linkje:  https://ingyen-hatterkep.hu/ket-szal-kamillavirag-hatterkep-43085.shtml 

hétfő, október 10, 2022

A Romkat.ro, az Erdélyi Mária Rádió és portálunk szerkesztőségének képviselői beszélgetnek a ferences lelkiségről

 A Romkat.ro, az Erdélyi Mária Rádió és portálunk szerkesztőségének képviselői beszélgetnek a ferences lelkiségről, az ahhoz való kapcsolódásukról és a tematikus hónapra kitűzött célokról

Pax et bonum!
Felső sorban, balról: Csiki Amanda (hittan.ro) hittantanár, katekétikai referens, Nagyvárad; Ozsváth Judit (hittan.ro) egyetemi oktató, Kolozsvár; Szilveszter testvér templomigazgató, Esztelnek.
Alsó sorban, balról: Bodó Márta (Romkat.ro) felelős szerkesztő, Kolozsvár; Benedek Ramóna (hittan.ro) hittantanár, módszertani felelős, Nagyvárad; Ferencz Emese (Erdélyi Mária Rádió) szerkesztő, Kolozsvár.

vasárnap, október 09, 2022

Keresem az Utam - hivatástisztázó hétvége Esztelnek - 2022. okt. 21 és 23 között

Keresem az Utam – hivatástisztázó hétvége

Talán első hallásra nem tudsz mit kezdeni azzal, hogy hivatástisztázó hétvége. Mi lesz ott, kinek is kell az? Részt vegyek-e rajta?

Meg vagyunk győződve arról, hogy mindegyikünknek van egy ajándékba kapott hivatása, amit ha felismer és válaszol rá, akkor biztos kiteljesedik az élete és megtalálja az igazi öröm forrását.

Ebben szeretne segíteni ez a hétvége. Hiszen van, aki még nem tudja merre is kellene haladnia: alapítson családot, szentelje életét Istennek (papként, szerzetes, szerzetesnőként)?

Ugyanakkor van, aki nagyon is tudja hová hívja a szíve, de még nem biztos, hogy eljött-e az ideje, hogy most lépjen vagy később. Talán ott motoszkál benned a kérdés: fel vagyok-e eléggé készülve a válaszra, tudok-e felelősséget vállalni másért?

*És még egy nagyon-nagyon fontos dolog: ezen keresés ideje alatt alkalom lesz egy új módon megismerkedni Istennel, evangéliumával és önmagaddal.

Figyelem! Jöhet az is, aki már volt ;) Aki már volt ezen a hétvégén, de úgy gondolja, hogy rég volt az és szeretné újra átimádkozni a hallottakat, most ő is csatlakozhat. 

Helyszín:

Esztelnek – Ferences Kolostor Időpont: Október 21-23.

További részletek és jelentkezés: www.ferencesprogramok.ro

frtibi@gmail.com / 0746774701

hétfő, október 03, 2022

Zarándokok az Esztelneki Madonnánál

Az esztelneki ferences kolostor-templom részére, az atyák kérésére, egy gyalogos huszár katona az ölében tartó kis Jézust ábrázoló Mária szobrot faragott. Ezt a szobrot 1750-ben helyezték el a templomba ünnepélyes keretek között és „nagy néptömeg részvétele mellett” – Jegyzi meg az esztelneki P. Veres Lajos ofm rendtörténeti írónk. Majd így folytatja korabeli beszámolóját: „A nép már azelőtt is áhítatos buzgósággal gyűlt egybe a kolostorba. De ettől kezdve annyira megnövekedett buzgósága, hogy minden hónap első vasárnapján — mely a buzgó harmadik rendieké (Ferences Világi Rendieké) volt — a Kolostor lelkiatyái alig-alig tudták őket meggyóntatni… a három székely széknek hívő népe nagy távolságokból is ide vonzódik.”
E Mária tiszteletnek állta útját, illetve a zarándokok elmaradását eredményezte az 1921-es tűzvész, karácsony előtt két éjszakával, aminek köszönhetően elégett a kolostor és a templom szinte minden éghető anyaga. A tűz elől csupán a két helyiségből álló sekrestyében lévő dolgok és a templomban a Gyermek Jézust karján tartó, fából készült Mária szobor menekült meg. Történt mindez annak ellenére, a Domus história szerint, hogy akkora nagy és pusztító volt a tűz, hogy még a harangok is megolvadtak és lefolytak a toronyból. Erről tanúskodik egy kis megolvadt harang darab, ami a kolostor rendtörténeti kiállításában látható.
Sajnos a kolostort és templomot a vállalkozók felelőtlenségének és kapzsiságának, na meg az akkori házfőnök túlzott bizalmának – előre fizetett – köszönhetően nem sikerült újjáépíteni. A hosszas perek és a tarthatatlan helyzet miatt a ferencesek 1930-ban elhagyták Esztelneket, majd csak hat évvel később, 1936-ban tértek vissza Takács Gábor atya vezetésével. Valószínű, hogy a tűzvészből megmenekült, „életben maradt” Mária szobor ez idő tájt kerülhetett Futásfalvára, ahol ma is látható.
A tűzvész 100-ik évfordulója kapcsán merült fel a gondolat, hogy a megmenekült Esztelneki Madonna kegyszobráról másolatot kellene készíttetni. A gondolatból elhatározás született, és az elhatározást tett követte. A szobormásolat elkészítéséhez kértük a hívek támogatását és a Szűzanya tisztelőinek anyagi segítségét. Nemhiába! Sok esztelneki, és sok idegenből származó, jó szándékú és Máriát tisztelő ember anyagi támogatásával életre kelt a gondolat. Demeter József, Marosszentanna-i fafaragó szobrász mesternek köszönhetően az álomból valóság lett: elkészült az Esztelneki Madonna kegyszobrának hiteles másolata.

E szobor ünnepélyes leleplezésére és megáldására, valamint a ferences templomban való elhelyezésére 2022. augusztus 7-én, a 11 órás, szentmise keretében került sor, a híveknek, a közelről és távolról jött vendégeknek, a falú-napokra a testvér településről, Nyíradonyból érkezett küldöttség tagjainak, a világi elöljáróknak, polgármester uraknak, a Konzul Urnak (Csíkszeredából) a jelenlétében.
A támogatok között volt Parajd-i Mária tisztelő is, aki október 1-én több mint húsz társával zarándokolt Esztelnekre, hogy „élőben” is találkozhasson, találkozhassanak az Esztelneki Madonnával, oltalmát, segítséget, égi pártfogását kérve. Mindez egy rendtörténeti, Szent Ferenc atyánkat bemutató, az ő lelkiségéről szóló előadással vette kezdetét, majd a kolostor, a templom megtekintése után a Madonna előtti tisztelgéssel és köszöntésével fejeződött be.
Igaz, hogy sokan látták már az Esztelneki Madonna másolatának szobrát, de a Parajd-i és Nyárádremete-i, illetve környékbeli hívek voltak az elsők, s reményeink szerint nem az utolsók, akik Zarándokokként érkeztek Esztelnekre. Hazaérkezve, visszajelzésük ez volt: 
 „Nagyon szépen köszönjük ezt a felemelő szép napot, nem feledjük sosem.” (D. K., Parajd)


 
 
 
Az Esztelneki Madonna oltalmazza őket s minden Mária tisztelő és jó szándékú embert!


Szilveszter barát

ŐK TIZENKETTEN: Szikora Róbert

A Kongresszus előtti napokban Kuzmányi István állandó diakónus beszélgetett a hírnökökkel. Mesélnek az életükről, munkájukról, szolgálatukról, családjukról… Arról, hogy mi jelent számukra örömet, és mi nehézséget.

 

vasárnap, október 02, 2022

Római Riportok - 2022. október 2.

Székelyföldi napok keretében hegedű és orgona koncert


 

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: Évközi 27. vasárnap

Kedden lesz szent Ferenc atyánk ünnepe. A búcsús szentmise a ferences templomban délelőtt 11 órakor kezdődik, amelynek ünnepi szónoka Asztrik atya, a Csíksomlyói kegytemplom igazgatója lesz. Mindenkit szeretettel hívunk rendünk nagy ünnepére.

Pénteket a megszokott formában meglátogatjuk az elsőpéntekes betegeket, időseket az Oltáriszentséggel.

A jövő évben kerül sor főesperesi kerületünkben a bérmálás szentségének kiszolgáltatására. Az Egyház előírása szerint csak az bérmálkozhat, aki betöltötte a 15-ik életévét, s kellőképpen fölkészült rá és gyakorolja a vallását. A bérmálás szentségének felvétele nem kötelező, de aki bérmálkozni akar, mert hitében és vallásgyakorlatában nagykorúvá vált, annak eleget kell tennie az előírásoknak. Aki most úgy érzi, hogy ennek nem tud, vagy nem akar eleget tenni, mert ettől fontosabb dolgai vannak, az a bérmálkozását elhalaszthatja későbbi évekre, arra az időszakra amikor meggyőződésé szerint fontos és lelki igénye lesz a bérmálás szentségének a felvételére. Akik jövőben szeretnének bérmálkozni, azokat kérjük, hogy a héten csütörtökön, pénteken és szombaton jelentkezzenek a plébánia irodáján, hogy nyilvántartásba vegyük és adjunk egy jelentkezési lapot, amely kitöltésével, valamint a saját és a szüleinek aláírásával vállalja a vasárnapi és ünnepnapi szentmiséken való részvételt és a felkészítőkön való rendszeres jelenlétet. Ezt a jelentkezési lapot az első órára kell majd visszahozni.

A plébániai hittan órák 9-ike után kezdődnek a kolostor hittan termében. Majd hirdetjük az időpontokat.

A székelyföldi napok keretében hegedű és orgona koncertre kerül sor a jövő vasárnap a 11 órás szentmise után a ferences templomban. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. A részleteket a plakáton láthatjuk, olvashatjuk.

 

„Adj nekem igaz hitet...” - Évközi 27. vasárnap

Az apostolok bármerre jártak, bármilyen csodát láttak, mindig a hittel találkoztak, s a Jézus mellett eltöltött évek megtanították őket arra, hogy életük legdrágább kincse a hit. Megtanulták azt is, hogy Jézus követésének, ez az első és legfontosabb feltétele.
A mai evangéliumi szakaszban (Lk 17,5-10) ezért kérik Jézustól, hogy „növelje bennük a hitet!” Itt valami olyat kérnek, amire valóban szükségük van. S végre megértik, hogy a hit nem emberi teljesítmény, hanem Isten ingyenes ajándéka, kegyelme.
Akaraterőnket, tudásunkat, a mesterségekben való jártasságunkat növelhetjük azzal, ha eddzük magunkat, ha gyakorlatokat végzünk. Hitünk növekedése szempontjából sem közömbös, hogy figyelünk-e rá, szembesítjük-e mindennapi tapasztalatainkkal, beállítjuk-e testvéreink hitének eleven kapcsolatrendszerébe. De mégsem ez a legfontosabb: hitünk megmaradását, növekedését elsősorban kérnünk kell nap, mint nap a szívünknél hatalmasabb Istentől.
Ha megpróbáljuk minél gyakrabban tudatosítani önmagunkban, hogy nem vagyunk egyedül, hogy életünk minden pillanatában mellettünk van az Atya, aki teremtett bennünket, Krisztus, aki megváltott minket, és a Szentlélek, aki kész irányítani életünket, ha engedjük, akkor csodálatos történéseknek lehetünk a tanúi. Hiszen Krisztus azt mondta: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek”(Lk 17, 5-6).

Természetesen ezzel nem azt akarja mondani az Úr Jézus, hogy a hitet bűvészmutatványokra vagy a minket körül vevő természet átrendezésére kell felhasználnunk, nem is álmaink minden fáradságot nélkülöző megvalósítására, hanem arra tanít, hogy a belé vetett hit eleve, a legkisebb formájában is felülmúlja az egész teremtett világot, mert ő, akire e hit irányul, nem ebből a világból való, hanem felülről, az Atyától.

Bennünk már megtörtént a csoda, hogy a szederfa tövestül kiszakadt, és gyökeret vert a tengerben, hisz a hit és a keresztség által a régi, kiaszott földben tengődő életünk a létezés végtelen és kimeríthetetlen forrásával, Istennel került kapcsolatba. A csoda, a nagy belső változás a keresztség szentségének felvételével, s még inkább a bérmálás szentségében való részesedéssel végbement bennünk, Isten gyermekei lettünk, de ennek meg is kell hoznia gyümölcseit: a szív tisztaságát, a bűnökkel való szakítást, a kívülről szegény, igénytelen, ám belülről folytonosan gazdagodó életet.

Ha valóban komolyan vennénk Jézus állítását, akkor megtapasztalhatnánk, hogy a hit – mely a világ szemében olyan kis „semmi”, értéktelen, hasonlóan a mustármaghoz – mégis Isten végtelen erejét hordozza.
A hitből Isten nem mindig ad sokat. Nem akarja, hogy „tartalékot” halmozzunk föl belőle, amint a mannából is csak egy napra valót gyűjthettek a pusztában vándorló választott nép fiai. Úgy adja, mint a „mindennapi kenyeret”, annyit, amennyi épp ma szükséges és elegendő. Viszont Jézus állítása szerint, ennek a „mustármagnyi”, kevéske, mára való hitnek is csodatevő hatalma van. Képes átalakítani a világot: körülöttünk s bennünk.

A kicsinyke, egy napra való hit is már elegendő ahhoz, hogy akár csodát tegyünk általa, de annak, elevennek, élőnek, meggyőződésesnek kell lennie, nem lehet csonka, nyomorék, üres hagyomány. Természetesen nem téveszthetjük össze a mustármagnyi hitet, a kicsinyke hitet, a kishitűséggel.

Bizonyára visszaemlékszünk a kenyérszaporítás történetére, amikor az Úr Jézus, késő délután csodálatos módon jóllakatja az őt hallgató nagy tömeget. Majd visszavonul a hegyre imádkozni, és csak éjszaka megy az apostolok után a vízen járva. Ők elkeseredetten eveznek a viharos tavon, hogy átjussanak a túlsó partra, s egyszer csak egy bizonytalan körvonalú alak tűnik föl a vízen, közelükben. Kísértetnek nézik, de kiderül, hogy Jézus az: „Ne féljetek, én vagyok!”- mondja.
Ekkor Péter szól hozzá: „Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen!” – „Jöjj!”(Mt 14,28) Péter kilép a bárkából s elindul a hullámokon Jézus felé. A kemény szélben azonban megretten, mikor már majdnem célhoz ért: egyszerre ráeszmél, milyen képtelen helyzetbe került, hiszen valami olyat tesz, ami az ember számára lehetetlen, s ez a pillanatnyi megrökönyödés elég ahhoz, hogy merülni kezdjen. De fölkiált: „Uram, ments meg!” Jézus közel van, már nyúl is utána: „Te kishitű, miért kételkedtél?”(Mt 14,30-31)

A kishitűséget az evangéliumok többször is emlegetik. A vihar lecsendesítésekor is azzal rója meg Jézus az apostolokat: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” (Mt 8, 26)
Kishitű az, aki alapjában hisz, el is kötelezte magát Jézusnak, de egy-egy váratlan helyzetben mégis elsötétül benne s körülötte minden, s úgy viselkedik, mintha teljesen összeomlott volna hite, mintha nem is volna Isten, akiben bizakodhatnék.
Számunkra nagy tanulság, hogy az imént említett történetben épp Péter, a főapostol mutatkozik kishitűnek. Megretten, süllyedni kezd, de kiált. És Jézus nem rója meg fölösleges vállalkozó kedvéért. Ha rosszallás cseng a szavában, akkor az épp a kishitűsége miatt van.

A hit nem nélkülözheti a megdöbbenés kritikus pillanatait, vagyis azt, amikor a hívő ráeszmél arra, mennyire nem magától értetődő mindaz, amire életét építi, mekkora mélységek vannak a lába alatt.
Olyan világban élünk, amikor a hívők és a nem-hívők karnyújtásnyira élnek egymástól, szív-közelben, nemegyszer közös családi otthonban. Ennek szükségszerű következménye, hogy a hívő a hitetlenség kísértésében él. Naponta számot kell vetnie azzal, hogy hite nem magától értetődő s nem is az egyedüli lehetséges emberi állásfoglalás.
S az életében vannak, lehetnek pillanatok – egy általa nagyon szeretett személy halála, egy súlyos betegség, kiábrándító csalódás a házastársban, jó barátban, egy igazságtalanul ért megbántás –, amikor úgy érzi, kicsúszik lába alól a hit talaja, s nem tartaná becsületesnek kimondani: hiszek, ha nyomban hozzá nem tenné: segíts hitetlenségemen.

Talán épp ezek a nehéz megpróbáltatások tanítanak meg arra, hogy imádkozzunk a hitünkért, ezek óvnak meg attól, hogy hitünk csupán valami tudat alá süllyedt szemléleti forma, hagyomány vagy porosodó muzeális érték legyen.
Talán, épp amikor a tanult s öröklött hit biztonsága megrendül bennünk, akkor van legnagyobb esélyünk arra, hogy Jézushoz kiáltsunk, hogy vele találkozzunk, és személyes, élő hit ébredjen bennünk. Olyan hit, amely mentes minden bizonytalanságtól és habozástól. Olyan hit, amely Isten erejére támaszkodva mindent hisz, mindent remél, mindent mer és a legkeményebb, legsötétebb helyzetekben is kitartó és legyőzhetetlen.

Ne féljünk hát a hitünket körülvevő kérdésektől, s próbára tevő akadályoktól! Csak arra vigyázzunk, hogy a hit és a hitetlenség ütközőterében ne a megszokás, a kényelem szeretet legyen a mérvadó, ne keressünk kibúvót, ne kezdjünk bujkálni a fény elől, amely minden felhőn át lelkiismeretünkig ér. Vigyázzunk, hogy a kiáltás el ne halkuljon bennünk, amellyel Jézust kell szólítanunk – hitünk vándorútjának minden forduló pontján.

Egy keresztény ember gyakran elimádkozza a Hitvallást, a Hiszekegyet. Ebben szavával megvallja, hogy hisz a Szentháromságos Egy Isten létezésében, hisz az ő szavának, mely a Bibliába foglaltatik és kész teljesíteni akaratát. Mindez azonban csak akkor lesz hiteles, igazi, ha a mindennapi életvitele is tanúskodik hitéről. Ezért megfontolandó a nyugalomba vonult szentatya, Benedek pápa állítása, hogy az igazi Krisztus-követés, „az életszentség nem valami utánozhatatlan hősiesség, hanem abban áll, hogy mindennapi életünket Istennel éljük, és a hit erejével átformáljuk”.

Hát ennek megértéséhez, s még inkább a megvalósításához kérjük Isten kegyelmét, Szent Ferenc atyánk szavaival imádkozva: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat” - akaratodat. Ámen!

Az Isten országa az ember jobbik énjében van – Évközi 11. vasárnap

Szentírási rész: Mk 4,26-34 Az Úr Jézus tanítása örömhír, amely egyetlen témáról szól, az Isten országáról. Isten országáról, amely a földi ...