vasárnap, február 26, 2023

Lényegében egy kísértés van, mely el akar szakítani Istentől – Nagyböjt 1. vasárnapja

Evangélium: Mt. 4,1-11

Szilveszter archívum 
Szerdán megkezdődött a húsvéti előkészület szent negyven napja, a nagyböjt és ma ennek a liturgikus időszaknak első vasárnapját ünnepelve az evangélium arra emlékeztet, hogy Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán folyóban, a Szentlélek indíttatására, aki reá szállt és kinyilatkoztatta, hogy Ő a Krisztus, 40 napra visszavonult a júdeai pusztaságba, ahol legyőzte a Sátán kísértéseit. 

Követve Mesterünket és Urunkat, mi keresztények is belépünk lélekben a nagyböjti pusztaságba, hogy Krisztussal együtt küzdjünk a gonosz kísértő ellen. Nem feledve, hogy csak a pusztában kezdődhet minden igazi történet Isten és ember között. 

Advent elején Keresztelő Jánossal vonultunk ki a pusztába, Krisztusra várakozva. Most Urunkkal, Jézus Krisztussal menjünk a pusztába böjtölni és imádkozni, hogy tanúi lehessünk győzelmének a bűn szerzője, a sátán fölött. A nagyböjt a pusztaságban való tartózkodás ideje. Mi ez a pusztaság? Már nem csupán magány, a település elhagyása, ahol szeretteink laknak és sokan mások, hanem egyfajta kizárólagos együttlét Jézus Krisztussal és ugyanakkor kíméletlen szembesülés önmagunkkal szemben az igazság állapotáról: vagyis hányadán állunk az emberségünket illetően az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkban. 

A Szentlélek azt akarja, hogy lássuk azt a hatalmas küzdelmet, amelyet a Sátán vív ellene, és amelyet Krisztus vív meg értünk, és azt a véres verítékes, ugyanakkor csodálatosan könnyed győzelmet, amelyet az Úr a gonosz felett arat. 

Az első olvasmány szerint az ember megkísértett lény. Vigyázzunk, a legnagyobb kísértés kezdete nem látszik okvetlenül kísértésnek. Csupán egy ártatlan kérdés, amely Isten nekünk adott parancsára vonatkozik: „Valóban azt mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról? – Ha belebocsátkozunk a gonosszal folytatott párbeszédbe, biztosan veszítünk és elesünk, mert ő erősebb és okosabb az embernél. Csak az segít, ha szóba sem állunk vele. Ha megfigyeljük gondolataink „szabadabb” áramlását, rájövünk arra, hogy rendkívül gyakran bukkan föl benne az Úr Jézus pusztai kísértésének háromféle változata. Vagyis a test kívánsága (ennek tárgya lehet akár egy darab kenyér, vagy egy ínyenc falat), a szemek kívánsága (a bírvágy: ezt vagy azt szeretném megszerezni) és a kevélység (ez az élet kevélysége az, amikor magunkat többre tartjuk másoknál, és ezáltal lenézzük őket). Ezek néha nagyon áttételesen jelentkeznek, de negyedik fajta nincs, és ezekre minden kísértés visszavezethető. 

A mai nyugtalan, zűrzavarral telitett társadalomban, az képes eligazodni, aki kiigazodik önmagában, és az igazodik ki önmagában, akinek van elég bátorsága felfedni a három kísértés valamelyikének jelenlétét életében. Ha ez van, akkor hát mi a teendő? Tegyük azt, amit Jézus, aki a kísértések közepette is az Atya közelében maradt. Egész emberségével az Atya jelenlétébe kapaszkodott. Amikor mindhárom megkísértés alkalmával a Szentírást idézi, akkor nem csupán egy szöveggel védekezik, hanem az Atya akaratában és szeretetében marad. 

Mert végül is nem három kísértés van, hanem csak egy, mely el akar minket szakítani Istentől, a mi Teremtőnktől. A tét nem a test, nem a birtoklás vagy a kevélység - hanem Isten és a tőle való elszakadás. A keresztény ember az, aki Isten jelenlétében él. Az ő erőterében igyekszik maradni minden kísértés közepette. Nem erővel győzi le a kísértőt, hanem Isten jelenlétével. Ez a jelenlét leplezi le a kísértéseket. 

Épen ezért feladatunk, hogy a családban, a munkahelyen, az iskolában vagy az utcán Isten közelében maradva nézzük azt, ami körülöttünk zajlik, és elsősorban magunkban leplezzük le a kísértő hazugságait. 

Nyilván van áteredő jóság is, van tiszta jóság is, amelyet bátorítanunk kell. De leginkább abból látható, hogy valami jó-e, ha a hármas-egy kísértés hiányzik belőle. Nekünk ilyen tetteket kell cselekednünk, és az ilyen tetteket kell bátorítanunk. A kísértés ellen nem lehet frontális ütközetekkel győzni: Istenhez kell menekülni, az ő jelenlétének hathatos tudatosítása segít rajtunk. És a nagyböjt három gyakorlata: a böjtölés, az alamizsna és az imádság. Ez a három is egy. A szentek életében ugyanis nem azt látjuk, hogy böjtöléseik érzéketlenné tették volna őket más emberek jogos és Istentől akart testi igényeire, hanem ellenkezőleg: felkészítették őket arra, hogy a szolgálatukra legyenek. 

Nem a lusta, nem a zabáló és nem a parázna figyel az emberek jogos testi igényeire, hanem például Assisi Szent Ferenc, Árpádházi Szent Erzsébet, Szent Kalkuttai Teréz anya – és mindenekelőtt a mi böjtölő Üdvözítőnk, aki Jairus kislányát feltámasztván figyelmezteti a szülőket, akik saját örömükkel voltak elfoglalva, hogy adjanak enni a kislánynak. 

A szemek kívánságát megfékező szentek azok, akik a legtöbbet alamizsnálkodtak. Azok, akik magukban Jézus erejével szüntelenül küzdöttek a szemek kívánsága ellen, látták meg, hogy testvéreik, az emberek a legszükségesebb dolgokkal sem rendelkeznek. Elsősorban nem pénz kell ehhez, hanem a bírvágytól megtisztított látás. Ezek a társadalomban is tisztán látók szokták megmondani a pénzes embereknek, hová tegyék a feleslegüket. 

Az imádság a kevélység legjobb ellenszere. Aki nemcsak imádságokat mond kiló számra, hanem valóban imádkozik, az nem lehet kevély, irigy, haragos, vagy ha az, akkor a személyes imádság az, ami gyógyítja. Isten elé állva már eltörpülnek a különbségek egymás között. És amikor „mi Atyánknak” nevezzük a fölséges Istent, megtanuljuk, hogy a nemzeti, faji, vallási különbségek nem választhatnak el bennünket, akiknek Isten a közös atyjuk, teremtőjük.

A nagyböjt nem arra való, hogy most valami különös és az év többi részétől egészen különböző életet éljünk. A nagyböjt sűrített keresztény élet. A szentek mindig sűrített keresztény életet éltek, és ők tettek legtöbbet környezetükért, a társadalomért - legalábbis az emberiesség, az emberség szintjén. 

Isten az ember számára nem a halált akarja, hanem az életet. Jézus ezért jött, hogy életünk legyen és bőségben legyen (Jn 10, 10). Sajnos, a kísértés is bőségben van, s még szomorúbb: bőségben vannak a bűneink is. Viszont a szentek élete, akik a pusztában, az Isten jelenlétében legyőzték a kísértést, azt igazolja, hogy csak akkor találjuk meg létünk teljes értelmét, csak akkor jutunk el a békére, önmagunkkal és másokkal kapcsolatosan, valamint a szeretetre és az örömre, ha engedelmeskedve az igazság felé megnyíló hitnek, megszabadulunk a hazugság és a bűn rabszolgaságától. 

Az Esztelneki Madonna közbenjárása által, Isten kegyelme segítsen bennünket, a nagyböjti szent idő önmegtagadásai, az ima, a keresztút járás, a bűnbánat, a szeretet gyakorlása által a kísértések legyőzésében és igazítsa lépteinket az igazi, a krisztusi élet útján. 

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: Nagyböjt 1. vasárnap - 2023. február 26

de. ½ 10 – a plébánia templomban: Hívekért
de. 11 - a Ferences templomban: +Cserei Józsefné, Jánka Irma 1 évf.
du. ½ 1 – Kurtapatakon: +Manole Mária és Manole Nicolae lü 6 hónapos szentmise 

A jövő héten a ferences templomban hétfőn és kedden reggel ½ 8-tól lesz szentmise 
Szerdán a plébánia templomban délután ¼ 5-től keresztúti ájtatosság és 5 órától szentmise. 
Csütörtökön du. 5-től a ferences templomban lesz szentmise +Reketes Ferenc lü 1 évf.  
Pénteken délután ¼ 5-től keresztúti ájtatosság a ferences templomban és azt követően 5 órától szentmise. 
Első péntek lévén, meglátogatjuk az időseket és betegeket az oltáriszentséggel 
Szombaton reggel ½ 8-tól lesz szentmise. 

Nagyböjt 2. vasárnapja (március 5.):  
de. ½ 10 – plébánia templom: Hívekért
de 11 - Ferences templom: +László Imre, neje Jolán és a cs. halottjaiért
du. ½ 1 - Kurtapatakon: +Mike József lü. a 11. évf. 

Aki adójának 3,5%-val szeretné támogatni a kolostort vagy a plébániát az a sekrestyében megtalálja az ehhez szükséges nyomtatványt.

Hirdetjük, hogy a nagyböjti lelkigyakorlatot plébániánkon március 6-án, 7-én és 8-án tartjuk a ferences templomban délután 5 órai kezdettel. A lelkigyakorlat vezetője Albert testvér lesz Désről, aki egyben 15 pap lelkigyakorlatát is vezeti a kolostorban ezekben a napokban. 

Március 5-én, Nagyböjt 2. vasárnapján gyűjtés lesz a törökországi és szíriai földrengés áldozatainak megsegítésére 

csütörtök, február 23, 2023

Hamvazószerda: Mit akar Isten, aki a rejtekben is lát? - Nagyböjti ráhan...

Az isten- és emberszeretet egymástól elválaszthatatlan – Hamvazószerda

 † EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

 A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,1-6.16-18

***

A mai nappal, hamvazószerdával megkezdtük a nagyböjti időszakot, amikor hitünk legnagyobb eseményére, központi titkának megünneplésére: Jézus Krisztus kínszenvedésének, megváltó kereszthalálának és dicsőséges feltámadásának a megünneplésére készülünk.
A készület miatt helyesebben ezt a szent időszakot a húsvéti előkészület szent negyven napjának kellene nevezni, nem pedig nagyböjtnek. Ugyanis a böjt kifejezés azt sugallja, hogy ezt az időszakot böjtöléssel szenteljük meg, böjtöléssel készülünk a húsvétra. Valóban böjttel is – a másik két dolog mellett. Ugyanis Jézus Krisztus, vallásos életünket egy hármas alapra helyezte: a böjtre, az alamizsnálkodásra és az imádságra, amint hallhattuk a mai evangéliumi szakaszban is, s mind hármat a bűnbánat lelkületének kell áthatnia.
Bizonyára ismerős előttünk, hogy amikor a negyvennapos böjt idején Jézust a pusztában megkísérti a sátán, akkor először azt ajánlja, hogy változtassa a követ kenyérré, vagyis a böjtölés ellenkezőjére csábítja. De nemcsak Jézust, hanem mindannyiunkat. Mert a kenyér nemcsak élelmet jelent, hanem mind azt, ami az embernek anyagi jólétét szolgálja. Szüntelenül megvan a kísértés világunkban arra, hogy pusztán a testi jólétünkkel törődjünk. Pedig nemcsak teste van az embernek, hanem lelke is, amelyet épp úgy kell ápolni, mint a testét, ha nem jobban.
A böjt elsősorban valami táplálék vagy ital önmagunktól való megvonását jelenti. Ennek az a lényege, hogy a böjt által az ember megtapasztalja teremtettségét, és kiszolgáltatottságát, hogy mindinkább ráhagyatkozzék Istenre. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a böjt a test imája. A lelkünk imádkozik, s a testünk a böjt által vesz részt ebben az imában.
Éppen ezért pusztán a böjtölés önmagában semmit sem ér. A böjtölés nem cél, hanem eszköz, az Istenhez való közeledésben. Most a nagyböjt során az előírások értelmében minden pénteken böjtölnünk kell. Igyekezzünk ennek a böjtölési gyakorlatnak tartalmat adni, ne csak azért elvégezni, mert az Egyház előírja, mint parancsot. Ha csak a külsőségek miatt tartjuk meg a böjtöt, akkor semmivel sem vagyunk különbek a farizeusoknál, akik a törvényben csak a törvény betűjét, a látszatot tartották fontosnak, nem pedig a szellemét. Vagyis mindenben eleget tettek az előírásoknak - külsőleg. Belül azonban egyáltalán nem azonosultak vallásos tetteikkel.
A mi számunkra a böjtnek, Isten iránti viszont-szeretetből kell fakadnia. Vagyis abból kell kiindulnunk, hogy a második isteni személy irántunk való szeretetből emberré lett, sőt, mint ember életét adta értünk a keresztfán. Illik, hogy ezt a mérhetetlen nagy szeretetet valamilyen formában viszonozzuk mi is. Ebben akar segítségünkre lenni az Egyház, amikor figyelmünkbe ajánlja a böjt, az alamizsnálkodás és az ima eszközeit, az Istennel való kapcsolatunk elmélyítése során.
De a böjt önmagában kevés a vallásos életben. Nem elég valami jóról lemondanunk, hanem az embereket szánó és a velük mindenütt jót tevő Jézus felszólítására és az Ő példáját követve nekünk is az együttérzésen túl konkrét jócselekedeteket kell végeznünk a rászorulókkal. Igazából az imádság által Isten felé, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása közben pedig embertársaink felé nyitjuk meg szívünket.  
Épen ezért a szent negyven nap a böjt mellett egy másik fontos dologra hívja fel a figyelmet: az alamizsnálkodásra, a szeretetnek tettekben való kifejezésére, vagyis a jócselekedetekre. Ez a szó, hogy alamizsnálkodás tulajdonképpen a felebaráti szeretet gyakorlását jelenti, azt, hogy embertársammal valami jót teszek, neki örömet szerzek, mert nem csak magamra akarok gondolni. Ezzel szemben a sátán arra ösztönöz minket, hogy csak a saját érdekeinket, jólétünket, kényelmünket, karrierünket nézzük, a másik emberrel ne törődjünk.
Sokan a keresztények közül a külsőségeknek élnek: megtartják a tíz parancsot - külsőleg. De ha jobban odafigyelünk, akkor még a tíz parancsot sem tartják meg, hanem sokszor csak az első három van szemük előtt - az Istenre vonatkozó parancsok. Ennek megfelelően sokak vallásossága kimerül abban, hogy hébe-hóba eljár a templomba, imádkozik, és nem káromkodik.
Megfeledkezünk a tízparancsolat másik hét pontjáról, a felebarátra vonatkozó részről. Megfeledkezünk arról, hogy hitünkben az isten- és emberszeretet egymástól elválaszthatatlan. Önmagában az egyik nem sokat ér. Nem sokat ér, egy imádságos istenszeretet, ha nincsenek meg a felebaráti szeretet tettei.
Mert az evangélium szerint, ha valakivel jót teszünk akár a legkisebbek közül, azt magával Jézussal tesszük, az utolsó ítélettel kapcsolatos elbeszélése alapján. Minden rászorulóban Jézust kell látni, aki értünk szegénnyé lett, aki otthagyta a mennyország boldogságát, hogy a mi emberi életünk küzdelmeiben is osztozzék velünk.
A szent negyven nap és a vallásos élet harmadik legfontosabb tette az imádság. A pusztában a sátán arra csábítja Jézust, hogy neki adja a világ valamennyi országát, ha leborul és imádja őt. Jézus válasza: "Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!"
Gondolom, mindannyian tudjuk, hogy Isten imádása nem kis versikék, előre megfogalmazott imaszövegek felmondásából áll csupán. Igazából csak akkor imádjuk Istent, ha valóban ő áll életünk középpontjában, ha ő tölti ki életünk minden területét, ha nem csak addig van jelen életünkben, amíg imádkozunk, amíg szükségünk van rá, amíg vasárnap van, vagy amíg templomban vagyunk.
A szent negyven nap a megtérés ideje. A megtérésre pedig nemcsak a hitetleneknek, az istentagadóknak van szüksége, hanem mindannyiunknak életünk utolsó percéig. Életünk utolsó leheletéig kell törekednünk arra, hogy Isten töltse be életünket. Ebben a megtérésben egy nagyon fontos eszköz az imádság.
Az imádság nem szavak, imaszövegek puszta elmondásából áll, hanem az Istennel való személyes, élő kapcsolatból. Már a gyerekek is megtanulják a hittanon, hogy az ima az Istennel való beszélgetés és nem Istenhez való beszélés. Vagyis nemcsak mi beszélünk hozzá, hanem ő is hozzánk. Ezt azonban meg kell hallani a lélek csendjében, az igazán figyelmes imádságban, a szentmisében, mint a legtökéletesebb imában. Meg kell tanulni helyesen imádkozni. Úgy, hogy az Isten is meg tudjon szólalni, hogy az ő szavát is meghalljuk. Imánk ne csak egy egyoldalú monológ, betanult szöveg, kis versike felmondása legyen.
A nagyböjt folyamán, péntekenként keresztúti ájtatosságot végezzünk. Ez az imádság már évszázadok óta alkalmas eszköz ahhoz, hogy egyre jobban tudatosuljon bennünk és átéljük azt, hogy mit vállalt értünk, a mi megváltásunkért Jézus. Akár a templomi közös szertartáson veszünk részt, akár otthonunkban végezzük ezt az imát, gondoljunk közben arra, hogy mindezt a szenvedést Krisztus irántunk való szeretetből vállalta önként magára.
A nagyböjt - a szent negyven nap kezdetén újítsuk meg vallásos életünk három alappillérét: a böjtöt, az alamizsnálkodást és az imádságot. Ügyeljünk arra, hogy vallásos cselekedeteink, ne célként, ne teljesítményként, azaz mennyiségként legyenek életünkben jelen, hanem eszközként, hogy általuk közelebb kerüljünk Istenhez és embertársainkhoz. Ezért imádkozzunk és kérjük a mindenható Atyaisten kegyelmét, segítségét, hogy mindezt meg tudjuk valósítani életünkben. Tekintsünk arra a Jézusra és adjon erőt az ő példája, aki a sátán hármas kísértésének ellent tudott állni és megmaradt az Istenhez való hűségben.

Udvardy György érsek nagyböjti üzenete

vasárnap, február 19, 2023

AGAPÉ - Házasság egy életen át? (46. adás)

AGAPÉ - Hit és humor (44. adás) - Most a farsang vége felé érdemes megnézni, megszívlelni

Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek – olvashatjuk a Prédikátor könyvében. Farsang időszakában vagyunk, mi más lehetne a témánk, mint a humor, a nevetés. A hit nem tréfadolog, de néha belefér egy kis vicc? Vagy vannak dolgok, amikkel nem lehet viccelni?

.

„A szeretet ára te magad vagy!'' – Évközi 7. vasárnap

Szentírási rész: Mt. 5,38-48

Izgalmas lenne egyszer utána kutakodni az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus hányszor említette meg a szeretet parancsát és hányféleképpen akarta követői szívébe vésni, hogy a világon a legértékesebb dolog és a „legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13.13) – Pál apostol szavaival élve. 

Az a szeretet, amely elsősorban nem abban áll, amit Ady Endre fogalmazott meg: „szeretném, hogyha szeretnének”, hanem a türelemben, megbocsátásban, udvariasságban, másokra való odafigyelésben, a szükségben lévő megsegítésében és az áldozatvállalásban megnyilvánuló szeretet. 

Az igazságosság elve szerint mindenkinek azt kell megadnunk, ami neki jár. Látszólag tehát elég a jót jóval viszonozni, de ha valaki ellenségként kezel minket, annak nyugodtan visszavághatunk, s viszonozhatjuk a rosszat, alkalmazva a „szemet szemért, fogat fogért” - elvet. 

Az ószövetségi törvény, látszólag megengedte ezt, Krisztus új törvénye viszont már nem engedi meg. A szeretet törvényét helyezi az igazságosság mellé, amely minden helyzetben megköveteli a szeretetet és a türelmet. 

A korunkban is tapasztalható sok önzés, erőszak és háború azt mutatja, hogy hová vezet, ha az ember csak a maga igazát akarja érvényre juttatni. Ha az igazságossághoz nem párosul a szeretet és a megbocsátás, akkor még jó, hogyha csak fogat fogért, szemet szemért követel, és nem üti agyon azt, aki kiverte a fogát, vagy kivájta a szemét. Ha az igazságossághoz nem párosul a krisztusi szeretet, akkor természetes, hogy verseng, irigykedik, gyanakszik, haragszik, bosszút forral, s örül a másik ember kárán. 

Ne feledjük, a rossz bosszút és újabb rosszat szül, s ennek soha nincs vége, ha nincs meg a készség az emberekben a szeretetre, a megbocsátásra, ha nem veszik, ha nem vesszük komolyan a Krisztus által meghirdetett szeretet parancsát. Már pedig ennek hiányában mit sem ér az egész vallásosságunk. 

Óriási dolog a szeretet, a legnagyobb a földön, s a mennyországban is, ahogy Pál apostol fogalmaz a Szeretet himnuszában: „Addig – a színről színre látásig – megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13.13). 

Szent János evangéliumában olvashatjuk, hogy a világ számára nem az lesz a szinte kényszerítő erejű bizonyíték Krisztus istensége mellett, hogy az égen feltűnik az Emberfiának jele, hanem hogy a keresztények szeretik egymást. S ez az egyetlen hiteles tapasztalatunk Isten belső, szentháromságos életéről és az üdvözültek túlvilági boldogságáról is. 

A szeretet annyira Isten életének lényege, hogy nem eszköz, hanem végső cél. Még annak sem lehet eszköze, hogy vele kicsikarjam a másik embertől szeretettem viszonzását. Éppen ez az, amiért azt mondja Jézus, hogy a kölcsönös szeretet nem érdemel jutalmat, hiszen, ha szeretettem viszonzásra talál, az maga a legnagyobb jutalom. 

De szeretnünk kell akkor, is, ha nem kapunk viszonzást. Sőt, Jézus parancsa, amint hallottuk a mai evangéliumi szakaszban: „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket…”

Az ellenségszeretet kemény követelményének hallatán tevődik fel a kérdés: lehet-e, képesek vagyunk-e az ellenséget szeretni? 

E kérdéssel kapcsolatosan mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy a szeretet három módon valósítható meg. A szeretet legalacsonyabb szintje a testi szépség és az érzelmek kiváltotta vonzalom. Vagyis azért szeretek valakit, mert színpatikus, rokonszenves a számomra. Ennél magasabb rendű az a magatartás, amelynek lényege a másik ember személyes értékeinek megbecsülésében és kedvelésében áll. Vagyis szeretem, mert lelkiismeretes, becsületes, jó ember, függetlenül attól, hogy milyen a megjelenése. A szeretet legmagasabb szintje azonban a másik ember szabad létének kibontakozása és istenközelségének az akarása. A Szentírás görög szövege a szeretetnek ezt a legmagasabb szintjét az agapé szóval jelöli. S amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, erre az agapéra gondol. Azt hirdeti, hogy a tanítványnak mindent meg kell tennie azért, hogy embertársát /adott esetben ellenségét/ közelebb vigye Istenhez. Az agapé, vagyis az embertársat imával, türelemmel és megbocsátással segítő szeretet, az ellenség szeretet, abban az esetben is megvalósítható, ha érzelmeink tiltakoznak ellene. 

Simone Weil a neves gondolkodó írta egyszer ezzel kapcsolatosan: „Kilépünk a világból, mint kiscsirke a tojásból, és odaszállunk az Isten mellé. Őmellőle, vele együtt nézünk le a világra. Akkor tudjuk szeretni”. Nincs ennél nagyobb igazság: Jézus is így nézte, így szerette a világot. És a világon az embereket, minden embert, kivétel nélkül. Mert ismerte az Isten szívét. Tudta, hogy „hajunknak egy ősz, hulló szála - följegyzett bú nála”. Tudta, hogy az „uraknak Ura” „ős szerelem” (Ady); és szeretett az Isten szívével. 

Ha valaki nem képes kiröpülni a világból, az Isten mellé telepedni, az Ő szemével nézni és az Ő szívével szeretni a világot, akkor köröket kezd rajzolgatni maga köré, és beosztogatja az embereket: aki beleesik a körbe, az felebarát; aki nem, ahhoz vagy nincs közöm, vagy ellenség. Felebarát a család; felebarát a baráti kör, felebarát az érdektárs; felebarát, aki szimpatikus; felebarát a tisztességes ember; felebarát, aki osztja politikai nézeteimet, kiszolgálja egyéni érdekeimet; felebarát, akin uralkodni tudok jótéteményeimmel; és folytathatnánk a sort. 

Addig, amíg én maradok a központ és magam köré húzom a köröket, nem ismerem az igazi szeretetet, nem ismerem az Istent. Az igazi, az agapéval jelölt szeretetnek korlátja, határa nincs. Mert az Atyaisten mellől nézi a világot, és az Isten szeretete határtalan. Ha csak egyvalakit is kizárok, már nem valódi a szeretetem. Mert a valódi szeretet egybeforrás a teremtően, feltétel nélkül szerető Isten szívével. 

Nem naiv idealizmus és álmodozás ez. Senki oly élesen nem látta az emberek rosszaságát, gonoszságát, mint Jézus. Látta, szenvedett miatta, és mégis jó volt hozzájuk. „Hiszen az Isten is jó a hálátlanokhoz és gonoszokhoz” (Lk 6,35) – „föl kelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek” (Mt 5, 38-48) - tanította.

Tehát a kérdésre, hogy lehet-e, képesek vagyunk-e az ellenséget szeretni, a válasz igen. Lehet szeretni az ellenséget, sőt képesek vagyunk az ellenség szeretetre, de csak úgy, mint Isten gyermekei. Hiszen Isten gyermekeiként megkaptuk a Szentlelket, és így részesedtünk a Szentháromság belső életéből. Jézusunk önként vállalt kereszt áldozatában és a kereszten ellenségeiért végzett imájában pedig olyan leckét kaptunk, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. 

A szentek élete is azt igazolja, hogy megvalósítható az ellenség szeretete. Morus Szent Tamást 1535-ben azért végezték ki, mert nem tett esküt az angol király hitellenes törvényére, amely a pápa hivatali feladatait az uralkodó jogaihoz sorolta.  Vértanúsága előtt a kivégzését váró tömeget nem lázította, hanem a királyért való imádságra buzdította, hogy Isten vezesse és világosítsa meg őt.

Nem mondhatjuk tehát, hogy nem tudom, nem bírom, képtelen vagyok rá. Valljuk be őszintén: nem akarjuk szeretni az ellenséget. Ugyanis a szeretet ezen a szinten akarat, elhatározás és nem érzelem kérdése. Nem kívánja tőlünk az Úr, hogy minden embertársunkhoz ugyanazzal az érzelemmel viszonyuljunk, de azt igen, hogy mindenkihez jók legyünk és mindenkire úgy tekintsünk, mint az Atya értékes gyermekére. 

Szeretetünk őszinteségének nem az a fokmérője, hogy milyen és mekkora érzelmeket táplálunk embertársaink iránt. Sokkal inkább az mutatja meg kölcsönös szeretetünk valódiságát, tisztaságát, hogy mennyire tudunk olyanokhoz is jónak lenni, akiktől nem kapunk viszonzást. Az ismeretlenek, közömbösök vagy éppenséggel a minket állandóan rágalmazók és befeketítők, az ellenséges érzületűek iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat lehet az igazi hitelesítő pecsét szeretetgyakorlatainkon. 

Igaz, nem könnyű, de vállalnunk kell olykor azt a szegénységet, megaláztatást és kifosztottságot, amivel a szeretet egyoldalú ajándékozása jár. Szent Ágoston, a szeretet nagymestere mondotta: „Ha kenyeret akarsz venni, filléredet adod. Ha telket akarsz venni, tallérodat adod. Ha szeretetet akarsz venni, magadat kell adnod. A kenyér ára a fillér. A telek ára a tallér. A szeretet ára te magad vagy!''

Azzal, hogy mindenkiről jót gondolunk, jót mondunk, és csak jót teszünk velük, kezdünk hasonlítani a mennyei Atyára, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt. 

Az ellenségszeretet Jézus legkeményebb követelményei közé tartozik. Önerőből képtelenek volnánk rá, de Isten erejében megvalósíthatjuk. Ezt az isteni erőt az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztusból meríthetjük. Ezért lett a Budapesten tartott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus és általa maga az Isten az a forrás, amely soha ki nem apad, ami élő és élteti a benne hívő embert. Jézus megígéri, hogy „aki engem eszik, élni fog általam” (Jn 6,57). Testét és vérét, vagyis önmagát adja valóságos ételnek, italnak, hogy azt magunkhoz véve örökké éljünk.

A mai szentmisében ezért az isteni erőért fohászkodjunk. Kérjük az Urat, tegyen képessé bennünket az agapé értelmében vett szeretetre, hogy a jókat és a gonoszokat egyaránt szerető Isten magatartásáról tett tanúságtételünkkel Jézus valódi tanítványai közé tartozhassunk. 

vasárnap, február 12, 2023

"Milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval…" - Évközi 6. vasárnap

Felelőtlen lenne az a gyermek, aki azt tartaná, hogy a szülei neki ne parancsoljanak. Felelőtlen lenne az a felnőtt, aki azt vallaná, hogy neki ne írják elő a közlekedés szabályait, ő majd a saját elgondolása szerint közlekedik. S felelőtlenek lennénk mi magunk is, ha azt mondanánk, hogy Isten ne szóljon bele az életünkbe, ne adjon parancsokat, törvényeket, mi majd nélküle is elrendezzük életünket. Igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre, hogy Isten törvényei mögött az ő atyai szeretete van. Aggódó szeretettel vigyáz, hogy el ne rontsuk életünket, azonban nem kényszerít semmire sem.

Éppen ezért az ószövetségi Szentírás központi témái között szerepel az Isten törvénye, és ezen belül az Ő törvénye iránti hűség.
Érdekes megfigyelni az első olvasmányban, hogy hogyan mutat rá a szent szerző az ember eme kötelességére: „Módodban á1l, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad… Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának” (Sir 15, 15. 17.).
Ez annyit jelent, hogy aki követi az isteni törvényt, annak örök élete lesz, viszont, aki hátat fordít neki, az a halálba rohan. Az örök élet vagy örök halál saját választásának következménye.

Isten szereti az embert, és célba akarja juttatni életét. De a cél elérése érdekében az embernek közre kell működnie vele. Ezért kapta Istentől a szabad akarat ajándékát, hogy szabadon választhasson jó és rossz között. Isten ajándékai azonban kötelezettséggel is járnak. Így a szabad választás lehetőségével együtt jár a felelősség is.
Igen, az ember szabad, ezért felelős minden tettéért. Ha rosszat tesz, egyedül ő a hibás. A szent szerző szerint Isten „senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.” (20).
Izrael, népének egész szentsége és igazságossága a törvény iránti szeretetben és tiszteletben állt. A vége végén ez a törvény mégsem volt tökéletes, mert az ember túlságosan elanyagiasította. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt… Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5, 17-37).
Az Úr Jézus azt hangsúlyozza, hogy a törvény anyagi, külsőleges megtartása nem elég. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. Szerinte, mélyebb, személyesebb, bensőbb hűségre van szükség, ami elkötelezi az elmét, a szívet és a lelket. Ő a bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Azt tanácsolja, hogy az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják.

„Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták… Én pedig azt mondom nektek…” Ez a szent Máté evangélista által hatszor ismételt mondat azt hirdeti, milyen lényeges változásokat hozott Jézus az ószövetségi törvény megtartásában.
Nem elég például, ha valaki nem gyilkol; szerinte figyelnünk kell azokra az egyszerű szavakra, sőt gondolatokra is, amelyek szeretetlenséget, megvetést, gyűlölet keltést, széthúzást, a felebarát iránti ellenérzést fejeznek ki. Aki haragot vagy neheztelést ápol magában felebarátja iránt, az olyan, mintha szívében megölné. Felebarátja meghalt szeretete számára, ki van zárva jóindulatából, érdeklődéséből.

Igen, belülről, a szívből fakadnak a gonosz, gyilkos gondolatok, a házasságtörő vágyak. Így, nem elég a Törvény betű szerinti teljesítése, az emberölés, a házasságtörés tilalmának megtartása, hanem a Törvény szellemét kell megvalósítani, az emberi szív mélyére kell hatolni, ott kell végbemennie a változásnak, hiszen onnan ered a gyilkos szándék, a házasságtörő kívánság, az irigységből fakadó gyűlölet táplálása, a harag életben tartása, meg a többi rossz.

Testvérek, az nem elég, ha valaki külső tettekkel nem vét a törvény ellen, a gonosz gondolatokat és vágyakat is fel kell számolnia, egyébként már vétkezett is "szívében", - megölte felebarátját vagy házasságot tört…
A régi törvény tökéletesítése pontosan abban áll, hogy az embernek figyelnie kell szándéka tisztaságára és az igazságosságra, mégpedig nemcsak külső magatartásában, amit mindenki lát, hanem szíve és elméje csak Isten előtt ismert legmélyebb indulataiban is.
A szív tisztasága mindennél fontosabb. A vallási gyakorlatok külsődleges végzése nem sokat ér, ha az ember szívében gonosz indulatok rejtőznek. Ezért mondja Jézus, hogy mielőtt ajándékodat az oltárra viszed, békülj ki embertársaddal, de ne csak színből, hanem szívből is.
Sose felejtem, kisiskolás voltam, missziós hetet tartott Albert atya szülőfalumba. Az egyik este a megbocsátásról beszélt, s ha jól emlékszem ez a beszéd a szentmise végén volt. A beszéd végén ezt mondta, most mindenki menjen haza, a harangok egy félórát fognak szólni, s akinek haragosa van, az keresse föl és béküljön ki vele. Hazafelé menet az előttünk lévő csoportban volt egy vénkisasszony, akiről köztudott volt, hogy haragban van a saját testvérével. Ő mondotta, aki egyébként rendszeres templomba járó volt, hogy „színből megbocsátok, de szívből soha”.

A mai evangéliumi üzenet azért is megfontolandó, mert gyakorta mi is olyanok vagyunk, mint a farizeusok, vagy az imént említett hölgy. Természetesen ezt csak akkor vagyunk képesek beismerni, ha őszinték vagyunk legalább önmagunkkal szemben. Ájtatossági gyakorlatokat végzünk, többé-kevésbé elmormoljuk a napi imát és egyházi hozzájárulást is fizetünk, de szívünkben ott lapul az embertárs iránti harag érzése, a bosszúállás vágya, vagy a megvetés, lenézés gondolata, a megszólás, a kibeszélés, a pletyka, a kritizálás ténye, sőt olykor a rágalmaktól sem riadunk vissza. Minthogy ez így semmiképpen sincs rendjén, kérjük Istent, segítsen őszintéknek lennünk önmagunkkal szemben, hogy Istennel és embertársainkkal kiengesztelődve tiszta szívvel tudjuk végezni vallási gyakorlatainkat, s ápolni Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat.

Az ószövetségi próféták is gyakran beszéltek ilyen értelemben, de a törvényre az utolsó tökéletes ecsetvonást, az i betűre a pontot Jézus, az örök Bölcsesség rakta fel.
Hogy a keresztény ezt ezen a szinten értse és élje meg, be kell hatolnia az Evangélium bölcsességébe, ami nem ennek a világnak a bölcsessége, hanem „Isten titokzatos, rejtett bölcsessége” (1 Kor 2,7) – olvastuk a szentleckében Szent Pál apostoltól.

Az e világi bölcsesség földi, emberi szempontokat vesz figyelembe, amilyenek az anyagi, a személyi érdekek, a pillanatnyi érzelmek, a hiúság, különféle élvezetek, szenvedélyek. Az isteni bölcsesség viszont az Úr dicsőségét és az ember örök boldogságát tartja szem előtt.

A kétféle bölcsesség nem egyszer éles ellentétben áll egymással. Így Krisztus a világ szemében oktalanságnak számító kereszt által dicsőítette meg Istent és váltotta meg az embert. Ezért Krisztus keresztjének misztériuma az, amit – meghalva a világ és a test bölcsességének – minden kereszténynek újra meg kell élnie.

Mikor nagyokat ütnek rajtunk, milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval – olvashatjuk József Attila egyik versében (Milyen jó lenne nem ütni vissza). De a régi törvény ott lüktet még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, szeretünk azonnal visszavágni, sőt másokat is arra biztatunk szóban és írásban (facebooki kommentben) egyaránt. Jól megjegyeztük a „szemet szemért, fogat fogért” ószövetségi elvet, s ha kell, alkalmazni is tudjuk minden helyzetben. Sok ember annak tökéletes megvalósítására törekszik, hogy „a sértés ne maradjon viszonzatlan”. Ha valaki haragszik ránk, jogosnak tartjuk, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván szólunk hozzá.
Milyen jó volna, ha megértenénk, hogy Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. A szeretet nem viszonozza a másiknak a rosszat, de még fel sem rója azt. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétőnek. Egyébként a „Miatyánk” imádkozásában, miközben Isten bocsánatáért könyörgünk, azt mondjuk, hogy úgy bocsásson meg nekünk Isten, ahogy mi magunk is megbocsátunk az ellenünk vétőnek. Viszont aki nem akar megbocsátani ember társának, az ezt a mondatot nem gondolta tovább, vagy nem veszi komolyan, mert ezzel Istentől azt kéri, hogy ne bocsásson meg neki, azaz saját magát átkozza meg. S akkor még csodálkozunk azon, hogy annyi depressziós, lelki és sokszor ebből fakadó fizikai beteg van?
Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk! Szent János evangélista írja az ő első levelében: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.”

Azt hiszem, tapasztalatból mindannyian tudjuk, hogy vannak pillanatok, amikor nehéz megtartani ezeket a tökéletességre indító törvényeket, de ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy mégiscsak ez vezet az örök üdvösségre, az örök boldogságra.
A szentek élete bizonyítja, hogy minden nehézséget le lehet győzni, ha tudjuk, hogy miért küzdünk és mi a vágyunk. Üdvösségünk, örök boldogságunk érdekében csak egyetlen lépést kell tennünk, de azt az egy lépést, ami Istenhez közelebb visz, nap, mint nap meg kell tennünk! 

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: Évközi 6. vasárnap (2023. február 12.)

de. ½ 10 – a plébánia templomban +Bartos Benedek és a cs. összes halottjaiért.
de. 11 - a Ferences templom: HÍVEKÉRT 
du. ½ 1 – Kurtapatak: +Pál Menyhért és neje Floarea lü

A jövő heti liturgikus program:
-    A ferences templomban hétfőn és kedden reggel ½ 8-tól lesz szentmise
-    szerdán a plébánia templomban du 5 órától lesz szentmise amit +Babos Béla és neje Mária lelki-üdvéért ajánlunk fel
-    Csütörtökön a ferences templomban délután 5 órától lesz szentmise, amit plébánia közösségünk házaspárjaiért ajánlunk fel és azt követően szentségimádást végzünk a „Házasságokért”. Örvendetes dolog lenne, ha minél több házaspár kapcsolódna be a szentmisébe és az imádásba.  
-  Pénteken és szombaton reggel ½ 8-tól lesz szentmise
-  Főegyházmegyénkben a mai nappal kezdődik a házasság hete „Szeretetbe kapaszkodva” jeligével. A házasságokért felajánlott csütörtöki szentmise és szentségimádás mellett nagyböjt folyamán megszeretnénk szervezni plébániánk házaspárjainak a zarándoklatát, a korábbi évekhez hasonlóan. Majd hirdetjük az időpontot és jelentkezési lehetőséget.

-    Aki adójának 3,5%-val szeretné támogatni a kolostort vagy a plébániát az a sekrestyében megtalálja az ehhez szükséges nyomtatványt. Ha azt kitöltve visszahozzák, akkor mi leadjuk elektronikusan. Apostolkodjunk, hogy minél többen tegyék ezt. Az elmúlt év ilyen jelegű adományát is Isten fizesse.

Évközi 7. vasárnap (február 19-én):
de. ½ 10 – a plébánia templomban: Hívekért
de 11 - a Ferences templomban: +György Mária, férje Lukács és fiúk Károly lü
du. ½ 1 - Kurtapatak: +Dimény Ignác és Albina lü

hétfő, február 06, 2023

Mindenki értékes és senkit sem lehet leselejtezni - Idősek és betegek napja

A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik. Bölcső és koporsó. És ami a kettő között van, az az élet. Legyen sima és egyenes, megpróbáltatásokkal tarkított, nehézségekkel telt, tragikus hirtelenséggel véget érő, vagy hosszan tartó békés öregség befejezése – mind egy-egy emberi élet. Csak a lépések száma ismeretlen. S ez nem is baj.
Születhet bárhol az ember, bármilyen családban, élhet bármilyen kisebb, vagy nagyobb közösségben, a születése pillanatában elinduló életút, ugyanúgy véget ér egyszer, mint mindenkié.
A tudat, hogy az elmúlás, a halál fenyegető rémével kell leélni az életünket, sokakat félelemmel tölt el, de hála Istennek az öntudatos hívő keresztény ehhez, a halál tényéhez és megmagyarázhatatlan kérdés körhöz, másként viszonyul, másként kell hogy viszonyuljon. Igen, akik hisznek a természetfölötti, az örök életben, azoknak összehasonlíthatatlanul „könnyebb“ dolguk van ezen a téren.

S ha már az útról beszéltünk, azt hiszem mindenki előtt világos, az a tény, hogy nem mindegy, hogy azon az úton, amelyet minden embernek végig kell járnia élete során, hogyan jár, mit tesz, hogyan viszonyul embertársaihoz. Hogy, ha hibáztunk, hajlandók vagyunk-e elismerni a hibázás tényét. Hogy akarunk-e, tudunk-e a rosszon változtatni. Hogy úgy tudjuk-e majd itt hagyni ezt az árnyékvilágot, hogy nem hagyunk magunk mögött jelentős, elintézetlen dolgokat, magunkról rossz emlékeket, esetleg viszolygást, megvetést; s az élet talán legszomorúbb végkifejletét, a halál végső és biztos visszavonhatatlanságát jelentő – feledést.
„Akkor Sámuel fogott egy követ, Micpa és Ha-Sen között felállította, és elnevezte Eben-Ha-Ezernek. Közben azt mondta: ’Eddig segített bennünket az Úr!’” (1 Sám. 7,12).

Mennyire fontos az embernek emlékezni, visszaemlékezni, és fontos tanulni az elmúlt évek történéseiből. Fontos azt is meglátni és tudatosítani, amit Sámuel is meglátott, hogy Isten volt az, aki mindeddig megsegített bennünket, aki ott volt velünk az üldöztetések, a megpróbáltatások, a szenvedések közepette is. És jó dolog erről, időről- időre megemlékezni és elmondani másoknak is. Elmondani másoknak is, mert nem tudhatjuk, hogy Isten kit, hogyan szólít meg, és kit, hogyan használ fel az evangélium terjedésében.
Példaként idézhetjük az ószövetségi szentírásból, az idős Ábrahám életét. Ábrahámon keresztül, egyetlen emberen keresztül Isten egy egész nemzetet hívott el és áldott meg. Ábrahám engedelmessége – gondolok itt egyetlen fiával, Izsákkal kapcsolatos próbatételére – tehát Ábrahám engedelmessége és szeretete Isten iránt, áldást jelentett a környezetére. Ugyanígy a mi engedelmes, hűséges életünk Jézus Krisztus iránt, áldás lehet a környezetünkben élők számára. Ezért arra kell törekednünk, hogy életünk áldássá váljon a másik ember, különösképpen a családtagjaink számára, mert időskorúnk napjai csak így válnak értékessé és széppé.

A mai evangéliumi szakaszban maga Jézus is erre ösztönöz, amikor azt mondja: „Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt,13-16). Ne feledjük, Jézus nem csak szavaival hirdette Isten országát, hanem életével is tanúskodik róla. Ezért kívánja tőlünk is, hogy: jótetteinkkel világoskodjunk az emberek előtt. Tegyük egyre vonzóbbá életünket, hogy példamutatásunkat látva dicsérjék Istent.

Anatole France, Nobel díjas francia író egy napon így szolt, egyik költő társához: Öregszünk, kedvesem öregszünk? Mit akarsz – jött a válasz – ez az egyetlen út, hogy hősszúéletűek legyünk. Sík Sándor, papköltő írja a „Kérdések felelet nélkül” című versének utolsó versszakában: „De minek ez a sok mihaszna kérdés?/A tett a fontos, nem a szürke értés./Zárlatig úgyis elkészül a mérleg./Csak egy a fontos: égjek, s el ne égjek./Mint a pusztai vadrózsabokor./A nap is legszebb naplementekor.”
Az időskor szépségét akarta ezzel illusztrálni. Elmondhatjuk, ahogy minden évszaknak meg van a maga szépsége, úgy az emberi életkor minden szakaszának, így az idősebb kornak is meg van a maga szépsége. Ezt tudatosítanunk kellene magunkban, hogy el tudjuk fogadni ezt a kort a maga nehézségeivel együtt, még akkor is, ha szúr a szívünk, magas a vérnyomásunk, megrokkant a testtartásunk, megfogyatkozott az erőnlétünk...
Testvéreim, a betegségre soha nem vagyunk felkészülve; és gyakran nem vagyunk felkészülve arra sem, hogy beismerjük életkorunk előrehaladását. Félünk a sebezhetőségtől, és a mindent átjáró piaci kultúra arra késztet, hogy letagadjuk azt. A törékenység számára nincs hely. Így, ha bajok, csapások érnek bennünket, a padlóra küldenek. Ilyenkor előfordulhat, hogy mások elhagynak bennünket, vagy mi érezzük úgy, hogy el kell távolodnunk tőlük, hogy ne jelentsünk terhet számukra. Ez az első lépés a magány felé, és mérgezni kezd bennünket az igazságtalanság keserű érzése, amely miatt még az ég is bezárulni látszik. Nehéz ugyanis megőrizni a békénket Istennel, amikor a másokkal és önmagunkkal való kapcsolatunk megromlik.
Ennek ellenére tudnunk kell, hogy az elveszettség, a betegség és a gyengeség megtapasztalása utunk természetes része: ezek nem zárnak ki bennünket Isten népéből, épp ellenkezőleg, az Úr figyelmének középpontjába állítanak, aki Atyánk, és nem akarja, hogy az út során egyetlen gyermeke is elvesszen.

Egy indián közmondás azt tartja, hogy: a gyermek játszik, a felnőtt dolgozik, az öregember imádkozik. Ha ez a megállapítás nem is fedi a teljes valóságot, mégis nagy igazságot fejez ki.
Az idős ember, aki munkájának legnagyobb részét elvégezte, talán nem volt eddig annyi ideje, hogy önmagába nézzen, önmagával és Istennel foglalkozzon, most van ideje, különösen a betegágyon. Most imádkozzon, önmagáért és másokért.
Piet van Breemen jezsuita atya írja, hogy a Jezsuita Rendben a másokért végzett ima, a kérő ima olyan hivatalos feladat, amellyel azokat az idős testvéreket bízzák meg, akik aktívan már nem tudnak tevékenykedni. Így minden rendtartománynak az évente kiadott belső névtárában, amelyben szerepel a rendtársak neve, helye, ahol élnek és a feladat, amit tesznek, ott az idősek neve mögött ez áll: imádkozik az egyházért és a Rendért.
Milyen jó lenne, ha az esztelneki plébánia nyilvántartásában szereplő idős és beteg testvérek neve után mi is odaírhatnánk: imádkozik az egyházért, a plébánia és a falu, a község tagjaiért.

Íme, nem céltalan, nem értéktelen, nem haszontalan az idős kor ideje sem, meg van annak a sajátos stílusa és feladata. Ha az ember fizikailag össze is roskad, lassan-lassan kicsivé válik, lelkileg annál inkább kibontakozhat, naggyá lehet, de csak az Isten jelenlétében megélt és elfogadott betegségében, öregségében.
A betegség, a szenvedés az élet alkonyán határhelyzeteket teremtenek, olyan állapotot hoznak létre, amelyben megtapasztaljuk végességünket, tehetetlenségünket. Ezt vagy elfogadjuk és lelki-szempontból, értékesítjük, vagy tehetetlenül és eredménytelenül lázadozunk ellene. Ezen állapotok feldolgozásához, életünkbe való beépítéséhez különleges segítségre van szükségünk, annál is inkább, mert fizikai és esetleg szellemi erőink csökkenése lényegesen megnehezíthetik az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatainkat.

Ezért az értünk, emberekért élő, velünk együtt érző Isten szentségi segítségével akar erősíteni és vigasztalni bennünket a Szentgyónás, a Szentkenet, illetve a betegek szentségében és az Oltáriszentségben. Természetesen csak akkor, ha igényeljük azt, ha elfogadjuk és élünk eme nagy ajándékaival.
Az ember a szenvedésben Istenhez menekülhet, de a szenvedés olykor sajnos el is távolíthat tőle. Talán ezért van az, hogy a súlyos betegnek, vagy a haldoklónak nem mondják meg, hogy napjai meg vannak számlálva, illetve nem hívnak hozzá papot, vagy ha igen, akkor elég későn. Pedig Istennel megbékülve, az Úr szent Testét magunkhoz véve, a szentkenettel megerősítve sokkal könnyebb lenne hordozni szenvedéseinket, elviselni betegségeinket. Ugyanis Isten nem közömbös a mi szenvedéseinkkel szemben, mert magára vette és hordozta, és ma is hordozni akarja, ha meg tudjuk osztani vele szenvedéseinket, problémáinkat.

Isten hívásának engedelmeskedve, éljünk az Isten által felkínált segítséggel. Élve a szentgyónás lehetőségével, felvéve a betegek szentségét, amikor szükséges, részesedve az oltáriszentségben a szentáldozáskor, ha nem is nap, mint nap, de legalább vasárnapról vasárnapra és vegyük komolyan életünk hátra lévő részét.
Ne feledjük, ha betegségeinket, szenvedéseinket, gyengeségeinket, panaszainkat Istennel megosztva próbáljuk hordozni, akkor valóban gyümölcsözővé lesznek. Mert, csak az képes megtapasztalni az Istent, aki elfogadja a betegséget, a szenvedést, ugyanis az üdvösségre nem adatott más út, csak Krisztus útja, ami a Golgotán át vezet.
Így hát nem csak az számít az életben, ami jól működik, és nem csak az az ember fontos, aki termelni tud. Isten népe életének középpontjában az idősek és betegek állnak, az Egyház velük együtt halad előre, egy olyan emberiség próféciájaként, amelyben mindenki értékes és senkit sem lehet leselejtezni.

Ezért vallhatjuk mi is a költővel, Babits Mihállyal együtt: „Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:/ óh, hány éles vasnak kell rajtunk faragni,/ míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya/ beállítson majdan szobros csarnokába./ Krisztus urunk, segíts meg!” (Psyhoanalisis Cristiana). 




péntek, február 03, 2023

Rólunk is szól: Xantus Géza: a tervezés adja a művészi kvalitást

A napokban gyönyörű festett ablakok kerültek helyükre az esztelneki ferences kolostor nemrégiben kialakított kápolnájába. Az alkotások a csíkszeredai Xantus Géza munkáját dicsérik. A hónapokig tartó munkafolyamatról Túros Eszter művészettörténész kérdezte a művészt.

Túros Eszter
Becsült olvasási idő: 7 perc
Xantus Géza: a tervezés adja a művészi kvalitást
Fotó: László F. Csaba

– Szeretném elmeséltetni az egész festett üvegablakos történetet…

– Egy négy részből álló festett ablaküvegen dolgozom, amelynek elkészítésére az esztelneki ferences szerzetesek kértek fel. Azt kell tudni, hogy esztelneki ferences kolostornál a múlt század elején nagy tűz tört ki, és szinte teljes egészében leégett a kolostor és a templom, olyannyira, hogy a ferencesek átmenetileg el is kellett költözzenek. A mostani munka úgy kötődik ehhez az eseményhez, hogy volt az akkori templomban egy Madonna-szobor, amelyet Esztelneki Madonnaként ismernek. Ez a szobor pedig a leégés után is épen megmaradt. Amikor a ferencesek elköltöztek néhány évre, az épen maradt szobor Futásfalvára került és ott is maradt. Később a ferencesek visszaköltöztek, és kezdték visszaépítgetni a kolostort. A templom Bartók Albert atyának köszönhetően a nyolcvanas években kapta meg a mai formáját, amit 2016–2017 között Kakucs Szilveszter atya vezetésével sikerült teljesen felújítani. Most a kolostort újították fel, és abban alakítottak ki egy kápolnát, oda készíttették ezt a négy színes ablaküveget. Az egyikre az esztelneki Madonna szobrát ábrázoló kompozíció került. Mivel az esztelneki ferences templom védőszentje Szent György, az ő alakja került a másodikra, Szent Ferenc, a rend alapítója került a harmadikra, és kiemelkedő szentjük, Szent Antal, a negyedikre. 

A folytatás a Hargita Népe -ben olvasható.

Salve Regina az Esztelneki Madonnánál, avagy 2023-as szerzetesi találkozó a Kézdi-orbai és Kovászna-brassói főesperesi kerületben

Február másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a fent megnevezett két főesperesi kerület szerzetesnői (Brassóból, Sepsiszentgyörgyről, Árkosról, Kézdiszentlélekről és a Bukaresti egyházmegyéből, Câpináról) és szerzetesei az Esztelnek-i ferences templomban ünnepelték a megszentelt élet világnapját. 

Jelen voltak az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei, a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek, a Szeretet misszionáriusai (Szent Teréz Anya leányai), egy Ágostonrendi nővér és természetesen a ferences házigazdák. 

A találkozó rövid kolostor bemutatóval vette kezdetét, majd rózsafüzért végeztünk a szerzetesnői és szerzetesei hivatásokért. Ezt követte a Bernardin atya által bemutatott ünnepi szentmise gyertya szenteléssel, azután csoportkép készült az Esztelneki Madonna társaságában, majd elénekeltük a Salve Regina-t és a kolostor konferencia termében agapéval fejeztük be találkozónkat, közös ünneplésünket.  

fr. Szilveszter ofm 



Az Isten országa az ember jobbik énjében van – Évközi 11. vasárnap

Szentírási rész: Mk 4,26-34 Az Úr Jézus tanítása örömhír, amely egyetlen témáról szól, az Isten országáról. Isten országáról, amely a földi ...