– A megfeszített Krisztus volt Portik Lukács Loránd ünnepi miseruháján. Miért?
– Ez a szimbólum számomra nagyon sok üzenetet hordoz. A kereszt függőlegesen és vízszintesen álló farésze azt jelenti nekem, hogy itt a földön Istennel és az emberekkel kell egységben lenni. Törekedni arra, hogy megvalósítsuk azt a krisztusi üzenetet, aminek lényege a szeretet. Ezért is az a papi mottóm, hogy „szeressétek úgy egymást, ahogy én szerettelek benneteket. A kereszt a szeretet jele, ezt igyekszem megvalósítani életemben, viszonyulásaimban a földön.
– Mire kapott ön meghívást: hogy pap vagy hogy ferences szerzetes legyen?
– A ferences hivatásra kaptam a meghívást, de utána a papi szolgálatra is meghívott Isten. De aligha lehet e kettőt szétválasztani.
– Hivatás vagy küldetés szerzetesnek, papnak lenni?
– Mindkettő. Meghívást kaptam, ugyanakkor küldetést is, amikor a püspök atya felszentelt.
– Volt-e annak egy konkrét módja, formája, ahogyan a meghívást megkapta?
– Több is volt. Az életem úgy alakult, hogy a szüleim elváltak, édesapám Máriaradnára került, és az ottani ferences testvérek minket testvéremmel együtt nagyon befogadtak. Ha visszatekintek az eddigi életemre, azt látom, hogy mindig a ferencesek közelébe kerültem, mindig valami visszatérített oda. A Jóisten így vezetett. Visszatekintve Isten kegyelmének a műve volt, hogy én ferences lettem. Formált akkor is, amikor nem akartam, elhúzódtam, a gondviselésével olyan helyzetekbe hozott, hogy ezt megtapasztalhattam. Szintén nagy hatással volt a hivatásválasztásomra a zarándokút. Az El Caminót jártam végig, és egy fáradságos napon, a hosszú úton egy személy mellém szegődött. Bátorságot vett, és elmondta, két hete keresi az alkalmat, hogy megszólíthasson. Elkezdte mesélni az életét, a sok nehézségét, problémáit, és ahogy haladtunk, lassan, sorban tette le a terheit, kezdett felszabadulni. Én pedig rájöttem, hogy a Jóisten engem erre hívott meg: hogy az emberek számára ott legyek. Nem hatalmas dolgokat kér tőlem, csak hogy az emberek életében jelen legyek. Hogy Isten eszköze legyek.
Loránd Szűz Mária becsülete
Nagy ünnep volt múlt vasárnap Remetén, különös menyegzőt ültek a községlakók. Egy huszonnyolc éves fiatalember, a község szülötte hazatért Szászsebesről, hogy ferences szerzetesként és frissen felszentelt papként szülőfalujában tartsa meg első miséjét. Bár eddigi élete nem volt könnyű, mégis örömmel mondta, köszönet és hála van az ő szívében. Édesanyját, édesapját és testvérét, valamint az összes jelenlévőt elsőmisés áldásban részesítette, majd fogadta az útravalókat.
Ezekből választottunk ki két részletet.
BÖJTE CSABA ANTAL ATYA ÜZENETÉT HOZTA
„A 97 éves Antal atya, Erdély legidősebb papja üzent neked, Loránd. Arra kért, mondjam el azt a történetet, amit ő mesélt nekem. 1944-ben háborús idők voltak, és kihirdették, hogy menekülni kell az orosz sereg elől, mert mindenkit meg fognak ölni. A csíksomlyói barátok a Szűzanya kegyszobrát nagy dobozba csomagolták, ráírták, Zalaegerszeg, és feltették a vonatra. Aztán mindenki menekült. A provincia legnagyobb része elment, Kolozsvárról is több mint nyolcvan szerzetes menekült. Négyen, Fidél atya, a rend későbbi elöljárója és Antal atya is köztük volt, ott maradtak Kolozsváron. Lesz, ami lesz. Amikor megtudták, hogy Kolozsváron megy keresztül a vonat, amelyik a csíksomlyói kegyszobrot szállítja, kimentek az állomásra. A vonat vesztegelt, és négyen úgy döntöttek, leveszik a dobozt. Mert Szűzanyának itt, Erdélyben van a helye. Ők is itt maradnak. Ha meg kell halni, akkor is. Aztán volt olyan, hogy bombáztak. Szólt a légi riadó, és a papok nem elfutottak, hanem odabújtak Szűzanya ölébe, testükkel védték a csíksomlyói Szűzanyát.
Az a szerelvény, amelyik Zalaegerszeg felé ment, szőnyegbombázást kapott, és semmi nem maradt belőle. Mária viszont megmenekült, hazavihették Somlyóra, így tarthatunk mi most 500 éves jubileumot.
Telt-múlt az idő, 1951-ben Szent István ünnepe előtti estén több mint 120 erdélyi szerzetes barátot jól megszervezett titkosügynöki akció folytán teherautóra raktak, és elvitték Máriaradnára. Oda zsúfolták be a kolostorba, és Antal atya meséli, hogy ők tizennégyen voltak egy cellában. Ennyi jutott. Ott volt egy orosz tank hadosztály is, és a szerzetesek meg voltak győződve, hogy őket vagy kivégzik, vagy elviszik Szibériába. Fidél atya összehívta a szerzeteseket a kápolnában, ránézett a Szűzanya szobrára, és azt mondja Antal atya, olyan megrázó imát, mint akkor, életében nem hallott. A provinciális ezt mondta: Szűzanya! Mi Isten után téged szeretünk a legjobban. Te tudod jól, hogy hány száz éve itt állunk és szolgálunk. A legtöbb templomunkat itt Erdélyben Déstől Déváig a te tiszteletedre szenteltük. Emlékszel, amikor bajban voltál, testünkkel védtünk. A betört ablakok szilánkjai nem a te arcodra hullottak, hanem a mi hátunkra. Most nagy bajban vagyunk. Provinciánkat el akarják törülni, nincs remény. Te vagy a mi reményünk.
Aztán a szép imádság végén ez a székely barát azt mondta a Szűzanyának: ugye, Mária, akkor lesz becsület? Antal atya mondja, ő megbotránkozott, amikor hallotta, a provinciális milyen hangnemben beszél a Szűzanyával.
Ezt idézte fel, és arra kért, mondjam meg Loránd testvérnek, hogy ő Mária becsülete. A fiatal szerzetes, aki az új időben elindult Jézus Krisztus mása ezen a földön, légy vigasztaló, bátorító, erősítő!
LACZKÓ-ALBERT ELEMÉR POLGÁRMESTER: „IMÁDKOZZ ÉRTÜNK”
„Fél kézzel írhatsz, vagy lapozhatsz, / maggal szórhatod a földet. / Messze forrásból vizet is hozhatsz, / sőt Istent is fenyegetheted. / De amikor estharang szól, csendül, / mindkét kezed imára lendül,/ mert imádkozni fél kéz nem elég, / mert imádkozni fél szív nem elég. / Nem, mert az imádság egész embert igényel.”
Az egész ember gondolatáért idéztem ezt a verset neked, mert meggyőződésem, hogy nemcsak imádkozni nem elég fél szívvel vagy fél kézzel, hanem az életet élni, a hivatást kiteljesíteni, munkát elvégezni igazán jól csak úgy lehet, ha egész emberek vagyunk.
Kívánom, hogy így tudd megélni hivatásodat, boldogságban, a jól végzett munka örömében kiteljesedve hiteles képviselőjeként annak, amivel Isten megbízott és a szolgálatára hívott.
Biztatlak, hogy mindig vállald remeteiségedet. Az is meggyőződésem, hogy a te hivatásod az Isten kegyelmén túl a családod jó szándékában gyökerezik. Igyekezetében, ami talán több generációra visszavezethető, mert nemcsak úgy, egy pittyantásra lesz valaki pap, vagy lesz egész, ép ember, hanem mögötte ott sorakozik a családja, az egész közössége.
Így gondolunk, és így tekintünk rád, büszkék vagyunk rád, és őszintén kívánjuk, hogy méltó képviselője legyél annak az ügynek, amit rád bízott az Isten. Ugyanakkor imádkozzál értünk. Gondolj a faludra, és mondd el akár többször is a rózsafüzért, mert biztosan a javunkra fog válni.”
BALÁZS KATALIN
Forrás: Gyergyói Hírlap csütörtök, június 11. LÉLEKBALZSAM
