Ifjúsági Világtalálkozó 2013. - 4. rész - Irány Rio de Janeiro!

A szeretet forradalmát éljük: számunkra a másik ember Krisztus!

Több mint 500 ezer fiatal vett részt a Rio de Janeiró-i Ifjúsági Világtalálkozó nyitó szentmiséjén, melyet Orani João Tempesta riói érsek mutatott be július 23-án este, a Copacabana-tengerparton. Homíliájában utalt a találkozó témájára, és arra hívta a fiatalokat, hogy legyenek misszionáriusok.

Bár kedden egész nap esett az eső, nem akadályozta meg, hogy este a fiatalok Tempesta érsek köré gyűljenek az egyhetes nemzetközi ifjúsági rendezvény megnyitó szentmiséjére a Copacabana tengerpart csodálatos környezetében. Amikor leszállt az este a hatalmas fehér színpadon kivilágították az égszínkék óriási keresztet, és a brazil zászló színeiben tündökölt az emelvény.

Énekléssel, a világ különböző országainak színes lobogóival, ünnepléssel vártak a szertartásra a fiatalok.

Öt kontinens fiataljai körmenetben vitték az emelvényhez az ifjúsági világtalálkozó keresztjét és a Szűz Mária-ikont. A szentmise előtt a munkanélküli fiatalokért, a brazíliai diszkótűz és az utcagyerekek lemészárlásának áldozataiért imádkoztak, továbbá azért a francia fiatalért, aki Guayanában vesztette életét egy közúti balesetben, útban Rio de Janeiro felé.

„Rio ezen a héten az élő és fiatal egyház központjává válik. Azért jöttetek el a világ minden részéről, hogy osztozzatok a hitben és abban az örömben, hogy tanítványok és misszionáriusok vagytok minden nemzetben” – hangsúlyozta homíliájában Tempesta érsek.

A folytatás az alábbi linken olvasható 
A szeretet forradalmát éljük: számunkra a másik ember Krisztus!

Rio de Janeiro-i Ifjúsági Világtalálkozó himnusza

Napi gondolatok: SZENT KINGA szűz, klarissza (1224-1292)

Szent Kinga

Szülei: IV. Béla király és Laszkarisz Mária. A szülői ház vallásos, ferences légköre, nagynénjének, Szent Erzsébetnek példája nagy hatással voltak rá. Nem csodálkozhatunk azon, hogy fiatalon szüzességi fogadalmat tett. Szülei azonban eljegyezték Boleszláv krakkói herceggel. Kinga nem kis vívódás után beleegyezett a házasságba. Az országra szóló esküvő után (1239) nagy nehezen sikerült királyi férjét rávenni, hogy Szent József-házasságban éljenek. 

Életrajzírói szerint Kinga élete állandó növekedés volt a hitben, amely tettekben nyilvánult meg. Különösen a szegények iránti szeretetben. Ugyanakkor az erős-lelkű asszony részt vett férje kormányzó tevékenységében, aki oly nagyra tartotta tanácsait, hogy a rendeleteken Kinga aláírása is szerepel. Hálája jeleként férje megajándékozta ószandeci területtel, ahol klarissza zárdát építtettek. Kinga a tatárok elvonulása (1242) után hazalátogatott Magyarországra, majd az apjától kapott bányászok segítségével Krakkó mellett megnyittatta a wieliczkai sóbányát. 

Férje hosszabb betegeskedés után 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már klarissza ruhában jelent meg, jelezve jövő szándékát. Elvonult az ószandeci kolostorba s élete utolsó éveit ott töltötte Szent Klára regulájának betartásával. Amikor bevonult a zárdába, azt mondta: „Feledjétek el, hogy ki voltam. Csak azért jöttem, hogy mint a legutolsó, szolgáljak nektek.”

Végezte a legalábbvaló munkákat, söpörte a folyosókat, mosogatta az edényeket s szolgálta a betegeket. Később a nővérek apátnővé választották. Türelemmel viselt több hónapi szenvedés után 1292. júl. 24-én fejezte be életét. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, II. János Pál pedig 1999. jún. 16-án Ószandecen szentté.

Részlet II. János Pál szentté avatáskor mondott beszédéből:

„Kinga és Hedvig Magyarországról érkeztek. Beléptek a lengyel történelembe, és tovább élnek a nemzet emlékezetében. Mint Hedvig, úgy Kinga is ellenállt az idő könyörtelen törvényének, mely mindent eltöröl. Évszázadok múltak el, és életszentsége nemcsak hogy nem halványodik el, hanem még inkább ragyog a jövő nemzedékek számára. Nem felejtették el a magyar király leányát. Szentté avatásának napja ennek a legnagyszerűbb bizonyítéka.”

Imádság:

Istenünk, te megismertetted Szent Kingával a kegyelmi élet édességit és arra indítottad, hogy szüzességét a házasságban is megőrizze. Add kérünk, hogy közbenjárására mindenkor tiszta élettel szolgáljunk neked, és őt követve mi is örvendező lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

"A tömeg lelkesedése miatt egy bizonyos ponton nem lehetett tovább haladni a pápa autójával" - P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő mérleget készít a Szentatya brazíliai látogatásának első napjáról.

Rádiónk helyszínen tartózkodó munkatársa, Roberto Piermarini, a Vatikáni Rádióújság főszerkesztője az első nap váratlan, programon kívüli eseményeiről, aggodalmairól kérdezte először Lombardi atyát.
Rádiónk főigazgatója így válaszolt: „Azt hiszem, hogy amikor aggodalomról van szó, akkor arra az útszakaszra utalunk, ami a repülőtérről a Guanabara Palotához vezet. Itt a pápát hatalmas lelkesedéssel fogadták. Azonban útközben történt egy kis hiba, nehéz lett volna folytatni az útvonalat a sok-sok lelkes embertől körülvéve. Úgy tűnt, hogy nem lehet tovább haladni. Ez volt az a pillanat, ami egy kis meglepetést és egyesek számára aggodalmat jelentett, de valójában olyan dologról van szó, ami érthető: egy ilyen nagy városban egy ilyen rendkívüli fogadtatás, az emberek óriási érdeklődése és egy ilyen pápa, aki spontán módon magához vonzza a lelkesedést és sokak közelségét”. Azt mondhatnám – folytatta P. Lombardi, - hogy hasznos tapasztalat volt az elkövetkező napok számára. El kell kerülni a kisebb kellemetlenségeket, ugyanakkor pozitív szempont volt az első nap ilyen nagy lelkesedése.
 

VR: - A pápa számított rá, hogy Rió és általában véve Brazília lakossága ilyen lelkes fogadtatásban részesíti? – tette fel a kérdést munkatársunk.
P. Lombardi: - A pápa tudja, hogy a brazilok nagyon szívélyesek; tudja, hogy a latin-amerikaiak, akiket ő jól ismer, nagyszívű emberek, a brazilok pedig különösképpen. Nagy hatást tett rám, hogy első beszédében a „szív” szó sokszor visszatért. „Brazília hatalmas szívéről” szólt és arról, hogy „kopogtat ezen a szíven, hogy beléphessen és fogadtatásra találjon”. A pápa jól megérti ennek a népnek az érzékenységét és örömteliségét, amely minden bizonnyal jellemzi majd ezeket a napokat.
 

VR: - A pápai repülőúton nem került sor kérdésekre és válaszokra, de a pápa beszéde mindenképpen fontos volt?
P. Lombardi: - Nem csak a pápa rövid beszéde volt fontos, hanem személyes kapcsolata is. Személyesen köszöntötte a több mint 70 újságírót, TV operatőrt, fényképészt, mindenkivel külön beszélgetett; mindegyiküknek lehetősége volt arra, hogy beszéljen a pápának családjáról, kérhették, hogy adja áldását szent tárgyakra: egyszerű és emberi találkozó volt, amely éppen a szív kapcsolatát jelenti a pápa számára.
 

VR: - Mi volt a témája a pápa és Rousseff elnök közötti találkozónak?
P. Lombardi: - A témákat mindenekelőtt beszédében fejtette ki az elnökasszony, ami minden bizonnyal jelentőségteljes volt, a társadalmi igazságosság, az emberi növekedés, a fiatalok témáját illető elkötelezettség szempontjából is.. Az elnökasszony a személyes megbeszélés során kifejezte nagyrabecsülését azért az elkötelezettségért, amelyet a pápa fejt ki ezen a téren. Különösen emlékeztetett a pápa lampedusa-i beszédére, amely rendkívül jelentős volt: tehát látható, hogy a Földközi-tenger kis szigetéről a pápa beszéde eljutott a világ szívéhez, mert itt Brazíliában is, egy nagy földrészen, egy nagy országban befogadták ezt a beszédet. Azután a pápa szavai a találkozás, nem pedig a „kiselejtezés”, a „kirekesztés” kultúrájáról olyan szavak, amelyek mélyen behatolnak a szívbe és nagy hatást tesznek még a politikai felelősökre is!
 

VR: - Ami a biztonságot illeti, beszéltek egy bombáról, amelyet vasárnap találtak Aparecidában. Érezhető némi aggodalom emiatt?
P. Lombardi: - Nem egy bombáról, hanem egy kis házi készítésű robbanószerkezetről van szó, amelyet a bazilika közelében lévő nyilvános mosdóban találtak. Természetesen nem a pápa személyére vonatkozik. Az illetékesek szerint tehát nincs ok aggodalomra.
 

VR: - A pápa kedden kipiheni az időeltolódás, a 10 órás repülőút fáradalmait. Várható valamilyen programon kívüli esemény?
P. Lombardi: - A pápa mindig képes arra, hogy valami újat kitaláljon.. Tehát egyáltalán nem garantálhatom, hogy teljesen nyugodt napról lesz szó. Azt hiszem azonban, hogy gondolni kell a következő napokra is, amelyek tele lesznek programokkal. Ha a pápa találkozni akar ismerőseivel vagy el akar mélyíteni egy beszélgetést, természetesen megteheti. Fontos esemény kedden (a copacabana-i tengerparton) az Ifjúsági Világtalálkozót megnyitó szentmise, de a hagyomány szerint erre mindig a pápa részvétele nélkül kerül sor.

Forrás: Vatikáni Rádió - Magyar műsor

„Nincs sem aranyam, sem ezüstöm, de magammal hozom a legértékesebbet, amit kaptam: Jézus Krisztust!”

Ferenc pápa első beszéde brazil földön - a hallgatóság többször is vastapssal szakította meg a Szentatya szavait.

A beszédre a vatikáni és a brazil himnuszok elhangzása után, az elnök-asszony üdvözlő szavai után került sor a Guanabara elnöki palotában.

"Elnök-asszony, tisztelt hatóságok, testvéreim és barátaim!

Szeretetteljes gondviselésében Isten úgy akarta, hogy pápaságom első nemzetközi útja lehetőséget adjon arra, hogy visszatérjek a szeretett Latin-Amerikába, nevezetesen Brazíliába, abba a nemzetbe, amely büszke az Apostoli Szentszékkel való szoros kapcsolataira, a hit és a barátság mély érzéseire, amelyek egyedülálló módon mindig megtartották egységét Péter utódával. Hálát adok Istennek ezért a jóindulatáért.

Megtanultam, hogy a brazil néphez úgy kerülhetünk közel, ha hatalmas szíve kapuján lépünk be; engedtessék meg tehát nekem ebben a pillanatban, hogy tapintatosan kopogtassak ezen az ajtón. Engedélyt kérek, hogy beléphessek és ezt a hetet veletek tölthessem el. Nincs sem aranyam, sem ezüstöm, de magammal hozom a legértékesebbet, amit kaptam: Jézus Krisztust! Nevében jövök, hogy tápláljam a testvéri szeretet lángját, amely minden szívben él; kívánom, hogy mindenkihez és minden egyes emberhez eljusson köszöntésem: “Krisztus békéje legyen veletek!”

Tisztelettel köszöntöm az Elnök-asszonyt és kormányának tagjait. Köszönetet mondok a nagylelkű fogadtatásért és szavaiért, amelyekkel kinyilvánította a brazilok örömét nemzetükben való jelenlétemért. Köszöntöm ennek az államnak a kormányzóját is, aki kedvesen vendégül lát bennünket a Kormánypalotában, továbbá Rio de Janeiro polgármesterét, a brazil kormány mellé akkreditált diplomáciai testület tagjait, a jelenlévő hatóságokat és mindenkit, aki azon fáradozott, hogy látogatásom valósággá váljék.  

Szeretnék néhány szeretetteljes szót szólni püspöktestvéreimhez, akikre az a feladat nehezedik, hogy Isten nyáját vezessék ebben a hatalmas országban, továbbá szólok szeretett részegyházaikhoz. Ezzel a látogatásommal folytatni kívánom Róma Püspökének sajátos lelkipásztori küldetését, azt, hogy megerősítsem testvéreimet a Krisztusba vetett hitben, bátorítsam őket abban, hogy tanúskodjanak a reménység okairól, amely Krisztusból fakad, és arra buzdítsam őket, hogy mindenkinek kínálják fel szeretetének kimeríthetetlen gazdagságát.

Mint ismeretes, Brazíliában való jelenlétem fő oka túlmutat az ország határain. Ugyanis az Ifjúsági Világtalálkozóra jöttem el. Azért jöttem, hogy találkozzam a világ minden részéről érkezett fiatalokkal, akiket magához vonzott a Megváltó Krisztus kitárt karja. A fiatalok menedéket keresnek ölelésében, közel Szívéhez meg akarják hallgatni újból világos és erőteljes hívását: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet”.

Ezek a fiatalok különböző földrészekről érkeznek, más-más nyelven beszélnek, változatos kultúrák hordozói, mégis Krisztusban találják meg legmagasabb rendű és közös elvárásaikra a választ és ki tudják elégíteni a kristálytiszta igazság és a hiteles szeretet iránti éhségüket, amely egyesíti őket minden különbözőségen túl.

Krisztus teret kínál fel nekik, tudva, hogy nincs hathatósabb energia annál, ami a fiatalok szívéből árad ki, amikor meghódította őket a Vele való barátság tapasztalata.

Krisztus bízik a fiatalokban és rájuk bízza saját küldetését: „Menjetek és szerezzetek tanítványokat”; menjetek túl az emberileg lehetséges határokon és hozzatok létre egy testvéri világot. A fiatalok is bíznak Krisztusban: nem félnek attól, hogy kockáztassák Vele egyetlen életüket, mert tudják, hogy nem csalódnak Benne.

Brazíliai látogatásom kezdetén nagyon jól tudom, hogy amikor a fiatalokhoz fordulok, egyben szólok családjaikhoz, egyházi és nemzeti közösségeikhez, ahonnan származnak, a társadalmakhoz, amelyeknek tagjai, a férfiakhoz és nőkhöz, akiktől nagymértékben függ ezeknek az új nemzedékeknek a jövője.

Gyakran halljátok, hogy a szülők mondják: „Gyermekeink a szemünk fényei” – (a brazil mondás szerint szemünk pupillái). Milyen szép a brazil bölcsességnek ez a kifejezése, amely a fiatalokra a szem pupillájának jelképét alkalmazza. Az az ablak ez, amelyen keresztül a fény szemünkbe lép és nekünk ajándékozza a látás csodáját! Mi lesz belőlünk, ha nem vigyázunk szemünkre? Hogyan mehetnénk tovább? Azt kívánom, hogy ezen a héten mindnyájan nézzünk szembe ezzel a provokatív kérdéssel.

Az ifjúság az az ablak, amelyen keresztül a jövő belép a világba, tehát nagy kihívások elé állít bennünket. A mi nemzedékünk akkor lesz méltó az ígéretre, amely minden fiatalban jelen van, ha képesek leszünk teret kínálni nekik; védelmezzük anyagi és spirituális létfeltételeiket, amelyek átfogó fejlődésükhöz szükségesek; szilárd alapokat adunk nekik, amelyre életüket építhetik; garantáljuk biztonságukat és oktatásukat, hogy lehetőségeikhez képest kibontakozzanak; tartós értékeket adunk át nekik, amelyekért érdemes élni; biztosítjuk számukra a természetfeletti távlatokat, amelyek válaszolnak hiteles boldogság utáni szomjúságukra és kreativitásukra, hogy jót alkossanak; átadjuk nekik egy olyan világ örökségét, amely emberi mértékű; felébresztjük bennük a legjobb képességeket, hogy saját holnapjuk főszereplői lehessenek, akik közösen felelősséget vállalnak mindenki sorsával.

Végül kérem mindenki kedves figyelmét és, ha lehet empátiáját, amely szükséges ahhoz, hogy barátok közötti párbeszédet létesítsünk. Ebben a pillanatban a pápa tárt karokkal magához öleli az egész brazil nemzetet összetett emberi, kulturális és vallási gazdagságában. Amazóniától a pampákig, a száraz régióktól a Pantanal (lapályos) területéig, a kis falvaktól a metropoliszokig senki se érezze, hogy ki van rekesztve a pápa szeretetéből. Holnapután, ha Isten is úgy akarja, mindnyájatokról megemlékezem az Aparecidai Miasszonyunk előtt, fohászkodva anyai oltalmáért otthonotokra és családjaitokra. Már most mindnyájatokat megáldalak. Köszönöm a fogadtatást!"

Forrás: Vatikáni Rádió

Napi gondolatok: Szent Brigitta szerzetesnő ünnepe

Szent Brigitta

Svédországban született 1303-ban. Kisleányként adták férjhez. Nyolc gyermeket szült, akiket nagy gonddal nevelt. Belépett Szent Ferenc harmadik rendjébe. Férje halála után még inkább az aszketikus élet felé fordult. Ekkor alapította a róla elnevezett szerzetesrendet. 1349-ben Rómában telepedett le, és mindenki példájául szolgált kiváló erényeivel. 1372-ben penitencia gyanánt szentföldi zarándokutat vállalt. Több művet írt, ezekben az általa megtapasztalt misztikus élményeket beszélte el. Rómában halt meg 1373. július 23-án. II. János Pál pápa 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította.


A Szent Brigittának tulajdonított imádságokból

Az üdvözítő Krisztushoz felemelkedett lélek imája
    

 Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, aki előre megjövendölted halálodat, és az utolsó vacsorán a földi kenyeret csodálatosan átváltoztattad drága testeddé, szenvedésed emlékéül szeretetből át is adtad apostolaidnak, és lábukat drága szent kezeddel megmosva példaként mutattad meg nekik mélységes alázatodat.
     

Hódolat neked, Uram, Jézus Krisztus! Ártatlan tested szenvedés és halálfélelmedben vérrel verítékezett, mégis vállaltad és végrehajtottad megváltásunkat, s így mutattad meg kézzelfoghatóan azt a szeretetet, amellyel szereted az embereket.
     Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, akit Kaifás elé hurcoltak, és alázatosan eltűrted, hogy téged, a mindenség bíráját, Pilátus ítéljen el.
     Dicsőség neked, Uram, Jézus Krisztus, a kigúnyolásért, amelyet elszenvedtél, amikor ott álltál bíborba öltöztetve, éles tövissel megkoronázva, és mert elviselted végtelen türelemmel, hogy dicsőséges arcodat leköpdössék, hogy szemedet bekössék, és hogy arcodat meg fejedet a gonoszok gyilkos keze súlyos ütésekkel illesse.
     Dicséret neked, Uram, Jézus Krisztus, aki végtelen türelemmel megengedted, hogy oszlophoz kötözzenek, kegyetlenül megostorozzanak, vérrel borítva Pilátus ítélőszéke elé állítsanak, mint ártatlan Bárányt.
     Hódolat neked, Uram, Jézus Krisztus, mert amikor szent tested már egészen vértől ázott, kereszthalálra ítéltek, s kínok közt hordoztad szent válladon a keresztet, és elviselted, hogy a tömeg őrjöngése közepette vezessenek a szenvedés helyére, és ott ruháidtól megfosztva szegezzenek a keresztfára.
     Örök hódolat neked, Uram, Jézus Krisztus, aki ennyi gyötrelmed között is édesanyádra — aki mindig bűn nélkül volt, és a bűn legkisebb foltja sem ért hozzá — szerető szemeddel gyöngéden rátekintettél, és megvigasztalni akarván, tanítványodra bíztad őt, hogy szeretettel gondoskodjék róla.
     Örök hála legyen neked, Uram, Jézus Krisztus, aki haláltusádban minden bűnösnek reményt nyújtottál a bűnbocsánatra, amikor a hozzád forduló gonosztevőnek irgalmasan megígérted a mennyország dicsőségét.
     Örök dicséret neked, Uram, Jézus Krisztus, minden egyes óráért, amelyet értünk, bűnösökért oly nagy keserűségben és gyötrelmek között elszenvedtél a kereszten. Hiszen sebeid égő fájdalmai oly kegyetlenül járták át boldog lelkedet, és oly irgalmatlanul hasogatták szentséges szívedet mindaddig, míg csak szíved utolsó dobbanásával ki nem lehelted lelkedet, amikor fejedet lehajtva alázattal ajánlottad magadat Istened és Atyád kezébe, és kihűlt tested ott maradt a kereszten.
     Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, aki drága véreddel és szent haláloddal megváltottad a lelkeket, és számkivetésükből irgalmasan visszavezetted őket az örök életbe.
     Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, aki megengedted, hogy oldaladat és szívedet lándzsával döfjék át üdvösségünkért, és hogy minket megválts, átdöfött oldaladból oly bőségesen ontottad vízzel vegyült drága véredet.
     Dicsőség neked, Uram, Jézus Krisztus, mert azt akartad, hogy barátaid vegyék le áldott testedet a keresztről, fájdalmas édesanyád ölébe fektessék, és megengedted, hogy aztán gyolcsba takarva sírboltba temessenek s katonák vegyenek őrizet alá.
     Örök hódolat legyen neked, Uram, Jézus Krisztus, aki harmadnapon feltámadtál a halálból, és megjelentél azoknak, akiket erre szeretetből kiválasztottál, majd negyven nap után sokuk szeme láttára az égbe szálltak, és ugyanide vetted magad mellé a dicsőségbe barátaidat is, akiket a holtak országából megszabadítottál.
     Ujjongó dicséret legyen neked örökké, Uram, Jézus Krisztus, aki elküldötted a Szentlelket tanítványaid szívébe, és megnövelted lelkükben a mérhetetlen isteni szeretetet.
     Áldott légy, mindörökké dicséretes és dicsőséges Uram, Jézus Krisztus, aki mennyei országodban trónodon ülsz istenséged dicsőségében, és ott élsz megdicsőült szent testedben, amelyet a szent Szűztől vettél magadra, így is jössz majd el az ítélet napján, hogy megítéld minden élő és meghalt ember lelkét. Aki élsz és uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel egységben mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás: Az Imaórák Liturgiája

Quo vadis... - Henryk Sienkiewicz lengyel Nobel-díjas író regényéből készült film - témája a keresztényüldözés

Megkezdődött Ferenc pápa első nemzetközi apostoli látogatása

A pápa az Alitalia olasz légitársaság gépével hétfőn reggel 8.53 perckor indult el Rio de Janeiro felé.

A Szentatya kezében fekete táskájával, kézipoggyászával sétált fel a repülőgépre, amelyet az egyes hírügynökségek azonnal kiemeltek jelentéseikben. „A tőle immár megszokott rendkívüli gesztusok közé sorolták ezt a lépését is, amellyel megtörte a múlt hagyományait, forradalmasítva a pápák stílusát” – írta az ANSA olasz hírügynökség. A pápát Enrico Letta olasz miniszterelnök köszöntötte Roma Fiumicino repülőterén.

Várhatóan Ferenc pápa helyi idő szerint délután 4 órakor, magyar idő szerint este 9-kor érkezik meg Rio de Janeiro nemzetközi repülőterére.

Brazíliába már rengeteg fiatal megérkezett a 28. Rio de Janeiró-i Ifjúsági Világtalálkozóra, köztük több magyar csoport is, összesen közel ötven fiatal.

Egy erről a földrészről származó, latin-amerikai pápa érkezik a fiatalok közé, hogy megerősítse a hitet, visszaadja a reményt, és ösztönözze az új generációkat a misszióra, ahogy az ifjúsági világtalálkozó témája is sugallja XVI. Benedek nyomán, aki kijelölte azt: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!”

A nemzetközi ifjúsági programon Ferenc pápa látogatást tesz az Aparecidai Miasszonyunk kegyhelyen, és találkozik a „létezés perifériáin” élőkkel: a szegénynegyedek lakóival, a kórházi betegekkel és a börtönbüntetésre ítéltekkel.

Megkezdődött Ferenc pápa első nemzetközi apostoli látogatása

Az ima és testvéreink szolgálata egyaránt alapvetőek a hit szempontjából

Ima és cselekvés, Isten szavának meghallgatása és testvéreink konkrét szolgálata nem egymással szemben álló dimenziók, hanem hitéletünk számára alapvetően fontos aspektusok – hangsúlyozta július 21-én vasárnap délben a Szentatya az Úrangyala elimádkozásakor.

A pápa szavait a Szent Péter téren a nyári hőség ellenére nagy számban összegyűlt hívek, zarándokok hallgatták. Ferenc pápa arra kérte őket, hogy kísérjék imáikkal első apostoli látogatását, amely hétfőn reggel kezdődik, amely Rio de Janeiróba vezeti el az ifjúsági világtalálkozó alkalmából.

A pápa elmélkedésének középpontjában a vasárnapi evangéliumi szakasz állt (Lk 10,38-42), amely a két nővérről, Máriáról és Mártáról szól.

Kedves fivérek és nővérek! Jó napot kívánok! – kezdte beszédét Ferenc pápa. Az evangéliumi szakaszt magyarázva feltette a kérdést: Ki ez a két nő? Márta és Mária Lázár nővérei, az Úr rokonai és hűséges tanítványai, akik Betániában laktak. Szent Lukács így írja le a jelenetet: Mária, Jézus lábánál ülve „hallgatta szavait”, míg Márta a „házi dolgokkal” volt elfoglalva (vö. Lk 10,39-40). Mindketten befogadják az úton lévő Urat, de egymástól eltérő módon. Mária Jézus lábához ül, hallgatja szavait. Márta ezzel szemben sürög-forog, hogy kiszolgálja a vendéget. Annyira el volt foglalva a házi munkákkal, hogy méltatlankodva így szólt Jézushoz: „Uram, ...nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen” (40). Jézus kedvesen válaszolva szemére veti: „Márta, Márta! Sok mindennel törődöl, sok minden nyugtalanít. Pedig csak egy a szükséges” (Lk 10,41-42).

Folytatás az alábbi linken 
Az ima és testvéreink szolgálata egyaránt alapvetőek a hit szempontjából

Példaképeink: Küldetésem van testvéreimhez… Szent Mária Magdolna emléknapja (Jn 20, 1. 11 – 18)

Mária Magdolna és a föltámadt Krisztus

Mária Magdolna lángoló szeretete és az Urat kereső buzgósága miatt kiemelkedik a jámbor
asszonyok csoportjából. Ott áll a sír előtt és sir, „mert elvitték az én Uramat” - mondja. Nem tud megnyugodni, mindenáron meg akarja találni az áldott testet. Az üres sírt látva annyira meg van indulva érzelmileg, hogy nem gondol a feltámadásra, nem jut eszébe Jézus jövendölése, miszerint harmadnapra föltámad halottaiból. Ezért a halott Jézust keresi miközben az élő ott áll előtte, de nem ismeri fel.

Mária Magdolnában a „Jézust kereső” lelkek példaképét látjuk. A többi jámbor asszony is ezt tette, és ezt elismeréssel nyugtázta az angyal: „tudom, hogy Jézust keresitek” (Mt 28,5). Az Istent kereső lelkeknek maga az Isten is elébe megy... „Igen, de csak akkor - mondja Mauriac - , ha mi is lépéseket teszünk feléje”. Milyen szép volna, ha őrangyalunk-halálunk óráján azt mondhatná: „Tudom, hogy Jézust kerested egész életedben és most is őt keresed...”
   
Mária Magdolna meg akarja „ragadni” Jézust. Milyen különös Isten „láthatóvá”, „megragadhatóvá”, sőt „megehetővé” (oltáriszentségben) lett a mi számunkra.
„Ne tartoztass! (Jn 20,17) – mondja Jézus. Azaz engedj el először is azért, mert „teljes és végleges birtokba vételem csak a mennyországban történhet!”: „Még nem mentem föl Atyámhoz!”
De engedj azért is, mert még itt a földön is mindkettőnkre feladat vár: „Menj testvéreimhez!”(17) Mennyire figyelemre méltó, hogy Jézus az érzelgő és áradozó vallásosság fölé helyezi az evangélium hirdetésének szent szolgálatát, apostoli feladattal bízza meg Magdolnát. Megteszi őt az „apostolok apostolává”: rábízza a föltámadás örömhírének közlését az apostolokkal...

A kezdet kezdetén a Feltámadott Úrról való tanúságtétel egy gyarló, bűneiből megtért asszonyra bízza az Úr. Az apostolok még hallgatnak, mert ők még hírét sem hallották a feltámadásnak, de Mária Magdolna már hirdeti, hogy látta az Urat és ezeket mondta neki.
Ha az Isten valakit „hív”, akkor „küldi” is. Ha néven szólít, azért teszi, hogy akaratát közölje velünk. Ezt tapasztalhatjuk Ábrahám, Mózes, Saul - Pál és a többi bibliai személy esetében is.

Mária Magdolna története arra tanít bennünket, hogy a kereszténység nemcsak a folytonos istenkeresés vágyát és reményét, hanem a „megtalálás” örömét és boldogságát is magába foglalja, nemcsak az örök életben, hanem már itt a földi életben is. „Aki keres, az talál”. Ez Mária Magdolnára is érvényes volt és ránk is vonatkozhat, ha nagyon akarjuk.

A másik lényeges tanítása a történetnek az, hogy a feltámadás örömhírének nem szabad leállnia, terjednie kell és mihamarabb eljutnia minden emberhez. Magdolnához hasonlóan minden kereszténynek a feltámadás hírnökévé kell válnia, elsősorban nem szavai által, hanem azzal, hogy magában hordozza a feltámadás jeleit. Mária Magdolna Jézus iránti hűsége, szeretete, szerénysége, készsége, hogy a „testvérekhez” induljon, sugallhat nekünk valamit, amit érdemes megfontolni, amit érdemes magunkévá tenni, éspedig egy percig sem maradhatok meg ezután önsajnálatomban, saját magam siratásában, de a Föltámadottal való találkozás kegyelmét sem sajátíthatom ki. Küldetésem van testvéreimhez, s a kapott isteni jelet úgy őrizhetem meg leghűségesebben, ha sietek közölni velük az örömhírt, amelyet rám bízott az Úr.

Kétszáz fiatalt láttak vendégül a ferencesek

A pokol kapujából az Isten közelébe - 150 évvel ezelőtt született Gárdonyi Géza - meghallgatható

A 150 évvel ezelőtt született „egri remete” életét egy mondatban így foglalta össze: „A Pokol kapujától kerültem az Isten közelébe: az egri sánc tetejére.” Mielőtt világnézete fejlődését, ateista korszakát, majd Istenhez térését bemutatnám, néhány mozzanatot jelzek életkeretéből. Itt is hangsúlyozom, hogy nem az író egész életművének mérlegelése a célom.

1863. augusztus 3-án született Gárdony-Agárdpusztán. Német származású apja (eredeti nevén Ziegler) a 48-as halálfejes légió hadnagya, Pestre jött, Kossuth fegyverkészítője volt. A család folyton vándorolt az országban. Édesanyja nemes Nagy Terézia nemcsak imádkozni tanította, hanem beleoltotta a katolikus misztikum iránti érzéket. Géza előbb a sárospataki református gimnáziumban, majd 1878-tól az egri érseki tanítóképzőbe járt. Felsőbb tanulmányokra nem gondolhatott, mivel apja 1879-ben meghalt. 1882-ben szerzett segédtanítói oklevelet. Élete végéig „falusi ember” maradt. Az 1880-as évek második felétől a következő tíz évben, különböző helységekben, a tanítóskodás és az újságírás foglalta le napjait. 1895-ben a Göre Gábor-történetekkel vonta magára a figyelmet, de első sikerét 1894-ben A lámpás c. kötetével aratta, majd 1898-ban Az én falum c. riportszerű, költői írásokkal mutatta be a somogyi falusi életet. 1901-ben jelent meg leghíresebb történelmi tárgyú regénye, az Egri csillagok.

A 80-as és 90-es évek magyar társadalma nem vette körül olyan szellemi légkörrel, amelyben elmélyíthette volna az édesanyjától kapott vallásosságot. A politikán túli eszmei érdeklődés a természettudományos, pozitivista-materialista gondolatvilág felé fordult: Az ifjú Gárdonyi is Büchnert és Schopenhauert olvasta, befolyásuk alá került: Legkedvesebb barátjával, a költő-lelkész Szabolcska Mihállyal folytatott levelezése fényt vet világnézeti küzdelmeire.*

*A következőkben főleg Sík Sándor kötetét és az ő forrásait követem: Gárdonyi, Ady, Prohászka. Pallas, Bp. 15-130. A hivatkozásoknál csak az oldalszámot adom meg.

Tragikus megrázkódtatást jelent életében 1885-ben (22 éves korában) kötött szerencsétlen házassága, amely éveken át pokollá tette életét, és tizenhét év múlva válással végződött. Gárdonyi soha nem beszélt házasságának körülményeiről, boldogtalansága okairól. 1893-ban ezt írta Szabolcskának: „Poéta nem lehet boldog házas, mert a házasélet próza. Én huszonkét éves fejjel ugrottam a házasságba és 7 évig búslakodtam…az én kedélyemen örökre ott a kegyetlen forradás és víg ember nem leszek soha – kivéve, ha írok.” (21-22) Lelke évekig belső küzdelmektől gyötrődik, többször öngyilkosságra is gondol. „Rég elzüllöttem volna testileg-lelkileg, ha ez a szegény, jó öregasszony, édesanyám, nincsen. Valahányszor öngyilkossági vágy rohant meg, mindig az ő kétségbeesett arcára gondoltam.” (22) Rossz házassága miatt hosszú ideig a nőket szinte beteges irtózással kerüli, a házasságot ördögi intézménynek, az egész emberi életet értelmetlen, keserű bohózatnak tekinti.

A válását megelőző és követő években félművelt pozivistaként kétségbeesetten ateistának vallja magát. 1899-ben ezt írja a protestáns lelkésznek, Szabolcskának: „Én pápistának keresztelt istentelen pogány vagyok…kiállhatatlanul lusta, szótlan és a világon minden dologgal elégedetlen fráter vagyok.” Sík így folytatja: Levélváltásuk ebben az időben tele van Istenre, vallásra, Krisztusra, bibliára vonatkozó vitatkozásokkal. A református pap jóbarát előtt Gárdonyi valami maliciózus tetszelgéssel fejtegeti „atheista” meggyőződését; brutális kíméletlenséggel variálja a múlt század második fele atheizmusának népszerű frazeológiáját. Dacos atheizmus, forradalmas keserűség és a belső sebek nem szűnő sajgása: ezek töltik ki ebben az időben lelki életét. – Ebben a lelkiállapotban érkezik Pestre, ’beteg lélekkel’. (22-23)

Belekerül Fesztyék művésztársaságába, jóbarátokra tesz szert, bepillant az irodalmi mozgalmakba, bontakozik írói hivatása. Kezdi közzétenni első írásait, már említett könyveit. 1897-ben Egerbe költözik, megkezdi haláláig tartó remete életét. Rengeteget olvas, magyar és világirodalmi szerzőket, és ír, regényeket, színpadi kísérleteket. A remete végképp barlangjába vonult. „De ebben a remeteségben megtalálta a gyógyulást: megtalálta önmagát és megtalálta Istent” – írja Sík Sándor: „A gyógyulás lassan, szinte észrevétlenül következett be. Nem egy nagy, korszakos élmény műve, hanem az időnek és természetnek, az ész és a szív tudatos, következetes, szakadatlan munkájának nehezen érő gyümölcse. (29)

Gárdonyi természetbúvár, igazában a természetben, a szép, csodálatos teremtésben találta meg Istent, amint maga sokszor hangoztatta. Az édesanyját elveszítő Szabolcskát így vigasztalja (három évvel korábban még ateizmusát szellőztette!): „A kétségbeesés nem lehet művelt embernek és papnak marcangolója, bármennyire szerette is azt, aki tőle ily módon megvált. Mert rend és törvény van a világegyetemben, az kétségtelen. S ha mikor azt mondjuk: nincs gondviselés, az csak azt jelenti, hogy a világegyetem rendjét és törvényét emberi ésszel ítéljük. (…) A buta véletlenség világteremtő erejét hinni, nem tartom emberi értelemhez méltónak. A mindenségben lehetetlen nem látnom az erőt, az erőben a rendet, a rendben az Elmét.” Gárdonyi istenhite ettől az időtől mindvégig rendíthetetlen. (33)

Sík találón jellemzi Gárdonyi istenkeresését (35): „Miért éljek?” – tűnődik sokszor éjszakánként. „Lassanként azonban ez a fullánk is eltompul; egyre hatalmasabban jelentkező misztikum-érzéke ezt is elcsitítja. Az Istent is voltaképp nem meglátja, hanem megsejti és megérzi.: ráébred. A Pascal-féle Le coeur a ses raisons gondolkodása érvényesül itt. (A szívnek megvannak az érvei, melyeket az ész nem ismer!) Az élet és a mindenség Isten nélkül nemcsak és nem elsősorban az ész előtt lehetetlen: a szív tiltakozik ez ellen a képtelenség ellen…” - Lehetetlen az is, hogy az élet célja a halál legyen!

Útra-készülődés c. nagy bölcseleti költeménye ragyogó hitvallás a Gondviselésről, az örök életről, és Jézus Anyja, Mária iránti mély áhítatának kifejezése: 

S ha jő az éj s én újra visszatérek

egynéhány szál gyöngyvirágot letépek,

és felviszem a csillagfényes égbe.

Megkeresem a Jézus anyját véle.

A Jézus anyját, kinek képei

oly búsak lenn és olyan szenvedők!

Hadd lássam egyszer mosolyogni őt!

Forrás: Vatikáni Rádió honlapja

Szeretettel hallgassuk Isten szavát és hűségesen éljük azt – Évközi 16. vasárnap - meghallgatható

Házi feladatként megválaszolandó kérdés, hogy milyen tanulsággal szolgál az első olvasmányból Ábrahám, valamint az evangéliumi szakaszból Mária és Márta története számunkra? Az embert nem szétágazó tevékenysége, hanem az üdvözíti, hogy szeretettel hallgatja Isten szavát és azt hűségesen éli...

Szeretettel hallgassuk Isten szavát és hűségesen éljük azt – Évközi 16. vasárnap

Jan Vermeer van Delft: Jézus Máriánál és Mártánál

A szentírási olvasmányok alapján a mai napot a vendéglátás, a vendég fogadás vasárnapjának is nevezhetnénk. A szentírási részekben nem is akármilyen vendég fogadásáról van szó, hisz maga az Isten látogat el az emberhez. Az első olvasmányban (Ter 18, 1-10) Ábrahám a mindenség teremtő Urát láthatta vendégül, míg az evangélium Mária és Márta történetével (Lk,10 38-42), az Úr Jézus fogadásával foglalkozik.

Ábrahám a déli forróság idején a sátora előtt üldögélt, a nagy hőség miatt nem dolgozott. Ilyen körülmények között vette észre Jahvét a három közeledő titokzatos személy alakjában. A pátriárka mintegy megsejtve, hogy kivételes, isteni eseményről van szó, rendkívüli készséggel fogadja őket és pompás lakomát készít nekik. „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat”(3) - mondja. Sokkal több ez, mint egyszerű meghívás, szinte könyörög, hogy vendégül láthassa az Urat. hogy sátrába fogadja, és maga mellett tartsa. Ábrahám „Isten barátja” (Iz 41,8), aki a legnagyobb tisztelettel és ugyanakkor alázatos bizalommal beszél vele, minden vágya az, hogy szolgálhassa Őt.

A Bibliát olvasva Isten jelenéseivel kapcsolatosan, megállapíthatjuk, hogy Isten nem szokott délben megjelenni, hanem éjjel, mint a kis Sámuelnek, vagy estefelé, mint az áldozatot bemutató Illés prófétának, vagy hajnalban, mint a halászó apostoloknak a genezáreti tó partján. Nem mintha a nap kelős közepén nem tudna kegyelmet adni, inkább az ember miatt, aki a déli hőségben nem annyira fogékony, könnyen elcsügged, vagy épen lázas tevékenységbe öli, meg nem oldott életének problémáit.

Ha azonban a déli nap hevében, élete terméketlenségétől fonnyadt szívvel is képes az ember olyan nagylelkűen vendéget fogadni, mint Ábrahám, akkor Isten belép az életébe. Az étkezés végén elhangzó ígéret – Ábrahám és Sára előrehaladott koruk ellenére gyermeket kapnak – világosan kinyilatkoztatja a három személy emberfölötti természetét. Egy ősi keresztény hagyomány a Szentháromság képét látja ebben a jelenésben: ha megfigyeltük, a három embert Ábrahám egy személyként szólítja meg: Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt…

Miért ne tudnánk megtenni ezt mi is? Ölünkbe ejtett kezünket miért ne tudnánk mi is üdvözlésre emelni akkor, amikor bekopogtat valaki szívünk ajtaján? Csüggedtségünkön, életuntságunkon miért ne tudnánk erőt venni legalább egy órácskára, akár a rekkenőség idején is, hogy kinyilvánítsuk szeretetünk jelét az iránt, aki betért hozzánk?

Mert ne feledjük, az emberi élet forró delén vagy azon túl, mikor a csüggedtség és keserűség lassan egész testünket-lelkünket átjárta, ez az apró erőfeszítés is óriási esemény, a kegyelem műve. Erre tanít bennünket Ábrahám története. Hiszen a déli hőség idején milyen nagy vendég lépett be Ábrahámhoz: Maga az Isten, aki életet ígért neki, Izsák születését, mely egyben az ő lelki-újjászületését is jelentette.

Az evangélium szerint Mária és Márta házába is az Úr Jézus személyében nagy vendég, az Isten érkezik. Ábrahám e két leszármazottjában a befogadás két formáját láthatjuk: a vendégül látást, annak minden gyakorlati velejárójával, melyet Márta képvisel, s a szerető figyelmet, melyet Mária tanúsít. Egyik sem hiányozhat a keresztény ember életből, ám a súlypont a belső figyelmen kell hogy legyen. E nélkül a belső figyelem nélkül a szeretet nem volna szeretet, csak lázas tevékenység, mely nem képes közölni a lényeget, s nem alkalmas arra, hogy előkészítse az Úrral való bensőséges találkozást.

Milyen sokat mondó egy szépen megterített asztal, kivasalt hófehér ing, egy csokor virág, tisztán tartott lakás. A szeretet megannyi hírnöke emberi kapcsolatainkban. Miért ne lenne így az Istennel is. A mulandóban is az örökkévalóknak kell felragyognia, hogy így megérinthessen bennünket szívünk mélyén az Úr kegyelme, s feltárja nekünk isteni ígéreteinek kimeríthetetlen gazdagságát.

Kétségtelen, hogy mindkét nővér helyesen akar cselekedni. Meg akarnak felelni Jézus elvárásának, őt szívből be szeretnék fogadni. Az embernek először az a benyomása, hogy Márta ezért többet tesz. Mégis testvére, Mária talál igazi elismerésre. Mit csinál ő, ami értékesebb annál, amit Márta tesz? Majdnem az a látszat, hogy semmit. Ő csak figyelemmel hallgat az Úr lábaihoz ülve. Nincs akkor igaza Mártának, amikor panaszkodik? Könnyen bele élhetjük magunkat mi is Márta helyzetébe. Mintha mindkét kezünk tele lenne munkával, valaki más pedig csak ott ül és hallgat, és nézi, hogy mi mit teszünk.

Az Úr Jézus szerint Mária mégis a jobbik részt választotta. Ő megértette, hogy az ember nemcsak kenyérrel él. Őt nemcsak érdeklik Jézus szavai, nem érdekes beszélgetőtársat lát benne, hanem Isten emberét, aki Isten Szavát közvetíti. Ezért félreteszi azt, ami mulandó és azzal törődik, ami örökre megmarad. Jézus azért dicséri meg, mert ő szavaira éhezik, mert nem feledkezik bele a hétköznapok tevékenységébe, nem foglalják le a mindennapok gondjai úgy, hogy Róla megfeledkezne. Egész szívvel Jézusra figyel, és ezzel az üdvösség titka foglalja le.

Házi feladatként megválaszolandó kérdés, hogy milyen tanulsággal szolgál az első olvasmányból Ábrahám, valamint az evangéliumi szakaszból Mária és Márta története számunkra?

Az embert nem szétágazó tevékenysége, hanem az üdvözíti, hogy szeretettel hallgatja Isten szavát és azt hűségesen éli. Vagyis mindig az ér többet, amit Isten tesz és mond az embernek, nem pedig az, amit az ember tehet ő érte…

Az elmúlt vasárnap az irgalmas szamaritánus történetéből kiderült, hogy annak a vallásosságnak, jámborságnak nincs igazi értéke, amely nincs hatással a mindennapi életre. Az ószövetségi pap és a levita a jeruzsálemi templomból jön, imádságuk, áldozatuk értéktelen marad, mert nem egészíti ki a segítő szeretet gyakorlása. Nem elegendő a törvények értelmezésével foglalkozni, nem elegendő önmagában a Szentírás olvasása sem. Szent Jakab apostol is az ő levelében arra figyelmeztet minket, hogy nem elég hallgatni Isten Szavát, hanem azt teljesíteni is kell.

Azonban a másik egyoldalúságtól is óvakodnunk kell, a mai evangéliumi szakasz szerint. Manapság sokszor hallani, becsületes ember vagyok, nem okozok kárt másnak, mindenkin segítek, akin csak tudok. Igaz nem járok templomba, de azért sokszor jobb keresztény vagyok azoknál, mint akik mindig a templomba vannak. Erre válaszként Márta és Mária történetében Jézus mintha csak azt mondaná: valami egészen fontos dologról feledkezel meg, ami nélkül tetteid igazi tartalmukban nem mondhatók igazán értékeseknek.

Isten és az ember szeretete csak úgy lehetséges, ha hallgatsz az Úr szavára, ha bensődben figyelni tudsz rá. Ezért nem szabad azt gondolnunk, hogy Mária választása csupán a szemlélődő szerzetesek, például a Klarisszák dolga… Az igazság az, hogy bizonyos mértékig minden kereszténynek ezt kell választania, vagyis nem a tevékenységnek, hanem Isten szava hallgatásának és elmélyítésének kell adni az elsőbbséget, mert csak így lesz képes az ember arra, hogy az Evangéliumot élje akkor is, amikor az kemény áldozatba kerül…

Életünkben mennyi mindenért aggódunk és mennyi dolog nyugtalanít minket, pedig elég volna csak Istenre, az egyetlen szükségesre figyelni. Szent Máté evangéliumában maga az Úr mondja: „Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,33). „Isten egyedül elég!” – mondta egykor Avilai Szent Teréz. Milyen sokszor hivatkozunk elfoglaltságainkra, hogy miattuk nem jut idő a napi imádságra, vasárnapi szentmisére, vagyis a legfontosabbra: Istenre.

Az Egyház azoknak a híveknek a gyülekezete, akik hallgatnak Isten Szavára. Akik számára természetes Mária magatartása, aki Jézus lábainál ül és hallgatja az ő szavait. Nemcsak ez természetes, hanem az is, hogy ezt minden másnál fontosabbnak tartja, minden más feladata, tevékenysége elé helyezi.

Minden vasárnap a keresztény ember arra hivatott, hogy találkozzon az Úrral és szavait hallgassa. Mindez legmélyebben a szentmisén való részvételben valósulhat meg, de az imádság és elmélkedés percei, a pihenés és a testvériesség pillanatai mind-mind hozzásegítenek ahhoz, hogy megszenteljük az Úr napját. Ha a Szentlélek közreműködésével, az Atya szállást vesz az ember szívében, akkor testvéreinket is könnyebben fogjuk tudni szolgálni.

Könnyű félreérteni a mai evangéliumot, vigyázzunk: Urunk Jézus nem a szemlélődő (az Isten előtt elidőző, Benne megpihenő) és az aktív, a tevékeny életet állítja szembe egymással, nem a cselekvést ítéli el, vagy minősíti le, hanem arra akar figyelmeztetni, hogy a túlzó aktivitásban ne feledkezzünk meg az Istenről.

Ezzel összefüggésben idézhetjük, Szent Ferenc atyánknak Szent Antalhoz irt levelét, amelyben a testvérek teológiai képzésével kapcsolatosan elmondja legfőbb feltételét, ami abban áll, hogy az imádság és áhítat szellemét semmiképpen nem szabad kioltani, idézem a levelet: „Antal testvérnek, püspökömnek Ferenc testvér üdvöt kíván! Megelégedésemre szolgál, hogy a szent teológiából előadásokat tartasz a testvéreknek. Vigyázni kell azonban, hogy e stúdium során ki ne oltsd a szent áhítat és imádság szellemét, ahogy az regulánkban áll.” Hát, ha a teológiai, hittani tanulmányok kapcsán fenn áll a veszély, hogy megfeledkezzünk Istenről, akkor mennyivel inkább az egyéb tevékenységek végzése közben.

Az előző vasárnapon Jézus Krisztus így szólított minket cselekvésre az irgalmas szamaritánus történetének a végén: „Menj és cselekedj hasonlóképpen!” Vagyis a jót tenni kell, csak a fontos az, hogy jól tegyük a jót, azaz mindig Őrá figyelve. Az Úr attól a cselekvéstől óv, ami nincs vele átbeszélve, ami nem ráfigyelve történik, ahol a cselekvés leválik a Jézussal való kapcsolatunkról.

Ma felszólítást kaptunk arra, hogy hétköznapi tetteinket értékessé tegyük azáltal, hogy azokat az Úr Jézus tanításának fényében vigyük véghez, hogy azokat Jézus szavainak hallgatása előzze meg, kísérje és hassa át, mert csak így tudunk szert tenni olyan értékekre, amelyeket nem fogunk elveszíteni sohasem, s amelyek megmaradnak az örökéletre.

Hála Istennek ma is vannak Márták, akik aktívan szolgálnak, és vannak Máriák, akik imádkozva figyelnek Jézus szavaira. De bennünk is él, kell, hogy együtt éljen, egy fedél alatt, mindkettő: hiszen Isten néha azt kéri tőlünk, hogy legyünk Márták, akik szeretettel gondoskodnak másokról, néha viszont azt, hogy legyünk Máriák, akik szeretettel hallgatunk igéire, akik csendben le tudunk ülni lábai elé, Rá figyelve, Őt szemlélve.

Napi gondolatok: Az Úr virraszt értünk, az Úr cselekszik értünk... Kiv 12,37-42; Mt 12,14-21

„Ez az az éjszaka, amelyen a Úr virrasztott, hogy kihozza őket Egyiptom földjéről.”

Az Egyiptomból való szabadulás a sugalmazó Szentlélek szerint előképe a keresztségben történő szabadulásnak, és a bűnök fogságából történő minden későbbi szabadulásnak.

„Ez az az éjszaka...” A te éjszakád, testvérem, amikor semmit sem láthatsz a világból, önmagadból, elhagyott előző életedből és a jövendőből.

Ha hiszel Jézus Krisztusban és az ő Atyjában és a Szentlélekben, akkor bármilyen sötétség szakad rád, ne essél kétségbe. Tudd, hogy Isten most ment ki téged a régi világból. Csak vele törődj, csak őt dicsőítsd, csak neki add át magad. Ne fordítsd fejedet az elhagyott világ felé, és ne kutasd a jövőt.

Ezt a szabadulást nem neked kell végbevinned. Neked csak az Istenre való tökéletes ráhagyatkozás a feladatod. Ilyen lesz a legvégső szabadulás is, haldoklásod sötét éjszakája. De azt előbb kell begyakorolni. Pontosabban nem a halált, vagyis az átmenetelt kell begyakorolni – azt lehetetlen is lenne –, hanem a szabadító Istenre való teljes ráhagyatkozást. Ebben a nagy éjszakai szabadulásban nem lesz semmi másod, semmi útravalód, csak a kovásztalan Kenyér: az Úr eucharisztikus jelenléte.

Volt e már életedben ilyen éjszaka? Ha nem, akkor még valamiképpen Egyiptomban vagy, ahonnét a magad erejéből kivonulni képtelen leszel. Ne akarj tanító lenni az Egyházban, amíg ehhez az éjszakához nem volt semmi közöd. Csak az ezzel az éjszakával megjelölt lélek ismeri Istent, az embert, a világot olyan ismerettel, amelyet könyvekből megszerezni nem lehet, csak ennek az éjszakának a leple alatt, a minden emberi támaszt nélkülöző bizalom árán találkozhatsz a fölötted virrasztó Istennel.

Életünk legnagyobb eseménye ez az éjszaka, amikor a szabadító Istenre bízzuk magunkat egészen. Az Úr virraszt értünk, az Úr cselekszik értünk...

Ha már áthaladtál ilyen éjszakán, akkor arra ügyelj, hogy soha többé el ne felejtsd, hanem ünnepeld meg mindaddig, amíg el nem jön érted az Úr, hogy utolsó éjszakádon magával vigyen.

fr. Barsi Balázs ofm

Barátok közt Csíksomlyón

Kedélyes találkozás Ferenc pápa és egy ismeretlen brazil fiatal között a Vatikánban

Ferenc pápa július 18-án, csütörtökön reggel a Szent Márta házban fogadott egy brazil fiatalt, aki egyszerűen csak kérte, hogy szeretne találkozni vele. A pápa ebben lehetőséget látott arra, hogy megismerkedjen a fiatalok realitásának egy további aspektusával jövő hétfőn kezdődő útja alkalmával. Az Inside the Vatican amerikai katolikus magazin hírlevele részletesebben beszámolt erről a mostani pápa esetében nem kivételes találkozás körülményeiről.

Egy 30 éves Porto Alegre-i fiatalemberről van szó, aki 9 héttel ezelőtt indult el kerékpáron Amsterdamból és 7000 kilométert tett meg Németországon, Ausztrián és más országokon keresztül. A Leandro Martins névre hallgató kerékpáros fiatal Rómába érkezve kíváncsi volt a pápára, mert jóllehet saját bevallása szerint nem vallásos, nagy hatást tett rá a Szentatya közvetlensége és több gesztusa, köztük a pápa lampedusai látogatása. A brazíliai útja előtt álló Szentatya készséggel elfogadta a kérést és a csütörtök reggeli szentmiséje után elbeszélgetett vele, sőt még a biciklijét is megnézte – amint a hírlevél fotóiból kiderül.

Ferenc pápa ezt a szép jókívánságot írta a brazil fiatal zászlajára: „Que Dios te acompane, Francisco”, („Isten legyen veled, Ferenc) majd a találkozás végén szeretettel megölelte fiatal vendégét.

Vatikáni Rádió

Ferenc pápa látogatást tett Benedek emeritus pápánál riói útja előtt

Pénteken délután 4 órakor Ferenc pápa ellátogatott Benedek emeritus pápához, hogy kérje, a következő napokban kísérje el lelki közelségével és imáival brazíliai útjára Őt és a Rio de Janeiro-i Ifjúsági Világtalálkozóra összegyűlt fiatalokat. 

 

A találkozót még Benedek pápa hirdette meg. Ferenc pápa elvitte az út programjáról készült tájékoztatófüzetet elődjének, hogy lélekben részt tudjon venni a rendezvényen és, ha gondolja, követni tudja a közvetítéseket a különböző eseményekről. Továbbá megajándékozta egy emlékéremmel, amely a pápai útra készült.

XVI. Benedek imáiról biztosította Ferenc pápát megemlékezve a korábbi Ifjúsági Világtalálkozók intenzív és csodálatos élményeiről, amelyeket a fiatalokkal élt meg Kölnben, Sydney-ben és Madridban.

A találkozó egy közös imával kezdődött Benedek emeritus pápa lakhelyének kápolnájában, majd sor került egy közel félórás szívélyes hangulatban folytatott beszélgetésre – tájékoztat a szentszéki közlemény.

(sv)

Vatikáni Rádió

Ferenc pápa turistaosztályon utazik az ifjúsági világtalálkozóra

A legnagyobb argentin orgánum, a Clarín megtudta, hogy a Szentatya a takarékosság jegyében nem a VIP-utasoknak fenntartott, hanem a turistaosztályon utazik a brazíliai találkozóra. De utazás előtt a spanyol konzervatív ABC összefoglalta, hogy Ferenc pápa hogyan és miért „egyszerűsíti” a Vatikán garázsát.

A spanyol konzervatív ABC vasárnap írta meg, hogy a pápa milyen gépjárműveket talált a Szentszék garázsában. Tudniillik már megválasztása után azzal lepte meg bíboros társait, hogy nem a rá váró páncélozott fekete Mercedesbe szállt, hanem velük együtt utazott a többi bíborost szállító mikrobuszban.

Március 14-én, „első munkanapján” Ferenc pápa újra jelezte: hű marad választott nevéhez, és a Mercedes helyett a vatikáni csendőrség Volswagen Phaeton típusú kocsijába szállt. Azóta csak két kocsit használ az egyébként 50 járműből álló gépparkból, főleg a Ford Focust, a biztonságára ügyelő másik pedig láthatatlanul követi a reggeli római forgalomban. Eddig tíz jármű állt a Szentatya rendelkezésére, de valószínű, hogy jelentősen csökken ezek száma is. Paradox módon éppen a legdrágább típusokra nem költöttek egy eurót sem, mert valamennyit az autógyárak – a Mercedes-, a BMW- és a Fiat-gyár – ajándékozták a Vatikánnak.

Ezek után nem csoda, hogy a Szentatya turistaosztályon akar utazni vasárnap. Levelet írt a pápákat hagyományosan szállító olasz Alitalia légitársaságnak, hogy nem a Ciampino, hanem a Fiumicino repülőtérről akar indulni, ahova február 26-án még Buenos Aires érsekeként érkezett. Sőt engedve Ferenc pápa újabb kérésének, az Alitalia nem a Vatikán fejének fenntartott legkorszerűbb Boeing 777-es típussal, hanem a Róma-Rio de Janeiro járatokra használt Airbus 330-as géppel repül majd.

Ferenc pápa turistaosztályon utazik az ifjúsági világtalálkozóra

Napi gondolatok: Ez a nap legyen számotokra emléknap Kiv 11,10-12,14; Mt 12,1-8

„Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökké.”

Azért kell a zsidóságnak megünnepelnie az Egyiptomból való szabadulást, mert ebben a történelmi eseményben ragyogott fel nekik egyértelműen Isten szabadító cselekvése. Ábrahámtól kezdve az üdvtörténet folyamán csak mintegy sűrű ködön átsejlő ezüstös, szelíd világosságként mutatkozott meg Isten cselekvése az emberi cselekvések homályában, de most, ebben a koromfekete éjszakában vakító fényű, roppant tűzoszlopként jelent meg, olyannyira egyértelműen, hogy ebből tudták értelmezni egész addigi történelmüket, és erre a szabadító Istenre bízták jövőjük minden gondját.
Számunkra, akik megismertük Krisztust, az ő Húsvétjában ragyogott fel egy még nagyobb, már az egész emberiségre és az univerzumra egyértelmű fényt vető világosság. Jézus Krisztusban Isten emberré lett, bűneinkért meghalt, de föltámadt a mi emberi testünkben, bemutatva így a történelem és a kozmosz jövőjét, elővételezve nem képben, nem látomásban, hanem valóságban. Ezért nekünk az Ószövetség csúcseseményét is, amelyben népe egyértelműen tetten érte az irgalmas és emberszerető Istenét szabadító műve közepette, Urunk, Jézus Húsvétjának, életadó halálának és feltámadásának fényében kell látnunk. E két nagy isteni cselekvés az utolsó vacsorán találkozik Jézus Krisztusban, aki tanítványaival meg akarván ünnepelni a régi húsvétot, a szenvedése előtti utolsó estén véghezvitte nem csupán Izrael, hanem az egész emberiség; nem politikai fogságból, hanem az örök halálból, nem ideig való, hanem örök megszabadítását. 

Ahogy a bárány vére megmentette Izrael elsőszülötteit az öldöklő angyaltól, úgy Urunk vére, mely kiontatik a bűnök bocsánatára, megment minden embert az örök kárhozattól, aki hisz benne és megtér hozzá. Ahogy a húsvéti bárány elfogyasztása jelezte a szolgaságból való szabadulást, úgy a mi húsvéti Bárányunk, a feltámadott Krisztus testének vétele az oltáriszentségben jelzi, hogy szívünk mélyén megkezdődött az az örök szombat, amelyben már nem aprólékos vallási előírások biztosítják a nyugalmat – amint az Evangéliumban a farizeusoktól látjuk, akik nem az Ószövetség nagy húsvétjának felszabadító isteni világosságában éltek, hanem pogány módra emberi mesterkedésekben, szabályok szigorú betartásában bíztak, s így szinte elfojtották a már az Ószövetségben felhangzó örömhírt –, hanem Isten legsajátosabb létmódjából, belső életéből részesedünk.

fr. Barsi Balázs ofm

„Öröm, kereszt, fiatalok” – négy nap múlva Ferenc pápa megkezdi brazíliai apostoli látogatását

Miközben a Rio de Janeiro-i Ifjúsági Világtalálkozóra a világ minden részéről fiatalok serege özönlik a brazíliai metropoliszba, emlékezzünk vissza Ferenc pápa szavaira, amelyekkel néhány nappal megválasztása után meghívta a fiatalokat a riói találkozóra.

Március 24-én, Virágvasárnap éppen négy hónappal a mostani események előtt, a Szentatya, aki 11 nappal azelőtt kezdte meg péteri szolgálatát, a Szent Péter teret megtöltő 200 ezer hívő között jelenlévő fiataloknak a következőket mondta:

„Kedves fiatalok! Láttam, ahogyan csatalkoztatok a körmenethez. Elképzelem, hogyan ünneplitek Jézust, miközben olajágakat lengettek. Elképzelem, hogyan kiáltjátok nevét és fejezitek ki örömötöket, hogy Vele lehettek! Fontos szerepetek van a hit ünneplésében! Elhozzátok nekünk a hit örömét és azt tanítjátok, hogy a hitet fiatal szívvel kell megélnünk mindig: fiatal szívvel, 70-80 évesen is. Fiatal szívvel! Krisztussal szívünk soha nem öregszik meg! De mindnyájan tudjuk és ti is jól tudjátok, hogy a Király, akit követünk és aki elkísér bennünket nagyon különleges: olyan Király, aki egészen a keresztig szeret és azt tanítja, hogy mi is szolgáljunk és szeressünk”.

A mi örömünk nem abból fakad, hogy olyan sok mindent birtokolunk, hanem abból, hogy találkoztunk egy Személlyel, Jézussal, aki közöttünk van; abból születik, hogy tudjuk: Vele soha nem vagyunk egyedül, még a nehéz pillanatokban sem, amikor életünk útján problémákkal, látszólag leküzdhetetlen akadályokkal kell szembenéznünk. És milyen sok ehhez hasonlóval találkozunk!” Ilyenkor, amikor már nem vagyunk képesek felismerni a helyes utat, jön az ellenség, az ördög, olykor angyalnak álcázva magát és alattomosan szól hozzánk.

„Ne hallgassatok rá! Kövessük Jézust” – hangzott a pápa figyelmeztetése és buzdítása. „Elkísérjük, követjük Jézust, de főleg tudjuk, hogy Ő az, aki elkísér és vállára vesz minket: ebben áll a mi örömünk, reménységünk, amelyet el kell vinnünk a mai világba. És arra kérlek benneteket: ne hagyjátok, hogy ellopják reménységeteket! Ne hagyjátok ellopni a reményt, amit Jézus ad nekünk!”

Virágvasárnap Ferenc pápa a riói találkozó jegyében búcsúzott el a fiataloktól: „Brazíliának abban a nagy városában találkozunk! Készüljetek fel jól, főleg lelkileg közösségeitekben, hogy az a Találkozás a hit jele legyen az egész világ számára. A fiatalok hirdessék a világnak: jó követni Jézust; jó Jézussal haladni; jó Jézus üzenete; jó, ha kilépünk önmagunkból, ha a világ és a lét perifériáira elvisszük Jézust!” – mondta a pápa, majd a következő három szóban foglalta össze mondanivalóját: „öröm, kereszt, fiatalok”.

(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió

Napi gondolatok: Nagyszerű erényei miatt hírnévnek és tiszteletnek örvend

A kép forrás helye

Szent Hedvig királyné emléknapja

Magyarországon született 1374-ben, Nagy Lajos és Boszniai Erzsébet leányaként. 1384-ben Lengyelország királynőjévé koronázták. Jagelló Ulászlóval, Litvánia nagyhercegével kötött házassága eredményezte a litván herceg és nép megtérését. Férjével együtt fáradozott a vilniusi püspökség megalapításán (1388). Nagy gondot fordított mind saját maga, mind embertársai üdvösségére. A hit, a szeretet és az alázatosság példaképe volt. Neki köszönhető a hittudományi kar megalapítása és az egyetem megújulása Krakkóban.

Erényekben és érdemekben gazdagon halt meg Krakkóban, 1399-ben. II. János Pál pápa 1997. június 8-án avatta szentté Krakkóban.

Jan Dlugosz krakkói kanonok „A lengyel királyság évkönyvei” című művéből

Nagyszerű erényei miatt hírnévnek és tiszteletnek örvend

A mai napon, azaz 1399. július 17-én meghalt Hedvig királyné. Nagyon bájos arcú volt, de szokásait és erényeit tekintve még kedvesebb; a katolikus hit elterjesztője Litvániában. Ő állította fel a zsoltározók kollégiumát a krakkói székesegyházban, és két oltárt ugyanott. Ő alapította a piaszki Szűz Mária-kolostort Krakkó mellett. Ő kezdte el a szláv testvérek kolostorának felépítését.

Nagyböjt és Ádvent idején vezeklőövvel és rendkívüli önmegtagadásokkal fegyelmezte testét. Bőkezű volt a szegények, özvegyek, jövevények, zarándokok, mindenféle nyomorgók és szükséget szenvedők iránt. 

Nem volt benne könnyelműség, nem volt harag, nem lehetett benne gőgöt, irigységet vagy dühöt találni. Isten iránti nagy áhítatával és mérhetetlen szeretetével tűnt ki; minden világi hiúságot elutasítva magától, lelkét és gondolatvilágát egyedül az imádságra és szent könyvek, nevezetesen az Ó- és Újszövetség, a négy egyháztanító homíliái, az atyák életrajzai, prédikációk, szentek élete, Boldog Bernát, Szent Ambrus elmélkedései és prédikációi, Szent Brigitta jelenései és más, latinról lengyelre fordított könyvek olvasására fordította.

Sok tehetséges, magát a tudománynak szentelő ifjú ellátásáról gondoskodott. Prágában kollégiumot alapított a litvánok számára, és fáradozott a krakkói Hittudományi Kar felállításán. Végrendeletében minden ékszerét, ruháját, pénzét és minden királyi öltözetét a szegények megsegítésére és a krakkói egyetem megújítására hagyta. 

Ugyancsak a krakkói székesegyházra hagyott egy gyöngyökkel kirakott főpapi melldíszt. Olyan híres volt, és annyira megbecsültek az egész katolikus világban nagyszerű erkölcsi magatartása miatt, hogy életében a szentség példaképeként tisztelte mindenki.

Forrás: Az Imaórák Liturgiája

Gyerek a nyeregben

A képzésen múlik a megszentelt élet jövője

„A képzésen múlik a megszentelt élet jelene és jövője, mert nélküle a monotónia, a rutin, a középszerűség és a fásultság alighanem megfojtja a megszentelt életet” – mondta José Rodríguez Carballo érsek, a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának titkára a dikasztérium interdiszciplináris kurzusának (Studium) tanévzáróján.

 

Képzés nélkül „nem létezik teremtő hűség – amelyet az egyház kér tőlünk –, életünknek és küldetésünknek pedig nincs evangéliumi mondanivalója”. A ferences érsek hangsúlyozta, hogy a folyamatos képzésnek kell a „kezdeti képzés humuszának” lennie, s egyik sem létezhet a másik nélkül. A képzés célja az, hogy átalakuljunk Krisztusban „egy a személy egész életét átfogó folyamatos növekedési és megtérési folyamaton keresztül; s a képzésnek fejlesztenie kell a személy emberi, keresztény és karizmatikus dimenzióját”. Céljai eléréséhez a képzési tevékenységnek „egységesnek, koherensnek és fokozatosnak kell lennie, ugyanakkor integrálisnak is, vagyis az egész személyre ki kell terjednie, harmonikusan ki kell bontakoztatnia a személy fizikai, lelki, erkölcsi és szellemi adottságait, s a személynek el kell jutnia a közösségi és társadalmi életbe való beilleszkedésre is.”

Ezenfelül – tette hozzá Carballo érsek – „a képzésnek figyelembe kell vennie minden egyes személy saját életét és adottságait, s mindig arra kell törekednie, hogy a közösség saját karizmája stílusának és értékeinek konkrét megtapasztalását segítse elő”. A képzésnek gyakorlatinak is kell lennie, vagyis „segítenie kell megélni azt, amit az ember megtanul”, „nyitottnak kell lennie az új élet- és szolgálati formákra, fel kell ismernie a mai világ és egyház igényeit”, és „a tanulást a képzés egyik lényegi összetevőjének kell tartania”.

Carballo érsek végezetül felsorolta a tanulás néhány elengedhetetlen tulajdonságát. Először is „másokkal megosztandó értéknek kell tekinteni”, „szolgálatnak”, és nem annyira „kiváltságnak” kell tartani. Továbbá a tanulásnak „azt a vágyat kell kifejeznie, hogy valaki egyre mélyebben szeretné megismerni Istent”. Épp ezért a tanulás nem szorítkozhat pusztán ismeretek vagy tanok elsajátítására, hanem főként arra kell irányulnia, hogy „elérjük a Lélekben való bölcsességet, és engedjük, hogy az Igazság és a Jóság birtokba vegyen bennünket”. A tanulásnak – azután – „az evangelizálás, a kultúrával folytatandó párbeszéd szolgálatában kell állnia”, és segítenie kell, hogy „párbeszédbe bocsátkozzunk másokkal”, és „táplálnia kell a tudás és az áhítat, a kutatás és a szemlélődés, a tudomány és a szolgáló szeretet közötti szükséges párbeszédet”.

L’Osservatore Romano, 2013. július 17., 8. old.

(Tőzsér Endre SP fordítása)