A beszédre a vatikáni és a brazil
himnuszok elhangzása után, az elnök-asszony üdvözlő szavai után került sor a
Guanabara elnöki palotában.
"Elnök-asszony, tisztelt
hatóságok, testvéreim és barátaim!
Szeretetteljes gondviselésében
Isten úgy akarta, hogy pápaságom első nemzetközi útja lehetőséget adjon arra,
hogy visszatérjek a szeretett Latin-Amerikába, nevezetesen Brazíliába, abba a
nemzetbe, amely büszke az Apostoli Szentszékkel való szoros kapcsolataira, a
hit és a barátság mély érzéseire, amelyek egyedülálló módon mindig megtartották
egységét Péter utódával. Hálát adok Istennek ezért a jóindulatáért.
Megtanultam, hogy a brazil
néphez úgy kerülhetünk közel, ha hatalmas szíve kapuján lépünk be; engedtessék
meg tehát nekem ebben a pillanatban, hogy tapintatosan kopogtassak ezen az
ajtón. Engedélyt kérek, hogy beléphessek és ezt a hetet veletek tölthessem el.
Nincs sem aranyam, sem ezüstöm, de magammal hozom a legértékesebbet, amit
kaptam: Jézus Krisztust! Nevében jövök, hogy tápláljam a testvéri szeretet lángját,
amely minden szívben él; kívánom, hogy mindenkihez és minden egyes emberhez
eljusson köszöntésem: “Krisztus békéje legyen veletek!”
Tisztelettel köszöntöm az Elnök-asszonyt
és kormányának tagjait. Köszönetet mondok a nagylelkű fogadtatásért és
szavaiért, amelyekkel kinyilvánította a brazilok örömét nemzetükben való
jelenlétemért. Köszöntöm ennek az államnak a kormányzóját is, aki kedvesen
vendégül lát bennünket a Kormánypalotában, továbbá Rio de Janeiro
polgármesterét, a brazil kormány mellé akkreditált diplomáciai testület
tagjait, a jelenlévő hatóságokat és mindenkit, aki azon fáradozott, hogy
látogatásom valósággá váljék.
Szeretnék néhány szeretetteljes
szót szólni püspöktestvéreimhez, akikre az a feladat nehezedik, hogy Isten
nyáját vezessék ebben a hatalmas országban, továbbá szólok szeretett
részegyházaikhoz. Ezzel a látogatásommal folytatni kívánom Róma Püspökének
sajátos lelkipásztori küldetését, azt, hogy megerősítsem testvéreimet a
Krisztusba vetett hitben, bátorítsam őket abban, hogy tanúskodjanak a reménység
okairól, amely Krisztusból fakad, és arra buzdítsam őket, hogy mindenkinek
kínálják fel szeretetének kimeríthetetlen gazdagságát.
Mint ismeretes, Brazíliában való
jelenlétem fő oka túlmutat az ország határain. Ugyanis az Ifjúsági Világtalálkozóra
jöttem el. Azért jöttem, hogy találkozzam a világ minden részéről érkezett
fiatalokkal, akiket magához vonzott a Megváltó Krisztus kitárt karja. A
fiatalok menedéket keresnek ölelésében, közel Szívéhez meg akarják hallgatni
újból világos és erőteljes hívását: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden
népet”.
Ezek a fiatalok különböző
földrészekről érkeznek, más-más nyelven beszélnek, változatos kultúrák
hordozói, mégis Krisztusban találják meg legmagasabb rendű és közös
elvárásaikra a választ és ki tudják elégíteni a kristálytiszta igazság és a
hiteles szeretet iránti éhségüket, amely egyesíti őket minden különbözőségen
túl.
Krisztus teret kínál fel nekik,
tudva, hogy nincs hathatósabb energia annál, ami a fiatalok szívéből árad ki,
amikor meghódította őket a Vele való barátság tapasztalata.
Krisztus bízik a fiatalokban és
rájuk bízza saját küldetését: „Menjetek és szerezzetek tanítványokat”; menjetek
túl az emberileg lehetséges határokon és hozzatok létre egy testvéri világot. A
fiatalok is bíznak Krisztusban: nem félnek attól, hogy kockáztassák Vele
egyetlen életüket, mert tudják, hogy nem csalódnak Benne.
Brazíliai látogatásom kezdetén
nagyon jól tudom, hogy amikor a fiatalokhoz fordulok, egyben szólok
családjaikhoz, egyházi és nemzeti közösségeikhez, ahonnan származnak, a
társadalmakhoz, amelyeknek tagjai, a férfiakhoz és nőkhöz, akiktől
nagymértékben függ ezeknek az új nemzedékeknek a jövője.
Gyakran halljátok, hogy a szülők
mondják: „Gyermekeink a szemünk fényei” – (a brazil mondás szerint szemünk
pupillái). Milyen szép a brazil bölcsességnek ez a kifejezése, amely a
fiatalokra a szem pupillájának jelképét alkalmazza. Az az ablak ez, amelyen
keresztül a fény szemünkbe lép és nekünk ajándékozza a látás csodáját! Mi lesz
belőlünk, ha nem vigyázunk szemünkre? Hogyan mehetnénk tovább? Azt kívánom,
hogy ezen a héten mindnyájan nézzünk szembe ezzel a provokatív kérdéssel.
Az ifjúság az az ablak, amelyen
keresztül a jövő belép a világba, tehát nagy kihívások elé állít bennünket. A
mi nemzedékünk akkor lesz méltó az ígéretre, amely minden fiatalban jelen van,
ha képesek leszünk teret kínálni nekik; védelmezzük anyagi és spirituális
létfeltételeiket, amelyek átfogó fejlődésükhöz szükségesek; szilárd alapokat
adunk nekik, amelyre életüket építhetik; garantáljuk biztonságukat és
oktatásukat, hogy lehetőségeikhez képest kibontakozzanak; tartós értékeket
adunk át nekik, amelyekért érdemes élni; biztosítjuk számukra a
természetfeletti távlatokat, amelyek válaszolnak hiteles boldogság utáni
szomjúságukra és kreativitásukra, hogy jót alkossanak; átadjuk nekik egy olyan
világ örökségét, amely emberi mértékű; felébresztjük bennük a legjobb
képességeket, hogy saját holnapjuk főszereplői lehessenek, akik közösen
felelősséget vállalnak mindenki sorsával.
Végül kérem mindenki kedves
figyelmét és, ha lehet empátiáját, amely szükséges ahhoz, hogy barátok közötti
párbeszédet létesítsünk. Ebben a pillanatban a pápa tárt karokkal magához öleli
az egész brazil nemzetet összetett emberi, kulturális és vallási gazdagságában.
Amazóniától a pampákig, a száraz régióktól a Pantanal (lapályos) területéig, a
kis falvaktól a metropoliszokig senki se érezze, hogy ki van rekesztve a pápa
szeretetéből. Holnapután, ha Isten is úgy akarja, mindnyájatokról megemlékezem
az Aparecidai Miasszonyunk előtt, fohászkodva anyai oltalmáért otthonotokra és
családjaitokra. Már most mindnyájatokat megáldalak. Köszönöm a fogadtatást!"
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése