A 150 évvel ezelőtt született „egri remete” életét egy mondatban így
foglalta össze: „A Pokol kapujától kerültem az Isten közelébe: az egri
sánc tetejére.” Mielőtt világnézete fejlődését, ateista korszakát, majd
Istenhez térését bemutatnám, néhány mozzanatot jelzek életkeretéből. Itt
is hangsúlyozom, hogy nem az író egész életművének mérlegelése a célom.1863. augusztus 3-án született Gárdony-Agárdpusztán. Német származású apja (eredeti nevén Ziegler) a 48-as halálfejes légió hadnagya, Pestre jött, Kossuth fegyverkészítője volt. A család folyton vándorolt az országban. Édesanyja nemes Nagy Terézia nemcsak imádkozni tanította, hanem beleoltotta a katolikus misztikum iránti érzéket. Géza előbb a sárospataki református gimnáziumban, majd 1878-tól az egri érseki tanítóképzőbe járt. Felsőbb tanulmányokra nem gondolhatott, mivel apja 1879-ben meghalt. 1882-ben szerzett segédtanítói oklevelet. Élete végéig „falusi ember” maradt. Az 1880-as évek második felétől a következő tíz évben, különböző helységekben, a tanítóskodás és az újságírás foglalta le napjait. 1895-ben a Göre Gábor-történetekkel vonta magára a figyelmet, de első sikerét 1894-ben A lámpás c. kötetével aratta, majd 1898-ban Az én falum c. riportszerű, költői írásokkal mutatta be a somogyi falusi életet. 1901-ben jelent meg leghíresebb történelmi tárgyú regénye, az Egri csillagok.
A 80-as és 90-es évek magyar társadalma nem vette körül olyan szellemi légkörrel, amelyben elmélyíthette volna az édesanyjától kapott vallásosságot. A politikán túli eszmei érdeklődés a természettudományos, pozitivista-materialista gondolatvilág felé fordult: Az ifjú Gárdonyi is Büchnert és Schopenhauert olvasta, befolyásuk alá került: Legkedvesebb barátjával, a költő-lelkész Szabolcska Mihállyal folytatott levelezése fényt vet világnézeti küzdelmeire.*
*A következőkben főleg Sík Sándor kötetét és az ő forrásait követem: Gárdonyi, Ady, Prohászka. Pallas, Bp. 15-130. A hivatkozásoknál csak az oldalszámot adom meg.
Tragikus megrázkódtatást jelent életében 1885-ben (22 éves korában) kötött szerencsétlen házassága, amely éveken át pokollá tette életét, és tizenhét év múlva válással végződött. Gárdonyi soha nem beszélt házasságának körülményeiről, boldogtalansága okairól. 1893-ban ezt írta Szabolcskának: „Poéta nem lehet boldog házas, mert a házasélet próza. Én huszonkét éves fejjel ugrottam a házasságba és 7 évig búslakodtam…az én kedélyemen örökre ott a kegyetlen forradás és víg ember nem leszek soha – kivéve, ha írok.” (21-22) Lelke évekig belső küzdelmektől gyötrődik, többször öngyilkosságra is gondol. „Rég elzüllöttem volna testileg-lelkileg, ha ez a szegény, jó öregasszony, édesanyám, nincsen. Valahányszor öngyilkossági vágy rohant meg, mindig az ő kétségbeesett arcára gondoltam.” (22) Rossz házassága miatt hosszú ideig a nőket szinte beteges irtózással kerüli, a házasságot ördögi intézménynek, az egész emberi életet értelmetlen, keserű bohózatnak tekinti.
A válását megelőző és követő években félművelt pozivistaként kétségbeesetten ateistának vallja magát. 1899-ben ezt írja a protestáns lelkésznek, Szabolcskának: „Én pápistának keresztelt istentelen pogány vagyok…kiállhatatlanul lusta, szótlan és a világon minden dologgal elégedetlen fráter vagyok.” Sík így folytatja: Levélváltásuk ebben az időben tele van Istenre, vallásra, Krisztusra, bibliára vonatkozó vitatkozásokkal. A református pap jóbarát előtt Gárdonyi valami maliciózus tetszelgéssel fejtegeti „atheista” meggyőződését; brutális kíméletlenséggel variálja a múlt század második fele atheizmusának népszerű frazeológiáját. Dacos atheizmus, forradalmas keserűség és a belső sebek nem szűnő sajgása: ezek töltik ki ebben az időben lelki életét. – Ebben a lelkiállapotban érkezik Pestre, ’beteg lélekkel’. (22-23)
Belekerül Fesztyék művésztársaságába, jóbarátokra tesz szert, bepillant az irodalmi mozgalmakba, bontakozik írói hivatása. Kezdi közzétenni első írásait, már említett könyveit. 1897-ben Egerbe költözik, megkezdi haláláig tartó remete életét. Rengeteget olvas, magyar és világirodalmi szerzőket, és ír, regényeket, színpadi kísérleteket. A remete végképp barlangjába vonult. „De ebben a remeteségben megtalálta a gyógyulást: megtalálta önmagát és megtalálta Istent” – írja Sík Sándor: „A gyógyulás lassan, szinte észrevétlenül következett be. Nem egy nagy, korszakos élmény műve, hanem az időnek és természetnek, az ész és a szív tudatos, következetes, szakadatlan munkájának nehezen érő gyümölcse. (29)
Gárdonyi természetbúvár, igazában a természetben, a szép, csodálatos teremtésben találta meg Istent, amint maga sokszor hangoztatta. Az édesanyját elveszítő Szabolcskát így vigasztalja (három évvel korábban még ateizmusát szellőztette!): „A kétségbeesés nem lehet művelt embernek és papnak marcangolója, bármennyire szerette is azt, aki tőle ily módon megvált. Mert rend és törvény van a világegyetemben, az kétségtelen. S ha mikor azt mondjuk: nincs gondviselés, az csak azt jelenti, hogy a világegyetem rendjét és törvényét emberi ésszel ítéljük. (…) A buta véletlenség világteremtő erejét hinni, nem tartom emberi értelemhez méltónak. A mindenségben lehetetlen nem látnom az erőt, az erőben a rendet, a rendben az Elmét.” Gárdonyi istenhite ettől az időtől mindvégig rendíthetetlen. (33)
Sík találón jellemzi Gárdonyi istenkeresését (35): „Miért éljek?” – tűnődik sokszor éjszakánként. „Lassanként azonban ez a fullánk is eltompul; egyre hatalmasabban jelentkező misztikum-érzéke ezt is elcsitítja. Az Istent is voltaképp nem meglátja, hanem megsejti és megérzi.: ráébred. A Pascal-féle Le coeur a ses raisons gondolkodása érvényesül itt. (A szívnek megvannak az érvei, melyeket az ész nem ismer!) Az élet és a mindenség Isten nélkül nemcsak és nem elsősorban az ész előtt lehetetlen: a szív tiltakozik ez ellen a képtelenség ellen…” - Lehetetlen az is, hogy az élet célja a halál legyen!
Útra-készülődés c. nagy bölcseleti költeménye ragyogó hitvallás a Gondviselésről, az örök életről, és Jézus Anyja, Mária iránti mély áhítatának kifejezése:
S ha jő az éj s én újra visszatérek
egynéhány szál gyöngyvirágot letépek,
és felviszem a csillagfényes égbe.
Megkeresem a Jézus anyját véle.
A Jézus anyját, kinek képei
oly búsak lenn és olyan szenvedők!
Hadd lássam egyszer mosolyogni őt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése