Reggel Mária mellett indultunk el, és azt kérdeztük: Uram,
hogyan maradhatok ebben is melletted?
A nap már mögöttünk van.
Talán volt benne öröm, siker, egy jó találkozás, egy kedves
szó. De lehetett benne valami, ami megsebzett. Egy mondat, amelyet még mindig
hallasz magadban. Valakinek a hallgatása. Egy csalódás. Egy félreértés. Talán
te mondtál olyat, amit most már másképpen mondanál. Vagy egyszerűen elfáradtál
abban, amit ma hordoznod kellett.
Ne vidd mindezt rendezetlenül az éjszakába.
Fájdalmas Szűzanya ünnepének estéjén nézzünk Máriára. Ő nem
azért áll a kereszt alatt, mert mindent ért. Nem azért, mert nem fáj neki.
Hanem azért, mert szeret. És mert akkor is bízik Istenben, amikor már
nem látja, hogyan folytatódik a történet.
Talán neked sem kell ma este mindent megértened.
Elég, ha Isten kezébe teszed.
Gondolj most arra az egy dologra, amely ma a legjobban
megérintett vagy megsebzett. Ne menekülj előle. Ne magyarázd. Csak mondd:
„Uram, ez fájt. Neked adom.”
Aztán gondolj arra is, akit esetleg te sebeztél meg. Kérj
érte bocsánatot Istentől, és ha szükséges, holnap legyen bátorságod emberileg
is rendezni.
Végül pedig adj hálát. Mert a nehéz nap sem csak sebekből
áll. Valahol ma is ott volt Isten: egy tekintetben, egy találkozásban, egy
elvégzett feladatban, egy váratlan békességben.
Mária ma este arra tanít: a fájdalmat nem kell letagadni,
de nem is kell egyedül hordozni.
Esti ima
Taníts engem is maradni.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése