Szentírás: Jób 1,6–22
„Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”
(Jób 1,21)
Este van. Egy újabb napot teszünk le Isten kezébe. Talán
volt benne öröm, siker, jó találkozás. De lehetett benne csalódás, veszteség,
rossz hír vagy olyan esemény is, amelyre csak ennyit tudunk mondani: Uram,
ezt nem értem.
Jób története nem könnyű olvasmány. Rövid idő alatt szinte
minden összeomlik körülötte. Elveszíti vagyonát, szolgáit, végül gyermekeit is.
Mi pedig ösztönösen keressük a választ: miért?
Jób azonban ezen az estén nem kap magyarázatot. És talán
éppen itt kezdődik a hit egyik legmélyebb formája: amikor nem értem Istent,
de nem engedem el a kezét.
Ez nem azt jelenti, hogy nem fájhat. Jób megszaggatja
ruháját, földre borul. A Biblia nem kíván tőlünk érzéketlenséget. A hívő ember
is sírhat, kérdezhet, megrendülhet.
A hit nem azt jelenti, hogy mindenre van válaszunk,
hanem azt, hogy a válasz nélküli éjszakában is van Valaki, akire rábízhatjuk
magunkat.
Mielőtt elalszol, gondolj vissza erre a napra. Mi volt ma
ajándék? Mi fájt? Mi nem úgy történt, ahogyan szeretted volna? Mit cipelsz még
mindig magaddal?
Ne vidd mindezt egyedül az éjszakába.
Tedd le Isten elé.
Talán ma nem tudod kimondani Jób teljes mondatát. Elég ennyi
is:
„Uram, nem értek mindent. De ma este is a Te kezedbe
teszem magamat.”
Esti ima
Ámen.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése