Az alvilágtól Istenig - Egy londoni gengszter megtérése

– Megölted a srácot, John. Ki kell gondolnod, mi legyen – mondta Buldog tárgyilagosan, miközben végiggurultunk a Stranden. Buldog nagykutya volt az East Enden, és igencsak jártas az ilyen dolgokban.

– Fogalmam sincs – válaszoltam közönyösen, miközben az agyamban újra meg újra végigpörgettem az eseményeket.
– Előfordulhat, hogy valaki a pubból megadja a neved a zsaruknak?
– Nem. Senki nem fog köpni.
– Akkor jó. Kell egy kis pénz, hogy külföldre menj – Spanyolországba vagy bárhová?
– Van pénzem, Buldog – válaszoltam egy vállrándítás kíséretében. – Semmi gond. Ne izgulj. Megoldom.

Hát az ilyesféle történetek szoktak nagyon rosszul folytatódni, s ki tudja, hogy érnek véget. Láttunk mi már akciófilmet, ugye.
John, azaz John Pridmore története igazán nem mondható átlagosnak. Képzeljünk el egy két méter közeli szekrényembert, aki az esténként elevenedő (fél)alvilági szórakoztatóiparban elegáns biztonsági őrként, kevésbé elegáns elnevezéssel kidobó-emberként dolgozik. A legtöbb balhés figura már ránézésre meggondolja magát, ha a közelébe kerül. Közös kisviláguk a burkoltnak bajosan nevezhető erőszaké. Az a nyerő, aki hamarabb és nagyobbat üt. Márpedig John hamarabb és nagyobbat üt. Ezért aztán tisztelik. Elismert „szakember”, hát jól keres. A tét emelkedik, legyen szó pénzről, kocsikról, nőkről vagy drogról – az igények s a kielégítésükhöz szükséges anyagiak összege folytonosan növekszenek, de a fegyverek, az alkohol és egyéb kábítószerek meghatározta üzletágak nagyon jól fizetnek. Emiatt nem kell aggódni, hacsak nem az egymásból következő bosszúállások, a szinte semmiből induló, de csakhamar halál-közelivé váló esetek kimenetele miatt. 

Folytatás az Új Ember oldalon