2026. november 20.
Szentírás: Jel 10,8–11
Tegnap Szent Erzsébet példáján azt láttuk, hogy a
szeretet akkor válik láthatóvá, amikor közel hajolunk a másik emberhez.
Ma Isten arra hív, hogy ne csak meghalljuk az Igét,
hanem befogadjuk, és engedjük, hogy az életünk részévé legyen.
Szent Jánosnak le kell nyelnie a könyvet. Édes a
szájában, de megkeseríti a gyomrát. Isten szava valóban édes:
megvigasztal, reményt ad, megmutatja, hogy nem vagyunk magunkra hagyva. De
olykor keserű is, mert szembesít azzal, amit meg kell változtatnunk;
leleplezi önzésünket, szívunk keménységét, megátalkodottságát, tévedéseinket, és
megtérésre hív.
Az Ige nem mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk, hanem
azt, ami az örök életre vezet.
Krisztusban Isten szava egészen közel jött hozzánk. Ő
nemcsak tanította az igazságot: életével és szeretetével meg is mutatta. Az
Oltáriszentségben ma is velünk marad, hogy tápláljon, erősítsen, és
segítsen hűségesnek lennünk ahhoz, amit megértettünk.
Ferences lelkülettel egyszerű szívvel fogadhatjuk az
Igét: nem birtokolni akarjuk, hanem engedjük, hogy átjárja mindennapi
döntéseinket.
Ma válasszunk ki egy mondatot a Szentírásból, és
vigyük magunkkal a következő órákba. Kérdezzük meg: mit kíván tőlem
Krisztus ebben a kapcsolatban, ebben a feladatban, ebben a nehézségben? Talán
egy bocsánatkérést, türelmesebb választ, talán engedelmességet, az
Egyház tanításának elfogadását vagy egy apró, senki által észre nem vett
jótettet.
János küldetést kap: újra hirdetnie kell Isten üzenetét. Mi
is küldöttek vagyunk. Ha az Ige bennünk él, szavaink és tetteink reményt
adhatnak másoknak. Jézus világossága ma rajtunk keresztül is utat mutathat
azoknak, akik bizonytalanságban keresik a helyes irányt, és reményt adhat
azoknak, akik elfáradtak az úton.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése