Lefekvés előtti gondolatok és esti ima
2026. október 13.
„Jézus Krisztusban csak a hit
számít, amely a szeretet által tevékeny.” (vö. Gal 5,6)
Lassan elcsendesedik körülöttünk
a világ. Magunk mögött hagyjuk a nap eseményeit, a munkát, a találkozásokat, az
örömöket és a nehézségeket. Most, amikor lefekvés előtt megállunk Isten
jelenlétében, érdemes visszatérnünk a reggeli kérdéshez: Szabad voltam-e ma
arra, hogy szeressek?
Reggel Pál apostol arra
emlékeztetett bennünket, hogy Krisztus szabaddá tett minket. De vajon hogyan
éltünk ma ezzel az ajándékkal?
Volt-e olyan pillanat, amikor a
szeretet helyett a sértettségünkre hallgattunk? Amikor türelmetlenek voltunk
valakivel, aki talán éppen megértésre vágyott? Vagy amikor annyira lefoglaltak
saját gondjaink, hogy észre sem vettük a mellettünk élő ember csendes kérését?
De ne csak mulasztásainkat
keressük! Gondoljunk azokra a pillanatokra is, amikor sikerült legyőznünk
önmagunkat. Amikor nem szóltunk vissza, pedig megtehettük volna. Amikor
meghallgattunk valakit, segítettünk, megbocsátottunk, vagy egyszerűen csak
szeretettel voltunk jelen.
Mert minden apró szeretetből
fakadó döntésben megmutatkozik Krisztus szabadsága.
Ma, Szent Antal kedden, talán
kéréseinket is elhoztuk az Úr elé. Lehet, hogy még nem kaptunk választ. De
vajon észrevettük-e, hogy miközben mi a körülményeink megváltozásáért
imádkozunk, Isten csendesen a szívünket formálja?
Ne féljünk ma este őszintén elé
állni! Nem kell tökéletesnek mutatkoznunk. Elég, ha megnyitjuk előtte a
szívünket.
Mert Krisztus nem azért
szeret, mert ma mindenben jól döntöttünk, hanem azért tudunk újrakezdeni, mert
Ő szeret bennünket.
Esti ima
Uram Jézus Krisztus! Köszönöm
ezt a napot, minden örömével, küzdelmével és ajándékával együtt. Bocsásd meg,
amikor a szeretet helyett a haragot, a türelmetlenséget vagy az önzést
választottam. Köszönöm azokat a pillanatokat, amikor kegyelmed segítségével
sikerült szabad szívvel szeretnem. Szent Antal közbenjárására taníts elengedni
mindazt, ami fogva tart, és add, hogy holnap még inkább a szeretet által
tevékeny hit vezesse lépteimet. Most kezedbe helyezem szeretteimet, barátaimat,
jótevőimet, gondjaimat és önmagamat. Őrizd meg szívemet békédben, és
ajándékozz meg a nyugodt éjszaka kegyelmével. Ámen.
Áldott, békés éjszakát
kívánok!
Szilveszter barát OFM

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése