BEFEJEZÉS – A SZERETET
MEGMARAD, CSAK MEGTANUL ELENGEDNI
Útravaló
a közös gondolkodás végén – és egy személyes kérés olvasóimhoz
Kedves
Olvasóim!
Nyolc
alkalommal gondolkodtunk együtt a szülői szeretet egyik legszebb, ugyanakkor
egyik legnehezebb feladatáról: hogyan engedjük el felnövekvő gyermekünket
úgy, hogy közben ne veszítsük el sem őt, sem a saját lelki békénket?
Beszéltünk
az elcsendesedő házról, az üresen maradt szobáról, az aggódásról és a ritkuló
telefonhívásokról. Arról, milyen nehéz elfogadni, hogy gyermekünk már önálló
döntéseket hoz, olykor hibázik, új barátokat talál, és életében mások is fontos
helyet kapnak. Megpróbáltuk megérteni azt is, hogyan szerethetünk tovább
anélkül, hogy féltésünkkel ellenőriznénk, hiányunkkal bűntudatot keltenénk,
vagy szeretetünkkel akaratlanul is visszahúznánk őt.
Végül
eljutottunk oda, ahová keresztény emberként minden aggodalmunkkal
megérkezhetünk: a Gondviselő Isten szerető kezébe.
Amit az
elengedésről megtanulhatunk
Talán e
nyolc alkalom után valamivel világosabban látjuk: a szülői szeretet célja nem
az, hogy gyermekünk örökké mellettünk maradjon, hanem hogy felkészítsük az
önálló, felelősségteljes életre.
Gyökeret
adni, hogy tudja, honnan indult. Szárnyat adni, hogy merjen repülni. És nyitva
hagyni az ajtót, hogy mindig tudja, hová térhet vissza.
Az
elengedés azonban nem történik meg egyetlen nap alatt. Nem ér véget azzal, hogy
gyermekünk becsukja maga mögött az ajtót, felszáll a vonatra, beköltözik az
albérleti szobába vagy a kollégiumba és önálló életet kezd. A szülő szívében ez
hosszú, olykor fájdalmas tanulás.
Lesznek
napok, amikor könnyebb, és lesznek esték, amikor különösen nehéz. Lesznek
könnyek, aggodalmak, örömök és újrakezdések. De mindezek között növekedhet
bennünk a hit, a bizalom és a lelki béke is.
Mert az
elengedés nem egyenlő a szeretet megszűnésével. Éppen ellenkezőleg: a
szeretet érlelődése.
Akkor
kezdünk igazán szabadon szeretni, amikor már nem azt akarjuk, hogy gyermekünk
mindenben hozzánk igazodjon, hanem azt, hogy megtalálja Istentől kapott
hivatását, és boldog, felelősségteljes emberré váljon.
És milyen
megnyugtató tudni: amikor a mi kezünk már nem ér el hozzá, Isten gondviselő
szeretete akkor is vele marad.
Most
szeretnék én is kérdezni Önöktől
Amikor ezt
a sorozatot útjára indítottam, az a szándék vezetett, hogy segítséget nyújtsak
azoknak az édesanyáknak és édesapáknak, akiknek gyermekei elindultak vagy éppen
most indulnak el a saját útjukon.
Tudom,
hogy ez az időszak nem mindenkinek egyformán nehéz. Van, aki örömmel és
bizalommal éli meg, másnak hosszabb időre van szüksége, hogy megszokja a
megváltozott élethelyzetet. És vannak szülők, akiknek a szívében az öröm és a
fájdalom egyszerre van jelen.
Most, a
sorozat végére érve, szeretném egy kicsit én is meghallgatni Önöket.
Mit
jelentett Önöknek ez a nyolc alkalom?
Volt-e
olyan gondolat, amely különösen megszólította Önöket? Segített-e valamelyik
írás másként tekinteni gyermekük önállósodására, megérteni saját érzéseiket,
vagy könnyebben elfogadni az elengedéssel járó változásokat?
Sikerült-e
egy kicsit könnyebb szívvel elengedni gyermeküket? Segített-e ez a közös gondolkodás
abban, hogy az aggódás helyét fokozatosan nagyobb bizalom, a hiány fájdalmát
pedig valamivel több lelki béke váltsa fel?
Nem azért
kérdezem, mert csupa kedvező visszajelzést szeretnék hallani. Sokkal inkább
azért, mert szeretném tudni, hogy ezek a gondolatok valóban eljutottak-e oda,
ahová szántam őket: a szülői szívekhez.
És
különösen szeretném bátorítani azokat, akiknek az elengedés továbbra is nehéz.
Akik még mindig aggódnak, hiányolják gyermeküket, vagy nem találták meg azt a
belső békét, amelyre vágynak.
Ők is
bátran írjanak!
Hiszen a lelki életben nem az a fontos, hogy minden nehézségünket azonnal
megoldjuk, hanem hogy őszintén keressük az utat, amelyen Isten vezetni szeretne
bennünket.
Merre
folytassuk a közös utat?
Van még
egy kérdésem.
Milyen
témákról olvasnának szívesen a jövőben a Szilveszter Barát Blogján?
Milyen
élethelyzetek, lelki nehézségek vagy hitbeli kérdések foglalkoztatják Önöket?
Miben lenne szükségük eligazításra, bátorításra, a Szentírás fényére vagy az
Egyház tanításának világosabb megismerésére?
Lehet ez a
családi élet, a házasság, a gyermeknevelés, az emberi kapcsolatok, a
megbocsátás, az imádság, a hitben való kitartás, a szentségi élet vagy éppen az
Istennel való személyes kapcsolat elmélyítésének kérdése.
Szívesen
fogadom azokat a témajavaslatokat is, amelyek segíthetik a mindennapi
keresztény életet, a hit tudatosabb megélését és a vallásgyakorlat
elmélyítését.
Nem
szeretném, hogy a blog csupán olyan hely legyen, ahol én írok, Önök pedig
olvasnak. Sokkal inkább azt szeretném, hogy közös lelki út legyen, amelyen
figyelünk egymásra, tanulunk egymástól, és együtt keressük Isten akaratát.
Egy
személyes meghívás
Ezért arra
kérem Önöket, hogy ha szívesen megosztanák velem tapasztalataikat,
gondolataikat vagy javaslataikat, tegyék meg bátran.
Nem
szükséges nyilvánosan hozzászólniuk. Írhatnak személyes üzenetet, vagy
küldhetnek levelet az alábbi e-mail-címre:
Minden
őszinte visszajelzésnek örülök. Annak is, ha valaki segítséget kapott, és annak
is, ha elmondja, mivel küzd még, vagy milyen kérdésre keres választ.
A
személyes leveleket természetesen személyes közlésként kezelem. Nem kell hosszú
beszámolót írni; néhány őszinte mondat is sokat jelenthet.
Útravalóul
Kedves
Olvasóim!
Köszönöm,
hogy velem tartottak ezen a nyolc alkalmon. Köszönöm mindazoknak, akik nyitott
szívvel olvasták a gondolatokat, és különösen azoknak, akik saját életükre
alkalmazva próbálták megtenni az elengedés olykor fájdalmas, de szükséges
lépéseit.
Szívből
kívánom, hogy a Gondviselő Isten adjon békét az édesanyák és édesapák szívébe,
bátorságot az életbe induló fiataloknak, és őrizze meg közöttük a szeretetet,
amelyet sem a távolság, sem az idő nem tehet fölöslegessé.
És ha a
sorozatból csupán egyetlen gondolat maradna meg, szeretném, ha ez lenne:
Gyermekünket
nem azért neveltük, hogy örökké mellettünk maradjon, hanem hogy megtanuljon
élni, szeretni, dönteni és rátalálni a saját útjára. Mi pedig azért maradunk
mellette, hogy mindig tudja: van, aki szereti, van hová hazatérnie, és van egy
Gondviselő Isten, aki soha nem hagyja magára.
Mert az
igazi elengedés nem a kapcsolat megszüntetése, hanem a birtoklás feladása.
A
szeretet megmarad. Csak megtanul szabadon szeretni.
Szeretettel
és imádsággal:
Szilveszter
Barát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése