4. BÍZOM BENNED – AKKOR IS, HA HIBÁZOL
Hogyan
engedjük meg felnövekvő gyermekünknek a saját döntéseket – és akár a saját
tévedéseket is?
„Az apa
pedig megosztotta köztük vagyonát.” (Lk 15,12)
– Szerintem
ezt ne tedd.
Elmondtad
egyszer. - Aztán még egyszer. - Érveket is hoztál.
Talán
saját tapasztalatodból pontosan tudod, hová vezethet az út, amelyre készül.
De ő mégis
azt mondja: – Én megpróbálom.
És itt
kezdődik a szülői elengedés egyik legnehezebb leckéje.
Amikor a
gyermek már nem azt kérdezi: „Anya, apa, mit csináljak?” - hanem közli: „Én
így döntöttem.”
Amikor
már nem én döntök
Kisgyermekkorában
természetes volt, hogy mi döntöttünk helyette.
Mit ehet. -
Mikor feküdjön le. - Hová mehet. - Kivel maradhat.
Később már
bevontuk a döntésekbe.
Aztán
egyszer csak elérkezik az idő, amikor a sorrend megfordul.
Ő dönt –
mi pedig legfeljebb tanácsot adhatunk.
És ez
sokszor fájdalmasabb, mint gondoltuk.
Különösen
akkor, amikor mi másként döntenénk.
Más szakot
választanánk. - Másik albérletet. - Más barátokat. - Más párkapcsolatot.
Másképpen
osztanánk be a pénzt. - Többet tanulnánk. - Korábban feküdnénk. - Gyakrabban
járnánk templomba.
A szülő
pedig azt gondolja: Hiszen én csak jót akarok neki.
És ez
legtöbbször igaz.
De van egy
pont, ahol a szeretetnek már nem az a feladata, hogy jó döntéseket hozzon a
gyermek helyett, hanem hogy segítsen neki megtanulni saját döntéseiért
felelősséget vállalni.
Az apa,
aki megengedte, hogy a fia elmenjen
A tékozló
fiú történetében van egy megdöbbentő pillanat.
A
fiatalabb fiú kikéri az örökségét.
Az apa
bizonyára sejti, hogy ebből baj lesz.
Tapasztaltabb.
Ismeri a fiát.
Mégsem
mondja: „Amíg én élek, ebből egy fillért sem kapsz!”
Jézus
egyszerűen ennyit mond: „Az apa pedig megosztotta köztük vagyonát.”
Ezután a
fiú elmegy. - És valóban elrontja. - Elherdálja a vagyonát. - Nyomorba kerül.
Olyan
mélyre jut, hogy már a sertések eledeléből is enne.
Felmerül a
kérdés: Miért engedte ezt az apa?
Talán
azért, mert van valami, amit még a szerető apa sem tehet meg: nem élheti meg
a fia helyett a szabadságát.
Az apa
tanácsolhat. - Figyelmeztethet. - Szerethet. - Imádkozhat.
De nem
dönthet örökké helyette.
Isten is
így bánik velünk. Szabadnak teremtett.
És a
szabadság félelmetes ajándék, mert magában hordozza a tévedés lehetőségét is.
A
bizalom nem azt jelenti: biztosan jól fog dönteni
Ezt fontos
tisztázni.
Amikor azt
mondom gyermekemnek: „Bízom benned”, nem azt állítom: „Biztos vagyok
benne, hogy soha nem fogsz hibázni.”
Fog.
Ahogyan én
is hibáztam.
A bizalom
inkább ezt jelenti: „Hiszem, hogy akkor is képes leszel tanulni, ha
hibázol.”
Ez egészen
más. Mert vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet pusztán tanácsból
megtanulni.
Van, amit
tapasztalatból kell.
Egy
rosszul beosztott hónap megtaníthat gazdálkodni.
Egy
elrontott vizsga megtaníthat készülni.
Egy
rosszul megválasztott társaság megtaníthat embereket felismerni.
Egy
csalódás megtaníthat óvatosabban szeretni.
Nem kell
kívánnunk ezeket. De, amikor megtörténnek, nem biztos, hogy minden kudarcot
tragédiává kell változtatnunk.
Néha a
tévedés is tanítómester.
Ne
mentsd meg minden rossz döntés következményétől!
Ez talán
még nehezebb.
Mert
amikor bajba kerül, a szülő ösztönösen rohan.
Megoldja.
- Kifizeti. - Kimagyarázza. - Elintézi. - Telefonál. - Közbenjár. - Megmenti.
Néha
természetesen ezt kell tenni. Ha valódi veszélyben van, segítsünk.
De nem
minden kellemetlenség veszély. És nem minden következmény tragédia.
Ha mindig
eltakarítjuk előtte döntéseinek következményeit, könnyen azt tanulja meg:
„Bárhogyan
dönthetek, valaki majd rendet tesz utánam.”
A
felelősség azonban ott kezdődik, amikor megtapasztalom: a döntéseimnek
következménye van.
Néha
szeretni azt jelenti: segítek.
Máskor
pedig azt: melletted maradok, miközben te magad hozod rendbe.
Ez sokkal
nehezebb szeretet.
Az „én
megmondtam” ritkán gyógyít
És aztán
megtörténik.
Hazatelefonál.
A hangjából hallod, hogy baj van. Elrontotta.
Pontosan
úgy, ahogyan előre megmondtad. Micsoda kísértés ilyenkor kimondani: „Ugye
megmondtam!”
És igazad
van. Valóban megmondtad. Csakhogy ebben a pillanatban nem az a legfontosabb
kérdés, hogy kinek volt igaza.
Hanem az: hogyan
lehet innen továbbmenni?
A tékozló
fiú apja sem áll a kapuban összefont karral: „Na, látod? Én tudtam.”
Hanem
eléje fut. Megöleli.
Ez nem
jelenti azt, hogy helyesli, amit tett. Nem nevezi jónak a rosszat.
De
különbséget tesz a fia és a fia hibája között.
Ez a
keresztény szeretet egyik legfontosabb képessége: nem kell elfogadnom minden
döntésedet ahhoz, hogy téged elfogadjalak.
„Ezt
nem tartom jó döntésnek – de szeretlek”
Talán ezt
a mondatot szülőként is meg kell tanulnunk: „Nem értek egyet veled.”
És utána
ezt is: „De ettől még szeretlek.”
A kettő
együtt fontos.
Mert a
szeretet nem közömbösség. Ha látom, hogy veszélyes irányba indul, szólnom kell.
Elmondhatom:
„Aggódom emiatt.” - „Én ezt másképpen látom.” - „Szeretném, ha még
átgondolnád.”
De ha már
felnőtt, egy ponton át kell engednem neki a döntést.
És ezután
nem büntethetem szeretetmegvonással azért, mert nem engem választott.
A szülői
szeretet akkor válik igazán szabaddá, amikor képes ezt mondani:
„Másképpen
döntöttél, mint én tanácsoltam. Ettől még az ajtóm nyitva marad.”
Ne a
kudarcát várd, hogy igazad legyen
Van egy
különösen veszélyes csapda.
Amikor a
gyermek nem hallgatott ránk, titokban elkezdhetjük várni: Majd meglátja.
És amikor
baj történik, valami keserű elégtétel jelenhet meg:
Na
ugye.
Pedig a
szeretet nem várhatja a másik bukását azért, hogy bebizonyítsa saját igazát.
Ha a
gyermekem döntése beválik, tudjak vele örülni akkor is, ha én mást tanácsoltam.
Ha pedig
nem válik be, tudjak mellé állni anélkül, hogy győzelmet aratnék fölötte.
Mert a
szülő és a gyermek nem ellenfelek. Nem az a cél, hogy végül kiderüljön: „Nekem
volt igazam.”
Hanem hogy
ő egyre inkább megtanuljon igazul élni.
Isten
sem tölt be minden gödröt előttünk
Talán ezt
is érdemes végiggondolni.
Hányszor
könyörögtünk már: Uram, ne engedd, hogy ezt elrontsam! És mégis
elrontottuk.
Isten nem
mindig akadályozott meg benne. De, amikor visszafordultunk, ott volt.
Ez nem
Isten közömbössége. Ez a szabadságunk komolyan vétele.
A
tékozló fiú a
disznók mellett jut el egy fontos mondatig: „Magába szállt…” (Lk 15,17)
Talán, ha
az apa minden bajból azonnal kimentette volna, ez a pillanat soha nem érkezik
el.
Vannak
felismerések, amelyekhez néha végig kell mennünk egy úton.
A szülő
egyik legnehezebb feladata olykor éppen ez:
elfogadni,
hogy nem óvhatja meg gyermekét minden tévedéstől, de szeretetével mellette
maradhat akkor is, amikor annak következményeivel szembe kell néznie. Nem oldja
meg helyette, de segít neki abban, hogy tanuljon belőle, talpra álljon, és újra
elinduljon.
Egy
kérdés önmagamhoz
Ma ezt
kérdezem meg magamtól:
Azt
szeretném, hogy gyermekem jól döntsön – vagy azt, hogy úgy döntsön, ahogyan én
akarom?
A kettő
sokszor egybeesik. De nem mindig.
És talán
még egy kérdés:
Ha nem
fogadja meg a tanácsomat, képes vagyok-e továbbra is mellette maradni anélkül,
hogy megsértődnék?
Ez már az
elengedés mélyebb iskolája.
Mert a
felnőtt gyermeknek minden kérdésben nem engedélyre van szüksége, hanem arra a
bizonyosságra:
van
otthon valaki, aki akkor is szeret, amikor nem vagyok tökéletes.
Ezen a
héten próbáld ki
Ha
gyermeked olyan döntésről beszél, amelyben nem értesz vele egyet, ne válaszolj
rögtön.
Először
kérdezd meg: „Elmondod, miért gondolod ezt jó döntésnek?”
Hallgasd
végig.
Utána
mondd el a saját véleményedet egyszer, világosan és szeretettel. - Ne
tízszer. - Ne minden telefonbeszélgetésben.
És ha
végül mégis másképpen dönt, mondd neki: „Én másképpen látom, és ezt tudod.
De a döntés a tiéd. Imádkozom érted, és ha szükséged lesz rám, itt vagyok.”
Talán ez
lesz az egyik legnehezebb mondat.
De lehet,
hogy éppen ettől kezd igazán felnőtté válni a kapcsolatotok.
IMA,
AMIKOR NEM ÉN DÖNTÖK HELYETTE
Uram,
„Ugye
megmondtam!”
Adj inkább
olyan szívet, amely ezt kérdezi:
„Hogyan
tudok most melletted lenni?”
Uram,
rád bízom.
Ámen.
Egy
mondat, amit vigyél magaddal
A
szülői bizalom nem azt jelenti: „Biztos vagyok benne, hogy soha nem hibázol.”
Hanem ezt: „Akkor is szeretlek, ha hibázol; hiszem, hogy tanulhatsz belőle, és
ha fel akarsz állni, melletted leszek.”
Szilveszter
Barát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése