📖 Bibliai alap: Iz 41,13–20; Mt 11,11–15
A hajnali csendben ma
egy erős, mégis gyengéden felemelő mondat áll előttünk: „Ne félj, én megsegítelek!” (Iz 41,13).
Isten nem a távolból
kiált, hanem úgy szól, mint aki kézen fogja az embert — a munkában elfáradt
mestert, a napi küzdelmekbe belefáradt édesanyát, a padban figyelni próbáló
diákot, a sok terhet cipelő értelmiségit és
vezetőt. Ő mindannyiunkat
ugyanazzal a szeretettel szólít: „Ne félj!”
Jézus pedig az
evangéliumban emlékeztet: Isten országának valósága akkor nyílik meg, ha kész
vagyok hallani, figyelni, engedelmeskedni. „Akinek van füle, hallja!” — mondja.
Az advent nem díszlet, nem megszokás, nem év végi vallásos rutin. Az advent feladat:
készség arra, hogy Isten újat cselekedjen bennünk.
Advent második
hetében különösen fontos felismerni: Krisztus nemcsak érkezik, hanem keres is
minket. Aki meghallja, annak a pusztasága kertté változik, a csüggedés helyett
remény sarjad (Iz 41,19–20).
Ez a roráté-reggel
legyen olyan, mint amikor a mesterek bekapcsolják a munkapad lámpáját, a
tanulók kinyitják a füzeteiket, a szülők felkészülnek a nap küzdelmeire: fénnyel kezdünk,
hogy ne botorkáljunk a sötétben.
Imádság
Urunk, Istenünk,
köszönjük, hogy ma reggel is kézen fogsz minket.
Őrizd meg szívünket a félelemtől, és adj bátorságot, hogy meghalljuk szavadat.
Tisztítsd meg gondolatainkat, szándékainkat, hogy ne csak a külsőt őrizzük, hanem valóban
kövessünk Téged.
Hozz gyógyulást, ahol seb van, reményt, ahol csüggedés, és ébreszd fel bennünk
a vágyat egy igazabb, tisztább élet után.
Kérünk, készíts bennünket a karácsony örömére úgy, hogy közben megváltozzunk,
jobbá válunk. Ámen.
Útravaló mondat
„Isten ma is kézen fog: engedd, hogy vezessen, és félelmeid helyén béke sarjad.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése