📖 Bibliai alap: Mt 8,5–11
Ezen a hajnali, csendes adventi reggelen együtt állunk az
ébredő világ előtt, még a sötétség ölelésében, de már a közelgő világosság
reményével. A mai evangéliumban a kafarnaumi százados hitéről hallunk (Mt
8,5–11). Ő az, aki nem látni akar, nem bizonyítékokat keres, hanem kimondja: „Uram,
nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak egy szót szólj, és meggyógyul az
én szolgám.”
Ez az adventi lélek: alázat, bizalom és nyitottság Isten
szavára.
A roráté erre hív meg minket. Amikor ma korán felkeltünk,
álmosan, talán fázva indultunk útnak, már tanúságot tettünk arról, hogy vágyunk
Krisztus fényére.
Vajon miért jó hajnalban misére jönni? Mert a sötétségben
találkozunk azzal az élménnyel, amely a világ rendjét formálta: Isten fénye
lassan, csendben, de biztosan megérkezik.
A gyertyafényben összegyűlt közösség művét látjuk ma: együtt
várunk, együtt imádkozunk, együtt kérjük Isten világosságát. Ebben a
közösségben újra felfedezzük, hogy nem vagyunk egyedül. A hit nem magányos út,
hanem közös zarándoklat.
És ma különösen Máriára tekintünk. Ő, aki a hajnali világnak
az első fényhordozója volt, engedte, hogy Isten formálja szívét. Adventben az ő
alázata a mi tanítónk: merjük Isten tervét előbbre helyezni a sajátunknál.
Testvérek, induljunk úgy ebbe az adventbe, mint a százados:
bizalommal. És úgy, mint Mária: készséggel. Hogy amikor eljön a Világosság,
szívünk nyitott, kész és örömteli legyen.
Adventi reggeli ima
Uram, Jézus Krisztus,
ebben a hajnali csendben rád figyelünk.
Add, hogy adventi várakozásunk megtisztítsa szívünket,
hogy alázattal és hittel tudjunk közeledni hozzád.
Erősítsd bennünk a közösség erejét,
és világosítsd meg életünk sötét pontjait.
Mária példája vezessen bennünket a te fényed felé.
Ámen.
Útra való mondat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése