 |
| A Stuttgarti magyar lelkészség irodájában |
Az elmúlt sötétszürke, esős napok egyhangúsága alatt többször is volt alkalmam az élet „színtelenségéről” elgondolkoznom.
Az egyik ilyen alkalommal elővettem festőfelszerelésemet, és eljátszottam a színekkel, hogy a kinti idő szürkeségéről eltereljem a figyelmemet.
Hirtelen a sok színes és fénylő szín eszembe juttatta, hogy pályafutásom kezdetén az életnek mennyi sok színt akartam adni. Annyi éven át sikerült is! Az utóbbi időben azonban egyre többet foglalkoztam a szürke és a sötét színekkel...
És miközben erre gondoltam, hangulatom egy csapásra kiderült, és a szürke, esős nap már egyáltalán nem is zavart.
Az élet színfoltjaira való emlékezés olyan, mint az „első szerelemre” való gondolás. Arra emlékeztet engem, hogy a régi vágyakat és álmokat nem szabad szégyellni. Sőt, azokhoz hűségesnek kell maradni, és nem szabad abbahagyni azt a törekvést, amellyel az életnek színt akarunk adni, hogy a világ – bennünk és körülöttünk – derűsebb és színesebb legyen.
Ugyanakkor azt is eszembe juttatja, hogy körülöttem olyan emberek voltak és vannak, akik életemet derűssé és színessé tették és teszik. Köszönet nekik!
Kinézek az ablakon. Az idő most is sötétszürke és esős. Én azonban ma is játszom a színekkel, és ismét elhatározom, hogy – Isten segítségével – ebben az újesztendőben is hű maradok régi vágyaimhoz és álmaimhoz, hogy bennem és körülöttem derűsebb és színesebb legyen az élet...
Az egyik ilyen alkalommal elővettem festőfelszerelésemet, és eljátszottam a színekkel, hogy a kinti idő szürkeségéről eltereljem a figyelmemet.
Hirtelen a sok színes és fénylő szín eszembe juttatta, hogy pályafutásom kezdetén az életnek mennyi sok színt akartam adni. Annyi éven át sikerült is! Az utóbbi időben azonban egyre többet foglalkoztam a szürke és a sötét színekkel...
És miközben erre gondoltam, hangulatom egy csapásra kiderült, és a szürke, esős nap már egyáltalán nem is zavart.
Az élet színfoltjaira való emlékezés olyan, mint az „első szerelemre” való gondolás. Arra emlékeztet engem, hogy a régi vágyakat és álmokat nem szabad szégyellni. Sőt, azokhoz hűségesnek kell maradni, és nem szabad abbahagyni azt a törekvést, amellyel az életnek színt akarunk adni, hogy a világ – bennünk és körülöttünk – derűsebb és színesebb legyen.
Ugyanakkor azt is eszembe juttatja, hogy körülöttem olyan emberek voltak és vannak, akik életemet derűssé és színessé tették és teszik. Köszönet nekik!
Kinézek az ablakon. Az idő most is sötétszürke és esős. Én azonban ma is játszom a színekkel, és ismét elhatározom, hogy – Isten segítségével – ebben az újesztendőben is hű maradok régi vágyaimhoz és álmaimhoz, hogy bennem és körülöttem derűsebb és színesebb legyen az élet...
Stuttgart, 2013. január 5. (Lelőhely)
Imre atya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése