Napi gondolatok: Mikor veszem észre a díszletek mögött a lényeget?

Mt 4,12-17.23-25 - 1Jn 3,22–4,6

„Minden lélek, amely azt vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől való.”
Az Evangéliumban olvasható nagy népsereg eszünkbe juttathatja azt a sok-sok embert, akik Karácsony táján, talán az egész év során ez egyetlen alkalommal elmennek a templomba, éjféli misére vagy a gyerekekkel megnézni a felállított Betlehemet.
Sokak ünnepe a Karácsony, de még a buzgó vallásgyakorlók közül is csak kevesen gondolnak bele annak a misztériumnak a mélységébe, amelyet ez az ünnep hordoz. Elvarázsol az ajándékvárás izgalma, a szenteste békéje, az ünnepi asztal ízei és illatai, felidézve gyermekkori karácsonyok hangulatát, s közben könnyen elmegyünk a kinyilatkoztatás legsorsdöntőbb mozzanata mellett: hogy Isten Fia emberré lett – értem és érted.
Mikor veszem észre a díszletek mögött a lényeget? Mikor jön el életemben az a nap, amikor a Karácsonyból nem kell más, mint az értem emberré lett második isteni személy, Jézus Krisztus? Nem csupán a pólyába takart, jászolba fektetett Jézuska, hanem az örök Fiú, akiben az Atya lehajolt hozzám és egészen felém fordult.
Akkor, amikor válaszolok erre a felém fordulásra, amikor én is Istenhez fordulok, egész valómmal megvallom, hogy életem értelmét adja a megtestesülés titka, új világot tárva fel előttem.
Ez az Istenhez fordulás minden gyógyulás gyökere. Testié és lelkié egyaránt. Jézushoz vittek mindenféle beteget – olyanokat is, akiknek helyzete az orvostudomány akkori állása szerint teljesen reménytelen volt –, és ő meggyógyította őket.
A mi szívünket is meggyógyítja, ha őhozzá fordulunk, s rajta keresztül az Atyához. Megtisztítja látásunkat, eloszlatja sötétségünket, hogy új fényben lássunk, s a megtestesülésbe vetett egzisztenciális, mindenestül vállalt hit által meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől, a jót a rossztól, az igazság lelkét a hamisság szellemétől.

fr. Barsi Balázs ofm