Köszönöm – Imre atya írása

Köszönöm azt a képességet, 

amellyel mindig megérzed, ha gond gyötör 

vagy problémáim miatt alvatlan éjszakáim vannak.

Köszönöm, hogy akkor is kitartasz mellettem, 

amikor megrekedtem a kátyúban.

Köszönöm azt az alázatot, amellyel leereszkedsz hozzám

arra a szintre, amelyre éppen lezuhantam.

Köszönöm azt a sok konok, szeretetteljes nógatást,

amellyel engem felemelni igyekszel.

Köszönöm azt a nagy tapintatot, 

amellyel azt az érzést kelted bennem, 

hogy  ilyenkor sem vagy felsőbbrendűbb, mint én.

Köszönöm, hogy nem megoldásokat javasolsz, 

hanem erőt adsz ahhoz, hogy én keressem 

meg a legjobbat a talpraálláshoz.

Köszönöm, hogy hűségedre minden körülmények között számíthatok, 

és akkor sem húzódsz el tőlem ha nem minden úgy megy, 

ahogyan kellene vagy szeretnéd.

Köszönöm, hogy általad mindig újra és újra

remélhetek és bízhatok – a magamra találásban.

2022. október 18.

Imre atya

A kép forrás linkje:  https://ingyen-hatterkep.hu/ket-szal-kamillavirag-hatterkep-43085.shtml 

A Romkat.ro, az Erdélyi Mária Rádió és portálunk szerkesztőségének képviselői beszélgetnek a ferences lelkiségről

 A Romkat.ro, az Erdélyi Mária Rádió és portálunk szerkesztőségének képviselői beszélgetnek a ferences lelkiségről, az ahhoz való kapcsolódásukról és a tematikus hónapra kitűzött célokról

Pax et bonum!

Felső sorban, balról: Csiki Amanda (hittan.ro) hittantanár, katekétikai referens, Nagyvárad; Ozsváth Judit (hittan.ro) egyetemi oktató, Kolozsvár; Szilveszter testvér templomigazgató, Esztelnek.

Alsó sorban, balról: Bodó Márta (Romkat.ro) felelős szerkesztő, Kolozsvár; Benedek Ramóna (hittan.ro) hittantanár, módszertani felelős, Nagyvárad; Ferencz Emese (Erdélyi Mária Rádió) szerkesztő, Kolozsvár.

Keresem az Utam - hivatástisztázó hétvége Esztelnek - 2022. okt. 21 és 23 között

Keresem az Utam – hivatástisztázó hétvége

Talán első hallásra nem tudsz mit kezdeni azzal, hogy hivatástisztázó hétvége. Mi lesz ott, kinek is kell az? Részt vegyek-e rajta?

Meg vagyunk győződve arról, hogy mindegyikünknek van egy ajándékba kapott hivatása, amit ha felismer és válaszol rá, akkor biztos kiteljesedik az élete és megtalálja az igazi öröm forrását.

Ebben szeretne segíteni ez a hétvége. Hiszen van, aki még nem tudja merre is kellene haladnia: alapítson családot, szentelje életét Istennek (papként, szerzetes, szerzetesnőként)?

Ugyanakkor van, aki nagyon is tudja hová hívja a szíve, de még nem biztos, hogy eljött-e az ideje, hogy most lépjen vagy később. Talán ott motoszkál benned a kérdés: fel vagyok-e eléggé készülve a válaszra, tudok-e felelősséget vállalni másért?

*És még egy nagyon-nagyon fontos dolog: ezen keresés ideje alatt alkalom lesz egy új módon megismerkedni Istennel, evangéliumával és önmagaddal.

Figyelem! Jöhet az is, aki már volt ;) Aki már volt ezen a hétvégén, de úgy gondolja, hogy rég volt az és szeretné újra átimádkozni a hallottakat, most ő is csatlakozhat. 

Helyszín:

Esztelnek – Ferences Kolostor Időpont: Október 21-23.

További részletek és jelentkezés: www.ferencesprogramok.ro

frtibi@gmail.com / 0746774701

Zarándokok az Esztelneki Madonnánál

Az esztelneki ferences kolostor-templom részére, az atyák kérésére, egy gyalogos huszár katona az ölében tartó kis Jézust ábrázoló Mária szobrot faragott. Ezt a szobrot 1750-ben helyezték el a templomba ünnepélyes keretek között és „nagy néptömeg részvétele mellett” – Jegyzi meg az esztelneki P. Veres Lajos ofm rendtörténeti írónk. Majd így folytatja korabeli beszámolóját: „A nép már azelőtt is áhítatos buzgósággal gyűlt egybe a kolostorba. De ettől kezdve annyira megnövekedett buzgósága, hogy minden hónap első vasárnapján — mely a buzgó harmadik rendieké (Ferences Világi Rendieké) volt — a Kolostor lelkiatyái alig-alig tudták őket meggyóntatni… a három székely széknek hívő népe nagy távolságokból is ide vonzódik.”
E Mária tiszteletnek állta útját, illetve a zarándokok elmaradását eredményezte az 1921-es tűzvész, karácsony előtt két éjszakával, aminek köszönhetően elégett a kolostor és a templom szinte minden éghető anyaga. A tűz elől csupán a két helyiségből álló sekrestyében lévő dolgok és a templomban a Gyermek Jézust karján tartó, fából készült Mária szobor menekült meg. Történt mindez annak ellenére, a Domus história szerint, hogy akkora nagy és pusztító volt a tűz, hogy még a harangok is megolvadtak és lefolytak a toronyból. Erről tanúskodik egy kis megolvadt harang darab, ami a kolostor rendtörténeti kiállításában látható.
Sajnos a kolostort és templomot a vállalkozók felelőtlenségének és kapzsiságának, na meg az akkori házfőnök túlzott bizalmának – előre fizetett – köszönhetően nem sikerült újjáépíteni. A hosszas perek és a tarthatatlan helyzet miatt a ferencesek 1930-ban elhagyták Esztelneket, majd csak hat évvel később, 1936-ban tértek vissza Takács Gábor atya vezetésével. Valószínű, hogy a tűzvészből megmenekült, „életben maradt” Mária szobor ez idő tájt kerülhetett Futásfalvára, ahol ma is látható.
A tűzvész 100-ik évfordulója kapcsán merült fel a gondolat, hogy a megmenekült Esztelneki Madonna kegyszobráról másolatot kellene készíttetni. A gondolatból elhatározás született, és az elhatározást tett követte. A szobormásolat elkészítéséhez kértük a hívek támogatását és a Szűzanya tisztelőinek anyagi segítségét. Nemhiába! Sok esztelneki, és sok idegenből származó, jó szándékú és Máriát tisztelő ember anyagi támogatásával életre kelt a gondolat. Demeter József, Marosszentanna-i fafaragó szobrász mesternek köszönhetően az álomból valóság lett: elkészült az Esztelneki Madonna kegyszobrának hiteles másolata.

E szobor ünnepélyes leleplezésére és megáldására, valamint a ferences templomban való elhelyezésére 2022. augusztus 7-én, a 11 órás, szentmise keretében került sor, a híveknek, a közelről és távolról jött vendégeknek, a falú-napokra a testvér településről, Nyíradonyból érkezett küldöttség tagjainak, a világi elöljáróknak, polgármester uraknak, a Konzul Urnak (Csíkszeredából) a jelenlétében.
A támogatok között volt Parajd-i Mária tisztelő is, aki október 1-én több mint húsz társával zarándokolt Esztelnekre, hogy „élőben” is találkozhasson, találkozhassanak az Esztelneki Madonnával, oltalmát, segítséget, égi pártfogását kérve. Mindez egy rendtörténeti, Szent Ferenc atyánkat bemutató, az ő lelkiségéről szóló előadással vette kezdetét, majd a kolostor, a templom megtekintése után a Madonna előtti tisztelgéssel és köszöntésével fejeződött be.
Igaz, hogy sokan látták már az Esztelneki Madonna másolatának szobrát, de a Parajd-i és Nyárádremete-i, illetve környékbeli hívek voltak az elsők, s reményeink szerint nem az utolsók, akik Zarándokokként érkeztek Esztelnekre. Hazaérkezve, visszajelzésük ez volt: 

 „Nagyon szépen köszönjük ezt a felemelő szép napot, nem feledjük sosem.” (D. K., Parajd)

 

 

 

Az Esztelneki Madonna oltalmazza őket s minden Mária tisztelő és jó szándékú embert!

Szilveszter barát

ŐK TIZENKETTEN: Szikora Róbert

A Kongresszus előtti napokban Kuzmányi István állandó diakónus beszélgetett a hírnökökkel. Mesélnek az életükről, munkájukról, szolgálatukról, családjukról… Arról, hogy mi jelent számukra örömet, és mi nehézséget.

 

Római Riportok - 2022. október 2.

Székelyföldi napok keretében hegedű és orgona koncert

 

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: Évközi 27. vasárnap

Kedden lesz szent Ferenc atyánk ünnepe. A búcsús szentmise a ferences templomban délelőtt 11 órakor kezdődik, amelynek ünnepi szónoka Asztrik atya, a Csíksomlyói kegytemplom igazgatója lesz. Mindenkit szeretettel hívunk rendünk nagy ünnepére.

Pénteket a megszokott formában meglátogatjuk az elsőpéntekes betegeket, időseket az Oltáriszentséggel.

A jövő évben kerül sor főesperesi kerületünkben a bérmálás szentségének kiszolgáltatására. Az Egyház előírása szerint csak az bérmálkozhat, aki betöltötte a 15-ik életévét, s kellőképpen fölkészült rá és gyakorolja a vallását. A bérmálás szentségének felvétele nem kötelező, de aki bérmálkozni akar, mert hitében és vallásgyakorlatában nagykorúvá vált, annak eleget kell tennie az előírásoknak. Aki most úgy érzi, hogy ennek nem tud, vagy nem akar eleget tenni, mert ettől fontosabb dolgai vannak, az a bérmálkozását elhalaszthatja későbbi évekre, arra az időszakra amikor meggyőződésé szerint fontos és lelki igénye lesz a bérmálás szentségének a felvételére. Akik jövőben szeretnének bérmálkozni, azokat kérjük, hogy a héten csütörtökön, pénteken és szombaton jelentkezzenek a plébánia irodáján, hogy nyilvántartásba vegyük és adjunk egy jelentkezési lapot, amely kitöltésével, valamint a saját és a szüleinek aláírásával vállalja a vasárnapi és ünnepnapi szentmiséken való részvételt és a felkészítőkön való rendszeres jelenlétet. Ezt a jelentkezési lapot az első órára kell majd visszahozni.

A plébániai hittan órák 9-ike után kezdődnek a kolostor hittan termében. Majd hirdetjük az időpontokat.

A székelyföldi napok keretében hegedű és orgona koncertre kerül sor a jövő vasárnap a 11 órás szentmise után a ferences templomban. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. A részleteket a plakáton láthatjuk, olvashatjuk.

 

„Adj nekem igaz hitet...” - Évközi 27. vasárnap

Az apostolok bármerre jártak, bármilyen csodát láttak, mindig a hittel találkoztak, s a Jézus mellett eltöltött évek megtanították őket arra, hogy életük legdrágább kincse a hit. Megtanulták azt is, hogy Jézus követésének, ez az első és legfontosabb feltétele.
A mai evangéliumi szakaszban (Lk 17,5-10) ezért kérik Jézustól, hogy „növelje bennük a hitet!” Itt valami olyat kérnek, amire valóban szükségük van. S végre megértik, hogy a hit nem emberi teljesítmény, hanem Isten ingyenes ajándéka, kegyelme.
Akaraterőnket, tudásunkat, a mesterségekben való jártasságunkat növelhetjük azzal, ha eddzük magunkat, ha gyakorlatokat végzünk. Hitünk növekedése szempontjából sem közömbös, hogy figyelünk-e rá, szembesítjük-e mindennapi tapasztalatainkkal, beállítjuk-e testvéreink hitének eleven kapcsolatrendszerébe. De mégsem ez a legfontosabb: hitünk megmaradását, növekedését elsősorban kérnünk kell nap, mint nap a szívünknél hatalmasabb Istentől.
Ha megpróbáljuk minél gyakrabban tudatosítani önmagunkban, hogy nem vagyunk egyedül, hogy életünk minden pillanatában mellettünk van az Atya, aki teremtett bennünket, Krisztus, aki megváltott minket, és a Szentlélek, aki kész irányítani életünket, ha engedjük, akkor csodálatos történéseknek lehetünk a tanúi. Hiszen Krisztus azt mondta: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek”(Lk 17, 5-6).

Természetesen ezzel nem azt akarja mondani az Úr Jézus, hogy a hitet bűvészmutatványokra vagy a minket körül vevő természet átrendezésére kell felhasználnunk, nem is álmaink minden fáradságot nélkülöző megvalósítására, hanem arra tanít, hogy a belé vetett hit eleve, a legkisebb formájában is felülmúlja az egész teremtett világot, mert ő, akire e hit irányul, nem ebből a világból való, hanem felülről, az Atyától.

Bennünk már megtörtént a csoda, hogy a szederfa tövestül kiszakadt, és gyökeret vert a tengerben, hisz a hit és a keresztség által a régi, kiaszott földben tengődő életünk a létezés végtelen és kimeríthetetlen forrásával, Istennel került kapcsolatba. A csoda, a nagy belső változás a keresztség szentségének felvételével, s még inkább a bérmálás szentségében való részesedéssel végbement bennünk, Isten gyermekei lettünk, de ennek meg is kell hoznia gyümölcseit: a szív tisztaságát, a bűnökkel való szakítást, a kívülről szegény, igénytelen, ám belülről folytonosan gazdagodó életet.

Ha valóban komolyan vennénk Jézus állítását, akkor megtapasztalhatnánk, hogy a hit – mely a világ szemében olyan kis „semmi”, értéktelen, hasonlóan a mustármaghoz – mégis Isten végtelen erejét hordozza.
A hitből Isten nem mindig ad sokat. Nem akarja, hogy „tartalékot” halmozzunk föl belőle, amint a mannából is csak egy napra valót gyűjthettek a pusztában vándorló választott nép fiai. Úgy adja, mint a „mindennapi kenyeret”, annyit, amennyi épp ma szükséges és elegendő. Viszont Jézus állítása szerint, ennek a „mustármagnyi”, kevéske, mára való hitnek is csodatevő hatalma van. Képes átalakítani a világot: körülöttünk s bennünk.

A kicsinyke, egy napra való hit is már elegendő ahhoz, hogy akár csodát tegyünk általa, de annak, elevennek, élőnek, meggyőződésesnek kell lennie, nem lehet csonka, nyomorék, üres hagyomány. Természetesen nem téveszthetjük össze a mustármagnyi hitet, a kicsinyke hitet, a kishitűséggel.

Bizonyára visszaemlékszünk a kenyérszaporítás történetére, amikor az Úr Jézus, késő délután csodálatos módon jóllakatja az őt hallgató nagy tömeget. Majd visszavonul a hegyre imádkozni, és csak éjszaka megy az apostolok után a vízen járva. Ők elkeseredetten eveznek a viharos tavon, hogy átjussanak a túlsó partra, s egyszer csak egy bizonytalan körvonalú alak tűnik föl a vízen, közelükben. Kísértetnek nézik, de kiderül, hogy Jézus az: „Ne féljetek, én vagyok!”- mondja.
Ekkor Péter szól hozzá: „Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen!” – „Jöjj!”(Mt 14,28) Péter kilép a bárkából s elindul a hullámokon Jézus felé. A kemény szélben azonban megretten, mikor már majdnem célhoz ért: egyszerre ráeszmél, milyen képtelen helyzetbe került, hiszen valami olyat tesz, ami az ember számára lehetetlen, s ez a pillanatnyi megrökönyödés elég ahhoz, hogy merülni kezdjen. De fölkiált: „Uram, ments meg!” Jézus közel van, már nyúl is utána: „Te kishitű, miért kételkedtél?”(Mt 14,30-31)

A kishitűséget az evangéliumok többször is emlegetik. A vihar lecsendesítésekor is azzal rója meg Jézus az apostolokat: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” (Mt 8, 26)
Kishitű az, aki alapjában hisz, el is kötelezte magát Jézusnak, de egy-egy váratlan helyzetben mégis elsötétül benne s körülötte minden, s úgy viselkedik, mintha teljesen összeomlott volna hite, mintha nem is volna Isten, akiben bizakodhatnék.
Számunkra nagy tanulság, hogy az imént említett történetben épp Péter, a főapostol mutatkozik kishitűnek. Megretten, süllyedni kezd, de kiált. És Jézus nem rója meg fölösleges vállalkozó kedvéért. Ha rosszallás cseng a szavában, akkor az épp a kishitűsége miatt van.

A hit nem nélkülözheti a megdöbbenés kritikus pillanatait, vagyis azt, amikor a hívő ráeszmél arra, mennyire nem magától értetődő mindaz, amire életét építi, mekkora mélységek vannak a lába alatt.
Olyan világban élünk, amikor a hívők és a nem-hívők karnyújtásnyira élnek egymástól, szív-közelben, nemegyszer közös családi otthonban. Ennek szükségszerű következménye, hogy a hívő a hitetlenség kísértésében él. Naponta számot kell vetnie azzal, hogy hite nem magától értetődő s nem is az egyedüli lehetséges emberi állásfoglalás.
S az életében vannak, lehetnek pillanatok – egy általa nagyon szeretett személy halála, egy súlyos betegség, kiábrándító csalódás a házastársban, jó barátban, egy igazságtalanul ért megbántás –, amikor úgy érzi, kicsúszik lába alól a hit talaja, s nem tartaná becsületesnek kimondani: hiszek, ha nyomban hozzá nem tenné: segíts hitetlenségemen.

Talán épp ezek a nehéz megpróbáltatások tanítanak meg arra, hogy imádkozzunk a hitünkért, ezek óvnak meg attól, hogy hitünk csupán valami tudat alá süllyedt szemléleti forma, hagyomány vagy porosodó muzeális érték legyen.
Talán, épp amikor a tanult s öröklött hit biztonsága megrendül bennünk, akkor van legnagyobb esélyünk arra, hogy Jézushoz kiáltsunk, hogy vele találkozzunk, és személyes, élő hit ébredjen bennünk. Olyan hit, amely mentes minden bizonytalanságtól és habozástól. Olyan hit, amely Isten erejére támaszkodva mindent hisz, mindent remél, mindent mer és a legkeményebb, legsötétebb helyzetekben is kitartó és legyőzhetetlen.

Ne féljünk hát a hitünket körülvevő kérdésektől, s próbára tevő akadályoktól! Csak arra vigyázzunk, hogy a hit és a hitetlenség ütközőterében ne a megszokás, a kényelem szeretet legyen a mérvadó, ne keressünk kibúvót, ne kezdjünk bujkálni a fény elől, amely minden felhőn át lelkiismeretünkig ér. Vigyázzunk, hogy a kiáltás el ne halkuljon bennünk, amellyel Jézust kell szólítanunk – hitünk vándorútjának minden forduló pontján.

Egy keresztény ember gyakran elimádkozza a Hitvallást, a Hiszekegyet. Ebben szavával megvallja, hogy hisz a Szentháromságos Egy Isten létezésében, hisz az ő szavának, mely a Bibliába foglaltatik és kész teljesíteni akaratát. Mindez azonban csak akkor lesz hiteles, igazi, ha a mindennapi életvitele is tanúskodik hitéről. Ezért megfontolandó a nyugalomba vonult szentatya, Benedek pápa állítása, hogy az igazi Krisztus-követés, „az életszentség nem valami utánozhatatlan hősiesség, hanem abban áll, hogy mindennapi életünket Istennel éljük, és a hit erejével átformáljuk”.

Hát ennek megértéséhez, s még inkább a megvalósításához kérjük Isten kegyelmét, Szent Ferenc atyánk szavaival imádkozva: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat” - akaratodat. Ámen!

Vidd a Bibliát házadba, és beviszed vele a férj szeretetét… - Szentírás vasárnapja

Ma, Szentírás vasárnapján az egyház felhívja figyelmünket arra, hogy a Bibliát nemcsak a templomban kell és szabad olvasni, annak szövegét hallgatni, hanem a templom falain kívül, a mindennapi életben, otthon a családban is. Nekünk Bibliával a kézben kell megtanulnunk keresztény módon hinni, imádkozni és élni az egyszerű hétköznapok közepette is. Hiszen a Bibliában Isten szól hozzánk és az ő igéje „Isten üdvösséghozó ereje” (DV 17), a hívőnek belőle kell élnie (Róm 1,16-17) – mondja Szent Pál apostol. Azonban a Biblia csak annak tárulkozik fel, azon ember számára válik értékké, erőforrássá, táplálékká, aki hittel olvassa. Annak viszont az élet igéje. 

Mert a Szentírás nem „valami”, hanem elsősorban „Valaki” -nek az emberhez intézett a szava. A Szentírás lapjain keresztül az élő Isten üzenetével találkozhatunk, a hit ajándéka által, melyben Ő maga részesít minket. 

Az Egyház két asztalról beszél, amiről táplálni akarja híveinek lelkiéletét. Az Ige asztalánál, az olvasó állványnál a hívek, a kinyilatkoztatott isteni Igét fogadhatják be szívükbe a hit által, míg az oltárnál, az eucharisztikus asztalnál, „a hit szentségében”, az Oltáriszentség vételekor az Úr Testével táplálkozhatnak. 

Ezért a Szentíráshoz, a Bibliához úgy kell viszonyulnunk, mint az Úr Asztalához. Ennél fogva, amikor a Szentírást a kezünkbe vesszük, hódolattal, tisztelettel és mély hittel kell tennünk! Ez a gesztus nem lehet ugyanaz, mint amellyel bármely más könyvért nyúlunk a polcra, hiszen ezt a könyvet Isten jelenléte tölti be, valahogy úgy, mint az égő csipkebokrot, amikor az égi hang arra figyelmeztette Mózest, hogy vesse le a saruját, mert „szent ez a hely”.

A Szentírás tehát „Valaki”-nek, mégpedig a háromszemélyű egy Istennek a jelenléte közöttünk. Benne a mi Istenünkkel találkozhatunk, ezért van a kinyilatkoztatott szöveggel való kapcsolatunknak különös jelentősége – ez a kapcsolat Istennel való kapcsolat, Aki minket szeret, és Aki vágyódik arra, hogy kegyelmével hasson ránk. Olyan kapcsolat ez, mely belső megtérésre vezet minket – ez a legfontosabb célja. 

Ezért a Szentírást nem kíváncsiságból, ismeretszerzés céljából kell olvasnunk, vagy azért, hogy megoldást találjunk valamely gyötrő problémánkra – még ha időnként erre szükségünk is van. Hanem mindig az Úrral való élő kapcsolatot kell keresnünk benne azzal a reménnyel, hogy egyre inkább megismerhetjük, megszerethetjük Őt, hogy a Szentírás olvasása által egyre inkább elmélyülhet a Vele való személyes barátságunk. 

Ha személyes kapcsolatba lépünk a sugalmazott írásokban jelenlevő háromszemélyű egy Istennel, akkor ez a szöveg átitat bennünket, akkor meg fogjuk hallani Isten Igéjét, belemerülünk Jézus gondolataiba, vágyaiba, és ez által, egyre jobban meg fogjuk Őt ismerni. Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust – állítja Szt. Jeromos, aki a Bibliát a héber és arámi nyelvből latinra fordította. 

Ha odafigyelünk Isten Igéjére, ez hatással lesz választásainkra és döntéseinkre. Vágyni fogunk arra, hogy ezek összhangban legyenek az Ő tanításával és az Ő vágyaival. Ha hittel elmélkedünk Jézus gondolatairól és vágyairól, ezek idővel saját gondolatainkká és vágyainkká válnak. Ha gyakran tartózkodunk az Ő Jelenlétében, e nagybetűs Jelenlétben, hasonlóvá válunk Hozzá a mondás szerint: „Amilyen emberek között forgolódsz, olyanná leszel.”

Krisztus gyakran alkalmazott egy sajátos irodalmi műfajt, a példabeszédet. Ennek segítségével tanított Ő szeretni és hinni a Szeretetben, a szeretet Istenében. 

Ha már előfordult velünk, hogy elbuktunk, és lelkünket nagy sötétség borította el, akkor eszünkbe juthatott a tékozló fiúról szóló példabeszéd, amely lehetővé tette, hogy elhiggyük, Ő soha nem szűnik meg szeretni minket. Ez a példabeszéd megtanít a bűnbánatra, átélhetjük benne a kisebbik fiú csodálkozását és háláját, amellyel a megbocsátó atya örömét fogadja. 

Vagy amikor viharok dúlnak az életünkben, eszünkbe kell jusson a Tibériás taván dúló vihar. És ismét tudatosíthatjuk magunkban, hogy amint egykor Jézus aludt az Apostolok viharba került bárkájában, úgy „alszik” most a mi szívünk bárkájában is, de jelen van, és amíg Ő jelen van, semmi olyan rossz nem történhet velünk, ami kockáztatná örök üdvösségünket. 

Vagy az anyagi javakhoz való viszonyulásunkban, éppen a mai evangéliumi szakaszban a szívtelen gazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéd add eligazítást. A példabeszéd nem a gazdagságot kárhoztatja, hanem a gazdagsággal való visszaélést és az ezzel járó veszélyt: az emberi érzéketlenséget, szívtelenséget.

Találkozásunk az Isten Igéjében jelenlévő Krisztussal segít felfedeznünk Istent a környező világban is. Megtanít értelmezni számos jelképet, szimbólumot, melyeken át felfedezhetjük az Ő jelenlétét a természetben, sőt a civilizáció és a kultúra területén is. 

Vianney Szent Jánost például a bárányok a Jó Pásztor szeretetére emlékeztették. Láttukra Jézus mérhetetlen szeretetének tudata mélyült el benne, amellyel szereti őt, az egyházközség pásztorát és mindazokat, akiket lelkipásztori gondjaira bízott. A hegyi patak csobogása az örökéletre szökellő „élő víz” forrását juttatta eszébe a Szentírásból. Valaki mesélte egyszer, hogy esténként szereti elnézni a kivilágított utcák és házak, vagy az arra járó autók fényeit. Ilyenkor arra gondol, amit oly gyakran olvashatunk a Szentírásban, hogy Jézus a világ világossága. Minden fény az örök Világosság, Krisztus szimbólumává vált számára. 

Befejezésül had mondjuk el, hogy a szentírásolvasás titka abban áll, hogy Isten szavából igazi erő árad. Isten szava maga, Jézus. Az Ő örökkévaló, szellemi lénye megtestesült, látható és érinthető lett. De Isten örökkévaló Fia bizonyos értelemben nemcsak Jézusban testesült meg, hanem szavában, a Bibliában is. Itt személyesen találkozhatunk a kinyilatkoztató Istennel és Fiával, Jézussal, aki szívünkhöz szól és a Szentlélek által a bensőnkben akar megérinteni bennünket. 

Ha megengedjük, hogy személyesen szóljon hozzánk, akkor erő árad Belőle. Lelkünket megerősíti szava. Isten szava által nemcsak benső éleslátást, új bátorságot kapunk, hanem eligazítást, útmutatást is ahhoz, hogy hogyan tehetjük szebbé, jobbá a saját és az embertársaink életét! Ezért mondja nagy költőnk Arany János, hogy: „Vidd a Bibliát házadba, és beviszed vele a férj szeretetét, a feleség hűségét, a gyermek engedelmességét, megenyhíted a család baját és megszaporítod a család örömét”. 

Ha eddig nem tettük, akkor legalább most kezdjük el olvasni a Szentírást. Szentírás Vasárnapja kapcsán, tanuljuk meg mindennapi békétlenségeink, lelki nyugtalanságaink és gondjaink közepette is gyakrabban olvasni a Szentírást, szavain elmélkedve. De ne úgy olvassuk, mint egy akármilyen könyvet vagy újságot, hanem mint életet adó, drága igéket. Olvassuk a Szentírást, mert általa tanulunk meg imádkozni, illetve általa lesz az imánk valóban párbeszéddé, ahol az Isten is szóhoz juthat, egyébként egyoldalú szövegek felmondása marad az imádságunk! Olvassuk rendszeresen a Szentírást, mert segítségével tanulunk meg hinni, krisztusi módón szeretni, Isten jelenlétében élni, Isten gondviselésében bízni, tanításából erőt és megnyugvást meríteni! 

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: Évközi 26. vasárnap

Szentmisék sorrendje szept. 25 és okt. 2 között

 

Dátum	Templom	Szentmise
Szeptember 25. Évközi 26. Vasárnap	Plébánia templom Ferences templom Kurtapatak	De. ½ 10 órától: +Szász Lajos lü De.11 órától: Du. ½ 1. szándékra
Szept. 26. hétfő	Ferences templom	Reggel ½ 8-tól +Szimóna lü
Szept. 27. kedd	Ferences templom	Reggel ½ 8-tól +Szimóna lü
Szept. 28. szerda	Plébánia templom	Du. 6 órától
Szept. 29. csütörtök	Ferences templom	Du, 6 órától szentmise, utána a megszokott csendes szentségimádás
Szept. 30. péntek	Ferences templom   Plébánia templomban	Reggel ½ 8-tól szentmise Du ½ 5-től Kovács István és Babos Renáta ige liturgiával összekötött esküvője
Okt. 1. szombat	Ferences templom	Du. 6-tól Tódor Csongor és Nagy Eszter nászmiséje
Október 2. Évközi 27. vasárnap	Plébánia templom Ferences templom Kurtapatakon	De. ½ 10 órától: De.11 órától: Hívekért Du. ½ 1.

 HÁZASSÁGI HIRDETÉS

Tódor Csongor, a Tódor Vilmos és Horváth Katalin római szülök fia, aki Kézdiszentkereszt 131 szám alatt lakik, házastársul akarja venni Nagy Esztert, a Nagy István és Román Tünde római katolikus szülök lányát, aki Kurtapatak 36 szám alatt lakik. Hirdetjük harmadszor, még pedig azért, hogy ha valaki házassági akadályt tudna a fiatalok között, az jelentse a plébánia hivatalban.

Ma, Szentírás vasárnapján, délután 4 órától előadást tartunk a kolostor előadó termében „Megismerni és megszeretni a Bibliát” címmel. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. 

Gondoljuk végig, jól használjuk-e fel anyagi javainkat, energiánkat, hatalmunkat? - Évközi 25 vasárnap

 Szentírási rész: Lk 16,1-13

A mai szentírási részek alaptémája a gazdagsághoz, az evilági javakhoz való helyes viszonyulás. A gazdagság értelemszerűen magába foglalja mindazt, amivel az ember rendelkezik: anyagi javait, testi-lelki-szellemi adottságait. 

Az első olvasmányban (Am 8, 4 – 7) Ámosz prófétát halljuk, amint kemény támadást intéz a szegények pénzéből meggazdagodott gátlástalan kereskedők ellen, akik meghamisítják a mérleget, eladják a gabona ocsúját, növelik az árakat, kihasználják mások szükséghelyzetét. Azt is mondhatnák folytatva a próféta gondolat menetét, hogy támadást intéz azok ellen, akik Istentől kapott erejükkel, pozíciójukból származó hatalmukkal visszaélve durván belegázolnak mások lelkivilágába, elnyomják a kicsit, a védtelent, megalázzák emberi méltóságában a gyengét, az erőtlent, csak azért, hogy a szükségesnél jóval több anyagi javuk legyen. 

A próféta kímélet nélkül leleplezi a visszaélőket és azok csalásait, durvaságát. Nem egyszerűen a szociális igazságosság, hanem Isten nevében teszi mindezt. „Halljátok ezt, ti, akik eltiporjátok a szegényt, és szorongatjátok az országban szűkölködőket –… Megesküdött az Úr… Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!”(4. 7). 

Ámosz próféta szerint a visszaélések, a szegények kárára elkövetett csalások és a védtelenek megalázása, kihasználása Istent sértik. Istent, Aki a gyámoltalanok, a szegények és a gyengék oltalmazója, „az árvák atyja, az özvegyek védelmezője” (Zsolt 68,6), ezért azt parancsolta, hogy nagylelkűen kell bánni az ínségesekkel: „Nyisd meg kezed, és adj szívesen annyit, amennyire csak szüksége van szorult helyzetében” (MTörv 15, 8). 

A vallást nem lehet a társadalmi igazságosság egy intézményévé lefokozni; a vallás feladata, hogy Isten nevében védje az ember személyi méltóságát, félelem nélkül hirdetve Isten parancsait a gazdagoknak és szegényeknek, a hatalmasoknak és a kicsinyeknek, az erőseknek és a gyengéknek egyaránt. Aki csupán emberi szinten akarja megvalósítani a társadalmi igazságosságot, homokra épít, mivel csak az a valódi igazságosság, ami Istenből ered és Őrá épül. 

A csalók, a visszaélők elítéléséről szóló prófétai szöveg felkészít, hogy még jobban megértsük a hűtlen intézőt bemutató evangéliumi példabeszéd igazi jelentését (Lk 16, 1—13). Itt is csalásról, visszaélésről van szó, de most nem a szegények, a kicsinyek kárára, hanem egy nagy és gazdag emberére, aki javai tékozlása miatt elcsapja intézőjét. Ez pedig, hogy barátokat szerezzen magának, hogy legyen, aki befogadja, miután elbocsátják a szolgálatából, törvénytelen eljáráshoz folyamodik: önkényesen csökkenti gazdája adósainak tartozását. 

A példabeszéddel Jézus egyáltalán nem dicsérni akarja az intéző rafinált becstelenségét – különben is a „mihaszna” jelzővel illeti (8) -, hanem azt akarja kiemelni, milyen nagy előrelátással biztosítja magának a jövőt. A hűtlen intéző dicsérete tehát nem az erkölcstelen cselekedetére, csalására vonatkozik. A dicséretet azért kapja a hűtlen intéző, mert határozottan tudott dönteni és cselekedni a végórában. Ezt világítja meg a következő mondata: „A világ fiai a maguk nemében okosabbak a világosság fiainál”(8). Jézus szomorúan állapítja meg, hogy a világ fiai – vagyis akik távol élnek Istentől, nem hisznek benne – sokkal okosabbak és serényebbek földi jövőjük biztosításában, mint a világosság fiai, vagyis a hívők, akik, bár hisznek Istenben, de csak kelletlenül és hanyagul foglalkoznak lelki ügyeikkel, nem nagyon nyugtalankodnak örök jövőjük miatt. Pedig a keresztényeknek is hasonló határozottsággal kellene cselekedniük, mint a hűtlen intézőnek, mert nekik nem az állásuk, munkahelyük forog kockán, hanem örök üdvösségük, örök boldogságuk. 

Érdemes elgondolkodni azon, hogy az emberek profán, pusztán evilági célokért hogyan tudnak küzdeni és hajtani, micsoda kitartással és határozottsággal, mindent föltéve egy lapra. 

Az állhatatos cselekvésben és nem a tettekben kell követnünk a "világ fiait". Tehát nem abban, amit tesznek, hanem ahogy teszik. Mert ők hervadó koszorúért küzdenek, mi ellenben a hervadhatatlanért, az örök üdvösségért küzdjünk hasonló kitartással.

A mai példabeszéddel Jézus tevékeny elkötelezettségre és éberségre hív, emlékezetünkbe idézi, hogy eljön az utolsó nap, amikor mindenkinek azt kell majd hallania: „Adj számot vagyonodról” (2), a kapott talentumokról: hatalmadról, testi és lelki erőnlétedről, fizikai és szellemi képességeidről, adottságaidról… 

A példabeszédet követő irányelvek azt akarják megértetni velünk, hogy hogyan kell a kereszténynek örök célja távlatában a gazdagságot, az élethelyzetből adódó hatalmat, testi és lelki erejét, fizikai és szellemi képességeit felhasználnia. 

Az evangéliumi szakaszban a pénzt Jézus „hamis mammomnak” nevezi (9), mivel gyakran nem becsületes haszonból ered; használatában arra kell figyelni, hogy ne legyen az üdvösség akadálya, sőt segítsen annak elnyerésében. De ez, nem csak az ember anyagi javaira vonatkozik, hanem mindarra, amivel rendelkezik: testi-lelki adottságaira, erőnlétére, pozíciójából eredő hatalmára stb. 

Az örök üdvösség elnyerésében segít, ha az anyagi javakat a szükségben lévők javára fordítjuk, vagy az erőnlétünket, hatalmunkat, befolyásunkat arra használjuk fel, hogy megvédjük a gyengét, az erőtlent, a védtelent… A keresztény így szerezhet magának barátokat, akik majd befogadják őt az „örök hajlékba”. 

Ha az ember nem tud elszakadni önző érdekeitől, akkor a pénzkezelés, a hatalommal való élés, az erő felhasználása nehezen kivédhető kísértéssé válik a számára. Akár úr vagy intéző, akár főnök vagy alárendelt, akár idős vagy fiatal, akár férfi vagy nő, akár kisiskolás vagy „nagyiskolás” könnyen a pénz, a hatalom, az erő rabjává válik, ez pedig olyan gonosz zsarnok, hogy nem enged neki semmi szabadságot, legkevésbé azt, hogy Istennek szolgáljon. 

Az imént felsorolt földi értékek nem haszontalan dolgok, sőt szükség is van rájuk a mindennapi életben, de Jézus arra intette híveit, hogy vannak veszélyei ezeknek… 

Felfoghatatlan, hogy egy hívő annyira ragaszkodjon ezekhez, hogy még Istent is képes legyen eltaszítani magától. Ám elérkezik a pillanat, amikor ezek az értékek már Isten ellenségeivé válnak, és a hívő választás elé kerül: vagy Isten, vagy a földi értékek. Ha Isten mellett dönt, akkor tud veszíteni a gazdagságból, engedni a hatalmából, de ha mégsem, akkor biztos, hogy teljesen hátat fordít Istennek. De tudnia kell, hogy akármennyi pénze, akármilyen nagy ereje és legyőzhetetlennek látszó hatalma is van, mégsem lesz, mert nem lehet soha igazán boldog.

Épen ezért nézzünk magunkba, és gondoljuk végig, jól használjuk-e fel az anyagi javainkat, energiánkat, hatalmunkat? 

Ahol Istenre is gondolnak, ott mindig megfelelően használják fel ezen értékeket, de ahol Isten nem játszik fontos szerepet az emberek életében, ott az anyagi javakat önző módon használják fel, ott a kapzsiság nemcsak elhatalmasodik, hanem a határt sem akarja ismerni, ott az erő, durvaságba és erőszakba torkollik, a hatalom pedig igazságtalanságot és zsarnokoskodást szül… 

Mind ennek elkerülése érdekében okosan kell felhasználnunk a földi javakat, a mulandó életet, hogy igaz, örök értékeket szerezzünk általuk, mert Isten azért adta a földi javakat, hogy örök üdvösségünk biztosítására használjuk azokat. Ne feledjük, a gazdagság lehet a jótékonyság forrása is. Sok embert áldottak már azért, mert szerette és segítette a szegényeket, az elesetteket, a gyengéket, aki örömét lelte abban, hogy másokkal jót tehet. Ugyanakkor hálás volt Istennek is, mert ő maga nem szorult segítségre. 

Ezért soha nem gondolkodhatunk eleget az Úr Jézus figyelmeztetésén: „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak!” - egyszerre. Mert, aki túlságosan belebonyolódik a Mammon szolgálatába, az már nem szolgálja Istent. Isten szolgálata nélkül viszont egy társadalom oda jut, ahová Ámosz próféta korában jutott – a megsemmisülésbe. 

Ha nem térünk haza, az atyai házba... Évközi 24 vasárnap

Szentírási rész: Lk 15, 1 – 32. 

A mai evangéliumi szakasz szerint Jézus szóba áll a vámosokkal és bűnösökkel, sőt velük együtt étkezik, ami megütközést vált ki a magukat igazaknak tartó farizeusokból és az írástudókból. De, ha az Úr Jézus ezt nem tenné, ha elhatárolódna a társadalom peremére szorultaktól, ha megvetné a megbélyegzetteket, akkor saját küldetését hazudtolná meg. Mert ő azért jött, hogy felemelje az elesetteket. Ahogy mondta: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket”. Jézus azt a felszabadító, és boldogító igazságot hirdeti, hogy Isten a megtérő bűnösöknek szívesen megbocsát. Mégpedig úgy, ahogyan azt annak előtte egy zsidó ember el sem tudta képzelni; úgy ahogy mi emberek egymásnak nem tudunk megbocsátani: maradéktalanul, mindenféle jóvátételek, elvárások és keserű szájíz nélkül.

Az evangéliumi szakaszból az is kiderül, hogy Isten nem csak megbocsát, hanem hazavár bennünket, akik elhagytuk az atyai házat, mint a tékozló fiút atyja, aki minden nap kémleli a látóhatárt, hogy jön-e már a fia? – mert érzi, sőt tudja, hogy vissza fog térni, hisz az ő neveltje. Isten keres minket, bűnösöket, mint a pásztor az elveszett juhát; mint az asszony az elveszett drachmáját. És felhőtlen örömmel örül, ha megtalál bennünket. S ezt az örömét másokkal, az igazakkal, az el nem veszettekkel, az angyalokkal is meg akarja osztani.

Isten öröméről szól tehát a mai evangéliumi szakasz. Arról az örömről, amelyhez szükség van a mi közreműködésünkre is. Szükség van a mi szabad akaratunkból hozott döntésünkre is. Ez egy folyamat, amely nem oldható meg, nem játszható le egy-két perces gyónásban.

Mi papok nagyon ritkán szoktunk beszélni gyóntatási tapasztalatainkról. Talán azért van ez így, mert azt gondoljuk tévesen, hogy ez is a gyónási titok hétpecsétes világába tartozik. Pedig a gyónási titok a gyónó személy szerinti megnevezését, vagy a rá vonatkozó konkrét utalást tiltja meg, s nem áll a nagy általánosságban megfogalmazott dolgokra, igazságokra.

Egy alkalommal a "Távlatok" című folyóirat egy hozzászólási rovatot közölt a gyónással kapcsolatban. Ebben papok és hívek egyaránt nyilatkoztak. Összevetve több negatív vélemény hangzott el a jelen helyzetről, mint pozitív. Az egyik aranymisén túl lévő pap véleménye, hogy egyre kevésbé tud örülni annak, ha a gyóntatószék előtt hosszú embersorok állnak. Nem, azért, mert fáradt, hanem mert attól fél, hogy ezek az emberek valójában nem is gyónni akarnak, hanem vagy eleget akarnak tenni egy szokásnak, egy parancsnak, vagy meg akarják nyugtatni anyjukat, feleségüket, hogy hagyjanak fel a folytonos unszolással, hogy mikor végzik már el szentgyónásukat. 

Ez a pap azt tapasztalta, hogy a gyónásokon résztvevő emberek nagy része – tisztelet a kevés kivételnek – nem készül fel a szentgyónásra! Hogyan lehet gyümölcsöző az ilyen gyónás? Egyáltalán gyónásnak nevezhetjük-e azt, amikor valaki bűnbánat nélkül, megszokásból, vagy parancsszóra és nem őszinte személyes elhatározásból járul a bűnbánat szentségéhez?

Mi kell egy jó gyónáshoz, hogy Istennek azt az örömet okozzuk, amelyről a mai evangélium beszél, és hogy nekünk is azt jelentse, amire Krisztus Urunk rendelte, lelki békét, megnyugvást adjon. Kell hozzá a bűnbánatnak az a türelmes, el nem sietett folyamata, amely áll a mi bűnösségünk beismeréséből, az őszinte bánatból, az irgalmas Istennel való találkozásból, megtérésből és a felebaráttal való kiengesztelődésből.

Bűnösségünk beismerése.

Jelen világunk tagadja a bűnt. A bűnről úgy beszél, mint az önmegvalósítás során fellépő hibákról. Ez a Sátán legmodernebb csele: elhiteti velünk azt, hogy tulajdonképpen nincs is bűn. Szépítés nélkül be kell ismernünk bűneinket, mert a bűn igenis létező hétköznapi valóság. Ez a mozzanat úgy jelenik meg a tékozló fiú történetében, hogy a fiú magába száll, és azt mondja: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened”, - vagyis felismeri bűnét. A bűn nem az, hogy valami rosszat tettem, hanem hogy elfordultam Isten éltető szeretetétől, hogy elhagytam az atyai házat és visszautasítottam az Atya ingyenes szeretetét. És ennek a bűnös, Istentől elfordult állapotnak a vadhajtásai, „gyümölcsei” a bűnök, amelyek tettekben, szavakban, a jó elmulasztásában nyilvánulnak meg.

Bűnösségünk beismerése tehát annak belátása, felismerése, hogy elfordultunk a minket szerető Istentől, aki egyedül adhat nekünk igazi, emberhez méltó életet.

A bűnbánat következő lépése a bánat.

A bánat annak felismerése, hogy a bűnnel mérhetetlenül megbántottuk, megsértettük életadó, szerető Istenünket. Ezek után nem állhatunk csak úgy oda Isten elé, mondván: „Bocs Isten”, felejtsük el, ami volt, borítsunk fátylat a múltra, mintha mi se történt volna, mert ezentúl jó fiú leszek! A tékozló fiú is tudta, hogy nem mehet csak úgy haza, mintha semmi sem történt volna, az által, hogy semmibe vette atyja szeretetét és felelőtlenül elhagyta a szülői házat. Tudta, hogy helytelen tettének, a bűn beismerésének és a jóvátétel szándékának, elhatározása nélkül nem térhet haza. Az igazságot felismerve rájött arra, hogy itt nincs helye semmiféle magyarázkodásnak, önigazolásnak. Ez derül ki abból, amit mond: „Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be”. Teszi, amit tennie kell, s a többit atyjára bízza. Atyja pedig látva fia szívből jövő, őszinte bánatát, a jóvátétel szándékát, nem béresei közé veszi föl, hanem gyermekeként fogadja vissza. 

Ezután következik a bűnbánat csúcsa: a hazatérés - az irgalmas Istennel való találkozás. Ez történik tulajdonképpen a gyóntatószékben a szertartás keretében. Ekkor Isten válaszol bűnbánatunkra: megbocsát és visszafogad bennünket, mint az atya tékozló fiát, akinek eléje ment, megölelte megcsókolta azt a kiéhezett, koszos, disznószagú fiút, aki vele szembejött. Így bocsát meg nekünk is Isten. Így vár haza minden nap a bűn útjáról, így szalad elénk, és megölel, megcsókol, bármily büdösek, koszosak, bűnösek vagyunk is.

A gyónást követi a megtérés, amelyben Istenhez fordulásunkat véglegesítjük: elfordulunk a bűntől, hogy az életadó, szerető Isten felé forduljunk. Ez az, amit másképp erős elhatározásnak nevezünk, amely azt jelenti gyakorlatilag, hogy Isten bocsánata után nem folytathatom, nem akarom folytatni régi bűnös életformámat, nem élhetek úgy, mint ahogy korábban éltem az atyai házat elhagyva.

Érdemes egyszer elgondolkodni azon, hogy Isten micsoda türelemmel van irántunk, amikor vélt bűntelenségünket hangoztatva gyónunk, amikor megvagyunk győződve önmagunk igaz voltáról, függetlenül attól, hogy Isten törvényei mit írnak elő számunkra, függetlenül attól, hogy Isten mit vár el tőlünk, abban az életállapotban, amelyben vagyunk, akkor, amikor nem is akarunk változtatni bűnös életvitelünkön, amikor eszünk ágában sincs felszámolni egy-egy bűnös életállapotot, helyzetet. 

Akarjuk-e, hogy Isten minket is megöleljen, megcsókoljon, mint ahogy a tékozló fiút atyja? 

Egyedül csak rajtunk áll, hogy hazatérünk-e igaz, őszinte, bűnbánó szívvel. Tőlünk függ, hogy csak megszokásból, látszatra, színből, vagy szívből tartunk-e bűnbánatot? 

Ha nem térünk haza, az atyai házba, vissza Istenhez, akkor Ő fájó szívvel tovább kémleli a látóhatárt, tovább vár ránk, de mindhiába. 

Ha hazatérünk, akkor Isten és angyalai jobban örülnek az égben értünk, mint a kilencvenkilenc igaz miatt. 

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: Évközi 24. vasárnap

Szentmisék sorrendje szept. 11 és 18 között

Dátum	Templom	Szentmise
Szeptember 11. Évközi 24. Vasárnap	Plébánia templom   Ferences templom Kurtapatak	De. ½ 10 órától: Hajdú András és Andrásné összes halottjainak lü De.11 órától: +Kelemen László és a család halottjainak lü Du. ½ 1. Hívekért
Szept. 12. hétfő	Ferences templom	Reggel ½ 8-tól
Szept. 13. kedd	Ferences templom	Reggel ½ 8-tól
Szept. 14. szerda Szent Kereszt felmagasztalása	Ferences templom	Du. ½ 5-től csendes szentségimádás és 6 órától szentmise
Szept. 15. csütörtök	Ferences templom	Du, 6 órától szentmise
Szept. 16. péntek	Ferences templom	Reggel ½ 8-tóle
Szept. 17. szombat	Ferences templom	Du 5 órától a 65 évesek hálaadó szentmiséje
Szeptember 18. Évközi 25. vasárnap	Plébánia templom Ferences templom Kurtapatakon	De. ½ 10 órától: Hívekért De.11 órától: Du. ½ 1.

 HÁZASSÁGI HIRDETÉS

Kovács István, a Kovács István ref. és Nagy Terézia Jolán ref. szülök fia, aki Kézdivásárhely Szabadság utca 8 szám alatt lakik, házastársul akarja venni, a Babos Renátát, a Babos Elemér róm. kat. és László Lenke róm. kat. szülők leányát, aki Esztelneken a 196-E szám alatt lakik. Hirdetjük másodszor, még pedig azért, hogy ha valaki házassági akadályt tudna a fiatalok között, az jelenthesse a plébánia hivatalban. 

Tódor Csongor, a Tódor Vilmos és Horváth Katalin római szülök fia, aki Kézdiszentkereszt 131 szám alatt lakik, házastársul akarja venni Nagy Esztert, a Nagy István és Román Tünde római katolikus szülök lányát, aki Kurtapatak 36 szám alatt lakik. Hirdetjük először, még pedig azért, hogy ha valaki házassági akadályt tudna a fiatalok között, az jelenthesse a plébánia hivatalban.

Az Európai Püspöki Konferencia felhívására az ukrajnai békéért imádkoznak egész Európa-szerte a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én, a templomokban tartott csendes szentségimádás keretében. Főegyházmegyénk is csatlakozik a felhíváshoz. Esztelneken szerdán délután fél 5-től tesszük ki az Oltáriszentséget és 6 órától mutatjuk be a szentmiseáldozatot a ferences templomban. A szentségimádáshoz a kitétel után, menetközben is lehet csatlakozni. KÉRJÜK a kedves testvéreket, hogy NE maradjanak közömbösök eme életbevágóan fontos kérdésben, s minél többen hozzák meg az áldozatot, jöjjenek közösen imádkozni a háború megszűntéért és az áldott békéért. 

Bibliai tanácsadás, párkapcsolatban haladóknak – Imre atya írása

Aki valamilyen téren tanácsot akar adni, annak vagy a témával kapcsolatos személyes tapasztalattal, vagy pedig a téma terén szerzett életbölcsességgel kell rendelkeznie. Meg kell vallanom, hogy a házasság területén, amellyel kapcsolatban most pár tanácsot szeretnék adni férfitestvéreimnek, tapasztalattal nem rendelkezem. Életbölcsességem a házasság területén viszont annyiban mégis csak van, amennyiben az elmúlt papi éveim alatt megszámlálhatatlan barátom vagy hívem osztotta meg velem, ezzel kapcsolatos örömeit és gondjait. Nem is beszélve arról a rengeteg könyvről és cikkről, amelyet a házassággal kapcsolatban olvastam.
Mivel ezek többségének a hívő ember szemszögéből nézve az a mankója, hogy a természetfelettit legtöbbször teljesen figyelmen kívül hagyják, én most – Leslie White antropológus nyomán – inkább erre a természetfelettire szeretném helyezni a hangsúlyt, hisz hitünk szerint a házasság elején Isten áll! Ő az, aki a párok egymás iránti szerelmét a maga Szeretetének tűzével lángra gyújtja. Kézenfekvő tehát az is, hogy ezt a házastársi szeretetet a kiszáradástól és a felszínességtől megvédeni igyekszik. Aki házastársát tisztán, őszintén és egyre jobban akarja szeretni, az törekvésében – az emberi tudomány vívmányain túl – mindig is számíthat Isten támogató szeretetére is.

Lássuk hát, mit olvashatunk ki a házastársi szeretettel kapcsolatban Isten Szavából, a Szentírásból?
A Szentírás azt mondja, hogy a férjnek úgy kell szeretnie a feleségét, mint ahogyan Krisztus szerette az Ő Egyházát (vö. Efezusi levél 5,25).

Lehetséges-e ez? Igen!
Hogyan lehetséges? Én hat biztos módszert találtam a Szentírásban!

1. Ha mindig tisztelettel vagy házastársad iránt
Amikor Szent Péter apostol a házasságról ír, akkor első levelének 3. fejezetében ezeket olvashatjuk tőle: „Hasonlóképpen, ti férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal...; adjátok meg nekik a tiszteletet...“ (1 Pt 3,7)
Ha tehát azt szeretnéd, hogy a házastársi szeretetet ne kopjék meg bennetek, először is tiszteld házastársadat! A kölcsönös tisztelet minden jó emberi kapcsolat alappillére. A házasságé különösképpen. Annyira fontos, hogy ha elhanyagoljátok, akkor a közös imátok ereje is megbicsaklik és hatástalan marad.
A hitvestárs iránti tiszteletet sokféleképpen lehet és kell kimutatni: tekintettel kell lenned házastársad gyengéire; el kell ismerned különleges kiválóságait és értékeit; segítened kell neki mindenben, amikor és ahol csak lehet, de különösen akkor, ha szüksége van a segítségedre.

2. Ha kedves vagy hozzá
Ha azt szeretnéd, másodszor, hogy a házastársi szeretetet ne kopjék meg bennetek, légy kedves házastársadhoz!
Szent Pál is nagyon gyakran ír a keresztények Istennek tetsző házasságról. A Kolosszeieknek írt levelének 3. fejezetében például ezeket olvassuk tőle: „Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne bánjatok durván velük.” (Kol 3,19)
Az Apostol szerint egy férfinak nem csak tisztelettel kell lennie házastársa iránt, hanem barátságosan, szeretettel, gyengéden és kedvesen kell bánnia vele! Aki igazán akarja szeretni hitvestársát, annak óvakodnia kell a szívtelen keménység minden megnyilvánulásától: a dühös pillantástól épp úgy, mint az ingerlékenység minden formájától (harag, kioktatás, szidalmazás, veszekedés), illetve a tiszteletlen és megalázó hangnemtől... Röviden: mindattól, ami ellenségeskedést és szeretetetlenséget szül.
Kétségtelen, hogy mindnyájunknak vannak rossz napjai, de bármit is élsz át, ne vezesd le haragodat hitvestársadon, akit Isten társadul melléd adott. Gondolj gyakran arra, hogy ő nem csak legértékesebb ajándéka az életednek, de épp úgy Isten kedves gyermeke, mint te, és ő is hozzád hasonlóan vágyakozik a boldogság után.  Ne szomorítsd hát meg! Légy kedves hozzá!

3. Ha gyakran érezteted vele, hogy csak ő létezik a számodra
Ha azt szeretnéd, harmadszor, hogy a házastársi szeretetet ne kopjék meg bennetek, éreztesd gyakran házastársaddal, hogy csak ő létezik számodra! Senki más nő!
A Példabeszédek könyve is értékes tanácsokat tartogat a házastársakkal kapcsolatban. A jó házasság egyik feltételeként ezt ajánlja: „Miért kellene, fiam, más nőbe bolondulnod, idegen nő testét ölelgetned?” (Péld 5,20)
Ki tagadná, hogy modern világunk is tele van kísértésekkel. Egyik fajtájuk épp a férfi-nő tiszta kapcsolatát kezdi ki. Neked, aki már megtaláltad életed párját, Isten azt akarja a fenti tanáccsal mondani, hogy csak őrá összpontosíts! Ne engedd, hogy eltereljék róla gondolataidat a más nőkkel kapcsolatos kísértések. Ha ugyanis elkezdesz más nőket nézegetni, lassan vonzódni kezdesz irántuk, és közben észre sem veszed, hogy ezzel már a bűn útjára térsz. Az pedig megterheli, szakítópróba elé állítja a házastársi kapcsolatodat, sőt, előbb-utóbb eltávolít a házastársadtól.
Istenem, milyen erős lehetne a házastársi kapcsolatod köteléke, ha a látszólag ártalmatlan, valójában azonban veszélyes flörtökre fecsérelt energiáidat és képzelt érzelmeidet házastársadra és a kapcsolatotok elmélyítésére fordítanád!

4. Ha gyakran megdicséred őt
Ha azt szeretnéd, negyedszer, hogy a házastársi szeretetet ne kopjék meg bennetek, dicsérd meg gyakran házastársadat!
Ezzel kapcsolatosan még egy érdekes idézetet találtam a Példabeszédek könyvében, amely alkalmas lehet arra, hogy a boldog házasság alapját megteremtse, vagy ha már meg van, akkor azt megerősítse. Így szól: „Kiállnak fiai (az asszonynak), s boldognak hirdetik, a férje is fölkel és dicséri...” (Péld 31,28)
A Szentírás azt akarja ezzel mondani, hogy a férfinak sokra kell értékelnie házastársát. Nem szabad őt „természetes tulajdonának” tekintenie. A házastárs mindig egy meg-nem-érdemelt ajándék! Tehát dicsérnie kell őt! Dicsérnie nem csak azért, amit jól csinál, vagy ahogyan kinéz, hanem azért, és talán legfőképp azért, amit nap, mint nap nyújt: dicsérni kell törődését, gondoskodását, fáradozását, áldozatait, szeretetét. Ha egy feleséget a férje nem becsül, az elkedvetleníti, lehangolja, boldogtalanná teszi őt, és aláássa önbecsülését.
A feleség legtöbbször csupán egy köszönő és elismerő szót akar hallani. Ebből ő kiérzi, hogy férje értékeli és nagyrabecsüli őt. Házastársadat, akivel Isten egybekötötte életedet, boldoggá teszi, ha értékeled őt, és boldogsága – meglátod – visszahárul rád!
 
5. Ha minden körülmények között hű maradsz hozzá
Ha azt szeretnéd, ötödször, hogy a házastársi szeretetet ne kopjék meg bennetek, maradj hű házastársadhoz!
A Zsidó levélben ezt olvasom: „A házasságot mindenki tartsa tiszteletben, házaséletetek legyen tiszta (azaz: hű).” (Zsid 13,4)
Isten azt akarja, mondja a szent Szerző, hogy hűséggel pecsételd meg azt a kapcsolatot, amely házastársaddal összeköt. Nem hiába védi a Szentírás a tiszta házasságot már a kéjes tekintetetektől is, és mondja azok elkövetőjét házasságtörőnek (Mt 5,28). Tiszteld meg tehát házastársadat, akivel Isten testileg, lelkileg és érzelmileg összekötött azzal, hogy hű maradsz hozzá! Ha férfiként egy másik nőre veted szemedet, azzal nem csak tönkreteszed Isten akarta tiszta, szent kapcsolatodat a házastársaddal, de Isten akaratát is elhomályosítod önmagadban. Más dolgokban sem fogod felismerni!
Amikor házastársadat hűséggel tiszteled meg, magadat is megjutalmazod: osztályrészed lesz egy olyan tiszta, boldog szerelem, amelyet sokan mások soha nem fognak megtapasztalni.

6. Ha számodra mindig ő az első (és az egyetlen)
Végül, ha azt szeretnéd, hogy a házastársi szeretetet ne kopjék meg bennetek, éreztesd gyakran házastársaddal, hogy számodra ő az első (és az egyetlen)!
Ezzel kapcsolatos idézetemet a Teremtés könyvéből veszem, amely az ember teremtése kapcsán a házasságról is beszél, és amikor a férfi számára társul megteremtette az asszonyt, így szól: „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.” (Ter 2,24)
A Szentírás fenti szavai azt sugallják, hogy a keresztény férj úgy szereti helyesen feleségét, ha mindig kiemeli őt. Nem bálványozza ugyan, de nem is hanyagolja el! Nem állítja a többivel egy sorba, vagy mások mögé! Noha nem csak a felesége az egyetlen ember, akit szeret és szolgál, de ő az egyedüli, akit különleges módon mások fölé helyez. Miután egy keresztény férfi megházasodik, megváltozik a szüleivel és a barátaival való kapcsolata. Ezen túl a velük való kapcsolat – a feleségével való különleges életszövetség miatt – a második helyre szorul vissza.
A jó keresztény férj szívében különleges hely csak a feleség számára van! Csakis vele van olyan különleges érzelmi színt, amelyen ők ketten – férj és feleség – egyesülhetnek!

Szeretheti-e a férj úgy a feleségét, ahogyan Krisztus szereti az Egyházát? Igen. Szerintem ennek a hat szentírási idézetnek a mentén kellene megpróbálnia!
Isten segíteni fog neki ebben a törekvésében.
Aki ugyanis házastársát tisztán, őszintén és egyre jobban akarja szeretni, az törekvésében – az emberi tudomány vívmányain túl – mindig számíthat Isten támogató szeretetére is.

Imre atya
Kaplony, 2022-08-15.

Ferences ösvény

 

Ferences ösvény from frtibi on Vimeo.