szerda, december 19, 2018

Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! - Adventi gondolatok: December 19., kedd

Gyakran előfordul, hogy a mindennapok forgatagában szem elől tévesztjük a legfontosabb célt, és nem figyelünk arra a hangra, amelyen az Úr szól hozzánk. Az ünnepek előtti időszak kiváló lehetőség arra, hogy az ember egy kicsit elcsendesüljön, magába nézzen, és az isteni hangra figyeljen. Advent a várakozás ideje, a csendé, a figyelemé és a bizalomé.

Zakariás története nyomán azon is elgondolkozhatunk, bízunk-e eléggé Istenben, türelmesek vagyunk-e, és képesek vagyunk-e várni? Mindennek eljön az ideje. Érdemes átgondolni azt is, hogy képesek vagyunk-e a jelenben élni, vagy mindig csak türelmetlenül várjuk a következő dolgot, amit csinálnunk kell, vagy éppen a nap végét. Mindkettő el fog jönni...

Itt az idő bízni abban, hogy jó helyen vagyunk, és minden, amit az Úr nekünk szánt, el fog érkezni.

Mi az, amit nekem mond az Úr? Mi az, amit nehezemre esik türelmesen kivárni?

Bír 13,2-7.24-25a; Lk 1,5-25

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája

O Sapientia/Magnificat

hétfő, december 17, 2018

Egymás elviselése, türelem, szelídség – Udvardy György (#rorate 2018 - 1...

Advent, az Úr eljön, és sorsközösséget vállal velem.

December 17., hétfő: Ter 49,2.8-10; Zsolt 71; Mt 1,1-17

Különös evangéliumi szakasz! Van ennek valami köze a mindennapjaimhoz? 
A következő néhány szó sokat elárul számomra Istenről: "Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől…" Isten fia egy ilyen famíliába született. 
Gyengeségünk, sebzettségünk nem idegen számára, nem tökéletes emberektől származik, hanem esendőktől, mint én is vagyok.

Advent, az Úr eljön, és sorsközösséget vállal velem.

Erre van szükségem nekem is és a körülöttem élőknek, akivel találkozom: sorsközösséget vállalni velük, nyitott lenni az emberségükre, bármilyen arcával is találkozzam, Isten nem személyválogató.

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
fel- és leiratkozás, információk: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

szombat, december 15, 2018

„A tömeg megkérdezte; Mit tegyünk?” - Advent 3. vasárnapja

Karácsony közeledtével, advent 3 vasárnapján a liturgia arra szólít fel minket, hogy örvendjünk a küszöbön álló nagy üdvözítő eseménynek, és a még hátralevő időt használjuk fel a megtérésre, a szorosabb Krisztus-követésre.

Az első két olvasmány az örömről beszél. „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya!” (Szof 3, 14). Az öröm indítéka az a messiási jövendölés, amelyben a próféta előre sejteti Isten jelenlétét népe körében: „Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion, ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!” (16-17).
Az az örvendetes nap, amiről a próféta beszél, Jézus betlehemi születésének napja lesz. Akkor az Üdvözítő a legkézzelfoghatóbb módon lesz jelen a világban, ember lesz az emberek között, hogy hatalmas Üdvözítője legyen mindenkinek.

Ha várakozásában Jeruzsálem ujjongott „e nap” miatt, az Egyház mérhetetlenül nagyobb örömmel ünnepli meg minden esztendőben. Az akkor tett ígéret és ébresztett remény most valóra vált. Mindez azonban nem zárja ki a további reményt, hiszen az ember állandóan halad az Úr felé, aki, miután egyszer testben eljött közénk, az idők végén még egyszer visszatér dicsőségben.

Az Egyház útja e két esemény között húzódik; s amint örvend az elsőnek, ugyanúgy örömmel tekint a másik felé, és azt kéri gyermekeitől különösen ezekben a napokban, hogy a félelem, a rettegés és a pánik helyett örvendjenek vele együtt, Szent Pál apostol szavaival élve: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek! Az Úr közel van!”(Fil 4,4-5).
Ezeket a sorokat az apostol a börtönben írja, s a bilincsekben lévő apostol örömének egyetlen oka van: az Úr közel van. Nem térben és időben, hanem a szeretet misztériumában. Itt a fogságban fedezi fel az apostol, hogy az emberi életnek nincs egyetlen olyan helyzete sem, amelyben ne lenne közel hozzá a halálból dicsőségesen föltámadt Názáreti Jézus.

Igen, közel van, hiszen egyszer már eljött, és közel, mivel egyszer még visszatér. De közel van azokhoz is, akik Őt nap, mint nap szeretettel keresik, és ezek számára minden karácsony és minden szentmiseáldozat, új kegyelmet hoz: újra felfedezik az Urat, új és mélyebb módon egyesülnek vele: az imában, a biblia olvasásában, a szentáldozásban, a szentségek vételében és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva a felebarátban.

Szent Pál az Úr jövetelére való előkészületként az örömmel együtt a jóságot ajánlja a Filippiekhez irt levelében, mondván: „Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki!” (5).
Ezt a témát ismétli Keresztelő János is, a mai evangéliumi szakaszban, aki fel akarja készíteni az embereket a Messiás eljövetelére: „A tömeg megkérdezte; Mit tegyünk?” (Lk 3,10-11).

Válasza végtelenül egyszerű. Visszavezeti Istenéhez az eltévedt embert, a tettek járható úttá szélesedő ösvényén. Ő az Előfutár valóban utat készít. S nemcsak a Messiás eljövetelére, de igazi önmagunkhoz és embertársainkhoz is. Nála az Isten-szeretettel egyesült testvéri szeretet a megtérés középpontját alkotja.

Tanítása szerint a saját érdekeivel elfoglalt önző embernek irányt kell változtatnia, testvéreinek szükségletei és javai felé kell fordulnia. A Keresztelő nem kíván feltűnő tetteket, csupán a szűkölködők iránti nagylelkűségben és a becsületes kötelességteljesítésben megnyilvánuló konkrét testvéri szeretetet. Ahogyan Martin Buber mondja: „Az igazi, emberi élet nem lehetséges a másik ember nélkül”. Így az isteni-élet, a természetfeletti helyreállítása mélységesen emberi, az emberben kell, hogy kezdetét vegye. Erre tanít mindennél világosabban Keresztelő János a mai evangéliumi szakaszban.

Az ember nem szabad, hogy farkasa legyen a másik embernek, de Krisztushoz vezető útja kell, hogy legyen. Ez a megtérés gyümölcse. S nekünk ezen az úton kell járnunk, ha az öröm útjából ki akarjuk iktatni a félelmet és a rettegést.
Az újszövetségi szentírásnak ezek a dísztelen, egyszerű sorai tisztábbak minden forrás vizénél. Ékesebben ragyognak minden kincsnél. „János így válaszolt nekik: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék. Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva. Senkit ne zsaroljatok, ne is zaklassatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal” (Lk 3,11-14).

Keresztelő János nem tesz mást, mint helyreállítja az Isteni tanítás és a hétköznapok közötti egységet. Ezek az őszinte, igaz vallásosságban szétválaszthatatlanok. S Krisztus megtestesülésében végleg egybeforrtak. Nincs külön hétköznapi és vasárnapi, munkahelyi és templomi élet. A Krisztus-követő, ahogy már sokszor hangsúlyoztuk: nem lehet két éltű, nem élhet a szürke-hétköznapok közepette pogányként és vasárnap a templomban hívőként. Neki csak egy életvitele, életformája lehet, de az ízig-vérig keresztény, azaz krisztusi kell hogy legyen. Ennek szétválasztása pogánysághoz vezet, megbotránkoztató életformához, amelynek nyomában ateizmus, szeretetlenség, és közömbösség fakad.

Ha ezt nem ismeri fel a ma hívő embere, az adventet élő ember, akkor a Karácsony legyen bármennyire csillogó és villogó, mégis anélkül fog eltelni, hogy szívét átjárná az ünnep melege és boldogító öröme. Mert Jézus azt akarja, hogy születésekor ne csak őt fogadjuk be, hanem minden embert, különösen pedig a szegényeket, a betegeket, a meggyötörteket, akikkel azonosítja magát: „Éhes voltam és ennem adtatok…”(Mt 25,35).

Jászol és bölcső nem választható külön. Vagyis ha visszatalálunk a felebaráthoz s Krisztushoz, akkor mi is az első olvasmány prófétájával énekelhetjük: „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből… az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól! … Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked ujjongó örömmel…”.

péntek, december 14, 2018

csütörtök, december 13, 2018

"Ecce, carissimi" - "Íme, kedveseim..."



Az Esztergomi Szeminárium növendékeinek ajándéka a készület idejére A videóban elhangzó ének: "Íme, kedveseim..." (Éneklő Egyház 13.)

„Ne félj! Én megsegítelek...” - Adventi gondolat

Szent Lúcia szűz és vértanú (December 13)
Iz 41,13-20; Zsolt 144; Mt 11,11-15


„Ne félj! Én megsegítelek... A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet.”

Mennyire megnyugtató szavak... Miért is gondolom, hogy egyedül vagyok, s miért nem hallom meg, Uram, hogy arra vársz, hogy mellém szegődhess? 

Erősítsd a bizalmat bennem, hogy elinduljak!
Add Uram, hogy úgy tudjak Rád hagyatkozni, mint az épp világra jött gyermek!


Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája

szerda, december 12, 2018

Karácsonyra készülőben Szentségimádás az Esztelneki Ferences templomban

Csütörtök délután ½ 5 órakor szentmise és utána csendes szentségimádás, Szentségi áldással. Ez segít bennünket abban, hogy élő és személyes kapcsolatunkat elmélyítsük a háromszemélyű egy Istennel, akinek irántunk való szeretete a betlehemi istállóban, Jézus születésében öltött testet.
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. 
***
Szent Ferenc atyánk élete végén sokat szenvedett attól, hogy rendtársai eltértek attól az úttól, amit számára az Úr kijelölt. A lélek sötét éjszakáit élte meg, mígnem meghallja az Isten szavát: „Talán téged tettelek meg az én rendem pásztorának? Ne gyötrődj, még ha csak három testvérre sorvadna a rend, segítségem állandóan megmarad”. Ferenc erre így kiáltott: „Van Isten, és ez elég nekem!”

A boldogságmondások természete - Kajtár Edvárd (#rorate 2018 - 8. nap)

kedd, december 11, 2018

Elmélkedés adventre - Gyerünk, gyújtsunk fényeket – Imre atya gondolatai - újra olvasva

Amikor 1990 első hónapjaiban megindult Szatmár vidékéről a kivándorlás, s mi, papok aggódva, fájó szívvel és tehetetlenül szemléltük, egyik testvérünk azt mondta: „Mindegyik magával visz egy darab fényt innen. Lassan sötétség vesz körül bennünket!” Emlékszem, mint ólomeső kopogtak szavai a nagy csendben. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Csak leverten hallgattunk. Ma is épp olyan érzéseket vált ki belőlem a mondat, mint akkor, noha örömmel látom, hogy azért otthon sem aludtak ki a fények…

A megállapítás azonban igaz: aki elmegy közülünk, az egy darab fényt és egy darab reményt visz magával.

Idekinn ez hatványozottabban is érvényes. Különösen, ha azt tapasztalja az ember, hogy már nem csak a németek, hanem a mieink is kilépnek az Egyházból. Elmennek. Van, aki elköszön. Van, aki búcsút vesz. Van, aki egyszerűen elmarad. Van, aki szemrehányó levelet ír. Van, aki felhív, majd miután kipanaszolta magát, köszönés nélkül leteszi a telefont… Van, hogy megértem őket, van, hogy nem. Azonban mindegyikük helye üresen marad. És – talán nem is tudják, de – mindegyikük egy darab reményt és egy darab fényt visz magával…

Ugyanakkor azonban annak is tanúja vagyok, hogy valaki fényt hoz közénk. Most érkezett az új hazába és felkeres bennünket. Vagy rég itt van, de most talált ránk. Vagy ismét visszajött közénk és lelkesen bekapcsolódik a közösség életébe. Ezek mindegyike reményt hoz és fényt gyújt nekünk!
A mai vasárnaptól kezdve ismét adventet ünneplünk. Fényeket gyújtunk. Ezekben a napokban hatalmas lámpafüzérek ragyogják be falvaink és városaink tereit, utcáit és kirakatainak ablakait. De vajon tudjuk-e, minek szól a fénygyújtás? Minek a kifejezői az általunk gyújtott fények?
Advent ugyanis több mint üzlet, több mint divat, több mint hangulat. Legalábbis többnek kellene lennie! Advent: szembeúszás az árral! Advent: tiltakozás az ellen, hogy az Egyházban és a társadalomban reménytelenség lesz úrrá. Advent: lázadás az ellen, hogy sok családban és emberközti kapcsolatban kialszik a fény. Advent a remény időszaka! Az adventi fény a Megtestesült Reménynek szól!

Az igaz szívvel adventet ünneplők olyan emberek, akik nem értenek egyet azzal, hogy a hideg, a fagy, a sötétség uralja a világot, a családjukat, a környezetüket, a kapcsolataikat! Az igaz szívvel adventet ünneplők olyan emberek, akik minden politikai ellenszél, gazdasági krízis, társadalmi irányzat, pillanatnyi divat, egyháziak hibái ellenére is ragaszkodnak hitükhöz! Az igaz szívvel adventet ünneplők nem fordítanak hátat templomnak és egyházközségnek, mert tudják: a legeslegvégén a jó, a fény, a szeretet győzni fog minden rosszon, sötétségen és gyűlöleten… Az igaz szívvel adventet ünneplők a remény emberei, és azt ismételgetik: mindenből lehet valami szép és értékes! Nem szabad feladni!

Erich Fried (+1988) osztrák költő írja: „Butaság – mondja a számítás. Minden csak fájdalom – mondja a félelem. Kilátástalan – mondja a belátás. A remény így szól: Elfogadom, mert valami szép és értékes lehet. Nevetséges – mondja a büszkeség. Könnyelműség – mondja az elővigyázatosság. Lehetetlen – mondja a tapasztalat. Esztelenség – mondja az értelem. A remény így szól: Elfogadom, mert valami szép és értékes lehet.”

Életünk minden napja számítás, félelem, elővigyázatosság, tapasztalat – és remény között zajlik. Hiszek benne, hogy majd, amikor életünk megmérettetik, akkor csak egy dolog fog számítani: az, ami szeretetből nőtt és reményből táplálkozott. Talán kicsi lesz és jelentéktelen. Talán nem lesz látványos sikere. De a legmaradandóbb és legéletképesebb lesz, mert szeretetből és reményből fontuk!

Egy fiatalasszony mesélte régebben nekem, hogy – noha férje többször is megalázta és megcsalta őt – ő most mégis újra megpróbálja vele. Azt mondta: „Egy belső hang azt súgja nekem, hogy ’semmi értelme az egésznek’. Egy másik, hogy ’férjed olyan marad, amilyen mindig is volt’. Egy harmadik, hogy ’helyzeted még rosszabb lesz, mint annak előtte’. De én nem akarok ezekre a hangokra hallgatni. Hinni akarok abban, még ha nehezemre esik is, hogy mindkettőnkben maradt még annyi pozitív erő és jóakarat, hogy sikerüljön.”

Így csak „adventi emberek” tudnak hinni a szeretet erejében! Azok, akik ösztönösen megérzik, hogy jó ugyan a számítgatás, hallgatnunk kell tapasztalatainkra, de végeredményben nem ezek irányítják az emberi életet, hanem Isten. Ezek az adventi emberek tudják, hogy Isten egy kulcsot adott a kezünkbe, hogy az élet minden nehézségével megbirkózzunk. “A remény a kulcs. A jövő jobb lesz, mint a múlt, vagy akár a jelen. Enélkül a hit nélkül csak a jelen henye, végtelenül üres élvezete marad, vagy az egyszerű kétségbeesés, a halálvárásra pazarolt idő” (Robert Anthony Salvatore).

Az adventi embert valahogyan úgy képzelem el, amint egy sötét alagútban gyufát gyújt. Bízik benne, hogy a sötétség nem képes a gyufát kioltani… Origenész (+254) ókeresztényíró jut eszembe, aki szinte szó szerint ugyanezt mondta: „A világ valamennyi sötétsége nem elég ahhoz, hogy egy égő gyertya fényét kioltsa.”
Advent akkor kezdődik el számomra is, ha nem félek a sötétségtől, hanem a fényben kezdek el hinni. Ha életemből kivetem a rosszat, és a jót kezdem követni. Ha hiszek abban, hogy a gyűlöletet legyőzi a szeretet.

Advent akkor kezdődik el számomra, ha Krisztus fénye földereng bennem is. És a Tőle kapott fényt a bennem és körülöttem lévő sötétség ellen fordítom. Ha beleképzelhetem magam a fényt hozó Krisztus gondolataiba, érzéseibe és tetteibe. Ez megváltoztat engem. Sőt! Csak ez változtat meg engem! Ez megváltoztathatja a világot is. Sőt! Csak ez változtathatja meg a világot is!
Advent akkor kezdődik el számomra, ha fényhordozó leszek! Sík Sándor (1889-1963) költőnk megérezte ezt, amikor ezt írta: „Küldetéssel jöttél a földre, hogy azt a kört, ahova itt lenn állított az Isten, fényeddel tündököld be.”

Ha így gondolkodunk, akkor ebben az adventben nem a lámpafüzérek és a kirakatlámpák lesznek a fontosak. Hanem a reményből való feltankolás!

Gyerünk, gyújtsunk fényeket – magunkban, hogy imbolygó világánál igazi reménykedő önmagunkra találjunk!

Ezt kívánja minden Hívének és Olvasójának

Stuttgart, 2015 adventjén

vasárnap, december 09, 2018

Templomi hirdetés: Advent 2. vasárnapja

*** Advent folyamán, a vasárnapok és a csütörtöki napok kivételével a rorátés szentmisék reggel fél hétkor (6/30) kezdődnek, mégpedig azért, hogy az iskolás gyerekek és az utazók is részt tudjanak venni rajta.

*** A község közös adventi koszorús gyertyagyújtása minden szombaton délután 5 órakor van. Erre az alkalomra hozzunk magunkkal gyertyát és másokat is hívjunk, hogy minél többen készülhessünk együtt a karácsonyi ünnepekre.

*** Személyes adventi jó elhatározásuk mellett a kedves testvérek figyelmébe szeretnék ajánlani három dolgot, hogy mint templomi közösség valósítsuk meg:
     - a reggeli rorátés szentmiséket, ha csak egy mód van rá, hozzuk meg az áldozatot és vegyünk részt azokon, ezáltal is jó példát mutatva gyerekeinknek. Azzal nem sokra megyünk, ha arról mesélünk, hogy milyen volt régen a rorátés szentmise, a gyerekek azt követik, amit mi most teszünk, nem igazán érdekli őket, hogy mi volt régen.
     - Másodikként ajánlom a csütörtök délutáni ½ 5-ös szentmiséket és az utánuk tartott csendes szentségimádást. Ezek segítenek abban, hogy élő és személyes kapcsolatunkat elmélyítsük a háromszemélyű egy Istennel.
     - És a harmadik dologként ajánlom a karitatív tevékenységet. A kórus alatt lévő perselybe helyezett adományainkkal segítsünk abban, hogy gyerekeinknek szép és gazdag angyalfiát készíthessünk Karácsonyra.

szombat, december 08, 2018

„Tedd meg amire képes vagy, kérjed amire képtelen vagy.” - Lápossy Péter...

Advent 2. vasárnapja

Szentírási rész: Lk 3, 1-6

Advent az Úr Jézus születésnapjának megünneplésére, kegyelmi érkezésére való várakozás, a bűnbánattal történő felkészülés, a reménykedés időszaka. Legalábbis annak kellene lennie ahhoz, hogy a karácsony melege ne tűnjön tova az ajándékok kibontásával, hanem szeretettel töltsön el legalább a következő év adventjéig.
Erre pedig fel kell készülnünk: a lehető legbensőségesebben kell megélnünk az Advent idejét. Ezzel kapcsolatban a nagy költő, Rilke gondolatát idézhetjük, mely szerint „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk“. Ezt a gondolatot Pilinszky János, korunk hívő magyar költője így fogalmazta meg: „Az adventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van!”
Igen, advent idején mi arra várakozunk, és az után vágyódhatunk: ami megtörtént, és Akit kétezer esztendeje jól vagy rosszul a magunkénak vallhatunk.
Ez a jól, vagy rosszul attól függ, hogy milyen lélekkel közeledünk a betlehemi jászol felé, hogy milyen lelkülettel szemléljük Karácsony titkát, a megtestesült Isten Fiát.
- Vagy egyáltalán vágyódunk-e utána? Egyáltalán akarjuk-e, hogy eljöjjön hozzánk, betérjen lelkünkbe, életünkbe? Vagy félünk tőle, mert fenn áll annak veszélye, hogy felforgatja életünket, megzavarja meghitt, kényelmes kereszténységünket?
Ha valóban találkozni akarunk Vele, ha tényleg meg akarjuk látni az Isten üdvösségét, akkor engedelmeskednünk kell a pusztába kiáltó szavának: elő kell készítenünk lelkünkben, életünkben az Úr útját, egyengetnünk kell ösvényeit. A völgyeket fel kell töltenünk, a hegyeket, halmokat el kell hordanunk. Ami görbe, azt egyenessé kell tennünk, a göröngyös utat pedig simává kell változtatnunk.
Természetesen Keresztelő János nem a fizikai utak készítésére buzdít, hanem arra, hogy a szívek készüljenek fel a már elérkezett és művét megkezdő Messiás befogadására.
Vagyis: Megújult életet kíván tőlünk az Üdvözítő, akinek ünnepélyes fogadását szeretnénk előkészíteni. Így hát, nincsen igazi advent bűnbánat, azaz megtérés nélkül. Mit jelent a megtérés? Meg kell tisztulnunk a bűntől, helyre kell hozni a szív és az ész tévedéseit, le kell törni a gőg követeléseit, legyőzni az önzés ellenállását, lerontani a testvérekkel való kapcsolatok korlátait, egyszóval egyenessé kell tenni saját életünket, hogy AZ kacskaringók és megalkuvások nélkül Isten felé tartson. Ez a program természetesen nem merülhet ki adventben, sőt minden adventben újra meg kell ismételni, hogy mind teljesebben felkészüljünk az Üdvözítő eljövetelére.
A szent homály, amit szimbolizálhatna akár az általunk jól ismert köd is, amely belengi az adventi időt, nem más, mint a bánat árnyéka kellene, hogy legyen. Vagyis afölötti szomorúság, hogy helytelen életvitelünkkel, botránkoztató magatartásunkkal, fölösleges és ártalmas szavainkkal, könnyen kritizáló, s ítélkező gondolatainkkal megbántottuk embertársainkon keresztül a mi szerető Atyánkat. Ne próbáljuk túl hamar elűzni ezt a bánatot azzal az ürüggyel, hogy méltatlan a karácsony öröméhez. A túl hamar és könnyedén elűzött szomorúság megbosszulja magát, és rátelepszik ünneplésünkre és életünkre.
A közeledő Jézus valódi bűnbánatra int mindnyájunkat prófétái által. Ha képesek vagyunk őszintén önmagunkba nézni, hamar könnybe lábadhat a szemünk, hisz a Messiás tiszta fénye láttán érezzük bűnösségünket, erőtlenségünket, méltatlanságunkat. Egyszóval világosan látjuk Isten előtti helyzetünket, miszerint ő mindig többet tesz értünk, mint amennyit mi teszünk őérte.
Az első ember, aki a Holdon járt elmondta, hogy legelőször arra gondolt, hogy az emberiség történelmének legnagyobb csodája az a tény, hogy ő a Holdra lépett. De mindjárt megérezte, hogy szívében megszólal az Isten: „Nem, nem ez a legnagyobb csoda. A történelem legnagyobb csodája, hogy Isten a földön járt, s hogy ma is benne él” – sőt kész minden ember szívébe betérni, ha utat készítenek a számára, ha készek meghallani kopogtatását és ajtót nyitni neki.
Isten végtelen ereje és szépsége fel akar bukkanni a mi saját életünkben is. Ezért szükségünk van az adventi bűnbánatra ahhoz, hogy akaratunk szabad, nemes és tiszta lendületét Isten felé helyreállítsuk. Hiszen hétköznapi életünkben annyi elem van, amely elvon minket a Messiás utáni vágytól.
A mai fogyasztói társadalom arra próbál minket rászoktatni, hogy pénzért minden kívánságunk valóra válhat. Pedig „mi az, mi embert boldoggá tehetne?” – teszi fel a kérdést a költő, Vörösmarty. „Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, s nem fogja tudni, hogy van szív öröm”.
Az anyagvilág nem tudja boldoggá tenni az embert, mert nem képes szeretni sem szeretetét befogadni. Az embert csak a szeretet teheti boldoggá. Szent János apostol pedig azt mondja, hogy Isten maga a Szeretet.
Természetesen szükség van ételre, italra, ruhára, egészséges lakásra. De ez nem minden. „Nemcsak kenyérrel él az ember…”- mondja az Úr Jézus. Más is kell neki, az anyagvilág kincseinél, tiszavirág életű örömeinél, sőt egy másik ember személyénél is sokkal többre áhítozik az emberi szív. Erről a sokkal többről, illetve a több utáni vágyakozásról nagy költőnk József Attila ír nagyszerűen a „Keresek Valakit” című versében:

„Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmit se látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

Szt. Ágoston, a nagy püspök szerint is, az emberi szív a Végtelenre van beállítva. Egy hosszú, bűnökkel telített élet után mondja: „Magadnak teremtettél Uram minket és nyugtalan a mi szívünk, míg Te benned meg nem nyugszik Istenünk”.
Az ember tudva vagy nem tudva, erre a végtelenre, az Istenre éhezik és szomjazik. Addig nem találja meg lelke nyugalmát, élete igazi célját, értelmét, amíg Istenre nem talál.
Miközben a karácsony közeledik, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a küzdelem folytatódik bennünk is a jó és a rossz, az erény és a bűn között.
Az adventi bűnbánat abban segít minket, hogy fölfedezzük mi az, ami képes csillapítani belső szomjunkat, kielégíteni lelki éhségünket. Ugyanakkor segít megtapasztalni azt is, hogy nem csak belőlünk áll a világ, hanem másokért is felelősséggel tartozunk. S közben szembesülünk azokkal a kudarcokkal, amelyeket elszenvedtünk a saját gyarlóságunkkal vívott harcban. Szégyenkezünk, amiért olyan gyakran alulmaradtunk küzdelmeinkben, holott tökéletesednünk kellett volna a szeretetben.
Fontoljuk meg azt, hogy miért jön közénk Jézus. Nem udvariassági látogatásról van szó, ő lelki békét akar ajándékozni nekünk. De ezt az ajándékot csak akkor tudjuk befogadni, ha előzőleg megsirattuk bűneinket és megszabadultunk azoktól. Ha lelki éhségünket, szomjunkat semmi egyébbel nem akarjuk csillapítani, csak az Úr utáni igazi, őszinte vágyakozással.
A bűnbocsánat szentsége tehát fontos szerepet játszik az adventi előkészületben, mert a bűnbánat teszi az embert alkalmassá arra, hogy bűnös vágyaitól megszabaduljon, és készséges lélekkel ismerje föl és fogadja el Isten akaratát.
A bűnbocsánat szentsége, egy őszinte szentgyónás keretében, megtisztít minket vétkeinktől és egy egész sor energiaforrást képes fölszabadítani bennünk a szeretet titkának az átélésére és megvalósítására, azaz tettekre váltására. Ezek után már nem kötelességből fogjuk tenni a jót, hanem buzgóságból. Már nem félünk attól, hogy szeretetünk nem talál viszonzásra. Már nem lelkiismeret-furdalástól gyötörten, hanem örömmel és békével telnek a várakozás napjai.
Igen, a bűnbocsánat szentségének lelket tisztító fürdője után megérezzük azt, hogy a hétköznapok látszólag szürke világában is lehet érvényesíteni, diadalra juttatni az igazságosságot, a hűséget és a szeretetet. Vétkeink elismeréséből, szomorúságunk borújából egy új, örömmel és világossággal teli élet fakad. „Akkor tiszták és feddhetetlenek lesztek Krisztus napjára – mondja Pál apostol a mai szentleckében –, s bővelkedni fogtok az igaz élet gyümölcsében, amelyet Jézus Krisztus szerzett, Isten dicsőségére és tiszteletére”(Fil 1, 11).

péntek, december 07, 2018

Rorate coeli de super... / Harmatozzatok, egek, onnan felülről...

Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok – Szeplőtelen Fogantatás ünnepe

Ma, Szeplőtelen fogantatás ünnepén arra a hittitokra, hitigazságra emlékezünk, hogy Mária létezésének, azaz fogantatásának első pillanatától fogva mentes volt az áteredő bűntől. A jelképekben megfogalmazódó evangéliumi részlet arra utal, hogy ez a bűntől, a szeplőtől való mentesség Isten ajándéka, ami ugyanakkor Mária szabad együttműködését is feltételezi.

Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! - mondja az angyal Máriának. A kegyelem az a talaj. az a hely, ahol a teremtmény találkozhat Teremtőjével. A kegyelem az, amely által Isten „lenyúl”, „lehajol” a teremtményhez, az, amely betölti az ember Isten utáni vágyakozását.
Isten szeretet, mondja Szent János apostol (1 Jn 4,8) és amint ez kilép a Szentháromságból, az ugyanaz, mint ha azt mondjuk: Isten kegyelem. Ugyanis Isten szeretete csak a Szentháromság keblén, az isteni személyek egymás közötti kapcsolatában természetesség, vagyis szükségesség, minden más esetben kegyelem, vagyis ajándék. Például az, hogy az Atya szereti a Fiút, az nem kegyelem vagy ajándék, hanem atyai szükséglet, vagyis bizonyos értelemben kötelesség, viszont az, hogy bennünket, embereket szeret az Atya, az tiszta kegyelem, szabad és meg nem érdemelt jóindulat.
Kegyelemmel teljes – mondja az angyal Máriának. Ezek a szavak Mária helyzetének ajándék jellegét hirdetik. Mert méltóságának alapja az, hogy az ő szíve alatt testesült meg Jézus Krisztus, Isten kegyelmének teljessége. Mária az a "terület", amelyen a második isteni személy a világba lépett. S a katolikus egyház meggyőződéssel vallja, hogy ezt a "területet" Isten kezdettől fogva tisztává tette, azaz még a bűn árnyékától is megóvta. Ezt a különleges helyzetet az istenanya ajándékként birtokolta és élte meg.

Mária teljes joggal magáévá tehette az apostol szavait és elmondhatta: Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok (1 Kor 15,10). A kegyelem az, ami teljes magyarázatot ad Máriáról. Ebben áll az ő nagysága és szépsége. Eljön egy pillanat – írja a költő, Ch. Péguy – amikor már nem lesz elég számunkra saját védőszentünk, sem templomunk védőszentje, sem a legnagyobb védőszentek, hanem vissza kell térnünk őhozzá, aki a legkedvesebb Istennek, aki a legközelebb áll Istenhez „Hozzá, Máriához, mert kegyelemmel teljes”. Igen, nagyon egyszerű és igen mély értelmű szavak. Igen, Mária azért Mária, mert kegyelemmel teljes, és mindent elmondtunk róla, ha azt mondjuk: kegyelemmel teljes.

Történjék velem a szavaid szerint - válaszolja Mária az angyali üdvözletre. Ez az elfogadás arra utal, hogy Isten ajándékai az ember részéről szabad együttműködést feltételeznek. Így volt ez Mária életében is. Szeplőtelenségét, kiváltságos helyzetét ajándékként birtokolta, de neki is szenvednie, küzdenie kellett. Növekednie kellett a hitben, a reményben és a szeretetben, hogy végérvényesen azzá válhasson, akinek Isten megálmodta őt. S ebben az Istenre hagyatkozó szabad önmegvalósításban mindannyiunk számára példát adott.

Miután Mária végighallgatja az angyal szavait, és igent mond az Isten tervére, leszáll rá a Szentlélek, és szíve alatt megfogan Jézus. A Megváltó világba érkezésének pillanata ez, az Isten által mondott ígéret beteljesedése. Ez az a pillanat, amikor teljesül kérésünk, megnyílik az ég, és Isten leszáll a földre, Isten Fia megfogan anyja méhében, s Mária hamarosan világra hozza gyermekét, a világ Megváltóját.
Jézus Krisztus megtestesülésével az üdvösségtörténet új korszaka kezdődik el. Az evangéliumi történet szerint az angyal a követezőt mondta Máriának: „a Szentlélek száll le rád és a Magasságbeli borít be árnyékával”. Máriára ahhoz hasonlóan száll le a Lélek, ahogyan a teremtéskor lebegett a vizek felett (Ter 1,2). Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy egy új teremtésről van itt szó, a világ újjáteremtéséről, a megváltásról.
Természetesen mindkettőben Isten cselekedetéről, mégpedig teremtő tettéről van szó. Isten, aki egykor megteremtette a világot, most újjáteremt mindent és Isten, aki az idők kezdetekor megalkotta az embert, az idők teljességében Fia által emberré lesz, újjáalkotva ezzel az emberi természetet.

És, ha már felidéztük a teremtéstörténetet, akkor meg kell említenünk, hogy a két asszony, Éva és Mária személye is azt erősíti meg, hogy egy új teremtésről van szó. Az egyházatyák ugyanis már a kezdetektől fogva párhuzamba állítják Évát, akinek engedetlensége miatt a bűnbeesés megtörténik, és Máriát, akinek engedelmessége, IGENje lehetővé teszi, hogy a bűnöktől megszabadító Krisztus a világba jöjjön. Jézus e világba érkezése tehát egy egészen új korszakot nyit meg, hiszen mindazok számára, akik eddig bűneik miatt sötétségben jártak, most felragyog a megváltás fénye.

A mi életünkben is valami új kezdődhet el, ha Máriához hasonlóan mi is befogadjuk életünkbe Jézust. Ez a lelki újjászületés bennünk is Isten Lelke által történhet meg. A taizéi ökumenikus közösség alapítója, Roger testvér a következő szavakkal imádkozott az újjáteremtő Lélekhez: „Szentlélek Isten, add, hogy minden pillanatban rád figyeljünk! Oly gyakran elfelejtjük, hogy bennünk laksz, bennünk imádkozol, és általunk árasztod ki a szeretetet a világba. Add, hogy mindig érezzük jelenlétedet, amely szüntelenül megújít bennünket!"

Az elmúlt vasárnapon meggyújtottuk a második gyertyát is az adventi koszorún. De mégsem elég ez a tűz, ez a fény, ez a lángolás, mert ez csak a külső sötétséget képes eloszlatni. Nekünk a Szentlélek Istenre van szükségünk ahhoz, hogy körülöttünk ne csak a gyertyák égjenek, a külső fények világítsanak, hanem lángra lobbanjon szívünkben a szeretet és az Isten utáni vágy, amely képes lesz eloszlatni a belső, a bűn okozta sötétséget. Isten Lelke szeretné számunkra újra felragyogtatni a hit fényét és felszítani bennünk a remény néha már csak pislákoló lángját. Engedjük, hogy megtegye.

Szeplőtelen fogantatás ünnepén köszönjük meg Istennek, hogy a Mária tiszta lényében testet öltő Jézus, kiszabadított bennünket a bűn halálos szorításából. És imádkozzunk, hogy a Szeplőtelen Szűz példáját követve az élet sötét óráiban is elfogadással, igennel tudjunk válaszolni Isten rejtélyes közeledéseire, különösen a most kezdődő Irgalmasság évében.

csütörtök, december 06, 2018

szerda, december 05, 2018

Küldetésünk Krisztusban – életem értelmezési pontja - Nyúl Viktor (#rora...

Advent 1 vasárnapja - Hirdetés 2018

*** Advent folyamán, a vasárnapok, a csütörtöki napok és dec. 8-t, Szeplőtelenfogantatás ünnepét kivéve a rorátés szentmisék reggel fél hétkor (6/30) kezdődnek.
*** A község közös gyertyagyújtása minden szombaton délután 5 órakor lesz. Erre az alkalomra hozzunk magunkkal gyertyát és másokat is hívjunk, hogy minél többen készülhessünk együtt a karácsonyi ünnepekre.
*** Szombaton, dec. 8-án, Szeplőtelenfogantatás ünnepén a szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik.
*** Gondolom, mindannyian meghoztuk, vagy meghozzuk a magunk személyes adventi jó elhatározását és igyekszünk is megvalósítani advent folyamán.
*** De jó lenne, mint templomi közösség is jó elhatározást tegyünk. Három dolgot szeretnék ajánlani:
-    a reggeli rorátés szentmiséket, ha csak egy mód van rá, hozzuk meg az áldozatot és vegyünk részt azokon.
-    a csütörtök délután a ½ 5-ös szentmiséket és az utánuk tartott csendes szentségimádást. Ezek segítenek abban, hogy élő és személyes kapcsolatunkat elmélyítsük a háromszemélyű egy Istennel.
-    karitatív tevékenységet, a kórus alatt lévő perselybe helyezett adományainkkal segítsünk abban, hogy gyerekeinknek szép és gazdag angyal-fiát készíthessünk Karácsonyra.

7 lépés a szenttéváláshoz - Kajtár Edvárd atya prédikációja (#rorate 201...

kedd, december 04, 2018

Római Riportok - 2018. december 2.

"Áldalak téged, Atyám…" - Adventi gondolatok

December 4., kedd
Iz 11,1-10; Zsolt 71; Lk 10,21-24

A mai evangéliumi részletben Jézus ujjongva, hálás szívvel dicsőíti az Atyját, mert a tanítványai Őrajta (Fiú) keresztül az Atyát szívükbe fogadván, tanították, gyógyították, segítették a népet.
Jézus ugyanilyen boldog, ha TE is követed az úton.

Az ő követése konkrét tetteket jelent, amelyeket a hétköznapokban a közvetlen környezetedben teszel másokért, ahol megfordulsz. Az Atya erről fog megismerni.

Mi ismerjük az Atyát?
A szomszédunktól elszigeteljük magunkat magas kerítésekkel, ki sem látunk rajta. Észre sem vesszük a gazos árokpartot, az el nem söpört havas járdát, ha mégis inkább bosszankodunk rajta. Pedig segítségre szorul. Az Atya így is hív, szólít minket, halljuk meg, lássuk meg!

"Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta."

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája

hétfő, december 03, 2018

Az omladozó ház... Imre atya írása Stuttgartból

A múlt héten Stuttgartban egy lelakott, omladozófélben lévő ház előtt vitt el az utam. Mivel látványa szíven ütött, meg kellett állnom. Miután alaposan megnéztem, azt kérdeztem tőle: „Mi az benned, amit mások nem látnak? Miért álltam meg előtted?”

A ház barátságosan azt felelte: „A belső kincseim!”
„És melyek a te belső kincseid?” – kérdeztem csodálkozva.
A ház kisvártatva azt válaszolta: „A melegség, a védettség és a biztonság.” Majd lehunyta nagy, betörött ablakszemeit...

Akkor döbbentem rá, hogy nem csak az ő, hanem az én belső kincseimről is beszél.
Akkor értettem meg, hogy a külsőm, a külsőnk mögött értékes kincsek rejlenek, olyan drágakövek, amelyek másoknak – ha felfedezik – melegséget, védettséget és biztonságot adhatnak.
Akkor értettem meg, hogy mások számára én is olyan lehetek, mint egy otthon.

Milyen boldog voltam utána, hogy megálltam az omladozó ház előtt.
Belső otthonomra hívta fel a figyelmemet, és azokra a kincsekre, amelyek bennem szunnyadnak.

És ami talán még fontosabb: rányitotta a szememet arra, hogy a mellettem élő embertársaknak is ugyanilyen kincsekkel teli otthonuk van...

Látogassuk meg egymást – otthon!
Ez az adventi idő most épp erre való!

Stuttgart, 2018. december 2.
Imre atya

AKIKET SZERETTÜNK, AZOKAT MA ESTE IS ISTENRE BÍZZUK - Lefekvés előtti gondolatok és esti ima – Halottak napján

AZ IGE FÉNYÉBEN – A NAP VÉGÉN ISTEN ELŐTT 2026. november 2., hétfő Szentírás: 1Tessz 4,13–18 „Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és...