Szentírás: Ef 3,2–12
„Krisztus Jézusban az
evangélium által a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei
az ígéretnek.” (Ef 3,6)
Van egy mélyen emberi vágyunk:
szeretnénk valahová tartozni. Szeretnénk tudni, hogy van helyünk valakinek a
szívében, hogy számítunk, hogy nem vagyunk idegenek vagy fölöslegesek.
Pál apostol ma Isten nagy
titkáról beszél. Arról a titokról, amely Krisztusban vált nyilvánvalóvá: Isten
üdvözítő szeretete nem egy kiváltságos csoporté, hanem minden ember előtt
megnyílt. Senki sem születik Isten szeretetének meghívásán kívül.
Milyen felszabadító ez az üzenet!
Talán vannak, akik úgy érzik, túl
messzire kerültek Istentől. Mások saját gyengeségeik, múltjuk vagy hitük
bizonytalansága miatt gondolják, hogy nem méltók hozzá. Megint mások hűségesen
járják a hit útját, mégis nehezen fogadják el, hogy Isten ugyanazzal az
irgalommal fordul a tőle távol élők felé is.
Krisztus azonban nem falakat
építeni jött, hanem megnyitni az Atyához vezető utat.
Ez nem jelenti azt, hogy mindegy,
hogyan élünk. Éppen ellenkezőleg! Aki felismeri, hogy Isten szereti és magához
hívja, az meghívást kap arra is, hogy életét ehhez a szeretethez igazítsa.
És itt válik személyessé a mai
Ige.
Vajon én hogyan tekintek azokra,
akik másként gondolkodnak, másként hisznek, vagy éppen eltávolodtak az
Egyháztól? Meglátom bennük azt az embert, akit Krisztus szintén keres és szeret?
Szent Ferenc számára minden ember,
testvér volt, mert mindenkiben felismerte Isten teremtményét. Ez a testvéri
tekintet ma is evangéliumi feladatunk.
Ma próbáljunk úgy közeledni
valakihez, hogy ne azt keressük, ami elválaszt bennünket, hanem azt a
szeretetet, amely Krisztusban összekapcsolhat.
Mert Isten titka nem csupán
megértésre vár, hanem arra, hogy életünkkel láthatóvá tegyük.
Útravaló kérdés: Van-e valaki az
életemben, akit én már kizártam a szívemből, miközben Isten még mindig
szeretettel keresi őt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése