7. AMIKOR MÁR NEM ÉN VAGYOK AZ ELSŐ
Hogyan
fogadjam el, hogy gyermekem életében új emberek, új kapcsolatok és egyszer majd
egy társ kerülhet közelebb hozzá, mint én?
„Ezért
a férfi elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test
lesz.” (Ter 2,24)
Amikor
már mással osztja meg először az örömét
Régebben,
ha valami történt vele, téged keresett először. Ha örült, neked mesélte el. Ha
bántotta valami, hozzád fordult vigasztalásért. Te ismerted a barátait, a
terveit, a gondjait. Sokáig természetes volt, hogy életének egyik legfontosabb
bizalmasa vagy.
Aztán
lassan megváltozik valami. Egyre többet beszél a barátaival. Olyan élményei
vannak, amelyekről csak később értesülsz. Talán megjelenik valaki, akinek előbb
mondja el a jó hírt, mint neked. Egyszer pedig bemutatja azt a fiút vagy lányt,
akivel komolyan tervezi a jövőjét.
És a szülő
szívében megszülethet a fájdalmas kérdés: „Most már nem én vagyok számára a
legfontosabb?”
Nem könnyű
szembenézni ezzel. Különösen annak, aki hosszú éveken át gyermekéért élt, érte
dolgozott, róla gondoskodott. Mégis érdemes megértenünk: attól, hogy
gyermekünk életében mások is fontos helyet kapnak, a mi szeretetünk nem veszít
az értékéből.
Isten
nem arra hívott, hogy örökké magunk mellett tartsuk
A
Szentírás már a teremtés könyvében kimondja: „A férfi elhagyja apját és
anyját…”
Figyeljük
meg: Isten nem azt mondja, hogy a gyermek felejtse el a szüleit, vagy szűnjön
meg szeretni őket. Az elhagyás itt nem szeretetlenséget jelent, hanem egy új
életszakasz kezdetét. A felnövekvő embernek meg kell tanulnia önállóan élni,
felelősséget vállalni, és ha arra kap hivatást, saját családot alapítani.
A szülő
feladata tehát nem az, hogy örökre maga mellett tartsa gyermekét, hanem hogy
felkészítse az életre.
A jó
nevelés nem függőséget teremt, hanem szabadságra és felelősségre vezet.
Ezért
amikor gyermekünk már másokkal is mély kapcsolatokat épít, nem feltétlenül
elveszítünk valamit. Lehet, hogy éppen annak látjuk a gyümölcsét, amit éveken
át szeretettel neveltünk benne.
Ne
versenyezz azokkal, akiket szeret!
Van egy
kísértés, amelyet talán nehéz beismerni: a féltékenység.
Miért
vele tölti a hétvégét? Miért neki mond el mindent? Miért hallgat inkább rá?
Ilyenkor
könnyen előfordulhat, hogy a szülő bírálni kezdi gyermekének barátait vagy
választott társát. Talán nem is tudatosan, de szeretné visszaszerezni korábbi
helyét.
Pedig a
szeretet nem verseny.
Nem
kell kisebbítenem azt, akit gyermekem szeret, hogy én továbbra is fontos
maradjak számára.
Természetesen,
ha valódi veszélyt, bántalmazást vagy súlyos problémát látunk egy kapcsolatban,
szeretettel és őszintén szólnunk kell. De az, hogy gyermekünk másokhoz is
kötődik, önmagában nem veszély.
Sőt,
milyen nagy ajándék, ha jó barátokra talál! Milyen megnyugtató, ha van mellette
valaki, aki meghallgatja, támogatja, és akivel kölcsönös szeretetben építheti a
jövőjét!
A szülői
szeretet akkor válik igazán nagylelkűvé, amikor képes örülni annak is, hogy gyermeke
mások mellett boldog.
A
helyed nem szűnik meg – csak megváltozik
Egy
édesanyának vagy édesapának különleges helye van gyermeke életében. Ezt a
helyet senki sem foglalhatja el ugyanúgy.
De ez nem
jelenti azt, hogy mindig nekünk kell a legtöbb időt, figyelmet vagy bizalmas
szót kapnunk.
A felnőtt
gyermek életében a kapcsolatok természetes rendje átalakul. Ha házasságot köt,
házastársával alkot új családi közösséget. Ez nem a szülők megtagadása, hanem
az élet rendje.
A
legszebb, amit ilyenkor tehetünk, hogy nem akarjuk választás elé állítani: „Ő
vagy mi?”
Inkább ezt
üzenjük: „Örülök, hogy van, akivel megoszthatod az életedet. Mi továbbra is
szeretünk, és mindig számíthatsz ránk.”
Milyen
sok családi feszültséget megelőzhetne ez az egyszerű, nagylelkű hozzáállás!
A
Gondviselésre bízni azt, akit szeretek
Gondoljunk
a názáreti Szent Családra. Mária és József szeretettel nevelték Jézust, de
fokozatosan nekik is el kellett fogadniuk, hogy az ő élete az Atya akaratának
teljesítésére irányul.
Mária nem
birtokolni akarta Fiát, hanem hittel kísérte küldetésében. Nem értett meg
mindent azonnal, mégis megőrizte szívében Isten szavát.
A szülő
számára is ez lehet a lelki béke útja.
Gyermekem
nem az én tulajdonom. Isten ajándéka, akit egy időre rám bízott, és akit
továbbra is szerető gondviselésével kísér.
Amikor ezt
elfogadom, lassan megszűnik bennem a versengés és a félelem. Már nem azt
kérdezem: „Hányadik helyen állok az életében?”, hanem azt: „Hogyan
szerethetem úgy, hogy szabadon bontakozhasson ki?”
Egy
kérdés önmagamhoz
Tudok-e
őszintén örülni gyermekem új kapcsolatainak akkor is, ha emiatt kevesebb idő
jut rám?
És ha néha
féltékenységet érzek, képes vagyok-e ezt Isten elé vinni, ahelyett, hogy
szemrehányással terhelném gyermekemet?
Ezen a
héten próbáld ki
Amikor
gyermeked egy barátjáról vagy számára fontos személyről mesél, hallgasd meg
érdeklődéssel. Ne rögtön azt keresd, miért nem tetszik neked az illető.
Kérdezd
meg: „Jól érzed magad vele? Mi az, amit szeretsz benne?”
És ha
valóban jó kapcsolatnak látod, mondd ki: „Örülök, hogy van valaki, aki
fontos neked, és akivel boldog vagy.”
Lehet,
hogy ez a néhány szó többet jelent számára, mint gondolnád.
IMA,
AMIKOR MÁR NEM ÉN VAGYOK AZ ELSŐ
Uram,
köszönöm
gyermekemet, akit szeretetemre és gondoskodásomra bíztál. Köszönöm a közös
éveket, a beszélgetéseket, az örömöket és mindazt, amit egymástól tanulhattunk.
Most,
amikor új emberek lépnek az életébe, taníts nagylelkűen szeretni. Őrizz meg a
féltékenységtől, a sértődéstől és attól, hogy szeretetét magamnak követeljem.
Adj
mellé igaz barátokat, tiszta szívű embereket, és ha a házasság útjára hívod,
olyan társat, akivel szeretetben és hűségben élhet.
Segíts
elfogadnom, hogy az élete nem körülöttem forog, hanem a Te gondviselő kezedben
bontakozik ki.
Ne azt keressem, hogy mindig én legyek számára az első, hanem azt, hogy mindig szeretettel fogadhassam. Ámen.
Egy
mondat, amit vigyél magaddal
Nem az
mutatja meg, mennyire szeret gyermekem, hogy mindig engem választ-e elsőnek,
hanem az, hogy kapcsolatunkban megmarad a szeretet, a bizalom és a hazatérés
öröme.
Szilveszter
Barát
Folytatás:
8. Nem a semmibe engedtem – Isten kezébe tettem
Hogyan
juthat el a szülő az aggódástól és a fájdalmas elengedéstől a bizalomig, hogy
gyermekét akkor is a Gondviselő Isten szeretete kíséri, amikor ő már nem lehet
mellette?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése