2026. szeptember 22.,
Evangélium: Lk 8,19–21
„Az én anyám és rokonaim azok, akik hallgatják az Isten
szavát, és meg is tartják.”
A mai evangélium mindössze három vers. Mégis benne van
szinte az egész keresztény élet útja: Jézushoz tartozni – hallgatni az Igét
– megtenni az Igét.
Jézushoz tartozni.
Jézus körül sokan álltak. Olyan sokan, hogy édesanyja és rokonai nem tudtak
hozzáférni. De lehet valaki közel Jézushoz úgy is, hogy a szíve még távol van
tőle. A kereszténység nem pusztán azt jelenti, hogy meg vagyok keresztelve,
templomba járok, imádkozom. Jézus azt szeretné, hogy kapcsolatban legyek
vele.
Hallgatni az Igét.
Reggelenként ezért állunk meg néhány percre mi is. Mielőtt ránk zúdulnak a
hírek, üzenetek, feladatok és gondok, engedjük, hogy először Isten szóljon
hozzánk. De ne csak olvassuk az Igét! Kérdezzük meg: Uram, mit akarsz ma
nekem mondani?
Megtenni az Igét.
Itt válik komollyá a történet. Mert az evangélium nem akkor ér célba, amikor
elolvastuk, hanem amikor életté válik bennünk.
Talán ma ennyi lesz: felhívni valakit. Türelmesebben
válaszolni. Nem továbbadni egy bántó mondatot. Megbocsátani. Észrevenni azt,
aki mellett máskor elmegyünk. Vagy egyszerűen nem aggódni tovább azon, amit már
Isten kezébe tettünk.
Ne akarjuk ma az egész életünket megváltoztatni.
Elég egyetlen meghallott Ige.
Egyetlen komolyan vett mondat.
Egyetlen megtett lépés.
És estére talán felfedezzük: ma nemcsak olvastuk az
evangéliumot.
Egy kicsit éltük is.
Áldott, Isten Igéjére figyelő napot kívánok!
Szilveszter barát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése