Szentírási rész: Mt 13,54-58
Van egy különös veszély, amely nem a hitetleneket, hanem
éppen a hívő embereket fenyegeti: hogy ami szent, az idővel megszokottá válik.
Az elmúlt napok evangéliumai arra hívtak bennünket, hogy fedezzük fel a
rejtett kincset, ismerjük fel Isten országának értékét, és engedjük, hogy Ő
formálja a szívünket.
A mai evangélium ehhez egy új kérdést tesz hozzá: vajon
felismerjük-e Krisztust akkor is, amikor egészen közel van hozzánk?
„És megbotránkoztak benne.” (Mt 13,57)
Jézus hazatér Názáretbe. Az emberek csodálják
bölcsességét, mégis elutasítják. Nem azért, mert nem hallották az
igazságot, hanem mert túlságosan is ismerték Őt. Azt hitték, már mindent
tudnak róla. A megszokás bezárta a szívüket a csoda előtt.
Ez a veszély ma is fenn áll. Megszokhatjuk a
templomot, a szentmisét, az imádságot, a keresztet a falon, a vasárnapot, sőt
még az evangéliumot is.
Előfordulhat, hogy Jézus ott áll mellettünk egy
családtagban, egy munkatársban, egy beteg emberben vagy egy váratlan
eseményben, mi pedig nem vesszük észre, mert azt mondjuk: „Hiszen ezt már
ismerem.”
Loyolai Szent Ignác egész életének fordulópontja
éppen az volt, hogy Istennek megengedte, hogy felnyissa a szemét. Megtanulta
keresni és felismerni az Urat mindenben. Ez a lelkület ma is időszerű. Nem
rendkívüli jeleket kell hajszolnunk, hanem nyitott szívvel kérni a kegyelmet,
hogy a hétköznapok egyszerűségében is felismerjük Krisztus jelenlétét.
Talán ma nem történik semmi látványos. De lehet,
hogy éppen egy csendes beszélgetésben, egy becsületesen elvégzett munkában, egy
megbocsátásban vagy egy rövid imában vár rád az Úr.
Ne engedd, hogy a megszokás erősebb legyen a hitnél.
Minden reggel új lehetőség arra, hogy Krisztus újra megszólítson.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése