Vannak reggelek, amikor
úgy érezzük, hogy túl nehéz lesz ez a nap. Már ébredéskor megrohannak a
gondok, a fájdalmak, a megoldatlan kérdések. Talán valami meghalt
bennünk: a remény, a bizalom, az öröm vagy a lelkesedés.
A mai evangéliumban két
ember találkozik Jézussal. Az egyik egy kétségbeesett apa, aki haldokló,
majd meghalt gyermekéért könyörög. A másik egy asszony, aki tizenkét éve
hordozza betegségének keresztjét. Két különböző sors, de ugyanaz a hit:
ha eljutok Jézushoz,
megváltozhat az életem.
Milyen szép ez a kép! Az asszony
nem hosszú beszédet mond. Nem vitatkozik, nem panaszkodik. Egyszerűen
odalép Jézushoz, és megérinti ruhájának szegélyét. Ez a mozdulat olyan,
mint amikor egy kiszáradt növény végre esőt kap. Amit ember már nem
tudott megadni, azt Krisztus egyetlen érintése életre kelti.
Mi is ilyen kiszáradt
növények vagyunk olykor. Próbálunk helytállni, mosolyogni, dolgozni, de
belül elfáradunk.
Ezért olyan fontos, hogy a
napot a szentmisével kezdjük. Mert itt nem csupán emlékezünk Jézusra,
hanem valóban találkozunk vele. Az ő igéje megszólít, az ő teste táplál,
az ő kegyelme megerősít.
Amikor ma kilépünk a
templomból, sok minden nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni. De
ha Krisztust visszük magunkkal, akkor mi magunk kezdünk megváltozni. És ez
a legnagyobb csoda.
Ha ma nehéz perc érkezik,
állj meg egy pillanatra, és képzeld el, hogy te is megérinted Jézus ruhájának
szegélyét. Egy rövid fohász is elég: „Uram, bízom Benned!”
Meg fogod tapasztalni, hogy nem
maradsz egyedül.
Kérjük ma azt a hitet, amely nem a körülményekben, hanem Krisztusban bízik. Mert ahol ő jelen van, ott a remény nem hal meg, a szeretet nem fogy el, és mindig van új kezdet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése