Van egy mondat, amelyet
minden ember kimondott már életében, talán többször is – ha nem is hangosan, de
a szívében biztosan és igy kezdődik: „Elfáradtam…”
Elfáradtam a munkában, a
családi gondokban. Elfáradtam a betegséggel való küzdelemben. Elfáradtam
az emberekben való csalódások miatt. Elfáradtam az önmagammal folytatott
viaskodástól.
A mai ember legnagyobb
problémája nem az, hogy túl keveset tud Istenről, hanem az, hogy túl
sok terhet próbál cipelni nélküle.
Éppen ezért a mai
evangélium elsősorban nem tanítás akar lenni. Nem új szabályok
gyűjteménye. Nem is divatos vallási előadás. Hanem meghívás.
Az egyik leggyengédebb, legemberibb
mondat, amely valaha elhangzott, ma igy szól:
„Jöjjetek hozzám
mindnyájan, akik elfáradtatok és terhet hordoztok, én felüdítelek titeket.”
Ez a mondat kétezer éve
változatlanul igaz és ma nekünk szól.
Mai elmélkedésünket három gondolat köré szeretném felépíteni:
I. Jézus nem távolról figyel
bennünket, hanem magához hív
Figyeljük meg!
Jézus nem azt mondja: „Oldjátok
meg egyedül a problémáitokat!” Nem azt mondja: „Próbálkozzatok még egy
kicsit, s ha majd elég jók lesztek, akkor gyertek.”
Hanem
egyszerűen: „Jöjjetek hozzám!”
Ez az egész
kereszténység lényege.
A hit elsősorban nem szabályok
megtartása. A hit személyes kapcsolat. Találkozás az élő Krisztussal.
Ezért olyan különleges ez
a jubileumi év is, amelyben a ferences család nyolcszáz éves örökségére
tekintünk. Assisi Szent Ferenc sem egy eszmét követett. Nem egy
filozófiát, hanem találkozott az élő, s őt megszolító Krisztussal.
És ez a találkozás
átformálta az egész életét.
A San Damiano-i keresztnél
nem egy új életprogramot kapott.
Csak ennyit: „Ferenc,
menj és állítsd helyre Egyházamat!”
Egy mondat. Egy
találkozás.
És ebből egy olyan megújulás született,
amely nyolcszáz éve világítja be az Egyház történelmét.
Isten ma sem tömegekhez
beszél. Hanem hozzád. Személyesen.
II. Krisztus nem elveszi a
keresztet, hanem velünk hordozza
Sokan azt gondolják: Ha
hiszek, nem lesznek gondjaim.
Pedig Jézus ilyet soha nem
ígért. A kereszt nem tűnik el. De már nem egyedül kell hordoznunk.
Egy kis történetet
szerint:
Egyszer egy kisfiú egy nagy
farönköt próbált átvonszolni az udvaron.
Teljes erejéből húzta. Megizzadt.
Tehetetlenségében sírni kezdett.
Édesapja végig ott állt
mellette.
Végül odalépett és megkérdezte: – Mindent beleadtál? – Igen! – Biztos? – Igen!
Az apa mosolyogva így
válaszolt: – Nem. Mert engem még nem hívtál segítségül.
Milyen sokszor élünk mi is
így. Mindent megpróbálunk. - Tervezünk. - Aggódunk. - Éjszakákon át
forgolódunk. - És csak a végén jut eszünkbe Krisztus.
Pedig Ő nem a legutolsó
lehetőség akar lenni. - Hanem az első.
Nem azért, mert nélküle
semmit sem tudunk tenni. Hanem azért, mert vele egészen másképpen tudunk
élni.
Ezért mondja: „Vegyétek
magatokra igámat!”
Az iga első hallásra
nehézséget jelent. Pedig a régi világban az iga mindig két állat vállára
került. A terhet ketten vitték.
Jézus ezért mondja: **Gyere
mellém! Én veled együtt hordozom az élet terhét.**
Micsoda vigasztalás!
III. A szelíd Krisztus
iskolájában tanuljuk meg a békét
Jézus különös dolgot mond: „Tanuljatok
tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.”
Érdekes. Nem azt mondja:
tanuljatok tőlem csodákat tenni. Nem azt mondja: tanuljatok tőlem nagy dolgokat
véghez vinni. Még csak azt sem mondja: tanuljatok tőlem meggyőzni másokat.
Hanem ezt mondja: „Tanuljátok
meg a szelídséget.”
De miért ilyen fontos ez?
Azért, mert a világ
gyakran azt sugallja, hogy annak van igaza, aki hangosabb. Annak
van ereje, aki keményebb, aki mindig győzni akar, aki minden vitában az utolsó
szót mondja ki. Nap mint nap látjuk ezt a közéletben, a médiában,
sokszor még a családokban is.
Jézus azonban egészen más
utat mutat.
Ő nem kiabál, hanem
megszólít. Nem ránk töri az ajtót, hanem csendesen kopogtat a szívünkön.
Nem akar megalázni, hanem felemelni. Nem legyőzni akar bennünket,
hanem megmenteni.
A szelídség ezért nem
gyengeség. Ellenkezőleg: az az ember tud igazán szelíd lenni, aki elég erős
ahhoz, hogy ne a haragja vezesse, hanem a szeretete.
Gondoljunk csak egy
családi vitára. Egyetlen indulatos szó újabb sértést szül, és percek
alatt elmérgesedik a helyzet. De ha valaki képes nyugodtan válaszolni,
meghallgatni a másikat, elsőként bocsánatot kérni vagy megbocsátani, akkor
gyakran egy egész család békéjét menti meg. Ez a krisztusi szelídség ereje.
Assisi Szent Ferenc is ezt
tanulta meg Mestere mellett. Nem karddal változtatta meg a világot, hanem
szeretettel. Nem azzal győzött, hogy mindenkit legyőzött, hanem azzal,
hogy mindenkit testvérének tekintett. Ezért tudott reményt vinni oda,
ahol gyűlölet volt, békét oda, ahol viszálykodás, örömöt oda, ahol szomorúság
uralkodott.
Talán ez lehetne a jövő
hét egyik elhatározása is: mielőtt indulatosan válaszolnék, mielőtt
visszavágnék vagy ítélkeznék, egy pillanatra megállok, és felteszem magamnak a
kérdést: „Most hogyan válaszolna helyettem Jézus?” Ha ezt a kérdést
őszintén feltesszük, máris elkezdtünk tanulni Tőle, aki valóban „szelíd és
alázatos szívű”.
A mai
evangéliumi szakaszban nincs egyetlen fenyegetés sem. - Nincs szemrehányás. - Nincs
elutasítás. - Csak meghívás.
„Jöjjetek hozzám…”
Ez a meghívás ma is érvényes,
annak:
Aki fáradt.
Aki beteg.
Aki gyászol.
Aki csalódott.
Aki keresi az útját.
Aki új életet szeretne kezdeni.
Aki békére vágyik.
Mindannyian meghívott
vendégei vagyunk Krisztus Szívének.
Amikor néhány perc múlva
az Eucharisztiában ismét elénk jön, ugyanazt mondja, mint Galileában: „Jöjj
hozzám!”
Ne féljünk odamenni. - Ne
szégyelljük a sebeinket. - Ne akarjunk erősebbnek látszani, mint amilyenek
vagyunk.
Mert az igazi keresztény
nem az, akinek nincsenek terhei. Hanem az, aki már nem egyedül hordozza őket.
Induljunk haza ezzel az
evangéliumi örömhírrel a szívünkben!
És amikor a hét során
ismét nehézzé válik az élet, amikor újra ránk nehezednek a gondok, álljunk meg
egy pillanatra, és idézzük fel ezt a két szót: „Jöjjetek hozzám…”
Ez legyen a hét imája. - Ez
legyen a hét reménye. - Ez legyen a hét ereje. Mert aki
Krisztushoz megy, az soha nem távozik üres kézzel.
Urunk Jézus Krisztus!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése